Délmagyarország, 1965. július (55. évfolyam, 153-179. szám)
1965-07-30 / 178. szám
Három esélyes a miniszterelnöki székre Novasz nem lür el több tüntetést — Ma kezdődik a göröti parlament vitája # Athén (AFP, Reuter, jának képviselői bojkottálni mindenképpen meg akarja AP) fogják a parlament pénte- szerezni magának a parlaAz athéni liberális klub ken kezdődő vitáját, azon- ment bizalmát. A kormányépületében csütörtökön dél- ban világosan leszögezte, fő nem titkolta, hogy ezt a előtt 120 centrumpárti kép- hogy a képviselők ott lesz- célját tűzzel-vassal érvéviselő találkozott, hogy még nek a szavazásnál. nyesíteni akarja, a pénteki parlamenti vita A tizennégy napja kineve- még a közvélemény hangurrw>gkezdése előtt zett Novasz miniszterelnök- laténak ellenére is. Bejelendöntő csapást mérjen a nek kevés esélye van a kép- tette, mihelyt a parlamenti párt többségével szembe- viselők bizalmának elnyeré- vita megnyílik, nem tűr el fordult Novasz-kormányra. sére, de a hírügynökségek tobb tüntetést és a korw™, , • „„• „ Papandreu esélyeit sem lát- mány megteszi a kellő inn^T^TSS2J ^túlságosan lfakedé8eket mert elromlott annak a re- L /A pülőgépnek a motorja, amelynek Szalonikiből Athénba kellett volna szállítania őket — ám ezek a képviselők is táviratilag biz„Mozgó légíhatfoszlályt" küldenek az amerikaiak Dél-Vietnamba A D\FF felhívása ISA népéhec Washington—Saigon etnamba és elrendeli a építkezések biztosítására ki(AP, Reuter, AFP) A Johnson elnök szükségállapotot, valamint a vánják felhasználni. Az AP által tartalékosok behívását. Saj- megjegyzése szerint a négyszerdán bejelentett katonai tóvélemények szerint ez ezer katona partraszállása intézkedések elmaradnak utóbbi lépésekre akkor ke- után mintegy 79 800-ra cmelugyan a beharangozott ter- rülhet sor, ha az év végé- kedik a Dél-Vietnamban álvek mögött de így is meg- '8 £ megnövekedett araeri- lomósozó amerikai egysésokszorozzák az Egyesült kai erőkkel sem tudják gek létszáma, dc a 101. briÁllamök vietnami beavat- végrehajtani a szabadságkozásának mértékét. Róadá- harcasok ellenállasanak megsül Johnson nem zárta ki törését, annak lehetőségét sem, hogy a későbbiek során újabb alakulatokat Irányít Dél-Vivalószinú valamilyen kompromisszumos megoldás. A jelenlegi becslések szerint a legtöbb támogatóra Sztetosították a tanácskozás fanopulosz számíthat aki a résztvevőit, hogy egyetérte- Centrum Ünló 170 képvisenek döntésükkel. A jelenle- iője közül körülbelül százat vők valamennyien aláírtak tudhat maga mögött Kétséegy nyilatkozatot, amely sze- Res azonban, hogy Sztefanorint a Novasz-kormány ellen pulosz elfogadja-e a korfoglalnak állást. mányalakítási megbízást A megbeszelés után Pa- mert mint közölte, csak akpandreu az épület erkélyé- kor hajlandó a koalíciós körről jelentette be a klub előtti rnány élére állni, ha ebben téren összegyűlt több ezer Papandreu pártvezér kifejefőnyi lelkes tömegnek, hogy zetten támogatja. a 143 centrumpárti képvi- Papandreu hívei szeretnék selőn kívül a haladó párt elérni, hogy nyolc képviselője ls a kormány ellen szavaz majd. A baloldali EDA már korábban bejelentette, hogy a Novasz-kabinet ellen foglal állást Papandreu később sajtóértekezleten nem zárta ki ana jelenlegi miniszterelnököt még a mai parlamenti ülés előtt lemondásra kényszerítsék. Athanassziadesz Novasz csütörtökön kora hajnalban közzétett nyilatkozatában viszont tudtul adta, hogy nincs nak a lehetőségét, hogy párt- szándékában lemondani és Téves bombázás 0 Ankara (AP, UPI) helységre és fedélzeti fegyA török belügymlnlsztéri- vereivel lőtte az utcákat. A um közleménye szerint az postahivatalt találat érte. A iraki légierő egyik C—47-es légitámadásnak egy halálos típusú bombavető repülőgé- és tíz sebesült áldozata van. pe szerdán támadást hajtott A UPI amerikai hírügyvégre a Hakkari tartomány- nökség írja, katonai szakérban fekvő Cukurea török fa- tők tudni vélik, hogy „az iralu ellen, A repülőgép öt kl repülőgép tévedésből hagyújtóbombAt és négy re- tolt be török területre kurpeszhntású bombát dobott a dok üldözése közben". Jelenleg a legfontosabb: A külföldi csapatok kivonása Vietnamból I genfi leszerelési értekezlet illése Aláírlak a francia—algériai kőo laj cgyesmé nyt 0 Algír (PAP) Jean de Broglie algériai Buteflika algériai külügy- tartózkodása során, szerdán miniszter és Jean de Brogés csütörtökön megbeszélést lie, algériai ügyekkel megbízott francia államminiszter folytatott Bumedien ezredescsütörtökön Algírban aláír- sel, a forradalmi tanács elta a már korábban parafált „,.*,, „ , francia—algériai kőolaj- nökevel és Buteflika kulugyegyezményt. miniszterrel. A Mars a Holdhoz hasonló bolygó Közzétették a Mariner—4 újabb fényképeit Washington (MTI) alakuljanak ki. Ha a bolygó Johnson elnök csütörtökön története során lettek volna a Fehér Házban ünnepélyes tengerek a Marson, az erókülsőségek között fogadta a Mariner—1 űrkutatási program tudósgárdáját. Átnyújtotta az Amerikai Űrhajó- . . , ,„ zásj és Űrkutatási Hivatal A tudosok megállapitasa emlékérmeit William Picke- szerint, ha a Mars egész felzió egyenletesebbé tette volna a felszínt. TÍZEZER KRÁTER 400 helikopteren Katonai szakértők szerint két héten belül Vietnamba helyezik át az elnök által említett úgynevezett Airmobile hadosztályt, amelyet a gád csütörtöki partraszállása még nem tartozik az amerikai katonai létszámnak Johnson elnök szerdán bejelentett növeléséhez. Uie.vágás P*eikuaál „A gerillák jelentős győzelmet vívtak ki, amikor isLUtc uuuuoowiiy auroij*;!, a. - . . Pentagon külön a dzsungel- met elvágtak a Plelku leszámú háborúra és a felszabadító }é vezető 19. mozgalmak elleni harcra közlekedésig v?nalat fő lehozott létre az elmúlt hó- lenti a UPI tudósítója Sai napokban. A hadosztály egy- gonból. Ismeretes, hogy ségéit több mint 400 helikopter szállítja, így az egységek viszonylag könnyen tudják helyüket változtatni. A helikopterek fedélzeti rakétafegyverekkel vannak felszerelve. Valószínű, hogy partizánok hosszú heteken át lehetetlenné tették á kormánycsapatok kezén levő Pleiku megközelítését a szárazföldön. A Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítás! Front vezeharcba. a hadosztályt Dél-Vietnam tősége nyílt levélben forhegyi körzeteiben, elsősor- dult az Egy^ült Államok ban Plelku térségében vetik népéhez. A DNFF, amely megállapítja, hogy az Egyesült Államokban a közvélemény jelentős része ellenzi a Vietnam1 amerikai agressziót, felkéri mindazokat, mély vizű öblében csütörtö- akik osztoznak ebben a vékön hajnalban megkezdték leményben, tegyenek kettőnégyezer amerikai katona zött erőfeszítéseket azért, partraszállítását. A 101. lé- hogy az Egyesült Államok gi szállítású brigád nevet kormánya kénytelen legyen Tegnapi parlraszállás A dél-vietnami Cam Ranh viselő egységet a Cam Ranhban folyó amerikai kikötőabbahagyni kalózháborúját a vietnami nép ellen. ring professzornak, a progszíne hasonló a Máriner—4 ramot vezető pasadenai űr- f^^Peken kutatási központ igazgatójá- fázott té,3akl?PZ: akkor a nak és két másik neves tu- ^°!ygon , 'e«aIóbb tízezer Fantom-repülőgép az országúton dósinak. VÉKONY LÉGKÖR kráternek kell lennie. A képeken látható kráterek át... , , .. , mérője 5—120 kilométer. k ™ fu™?Psegen a tud6sok A bolygó belseje az amebemutattak a Manner-4 rikai tudósok véleménye szeáltal kész.tett de eddig még rint j6val passzívabb- mint közzé nem tett 18 ujabb fel- a Földé ^ <VTnlmdkon kevetelt Ezenkívül ismertették resztül nem ment benne azokat a tudományos követ- végbe lényege,, változás, kezteteseket, amelyeket a felvételek alapján le lehet vonni. Ezek lényeRében a következők: fejlődését teLEGFELJF.BB BAKTÉRIUMOK 0 Genf (MTI) A tlzennyolchatalml leszerelési bizottság csütörtökön Foster amerikai delegátus elnökletével a Nemzetek Palotájában megtartotta 219. ülését. Először Lord Chalfont, n brit küldöttség vezetője, külügyi államminiszter ismertette Harold Wilson miniszterelnöknek az értekezlet résztvevőihez intézet üzenetét. Wilson a leszerelés problémakörében a legsürgősebben megoldandó feladatnak az atomfegyverek további elterjedésének szerződéses megakadályozását tartja. A brit kormányfő méltatta Johnson elnöknek az atomfegyverhordozók befagyasztására vonatkozó Javaslatait. A földalatti atomfegyverkísérletek betiltásáról szólva támogatta a kémkedéssel felérő helyszíni ellenőrzést szorgalmazó amerikai indítványokat. Az ülés második és egyben utolsó szónoka, Amintore Fanfani olasz külügyminiszter indítványozta, hogy a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozása céljából az atomfegyverekkel nem rendelkező országok meghatározott időre egyoldalúan mondjanak le az ilyen fegyverek gyártásáról. Carapkin szovjet küldött az ülés után nyilatkozott a sajtó képviselőinek, s néhány megjegyzést fűzött az angol felszólaláshoz. Hangoztatta, hogy jelenleg az atomfegyverek elterjedésének megakadályozását célzó egyezménynél fontosabb a külföldi csapatok kivonása Vietnamból, és az Idegen katonai támaszpontok felszámolása. A Mariner—4 tudósgárdékintve a Mars inkább ha- ja szerint a most közzétett sonlít a Holdra, mint a Föld- fényképek sem nem bizo I re. A bolygó életkora 2—5 nyitják, sem nem zárják ki I milliárd év. A Mars felszíne az élet lehetőségét a Marmeglehetősen jól konzervá- son. Feltételezhetően ha lélódott. Ez azzal magyaráz- tezik is élet. csak baktériható, hogy az igen vékony umok, vagy primitív növélégkör a bolygó megszületé- nyek formájában található se óta nem módosította lé- meg. A fényképeken semmi nyegesen annak felszínét. A nyoma sincs a híres „MarsrMarson a képek tanúsága csatornáknak", de mindez szerint sohasem volt elegen- nem bizonyítja, hogy a bolydó víz ahhoz, hogy óceánok gó éppúgy halott, mint a vagy összefüggő vízfelületek Hold. 0 Fárizs (MTI) Germain Auten keddre virradó éjjel teherautóján haladt Párizs felé, amikor mintegy ötven kilométernyire a fővárostól hirtelen erős zúgásra lett figyelmes. A záj egyre erősbödött és a meglepett sofőr egyszerre csak azt vette észre, hogy alig néhány méterrel B feje felett egy repülőgép suhan el, majd leszáll a széles autóúton. A kis fekete sportrepülőgépből egy férfi szállt ki táskával a kezében, és eltűnt az országút melletti erdőben. A gép ezután ismét felszállt, és eltűnt a sötétben. A sofőr azonnal jelentette az esetet a legközelebbi soiór csendőrőrszobán. A nyomozás több irányban folyik. Bishopot kiutasították 0 Moszkva (TASZSZ) A szovjet külügyminisztérium Bishopot, Nagy-Britannia moszkvai nagykövetségének másodtítkárát persona non gratanak nyilvánította, és felkérte, hogy haladéktalanul hagyja el a Szovjetunió területét. Bishop, hivatalos helyzetével visszaélve, a diplomáciai képviselő státusával összeegyeztethetetlen . szovjetellenes felforgató tevékenységet fejtett ki. Sólyom lózsef: SOY CUBA V. A Banditák Elleni Harc Divízió Trinidad, a Las Villás provincia központja. Csendes, álmos hangulatú, vidéki kisváros. Utca sorokat alkotnak az ódon, spanyol ízlés szerint épült, földszintes és egyemeletes cifra díszítésű házak. A legfőbb ékessége mindegyiknek a tágas, virágokkal díszített erkély. Mintha Spanyolország vagy Olaszország valamelyik külvárosában lennénk: ingek, lepedők száradnak az utca felett kifeszített kőteleken. S amikor lebukik a nap, enyhül a perzselő forróság, a messzi tengerek felől a hullámok hátán frissítő szél érkezik, az emberek kiülnek a kapuk elé, beszélgetnek, kisebb-nagyobb csoportokba verődnek, tárgyalják a nap egyszerű, szokásos eseményeit. Néhány lépéssel arrébb pedig úgy érezzük, mintha egy mexikói film elevenedne fel előttünk. Sovány, rövid lábú lovacskán, dúsan cifrázott, magas nyeregben kockás inges, széles karimájú sombrerót viselő fiatal legény érkezik. Egykedvű arccal rázatja magát a nyugodtan kocogó paripán, szájszegletében hosszú szivar. Néhány pillanattal később ugyanilyen kockás Inges, sombrerós legény tűnik fel — hangosan pöfögő, piros színű csehszlovák Zetor nyergében. Az utcán trécselő társaság fel sem figyel rájuk, megszokott látvány itt a lovas tehenész és a traktoros is. A kis várost dzsungelek veszik körül, az utolsó házak után áthatolhatatlan őserdő következik. Keskeny földút fut az erdőbe, s az egyik kanyar mögött sorompó zárja el az utat. Magas, katonai egyenruhás néger férfi igazoltat és kísérőm megmutatja a minsztérium engedélyét. A katona bólint: — Parancsoljanak. A divizió parancsnoka már várja önöket. X elvtárs, a parancsnok Az erdőbe vágott úton lapostetejű, sárgára meszelt, földszintes épületcsoporthoz érünk. Szovjet gyártmányú terepjárók, GAZ-lípusú kocsik állnak hosszú sorban, körülöttük cigarettázó, beszélgető, egyenruhás fiatalemberek. Első pillantásra feltűnik, hogy csupa magas, vállas fiú, a legalacsonyabb sem lehet 180 centiméternél kisebb. Ezért lepődtünk meg, amikor egy zömök, középtermetű, ezüstösen ősz hajú férfi lépett elénk: — Üdvözlöm önöket. A divizió parancsnoka vagyok. Sorra bemutatkozunk. A tolmácsunktól kérdezzük a parancsnok nevét. Megérti, és mielőtt a tolmács felelhetne, mosolyogva közbeszól: — Nevezzenek X elvtársnak. Ez regényesen hangzik és az újságírók szeretik az ilyesmit. Miközben az épület felé tartunk, komolyra fordítva a szót, elnézésünket kéri, hogy nevét nem mondhatja meg. — A CIC emberei sok pénzt megadnának azért, hogy megtudják, ki ennek a divíziónak a parancsnoka. Nem udvariatlanság tehát, katonai titok a nevem. Azt hiszem nem Isaza fontos, hogy itt kit, hogy hívnak, hanem miért van itt, mit csinál. Maradunk tehét az X elvtársnál, rendben van? Nevetve bólintunk mindannyian. A parancsnoki szobában, a hosszú, simára gyalult • tölgyfa asztal mellett a tisztikar várt ránk. Barátságosan kezet szorítottak velünk, mosolyogtak, de nevüket éppúgy elhallgatták, mint új Ismerősünk, X elvtárs. Ezt már természetesnek is vettük, az azonban feltűnt, hogy egyikük egyenruháján sem láttunk semmiféle rangjelzést. — őszinte örömmel köszöntjük önöket, olyan szeretettel, ahogy az csak testvérek között szokás — üdvözölte most már hivatalosan ls küldöttségünket a parancsnok. — önök most egy különleges alakulat, a Banditák Elleni Harc Divizió vendégel. Ez az alakulat nem tartozik a hadsereg kötelékébe, a honvédség mellett működik. Az ország védelmének biztosítása a hadsereg feladata. A mi kötelességünk zónákban megsemmisíteni az ellenforradalmi bandákat. Ciánfiola az Inggallérban Ez a bandita-vadász egység 1962. július 2-én született. Ebben az időben már a CIC és a Miamiban .székelő ellenforradalmi központ megváltoztatta taktikáját a kubai forradalommal szemben. Feismerték, hogy a látványos, tömeges partraszállási kísérletek sorra csődött mondanak. Éppen ezért különlegesen felszerelt, speciális fegyverekkel és rádió adó-vevő berendezésekkel ellátott, partizánharcokra kiképzett 2—3 tagú bandákat dobtak át a kubai partokra. Ezek a terroristák azt a feladatot kapták, hogy funkcionáriusokat gyilkoljanak le, bénítsák meg a hírközlő berendezéseket, s próbálják a lakosságot megfélemlítéssel vagy pénzzel szabotázs cselekményekre kényszeríteni. Egy-egy ilyen banditát 20—30 ezer pesóval is ellátak és ingük hajtókájába varrva ciánfiolát rejtettek, hogy fogságba esésük esetén megmérgezhessék magukat, ne tudják elárulni társaikat. A terrorlegények első csoportjait repülőgép hozta át Amerikából és éppen a Trinidad környéki dzsungelekbe ereszkedtek le ejtőernyővel. Később motoros hajókon is érkeztek Floridából hasonló csoportok. Reguláris hadsereg ezekkel nem tudja felvenni a harcot. Alig egy kilométernyire a várostól a tengerpart húzódik, s a part mentén széles országút fut. Közvetlenül az országút mellett már a dzsungel kezdődik, égbenyúló óriás, hegységeket borít el. Tehát, ha az éjszakai sötétség leple alatt a motorcsónaknak sikerül a parthoz osonnia, akkor utasainak csak tíz lépést kell megtenniök, s máris áthatolhatatlan indák, őserdők védi őket a kutató szemek elől. Egy ember úgy el tud tűnni itt, mint egy gombostű a szénakazalban. (Folytatása következik.) 2 DÉL-MAGYARORSZÁG Péntek, 1965. július 30.