Délmagyarország, 1966. szeptember (56. évfolyam, 206-231. szám)

1966-09-04 / 209. szám

A ALMÁSI MIKLÓS Közízlés és közéletiség nézőtér mindig vi- korszerű szocialista művek taporond is. de között — lappangva, vagy ennek a régi böl- nyíltabb formákban vita fo­csességnek igaz- lyik. A művészi közvélemény ságát talán még egv része e két törekvés kö­soha nem éreztem olyan zött elvont ellentétet vél lát­erősen, mint a Fügefalevél m: „A közönségnek nem kell vetítése utáni beszélgetések- az igényesebb, gondolkozást ben. „Miért tették nevetsé- követelő szocialista realista gessé az ottani kulturális művészet, mert nagyrészt vezetést?" — kérdezte az csak szórakozni akar". Csák­egyik néző, mire a másik az- hogy ez a vélekedés valami zal felelt, hogv neki ez a félelem-szülte előítélet, s fajta humor kevés volt, és rajta is lemérhető az az jobban szeretett volna mu- igazság, hogy nemcsak a né­latni: tamadóbb kedvű sza- zötéren, hanem az alkotómű­tirára váltott jegyet a pénz- helyben ls kísért az előítélet, tárnál; ..hogyan lehet a por- Mire gondolok? Arra a tény­nográfiának ilyen reklámot re például, hogy az utóbbi csinálni" — kérdezte felhá- két, évben a vártnál erőseb­borodotten egy szalmakala- ben emelkedett az igénye­pos néni, mig mások éppen sebb. gondolkozást és szóra­a történet túlságosan szinte- kozást egyszerre nyújtó len. pajzánságtól tertozkodó „könnyű műfajú" filmek né­izét kifogásolták. zószáma. A filmgyártás azzal Mintha a nézők mind­egyike más filmet látott volna. Pedig a film ugyan­az, csak az egymással is vitába keve­redő ellenve­lesek alegkü­lönféle oldalról támadták. Ma már ez a vita inkább humorával él a köztudatban, hiszen ezekből az ellentétek­ből levelek lettek, melyek különböző lapokban napvi­lágot U láttak, legtöbbször kommentár nélkül, pusztán • helyzet megmosolyogtató jelzéseként. A jelenség azonban másra ls mutat: mindin jó műal­kotásnak a félreértések ke­reszttüzében kell formálnia közönségét, itt kell leküzde­nie a legszélsőségesebb — és legváratlanabb — előítélete­ket. Ma már helytelenítjük azt a hajdani elképzelésün­ket, hogy elegendő a jó mű­vet a publikum kezébe adni — az máris hatni fog érté­keivel, tudatformáló erejé­vel. Kiderült, hogy a publi­kum előítéleteinek figyelem­bevetele, es az ellene való eszmei-művészi fegyverkezés nélkül csökken — vagy meg is szűnik — ezeknek a mű­veknek esztétikai-eszmei ha­tása is. A művésznek — és a kultúra munkásának — ismernie kell azt a közeget, melyben a művekkel hatni akar, hogy előrevivő párbe­szédet tudjon folytatni a né­zővel, olvasóval, és ne akad­jon meg ez a beszélgetés az első kijelentő mondaton. Erre a problémára keres és talál — többek között — gondolatgazdag választ az MSZMP Kulturális Elméleti Munkaközösségének nemrég megjelent tanulmánya. Az irodalom és a művészetek hivatása társadalmunkban. Megfogalmazódott az a rég­óta érzett gyakorlati ellent­mondás és esztétikai kérdő­jel, mely a tudatot formáló művészi szándék és a kö­zönség igénye, előítélet-rend­szere és befogadóképessége között feszül. A tanulmány világosan felrajzolja azokat a pólusokat, melyek között a szocialista tartalmú tnú­veknek is vitába kell meg­találniok hatáslehetöségei­ket: egyfelől számolniok kell a szektás jellegű ellenérzé­sekkel, melyek egy-egy mű részmegoldásait az összmű alaptendenciája ellen akar­ják fordítani. (A Fügefalevél kapcsán innen kiindulva kérdőjelezték meg a szatírá­nak a maradiságot, a szak­értelem hiányát gombostűre tűző magatartását.) A másik pólus — mely a szélesebb közönségigényt befolyásolja — az a kispolgári ízlés kü­lönböző formáinak tovább­élése. Fenti példánkban a prüdéria, a pusztán szóra­kozni akarás, vagy az ol­csóbb jellegű tréfálkozás követeleseiben ez az igény és ízlésforma fogalmazódott A tanulmány helyesen mu­tat rá,- hogy lényegében in­nen táplálkozik a sznob arisztokratizmus magatartása is. mely például ugyanezt a müvet mint „olcsó", pusztán közömségigényre apelláló al­kotást söpörné le az asztal­ról. A kispolgári ízléenormák továbbélésének tehát számos változatába ütközünk, kezd­ve azon a vitán, melyet So­mogyi József Szávtó-Kovács szobra váltott ki. Cseres Ti­bor Hideg napok cimú regé­nyének ellentmondásos fo­gadtatásáig. A szórakozási toény és a kálniok. olyan gondolatot éb­resTbertiök. amelyek legalább kérdésessé tettek bizonyos ízlésbeli előitéleteket Ezek a problémák azon­ban már arról vallanak, hogy a közízlés normáinak átfor­málása nemcsak formai-sti­láris probléma, nemcsak a szerkesztésmód és feszültség­teremtés „dramaturgiáját" jelenti: a brechti tanácsot nem lehet pusztán a kifeje­zésmódra korlátozni. A köz­ízlés a művészi közélet, sőt a művészetek közéletiségé­riiek függvénye — akkor is, ha fejlődését más hatások is befolyásolják. Ma viszont úgy érzem, hogy a „cselfo­gás" technikája inkább eb­ben a leegyszerűsített mivol­tában jelentkezik. A színpa­don például a „bűnügyi" szerkesztésű témakezelés iz­vfíásrán. meívefc s köBőncő­get hétköznapjaiban foglal­koztatják, melyeknek megol­dásán maga is fáradozik. Mert igaz ugyan, hogy a Nehéz emberek című filmet nem nézte meg annyi néző, mint a Tilos a szerelem cí­mű vígjátékot, de ennek a műnek mégis széles körű társadalmi hatása" lett: azok is ennek az alkotásnak prob­lémavilágában kezdtek gon­dolkozni, akik nem látták a filmet mert ez a mű közhan­gulatot teremtett a közélet egyik alakítója lett, és ilven áttételesebb formában már vezérelte azok gondolkozását, ízlését, köznapokat figyelő szemét is — akik idegenked­tek az ilyen stílusú alkotá­soktól. Ezért is lényeges az a szemléletbeli változást köve­telő utalás. melyre az El­méleti Mun­kaközösség tanulmánya mutatott rá — éppen a valóságos köz­életiség, a jó értelemben számolt, hogy például a Szélhámos nő vagy a Tilos a szerelem című filmek fogják elérni a legmagasabb több­letszavazatával inkább a Tizedes meg a többiek-re és a Gyermekhetegsegek-re adta le voksát. S ha ez a tény még csupán a szórakozási igény észrevétlen „átrétegzó­dését" is mutatja, mégis meg kell állapítanunk, hogy ma­ga az „észrevétlenség" is is­mertetőjel: nem figyelünk eléggé a valóságos igények formálódására, éa nem ismer­jük kellőképpen azokat az áramlatokat, melvek a tudat és közízlés alakulásában végbemennek. M l következik ebből a szocialista kul­túrát illetően? Annak a gond® dolatnak igazsaga, melyet Bertolt Brecht vetett fed egyik kis írásában: nem elég felfedezni a valóság tit­kait: a műrész legnehezebb feladata az, hogy ezt az igazságot a művészi forma, problémakezelés cselfogásá­val elfogadhatóvá tudja ten­ni. Cselfogást kell alkalmaz­nia — mondja Brecht —, olyan alkotással kell jelent­keznie. mely vermébe fogja a nézőt-olvasót. Izgalmával, színességével. meseszerű segé­vel lebilincseli és arra kény­szeríti öt hogy most már kö­vesse is az alkotot a mélyebb tarsactalmi-gondolat.i rétegek feltárása felé i6. Brecht leg­jobb műveiben. Ilyen eszkö­zökkel dolgozott: a Kurázsi mama, vagy a Kaukázusi krétakör izgalmas mesefonal mentén varázsolja el a nézőt és csalja a művészi hatás kelepcéjébe. A publikum iz­gul a feszült jeleneteken, és alig veszi észre, máris gon­dolkodnia kell kora, embersé­ge, politikai küldetése fe­lett. Brecht tudta, hogy a lelkiismeret és a gondolat szükséglete olyan társadalmi adottság, melynek csak el kell tudni találni hívójelét — és máris beindul, máris le­het rá hatni. De ehhez az kell — és itt van a brechti gondolat aktualitásának ér­telme —, hogy kikapcsoljuk, vagv éppen hatástalanná te­gyük azokat az előítéleteket, melyek a legkülönbözőbb „előképzettségből" eredően, de a néző „szemét" vezérlik. Ennek a feladványnak megoldása azonban még ne­hezen megy számunkra. Ta­lán ez is az oka annak, hogy szemben az előző esztendő si­keres müveivel — Álmodo­zások kora. Húsz óra. Tizedes meg a többiek. Gyermekbe­tegségek — az idei filmévad valahogy még nem tudta be­váltani a tavalyiból adódott jogtB reményeket. Nem síik® rült „napirenden tartani" a közéletiség izgalmát, de ve­le párhuzamosan ernyedt a nézőt „cselfogással" bekerítő művészn módszerek ereje is. A Szent János fejevétele pél­dául, moly az év szinte egyet­len „direkt módon" közéleti filmje volt, szürkébbre sike­rült, nem találta meg a né­zővel folytatandó dialógus kezdőszavait, a szándékában vonzó Ketten haltak meg pe­dig inkább modorosságával, mint közéleti izgalmával ha­tott a nézőre. Jórészt csak a Szegénylegények és a Füge­falevél jeleskedett ebben a tekintetben, ezeknek a mű­veknek sikerült vitát prov® galmával, mely a krimi-divat hatóanyagát akarta kihasz­nálni a gondolatok, etikai problémák vonzerejének f® kozására. S ha születtek is ebben a műfajban kitűnő al­kotasök is — például Bágyo­ni Attila Botlár ügy című munkája, vagy Halasi Ár­tatlan bűnösök című darab­ja — a szerkezet mégis ke­vésnek bizonyul a brechti ta­nács korszerű megvalósításá­hoz.. Ugyanígy nem tudja tel­jesen beváltani a hozzáfű­zött reményeket pusztán ki­fejezési stílussal való kísérle­tezés a filmművészetben: az Orvos halála vagy az Iszony szép filmek, de nem „izgal­masak" a szó máyebb, brechti értelmében: ami hiányzik, az a nagyobb kiha­tású konfliktusok közérdekű­séget provokáló pátosza. Egyesek éppen a mával be­hatóan foglalkozó elemző társadalmi konfliktust tart­ják „kellemetlennék". „Ne vágjunk elébe..." vagy: „Lehet, hogy a jelenség talá­ló, a probléma igaz, de... " Ennek az előítéletnek párja aztán ez a vélekedés, hogy „kár az Ilyen közéletileg fontos konfliktusokat szí® padra, filmre vinni — úgy­sem kell ez a közönségnek". Ily módon viszont éppen azok a gondok maradnak kí­vül a szírrpad vagy a film vett művészi izgalom felszabadítása ér­dekében. K imondja — a pár­tosság fogalmanak korszerű érteim® zéséről szólva —: szakítani kell az­zal a korábbi nézettel, mely csak a napi politikából, an­nak szolgálatából akarja meg­érteni a művészetet „A pár­tosság követelménye megkí­vánja a politikai tudatosságot és a párt politikája iránti felelősségérzést., de nem azo­nos a napi politikai agitációs jellegű szolgálatának kívá­nalmával" — írja a tanul­mány. Ez a gondolat felsza­badító hatással lesz a művé­szet közéleti érdeklődésére: éppen azzal a szemlélettel száll vitába, melyet az aík® tők. — elsősorban a kommu­nista felelősséggel dolgozó művészek — éreztek a leg­inkább fékező hatásúnak: az átfogó jellegű közéleti ten­denciák elemzésének tabujá­val. S ha itt sikerül tovább folytatni az elmúlt két év művészi fellendülését, sike­rül átlépni az átmeneti meg­torpanáson — akkor ez az áttörés két irányú lesz: a közízlés átformálódásának felgvorsirfásáboz és a közéi® tiség korszerű és művészileg vonzó atmoszférájának ki­alakulásához vezet SIMÁI MIHÁLY Utak csillaga Utak csillaga, szélrózsa, 1 te mondd meg. merre menjek .. 1 verdes. a szárnya, a combja, száll a szerelem egyre messzebb. Utak csillaga, szélrózsa, meglelt páromat hol lelem meg? Törékeny a nyár, törékeny a szárnya. Emlékeivel melyik katona nem rontott még a:távolság-sárkányra, ha lába alatt ragyogott a föld s szívétől feszült zubbonya? Tenyerem, mint ködösfe Izzadt tükör, most is ringatja arcát. Tarkómon, mint végső páncélt, viselem, ahogy viseltem, simogatása szép sisakját. Vállamon egv meg-megrebbenő csókja ÜL — A szabadságos level píros átlóján elszállt a vasárnap. — Homokban, kőben, szélben, patakban gázol azóta a század. Pajzzsá páncélozódik, fenódik fegyverül Szíjak és súlyok húzzák dacosan a dacoló vállat, de csókját, a madárka-mazdulásút őrizem sértetlenüL Magas szélrózsa kavarog. Idő zúg, szívet zenget Szállnak a napok, őrük vagyok, örökös őrségen merengek. Lásd én mind közelebbre távolodom, s hozzád simulva dobogok egyre messzebb, már érzem, tudom, hogy veled két év alatt megnőttem nagyon, hogy csak arcoddal, bőröddel határolhatom magamat, tníg magamban hordozom ezt a határtalan szerelmet Törékeny a csend, foghatatlan a szárnya. Lásd most imádkozom, bolond, vágyódó ka torra, kulcsold te is a kezedet imára, s mondd: az én mindennapi levelemet add föl nekem ma, hogy egy percre holnapután is boldog legyek. SLK MMALY Keszeg szél... Keszeg szél jár az ág közén, mely falsai crfH és nem lila levélre hull a fény. (kopog szemerkélnek a csillagok. az űrnek asztalán. Lépek az esti út kövén, Az álom-ivé domb alatt és még csak nem is félek én, letompul minden öntudat­amig magambam ballagok. szigony... A kamasz égbolt őrszem és £ CJÖpp levél vádiamra arcán a csillag porsenes talán. a Hold egy ping-pong labda Azt súgja: — „Hoppt (hullt (Bealkonyult. '.A [ott, Bizony — zizeg — btzony.il Somfai LAsilé MÉLY VlZ Ahogy átúsztak a tápéi komp alatt, erős északnyugati szél csapta oldalba a csónakot. Felhúzták a melegítő fel­sőt A szőke, sovány arcú fiú, aki a motort kezelte, átvitte a csónakot a kanyar belső oldalára, ott a magas füzespart védelme alatt enyhébb a szél, s kiabálás nél­kül lehetett beszélni. — Egyszóval... megtáncoltattak benneteket — Alaposan... S a legdühítóbb az volt hogy a Rita öregjének az arca most is olyan fapofa volt, ame­lyen sem jót, sem rosszat meg nem láthattál. „Igen, igen", ezt hajtogatta időnkint De hogy ez az igen mit jelentett nem tudni. Ezt a széles vállú, barna bőrű, rövidre nyírt hajé mesélte a szőkének. — Oda se nézz! Téged azért biztosan felvesznek. Hány pontot vittél a girrriből? — Kilencet. — Az jó. Én tavaly, tudod, ugyanennyit az orvosira, de csak az idénre fogadtak el Fele annyit tudok már, mint az érettségi után. Ha nekik ez így jó! Ki ismeri ki magát ezeken? A motor egyenletesen szelte a vizet mehetett a csó­nak jó harmincassal. Az algyői homokstrand népes volt Egv csomó gyerek meg süldőlány hangosan viháncolt a hullámokban, amiket a csónak vágott. A hídon most ment át a vásárhelyi délutáni vonat A fekete gyerek a homlokát ráncolta. — Valami megnyugtató arcok éppen nem néztek felém a bizottság asztala felől. Nem mondom, volt némi halandzsa abban, amit az Örkény-novelláról összehord­tam. Dehát fogós volt a kérdés. Nekem a sztori tetszett, de valamit azért nem értek benne még most sem. Miért kér bocsánatot a végén az ezredorvos az őrnagytól? A szőkét nem érdekelte a sztori. — Nem olvastam. Nem szeretem a magyar novellákat. Nem volt ebben nyegleség, csak magabiztosság, ami nem is csodálható egy „felvett" orvostanhallgató részéről, az olyan csónaktárs felé, aki egyrészt bölcsész lesz, más­részt kérdés, lesz-e. — Följebb menjünk? — Ahogy akarod. Te vagy a főnök. — Ne marháskodj! Viszont <te vagy a vendég. — Akkor még menjünk. Itt rossz a part Lüdvár alatt, tudod, ott bal kéz felől. A szőke szája csücske enyhén rándult, de ezt a má­sik nem látta. — Persze... A Rita... A fekete megrándult. — De öregem . .. Engem a Rita ... — Jó, jó, értem .. De a papája... A fekete megcsillapult. — Az más. Hátha elköpőtt valamit az öregje az ebédé nfl. Rita megígérte, hogy figyel erre. öt perc múlva kikötöttek a lapos és sz&es homok­padnál. Vagy tíz-tizenkét ember, három csónakra való strandolt már. A fekete fiú nyomban felismerte a pr® fesszorék csónakját. Rita hát már itt van! De nem szólt róla. Fojtott izgalommal segített amannak, hogy a csónakot rendbe tegyék. Ahol a homok véget ért, s kezdődött a sűrűn bokros ártéri nyárfás, sudár lány állt egy fatörzs előtt. Fényké­pezögépén babrált, s láthatólag ügyet sem vetett az új csónakra. De a fekete fiú egyenesen feléje tartott — Szia! — Szia. András!... Most jöttél? — Gabi hozott föl. S te? — Jó órája lézengek itt. Elakadtak. — Mi van a masinával? — Elakadt Szorul a film. — Add csak ide! Majd én Amikor a masina újból üzemképessé vált, nagyot rohantak, neki a víznek. A közepetáján a lány könyörgött — Na! Bolond! Gyerünk vissza! Itt erős a sodra. — Gyáva vagy! — Azt hiszed? Akkor nem ismersz. — Ez lehet... — Később. — Átjössz velem a ba!1 partra? — Meredek. — Kihúzlak. Szünet után. — Tényleg ragaszkodsz hozzá? — Akarom! A lány nagyon egészségesen nevetett — Bolond! Eddig még semmit sem akartál. Erre nem lehetett válaszolni. Csak majd odaát. Fel­másztak. — Kár, hogy a gép odaát maradt Jó panoráma a homok ott a nyüzsgő néppel. — Hagyd a panorámát! Meg az embereket ís. Nem azért hoztalak ide. A lány mereven állt a fiú fölött, ald törökülésben előtte. — Csak nem szerelmet akarsz vallani? A fiú erre a hangra elkeseredett. Ez még most,, még ma is gúnyolódik? Ma, amikor talán eldőlt a sorsa. Jobbra vagy balra. Tanár lesz vagy melós valahol. Más választása most már nincs. Dehát az esélye! Százhatva® nyolc közül a szakra nyolcat vesznek fel! Ez egy a hu­szonegyhez... A fene egye meg azt a hülye őrnagyot, azzal az ezredorvossal együtt meg azt is, aki rejtvé­nyeket ad fel a hülye novelláival! Hülye, hülye! Nincs erre más szó. hűlve!... Hülye az egész, minden, ez az egész marhaság, hogy ez eldöntse valakinek a sorsát tizenkét esztendős iskolapad után. Egy a huszonegyhez. Hogv jutott ide. hogy egy a huszonegyhez versenyezzen a ,ió érettségi utan? Hát a matek meg a reál dolRok ál­talaban unalmasak voltak. De versei jelennek meg más­fél éve!. Meg a sport. A tizennégy méteres hármasugrás, a 11-es szazas... Eh! Kit érdekel ez?! A gyöpösfejű 6 gÉL.MAGVARORSZ/Ö Vasárnap, 1966. szeptember i

Next

/
Oldalképek
Tartalom