Délmagyarország, 1965. október (55. évfolyam, 231-257. szám)
1965-10-16 / 244. szám
101 felszólalás az ENSZ fórumán Beleezcdöft az áita/anos pouiikai vita 0 New York (MTI) Pénteken befejeződött az általános politikai vita az ENSZ-közgyűlés 20. ülésszakán. A délelőtti ülésen a Bolgár Népköztársaság, Algéria, Kuba és Szaúd-Arábia képviselője mondott beszédet Ezzel a vita részvevőinek száma elérte a 101-et, vagyis csaknem mindegyik tagállam bekapcsolódott a legfontosabb nemzetközi kérdések megvitatásába ENSZ fórumán. lapzártakor KKHEZI.TT: t az i Az eredeti tervektől eltérően a közgyűlés pénteken este rövid ülést tartott, amelyen négy ország — köztük az Egyesült Államok — delegációja kivánt élni a válasz jogával. Ezt követően ülésezett a politikai blzotloárr Russel széttépte tagkönyvét 0 Iiomion (MTI) Lord Bertrand Russel Nobel-díjas brit filozófus csütörtökön széttépte munkáspárti tagkönyvét, tilakozásul a munkáspárti kormány vi- • Varsó (MTI) etnami politikája ellen. Lord A 6. szakszervezeti világ-1 Russel aki 51 évig volt tagja \ kongresszus pénteki ülésén a munkáspártnak, a nukleá-1 a küldöttek egyperces néma ris leszerelésért küzdő brit fiatalok egy londoni gyűlésén kiejlentette, úgy érzi, hogy nem maradhat továbbra is tagja az „úgynevezett munkáspártnak" amely szerinte hűtlen lett a párt megalapítójának, a skót Keir Hardie-nek eszméihez. Hangsúlyozta, hogy a brit kori mány aláveti magát az Egyesült Államok akaratának és régi imperialista politikát folytat, amely magában foglalja az iskolák, kórházak és árvaházak bombázásával járó vietnami háború támogatását is. Ajub Khán a „fronton" • Ravalpindi (AP) Ajub Khán pakisztáni elnök csütörtökön a frontszakaszon járt és beszédet mondott pakisztáni harcosoknak, ö Indiát intette óva a tűzszünet megsértésétől. „Ha India nem tartja be teljes mértékben a tűzszünetet — ' mondotta —, a pakisztáni Képűnk Péter János magyar külügyminiszter íelszoialá-j katonák állandó készültségÉlénk vita a szakszervezeti világkongresszuson Lengyel, olasz, mongol, bolgár, indonéz küldöttek felszólalásai itikáját, mint az osztály- lizmus kiszolgálói is. Hangharc formáját. súlyozta, hogy Indonéziában Sugiri, az Indonéz Szak- a forradalom két szakaszát, szervezetek Központi Szö- a demokratikus és a szociavetsége (SZOBSZI) alelnöke lista szakaszt kell megküki fejtette, hogy lönböztetni. Az indonéz nem ért egyet az első és munkásosztály a politikai a második napirendről cl- hatalomért küzd, mert úgy hangzott beszámolókkal, találja, hogy mert szerinte azok irányvo- az országban forradalmi nala nem elég forradalmi. helyzet alakult kl, Indonéziáról szólva —anél- amely napról napra érlelőkül, hogy a legutóbbi ese- dik. Végül kijelentette, hogy menyeket említette volna — a SZOBSZI elutasítja az ela szónok kifejtette, hogy az sö két napirendi pontról elindonéz kormányban ott van- hangzott beszámolókat, nak a nép képviselői és a A kongresszus legközelebnép ellenségei, az imperia- bi teljes ülését hétfőn tartja. sakor készült ben maradnak". Levették a kongói kérdést a nHpirendról Kiszivárgott hir az afrikai kUlUgyminiiztcrtk üléséről • Accra (MTI) Az afrikai külügyminiszterek pénteki zárt üléséről kiszivárgott megbízható hirek szerint Kaszavubu kongói elnök az Accrában tartózkodó küldöttségekhez Intézett táviratában kérte, hogy vegyék le a külügyminiszteri tanácskozás napirendjéről a kongói kérdést. Ezt követően a külügyminiszteri értekezlet elhatározta, hogy eleget tesz a kongói elnök kívánságának. Ebben az elhatározásban nyilván nem kis szerepet Játszott az a tény, hogy Afrikaszerte népszerűtlen Csőmbe már nem tölti be a kongói miniszterelnöki tisztséget. Sukarno kabinetülést tartott Véres verekedés Djakartában 0 Djakarta (MTI, AFP) ellenes felvonulást rendeztek Mint a djakartai rádió kö- Djakartában. A tüntetők a zölte, Sukarno elnök pénte- kommunista pártot és a népi ken délelőtt a Merdeka pa- Kínát szidalmazták. lotaba a szűkebb Mint 800 muzuimán kabinetet. Részt vett a ta- vallási szervezetekhcz tartonácskozason Subandno Le - 2Ó suhan<J megrohanta a kí_ nena es Saleh miniszterei- naj kolónja egyetemének tanök-helyettes, Suharto ve- nuIÓ_ & lakóépQletét. Véres zérőrnagy az újonnan kine- verekedés kezdödött a reakvezett hadsereg-fóparancsnok és a hadsereg több más 0,0 «"al fel uzelt fiatalok vezetője is es a kínai diákok kozott. Az A Reuter hírügynökség A FP jelentése szerint a vedjakartai tudósítója szerint rekedesben ketten életuke az Indonéz hadsereg főpa- vesztették. A támadók a két rancsnoksága csütörtökön es- épulot<:* valósággal földig te parancsot adott ki. hogy rombolták. Katonai es rendideiglenesen szüneteltessék «ri alakulatokat vezényeltek az akciókat azok ellen, akik ki, s ezek szétoszlatták a belekeveredtek a szeptember tömeget 30. akció államcsíny-kisértetbe. felállással adóztak a Saigon főterén egy évvel ezelőtt Kivégzett dél-vietnami szabadsághős, Nguyen Van Troi er, lékének. Pénteken került sor Igr.acy Loga-Sowinskinak, a Lengyel Szakszervezeti Szövetség Központi Tanácsa elnökének felszólalására. Loga-Sowinskí a lengyel dolgozók szolidaritásáról biztosította a vietnami küldötteket, s hangoztatta, hogy teljesen egyetért a kongresszuson előterjesztett beszámolókkal. Hangoztatta: helytelen lenne a kínai küldöttség által javasolt irányvonalat az SZVSZ politikájául elfogadni. A lengyel küldött hangoztatta, visszaéltek a kongresszus bizalmával és rossz szolgálatot tettek az egység ügyének azok, akik egyik vagy másik oVszág szakszervezeti központját támadták. A továbbiakban a szónok a lengyel dolgozók és szakszervezeteik eredményeit ismertette. Vittorio Foa, az Olasz Általános Szakszervezeti Szövetség (CGIL) titkára fenntartását fejezte ki a Louis Padilia által előterjesztett beszámolóval kapcsolatban. A többi között azt kifogásolta, hogy az SZVSZ — megfelelő elemzés híján — nem tndta elég sikerrel mozgósítani a nyugateurópai dolgozókat az elnyomott népek felszabadító harcának támogatására. D. Jadamszuren, a Mongol Szakszervezetek Központi Tanácsának elnöke visszautasította az albán küldött szovjetellenes rágalmait, majd méltatta az SZVSZ tevékenységét. Hangsúlyozta, hogy a békés együttélésért folytatott harc alapja a dolgozók imperialistaellenes küzdelmeinek. A dominikai küldött a dominikai népnek az amerikai intervencióval szembeni harcát ismertette. Sztojan Gjurov, a Bolgár Szakszervezetek Központi Tanácsának elnöke kifejezte egyetértését a beszámolókkal és támogatta a békés együttélés poTiltakozó mozgalom Amerikában Tudósok a kezdeményezők között Washington (MTI) Pénteken háromnapos orvéi akarják megadályoznl a tiltakozó békemeneteket. szágos tiltakozási kampány „'''"l, vJS/mau ÁTio- 201 november hónapra nagykezdődött az Egyesült Államokban az USA vietnami háborúja ellen. Több mint 100 városban tartanak tiltakozó gyűléseket, felvonulászabású tiltakozó felvonulást és békefelvonulást terveznek Washingtonban. A Fehér Háztól a részvevők a sokat úevnevezett Teaeh-in- Washington emlékműhöz ES* "STuIvf" akarnak vonulni, ahol tömeggyűlést tartanak. eket, amelyeken egyetemi hallgatóik és professzorok mondják el véleményüket a vietnami agresszióról. New Yorkban többezer résztvevőre számítanak a tiltakozó felvonulásokon, amelyet szombaton rendeznek meg a város központjában. A városi hatóságok sokszáz rendőrt helyeztek készenlétbe. Kaliforniában, valamint több más államban a Nemzeti Gárda bevetéséA Washington-menet kezdeményezői között van Arthur Miller, aki a közelmúltban utasított el egy meghívást a Fehér Házba, tiltakozásul az USA vietnami politikája ellen, továbbá Albert Sabin professzor, a gyermekbénulás elleni vakcina Nobel-díjas felfedezője, valamint több más neves tudós, író, művéss ós egyházi vezető. Muzulmán és keresztény Ifjúsági csoportok pénteken délelőtt zajos, kommunistaSalgon Saigonban egy amerikai szóvivő közölte, hogy a Suoi La Tinh völgyben, ahol a szabadságharcosok öt napon át kemény csatát vívtak, majd szinte észrevétlenül kisiklottak az ellenség gyűrűjéből, hat amerikai helikopter pusztult el. Moszkva A csütörtökön felbocsátott második Molnyija—1 távközlési szputnyik segítségével már folytattak telefonbeszélgetéseket és műsorcserét Moszkva és Vladlvosátok között. Aden Pénteken az adenl Sheik Otman körzetben az éjfélkor életbe lépett kijárást tilalom ellenére újabb zavargásokra került sor. Az utcára kivonult lömegre a rendőrség tüzet nyitott ós három arabot megölt, egy rendőr megsebesült. Párizs A francia nemzetgyűlés" csütörtök este 208 szavazattal 165 ellenében ratifikálta a francia—algériai olajegyezményt. Santo Oomingo Pénteken a Dominikai Köz társaság félmillió lakosú fővárosából eltűnt a szögesdrót és homokzsák válaszvonal, amely öt hónapon keresztül kettéosztotta a várost. Egyidejűleg a tízezer főnyi amerikai és latinamerikai hadsereg nagy részét új állomáshelyekre vonják vissza a város körül. Kína az afro-ázsiai konferencia elhalasztását kérte 0 Algír (MTI) ségek közlik, a kínai küldött Az afro-ázsiai csűcskonfe- megállapította, azért nem renria e^őlfészftő mESSÍ ^ nak pénteki ülésén a kínai küldött hivatalosan kérte a 3 ^ff" Tüntetés a vietnami háború ellen Eredeti felvétel az Egyesült Államokból. Madison, Wiscounsln, USA: „Takarodjatok ki Vietnamból!" — feliratú táblákkal vonultak fel a tüntetők egy korábbi tiltakozó akcióban. i -r november 5-re kitűzött konJi külügyminiszter által MrA- nemrégen bejelentett feltéferencia elhalasztását. Káré- Ezek a feltételek: sét azzal Indokolta, hogy a a konferenciának el kell jelenlegi körülmények nem .... , amerikai imneria m0<*r»:»i,'v>t n7 ITeinie az ameriKa: ímpenamegfelelőek az értekezlet összehívásához. Mint a nyugati hírügynökiizmust és a konferencián nem vehet részt a Szovjetunió. A Soieqel olopián fl „Halál éneke" Szemtanúk a Dél-Afrikai Unió börtönei'ól Johannes Andries Theron, 38 éves börtönőr-törzsörmester tudta, hogy családjának (4 gyermeke van) sorsát kockára tette. De „az ember életében egyszer eljön az a pillanat, amikor ki kell nyitnia száját". 'Július végén Theron elmondta, amit Követkebörtönben igazságszolgáltatást a Dél-afrikai Unióban. A Rand Daily Mail főszerkesztője június végén egy elbocsátott politikai fogoly visszaemlékezéseit kezdte közölni lapjában. Harold Strachen festő, az apartheid politika ellenzői közé tartozik és 3 évet töltött különböző fegyintézetekben. Starchen Hivatalos vizsgálatot Évente 99 kivégzés Kihallgatás villanyárammal lnTriott" zó napon a boksburgi teljesített szolgálata alól felmentették és házi őrizetbe helyezték. Theron törzsőrmester a Sunday Timesben írt cikkében beszámolt e foglyokkal való bánás „megdöbbentő módszereiről'. (Villanyárammal történő kihallgatás.) A Sunday Times és testvérlapja a Rand Daily Mail már hetek óta kritizálja az visszaemlékezésében egy fejezetet a „Halál énekének" szentelt. Pretoria központi börtönében minden tizedik napon megjelenik a hóhér. Évente 99 kivégzéssel Dél-Afrika 16 milliós lakosságát figyelembe véve 60-szor előzi meg az USA-t a legális gyilkosságokban. Pretoria főbörtönében mindent lehet hallani, ami az udvaron történik. Valamennyi fogoly fültanúja a brutális akasztófaceremóniának. Hogy ne hallják a kivégzendők haiálhörgósét, amíg a hóhér működik korálokat énekelnek, a Halál énekét. Két napig futott a cikksorozat, Szükségállapot-törvényeket vezetnek be Nyugat-Berlinben • Berlin (MTI) bevezetni. E rendelkezések A nyugat-berlini megszál- részletes kidolgozásával ló hatalmak utasítást adtak Heinrich Albertz polgármeski arra vonatkozólag, hogy ter-helyettest bízták meg. Nyugat-Berlinben különleges Ezek szerint Nyugat-Berlinszükségállapot esetén életbe ben különleges jelzőberendelépő rendszabályokat kell zéseket állítanak fel, védelmi építkezéseket foganatosítanak és polgárőrséget szerveznek. A Német Demokratikus Köztársaság fővárosának politikai körei ezzel kapcsolat; ban rámutatnak: ez az eset ; csak újból aláhúzza, milyen szükség van rá, hogy a német kérdés békés rendezése során megoldják a régóta vajúdó nyugat-berlini problémát is. amikor a rendőrség beavatkozott. Egy riadóautóra való rendőr rohanta meg a liberális lap szerkesztőségét és elkoboztak minden fellelhető irományt. A szerzőt 5 évi háti őrizetre ítélték. Este 6 és reggel 7 óra között nem hagyhatja el lakását. Súlyosabb büntetésnek teszi ki magát, ha elmondja valakinek börtönélményeit, vagy az ott történtekre hivatkozik. A főszerkesztő pácban maradt volna, ha most Theron főtörzsőrmester nem szállított volna újabb anyagot. Még a kormánypárti Transvaler című lap is hivatalosan vizsgálatot követelt. A londoni Daily Mail szerint: „Ismét bebizonyosodott, hogy Dél-Afrika nemcsak erőszakos kormányáról híres. Vannak még emberek, akik szeretik a szabadságot és hajlandók érte áldozatot is hozni." A főtörzsőrmester felesége állást keres, hogy férje védőügyvédjét legyen miből fizetni. Fordította: Sz. L. Lázas tanácskozások Bonnban • Bonn (MTI) Bonnban a pénteki nap ismét lázas tanácskozások jegyében telt, mert az előző este holtpontra jutottak a kormányalakítási tárgyalások. Erhard ugyanis határozottan megtagadta az FDPnek azt a követelését, hogy Mende, a Szabad Demokrata Párt elnöke továbbra is megtarthassa az össznémetügyi minisztérium vezetését 2 D/ÉL-MAGYARORSZÁG Csütörtök. 1965. október 14.