Délmagyarország, 1965. május (55. évfolyam, 102-126. szám)

1965-05-01 / 102. szám

SZELESI ZOLTÁN Szobrok és emberek A <• Spontán elmélkedés a közízlés és a műalkotás viszonyáról Vajon kit nc töltene el jóérzéssel az az örvendetes jelenség. hogy a/, utóbbi években Szegeden szinte gombamód szaporodnak a szobrok. ER, n kissé bizarrnak vehető hasonlat szóazerint értendő, minthogy ahol tegnap még semmi sem volt, ott ma egy uj szobor áll. így voltam a Móra-parki Bartók-szoborral, melyet egy reggel a múzeum ablakából, mint áj tüneményt. meglepve szemléltem. Ha azt vesszük, hogy egy város arculata egyéb feltételek mellett, a benne található szobrok által válik kulturálttá. úgy Szegeit, a ..szobrok városa", jelentős helyet „kell" elfoglaljon hazánk fejlődő, korszerű összképú nagyvárosai között. A „kell" szócskát szándékosan tettem idézőjelbe, mert ahhoz., hogy Szeged e megtisztelő rnngot betöltse, nemcsak sok, de elsősorban Jó szobrokra van szüksége. Kétes értékű momentumokkal ugyanis a múlt örökségeként túlságosan Is bőven el vagyunk látva, s barbárság lenne. ha ezek számát ma intézményesen szaporítanánk. Sajnos a jelek nem azt tükrözik, mintha városunk közönségéből a mosinnábnn felállított új szobrok egyértelmű . tetszést váltanának kl. Sőt 1ehef mondani, hogv az emlierek többsége értetlenül és bosszankodva fogarija az, ízlesüknek meg nem fel elő. nekik szánt szoborajándékokat. Ha visszagondolok másfélévtizedes tárlatrendezői gyakorlatomra, a legérdekesebb kiállításon sem tapasztaltam annyi vitatkozót, mint 'amit egy-egy új szobor városunk járó-kelőiből kivált. A vélemények sokasága és intenzitása nem csak a személyes eszmecsere keretén belül mozog, hanem mint erre példa is van — a Tanácsköztársasági-szobor esetében —, a kezdetben szelíden gyürődzö fodrok néha országos vihart támasztó sajtó-polémiákká növekednek. E jelenségeket konstatálva, azt hiszem kár szomorkodniok a művészeknek és esztétáknak afölött, hogv lanvha a műalkotások iránti közérdeklődés. Persze más az emberek viszonya a társadalmi jellegű műalkotásokhoz, mint az egyes tárlatok festményeihez, szobraihoz, mivel azok nem „köztulajdont" képeznek, hanem bárki megvásárolhatja. Ezzel szemben a nép birtokába került műtárgyak — köztéri szobrok, falképek stb. — megítélésében, mitagadús, az emberek nem ismernek tréfát. Korra, nemre és foglalkozásra való tekintet nélkül. egyszerre szenvedélyes kritikusokká válnak, s műalkotás legyen a talpán, hogy benne ilyen vagy olyan hibát fel nc leljenek. Mily kár. hogy hozzánk — sokszor nagyon is elméletieskedő — szakmabeliekhez nem mindig jut el a tömegek egészséges véleménye, pedig nagy szükség volna a közös szóértésre, az újat tükröző szocialista művészet kimunkálásának jelen szakaszában. De hát m| Is választja el a képzőművészeti közízlés innenső oldalát, a korszerű nyelvezetre törekvő művészet. néha olv messze tűnő partjaitól? Az embert gondolkodásmód é* izlésforma nehezen, lassan alakul át. A környezet képi megszokottsága nagyon ís tudatunkba vésődik és eluralkodik rajtunk. Az Ismerttől eltérő, űj dolgokkal szemben általában bizalmatlanok vagyunk és nem szívesen vesszük, hn szemléletbeli kiegvchsúl.voz.ottságunknt bármi Is zavarja, s kizökkentve a megszokottból, egy rtem várt helyzet felmérésére késztet. Voltaképpen a bennünk dajkált érzelmi és értelmi restségről van Itt szó, illetve annak a hatóerőnek a kikerüléséről, melv a kényelemben levő eszméletünket, munkát kívánó cselekvésre ösztönzi. Kzért tartózkodunk mindattól, mely .szellemi állapotszerűségiinket, Illetve (rlértbiztonsúgunkat fögalmilug vagy alakilag felbolygatja és u szerintünk .megdönthetetlennek tartott normák átértékelését követeli meg tőVünk. Mindazok n képzőművészeti alkotások — így u szóban forgó szegedi köztéri szobrok is —, amelyeknek mesterei nzt tűzték ki feladatukul.hogy naturális hűséggel másolják le az általuk ábrázoltak külső, érzékelhető jegyeit, — esztétikailag olyan „lezárt" műveket hoztak létre, melyekhez a nézőknek sem tartalmi, sem formai vonatkozású hozzátennivalójuk nem lehet. Minthogy a termésaetutánzó kép és szobor betölti az átlag közönség valóságülúzióját, a felületen megragadt mű és annak olcsó áron akaró élvezője a konvenció szintézisében egymásra talál. Ha a művész, a műalkotás és a közönség korrelációját vizsgálgatjuk, olyan kérdések vetődnek fel, melyek problémákkal telítettek. Ilyen U>blx-k között az, hogy miként viszonyul a művész esztétikai szemlélete a társadalom művészeti nézeteihez? Az ecset é« a v»Vtó megszállott jaj, gyakran a pegazus hátán rohannak az általuk vélt új felé, s kapcsolatuk nem egyszer megszakad a valósággal, így természetesen a tömegekkel Is. akiknek a számára alkot? niok kellene, l'edig a mai festők és szobrászok modern gárdája „aklív" műéi vezőkr1 számít. Asszociációkat ébresztő alkotásaikkal tevékenységre nknrják bírni nz emberek képzeletét, s műveiknek „végső" — egyénenként váltakozó —.teljes kialakítását az alkotófolvamatba bevont tárlatlátogatókra bízzák. mánvos ábrázolású, természetelvű műveket kedvelő tömegek és a valós formákat, a hatékonyabb kifejezés érdekében néha teljesen átalakító, modern szemléletű alkotások között. Hogy ismét egy szobor-példát említsek, a Központi Egyetem előtt elhelyezett József Attila-szobor sem sugallja úgy a nagy proletárköltő emberi. írói alakját, ahogyan az az Itteni emberek tudatában él. (Különösen az irodalom szakos pedagógusoktól hallottam a szoborral kapcsolatos ellenvéleményeket.) Valószínű, hogy a szokványostól eltérő, mereV tartású testhelyzet és a nagysíkú felületmintázás, kamaszosan kihívóvá teszi Attila alakját, s ez nem egyezik meg kielégítően az emberek képzetében levő költő eszményképével. A méltóság-fogalom képi zavara onnan is ered, hogy a legtöbb régi — a polgárság eszméit kifejező — köztéri szobraink, mint a kőpiedesztáló magasló Deák Ferenc szónoklás mozdulatú, teátrálisan hatásos alakja, a hétköznapok embereit akaratlanul is fensőbbséges tiszteletre készteti. E szobor barokkos térbehelyezési adottsága folytán eleve „tel kell néznünk" az ünnepélyes pózú politikusra. Ezzel szemben a költü bronzalakja, a jövő-menő- emberek közlekedési síkjában áll, így ru nem felnézünk, hanem — ami ennél több! — vele együtt érezzük magunkat. A századvégi szobrászat díszletfigurái és korunk testközelbe hozott szoborportréi között nemcsak, formai, hanem főleg lényegbeli különbség van. Amaz szemléletében fellengzősen idealizált, s inegjelonítéfiében száraz részletezettaégű naturalista ábrázolás. Emez viszont elvetve a sokaknak tetsző „szép formát", ha nem is a megkívánt sikerrel, de arra törekszik, hogy emberileg közvetlen, s társadalmilag harcos öntudatú egyéniséget állítson elénk. A szabadba kerülő szobroknál fontos tényező a megfelelő térbehelyezés. Régi, történeti stílusú házak elé helyezett modern formájú plasztikai alkotások nyilván ellentmondásos benyomást keltenének. Nehézzé teszi a köztéri szobrok sikerültségét, hogy a műtermekben készülő bronz- vagy kőfigurák és az adott tér egymásraható viszonyát a szobrászok nem tudják kellően szem előtt tartani. Megszívlelendő volna, hogy az utcákra, terekre kerülő szobrok ne legyenek a stfluskísérletezések tárgyai. A közvélemény hagyományos és a művész modern nézőpontját kiegyenlítő formáknak kellene ö.sszekötniök. Leginkább az olyan nagy emberek szoborportréinál szükséges ez. akiknek alakja nemcsak szellemileg, de ikonográfiailag is kialakultan él a köztudatban. o o (Siflis felv.) Csáky József: Táncosnő (Szeged. Honvéd tér) A képzőművészeti közízlés korántsem egyfajta olyan megcsontosodott véleménye a közönségnek, melyek alapján az eléje kerülő műalkotásokat épp oly mértékkel ítéli meg ma. mint mondjuk néhány évvel ezelőtt. Példa erre a már említett szegedi Tanácsköz tű r.'.asági-szobor, rnelv málntán idején — lftCü ban — szinte uz. emberek egyöntetű ellenérzését váltótU kl. Rá egy évre vis/onl — a Dél-Magyarország közvélemény kutatásának tanúsága szerint — már megoszlottak a vélemények, s hn a többségtől jóval kevesebben is. de voltak, akik nem marasztalták el, az egyébként valóban vitatható értékű szobrot. Ma ebben a kérdésben nyilván még sokrétűbbé váltuk a vélemények. mivel a művészi közérthetőség fogalma állandóan tágul, gazdagodik. Mindez nem jelenti azt. hogy a távolság megnvug">tóan csökkenne a hagyo\ .Milliód 1 OR AV EO JÁN OS TTTTTTTI"! I

— És aztán? — Megfogtam a kezét. — És aztán? — Magamhoz húztam és átöleltem a vállát. Így - mutatta Lajcsi és magához húzta cimboráját, Miskát. — És aztán? I

— Meg akartam csókolni — mondta Lajcsi közömbösséget erőltetve magára. Folytatni azonban pem tudta, mert a fejük felett megszólalt a jelzőberendezés éles hangja. — És aztán? — türelmetlenkedett Miska. — Mit aztánozol állandóan — szólt rá ingerülten Lajcsi és felállt. Indíts] Miska a kapcsolószekrényhez ugrott és benyomta a fekete indítógombot. A gép engedelmeskedett, a vastag, zsíI

ros drótkötelek megfeszültek és magukkal vonszolták a csilléket. Itt. a sikló alatt, csak ketten dolgoztak. Lajcsi volt az idősebb, ő végezte a felelősségteljes nufnkát. Leakasztotta az üres csilléről a lakatot, átdobta a másik kötélre és egy leli csillére kapcsolta. Megvárta, amíg a lakat a kötélbe harap és a csille enyhén felágaskodik, aztán útjára bocsátotta. I

l.ajcsinnk már olyan gyakorlata volt ebboh a munkában, hogy behunyt szemmel is el Hulla volna végezni. Elmosolyodott, mikor az előbbi beszélgetés julotl eszébe. „Átvertem a Miskúl — gondolta magában. Az egészből csuk annyi Iggz, hogy táncoltam egy lánnyal, aki nagyon megtetszett és ma isinél táncolni fogok vele, do most már bátrabb leszek. Ma meg is teszem azt, amit az. előbb kitaláltam. Ma, mert holnap hazautazik a lánya I

Mikor elfogyott a tele csillesor, I-ojcsi egy mozdulattal leállította a gépet és kél sáros1 tenyerét nz. ncsolathoz dörzsölte. A hirtelen beállott csend mindig nyomasztóan hatott rá itt, a bányában. Ezért szívesen fogadta Miska kérdését: — Rí; aztán... megcsókoltad, Lajcsi? I

Lajos belenézett a fejük felelt lógó halványan égő villanylámpa közepébe. Csak akkor fordította Vissza tekintetét, mikor a fény bántani kezdte a szemét. — Megcsókoltam — szólt csendesen. A fekete szénfalon ls a lámpa Izzó szálalt látta. — És aztán szép volt? Legalább szép volt? I

— Szép, nagyon szép - válaszolt habozás nélkül Lajos. - Ö volt « legszebb a táncteremben. Minden srác ctak vuie Rozsnyoi Zoltán rajzai yf A • m Sajnálnám, ha az eddigiek azt az érzést keltenék, hogy Szegeden csupa rossz szobor áll, s városunk művészetszerető lakossága ezek kerülgetésére van kárhoztatva. Erről szó sincs! Tereinket, utcáinkat örömet kiváltóan gazdagítják olyan művészi értékű szobrok, melyekben megunhatatlanul gyönyörködnek nz emberek. Hogy csak egyet — de talán a legszebbet— említsek, ilyen Csáky József, nemzetközi hírű, szegedi származású szobrászművész költői ihlctettségű „Táncosnő" szobra a Honvéd téren. A7. ide látogató hazái és külföldi vendégeinktől egyaránt jólesik hallani azokat a gyakori és őszinte dicsérő Szavakat, melyekkel „városunk hangulalosságát * méltatják. Talán mondanom sem kell, hogy ehhez nagyban hozzájárulnak azok a Jellegzetes szobrok, melyek Szegedet kedvező arculatúvá alakítják, Ügy vélem, közóhajt fejezek ki azon kívánságommal,, hogy a, jövőben .olyan korszerű.' — tartalmilag, formailag haladó szintű — szobrokká! gyarapodjék városunk, melyek ne csak díszéül szolgáljanak az egyre fejlődő Szegednek, hanem a mind műveltebbé váló itteni embereknek — tudatukat fejlesztő — maradandó élményt ls jelentserek. fscíj'h-^,/'1 1 ''>>' ti—T IÍO/.SNYAI ZOI.TAN NÖI PORTRÉ mmi' l;,: '. vt-' > ' ' • RO/.SNYAI ZOLTÁN HORf.ASZIIÜ akart táncolni — s magában arra gondolt, hogy a lányt senki nem kérte fel, csak ő. — Tolongtak körülötte. Szép fekete a haja, a szeme is és klassz alak.)" van. Szóval olyan, mint Lolo — folytatta, miközben emlékezetében megjelent a fiatal, szomorúszemű leány vékony termetével, sápadt bőrével és festetlen szájával, ahogy a fal mellett ült a széken és arra várt, hogy valaki felkérje. - Én cxlavágódtam hozzá - emelte fel hangját Lajcsi - és felkéltem táncolni. Mindenkinek kosarat adott, engem választott. Már vagy két órája hajladoztak megállás nélkül a csillék körül. A bánva ontotta a szenet. Fentről kettesével küldték lé az üres csilléket. Lajos is párosával akasztotta a feszos kötélre a telit. Megszokott mozdulatokkal végezte * munkáját, de az esze nem ott járt. „Nem kellett volna enynvit hantáinom — vélekedett magában. - Szép az a lány, nagyon szép, különösen a szome, de egyáltalán nem hasonlít Lolára. Nem kellett volna becsapni a srácot ..." Lehajplt, hogy összekapcsoljon két teli csillét. Miska csak egy fájdalmas kiáltást hallott. Gyorsan megfordult. Látta, hogy Lajos feje a két csille közé szorult. Először odaszaladt hozzá, de aztán vlsszaugrott a géphez és benyomta a piros gombot. A gép azonnal leállt. Egyedül próbálta meg kiszabadítani barátja fejét a teli csillék halálos öleléséből, dc nem sikerült, ijedt hangon kezdett kiáltozni. Az öreg szállítórendező sietett segítségére. Lajost gyorsan lefektették egy deszkalapra és vizet itattak vele a koszos kulacsból. Az öreg káromkodott és lihegve elsietett telefonálni. Miska leült és óvatosan ölébe vette Lajcsi fejét. Mikor Lajcsi felnyitotta a szemét, Miska gyorsan beszélni kezdett: — Ugye nincs semmi bajod, Lajcsi? Égy kts karcolás az egész. Hamar meggyógyítanak. Mindjárt jönnek érted. Az öreg hordágyért ment. Lajos megpróbált felülni, de csak egy fájdalmas nyörgésre lutolta yz. erejéből. Suttpgva, akadozva megszólalt: • — Nom akarok kórházba menni. Nekem ma ... — megmarkoltn Miska mellén a verejtékes inget. — Ide figyelj. Nekem ma a kislányhoz, kell mennem. Megbeszéltük... Megígértem . ... mert ő holnap elutazik ... és én nem tudok róla semmit. Nem akarom elveszíteni... Hozták a hordágyat. L-ajesi megpróbált tiltakozni, de hasztalan. Felfektettek a hordágyra, ráterítették a kabátját és megindultak vele kifelé. A szállítórendező még vistszasaóU: — No, kölyök, Lajcsi helyett te kapcsolsz. Bernát, báesf Ittmarad veled, majd ő tologatja neked a csilléket. Műszak vegén gyere be az irodába. Felvesszük a jegyzőkönyvet. • — TTiit'te miért nem fürdcssz meg? — bicegett az ágyhoz a sánta gondnok, Miska hasra fordult, az ágyon. Nem válaszolt. A másik ágyról u nagy bajuszú Balázs Bela szólt rá a gondnokra: — Hagyd ezt a gyereket, Vilmos. Nem látod, hogy bánata van? — Akármilyen bánata van. fürdeni csak kell! - erősködött a gondnok, de aztán hirtelen elhallgatott 'es leült Mb10 DÍL.MAGYARORSZÁG Swnntat, 1W5. májút 1.