Délmagyarország, 1966. augusztus (56. évfolyam, 181-205. szám)

1966-08-28 / 203. szám

Papp Lajos versei Lépcsőn Bóka László: Könyvek, gondok Posthumus mű: önálló kötetben még meg nem jelent írásokat tartalmaz, tanulmányokat, jegyzeteket, néha lírai hangvételű eszmefuttatásokat, nemcsak irodalomról, művészetről, hanem politikai és társadalmi kérdésekről is. Ilyen például A türelmetlen ifjútág című, amely a Napjaink fejezetben található, s.a kötet egyik legizgalmasabb, legérdekesebb írása. Már) ebből is létszik, hogy a válogatás nem kizárólag ^szakemberek", tehát tudósok, irodalmárok számára készült, hanem érdekes olvasmánya lehet a művelődni \akaró legszélesebb nagyközönségnek is. Nincs jobb dolog, mint beszélgetni művelt, okos, kedves emberekkel, vagy ha a beszélgetésre nem futja a magunk erejéből, hát legalább hallgatni ilyeneket. No.% Bóka László mostani kötetét olvasva úgy érezhetjük, mintha egy ilyen beszélgetésben vennénk részt; nemcsak hasznos, tanulságos, de nagyon szórakoztató estéket tölthetünk el társaságában. És nagyont széles skálán vallathatjuk ez a kitűnő előadót. A változatosság a témákban kielégítheti azt, aki na*?y emberek életéről akar hallani, aki irodalomtörténeti érdekességekre vágyik, a gazdag anyagban a nagy elődök, mint Széchenyi, Arany, Petőfi mellett felsorakoznak a nagy kortársak, Adyval az élen, Szerb Antalon át — aki irodalomtörténetíróként példa a szerző előtt — Kosztolányiig, de megtaláljuk a kötetben Juhász Ferenc, Garai Gábor es Pilinszky János nevét is. Akit a filmesztétika érdekel, az érdekes • tanulmányt élvezhet végig arról, hogy hogyan is indiilt az a művészet és tudomány, hogyan fogta vonzásába a szerzőt, aki már 1961ben arról ábrándozott, ami napjainkban kezd megvalósulni, immár, sajnos, nélküle, hogy egyszer majd hivatalos kötelesség Desz az egyetemen a fiatal tanárnemzedék filmtudományi oktatása is. Szót kaptak a kötetben társadalmi és politikai kérdések ls, s minthogy Bóka László nemcsak tanár, irodalomtörténész, hanem regényíró s talán elsősorban költő is volt, ezek is lebilincselően érdekesek. át,fűtve azzal a szenvedéllyel, frisseséggel, ami leginkább képes megadni egy írás sikerét A már említett tanulmány, A türelmetlen Ifjúság címűt lehetetlen abbahagyni, ha egyszer belekezdett az olvasó. Nagyon sok fiatal valószínűleg mélységes élégtétellel fogja majd olvasni, de nem sértődhetnek meg tőle a felnőttek sem, már az okos felnőttek, azok, akik nem szűntek meg újat tanulni, új jelenségekkel ismerkedni, és főként — gondolkodni. Az ifjúság ismert és sokat vitatott kérdéseit elemezve így összegez 1964-ben Bóka László, arra a kérdésre válaszolva, hogy mi a teendő: Szabadítsuk fel mi felnőttek magunkban a szunnyadó egyéni iniciativákat, növeljük még nagyobb szabadsággá a társadalmi felelősségérzet erkölcsi tisztaságát és hagyjunk fel minden álszent hipokrizissel, adjunk fel minden álszent dogmát, ne túrjunk más tekintélyt, mint amit a munka, a teljesítmény igazol. A dühöngök és türelmetlenek között ét mögött pipogya és koravén szülök állnaJc. Az ifjúság? Gyémánt A szivárvány minden színében megragyogó. Gyémánt. Kemény, és az olcsó, jellegtelen üveget csengve átmetsző. Gyémánt: könnyen fog tüzet és könnyen ég eL Vigyázni kell rá: műszer és ékszer. Bátran kell használni és aranyba-patinába foglalva büszkélkedni kell vele. Nem mondhatok mást. Mint az Idézett sorokból ls világos, a kötet igen sokat elárul alkotójáról is. Néhány önvallomás-jellegű írás wt segíti kibontakozni a szerző arcképének vonásait, s ezeket egészíti ki Ortutay Gyulának az elvesztett barát hiányát fájlaló őszinte barátsággal megírt bevezetője. Csontos Magda Theodore Dreiser: Író lettem Amerikában Az Amerikai tragédia a legnépszerűbb regények egyike Magyarországon, s Dreiser egyéb magyarul megjelent írásait is sokan szeretik. Akik szívesen olvasták, most nagyon örülhetnek a Gondolat Könykiadó Aurora sorozatában megjelent új Dreiser műnek, az Író lettem Amerikában című könyvnek, amely Dreiser válogatott önéletrajzi írásait és leveleit tartalmazza Két nagyobb lélegzetű alkotás, a Pirkadat és az Üjságiró-napjaim előzi meg a közel 5n levelet, amelyek neves múvészkortársakhoz, közéleti emberekhez, politikusokhoz szólnak, és igen sokat árulnak el Dreiser élet- és múvészetfelfogásáról. A leveleket megelőző két hosszabb mű a család, a gyermekkor és az íróvá válás színes, érdekes rajza. Külön izgalma, s ez talán még az író személyes életének megismerésénél is érdekesebb, hogy sorra találkozunk bennük azokkal a valóságos emberekkel, akik később az író müveiben a különböző regények figuráiként lépnek elénk. Az „eredeti példányok" megismerése érdekesebbé teszi az olvasó szamára a regényeket, s egyben módunk nyílik bepillantani kissé Dreiser alkotó módszerébe is, mert hiszen most azt közli velünk kissé, hogy a hiteles, igazi élményekből hogyan formálódott ki a regények koncepciója, cselekménye. Arra is fényt vet ez a kötet, hogy mik voltak Dreiser leglényegesebb élményei, s később legfontosabb témái. Nem szenzáció hajszolásból vált Jiz amerikai szegények életének krónikásává, hanem mert saját élményei alapján ezt a réteget ismerte leginkább, ezek sorsát valóban hitelesen, belülről tudta ábrázolni. Ez a tömeg maga az amerikai nép, nem valami vékonyka emberréteg, s hogy mivé lesz ez a nép az iperializmus hajnalán: erról ír Dreiser a maga egyéni élményeit sűrítve, formálva irodalommá. Családjának és az. Írónak sorsa, élete krónikája egyben azok életének is, akiknek írója volt. s ezért kétszeresen érdekes a könyv: egy nagy iró és egy jelentós népréteg életével egyszerre ismerkedünk benne. A lépcső alján üldögélni, vagy a tetején álldogálni; Semmivel sem törődve, élni. Vagy kutatva, míndenre-várni. A lépcső alján nézelődve, harangnyelvek a női lábak; A lépcső tetején megállva, dermedt kövek csupán a hátak; S aki az ajtón belépett, mind összeborzong, mint hogyha fázik. S alti az ajtón kilépett, mind föllélegzik, s ámul sokáig. Szemben szökőkút vize zuhog. Ilyenkor zúgó tűznek látszik. Fölkel, megmosdik, fedőltőztk s azt mondja: ideje menni. S mit tesz olyankor minden, amikor háborúnak kell lenni? Az ég kék marad, s végtelen-nyugodt. A föld megpróbál teremni. Ki akarja a háborút? (a háborút nem akarja senki) És mit akar a háború? Az béke szeretne lenni. Tisza Kérdés Ki akarja a háborút? (a háborút nem akarja senki) A háborút mi akarja? (a háborút nem akarja semmi) S mit tesz olyankor mindenki, ha egy háborúba kell menni? A hajnalt várták a csillagok, mint a halak, a víz alatt. Együtt jön a reggel a vízzel. A reggel és a halak. A viz elérte ma reggel is a várost és ma is tovább halad. Megcsillan fölötte minden nevetés és megsokasodik a nap. Együtt megy az este a vizzel. Fönn és lent, a viz alatt. A viz elhagyja ma este is a várost s holnap is tovább halad. Árnyék fölötte minden szomorúság, mi éjszakáig megmarad. Ezért bújnak az iszapba mélyen reggelig mind, a halak. | Kié ben • elszorult a szívem, Ijedtemben elejtettem a töltőtollamat, amikor a hölgy megállt az íróasztalom mellett Köszönés nélkül érkezett, merev tekintettel mustrált majd nagyon határozottan így szólt: — Kis Antalnénak vagyok az unokatestvére... Ettől még nagyobbat dobbant a szívem, elhűlt ütőeremben a vér, mert sokat olvasott ember vagyok, egyéb iromány között jócskán jutottak a kezembe bűnügyi históriák, láttam néhány kémfílmet is, s azokból tudom, hogy az ügynök előre megbeszélt Jelszót sziszeg a foga között, midőn kapcsolatot teremt az újdonsült pácienssel. A könyvekből és a filmekből tudom, hogy az ügynök például így szól: — Sárgul már az uborka! Mire az újdonsült így felelet — Nem való az már salátának! Erre egymás markába csapnak, ebből a bárgyú párbeszédből is megtudták, hogy egy húron pendülnek. A harminc év körüli hölgy, Kis Antalnénak az unokatestvére, aki egyáltalán nem olyan, mintha a kémfllmekből lépett volna elő, csak állt, s mint aki nem biztos a dolgában, ujjaival idegesen játszadozott, majd az előbbinél kicsit bizonytalanabbul megismételte: — Kis Antalnénak vágyók az unokatestvére! Kis Antalné küldött ide, mert égbekiáltó panaszom van. Tetszik tudni, van nekem egy nyaralóm. Azaz nem is nyaraló az, csak egy telek, arra építettünk egy kis vityillót, ami nem sokkal nagyobb egy fürdőkabinnál. De jól tessék figyelni, mert most következik az én panaszom. Harmadik szomszédunk. Veres Sándor bácsi engedély nélkül horgászpadot akar állítani az én telkemen. Tulajdonképpen engem nem zavarna a dolog, ha olyan hallgatag természetű ember lenne az öreg, mint a jóravaló pecázók, de ennek a Sándor bácsinak olyan csúnya szája van, olyan ocsmány káromkodásba kezd, ha elkerülik a halak, hogy az még a férfiember fülének is sok. Hát nem égbekiáltóan nagy az én panaszom? Megmondtam a hölgynek, hogy a panasz nem éppen égbekiáltó, de mert igaza van. mindenképpen megakadályozom, hogy Veres Sándor bácsi az ő telkén káromkodjék a halakra. Erre a hölgy nagyon vidáman mosolygott, finom kis tenyerét az enyembe csapta es így szól búcsúzóul: Unokatestvér — Kis Antalné nagyon boldog lesz, ha elmondom, hogy jóindulattal foglakozott az ügyemmel. Mikor egyedül maradtam, rádöbbentem, hogy valami irtózatos erővel feszíti a fejemet A rejtély feszítette az én fejemet, a nagy rejtély: ki lehet az a Kis Antalné, akinek itt járt az unokatestvére? Pattanásig feszült aggyal kezdtem felidézni magamban valamennyi Kis Antalné nevezetű ismerősömet Ismerek egy Kis Antalnét, annak temetőcsősz az ura. Másik Kis Antalné nevezetű ismerősömnek egy nagyközség kitűnő termelőszövetkezetében állatgondozó a férje. Ismerek egy Kis Antalné nevezetű tanítónőt, megismerkedtem egy Kis Antalné névre hallgató maszek zöldségessel, sőt ismerek egy Kis Antal nevű borbélyt is, de az agglegény. Feltéptem az ajtót és megIramodtam Kis Antalné unokatestvére után. Még utolértem. Szelíd, könyörgő hangon megszólítottam: — Tessék már elárulni, kicsoda az a Kis Antalné? Csodálkozva rámnézett a hölgy: — Hát nem emlékszik rá? Sajnos. — Hiszen. Hiszen ... Kis Antallal iskolatársak voltak! — Iskolatársak? Hol? Szégyenlősen nevetett: — Ne tessék neheztelni, hogy így mondom, de... Kis Antal még azt is említette, hogy első osztályos elemista korukban együtt ültek... a „szamárpadban". Majdnem megbüntettek csendháborításért, akkorát nevettem. Alig tudtam kinyögni, annak idején rossz magaviseletem miatt csakugyan ültem a „szamárpadban", de teljesen egyedül, hogy rve rontsam el a többieket. Kis Antalné unokatestvére ettől elsápadt: — Ezek szerint nem intézi el a Veres Sándor bácsit? Megnyugtattam, hogy „elintézem", már csak Kis Antalnéra való tekintettel is. A hölgy visszanyerte arcszínét, és nagyon aranyo6 mosollyal mondta: — Kis Antalné nagyon hálás lesz, hogy jóindulattal kezelte az ügyemet. Majd beküldőm, hogy személyesen is megismerkedjenek... Simon Lajos Mlrky Imre Drámánk9 dalban elbeszélve Hó száll hullva ... Vári vár egy óra múlva; Görbe Körös jégbilincses, Messzi nincs ez. Télre rávall Erdők fája hósubával; Varjakon meg özünőkön Eltűnődöm! ö, a puszta! Lelkem mindig visszahúzta; Nem borítja azt, ki lakja Gond salakja. Géza sógor A tornácra áll ki iákor: (Csöp fülekbe leckét súgom) Hívja húgom. Két leányom Csókos szájra csókot [rányom Volna gyermek: házuk [árny* Fényre válna. Szőke, barna .".'. Nelli vajon kit akarna? Áldott szíve melegével Szőkét kér eL Heddy boldog: Földi napján senvmt foitoiq Mit se kaphat, úgy becézik Késve, félig.... Búba búvá Mennem keüett háboróba 1LJ Remény ring a kis (családom Hátha látom. Förgetegbe, Harc tusája görge+ett bet Bár vas és vér itta könnyen* Visszajöttem. .„ Húgom búgja: Heddykével fusson útja Jóban, rosszban, égre, rőtati Mindörökre. Mit pecsétel Esküs alku: szívnek étéi.!* Ajnározta (nyílva, érre) Évről évre. Felnevelte; Mátka-fátyol lesig felette. U Nőtt közelben (ezt se tudva9| Mérges dudva. örült gyilkos. Boldogságra szőrnyó kínt (beat Drágái átost ölt golyója. (Ég ae ója!) Ez a klszmet. Mit pogányok hisz ve [hiszodk? üj Vőlegény sín gaz gyalázta Jajba, gyászba!,.. Csak nem átok. Mit a varjú egyre károg? ILI Sújtott tegnap és sújt mim* Vád villáma. GULAY ISTVÁN Tolvajt ás Holdvilág volt A parasztok hallgattak, csak cigarettájuk parazsa izzott fel időnként Négy piros pont szúrta át a pajta sötétjét — Jönnek? — hallatszott egy paraszt szájábóL — Majd jönnek, csak ki kell várni — felelte a fiatalember. Ideges volt — Ilyenkor még gitároznak, énekelnek és csókolgatják a lányokat Négy lány van velük, azok ls enni kérnek. A pajtában sok volt a bogár és a bolha. A fiatalember vakarózott. Az alton keresztül bámult kifelé a kertbe, ahol a burgonya bokrosodott Félt a parasztokra nézni, de oldalvást rrtégis újból és újból rájuk pillantott — Szóval rikácsolni azt tudnak? — kérdezte valaki. — Énekelnek. De nem az a baj, hanem, hogy innen lopnak. Énekelni mindenki szeret. Maga is, nem? — Magyarul igen. de nem indiánul. A fiatalember beleszivott a cigarettájába és a parázs gyér fényénél megnézte az óráját — Indiánul? — Hát akkor afrikaiul. Az egyik paraszt hirtelen csendet parancsolt. Suttogást vélt hallani, nemsokára azonban megnyugodott — Magyaros nótát nem tudnak azok? — kérdezte. — No, majd én elhúzok egyet a hátukon, hadd tapasztaljanak! A fiatalember szívta a cigarettáját. Ilyenkor halványan ugvan, de látszottak az arcok. Kényelmetlenül érezte magát. Megvakarta a nadrágon keresztül a combját. — Nem kultiválom a maguk állatait — jegyezte meg. A parasztok nem szóltak. Figyeltek kifelé. A hold befonta fbnyszálattwi a sSM. tet; olyan volt a pajta ajtaján túl a megmegcsillanó világ, mint ásottkút fenekén a víz. Kapor szaga érzett. „Milyan makacsul tudnak ezek hallgatni!" — gondolta a fiatalember és isimét megnézte az óráját Rengeteg ideje volt még: háromnegyed óra. Csúf, ijesztő gomolyok táncoltak a szeme előtt, ha a pajta mélyébe nézett Ügy érezte, beszélnie kell, hogy a parasztok figyelmét elterelje. — Sok krumplit elloptak már? — Ajjaj! -1- Akkor miért nem álltak lesbe eddig ís? Lopják a krumplit, maguk meg áldásukat adják rá? Válasz nélkül maradt megint. A holdvilág az ajtón belül ért földet, de nem sütött rájuk. Már a fiatalember is mocorgást vélt hallani kintről, s holott tudta, hogy nem a tolvajok, feszült figyelemmel fülelt kifelé. Közben megborzongott. Miután elült a fura zaj, azon gondolkodott hogy kié ez a kert Ezeké a parasztoké, akiket itt talált a tanyában, vagy valamelyik kö, zösnek a tulajdona? Észrevette, hogy az ajtó sarkában egy csillag hunyorog. Ügy tűnt neki, mintha haladt volna kifelé az ajtókeretből. A legöregebb paraszt beszélni kezdett — Már egy hete lopnak. Dehát úgy vo4tunk vele, hogy azért a pár kilóért kár éjszakázni. Mert mindig úgy szokott lenni hogy soha.sem akkor jönnek, amikor várja őket az ember. És oda egy éjszaka. Csak faradtak leszünk. Most fennmaradunk egy ideig, de nem reggelig. Az .sok. A fiatalemberen nyilalás futott végig, pedig örült. — Az sok — hagvta jóvá. — Most biztos, hogy jönnek fél 11-kor. hacsak meg nem gondolják magukat Hallottam, amikor megbeszélték. Nincsen már csak néhány forintjuk és nincs kedvük hazamenni sem. Jól érzik magukat. Fürdenek a Tiszában. estenként gitároznak, énekelnek, csókolgatják a lányokat, azután lefekszenek a sátrakban. Két úttörősátruk van, abban fekszenek kilencen, pedig csupán két-két, személyes mindegyik. Az egyik paraszt meghökkent. 6 QÉL-MAGYAR0RSZÁ6 Vasárnap, 1966. augusztus Z&,