Délmagyarország, 1966. március (56. évfolyam, 50-76. szám)
1966-03-13 / 61. szám
Új szereplők a Don Carlos-ban Verdi operájának péntek híres Asz-dúr ária, ami után esd felújításában Aj nevek- méltán zúgott a vastaps. kel találkoztunk. Kemény Klió Ebofi hercegnő, Gregor József pedig a főinkvizitor szerepében lépett először közönség elé. Eboli mezzoszoprán szerep, melyet jellegénél fogva gyakran alténekesek is megszólaltatnak — így került Kemény Klió is Ide. Szinte belépése első pillanatától magára vonta a figyelmet, nemcsak impozáns megjelenésével, hanem a szerelmes szultán történetéről mesélő fátyolrege bravúros megoldásával. A magas és mély regiszterekben biztosan szólt a hangja, erőteljes is volt, csupán a középfekvésekben akadtak kisebb problémák. Nagyon jól sikerült a III. felvonásbeli Gregor József teljesítményének értékét különösen hangsúlyozza, hogy a megbetegedett Horváth József helyére beugrásszerűen került a darabba. Szinte egy nap alatt tanulta meg szerepét. Kulturált éneklése, szép orgánuma ezúttal is osztatlan sikert aratott. N. I. , ülése Budapesten Nagy jelentőségű nemzetközi tanácskozássorozat házigazdája lesz a napokban Budapest: március 17 és 22 között ' fővárosunkban tartják a Béke-világtanács elnökségének ülését és a Béke-világtanácshoz tartozó nemzeti békemozgalmak titkárainak, illetve más vezetőinek értekezletét. Gt világrész békeharcosainak képviselői érkeznek ebből az alkalomból hazánkba, s az előzetes adatok szerint mintegy 80 ország delegátusai foglalnak majd helyet a tárgyalóasztalnál. Tápkockával 15—20 napos előny A kertészek reggelenként zöldellő palántákat. A taösszegöngyölik a gyékény-takarókat, hogy meleg napfénnyel ébresszék az 1100 melegágy! üvegablak alatt Megbokrosodott motorosok Veszélyes a tavasz az országutakon — Magas büntetések a KRESZ megsértőinek * A tavaszias időjárás bekö- egy nőismerósét. Tompított szöntésével megélénkült a fénnyel 60 kilométeres seközutakon a gépjárműforga- bességgel haladt, s nem lálom. A garázsokból kihozták féltett gépjárműveiket azok is, akik télen nem szívesen ültek a volán mögé. A nagyobb gépjárműforgalommal természetesen — ha nem is szükségszerűen — nagyobb a baleseti veszély. Éppen ezért fokozza ellenőrzéseit a Csongrád megyei rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztálya. Szabálysértések és bűncselekmények egyaránt kiderülnek az ellenőrzések alkalmával. Busa László Szeged, Pálfi utca 79. szám alatti lakos este kivilágítatlan ketott előre, csak 25—30 méterre. Két kerékpárost elütött, s pótutasával együtt 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. Az ittas gépjárművezetés miatt ekkor négyen kerültek kórházba. Bálint Mihály motorkerékpárját pedig betolták egy közeli házba. Gyógyulás után Bálint elment motorkerékpárjáért, csakhogy a tanulságot még ekkor sem vonta le. Egy korsó sört és három deci tömény szeszt fogyasztott, s ilyen állapotban ült ismét motorjára. Útközben megállt rékpárral és ittasan hajtott fs az árokparton elaludt. a Hámán Kató utcán a Mátyás tér felé. S még neki állt feljebb, amikor a rendőrjárőr igazoltatta. A következmény 900 forint bírság. Locskai András Szeged, Kaszás utca 5/a szám alatti lakos is megfeledkezett magáról, amikor egy korsó sör elfogyasztása után motorkerékpáron a körúton. Ez a korsó sör is sokba került. A szabálysértőt ezer forintra bírságolták, s bizonyos időre bevonták l-es számú ellenőrző lapját is. Az alkoholos állapotban történő gépjárművezetésnek súlyos következményei lehetnek a közutakon. A KRESZ kötelezően előírja: vezetés előtt és közben tartózkodni kell a szeszesital fogyasztásától. Tudta ezt Bálint Mihály Kiskundorozsma, Lehel utca 24. szám alatti lakos is, amikor motorkerékpár-vezetői jogosítványt szerzett. Ennek előtte ugyan már bírságolták éppen azért, mert még nem vizsgázott, amikor kimerészkedett motorkerékpárjával a közutakra. Ezt követően pedig 4—5 korsó sört és egy pohár bort fogyasztva ült motorkerékpárra, sőt pótutasként maga mögé ültette Így találtak rá a közlekedési rendőrök. Egymás után tehát két bűncselekmény elkövetése miatt került a szegedi járásbíróság elé Bálint Mihály. S halmazati büntetésül 6 hónapi felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték, s három évre eltiltották a géphaladt járművezetéstől. Párizsi vaszías idő a forráskút! Haladás Tsz 150 holdas közös kertészete számára növeszti a paradicsom-, karalábé-, káposzta-, salátapalántákat. Idén 2 millió 300 ezer forint bevételt tervez a tsz a kertészetből. Avramov Illés főkertész, aki 25 éve e szakma művelője, igen bizakodó: a kertészet meghozza a 3 millió forintot is — jegyzi meg. A múlt héten tápkockázták a paradicsom palán tálcát, s majd virágzáskor kockával együtt ültetik szét 5 holdon. Ez a termés érésénél 15—20 napos előnyt jelent, a jövedelemnél viszont kétszeres bevételt. Primőráruként 600 üveg alatt melegágyi salátát, 1200 üveg alatt pedig piros retket termelnek. Március második felében már szeretnék eljuttatni a városi fogyasztókhoz. A tavaly ősszel épített 40 darab hollandi ágy kedvező feltételeket teremtett a nagyüzemi zöldségtermesztés számára, a Haladás Tsz kertészete — mely múlt évben 800 ezer forint tiszta nyereséget hozott — idén is igazolja létjogosultságát a közös gazdálkodás feltételei között. Ml A BOLDOGSÁG MOSTANÁBAN? 16 — 17 évesek önvallomásai Az irkalaphoz és önmagához biztosan őszinte a diák, ha nem kell aláírnia a dolgozatot, amely ezúttal bizalmas önvallomás is — a boldogságról. A MÁV Nevelőintézet III. és IV. osztályos középiskolás növendékei közül 80 fiú és lány fogalmazott többet vagy kevesebbet az emberiség kék madaráról. A 16 és 17 évesek gondolatai és érzései szerint miben és hol található ez a szimbolikus szárnyas, amely végigkíséri az embert az eszmelés tói az elmúlásig? — Ha jót teszek valakivel, akkor én is boldog vagyok fiú a szinte sorokat, még: Korunk tüze — írja egy emlékkönyvbe illő viszont hozzáteszi Akit választok, és aki majd választ, azzal megértésben szerethék élni, a leélhető kor legvégső határáig, hogy majd elmondhassuk: nem éltünk hiába, mi is tettünk valamit azért, hogy az emberiség élete szebb legyen. Az emberiséget felemelő, hatalmas erejű korunk tüze szinte átsüt mindegyik önvallomáson, viszont ott vibrálnak a világ nyugtalanságai is. Ezek a fiatalok csak könyvekből, élők és már holtak elbeszéléséből tudnak a második világháborúról. amelyet szüleik átéltek. Soraikban és azok mögött mégis ott van a féltéssel párosult vágy és akarat az emberiséget megillető béke iránt Forró ez a vágy, átjárja a gondolatot át az érzéseket Vállalják! — A felnőttek teremtsenek békét a világon, hogy amit alkottak, azt mi tovább emelhessük mindannyiunk bologulására — kiált fel írásában egy kislány, majd egy másik így folytatja: — Legyen béke, a boldogságot mi felépítjük belőle és benne! — Társaimmal szoktunk beszélgetni az élet értelméről — írja egy harmadik nagydiák —, s olyankor magunkra gondolunk, az elveinkre, arra, hogy minek szenteljük az életünket. Van, aki a jobb megélhetésnek, művészetnek, bélyeggyűjtésKöltözködést, bútor-. zongora szállítási szakszerűen lebonyolítja az UN! VERS AL KTSZ szotgáttairt résziege. Gogol a. 38. sz. Telefon: 31-98. 31-21. Előjegyzéseket elfogad hazaszállított tüzelőberakásra. kertásásra gázolaj, jég és vásár" áruk házhoz szállítására JCS. 29 Nem a víz vétkes A TISZA EMÉSZTI AZ ÚJSZEGEDI KEMPING FAHÁZAINAK BERENDEZÉSEIT A medréből kilépett Tisza sárgásszürke vize elborította az újszegedd kemping területét is. A tar fák között járunk a vízi rendőrség motorcsónakjával. Előttünk a tábor faházai. Háztól házig megyünk. Benézünk az ablakokon és mindenütt a kiabáló felelőtlenség. A faházak belső és leszerelhető berendezései, köztük a le- és felcsukha< r > díszes műbőrborítású nIngok a folyó martaié (Egy-egy faházban négy inlag van.) A vízben az ryan leszerelt, de a parnagra vetett, s most úszkáló viilanybúrák és égők. A szobák falán a tükröt is víz ország, sőt a vízi rendőrség csapdossa. felhívását is az értékek megEgy-egy faház - 39 van a mentésére az ártecületekrőL . , ,„ ... A Tisza nem váratlanul tort kempingben - 13 ezer 200 u me<Jréb61 a faházak beforintba került. Ennek az rendezése mégis ebek harösszegnek jó részét a belső mincadjára került. Nem a berendezés teszi ki, amit folyó, hanem az idegenfarmost emészt, ront a víz. Pe- galmi hivatal az oka, mert dig — amint törzsőrmester rábízták a kempinget, kísérőnk is megjegyzi — Elhagyjuk a mostohán haezt könnyű lett volna el- gyott faházakat, ahol a kárt kerülni, elsősorban a pam- a víz megszűnte etán lein gok leszerelésével és biz- hot megállapítani. Egy azon tonságba helyezésével, ha liom már bizonyos: moiasy. nek, egyébnek. Valójában ről. S ehhez tegyük még minden ember a közösség- hozzá: az intézet növendének él. s ezt tudják és tuda- keinek zöme távoli vidékektosan vállalják is. Igazán ről, többnyire kis falvakból csak ezek az emberek ta- jött Szegedre, sokan közülük lálják meg a legmagasabb fél- vagy egészen árvák. S értelmet, amit az egyéni életben megtalálni lehet. Autó, pénz., ha egyáltalán reális a kép. ha százalékban vonunk mérA leget a feleletekről, akkor a „A végső eredmény ez: — A boldogságot a közösségért végzett felelősségteljes munkában és az egyéni ban gazdag sorok mellett természetesen voltalálni a kérdezettek 44 százaléka. Saját munkáján és egyéni célokon keresztül a fiúk és lányok 41 százaléka akarja megfogni a bűvös kék madarat. Pontatlan választ adott a feleletek 9 százaléka. Érdektelenségről árulkodott a válaszok 6 százaléka. tak a dolgozatok között há- ' " nyavetiek, felületesek. ko- célok elerésében akarja megmolytalanok, netán szegényesek is. Ilyenek például: — Autó, tucat gyerek, nagy ház, sok pénz... — Boldogságomat karrieremben és természetesen a szerelemben lelem meg. — A pénz nem boldogít, de jó. ha van. — A boldogságot, sajnos, nem tudom elképzelni. Vagy: — Olykor nem tudom még reálisan értékelni a tényeket, ezért várok a boldogság megfogalmazásával is. A kérdésre adott írásos feleletek mindenképpen hasznosnak bizonyultak ebben az intézetben. Helyes a kezdeményezés, jó ez a Könnyű jövő? S valami még kiderült a válaszokból: a felnőttek, tehát a szüleik által is megteremtett társadalmi, gazdasági, kulturális és erkölcsi alapot magukénak is érzik a fiatalok. Egy feltételhez azonban ragaszkodnak: ne fessék nekik rózsaszínűre, könnyűvé nevelő- a lövőt, hanem olyan köztestületnek és a diákoknak delmesse. ahogyan az a vaegyaránt. Ezzel is közelebb lóságban is var reájuk, kerültek egymáshoz. s ha Vagyis: beszéljünk a 16—17 névtelenül is. de felnőttként évesekkel a felnőttek kováitottak gondolatokat az molyságaval. élet legfontosabb kísérójé- Lődl Ferent •nár a házakat nem bontoták és nem szállították el, ami igaz, igen költséges, körülményes lett volna. A folyó várható áradását időben közölte a Dél-Magyarlás történt és ezért, felei ősségre vonásnak kell következnie. Ezt nem moshatja el a víz. akármilyen nagy is' M. S. Pályázati felhívás a Marxizmus—Leninizmus Esti Egyetemre A Magyar Szocialista Munkáspárt Csongrád megye Bizottsága 1966/67-es tanévre felvétett hirdet a Marxizmus—Leninizmus Esti Egyetem hároméves általános. valamint a kétéves szakosított tagozatára. A hároméves általános tagozat a marxizmus—leninizmus rendszeres egyetemi szintű tanulmányozását biztosítja. A hallgatók az első félévben filozófiát, a másodikban politikai gazdaságtant, a harmadikban a magyar és nemzetközi munkásmozgalom történetét tanulmányozzák. A tagozat hallgatói félévenként vizsgáznak*, s az egyetem elvégzéséről az 1088/1957. kormány, a rendelet értelmében végbizonyítványt kapnak. Felvételre jelentkezhetnek, akik egyetemi, főiskolai, középiskolai, marxizmus—leninizmus esti középiskolai végzettséggel rendelkeznek, s a munkahely és az illetékes pártszervezet javasolja tanulásukat. Jelentkezni lehet a szegedi, « hódmezővásárhelyi, 0 makói és a szentesi tagozatra. A kétéves szakosított tagozat speciális elméleti továbbképzést, felsőfokú ismereteket nyújt a következő választható szakokon: filozófia; politikai gazdaságtan; magyar és nemzetközi munkásmozgalom története. A filozófia szakosítónak két osztálya irtdul, ahol a második évben a természettudományok filozófiai problémáival, illetve a marxista etikával részletesebben ismerkednek meg a hallgatók. E tagozatokra azok jelentkezhetnek, akik egyetemi, főiskolai végzettséggel rendelkeznek, vagy a Marxizmus— Leninizmus Esti Egyetem hároméves általános tagozatát sikeresen elvégezték, illetve azzal egyenértékű, a választott szaknak megfelelő előképzettségük van. A jelentkezők felvételi vizsgát tesznek. A tagozat hallgatói eredményes osztályvizsgák után a marxizmus mindhárom ágából államvizsgát tehetnek, és a 17/1963. VII. 2. sz. kormányrendelet értelmében főiskolai oklevelet nyerhetnek. Szakosított tagozat csak Szegeden működik. Megfelelő számú jelentkezés esetén az üzemgazdaságtan kérdéseivel foglalkozó osztály is indul, ahol a képzési idő ugyancsak két év. Jelentkezhetnek gazdasági vezetők, gazdaságirányítási szervekben dolgozók, aldk a politikai gazdaságtan kérdéseit megfelelően ismerik, középiskolai, technikumi vagy egyetemi végzettséggel rendelkeznek. ALTALANOS TUDNIVALÓK A jelentkezők minden tagozaton felvételi vizsgát tesznek. A hároméves tagozaton a marxizmus (a marxizmus—leninizmus esti középiskola tananyagának megfelelő) általános kérdéseiből, a szakosított tagozaton a választott szakágnak megfelelő hároméves tagozati tananyagból. A tanév minden tagozaton szeptember 1-től június 30-ig tart. A hároméves általános és a kétéves szakosított tagozaton hetenként egyszer meghatározott napon délután 3—6-ig kötelező előadás, illetve osztályfoglalkozás van. A tandíj egy tanévre 170,— forint, mely két részletben fizethető. A felvételi vizsgák ideje- 1966. május 3-tól 15-ig, Aki a felvételi vizsgán nem felel meg, vagy egyidejűleg más egyetemre, tanfolyamra is jelentkezett! az egyetemre nem nyerhet felvétett. Valamennyi tagozatra párion kívüliek Is kérhetik felvételüket. A pályázatot a munkahely szerint Hletékes városi, járási pártbizottsághoz kell beküldeni 1966. április 20-ig! Ugyanitt szerezhetők be a jelentkezéshez szükséges kérdőívek, s a jelentkezők a felvételi vizsgával kapcso'atos felvilágosítást is megkapják. A pályázathoz orvosi igazolást kell csatolni. MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT "SONGRAD MEGYE BIZOTTSÁGA fesfintap, 1968. mirvtm ts. DéLtMAGYAAOMZÁG §