Délmagyarország, 1965. október (55. évfolyam, 231-257. szám)
1965-10-16 / 244. szám
VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! I MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT LAPjA 55. évrolyam, 244. szám Ara: 60 fillér Szombat, 1965. október 16. Szegedi vegyikombinát építése ézipar új ötéves tervében nehézipj A nehézipar következő őt esztendőre szóló tervén még dolgoznak, de a főbb célok és a továbbfejlesztés irányai már kirajzolódnak. A minisztérium javaslata a tervszámok végleges kialakulásáig kisebb-nagyobb mértékben még módosulhat, de az máris bizonyosnak látszik, hogy a vegyipari beruházások összege a második ötéves tervhez viszonyítva majdnem megkétszereződik. A második ötéves terv beruházási tervét várhatólag 17 milliárd forintra teljesíti majd a vegyipar, az 19B6— 1970. évi időszakra pedig 32 —33 milliárdos beruházást javasol a tárca. A második ötéves időszakban megteremtett erős vegyipari bázist úgy kívánják továbbfejleszteni, hogy az a hazai ellátáson kívül az export növeléséhez fokozottabb mértékben járuljon hozzá Ezért olyan beruházások kerülnek előtérbe, amelyek viszonylag a legkisebb ráfordítással, legrövidebb I Kőveljbk a műszál- is a műtrágyatermelést továbbfejlesztjük a bauxitbányászatét Földgázbaz jut Makó és Hódmezővásárhely is szál lesz a polipropilén, amelynek nemrég elkészült nmet építenek' később meghatározandó helyen. A földezer tonnás nyergesújfalui ,, . ' , üzemét 3000 tSa bóvítik. Az alumíniumipar a szovjet—magyar szerződésnek megfelelően fejleszti a bauxitbányászatot, főleg a bakonyi bányák területén. A timföldgyártási kapacitás a jelenlegi üzemek rekonstrukciójával bővül. Ha szükség lesz rá, esetleg új timfőldgyárat is építenek. Az alumíniumkohászat kapacitásának bővítését teljesen feleslegessé teszi a szovjet—magyar egyezmény, amelynek értelmében a Szovjetunió dolgozza fel a növekvő timföld termést és alumíniumként küldi utazna. A Szovjetunióból szállított tömbalumíniumot a Székes... , , .. fehérvári Könnyűfémműben Tf.,^ tS^Tw elkészülő hengermű dolgozza devizahozamot biztosítják. M lemezzé én más profiAz új üzemek telepítésé- tokká nek fontos szempontja: a A kőolajbányászat rátér a túlzsúfolt Budapest további négyezer, ötezer, hatezer métehermentesítése. Üj üzeme- teres mélyfúrásokra, hogy kot elsősorban Veszprém, termelését jelentősen növel Pest Borsod és Csongrád hesse. A Barátság oiajveaemegyébe telepítenek ugyan- télcet intenzifikálják, s ezzel tovább épül. Megvalósul a pusztaföldvár —dunaújvárosi, a kápolnáanyéfc—székesfehérvár—péti földgázvezeték. Földgázhoz jut Békéscsaba, Gyula, Makó, Hódmezővásárhely, Szeged és még több más város. (MTI) Vietnamból úton Koreába Pekingbe érkezett a magyar pártküldöttség A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának küldöttsége, amely Fock Jenőinek, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának vezetésével látogatást tett a Vietnami Dcsnokratacus Köztáruaságban, pénteken délután. átutazóban a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság felé, két napra Pekingbe érkezett. (MTI) Összehívlak a magyar nők kongresszusát A Magyar Nők Országos Tanácsa péntekén tartotta .inácsülósót a nőtanács székházában. Erdei Lászlóné, a MNOT elnöke bejelentette, hogy ez év december 11 és 12-re összehívják a magyar nők kongresszusát A tanácskozás napirendjén beszámoló hangzik el a nőét társadalmi helyzetéről és az 1957. évben megtartott országos nőkonterencia óta végzett nőmozgalmi tevékenységről. A kongresszuson kijelölik a nőmozgalom előtt állo további feladatokat, majd újjáválasztják a Magyar Nők Országos Tanácsát. (MTI) Péter János ebédet adott az ENSZ-ben Péter János külügynü- re, M. Tarabanov külügyminiszter. az ENSZ-közgyűlés raszter-helyettes, a Bolgár XK. ülésszakán részt vevő Népköztársaság ENSZ külmagyar küldöttség ' vezetője döttségének vezetője is. ebédet adott a világszerve- Magyar részről az ebéden zet székházában számos részt vett. Csatorday KáENSZ küldöttségének veze- roly nagykövet, hazánk álitt kerül sor a meglévők bővítésére. A szűkebb értelemben vett vegyipar a mezőgazdaság érdekeinek előtérbe helyezésével a harmadik ötéves tervben is a műtrágya- és nöSzovjetunióból jövő kőolajmennyiséget számottevően növelni lehet Sző van áj kőolajvezeték építéséről is a Szovjetunió és Magyarország között. A kőolajfeldolgozó iparban vényvédőszer gyártását fo- befejeződik a Dunai Kőolajipari Vállalat évi három millió tonna kapacitású üzekozza a legintenzívebben. Nő I nitrogénműtrágya termelése és megkezdik a sznperfoszfáttal kevert nitrogénműtrágya előállítását. A kapacitást elsősorban a meglévő üzemek rekonstrukmének építése. A Komáromi Kőolajipari Vállalat almásfüzítói telepén különleges minőségű kenőolaj előállítására készül majd új üzem, hogy tovább lehessen csökkenteni ennek az olaj fi novlí ^^ az importját A gyikombinát és a Tiszai Vegyikombinát nitrogénműtrágya gyárának nagyarányú bővítését tervezik több részletben. A tervidőszak végén új üzem építésére kerül sor, ekkor hozzáfognak a Szegedi Vegyikombinát műtrágyagyárának beruházásához. A nagyarányú fejlesztés eredményeként a magyar rtiezőgazdaság műtrágyafelhasználása 1970-ben eléri a fejlett országok jelenlegi, 1964—1965. évi műtrágyái elhasználás! szintjét, s ezzel nagymértékben csökkenti hátrányát A műanyagiparban a pvcgyártás tovább fejlesztését és új termékként a polietilén előállítását tűzték ki célul. Mindkét anvagot kizárólag földgázból állítják elő. A Borsodi Vegyikombinát jelenlegi pvc termelési kapacitását megötszorözik, a Tiszai Vegyikombinátban pedig nagynyomású polietiléníyárat építenek. A műanyagipart ezzel a műtrágyagyártáshoz hasonló mértékben fejlesztik. A harmadik ötéves terv végére tehát elérjük a fejlett országok jelenlegi 1964— 1965. évi egy főre jutó műanyagtermelési szintjét. A műszálipar fejlesztése viszonylag szerényebb lesz, noha a kaprolaktám alapú és a viszkóz műszálak gyártásának kapacitását jelentékenyen növelik. Üjtípusú műföldgázellátás fokozására hajdúszoboszlói mintára Békés megyében épül áj földgaztermelő üzem. A békési földgázt bekapcsolják az országos távvezetékrendszerbe. Ezenkívül még egy új földgáztermelő üzeMár most fel kell készülni a belvízvédelemre Országos tanácskozás Szegedem Országos jelentőségű bel- vetik a riatsrtőszalgálatot, u vízvédelmi tanácskozást tar- munkacsapatokat a követketottak pénteken Szegeden, az AIsótiszavidéki Vízügyi Igazgatóság művelődési termében. Nyolc alföldi, illetve tiszántúli megyéből mintegy száz párt- és tanárai vezető, vízügyi, állami gazdasági és kutatóintézeti szakember vett részt az egész napos értekezleten, amelyen hét előadás és számos hozzászólás hangzott el a belvízkárok csökkentésének eredményeiről, feladatairól. A hidrometeorológiai adatokból, s a múlt évek belvízképződésének vizsgálataiból megállapították a szakemberek, hogy úgynevezett nedves időjárási periódus következik, s így a jövő év tavaszán is nagy belvízképződés várható. A tanácskozáson javasolták, hogy a helyi szervek is már az ősszel készüljenek fel a lehető legnagyobb fokú belvízvédelemre. Elhatározták, hogy az állami kezelésben levő főműveken kívül idejében készenlétbe helyezik a tanácsi, a tűzoltósági. az állami gazdasági kezelésben levő belvízvédelmi műveket is, megszerző tavaszon várható belvizek elleni védekezésre. tője, illetve állandó ENSZ képviselője tiszteletére. A szívélyes, baráti hangulatú ebéden megjelent A. A. Gromiko, a Szovjeturüo külügyrrünisztere, P. T. Tronko, az Ukrán SZSZK landó ENSZ képviselője, s közgyűlés 1. számú politikai bizottságának elnöke. Rndványi János követ, washingtoni követségünk ideiglenes ügyvivője Jelen volt Beck János nagykövet, Usminisz terel nők-helyettese és tor Endre nagykövet ós Lókülügyminisztere, M. Du- rincz Tamás tanácsos, a gerszuren, a Mongol Nép- magyar ENSZ-küldötteég köztársaság külügyrniniszte- tagjai. (MTI) Kitüntetések a békemozgalomban végzett kiemelkedő munkáért A Hazafias Népfront Sze- vállalat igaaga tó] a tartott beged városi bizottsága'tegnap, számolót pénteken este a népfront Vö- Ezután , Lacsán Mihálync nösmarty utcai székházában nagy taps közben nyújtotta népes békegyűlést rendezett, át a békemozgalomban külöLocsón Mihálynénak, a me- nősen kiemelkedő tevekenygye országgyűlési képviselő- séget végző 30 szegedi doljének, a népfront városi bi- gozónak, fiataloknak és időzottsága elnökhelyettesének sebbeknek az Országos Bémegi\yitó szavai után a bé- ketanács aranykoszorút békeharc időszerű kérdéseiről kejelvényét. Patakjaiéi János, az újsze- Végül a Zeneművészet: gedi népfrontbizottság elnök- Szakiskola növendékei adta* ségének tagja, a sertéshizlaló jól sikerült műsort Húszezer voros rt Helytálltak az exportért Számvetés ideje, amikor után sem mentek rendben, újabb évnegyedre fordul a hiába érkezett elegendő a naptár. Különösen az a Sze- kék és piros műanyaggal hegedi Ecset- és Seprúgyár vont huzalból, seprű részlegében, ahol Gyártása új munka volt a nem kis nehezsegekkel kel- gomb_ „rfmytfrta*. lett megkuzdemok latnál az elmúlt hónapokban. Csak s ^ ^^ meglátszott a a dolgozók lelkesedése tar- minőségen. A bevonat nem totta meg az exportot azon centrikusán fogta körüi a a mennyisegi-mmősegi szín- drótot) kötözéskor kivágóten, amellyel külföldi meg- dott felszakadat rendelői továbbra is elégedettek lehetnek. Az exportra szánt kis seprűkből havonta 150 ezer darabot készítenek a gyárban, így aztán komoly bajnak számított az a hiba, amely a kooperáció körül keletkezett. Volt bosszúság, de a kötözők dicséretére legyen, az időveszteségen túl darab-, azaz exportveszteség nem volt. Apró fellélegzési időkről mondtak le a dolgozók, hogy a nagyobb terhelésnek „gyongysor Húszezer paprikafüzér, húszezer vörös gyöngysorhoz hasonló. Színe, simasága tökéletes. A szegedi Oj Élet Tsz központi majorjában sütkérezik az idei gazdag paprikatermés harmadik szedése. Nagy István tsz-elnök egy szóba sűríti véleményét: kifogástalan. Háromszázhat hold termése bőségesen viszszafizette idén a mihálytelki emberek paprikaszeretetét és hozzáértését a közös földeken. Naponta mintegy 150—200 ember szüreteli a paprikát Eddig 12—13 vagon árut takarítottak be. A paprikafeldolgozó napi 200 mázsát vesz át a gazdaságtól. A tsz telepén 80—100 asszony, idősebb szövetkezeti gazda fűzi vagy csumázza, csipedi a paprikát. A gazdaság mintegy 3 millió forint jövedelmet, a részes művelést vállaló tagok pedig 2 millió forint bevételt várnak az idei paprikaterméstől. A képeken: Gyakorlott kezek fűzik a paprikát. Megérkezett a földekről az újabb szállítmány. Már az a kérdés is nehe- eleget tehessenek, s az eredzen dőlt el, hol fogják elő- mény: a napi termelés viszállítani a cirok kötésére szaesés nélkül vészelte át a szolgáló PVC-bevonatos dró- nehéz időszakot, tot. Miután a kábelművek Most már centrikus a beszegedi gyáregysége nem vál- vonás, az új szállftmányoklalta a munkát, végül is a kai már elégedettek a sepzsámbéki gomb- és mű- rürészlegnél. A munkások anyagvállalattal egyeztek helytálltak a próba idején, meg dicséret és elismerés Illeti De a dolgok az egvezsés őket. Megérdemlik. (Dr. Somoeyme (elv.) )