Délmagyarország, 1965. április (55. évfolyam, 77-101. szám)

1965-04-04 / 80. szám

12 Találkozás gpÍRLAP 1965. APRILB 4., VASÁRNAP Malinovszkij marsa Hal Az élet vihara a második világháború alatt Zircre vet; Zircre, abba a rideg kolostorba. Itt voltam ugyanis szobainas. Havifizetésem 84 pengő volt. amikor egy kiló szalonnáért 50-et is elkértek. Ennyiért takarítottam, fát vágtam, fűtöttem, tálaltam, mosogattam. Szobainas voltam ... A vihar dúl. A tengelyhatalmak nyaka körül szorul a hurok. Az egyházi hagyományokat a fasiszta hordák és bérenceik széttörik. A zárt ajtók sarkukból kifordítva Hat óra felé a főapát,, a prior, a jószágkormányzó, a számvevő, a házgondnok, a teológia igazgatója teljes díszben megjelenik. Hét óra, nyolc óra, kilenc óra. Senki sem érkezik. Az urai: szobáikba mennek szigorúan meghagyva: ha a vendégek megérkeznek, rohanjak fel értük... Egymagam ülök a szobában. Tíz óra felé jár az idő. Léptek hangzanak a folyosón, felcsapódik az ajtó, s a portás máris tessékeli be a vendégeket. Oda vagyok a nem állják útjukat. A klast- csodálkozástól, ami nem sorom több mint két hektár káig tart, mert egyikük megbeépített területének legna- szólal magyarul, üdvözöl, kegyobb részét a fasiszták zet. nyújt, bemutatkozik, s a uralják. Nem nagyon kell belépetteken végigmutatva azért az itt élt papokat saj- imigyen folytatja: a Szovnálni, mert volt ekkor a jetunió Második Ukrán Haddít: „üljön le az elvtárs". Én elvtárs? Sokáig fülembe cseng e furcsa megszólítás ... Feszengve leülök. Várom a következményeket, mert az még nem fordult elő a történelemben, hogy egy koszos szobainas együtt üljön az asztalnál egy marsallal ós egy főapáttal. De úgylátszik a történelemben is vannak fura dolgok. Ez történt meg most... Feszengtem, feszengtem, míg teljes súlyommal ráereszkedem a székre. A papok egyik szeme szikrát hány, a másik mosolyog, de egyik sem szél semmit... Mindenkinek ennie kell. Kikoplalt inasi gyomrom, melyet osak szolgakoszt: pincékben még több ezer seregcsoport parancsnoki ve- kanszalonna, főtt krumpli, hektoliter somlai és ürmös, zérkara, majd megkezdi a badacsonyi és lúdlalpú ka- vendégek egyenkénti bemuriarka, török góhér és fekete tatását: Malinovszkij, a frankos, juhfark fehér és Második Ukrán Hadsercgcsomég tokaji is, édes ürmös és port parancsnoka, a Szovjetpécsi tökös, csemerinka és unió marsallja. A meglepebarátcsuha, néhány vagon téstől majd, hogy lélegzeni alma, a raktárak tele 53 ezer sem tudok, csak a kezem hold termésével, a karámok, emelem kézfogásra. Msgrázistállók, aklok tele állattal, a za vagy háromszor szűrős bankokban pedig több mint agy, naromszor' s™™* egvmillió pengő... szemevei szemembe nez. Március második felében Arcára barátságos mosoly nagy a zűrzavar a faluban, ül. Amíg kezem rázza, bal Jármű, járművet ér Győr, karját váUamra teszi Kírde_ Dudar, Veszprém felé szá- . . . , _ , guldanak. zi: mi vagyok én Itt? „SzolPereg a kisbíró dobja í7°" ~ válaszolom. „Ezután kihirdetik az ostromállapotot nem szolga Magyarorés a kiürítést. Riadó, riadót szágon" — mondja mosolyogkővet... va, s azt ismétli: Nyet, Március 20-án, és 21-én nyet... megbombázzák a községet. tea, rántott- és bableves flz első külföldi út Mindenkit érdekel az ismeretlen, a távoli. Gyerekkorunkban átkukucskáltunk a szomszédokhoz a kerítésen, s ha tehettük, át is szöktünk rajta. En sem voltam kivétel. Mindent elkövettem, hogy jó megismerjem környékünket. Később kocsira kóretzkedtem, majd megtudtam, hogy Makó, Apátfalva. Királyhegyes határán kívül is van élet. Tanyán laktunk, nem volt lehetőségem utazni. A regényeket bújtam utazás helyett. Számot vetettem azzal, hogy tanyai ember elégedjék meg, ha egyszer életében feljuthat Budapestre. A felszabadulás megteremtette az utazás lehetőségét is. Jártam szerte szét az országban, és üdültem azokon a helyeken, ahová 1945 előtt talán belépnem sem lett volna szabad. A legnagyobb élményt azonban az első külföldi út adta: Három hetet töltöttem A FORMARUHA töltögetett és néha a lopott Lengyelországban. Sok-sok pH ÜSZ ESZTENDŐ" CÍMMEL MEGHIRDEKÖZISMERT OLVASÓINK ELŐTT. A PÁLYÁZAT MEGHIRDETÉSE ÓTA TÖBBSZÖR KÖZÖLTÜNK RÉSZLETEKET, SZEMELVÉNYEKET A BEÉRKEZETT PÁLYAMŰVEKBŐL, A PÁLYÁZATON RÉSZT VETT ÍRÁSMŰVEKBŐL EZÚTTAL NYÚJTJUK AT AZ UTOLSÓ ÖSSZEÁLLÍTÁST AZZAL A REMÉNYNYEL, HOGY JÓ ÉS HASZNOS SZÓRAKOZÁST JELENTENEK KEDVES OLVASÓINKNAK A község lakó1 az apátság pincerendszerébe menekül. It.t szorongott 2300 ember — gyermek, asszony, öreg ée fiatal, pap és apáca, de ijedtében átvedlett nyilas is. A szolgák feletti parancsuralom megszűnik. Jómagam a papi pince egyikébe veszem be magam. Egy nagy hordó alá. fejem alá téve egy eltulajdonított papi egyenruhát. Ki tudja, nem veszem e egyszer hasznát.,. A községben nincs gyógyszer, nincs segítségnyújtás. Az emberek pusztulnak. Temetni kell. Engem is hívnak. Nem megyek. A otán az egyik megmutatja a zsákmányt. Egy zsebre való óra, gyűrű, fülbevaló... Közeledik a front.;? A németek a faluban nem veszik fel a harcot, csak ágyútűzzel lassítják a szovjetek előrenyomulását.., A pincében parancsot adnak a bor aknába öntésére. Fél éjszaka ömlik az ital. A levegőtől meglehet részegülni ... Március 23-án délelőtt megjelenik az első szovjet katona a pince ajtajában Első szav: Nyemec'ti je«zt? Nyemecki nincs. Mindenkivel kezet fog. Akad tolmács i« és én megtanulom az első orosz szót: mir — béke... A roverenda felvételére nem került sor... Hétfő veit március ífl-a. S/alad a házgondnok, hogy keressek egy szobát, takaró sam ki, terítsek asztJit, mert magas rangú szovjet tisztek érkeznek az apátságba ... Választásomnak egy kis szobára kellett esnie, mert a '•Bgyogó pompájú termekbe nem akarják vinni a vendégeket, mert nem látták a látogatás kimenetelét... A szobát rendbeszedem. P'ehér abrosszal, dupla tányérral terítek. Felöltöm a | fehér tálalókabátomat. A konyhán már párolognak a finom étkek... Még mielőtt ellépett volna előlem, még egyszer megrázza jobbomat, bal kezét pedig kezem fejére teszi, mintha a legjobb barátjával úri maradók, nagy kapacitásúnak bizonyult. Jól laktam! Vacsora végeztével a marsall és a főapát pohárköszöntőt mond. Valamennyien felállva koccintunk. Amikor a marsall pohara az enyémrázaia kezet a Moszkva folyó mel összekoccan, kedvesen hídján... Felocsulva a történtekből máris szaladok jelenteni a vendégek érkeztét... A vendéglátók gyorsan jönnél:. A bemutatkozás hűvös eleganciával megtörténik. Egyik sem volt olyan bensőséges, mint az enyém ... Malinovszkij marsall az asztalfőn ül. Jobbján a főapát. Miután feltálaltam, temetések megszólal: „Szagyijtyesz továllalkozö váris. A tolmács gyorsan forrámmosolygott. Örök igeként szállnak felém meggyőző szavai: „A fasizmusnak nemsokára vége! A szolgasorsnak máris! Béke lesz! Szabadság lesz! Ez az ország a tiétek lesz! Én csak bólogattam. Szememfénye — tudom — túlragyogta valamennyi kitüntetését ... Rácz Sándor, Hódmezővásárhely, Alkotmány utca 3/b feledhetetlen élménnyel tértem haza. Nem hallgathatom el azonban, hogy meg ne jegyezzem: figyelő szemem nemcsak a jót, a szépet, a különlegest vette észre. hanem azt is, hogy a bámulatos tenger hideg .. ^ fenségesek a hegyek, de fárasztóak ..., kristálytiszta jónéhány helyen a levegő, de kevés a napsütés .. „ gyümölcs is terem., de meg sem közelíti a mienket... Nagyon jó átlépni az országhatárt, jó ismerkedni más tájakkal, emberekkel, jó látni, tapasztalni, de élni legjobb itt, a kedves napfényes Tisza—Maros szögében. Kiss Magda Szeged, Juhász Gyula a. 38. sz. Régi holmik rendezgetése közben kezembe akadt egy narancssárga vászonruha darabja. Hol láttam ehhez hasonlót: — igen már tudom. Formaruha volt. Miként jutottam hozzá? Ezt akarom elmondani... A mai Cserebökény területén néhány mozgalmi ember megalakította 1948 tavaszén a földművesszövetkezetet. Ez volt hivatva elindítani azt az erjedést, amely az e területen élő parasztemberek életét megváltoztatja. Nem volt azonban egy helyiség. ahol összeülhettek ' volna ügyes-bajos dolgaik megbeszélésére. A taglétszámmal sem lehetett dicsekedni. Az a pár ember, akiket maguk mellé szerveztek, az is csak várakozott: ugyan mi lesz ebből. A megoldandó feladatot többen magyarázták, a legérthetőbben a kommunisták, akik szerint meg kell oldani az áruellátást, a felvásárlást, meg kell szervezni a termelést. Mindez akkor nemcsak szervezési kérdés volt, hanem létkérdés is. Arról volt szó, hogy megalapozzuk-e a szövetkezés kezdeti formáját, megszerezzük-e a környék dolgozó parasztságának bizalmát? Horváth Lajos, Dóczi József, id. Boros Imre, Erdei Miklós, Rab Lajos, Daróczi István, Szél Lajos, Csorka András és mások nagyon jól tudták, mi forog kockán. Nem hiába dolgoztak éjtnappá téve. a munka gyümölcseként létrejött a környék elsó termelőszövetkezete. Ekkor 1948-at írtunk. A szövetkezet nevét a jobbágyfelkelés vezéréről, Budai Nagy Antalról kapta. Kezdetben tízegynéhányan voltunk, többnyire fiatalok. Hogy mit akartunk? Nem a világot megváltani, hanem a régi életkörülményeket megváltoztatni. Földéhségünk a földreform során kielégült. Azonban továbbra is rabja maradtunk a földnek. Továbbra is gyalogoltunk a barázda mellett, s hamar a mezsgyéhez értünk. Nagyobb gépekkel meg sem lehetett volna fordulni földjeinken. A jószágnevelés miatt még ünnepünk sem volt. Tanulni, szórakozni? Ez. csak álom volt. Ezeken kellett tehát változtani. Kicsi volt a mi szövetkezetünk, sok problémával küszködtünk. A hírnevünk azért megvolt Azok, akiknek nem volt lehetőségük belépniük hozzánk, kíváncsian lestek eredményeinket. A nagygazdák viszont gúnyos mosollyal kísérték erőfeszítéseinket. Meg kell vallani, mi is adtunk gúnyolódásukra alkalmat A baj az volt, hogy bár az alap megvolt de nem volt tapasztalatunk a gazdálkodáshoz. Vetettünk- mi a földbe sokféle magot, még gyapotunk is volt. Lassacskán jöttünk csak rá arra, hogy irreálisan terveztünk, mert kevés a kézierő és sok a munkaigényes növény. Mondjam ki, bogy sok minden tönkrement földjeinken? A gépállomás 1948. augusztus 20-án megalakult Munkánk is könynyebb lett Galcsik György, Pálinkás Mihály és a traktorosok de sok értékes segítséget nyújtottak... Szövetkezetünk akkori tagsága érdekes emberekből állt. Nem egyformán értelmezték az életet, tehát nem csoda, ha véleménykülönbségek voltak. Ezért valósult meg az a javaslat, hogy csináltassunk magunknak formaruhát. A cél elég fura volt, — megkülönböztetni a tagságot a kívülállóktól. Vitatkoztunk a formaruhán, s végül csak eldőlt: narancssárga vászonöltöny, katonai szabású, hozzá magasszárú cipő, derékszíj és tányérsapka. Ebben feszelegtünk később a rendezvényeken, — móg a Világifjúsági Találkozóra is eljutott benne közülünk egynehány. Így jutottam én is a narancssárga formaruhához. Később tévedésünkre rájöttünk: ne a külsőségekben váljunk ki dolgozó társaink közül, hanem a munkával megteremtett tartalommal. Azóta szövetkezetünk egyesült más szövetkezetekkel és megtalálta formáját. A régiek közül ki a jogutód szövetkezetben, ki másikban dolgozik. Többen, mint jómagam, továbbtanultunk, és máshol álljuk meg a helyünket. A kezembe került narancssárga vánon darab ezekre emlékeztetett... Ifj. Boros Imre Szentes Dózsa György 32/A A

zt mondják a bölcsek, hogy az írás mindig beszél. Hát. beszéljen az írás... Felejthetetlen Hódmezővásárhelynek 1944. október 5, 6, 7, 8 napjai, — s főleg nekem. Szellemi ínségmunkásként dolgoztam a városházán. Attól a naptól, hogy apámat és két társát (Posztós Sándort, Karácsonyi Ferencet és Borsi Jánost) internálótáborba vitték, attól kezdve állandóan az a veszély fenyegetett, hogy elvesztem állásomat, mert hiszen kommunista leánya vagyok. Pedig arra a csekély alamizsnára nagyon rá voltunk utalva, mert cn voltam akkor a kenyérkereső. Nehéz idők keserű tapasztalatai szőtték át egész életemet. Küzdeni a mindennapi létért, harcolni a szocializmusért, de sokszor harcolni kellett az elvitt elvtársakért. Megkeresni azokat, akik segíteni mertek, hiszen mindenki veszélyben volt a náci uralom alatt, aki felmerte emelni szavát a munkásságért. Azért kellett mindenkinek vigyáznia, aki közénk tartozott. De összetett kézzel sem nézhettük. hogy három embert elvittek a városból. A segítők között az elsők voltak Takács Ferenc, Szőke Imre. Búza Ferenc, Kiss La jog. Vad János elvtársak, noha minden pillanatban várhatták, hogy őket is elhurcolják, mert már vagy 30-an megjárták a letartóztatottak útját. Állandó házkutatás, folytonos zaklatás volt az. itthon maradottak élete, mindaddig míg a német nácik el nem haeyták végleg városunkat. Soha nem felejtem el azt a napot, amikor a német nácik a Kokron-féle harisnyagvárat kifosztották. Amikor a napyértékű kötőgépeket rakták a gépkocsikra, akkor jöttem hazafelé a hivatalból. Ahogy néztem a rakodást, az arcomra volt írva a gondolatom- Ti gyilkosok, meg ettől az értéktől is megfosztjátok az amúgy is e'eslgázott, agyonhajszolt és kifosztott varos munkásságát. Lesújtó gyűlölettel néztem rájuk. Gépkocsijuk irányába érve, vállamnál fogva visszafordított egy náci tiszt és megszólalt magyarul: „Hallod-e! Ezt a gyűlöletet azonnal töröld le az arcodról, mert ha nem. úgy feldoblak az autóra. hogy megtanulod a mi Hitlerünket tisztelni". Engem annyira váratlanul ért ez a tamadás. hogv nem fog!tam fel a helyzet súlyosságát és azt feleltem a náci tisztnek: .A gondolatot még a maguk szárnyaló gépesítéssé sem tudja rögzíteni, tehát nem láthat bele Visszapillantás (Röviditve) gondolataimba". Erre ismét vállamnál fogva úgy meglódított, hogy majdnem orra buktam és sziszegte: „Te büdös kommunista azonnal tűnj el, mert nem felelek magamért". Sokszor eszembe jutott ez az epizód, Ha ez a náci tiszt is olyan kegyetlen lett volna, mint a haláltáborokban sínylődök kivégz.ői, akkor én is megismerhettem volna azft a kegyetlenséget is. De azt gondolom, hogy bár gyűlölt minket, szocialistákat, mégis inkább figyelmeztető volt t elem szembeni cselekedete, hogy jobban vigyázzak gondolataim kinyilvánítására. <kkor már közeiről hallottuk a felszabadjE íj tó szovjet csapatok előnyomulását. Mindennap délután, amikor a szovjet, rádió bemondta, hogyan halvdnak előre a csapatok, ott voltunk Zsai-kó szomszédéknál. Mondanom sem kell, hogy őrt is kellett állni, nehogy meglepjenek. Este pedig a Posztós-ház volt a tárgyalóterem, ahol apróra megvitattuk a hallottakat, hogy felkészülve álljunk a felszabadulás után reánk háruló feladatokkal szemben. A „vitában" részt vett a ma is ismert Zsarkó család. Kiss Lajos és családja. Szenti Sándor és családja, a szomszédok közül azok. akik velünk együtt nagyon várták a felszabadulást.. SOksZOr 20—30-an is vcltunk. Közben Vásárhelyen is kiadták a napiparancsot, hogy mindenki hagyja cl a városit. Pár napi eleséggel, megfelelő ruhaneművel vonuljanak Szentes felé Budapestnek. A közalkalmazottak 80 százaléka — felelő'lenül — él is hagyta a várost. Így lettek ezek a nyilas propaganda áldozatai, még a munkásság részérő] is soka;; azok. akik nem látták a jövőt. A menekülök végeláthatatlan sora hömpölygött, az utcákon. Szekéiek. teherautók megrakva emberekkel. gyermekekkel, poggyásszal. Mentek, s nem tudták miért mennek, főleg hova és meddig. Csak mentek. Az otvosok nagyobbik aaázaléka is itthagyta a kórházat, s benne a betegeket, a közalkalmazottak a közügyeket. Vajon mi lett volna a várossal, ha elvhű szocialistái. akik addig is legálisan vagy illegálisan harcoltak állandóan a szocializmusért, nem tudták volna hol kell lenniök, mit kell cselekedniük, amikor a szovjet csapatok bevonulnak. A mi szocialista elvtársaink szocialista kötelességtudással azonban helytállottak az új helyzetben is. Az elmeneküllek viszont, ahelyett, hogy lelkiismeretfurdalást éreztek volna visszatértük után és bekapcsolódtak volna az új világ építésébe és részesei lettek volna az újjáépítésnek — mondom ehelyett — kevés kivétellel — magánvagyon sértésekről, egyéni sérelmekről, hivatalaiktól való megfosztásukról, sőt jogos követelésekről beszéltek. Pedig abban az időben minden do'gozó kézre szükség tett vo'na. hogy felégetett hazánkat, benne lerombolt városainkat újraépíthessük. Évek elmúlta kellett ahhoz, hogv beismerjék a bizalmatlankodók: az új világ küszöbét igenis akkor átléptük. Minden, ami múlt, vissza nem jön. H f ódmezővásárhelynek, dolgozó munkáseinbcreinek 1944. október 8-a hozta :n e a régen várt és érte sokat küzdi szocialista életforma kialakulásának lehetőségét. Bizony sok elmaradottsággal kellett megkü-demök. sok nehézséggel szembenézniük az akkori harcosoknak. A háború okozta nehéz gazdasági helyzetét kellett először meroldani, Mennyi harc. cL tenszeíűlés, kételyszülte ákadáM tett ár'a'maflanná a két munkáspárt egyesült ereje. Persze mindez időbe tellett. Most már látszik a- eredmény. Tekintsünk vissza a húsz. év előtti HődmezőVAsárhé'yre és nyomban felmé, betővé válnak az eredmények. A mai fiatalságnak már nyitva é'l az út a meg szebb, még boldogabb étet éní'ésjlte". Csak értsék a múltat, becsüljék a múltban harcott veteránok mozgalmi munkáját, hogv a jetente»n komoly és meginpa ha'á'lan al-.pkfív- i luhcvseóek a jövő kómmunisfa társadalmának. Posztós Jusztina Hódmezővásárhely Kisfaludy u. 11. sz. >