Délmagyarország, 1965. február (55. évfolyam, 27-50. szám)
1965-02-18 / 41. szám
Q=MMMMD 1963, FEBRUÁR II., CSÜTÖRTÖK NÉVNAP: SIMON A HŐMÉRSÉKLET NEM VÁLTOZIK Várható Időjárás m i estig: túlnyomóan felhős Idő, többfelé, főként keleten havazás. Elénk, nyugaton helyenként átmenetileg erős szél. A hőmérséklet alakulásában lényeges változás nem lesz. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 2— plusz 1 fok között. (MTI) Kitüntetések A Népköztársaság Elnöki Tanácsa Grandpierre Lajosnak, a Hajdú-Bihar megyei Napló helyettes íőszerkesztőjének újságírói tevékenysége elismeréséül 60. születésnapja, valamint nyugállományba vonulása alkalmából a Munka Érdemrend arany fekozata kitüntetést adományozta. A kitüntetést Kiss Károly, az Elnöki Tanács titkára nyújtotta át. Jelen volt Darvasi István, az MSZMP KB osztályvezető helyettese, Naményi Géza, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának vezetője és Pallós Imre, a Hajdú-Bihar megyei Napló főszerkesztője. * - egymillió forint Kozmetikusok sikere szamócából. a forráskút! Haladás Tsz tavaly 32 Párizs lakossága tavaly hold szamócát telepített, összesen mintegy 500 ezer melyből 4 hold feketefóliás, kilóval lett könnyebb. Ezt a telepítés fóradságdíjának megtérülését az idén várják a tsz-tagok. Az előzetes számítgatások szerint meghozza az 1 millió forintot. A Szovjetunió új mezőgaidasági minisztere Vlagyimir Mackevicset kinevezték a Szovjetunió me— AFONYIN ALTÁBORNAGY, a Szovjetunió Hőse, a Budapest felszabadításának évfordulójára hazánkba H U érkezett szovjet küldöttség súly veszteséget' "elsősorban tagja megtekintette a MAa francia főváros 350 kozme- ka ona> Rtud'°nj.ab3" tikai intézetének köszönhe- készu'!; J^^SZ tik. ahol az embereket külnnfélp eliárásokkal döfiő- kezunk címu dokumentumlonfee eljárásokká dogo- A dokumentumfilm nyozik, masszírozzák, gozo- .prjljs ele;jén kerü, a köaön. lik. A francia nők ragaszkodnak a divatos vonalakhoz, viszont szeretnek jól enni és nem rajonganak tul- Külföldi munkások ságosan a nagy testmozgásért sem. A kozmetikai cégek viszont különféle „cs"damódszerekkel" fogyasztják ség elé. ,leépítése" Svájcban A Népköztársaság Elnöki Tanácsa dr. Haász Árpád tógazdasági miniszterévé. Az az embereket. Ujabban fióka Nap kél r, óra 45 perckor, egyetemi tanárnak, a közgazdasági tudományok dokto- üzletet nyitott Párizsban egy és nyugszik 17 ora 12 perckor, rának — m ugalomba vonulása alkalmából - eredményes íj" amerikai cég is, amely viés nyugszik 2S óra II őrekor ^üiti'.i tevékenysége elismeréséül a Munka Érdemrend " lágszerte háromszáz fogyaszarany fokozata kitüntetést adományozta. vízállás a Tisza vi/nllása Szegednél szerdán plusz 174 centiméter. H FELVÉTELT HIRDET a Hódmezővásárhelyi FelsoSZAZNEC.YVEN ÉVE. fokú Mezőgazdasági Technil82?'J,abruar 18rí" szü,e.tP,.t Jó" kum állattenyésztési és takal Mór, a múlt szazad legna- , . , . g.vobb magyar regénylró-elbeszé- karmányozási szakára. A lője. Diákkorában került jó ba- nappali tagozaton a tanulratsagba Petőfivel, majd egyik mányi idő négy, a levelező vezető tagja lett n Petőfi körül csoportosuló fiatal költö és politikus táborunk. Mar Ismc-i (ró. amikor egyik vezéralakja az 11148-us márciusi eseményeknek. Vtlágos után — bujdosás közben - álnévvel Irt cikkeivel tiltakozott uz önkényuralom ellen. I863bun egy vezércikk miatt bebörtönözték. Később azonban Ingadozóvá. majd megalkuvóvá vált. tagozaton hat félév. Jelentkezhetnek a középiskolai végzettséggel, érettségi bizonyítvánnyal rendelkező 35. életévüket még be nem töltölt férfiak és nők. Bővebb tájékoztatást a technikum nyújt Hódmezővásárhelyen, Ez különösen rgves késet müve- Lenin utca 15. szam alatti ln tükröződik. Rendkívüli termékenységgel alkotott. Mint gy — KILENC SZAZALÉK110 kötetnyi regény, elbeszélés f(AL emelték a termolékenvn,ellett lapokat szerkesztett, Jo- toré emeneK a iermeieaeny lentékeny kö/lról működést foly- séget a tervezett 4,2 szazalétaiott. Humoristaként is az éivo- kos növekedés helyett a Minalba számított. A magvar elbe- nőséiri Cinőgvár szegedi szélö stílust Igazi művészt ma- "°?®f„„„ z gaslatra emelte és megieremtet- gyáregységének dolgozói to uz egyik leggazdagabb ma- 1064-ben. Idén további ötgvar írói nyelvet A nagy képze- százalékos termelékenységlőerőről tanúskodó müvei az élő- növekedést terveznek. Beszélj — megmondom ki vagy Edward Chelman, az ismert amerikai pszichológus, sokesztendős vizsgálatai alapján arra a megállapításra jutott, hogy az amerikaiak beszélgetés és levelezés során leggyakrabban: pénz, venni, folyószámla, csekk, haszon szavakat használják. Svájcban e héten eletbe léptek az első intézkedések a külföldi munkások számának csökkentésére. Végrehajtásuk a legnagyobb méretű kitelepítési akciót jelenti Európában a háborút követő évek óta. A tervek szerint június végéig öt százalékkal, a jövő év júniusára pedig további öt százalékkal kell csökkenteni a jelenleg az országban dolgozó több mint 800 000 külföldi munkás számát. Svájc külföldi állampolgárságú lakosainak száma 1 millió körül van. az összlakosság 17 százaléka, Tegnap, szerdán délelőtt míg a dolgozók között 28 10 óra tájban az algyői úton százalék a külföldiek arátanulókocsival karambolozott nya, a vendégmunkások LÁNYT a tsz-majorban For- Kovács Sándor tanulóvezető, többsége olasz (430 000). ráskúton. A DÁV szakembe- Szeged, Ogyessza városrész Utánuk 90 000 spanyol és rei a napokban kezdték meg 14-es épület alatti lakos Fa- 80 000 nyugatnémet követkea 300 ezer forint értékű vil- ragó Aurél oktatóval együtt, zik! E héttől szigorú határlamosítési munkát. A gazda- ötven kilométeres sebesség- intézkedésekkel gátolják elsági épületek világítása gel előzlek egy teherautót, sósorban az oIasz munká_ ségét töltötte be Ivan Volovcsenko eddigi mezőgazdasági miniszter ezután a mezőgazdasági miniszter első helyettesének tisztségét tölti be. 1 — Ipari üzemek energiagazdálkodása címmel tart tlőadást Hötömpó József, a Dél-MagyarorK/agi Áramszolgáltató Vállalat ífirpérnöke a Faipari Tudományos Egyesület szegedi csoportjának rendezésében ma délután 5 órai kezdettel az MTESZ Széchenyi téri helyiségében. — szerelik a viltó intézetet tart fenn. Sikerének titka: különféle elektromos gépekkel a háj „tetszetősebb elosztásával" megfelelő méreteket idéz elő a női alakon. Karambol az algyői úton beszéd szellemes alkalmazása revén mindmáig közvetlen kapcsolatot tudtak teremteni az olvasókkal NEMZETI SZÍNHÁZ Esté fél 7 Órakor: Madame X Móra Iparttanuló-bérlet. kb. 9.90 órakor. - Az arab szr rializmusról tart előadást ma délelőtt 9 órakor a megyei tanács épületében Kulik mellett a gépjavítóműhely, a s a tanulóvezetű oly hirtelen István, a budapesti Közgazda- kertészeti vízszivattyúk is kanyarodott vissza a jobb ol- *ok további beözönlését. nyos1 Xnkatárfa éCsmFlUd«mEÍ °!csó és biztos energiafor- dalra, hogy átvágódtak az út (MTI) Haszab aspiráns. ráshoz jutnak. túlsó oldalára, s az árokban felborult a kocsi. Személyi Egészségház epül Zákányszéken sérülés nem történt, a kocsin azonban 4 ezer forint A zákányszéki községi ta- sen 1 millió 200 ezer forint kár keletkezett. A felelősség nács az idén 800 ezer forint községfejlesztési alapot for- megállapítására folyik a nyorészköltséggel megkezdi az dit a tanács. mozás. új egészségház építését. EbKözlemények KAMARASZÍNHÁZ Ma nincs előadás. MOZIK Szabadság Moziban nincs • üj BÉLYEGEK. A postavezérigazgatóság közli, hogy a tokiói olimpia magyar s portered ményeinek Vége megörökítésére február 20-án ben kaP helyet az anya- és ,n ,n -n Kn „a gyermekvédelmi tanácsadó, Zu, 30, 50, 60, 70, 80 filléres, „,_. „ ,, , . valamint 1 1 20 1 40 1 50 yalam'bt a véd™l6i laM?-A Az Egyesült Államokban a ™ am'nV', : • íervez5k ?rra ls, gondoltak, Cape Kennedy-támaszpont1,70 és 3 forintos értékek- hogy a babakocsiknak és ke- rbj szerdán 140 tonnás Atből álló „Tokiói olimpia ér- rékpároknak fedett várót las—Agena rakétakombináeiőadás. - Fáklya: Az éjszaka mei" elnevezésű bélyegsoro- biztosítsanak. A jövő évre ció segítségével felbocsátotremgnemdP-y8eón,kór!) '-Vöíő. zatot bocsát forgalomba. áthúzódó építkezésre össze- • Ber-4B elnevezésű istilsg délután 2 és 4 órakor: űrszondát. A 367 kilogramm Riksakuli, este fi cs negyed 9 •'«• .c-»j zrí r zj t súlyú, hat televíziókameráóriikor: Álmodozások kon.. UJ OOOIOK O rOÍOrOÍ e$ SZOmSZSOairOl vai felszerelt úrlaboratóriPostus Mozi! Dvnal kirándulás. „ um a tervek szerint szombaP'ei 9 és fél 9.) Csehszlovák film. A Prágában tartott geo- A Nap tomége — az eddigi ton _ magyar jdő szerint November 7. Művelődest ott- fizikai szimpóziumon a leg- állásponttól eltérően nem i. nn órakor — rnn nnn ihw hon cjszeged: I.övé, a kMtu,., kórSzerúbb eszközökkel vég- „csupán" 330000-szer hanem ./ °raK,°r ,fi, Szovjet kémfilm. Korhatár ^ morés(.k alapjan ÜJ '332958-sZor nagyobb, minta méteres ut megtetele utan a már hivatalosnak tekintendő Földé. A Föld és a Hold vt- Nyugalom Tengerének téradatokat fogadtak el a Föld szonyában nincs változás, ségében eléri a Hold felszíés a Naprendszer bizonyos Földünk tömege az új ada- Útközben a televíziós mFöltóink: mttmr az ** S2eri,lt ÍS 81'3~SZer ^^ kamerák körülbelül négyezer Foldunk sugara az .egyen- k ra> mint a Holdé az át- fe,vételt készitenek Amerikai űrszonda a Holdra azokat a földi megfigyelőállomásokhoz. Az első jelek arra vallanak, hogy a kísérlet sikeresnek ígérkezik. Tizenkét perces száguldás után a rakéta 115 mérföld magasságban „parkolt", majd további 12 perc után megkezdte útját a Hold felé. Az űrszonda óránkénti sebessége körülbelül 39 240 kilométer. x Szeged termelőszövetkezetéinek fejlődése, eredményei eimmel ifimeretterjrsítő előadást rendez a Móra Ferenc Művelődési Otthon február hó 19-án, ma este fi érakor. Előadók: Hovorka István Szeged m. J. városi tanács mezőgazdasági osztályának vezetője. Nagy István az. ÜJ ÍJIet Termelőszövetkezet elnöke. Belépődíj nlnes. Minden érdeklődőt meghív a művelődést otthon vezetősége. x Az alkohol káros hatásai eimmel dr. Kovács Béla főorvos tart előadást a Juhász Gyula Művelődési Otthonban február 19-én, pénteken este 6 órai kezdettel. Az előadás etán az Utolsó fuvar, Egészségünkre és a Gonosz palack c. filmeket mutatjuk be Belépés díjtalan. Minden érdeklődőt szívesen látunk. nélkül. ÍNSPEKCIOS ÁLLATORVOSI SZOLGALAT Szeged város területére Gyászközlemények a HoldFebruár 13-tól 30-lg este 6 őrá- ... tói reggel 6 óráig (vasár- és ün- htonel 228 méterrel rövidebb, lagos távolság pedig a két nepnap nappal ls) elsősegély és nunt eddig tartották: 6 378 160 égitest között valóban 384 400 ról, és a továbbítóberendezénehézellés esetére ügyeletes dr. méter. A sarkok táján vi- kilométer. (MTI) sek segítségével eljuttatják Komáromi János állami állator- szont a lapultság nem egéMély fajdalommal tudatjuk, hog> HFGEDÜS ISTVANNÉ, élelének 65. évében elhunyt. Temetése folyó hó 18-án 15 órakor lesz az alsóvárost temető kápolnájából. A gyászoló család. T. 3394 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett kisfiunk, HERC/.EO ISTVÁN, éleiének 9. évében hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése folyó ho 19-én 14 órakor lesz a Dugonics-temető ravatalozójából. Gyászoló szülei és testvérei. T. 3395 vos. Lakása: Torontál tér 3. sz. szén' fél százalékkal kisebb Telefon: 40-64. az eddig számítottnál. A Föld Az állatorvos kiszállításáról sugara itt l:29R.25-del rövis hivó fél köteles gondoskodni, debb, mint az egyenlítőnél. Rádió- és televizióműsor Csütörtök KOSSUTH RtntO 4.30 Hírek TÜ5 VidHman-írlssen! 3.oo Hírek. 5.05 Falurádió, fi.oo Hírek. 7.oo Hírek. 7.10 ÜJ könyvek. 7.30 Színház- és moziműsor. «oo Hírek. 8.05 Műsorismertetés 8.15 Időszerű nemzetközi kérdések. 8.25 Kórusok és népi zenekarok műsorából. 8.55 Örömmel élni. 0.20 Zenekari muzsika. 10.00 Hirek. 10.10 Harsan a kürtszó: 10.50 Bécsi vér. — Operett részletek. 11.33 Munkásakadémia. I2.ni) Hirek. la.tű Tánczenei koktél. 12.37 A vidéki színházak műsora. 13.00 VálaszoA Várpalotai Szénbányászati Tröszt férfi munkaerőt vesz fel 18—45 éves korig mélyszinti ' bányamunkára. Kedvezményes munkásszállást és napi háromszori étkezést biztosítunk. Nős és családfenntartók évenlo «« mázsa ahydráll szenei kaprok térítés nélkül. Útiköltséget felvétel esetén megtérítünk. Felvételhez szüksége*: munkakönyv, két hétnél nem régibb tanácsi Igazolás és katontvkönyv. Jelentkezni lehet folyamatosan a Várpalotai Szénbányászati Tröszt Munkaügyi Osztályán. K. 10 lünk hallgatóinknak. 13.15 Mihály András: Három darab régi stílusban. 13.40 Füvószene. 14.00 Hírek. 14.05 Mélyszántás. 14.34 Nyikolaj Anoszov vezényel. 13.40 Elődök — hagyományok. 16.00 Hírek. 16.10 Színes népi muzsika. 16.40 Zengjen dalunk. 17.10 Lányok, asszonyok 17.20 Képzelt beteg. 18.00 Hirek. 18.15 Ifjúsági őrjárat. 19.10 Zsilipek. Rádiójáték. 19.40 Magyar nóták. 10.49 Jó éjszakát, gyerekek! 20.00 Esti Krónika. 20.25 Kosslnl: A szevtllai borbély. Opera. Közben 22.00 Hírek. 22.15 Sporthírek. 23.12 Téli rege. 23.27 Népdalok. 24.00 Hírek. 0.10 Könnyűzene Szófiából. rETOll RADIÜ fi.00 Hirek. 6.10 Torna. 7.00 Hírek. 8.00 Hírek. 14.00 Cigánydalok. 14.10 Időjárásjelentes. 14 25 Hölgyválasz — operettrészletek. 13.00 Hirek. 15.03 Könnyűzene. 16.00 Opera részletek. 18.38 Az öreg utcai lámpás. 17.00 Hirek. 17.05 Látogatás a koncerttermekben. 17.25 Házi befőtt, vagy gyári konzervt 17.33 ,.A Meteorológiai Intézet jelenti. . Zenés műsor. 18.28 Slrokay Zsuzsa és Dőrv Zoltán hangversenye a stúdióban. 10.00 M, tönént a nagyvilágban? 10.15 Az Izraeli Filharmonikusok hangversenye. 10.45 Csupa ezüst — téli vers. 20.25 Fiatalokról — fiataloknak. 21 .no Hfrek. 22.00 Tánczene, 23.00 Hírek. TEI.F.VtZlf) 15.50 Iskola-tv: Élővilág — az ált. Iskolák VIL oszt. számára. A tálul és művelése. (Ism.) 16.15 A gulyától a7. atomhnióig. Az. Intervizin műsora Moszkvából. 17.10 iskiön-tv: Kémia a dolgozok gimnáziuma T. oszt számára. Az. oxigén es a kén. (Ism.) 17.43 Hírek. 17.59 Export, Import és vegyipar, ipart riportmüsor. 18.15 A jövő hét műsora. 18.30 Mr/űrazdns.u't szak.fi': msorozat: A betakarítás gépesítése. 18.35 Telesport 19.20 Esti mese. 19.3(1 Tv-híradó. 19.50 Napló. 20.00 Földönjáró csillagok. A televízió világirodalmi vetélkedője. I. adás: \ görög dráma. Közben: 21.00 Parabola. 22.05 Tv-híradó. n. kiadás. (MTI) ADÁSVÉTEL Panni vagy Berva motorkerékpárt jó állapotban a Bizományi Vállalaton keresztül megvételre keres a Gépipari Ktsz. Szeged, Püs- | pök u. ll/a. X12396 Hét darabból álló kárpitozott garnitúra kisipari készítésűek családi okok miatt sürgősen eladó. Bercsényi u. 16., fszt. 12477 Egy darab 12 V-os akkumulátor eladó, új. Pál út 4/a. X12460 Kötvénnyel nyert személygépkmhii utalványt megveszek. Választ „Kp 12437" Jeligére a Sajti házba. X12437 Bőrkabátját alakíttassa. javíttassa vízhatlan bőrpuhító festéssel. Csordás börruhakészitö mesternél. Szent Miklós u. 7. szóm. Felsőváros. X12413 Eladó egy 180 kg körüli serlés. Sándor u. 4(i/b sz. 12460 Szputnyik mély R.vcrmekkocsi eladó. Kossuth Lajos sgt 21.. II. 2. 12463 Eladó, költözködésből kin áradt hármasszekrény, Variaszekrény, 2 fotel, 2 zék, négyszemélyes, kétszemélyes rekamié, sezlon, ágyak, gyalupad, asztal, székek, sparhelt, ágybetétek, hálószobabútor, konyhakredenc, gyerntekfürciökád, gyerekásy. — I.isz.t u. 1. Felsővárosi cipőgyárnál. X12418 Háztartási villanygépeket, edényeket, porcelánkészleteket, egyes darabokat is vásárolunk. Bizományi Áruház Vállalat, Szeged. x676ii2 Modern bütorféleségeket vásárolunk, hálószobákat, kombinált szekrényt, rekamiét, festett konyhabútorokat. Hívásra házhoz megyünk. Bizományi Áruház Vállalat, Szeged. X67G60 Kifogástalan, alig használt Pannónia varrógép eladó. Cím Bocskai u. 9 , II. e. 13. Kecskeméti Jánosné, X67778 1611 kg korüli hizó eladó. Petőfilelep, sirály u, 19. szám. X67820 151) kg-os hizó eladó. Sz.écsl u. 12. X6772II Konyhabútor eladó. Este 7 után NagyJános, Sagvárl Endre u. 12. 12464 üthónapos süldők eladók. Sz.atymnzl ú. ltl/h sz, 12461) Egy darab 5 és lel éves csupa magyar nagy herélt ló eladó. Hódmezővásárhely, Tanácsköztársaság lér 44/a. V. 97988 Varia-heverő. két fotel, dohányzó asztal, sürgősen eladó. — Arany János u. 1 X12492 Üj állapotban levő Danuvia, 4 hengeres Opel-Kadett motor sebességvá-tó differenciál és egyéb alkatrészek eladók. Oldalkocsis motorkerékpárt beszámítok. Nngyhegy 393. Vámház mellett. V. 40860 Világos keményfa háló. fásláda, konyhaszekrény, madonna, mosdó. szenynyeóáda. polc, ágyneműtartó. szőnyegek. horgolt teritok, függöny eladó. Dózsa Gy tt. 9., rr. e. 11. SZ. 12401 136 kg körüli sertés eladó. Osz u. 36. sz. 12428 2 darab héthónapos leher süldő eladó. Hattyú u. 64. 12316 Oldalszekrényes konyhakredenc, karikahajós varrógép, 2 agy. modern, eladó. Sz.atymazi u. 15. Gázgyárnál. 12410 Eladói használt csikóprem, állólámpa, karakul pléd, 3 fiókos kiesi szekrény. Hunyadi sgi. 20. j-z., hazfelügyelőnéT megbízásból. 12568 Jó állapotban levő Danuvia motor eladó. Osztrpvszk.v u. 2 c sz. 12440 Trabant garázsnak vagy strandkabinnek alkalmas ,'tonx 230-as deszkabodé eladó, lemeztetővel. Szent István tér 5. , Dobóéknál. 12513 Lottón oj ert mosógép és centrifuga tgyüflesen eladó. — Kálmán Károly. Juhász Gyula u. 14. sz. 12443 Trabant garázsnak vagy strandkabinnek alkalmas ,'tonx 230-as deszkabodé eladó, lemeztetővel. Szent István tér 5. , Dobóéknál. 12513 Lottón oj ert mosógép és centrifuga tgyüflesen eladó. — Kálmán Károly. Juhász Gyula u. 14. sz. 12443 Büsendorfer zongora, rövid. kitűnő hangú, ango<l mechanikás, igényesnek eladó, vagy bérbeadó. Erd.: Hajnóczy utca 15., II, emelet. Bűsék, délután 5 órától, vasárnap egész nap. 67859 120 kg-os fiatal fehér hizott sertés eladó. Pálfl u. 54. sz. 12449 Büsendorfer zongora, rövid. kitűnő hangú, ango<l mechanikás, igényesnek eladó, vagy bérbeadó. Erd.: Hajnóczy utca 15., II, emelet. Bűsék, délután 5 órától, vasárnap egész nap. 67859 F.ladó dobfelszerelés, klarinét és hegedű. Maros u. 48. 12454 Büsendorfer zongora, rövid. kitűnő hangú, ango<l mechanikás, igényesnek eladó, vagy bérbeadó. Erd.: Hajnóczy utca 15., II, emelet. Bűsék, délután 5 órától, vasárnap egész nap. 67859 F.ladó dobfelszerelés, klarinét és hegedű. Maros u. 48. 12454 Külföldi bált ruha eladó. Horváth Mihály u. 1. sz., udvarban. 67851 Jolana gitár, 25 W erősítő. 10 W hangszóróval eladó, vagy elcserélném "Danuviára" jeligére Sajtóházba. 12459 Külföldi bált ruha eladó. Horváth Mihály u. 1. sz., udvarban. 67851 Jolana gitár, 25 W erősítő. 10 W hangszóróval eladó, vagy elcserélném "Danuviára" jeligére Sajtóházba. 12459 Üj 3 személyes rekamié eladó. Hajnóczy u. 13.. fszt. 1, Érd.: 14 órától. 67885 2 db hathónapos süldő eladó. Sz.atymazi u. 51. ' 12480 Üj 3 személyes rekamié eladó. Hajnóczy u. 13.. fszt. 1, Érd.: 14 órától. 67885 2 db hathónapos süldő eladó. Sz.atymazi u. 51. ' 12480 160—120 kR-os fiatal fehér hízok eladók. Körtöltés u. 29/b. 67893 S/cp, használt, feslett diófa színű hálószobabútor olcsnn eladó. Mikszáth K. u 12. Molnár. 12473 160—120 kR-os fiatal fehér hízok eladók. Körtöltés u. 29/b. 67893 S/cp, használt, feslett diófa színű hálószobabútor olcsnn eladó. Mikszáth K. u 12. Molnár. 12473 Eladó 0.5 LE 286 386 V. 3006 fordulatú motor. reszelővágó. — T'ulez u. 11. X6789I Egy használt sparhelt eladó. Füzes u. 18. sz. 124113 Eladó 0.5 LE 286 386 V. 3006 fordulatú motor. reszelővágó. — T'ulez u. 11. X6789I Egy használt sparhelt eladó. Füzes u. 18. sz. 124113 Keresek külföldi, vagy Teli gyártmányú légpuskát, újszerű állapotban. — Megegyezünk 67824" jeligére a Hirdetőbe. X67824 Jó állapotban levő, szép kanapé, rekamié, kárpitozott székekkel. asztallal, új porvedő huzattal és egyéh bútorok eladók. Érdeklődni délután 3 órától Üjszeged. Vedres u. „C" 1h. II. em. 3. 12492 Keresek külföldi, vagy Teli gyártmányú légpuskát, újszerű állapotban. — Megegyezünk 67824" jeligére a Hirdetőbe. X67824 Jó állapotban levő, szép kanapé, rekamié, kárpitozott székekkel. asztallal, új porvedő huzattal és egyéh bútorok eladók. Érdeklődni délután 3 órától Üjszeged. Vedres u. „C" 1h. II. em. 3. 12492 250 cm~ Pannónia motorkerékpár kitűnő allapotban eladó. Erd.: a délutáni órákban Kószó Imre. Kálvária tér 18. S7, X67H36 Fehér cseh mélykocsi Jó állapotban eladó Eéke u. 6. Erd.: du. 2-től. 12501 250 cm~ Pannónia motorkerékpár kitűnő allapotban eladó. Erd.: a délutáni órákban Kószó Imre. Kálvária tér 18. S7, X67H36 Fehér cseh mélykocsi Jó állapotban eladó Eéke u. 6. Erd.: du. 2-től. 12501 250 nagykorekű Jnwa újszerű állapotban eladó. Szabadsajtó u. 22. X67843 1200 Ft-ért rekamié, sezlon. szép garnitúra, matracok, Benezur-tv olcsón eladók. Dugonics u. 10. SZ. 19504 250 nagykorekű Jnwa újszerű állapotban eladó. Szabadsajtó u. 22. X67843 1200 Ft-ért rekamié, sezlon. szép garnitúra, matracok, Benezur-tv olcsón eladók. Dugonics u. 10. SZ. 19504 Eladó garanciás Budapest rádió, szovjet Rakéta porszívó. Honvéd tér 5„ 17. 09. 67946 Alba Regia tefievizió eladó. Tape, Dózsa György u. Hifi. 67838 Halószobabútor sürgősen eladó. Tolbuhln sgt. 30., I. 3. 67836 Eladó 1 darab 100 kg körüli hússertés. Érdeklődni 16-tól ArVlz u. 22. 67826 Jó állapotban levő festett kombinált szekrény, 1 személyes rekamié, klhuzhatós asztal. 4 darab kárpitozott székkel eladó. BajcsyZsilinszky u. 16. sz... fszt. 2., délután 2-4ig. 67777 Tolósúlyos vasmázsa 1000 kg-os, 6 HP-S villanymotor, 16 kalapácsos terménydaráló. Duna nagyképernyős tv, Révai nagy lexikona, 21 kötet kifogástalan állapotban költözködés miatt eladó, elm Pusztamérges, Kossuth u. 46. Telefon: 7. sz. 67824 HÁZASSÁG Megismerkedne egy 66 ev körüli özvegy ember 4(1—50 év közütti szép, molett asszonnyal házasság célj.ból. „Unalmas ogyedü,l" Jeligére a Sajtóházba. X12432 :,« éves független jól kereső férfi házasságot kötne 45—50 éves magános nővel. ..Lakás legyen" Jeligére a Sajtóhézba. 12435 Házasság céljából megismerekdnék 60 eves. diplomás férfival. jó anyagiak közölt elő nő. „Józanság 67828" Jeligére a Hirdetőbe. 67828 72 éves özvegy nyugdíjas. gazdálkodáshoz értő férfi megismerkedne házasság céljából korban hozzáillő nővel. „Szőlővirág 67822" jeligére a Hirdetőbe. 67822 ÍOTEB Gyermekgondozást lakásomon vállalok. •Moravaros, Alkony u. lé/b. I. emelet. Haszonbérbe kiadó Baktóban vlllamostol pár percnyire 290 n-öl gyümölcsöskert. Érdeklődni: BajcsyZsilinszky u 15. Trafikban. Ugyanott megbízható takarítónőt hetenkent pár órára a'ikulmazunk. Kisgyermek gondozását lakásomon vállalom. Muraváros. Korda u. 13. 12438 Orásmührlyemet áthelyeztem Horváth Mihály u. 7. Fáklya Mozival szemben. — Orajavltásokat felelősséggel vállalok. Koitál Sándor órás. X67808 Kevés előleggel készít ágybetétet, rekamiét kárpitos, Budapest. VII ker. Wesselényi u. 21. Bp 6365 Faredónyt részletre is kesz.il Létéire vá'las'zol Szabó Sánriorne. Budaoest. VII.. Wesselényi u. 22. sz. Bp. 6369 Rekamiék, foteiqlc ágybetétek készítését. javítását fizetési kedvezménnyel vállalom Sajka u. 13. Dudás kárpöosFelveszilnk általános és építőipari normásokat azonnali belépéssel. Hletmény, besorolás szerint. Jelentkezés: Vegyesipari Szolgáltató V., Hódmezővásárhely, Vörös Csillag u. fi. „Nehéz egyedül élni" jeligére levél van a Hirdelőben. I.atin nyelvoktatást felelősségei vállalok. 1 enln krt. e . I. 5. Gyermekek gondozását. felügyeletét, szép otthonomban vállalom. „Megbízható 67855" Jeligére a Hirdetőbe. 6788* 4 DÉL-MAGYARORSZÁG C.üt»rtök. 1965. február 18.