Délmagyarország, 1966. november (56. évfolyam, 258-282. szám)
1966-11-30 / 282. szám
VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK1 4 MAG Y .4 R SZOCIÁLIS T A M U * V K .4 S r Á R T L 4 P J 4 56. évfolyam, 282. szám Ara: 50 fillér Szerda, 1?36. november 30. Filyfistja munkáját az MSZMP IX. kongresszusa Megkezdődött a vita Biszku Béla elvtárs előadói beszéde az MSZMP Szervezeti Szabályzatának módosításáról Brezsnyev elvtárs felszólalása A Magyar Szocialista Munkáspárt IX. kongresszusa kedden reggel 9 órakor folytatta tanácskozását. A délelőtti ülésen Apró Antal elvtárs, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, majd Rapai Gyula elvtárs, a Baranya megyei pártbizottság első titkára elnökölt. A küldöttek nagy tapssal köszöntötték a délelőtti ülés megnyitásakor az elnökségben helyet foglaló Kádár János elvtársat, a Központi Bizottság első titkárát és a párt többi magyar vezetőit; L. I. Brezsnyev elvtársat, az SZKP Központi Bizottságának főtitkárát és a többi testvérpárt delegációjának vezetőjét. A tegnapi ülésen napirend szerint Biszku Béla elvtárs, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára előterjesztette az MSZMP Szervezeti Szabályzatának módosítására vonatkozó beszámolót, majd a kongresszus meghallgatta a Központi Revíziós Bizottság írásban kiadott jelentésének szóbeli kiegészítését, Horváth András elvtársnak, a bizottság elnökének előterjesztésében. A küldöttek ugyancsak írásban István elvtárs, a Bízottság titkára Központi elnökölt. Biszku Béla elvtárs, a kongresszus második napirendi pontjának előadója bevezetőben rámutatott arra. hogy a Szervezeti Szabályzat a párt tevékenységét szabályozó dokumenHosszantartó, nagy taps kö- tum. Megállapítja a pártszöntötte szavait, amikor be- szervezetek és a párttagok jelentette, hogy L. I. Brezs- kötelességeit, és biztosítja. nyev elvtárs, az SZKP Köz- hogy a kommunisták a pártponti Bizottságának főtitkára, demokrácia légkörében véa szovjet delegáció vezetője gezzék munkájukat és hekövetkezik felszólalásra, lyes elképzeléseikkel segítBrezsnyev elvtárs beszéde sék a vezető szervek munulán felolvasta az SZKP káiát. Ugyanakkor biztoKözponti Bizottságának a sítja a pártszervezetek egymagyar pártkongresszushoz séges központi irányítását, a küldött üdvözletét is. és aján- kommunisták céltudatos, fedékot nyújtott át a kongresz- gyelmezett munkáját, szus elnökségének. Szavai A párt alkotmánya állanután hosszan zúgott a taps. dóan fejlődik, mert tükröA délutáni ülésen felszó- zi 8 pártmunka új. gazdag talt még dr. Rapcsák András tapasztalatait, összegezi a elvtárs, a Debreceni Kossuth pártszervezetekkel szemben Iajos Tudományegyetem rek- támasztott növekvő követel- Ezért a Központi Bizottság kongresszusnak, hogy a párt tora, dr. Simon Pál elvtárs, a menyekből adódó következ- ilyen jellegű módosításokat alkotmánya ne tartalmazzon V flp tti Százhalombattai Dunai Kő- teteseket. olajipari Vállalat igazgatója, A Kozponti Bizottság ez Lois Simon elvtárs nyugdí- év augusztusában vitara bojas, körzeti párttitkár, buda- csatotta a Szervezeti Szapesti küldött, Raszler Mihálv oályzat modositásanak ter- meglevő szabályokat elvtárs, a kapuvári járási vezetet, hogy e fontos dopártbizottság első titkára, Kumentum mennel jobban Csikós Istvánné elvtársnő, a ^jezze a parttagság velekazincbarcikai városi tanács menyét. A vita — melyben vb-elnöke, l.e Duc Tho elv- í°bb tíz«er Póttag fejtettárs. a Vietnami Dolgozók £ ™ álláspontját rendPártja Politikai Bizottságá- k,vd' ,alkotó nem javasol. Célszerű és szükséges azonban módosítani mindazt, ami már túlhaladott, továbbá az egyes pontosabbá, illetve egyszerűbbé tenni. A Központi Bizottság egyben ajánlja a program és munkamódszer jellegű utalásokat, mivel ez nem lehet a Szervezeti Szabályzat feladata. Lenin tanácsát követve. ügyeljünk arra. hogy „ne változtassuk a Szervezeti Szabályzatot jámbor óhajok gyűjteményévé". és felelősségteljes volt. Egyértelműen kicsendült belőle az az igény, hogy a Szernak tagja, a Központi Bizott ság titkára, Méhes Lajos elvtárs. a KISZ Központi Bizott- <573hálvzat tovább kapták meg a Központi El- ságának első titkára, Németh a Dárt eszme, no lenörzö Bizottság jelentését, József elvtárs, a nagykani- litfu'i ^ervezeti ^ekvé amelyhez - Nógrádi Sándor zsai gépgyár üzemi párttitká- ., „ '' erőteliera. Róbert Dubowsky elvtárs, ll^^LZ^Z^Í az Osztrák KP Politikai BiA párt jellegét célja és politikája határozza meg elvtársnak, a bizottság elnökének egészségi állapota miatt — Barinkai Oszkár elvtárs, a KEB titkára fűzött szóbeli kiegészítést. A kongresszus ezután megkezdte az első négy napirendi pont együttes vitáját. A tegnap délelőtti ülésen felszólalt Németh Károly elvtárs, a Kedves elvtársak! A kongresszust megelőző vitában —mint eddig minden kongresszus előtt — többen kérték, hogy a párt sebben fejlessze kommunis^^V^ ta jellegét, védelmezze tisz- nevét „Magyar Kommunis zottsaganak tagja, Albert de tasá2áteés ahol Szüksóees ta Párf.rá , Coninck elvtárs, a Belga KP "f?®" *' AlTllTf; Központi Bizottságának titkára, Todor Zsivkov elvtárs, a Bolgár KP Központi Bi- Bizotteág' a zottsaganak első titkara es volt. A Magyar Szocialista Munkáspárt kommunista párt, amelyet marxistaleninista politikája és gyakorlati tevékenysége egyaránt bizonyít. Ezt rögzíti a Szervezeti Szabályzat tervezetének első mondata is. amely leszögezi: ,.A Magyar tett azzal, hogv megértek lényegét nem Szocialista Munkáspárt komindoka munista párt. a munkásosztály forradalmi élcsapata, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom réPárt"-ra változtassuk. A szervezeti szigorításokkal is Központi Bizottságnak az a óvja sorait az oda nem va- véleménye, hogy ez a javasló elemektől. A Központi lat a párt véleménveket érinti és komoly „ , .. javaslatokat gondosan nincs. Jannisz Kacuridesz elvtárs, elempzte és azok ielent6s Minden erőfeszítésünk ar• « - , * LClT?rU<S1 h részét a Szervezeti Szabály- ra irányul, hogy a párt „ . budapesti pártbizottság első dó Partja Politikai Bizottsá- zat most benvújtott terveze- kommunista jellege erősöd- SZ8 Párttagságunk, nepunk titkára. Bertus Pal elvtárs, ganak tagja, a Kozponti Bi- tében figyelembe v°tte ión tagjai és szervezetei es 8 nemzetközi munkasCsongrád megyei küldött, a zottság titkára. Ezúton' mondunk Vöszöne-<*ninél inkább ' e " nagvszerü mozgalom pártunkat a mafábiánsebestyéni Kinizsi Tsz A kongresszus ma délelőtt tet mindazoknak, akik hoz- eszme harcosaiként dolgoz- Syar kommunisták partjaelnöke, Cservenka Ferencne 9 órakor folytatja tanácsko- zájárultak ahhoz, hogv az zanak. nak tekinti. A Magyar elvtársnő, a Pest megyei zását. új Szervezeti Szabályzat mi- A párt kommunista jelle- Szocialista Munkáspárt el(Mai számunkban Biszku nél hatékonyabban segítse gét nem a neve határozza nevezésnek dicső forradalmi Béta előadói beszédét, Leo- a párt politikájának végre- meg. hanem célja, politiká- hagyománya van. a magvar nyid Brezsnyev felszólalását, hajtását. ia és tevékenysége. Pártunk munkásmozgalom régebbi és a Központi Revíziós Bizott- A Párt helyzetének tanul- történetéből tudjuk, hogy legutóbbi történetében. mányozásánál és a széles amikor a párt kommunista ság. a Kozponti Ellenőrző kör- vUáná] bebizonvoso_ jellege csorbát szenvedett. Bizottság jelenteset Nemetn dott hogy a Szervezetj sza- ennek oka sohasem a párt Károly és Bertus Pál felszó- bálvzatban alapvető változ- elnevezésében, hanem polilalasát ismertetjük.) tatásokra nincs szükség, tikájában és sával és a Szervezeti Szabályzat tervezetében javasolt módosításokkal szolgáljuk. A Központi Bizottság ezért azt javasolja a kongresszusnak, hogy tartsa meg pártunk jelenlegi elnevezését. amelv alatt az elmúlt évtizedben kivívtuk népünk és a nemzetközi kommunista mozgalom megbecsülését. Elvtársak! A pártszervezetekben a tagjelöltség megszüntetéséről szenvedélyes vita alakult ki, amelyben az új helyzet követelményeinek felismerése mellett a párt féltése, a sorainak esetleges felhígulásától való aggodalom is kifejeződött. A hozzászólók többsége egyetérpártbizottság első titkára, Zimmermann József elvtárs, az Inotai Alumíniumkohó szocialista brigád vezetője, Németh Ferenc elvtárs, a Somogy megyei pártbizottság első titkára. Földes Ernőné elvtársnő, a Duna Cipőgvár pártbizottságának titkára. Rapai Gyula bejelentette, hogy a tanácskozás megnyitása óta 390 távirat és levél érkezett a kongresszus titkárságára: gyárak, termelőszövetkezetek, intézmények dolgozói számoltak be a kongresszusi munkaversenyben teljesített vállalásaikról, kommunisták és pártonkívüliek üdvözölték a kongreszszust. és sok sikert kívántak munkájához. Külföldről 30 üdvözlet érkezett. A Szovjetunióból üzenetben köszöntötte a kongresszust az SZKP Központi Bizottsága. Felolvasta az elnök a DNFF táviratát is. F.bben egyebek között ez áll: „A nemzetközi szolidaritás szellemében a magyar nép. az MSZMP vezetésével már hosszú idő óta, s mind nagyobb jelentőségű támogatást nyújt a dél-vietnami népnek az amerikai agresszió ellen, szabadságáért és függetlenségéért vívott harcában. Engedjék meg, hogv a mostani alkalomból szívből megköszönjük a Magvar Szocialista Munkáspártnak és a testvéri magyar népnek értékes segítségét és támogatását " Ebédszünet után Szűréi Osztjuk a párttagok véleményét. hogy tovább kell erősíteni pártunk kommunista vonásait, de ezt nem evakortatában puszta névváltoztatással, hanem politikánk végrehajtátagjelöltség megszüntetésének feltételei. A felszabadulás után 21 évvel minden lehetőségünk megvan arra, hogy a párttagnak jelentkezőket magatartásuk. munkájuk. nézeteik alapián már a felvételük előtt alaposan megismerjük: a jelentkezőknek pedig a tömegszervezetekben lehetőségük nvflik. hogy társadalmi munkát végezzenek. 1945 óta hazánkban úi nemzedék nőtt fel. Olvanok váltak érett emberelőké, akik már a mi társadalmunkban alakították ki életfelfogásukat; lén"egesen megváltoztak tehát a tagfelvétel objektív körülményei. A felvétel a'apja: a munka, a magatartás, a meggyöződes új Csongrád megyeiek a kongresszuson; Gyűri Imre, Siklós János, Török László, Szőnyi Ferenc és Hajnal Mihály A tagfelvétel továbbra Is egyéni elbírálás alapján történik, sőt a Szervezeti Szabályzat mind a jelentkezőkkel. mind az ajánlókkal szemben fokozott követelményeket támaszt. Az augusztusban vitára bocsátott Szervezeti Szabályzattervezet olyan javaslatot tartalmazott, hogy új tagot csak az a párttag ajánlhasson, aki legalább 3 éves párttagsággal rendelkezik és a jelentkezőt közös tevékenység alaptan 1 éve ismeri. A vita alapján — fenntartva az ajánló 3 éves párttagságát — 2 évre javasoljuk felemelni a közös tevékenységen alapuló ismeretség idejét. Voltak javaslatok. amelyek e követelményeket 5, illetve 3 évben határoznák meg. Ezt jelenleg nem tartjuk megvalósíthatónak, mert a termelőszövetkezetekben és az új üzemekben, létesítményekben indokolatlanul gátolnánk az tagok felvételét. Továbbra is helvesnek tartjuk, hogy a tagfelvételnél az egvik aiánló szerepét a KTSZ töHhesse be. ob-an módosítással, hogy az ajánló a KTSZ-a'apszervezet taggvűlése legven. Korábban e joggal az illetékes KISZ-bizottság rendelkezett, amely azonban nem ismerhette kellően a felvételre jelentkező fiatalokat. Ezért atanlásuk sok esetben formális vagv megalapozatlan volt A javaslat elfogadása esetén jelentősen megnő a KlSZ-szervezetek politikai, erkölcsi felelőssége. Számos pártszervezetből érkezett olvan javrslat. hogv az úi Szervezeti Szabályzat a ná^tl-a va' ' Lelépés alsó korbata-át 1H évben állapítsa meg. Ezt azzal indokolták, hogv ebben a korban válnak a fiatalok telies jogú állampolgárrá. (Folytatás a 2. oldalon.)