Délmagyarország, 1964. november (54. évfolyam, 257-280. szám)
1964-11-13 / 266. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! M A G Y 4 R SZOCI4LIST4. MVWKASPAR1 LAPJA 54. évfolyam, 266. szám Ara: 50 fülér Pcutek, 1964. november 13. Ismét Novotnyt választották Csehszlovákia elnökévé Tudósvásár amerikai módra A lakók és a lakások védelme Közös erővel a közös célért A magyar párt- és kormányküldöttség hazaindult Moszkvából A magyar párt- és kormányküldöttség, amely Kádár Jánosnak, az MSZMP Központi Bizottsága első titkárának, a kormány elnökének a vezetésével Moszkvában részt vett a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 47. évfordulójának ünnepségein, csütörtökön délelőtt elutazott a szovjet fővárosból. A Kijev-pályaudvaron a küldöttség búcsúztatására megjelentek: L. I. Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának első titkára, L. F. Iljicsov, az SZKP Központi Bizottságának titkára, M. A. Leszecsko, a Minisztertanács elnökhelyettese, P. N. Fedoszejev, az SZKP Központi Bizottságának tagja, a Szovjet Tudományos Akadémia alelnöke, a Szovjet—Magyar Baráti Társaság elnöke, N. A. Tyihonov miniszter, a Szovjetunió Állami Tervbizottságának elnökhelyettese, V. A. Zorin külügyminiszterhelyettes, L. N. Tolkunov, az SZKP Központi Bizottságának osztályvezető-helyettese és mások. A pályaudvari búcsúztatáson jelen volt Szipka József, hazánk moszkvai nagykövete, aki tagja volt a magyar párt- és kormányküldöttségnek, valamint a magyar nagykövetség számos munkatársa. A szovjet és magyar zászlókkal feldíszített pályaudvaron a moszkvai dolgozók meleg szeretettel vettek búcsút a magyar vendégektől, akiknek vonata moszkvai idő szerint 11.10 órakor gördült ki a Kijevpályaudvarról. Felújítják az algyői szivattyútelepet Javítják a gátakat ij§} Erdőtelepítés a hullámtérben — Az őszi áradást szeren- — Az építési munkák mel- padék sok helyen „elmosta" esésen átvészeltük — közölte lett milyen előkészületeket a patkánymérget Forgó László, az Alsótisza- tesznek a télre? — Végigjártuk az igazgatóvidéki Vízügyi Igazgatóság Ebben az évben 70 hektár sághoz tartozó több mint vezetője — most az építési erdőt telepítünk a hullám- 400 kilométeres gátat, s munkák mellett a télre ké- térben. A gátak legkimélet- ellenőriztük a védelmi felszülődünk. lenebb ellenségeit — a poc- készülést, a védőgátak álla— Miiyen építési munká- kokat is pusztítjuk. Igen gát. November végén pedig kat végeznek? lassan halad a pocokirtás, az árvízvédelmi összekötőkA tél beállta előtt be mert 112 októberben lehullott nek értekezletet tartunk, „iTJát toWni w «levői 100 milliméter, s a novem- ahol már a tavaszi áradásra szivattyútelep ^nelkáti gát- ** 3°-33 milliméter csa- való felkészülést tárgyaljuk, őrház építését. Folyik az algyői szivattyútelep felújítása is. Igaz, lassan halad a munka, mert a GANZ-gyár a szerződés ellenére sem helyezte még el a töltésben a csőszerei vény eket Ha elkészülünk a szivattyútelep felújításával az új vízátemelő mű másodpercenkénti teljesítménye 6,5 köbméter lesz. Kettős szerepet lát majd el. A Fehértó vízszükségletét adja, s az Algyő határában elterülő 10 ezer hold föld öntözésére is vizet biztosít — Folynak az atkai töltéserősítési munkák ls. A mentett oldali rézsűt enyhébb lejtésűvé tesszük, s így az átszivárgást meggátoljuk. Most fejeződik be az alpári nyári gát javítása is. A tavaszi áradástól megsérült surrantét is helyreállítjuk. A helyreállítással és a töltéserősítéssel egyidőben Borsosnál partbiztosítást végzünk. Ü) módszert alkalmazunk, a kézi kubikolás helyett kotróval vágjuk le a partot, így Időt és munkaerőt takarítunk meg. Segítjük a Sárga partvédői társaság munkáját is: a Kiskőrösi csárda környéki partot kővel és rőzsével védik a hullámveréstől. Ülést tartott az országgyűlés külügyi bizottsága Az országgyűlés külügyi nöke. Ott volt az ülésen a bizottsága csütörtökön Szirmai István elnökletével ülést tartott a Parlament gobelin-termében. Az ülésen bizottság tagjain kívül több más képviselő is. A tanácskozáson Péter Járészt vett Kállai Gyula, az nos külügyminiszter számolt MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese, Voss Istvánné. az országgyűlés elbe nemzetközi kérdésekről. Az ezt követő vitában több képviselő felszólalt Jobb összhangot a termelés és a fogyasztás között A falu ellátási problémái az Országos Földművesszövetkezeti Tanács ülésének napirendjén Csütörtökön a SZÖVOSZszékház nagytermében összeült az Országos Földműves falusi iizlemintegy 600 millió forint vés kerül a értékűvel több fogy el a tekbe. falvakban. Sok helyütt és jogosan kiszövetkezeti Tanács, . hogy Meghódították a falusi asszo- fogásolják a fogyasztók az megvitassa a szövetkezeti ke- nyokat a háztartási gépek, éttermek es kisvendeglok reskedelem, illetve a falusi 19go és 1963 között a szö- ételválasztékát. vetkezeti kereskedelem több Az ellátás javítja érdekémint 165 000 mosógépet és ben feltétlenül elő kell semintegy 23 000 porszívót gíteni, hogy a kiskereskedeadott el. A szintetikus mo- lem nagyobb szerepet kaplakosság ellátásával kapcsolatos legfontosabb tennivalókat. Részt vett az ülésen Tausz János belkereskedelmi miniszter, Szirmai Jenő, a SZÖVOSZ elnöke, Dégen Imre, az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője és Nánási László, az Elnöki Tanács tagja, 'a SZÖVOSZ felügyelő bizottságának elnöke. Molnár Károly, a SZÖVOSZ elnökhelyettese, a tanácskozás előadója rámutatott. hogy a falusi lakosság jon a választék meghatározásában. Az ipar azt termelje. amire a lakosságnak a legnagyobb szüksége van. Az ellátás javítása, az ipar termelésének és a nagykereskedelem árubeszerzésének ,„P jobb összehangolása érdeké„ épükT lakások körűibe- ben « SZÖVOSZ Igazgatósálül 47 százaléka fürdöszobás. sószerek forgalmának értéke ugyanezen idő alatt meghaladta a 300 millió forintot. Korszerűsödtek a falusi igények az építkezéssel és a lakásberendezésével kapcsolatban is. A legújabb felmérések szerint A modern építésű lakásokgyorsan változó igénye, meg- hoz korszerű fűtést, több fűnövekedett vásárlóereje, tőanyagot és kulturáltabb kultúrájának emelkedése berendezést igényelnek. Jelmindinkább megköveteli, lemző, hogy a földművesszöhogy a szövetkezeti keres- vetkezeti kereskedelem évendelmi Minisztériumnak, hogy a nagykereskedelmi vállalatok munkájába vonják be a lakossággal közvetlen kapcsolatot tartó kiskereskedelmet is. A minisztérium egyetértett a javaslattal. Az állami és a szövetkezeti kiskereskedelem képviselőinek kínálata és különböző keres- rint értékű bútort értékesít kedelmi szolgáltatásainak Tüzelőanyagból az elmúlt színvonala fokozatosan meg- évben 116 000 vagonnál hozközelítse a városi kereske- tak forgalomba, építőanyadelem. illetve a városi la- gokból pedig körülbelül egykosság ellátásának színvonalát. milliárd forint értékűt adtak el, de még ez sem elé... gítette ki az igényeket. Je. . , . _, 18 lentős előrelépés történt a Ll02fl^0many0s Ct" különböző szolgáltatások kibővítése terén. Átalakulóban van a kezesi módja. Rendkívül gyorsan terjed az élettanilag értékesebb élelmiszerek használata. Konzervkészítményekből, kávéból, halból, halkonzervekből, déligyümölcsökből, cukorkákból, csokoládéból, s más, falun korábban ritkán, vagy egyáltalán nem vásárolt élelmiszerekből jelenleg az 1959. évihez viszonyítva is, részvételével sorra alakulnak az igazgató tanácsok, amelyek működése minden bizonynyal az áruösszetétel javulását fogja eredményezni. Sokoldalú gazdasági számítások alapján kialakították a szövetkezeti kereskedelem továbbfej les/.tésének alapját képező ellátási körJelenleg már csaknem 4 ezer kölcsönzőhely műkő- zeteket. Az ország területét Még félmillió mázsa szőlő a tőkéken Erős a rothadás, romlik a minőség — Minden erőt mozgósítani a nagyobb veszteségek elkerüléséért dik az országban. A földművesszövetkezeti kereskedelem igyekezett lépést tartani az igények fejlődésével, az ellátás általában megfelelő, alapjaiban kiegyensúlyozott volt. A további előrelépés feltétele, hogy megszüntessék az elmúlt időszakban felszínre került hibákat, amelyek főként az Irányítási, tervezési. anyagi ösztönzési kérdésekkel, valamint a termelőés értékesítő szervek együttműködésével függtek össze. 241 ellátási központra ós 405 alközpontra osztották fel. Az ellátási körzetben az öszszes forgalomban levő cikkeket megvásárolhatja majd a falusi lakosság. Molnár Károly előadását követő vitában felszólalt Tausz János belkereskedelmi miniszter. Rámutatott, hogy az életszínvonal, az áruellátás javításának alapja és forrása a termelés és a termelékenység fokozása, A tanács a továbbiakban Rendes körülmények kö- zését illetően is „rend- csak segítheti a szüret gyors zött október utolsó. vagy hagyó". Míg ugyanis az befejezését ha a gazdasánovember első napjaiban utóbbi napokban Tokajhegy- gok, pincészetek, segítik zárul a szőlőszüret, és csu- aljáról megérkezett a szü- egymást hordókkal, vagy pán Tokajhegyalján húzódik reü zárójelentés, több nagy még fel nem használt szűkei néha november végéig, borvidéken még mindig nagy ségtárolókkal. (MTI) amikor érdemes várni az mennyiségű szőlő várja a aszusodásra. Az idei szüret szüretelőket nemcsak a rendkívül bősé- A Földművelésügyi Miges — az ötmillió hektolitert nisztérium kertészeti főoszis megközelítő — termésével, tályán tájékoztatásul közölhanem a betakarítás befej e- ték- hogy a Dunántúlon általában befejezték a szüreEteg gyakran panaszkodnak szerve2eti kérdésekkel foga falvakban a kenyer rend- ]a]kozott. Munkájának segíszertelen es szakszerűtlen tése céljából két új véleszállítása miatt ményező és javaslattevő Nem kielégítő a hús- és szerv — takarékszövetkezeti, tejtermék-ellátás. idősza- illetve kisállattenyésztési konként még egyes zöld- szakbizottság — szervezését ség-gyüroölcsfélékből is ke- határozta el. (MTI) Fogadás a római magyar nagykövetségen Szán József, a Magyar Litván Szovjet Szocialista Népköztársaság római nagy- Köztársaság, a Német Szö^nSTS^S h * lyiségelben fogadást adott a da. Urundi ersekei es pusHamvas Endre kalocsai ér- pökei, továbbá más egyházi sek vezetésével a második méltóságai. A fogadáson vatikáni zsinat harmadik részt vett La Bira Firenze ülésszakán részt vevő ma- polgármestere, továbbá az gyar püspöki és főpapi kül- Olasz Köztársaság és a Szent döttség tiszteletére. A hang- Szék mellé akkreditált dipversermyel egybekötött foga- lomáciai képviseletek vezetői dúson megjelent Franz Kö- és képviselői, az olasz külnig bécsi bíboros hercegér- ügyminisztérium vezető tisztsek. Agostino Casarolli ál- viselői, valamint Olaszorla.mtitkár a Vatikán kép- szág politikai és kulturális viseletében, az Amerikai életének számos más kiEgyesült Államok, Ausztria, emelkedő személyisége. A Bulgária, Brazília, Csehszlo- megjelent közönség meleg vákia, az Észt—Szovjet Szo- ünneplésben részesítette Kocialista Köztársaság, Felső vács Dénes Kossuth-díjas Volta, Finnország, Francia- hegedűművészt és Bacher ország, Hollandia. Jugoszlá- Mihály Liszt-díjas zongoravia, Lengyelország, Lett és a művészt. (MTI) a tet. vagy közvetlenül befejezés előtt tartanak a nagy munkával, viszont a mátraaljai és a gyöngyösi borvidéken. elsősorban pedig az alföldi borvidéken még körülbelül félmillió mázsányi szőlő szedetlen. A késést a kedvezőtlen csapadékos időjárás és a tárolótér hiánya okozta. Most minden erőt mozgósítani kell a gazdaságoknak, és minden fellelhető tárolóteret (pincét, hordót, szőlő vagy must tárolására alkalmas egyéb edényt) vegyenek igénybe, hogy az esetleges nagyobb károknak elejét vehessék. A legutóbbi jelentések szerint a tőkén maradt szőlő erősen rothad, cukorfoka csökken, tehát a minőség napról napra romlik. A gazdaságok és a pincészetek a korábban szűrt mustok tárolóedényeinek a zajos erjedés utáni gyors feltöltögetésével 1 is jelentős mennyiségű hordót és egyéb edényt szabadíthatnak fel a még kintlevő termés számára. UgyanBŐSÉGES TERMÉS A tiszaszigeti Búzakalász Tsz gazdái idén foglalkoztak először pritaminpaprika-termes íosse' s 15 holdról mintegy 1500 mázsa termést értékesítettek. Mint képünkön látható, a bőséges termés só részét még ezekben a napokban készítik elő szállításra. Ügy tervezik: jövőre legiH'M, 30 holdat ültetnek ebből a külföldön is keresett növényből