Délmagyarország, 1966. június (56. évfolyam, 128-153. szám)
1966-06-03 / 130. szám
Az első esztendő oj tnm Ez a film — legenda a szerelemről. Legenda, mert gondolatébresztőén szép fe megható, nem nélkülöz bizonyos realitásokat sem mint ahogy a legendák mögött is valahol mindig van igazság —, de alapjában vére elhibázott alkotás. A fiatal, kis fizetésű mérnök fe egyetemista szerelme komoly dilemma előtt áll: a leány gyereket vár, lakásuk nincs. Endre külkereskedelmi vállalatnál dolgozó rokona azonban váratlanul elutazik, ÍRy évre megkapják szép, mai fiatalság nem Oyen! Tudta ezt minden bizonnyal az író, Simonffy András is, s talán éppen ezért, mintha példát akart volna produkálni az állhatatos szerelemre. A példa azonban ebben a formájában nem sikerülhetett, s így maga a történ® — valahol a realitások és illúziók szférái kőzött maradva — bizonyos jellegteleneég® mutat Legfrappánsa bb bizonyíték erre a szerencsétlen félhepiend is, ami kicsit a szerző önkritikájának tűnt. k®. A rendező, Mészáros Gyula szobás lakását. A fiatalok láthatóan birkózott a torz nem kis vívódás után vállalják a születendő gyereket, az előrelátható küzdelmes jövőt, s összeházasodnak. Ennyi az expozíció, s máris mennyi ellentmondás! Egy szűk zsebű mérnökfiú, aki felmondja biztos pesti (!) albérlet} szobáját elveszi a kislányt akarja a gyereket — s mindezt csupán egy ideig-óráig megszerzett lakásért egy illúzióért. Ügy tűnik, pusztán csak ennek a lakásnak bódulata hozta ki a szerelmesekből az ilyen döntőst — ezért elhibázott a film. A szüzsével, s dicséretére legyen mondva az a néhány ötletes képsor — mint például az esküvői jelenet állóképes megoldása —, ami megragadott A főszereplők megválasztása sem volt tökéletes. Cs. Németh Lajos lehetséges színész, s a még főiskolai hallgató Voith Ágnes is biztosan az lehet, de ezt csak kisebb felvillanások sejtetik. Szakáts Miklós, Bárány Erigyes fe Mészttros Ági viszont — talán a sikeresebb szereposztás miatt is — nagyon tetszett. N. I. Jubileumi útterőstaféta A Magyar Úttörők Szövetsége fennállásának húszéves évfordulója ós a IV. orsrágos úttörótalálkozó alkalmából az egész országban úttörőstafétát szerveznek, mely június 6-án, hétfőn este 7 órakor étkezik Budapesten Csillebércre, az ünnepélyes zászlófelvonásra. ahonnan 16-én fut be a Dózsa György út.ra. az úttörő díszszemlére. A staf®ák első lépcsői — valamennyi község bekapcsolásával — a járási staféták lesznek. Szegeden holnap. szombaton este fi órakor érkezik a Széchenyi térre a Békés megyéből. Gádoros—Pábiánsebestyén— Szentes—Szegvár—Mindszent —Mártély—Hódmezővásárh®y—Algyő felöl jövő váltó. Az algyői úti rámpáról köTornaünnepély — labdarúgó-mérkőzés A szerdai szegedi főpróba után egyre több szó esik az Országos Sportnapok megyei záróünnepségéről. A szakemberek véleménye az, hogy igen nívós, színpompás műsort láthatnak az érdeklődők vasárnap a SZEAC-stadionban. Olyan műsort, mely hosszú időre élményt nyújt az embereknek. A szép műsorszámok között kfITör is érdeklődésre tarthat szám® a nagylétszámú üzemi fiatalok gyakorlata. Azt a zenés gyakorlatot mutatják be. meflyel Budapesten az Országos Sportnapokon is részt vesznek. Szép kivitelezésű gyakorlattal szerepel nek még a szegedi tanulók. Az iskolai testnevelés tornaanyagából öszeáHftott műsor pad-, tornaszekrény- és szőnyeg-gyakorlataik biztosan megnyerik a nézők tetszését. A meteorológia jelentése alapján a rendezők bíznak a szép időben ... A szurkolók inkább záport szeretnének: gólzáport a SZEAC részéről a műsor befejeztét követő NB l/B-s labdarúgó-mérkőzésen. Jósolni e k® dologban természetesen nehéz. De a szakemberek véleményének azért már előre hihetünk, ritkán látható, szép ünnepélye lesz az OSN záróműsoca. Becsületvállalás Röszkén A rítefeei labdarúgók a rülbelül fél 6-kor veszik át legalacsonyabb osztálybon, a a stafétát, és kilenc váltóhely közbeiktatásával juttatják el a Széchenyi térre, a Takaréktár utca felőli szovj® emlékműhöz. Itt rövid ünnepség lesz. üt ül A fehér asszony Mese Mai mese felnőttek' :k. Komeniee falu vármúzeumában eletre kel az egykori vátúrnó. a ..Fehér asszony" képe. Eletre kél ét jócselekeaevekei hajt. végre. Csupa olyan hétköznapi dolgot, amit a tanács a benyújtott kérvények ellenére sem oldott meg. A múzeum öreg takeritónője lakásába bevezeti a vizet, kikövezi az iskolához vezető utat stb . . . Az emberek csodáról beszélnek. Virággal. szentképekkel borítják a vízcsap körüli íalrészt. A plébános az egyház. a tanácselnök az államhatalom nevében tiltakozik. Megindul a bürokraeia gépezete is. A minisztérium bizottságot küld kl Komenicébe: funkcionáriusokat, pszichoanalitikusokat, muzeológusokat. S miközben a vizsgálat egyre hihetetlenebb eredményeket hoz, a község vezetőinek „ragyogó" ötlete támad: ezentúl minden beruházást a Fehér asszonynyal fognak kiviteleztetni. Először is hidat építtetnek. Csakhogy hiába rendeznek a folyóparton népünnepélyt, hiába harsog a fúvószenekar. hiába hangzik el n szónoklat. a csoda elmarad. A miniszteriális bizottság — más megoldást nem találva — a fővárosba viszi a Fehér asszony képét, s bezárják a minisztérium pincéjébe... Irreális alaphelyzet, a kisváros nagyon is reális hétköznapjaival, problémáival, jellegzetes alakjaival. Szélsőséges. de ellenállhatatlanul mulatságos szatíra. A tehetetlenség. a csodavárás, a bürokrácia szellemes, kitűnő rendezői ötletekben gazdag kifigurázása. Zdenek Podskalsky filmje talán egyik legiobb produktuma a ,ársada!mi haladást gátló hibák, torzulások kipellengérezésére vállalkozó csehszlovák filmgyártásnak. V. A. Eiarra y^™ gro^ ^ ^ Itthon mérkőznek ökölvívóink Az 1966. évi délterületi felnőtt csapatbajnokság® idén egyéni értéke Ifeú csapatversenyek formájában írták ki. A résztvevő csapatok: Hódmezővásárhelyi Vasas. Orosházi Üveggyár SK. Bajai MTE. Gyulai MEDOSZ és a Szegedi Dózsa. Az első forduló Orosházán, a második Hódmezővásárhelyen, a harmadik — 2 hete — Baján került megrendezésre. A legutóbbi versenyen a Szegedi Dózsa csapata 21 versenyzőt küldött szorítóba. A szombaton és vasárnap — Szegeden a Rókusi Tornacsarnokban év elején — megrendezésre kerülő került társadalmi edzőnek ökölvívóverseny biztosíthatja Török Gyorsír, az Alsóvárosi a Szegedi Dózsa csapatának MÁV volt játékosa. Szép szóa csapatbajnokság utolsó- val. nevelő munkával megelőtti fordulójában az első- győzte a fiúkat a sportszerű játék fontosságáról, s arról, hogy a felszerelést ne tegyék tönkre. A játékosok becsület-vállalást írtak alá, amelyben vállalták, hogy sportszerűen küzdenek, ezen kíÁ"tavaszi''beonokrég * S^pati • kiszáréiért gondozzák. , , ... , . , Azóta az edzesek es a merhelyezettjei reszt vesznek az k6zések után mindenki saját őszi csapatbajnokság küz- maga teszi rendbe cipőjét i delmeiben. és a mez®, örvendetes, hogy járási csoportban szerepelnek. Régebben jobb csapata volt a határ menti községnek. Egyszer megnyerték a járási bajnokság® is, de a megy® bajnokságba már nem neveztek, mert a vezetők gyengének találták az együttest a magasabb osztályban való részvételre, ezen kívül anyagi nehézségeik is voltak. Az 1956 óta működő Röszkei SK-ban már sokan futballoztak és a röszk®ek több tehetséges játékost adtak a szegedi csapatoknak. Csak egy ember van a megalakulás óta az egyesülétnél: Benkóczy Béla tanár, aki alapító tag és tizenhat éve elnök. Véle beszélgettünk a napokban. Elmondta, hogy az ötvenes évek végén, főleg a játékosok fegyelmezetlensége miatt, a labdarúgó-szakosztály k® évig nem működött. Bár 1961-ben teljesen új gárdával kezdtek, de az utóbbi időben megint problémák adódtak. — Még a szertárosunk Is a vállalást mindenki becsülettel teljesíti, és a fegyelem is javult. Szombati mérkőzések Szombaton Szegeden jófcss. szák az Sz. Spartacus—Kalocsai Honvéd NB ITf-as labdarúgó- találkozót a Hunyadi téren. K® megy® bajnoki labdarúgó-mérkőzés w Idén eddig simán bonyo- lcS7 szr>m5alon újszegeden* lódtak le a röszkei csapat a mérkőzései, vasárnap azonban félbeszakadt a találkozó, amelyet a községben játszottak. A deszkiek a második félidő közpeén 2 : l-re vezettek, amikor a játékvezető az egyik hazai játékost kiállította. Ez nem tetszett a röszk® közönségnek, és hamarosan az egyik néző: egy tégladarabot dobott be a játéktérre — a bírónak szánva. A dobás nem talált célba, de a játékvezető lefújta a mérkőzést és ebben az ügyben a járási szövetség dönt. Vannak erények, helyes kezdeményezések a röszkei sportéletben, de — amint a vasárnapi példa bizonyítja — akadnak hibák is, melyeken a helyi vezetők bizonyára tudnak majd segíteni. M. K. a Két szomszédos sporttelepen: az Építők az Alsóvárost a SZAK-pálvón, az UTC pedig az SZVSE II.-t az UTCpályán fogadja. A SZAK-pályán délután fél 6-kor. a másik k® helyen délután 5 órakor kezdenek. Kajakverseny a Tiszán A Csongrád megy® kajakkenu szövetség holnap, szombaton és vasárnap renden meg az országos ifjúsági seregszemle-versenyek megy® válogatóját, valamint az úttörő táimpia városi döntőjét A küzdelmek szómba, ton délután 3 órakor, és vo. sárnap reggel fél 9 órakor kezdődnek az Ifjúsági vízitelep ®ótt a Tiszán. Vasutas—SZAK 2:2 elhagyott bennünk® a játékosok rendetlensége miatt — SZVSE tegnap mondta Benkóczy Béla. — A stadionban 200 mérkőzések után a játékosok a lábukat tó a sáros ®pők® a dresszükbe törölték. Sok volt a kiállítás is. Az azután hozzánk ászberénybe készülő 17. percben Majzik tofeUt -ál a Vasutas- kapuba, s mivel a harmodBa nézö ®ótt harmadban mór nem esett/ játszott barátságos mérkő- gól, 271 maradt az esedzést SZVSE: Simái — Kele- mény. men. Halász. Hájas (Katona) Jó edzőmérkőzésen váltó. ség®. A szegedi versenyzők a várakozásnak megfelelően szerepeltek az első három fordulóban, számos bajnokságot és helyezést ®tek el. — Farkas, Tóth IV. — Tóth II. (Rácz). Bite. Biltsik. Katona (Karsai). Majzik. Szegedi AK: Jáger — Kovács, Horváth dr.. Gedei (Lippai) — Csanádi, Vass dr. — Orovecz, Nagv Zs„ Nikolényi I. (Sári), Poiyvás, Kószó. Az első harmad 16. percében Katona húsz méterről lőtt góljával a hazaiak megszerezték a vezetést, maid szünet előtt formás SZAKtámadás végén Orovecz egyenlített. A második játékrész Vass dr. szabadrúgásból lőtt góljával kezdődött. A zatos játék alakult ki. A' Vasutasnak több helyzete v®t de a csatárok jó néhányszor pontatlanul lőttek, vagy pedig Jáger hárítani tudott, IWSA6I LABDA RÜGO-BAJNOKSAO Igaz történet egy könyvről Az író anyja urasági cseléd volt. Csak annyit sem járt iskolába, hogy írni és olvasni megtanult volna. Aztán meg, amikor mások mégis ceruzát fogtak repedezett, öreg kezükkel, az író anyja nem mehetett velük a villanyfényes esti iskolaba Megromlott a látása is. A betűk egyetlen szürkés tengerré futottak össze a szeme előtt, mintha hunyorítva néz a jószemú. Így máig is bevehetetlen erőd maradt számára a betú. - mér csak akkor tud meg valamit újságokból vagy könyvekből, ha elcsíp egy iskolás gyereket, amint táskáját lógatva ballag hazafelé es becsalja egy almával vagy két szem cukorral, hogy: — No,' Fecó. olvasd el ezt az írást! És a gyerek iskolásán elhadarja: — ... amennyiben nyolc napon belül nem egyenlíti ki tartozását, követelésünknek bírói úton szerzünk érvényt... Egy könyv® kézbesített a postás az író anyjának. A fia küldle el az első novelláskötetét. Áz írástudó gyerek az írástudatlan anyának; a kisbéresből lett tollforgató az. egykori urasági cselédnek. — Könyv... a fia könyve... — mondta a postás. — Ugyan! Miket beszéli — Itt van ni, a címe: Egyenes dűlők ... Es Itt a belső lapon a Péter fényképe. Hogy megemberesedett! — Ne bolondozzon! Mindig majmot akarnak csinálni belőlem, mióta megromlott a szemem! Föl ls olvasnék belőle, de sok a levél.. Az író anyja fogta a könyvet és bement vele a tiszta szobába. Fényes nappal volt, de meggyújtotta a lámpát és annak a fényénél nézegette a kötetet. Folt... folt... folt... A fénykép is csak olyan volt, mint egy bazaltból nyesett kis négvzet. — Ez lenne a Péter? Hogy a Péter könyvet irt volna? Már délelőtt kiállt a kapuba, hogv megvárja az iskolásokat. A szomszédék Mancikáját édesgette be a házba. — Tudsz te már olvasni, ugye, Mancika? — Hogyne tudnék. — Nézzed csak, mi van erre a könyvre írva! — E-gye-nes dü-lők... De ez itt kézzel van, olyan kanyargós ... — Hát azt hagyd ki! — Fél pár csiz-ma ... Egy-szer a-nyám-mal el-men-tünk a vá-sár-ra... Csiz-mát a-kart ven-ni... — Tudom már, tudom! A kisteleki vásárra! — De nem fu-tot-ta a pén-ze ... — Ügy van. Hitelbe kértem, lvogy majd megadom a többit. De a mester csak a fele párat adta ide .. . — Hi-bád-zott egy pen-gő ... — Mire meglett a másik fele. Péter kinőtte a csizmát. Ügy volt. No nesze, itt van egy forint, vegyél rajta cukrot. Kikísérte a kislányt a kapuig, s aztán várt. Egy másik gyereket várt. Hátha ez a kis vacak lány csak úgy mondott valamit, mert igazában nem is tud még olvasni. Dobák Misit hívta be másodjára. — Az el-ső bér ... So-kat kel-lett ak-kor szolgál-ni egy má-zsa bú-zá-ért. . . En pél-,fíá-ul pul.v-ka-haj-csar vol-lam ér-te egy nyá-ron pap-ló-gó Já-no-sék-nál... — Miket olvasol 1® Hiszen a csizma van benne, a fél pár csizma! Szemtelen kölykei, hogy becsapják a vilagtalant! Elmenj mindjárt, mert mogseprűzlek! — Itt nincs semmiféle csizma. Julis néném! — Sicc innen! Erre tanít apád? Sicc! A harmadik gyerek nagyobbacska volt. Az már a hurkos betűket is kisillabizálta. — Édesanyámnak a legnagyobb szeretettel, aki e könyvecske minden lapián hozzám beszélget ma is, akinek mindenen felül ezeket a felejthetetlen történeteket is köszönhetem. Péter... Ez van ide írva tintával... meg az, hogy ezerkilencszázhatvanhat... — De a kis csizmát, azt mondjad! — Majd megnézem a tartalmat; 11 — Olvassad csak! — Olyan nincsen benne, hogy kis csizma... — Szóval mind hazudoztok! — Fél pár csizma, az van itten. — Hát azt mondjad, az lesz az! — Egyszer anyámmal elmentünk a vásárra. Csizmát akart venni. De nem futotta a pénze. Három pengő lett volna az ára, de nekünk csak kettőt adtak a malacért. S hiába alkudozott anyám déli tizenkettőig, nem adta olcsóbban a mester. Hibádzott egy pengő. Adja legalább hitelbe, majd meghozom! — kérlelte anyám a mestert, de az csak úgy tett: hibádzik a pénz, hibádzik a csizma. Viheti a felit, marad a párja, míg a pengő meg nem lesz ... — lgv volt, pontosan így. Meg se cifrázta. De tényleg onnan olvasod, vagy csak mesélgetsz itt össze-vissza? — Ötösöm van nekem olvasásból! — No. lásd, mi van utána! — Utána? Az első bér ... — Akkor nem hazudsz! Akkor ezt a hosszú levelet tényleg a Péter írta. A végit nézd meg! Azt is! — És akkor köd ereszkedett a hosszú dúlőútra. Anyám vitte a zsákot, amiben a mag volt. Tapogatta a ködöt, araszolva lépett, s mindig azt kérdezte: megvagy még. Péter? Most en araszolom a betű országút ját. és szólogatok messziről, a betűn inneni világból: megvagy-e még ott túl. anyám? — Aztán? — Más már nincsen. — Az se, hogy tisztel, vagy hogy soraim jó egészségben találják? — Nincs. Csak az van még Itt, hogv: Kiadja a Szépirodalmi Könyvkiadó, megjelent hatezerötszáz példányban, 4,2 A/5 ív terjedelemben ... Más nincsen ... — De holnap ls bejössz, gyerek? — Minek? — Olvasni... Elolvasni ezt a hosszú levelet... — Könyv ez, Julis néni! — Könyv hát. Csak nekem olyan, mintha lev®® írt volna a Péter ... SZ. SIMON ISTVÁN t. Sz. Pnttök 2. SZEAC 3. Alsóváros 4. SZAK 5. Dorozsma 6. SZVSE 7. H. MEDOSZ 8. Kistelek 4. Móraváros to. l'TC II. Sz. Dózsa 17. Szentesi M. 13. Textllmfivek 11. H. Textiles 15. H. Hónvéti 16. Szentest V. 12 11 1 - 27: 5 23 1? 7 4 1 39: 6 18 12 8 2 Z 19: 5 18 1! 9 - 9 38:12 18 12 8 1 3 25:18 17 12 C 1 5 14:13 13 12 6 1 5 12:14 13 12 6 - 6 20:17 12 4 4 3 17:18 12 4 3 4 17:18 II 4 2 6 16:14 10 2 4 6 9: 6 8 2 2 8 17:73 6 2 1 9 3:29 5 1 2 9 9:43 4 1 - 11 12:4(1 3 tartalékbajvoksag 1. Sz. Dózsá 2. H. MEDOSZ 3. Mákól V. 4. Móraváros 5. SZEAC III. 6. Alsóváros 7. 1TTC 8. SZAK 9. Sz. Spart. 10. H. TexHles 11. Sz. Honvéd 12 Sz. BOrAsák 13 Sz. Jnts 14. Sz. Fel-mez 10 8 2 - 3.3110 18 11 8 • 3 38:16 1 6 10 6 2 2 25:13 14 10 6 1 3 40:24 13 11 3 2 4 2.5:20 12 10 5 1 4 24:18 11 III I 1 4 25:25 11 9 1 1 2 21:11 10 9 4 t 4 18;18 9 9 3 2 4 19:'" S 9 3 2 4 *»•"" 8 9 117 16:>6 3 10 • 2 8 ttll- 2 9-18 7:93 1 Dk/ MAGFAffOgér Ifi A Mazyar szoelsllsts Munkás. nárt Csongrád mezvei és Szerei városi bízott sár a és a tanács Ian Iá. Meelelenlk hétfA kivételével mlndennao. Szerkeszti •< szerkesztő ptzntteáz. Ffiszerkesztfl' dr Lflkfts Zoltán. Szerkés7tflséa: Szeced. Maevar Tnnár.skSzlársasáe dt1a 10 Telt fon: 33-36 30-03 Élszakal telefon 3VOO Kladla a Csonerád Mesyei Let,kiadó Vállalat relelfts kiadó: Kováét '.ásztó Kiadóhivatal: Szeced. Maevar Tanáesk0ztárs»" sás dtta 10 Telefon: 35-110. 81-18 (BekOldött kéziratokat nem óra zQnk mez és nem adónk vissza.) A laoot nvomts a Szezedl NvóovIr s-z-e-d Báteev-7.srier 1 tNDEX •'Terjesztik a Csr i ii „ postahivatalok Eióflzetesi ai) egy hónapra 12 Ft Eóflzethetd bármely Postahivatalnál éa kMátdatt. 6 Dél-Magyarország Péntek, tm. emim, x