Délmagyarország, 1967. február (57. évfolyam, 27-50. szám)

1967-02-26 / 49. szám

Márky Imre versei Önarckép Egy áldott puszta álmodó ölén Csókot dobáltam csillogó egekbe ... Lelkem hárfáját tündér hangszerelte: A delibáb varázsa hullt fölém ... ...Viharzó éjben vad szekér robog: Vig nota pattog és bús vér palakzik ... Meglaktam hetykén én is azt a lakzit. Fölöttem is cserdültek ostorok ... A háborúból, frontról visszatérve A féltett fészek állt sértetlenül. De csókom, álmom révült harcra, vérre .., Bilincses bajból váltsd már meg magad: Nem földön jár, 'ki felhőkkel repül — S ez égi húr rögök közt elszakad. Zúzott szárnnyal is... Egy keskeny mezsgye tétován kígyózik: Meddő mezőkbe torkolló jövőm ... (Valóság-vásznas álmokat szövőn A régi ház űz új illúziókig.) Tétlen lobogtam, töprengőn loholtam; ' Nyögtem keservet, nyeltem könnyeket... A büszke kobzom nótát pengetett: Dús dija csillant néha egy mosolyban. Remény, ifjúság, harcok már mögöttem — Sok gond-villám se bírt ronccsá aszalni. Egy-egy szivárványt szívbe tündököltem .1 Könnyű lemérni tiszta számadásom: Tettem maroknyi, tervem meg kazalnyi. De zúzott szárnnyal ls magasba vágyom. •-j-a sokszor sokan jJ mondják ugyanazt, akkor az végű' js. valahogy beivódik a köztudatba. Ez történt a hirhedt „Szegedi gondolat" legendájával is. Városunkat a két világháború között makacs következetességgel nevezték az ellenforradalom bölcsőjének, és Szegedet sokáig íg.v is tartották számon. Ám a legenda hallgatott arról, hogy ezt a bölcsőt a gyűlölet vette körül, és már a szülésnél is francia szuronyok bábáskodtak: nélkülük itt az ellenforradalom szörnye aligha erőszakolhatta volna magái világra. Nem szükséges ecsetelnünk, hogy elhatalmasodásával milyen tragikus esztendők következtek. Azonban a legkomorabb időkben is volt egv másik Magyarország, és volt egy másik Szeged is, amely dacolni tudott a fehéi-terrorval, és az üldözések, a lefojtott szellemi légkör ellenére is forrongod, erjedt, és emberfeletti erőfeszítésekkel munkálta a jövendőt Nem kétséges, hogy a szegedi fiatalok nagy jelentőségű mozgalma is, ebből az ellenállásból és elszánásból sariadt ki. Csaplár Ferenc irodalomtörténész érdeme, hogy végre színvonalas könyv összegezi céljaikat és törekvéseiket. Mi volt ez a mozgalom? A szerző erre az egyszerűnek hangzó, de a valóságban összetett, bonyolult, szerteágazó problémaköröket érintő kérdésre, szerény kutatóhoz illő filológus hűséggel, a kort és mozgalmat egyaránt jellemző tények és adatok felgyűitésével és elemzésével ad választ. A Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma 1930 őszén 1.5 taggal alakult és 1938-ban szüntette meg működését. Még egy évtizedre sem terjedt a munkája. F,z azonban csak látszólag rövid idő, mert feszültségekkel telített, szokatlanul zsúfolt korszak volt ez: a gazdasági válság és a tömegnyomor, a fasizmus előretörésének, és a népfrontpolitika kialakulásának ide.ie. Lefojtott izzásban es forrongásban volt minden: a megoldatlan társadalmi nemzeti problémák töménytelen mennyiségben és vészterhesen jelentkeztek. Az ország pedig sodrodott a háhorü felé. Ez időre már az ellenforradalom szociális demagógiája is teljesen zsákutcába jutott és különösen azok az értelmiségiek akiknek korábban még voltak Illúzióik, mnat mindennek hatására elveik újrafogalmazására, és új utak keresésére kényszerűitek. Csaplár meggyőzően elemzi, hogy ez a robbanásig feszült társadalmi és szellemi nyugtalanság, az állásfoglalás kényszere, felelősségtudat tenniakarás és az új iaga'ma VASÁRNAP! KÖNYVSZEMLE A Szegedi FicsSalok Kollégiuma Csaplár Ferenc tanulmánya hajtotta s ösztözönte a szegedi fiatalokat is. Munkájuk kezdetén az agrársettlement mozgalom hagyományait folytatták. Igaz, nem-teljesen függetlenül a fn'jelrnelettől. Szabó Dezső gondolalrendszerétől és a középosztály társadalomformáló, vezetöszerepének illúziójától; falu és a tanyavilág kulturális és szociális gondjaival kezdtek foglalkozni. Ám. aki közel megy a tűzhöz maga is megpörkölődik. Kiszállásaik során elkerülheletlenül találkozniok kellett az élet vaskos realitásával. Megdöbbenve fedezték fel a koldus Magyarországot, és a szörnyű társadalmi igazságtalanságok, az itt rekedt, középkor láttán, maglik is radikalízálódtak. Mindehhez járult az a tény is. hogy kapcsolatba kerültek a szegedi munkásmozgalommal, és ennek következtében az újabb szociális élmények és a marxizmus hatása, kiszélesítette látókörüket: megszabadította őket a fajelmélet s a mitikus parasztszemlélet. bilincseitől. Ezt az átalakulást és fejlődést munkájuk egész sora jelzi. Természetesen összetett, bonyolult és ellentmondásos folyamat, volt. ez. Csaplár munkájával arra vállalkozott, hogy az európai és hazai hasonló törekvések kölcsönhatására is ügyelve, mértéktartással rekonstruálja. dokumentálja és jellemezze ezt a fejlődést. Művében különösen az eseményeknek és a tényeknek a hü krónikása. A legapróbb jelenségek is érdeklik, de ezt nem a pozitivisták hidegségével halmozza össze, hanem leplezetlen tisztelettel. A tárgya, a szegedi fiatalok erőfeszítéseinek csodálata, munkáinak értéke, őt is magával ragadja és könyvének sorain lépten, nyomon átüt az együttérzés melege. Kétségtelen rokonszenves ez a magatartás. Azonban veszélyei is vannak; s ezeket nem minden esetben tudta elkerülni a szerző sem. A tények tisztelete olykor megakadályozza abban, hogy a kevésbé jelentós és jellemző eseményeket megszűrje. Sok citátuma gondolatilag nem mindig gazdagítja, ellenkezőleg feleslegesen terheli, s nehézkessé teszi különben jól szerkesztett, tömorrefogott művét. De ennél még zavaróbb az, hogy elnézónek és engedékenynek tűnik olyankor is, amikor az elvi következetesség szellemében bírálatra lenne szükség. Ezt nem pusztán az utókor igényli, hanem a lörlénelmi hűség követeli meg. Mert e mozgalom igazi erőfeszítései, valós jelentősége csak akkor érthető s mérhető, ha azokat a bonyolult ideológiai összetevőket is ellemezzük, amelyek előrelendítették, vagv visszafogták. Köztudomású, ha többféle ideológiai konglomerátumrol van szó, mint a szegedi fiatalok esetében is, akkor ebben az együttesben, az ellentétesek kölcsönösen gyengítik egymást. De bonyolítja a helyzetet még az is, hogy egyedi esetekben mindez más és másképpen realizálódott. Voltak, akik a polgári radikalizmus hatókörében mozogtak, mások a répiesek balszámyára sodródtak, néhányan pedig eljutottak a marxizmusig és a munkásmozgalom vállalásáig. De (gy sem merevedett állóvá a kép, mert a tapasztalatok, az élettel való bátor szembenézés, belső termékeny viták hatására, dinamikussá vált, és ezért soraikban állandósult a mozgás s az átrendeződés. Elismerem, mindezt történelmi hűséggel felmérni és elemezni, hatalmas vállalkozás, és talán túlzás követelményként állítani Csaplár szerényebb igényű munkájával szembe. Azonban mindennek lehetőségét maga a szerző teremtette meg, csak némely esetben az elvi elemzés következetességétől g mélységétől visszatartotta magát.. Meggyőződésem, hogy ez a mozgalom valós történelmi jelentőségét rangjában is növelte volna. Ennek elmaradása viszont*nemcsak hiányérzetet ébreszt, .hanem adatokban, tényekben nagyon alapos, ismeretanyagban gazdag mű. a vézlatoeság benyomását is kelti. Értékeléssel és a következtetések levonásaval feltűnően fukarkodik a szerző. Erre utal a két. lapnyi terjedelmű záró fejezet is. Az, igaz viszont, hogy a mú egésze többszörösen sugallja ezeket. Például fel sem veti Csaplár, miért vált ez a mozgalom történelmi jelentőségűvé? Miért tudott kiemelkedni a provincializmus lehúzó szorításából? Miért nem került a hasonló vidéki törekvések elhamvadt sorsára? De közvetve mégis válaszol. És a tanulság, különösen vidéken alkotó értelmiségiek számara, ma sem lehet közömbös. A szegedi fiatalok, Radnóti Miklós, Hont Ferenc. Ortutay Gyula, Tolnai Gábor te a többiek a marxizmustól ösztönözve, égve tem csen láttak, a magyar társadalom létfontosságú kérdéseit, te európai szinten, történelmi távlatokban Igyekeztek felvetni. Ugyanakkor volt tehetségük te bátorságuk »• élet ösztönzésére, tévedéseiket belátni, nézeteiket korrigálni és korszerű új megoldásokat keresni. A Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma megérdemli, hogy az utókor azámontartsa munkáját, mert ez a mozgalom nemzeti történelmünk legsötétebb korában előremutató értékeket termett, te ha ellentmondásosan, botlásokkal is, de a szocialista jelenünket készítette elő Csapiárnak az Akadémiai Kiadónál megjelen) könyve ezért, említett hibái ellenére is, nemcsak m irodalomtörténet te vároetmli pozitív szellemi törekvéseinek feltárása, hanem a közelmúlt teljesebb megismerése szempontiéból is figyel, met érdemlő mű. KRAJKÓ ANDRÁS Unsz Jenő Megbánás Dorombol, mint a lomb, az éj, csapong az emlék vak rnadarként. — Lelógó szarnya földig ér, vergödig erdők szélinél, s elém terül, mint szörnyű árnyék. Majd égbe szédül, tolla szél, ijedve rebben szét a nyár, — ugye, ha most választanál, már mindent másképp kezdenél, múltam, te égbe hullt madár ... BERKEC'Z ÉVA HÍDÉPÍTÉS Siklón Jnnoe: Együttérzés Korán sötétedett. Vastag januári hófelhők álltak a tető fölött. Mozdulatlan ajtók, romos, törmelekes kupacok fogtak körbe a kis udvart. Néha fénycső va villant meszsziről' a magasba, a dörrenés elmaradt. Az ikerház utcafrontján a fölnyuló fal néhány üzlethelyiséget őrzött. A haz belső részei leszakadtak a földre. Lucskos szürke hó borította be a romokat — a lépések nyomán —, nyálkás latyak csirsegett az udvar keramit kockáin. — Jó a csönd — mondta Rigó András a tizedes, aki önkényesen Vette ki az obsitot Esztergom alatt. Arcunkba hűvös szél csapódott, összefogtam magamon a salat és közben Rigóra neztem. Ingnyaka szejjelhajtva. kiskabátja begombol a t.lan. Szűkre szabott civil gúnyáját rájn fazonirozták, a tizedes húsz kilóval többet nyom. — jobb volna már otthon — toldottam én is a gondolathoz. Újra hallgattunk és néztük a szürke semmit. Itt elünk második hónapja egy kamrában. Örültünk, hogy Józó István kunágotai földi befogadott ide. Először en érkeztem a behívóval ide. utánam két het.re Rigó kereketoldó leszereléssel, papír nélkül. Most már utáljuk a kamrát, a piszkos konyhát, meg a rideg rendetlen szobát, Mindennap sötétebb, sivárabb lesz ez a hajlék. A vicelakások mind ilyen redvesek? — kérdeztem a tapasztaltabb Rigót. — Honnan tudjam én? Biztos úgy van az, hogy pocsék mesterséghez pocsék lakás jár. — Levegőztök még? — tipegett ki a konyhából Ilonka néni. — Tudja » fene... legjobb lenne elaludni örökre — motyogtam, hogy mondjak valamit. — Megint a szomorúság. Pedig az agotaiak kurázsis legenyek — mondta az egyforma szöveget. Józó István derék ember volt otthon. Földnélküli napszamos fele. Egyszer orvost kerített valami nagy urnák, akinek rosszul lett a felesege a hintóban, Ágota alatt. Annyira ügyes volt Jozó István, hogy a nagy úr azt mondta neki, ha kedve van, fölviszi Pestre a házába, viccállásba. Meséltek akkor a faluban Józó István szerencséjét Irt is néha levelet, aztán csak irigyelték. Levelezte a rokonságot de soha nem jött vissza la fogamba ágotára. Ugy hallottam akkoriban, hogy lan mert elhalt két kis gyereke, aztán már nem is iett több, Ilonka néni mindig elvetelt Így járta a történet a harmincas evek elején. Most a bajban azért szépen fogadtak minket. Igazan, nagyon szépen. — Járjunk egyet — unszoltam Rigót. —Alighanem ezek is unnak minket — seppegett a tizedes a konyhaajtó körül matató asszonyra utalva. — Én is unom őket, pedig jól vagyunk velük. Kimentünk az utcára, az ikerház faláig. A sérült haz űzlethelyisegei olyan sötéten ásítoztak, mint oldalra ásott temetési sírok. A ház végén lakaira zárt üzletajtó volt, papír es könyvkereskedés. Épen maradt. — Nem fosztották ki — bökdöstem cipóm orrával a feszes vasajtót. — A német nem szereti az olvasást. Az csak parancsolni tud — bölcselkedett Rigó. — A tolvajok se igen írnak, olvasnak. Visszasétáltunk, szótlanul. A hazajutáson rágódtam. Ket. nap múlva túljut rajtunk a front, aztán nékit agunk gyalog. — Gyalázatos egy nép a pesti — kezdte a tizedes. — Közöttük is van derék ember. — Ügy viselkedtek a fronton, mintha ök találták volna föl... — Hagyjad már ... Falusinak furcsa igaz, de jól van, ahogy van. Üjra kifogyott a téma. Befejeztük a azeliozkodest. A konyhában elköszöntünk a háziaktól. Józó István utánunk szolt — Hé András, alighanem visszamegyünk Agatara! — Nacsak. Tan idehoztuk a falunk szagát? — Nem igen lesz itten mán Pest. — Segítünk az utazáshoz — mondta Rigó. Józó István nem szólt többet, csak nézte a kezefejét. Mindig a kezefejét nezte. Átmentünk a nagy szobán, be a kamrába. Nem vetkőztünk, jobb ruhástól, biztosabb igy. Nem volt mit beszélni, néztük a sötétséget.. Ilonka néni bejött a nagyszobaba. megkerdezte, hogy alszunk-e? — Nem — jelezte ébrenlétünket a tizedes. — Ennétek egy kis húst? — Majd holnap — utasítottam el, mivel a gyomrom összerándult a hús emlitésere. — Ha nem akartok. — Alszunk inkább. Ilonka néni kicsoszogott a konyhába, behúztuk a reteszt. — Hazasegítjük őket, látom mennyire oda vannak — mondom a tizedesnek. — A/1 se tudod, van-e hazád; hogvan igerhetnél. — Valamit, csak tudnánk. Hat. hete múlt. hogy a nyakukon vagyok. Ezt nem lehet isten neveben. — Küldünk majd egy hízott disznót egyszer — okoskodott Rigó. — Tegyük el magunkat holnapra — ajánlottam, mire a tizedes a falnak fordult. Nem fogott az álom. A sötétben anyám arcát láttam, megvilágította a kemence. Éppen 'fűtött, öcsém a .János meg a lehennek vitt szárat. Apámat nem láttam. Pedig elképzeltem az irtáson, fejszével, kötéllel, meg fűrésszel.. . de a tekintetét nem bírtam elfogni. Álmomban meg, hogy újra otthon voltam, az utcasarkon beszélgettünk a lámpa alatt. Meleg este volt, leálltak a cséplőgépek, a banda elment az átjárón túlra, a közös szállásra. Kacska Kiss Pista, a suszter fia azt leikelte, hogy majd beáll repülőgépsofőrnek. Ügy szeli a levegőt, mint a fecske. Haza is száll majd a repülőjén, aztán leereszkedik a falu végénél a tarlóra. Odamegy majd mindenki, meg a tanító úr is. 6 0£L-MAGrÁRORiiÁ6 Vakarna a. 1961. február 24.