Délmagyarország, 1964. november (54. évfolyam, 257-280. szám)

1964-11-13 / 266. szám

Ismét Novotny Ultimátum e CSSZK elnöke a saigoni kormánynak HALASZTÁS/ HADMŰVELETEK E héten a minden fronton és minden irányban kibontakozott nyugati tárgyalás­sorozatok egy kimondatlan közös jelszó jegyében folytak: elhalasztani a nyugati tábor legégetőbb kérdéseiben a döntést, le­hetőséget keresni a különböző kompro­misszumokra. Túlfűtötté vált a NATO-ka­zán, nagy kapkodás tapasztalható a bizto­sító szelepek körül. Ahogy közeledik de­cember 15-e, a NATO miniszteri értekez­letének időpontja, úgy vált világossá, hogy a már hosszú ideje tartó válság kritikus pontjához érkezett. Egymással párhuzamo­san eljött a döntés ideje abban a három főkérdésben, amelyek mégha tározzák az Atlanti Szövetség jövőjét. A sokoldalú atomhaderő, a közös piaci gabonaár és a nagy nyugati vámtárgyalások, az úgyneve­zett Kennedy-forduló ügyében. Az első a NATO vezetését, a második a közös piac sorsát, a harmadik az Egyesült Álla­mok és Nyugat-Európa „társas viszonyát", vagyis a NATO alapjait érinti. Mindhárom megtestesíti a szövetséget feszítő ellentéte­ket, egyik sem választható el a másiktól, mindegyik sorsdöntő az egymással vetél­kedő imperialista törekvések szemszögéből. Például de Gaulle nem véletlenül nyúlt az ultimátum fegyveréhez a közös piac ag­rárkérdésben — bár az öt éve megoldat­lan —, a tavalyi és az idei őszön. Akkor is, most is veszélyesen közeledett a meg­valósuláshoz a sokoldalú atomerő ügye, ami végzetesen elszigetelné de Gaulle Francia­országát a szövetségen belül. S a francia elnök tüstént hajlott az alkura januárban, hogy az angol és az amerikai választások elodázták a megoldást az atomerőről. Az idei ősz is a kölcsönös „ultimátumok", „most vagy soha" elhatározások jegyében indult. S pár hét alatt kiderült, hogy — amint Washingtonban mondják — a NATO történetének legsúlyosabb válsága robban­hat ki decemberben. Ekkor megindultak a közvetítések. Spaak, a volt NATO-főtltkár Washingtonba ment, több szinten is meg­indultak az angol—amerikai tárgyalások, Adenauer elment Párizsba. Természetesen senki sem adta fel elképzeléseit (például Adenauer makacs „vonzalmát" de Gaulle iránt), de mindenki most már a kompro­misszum körvonalait kereste lázasan. En­nek a halasztásnak a módját fogja meg­hányni-vetni Johnson és Wilson egy héttel előbbre hozott csúcstalálkozója. Igaz, csütörtökön a nyugatnémet had­ügyminiszter Amerikába utazott, elsősor­ban a sokoldalú atemerő tfegyában de máris látható, hogy Washington ezrves­örömest fogadja London fenntartásait a tervről mert azok a halasztást teszik le­hetővé. S Párizsban is kiszivárogtatták, hogy szó lehet a csereberéről a multinato­atomerő és a gabonaár kérdésében, se Bonn, se Párizs nem mondja ki a végső szót. Adenauer szintén sokat sejtetőn az idő múlásáról beszélt. Csakhogy ha sikerül is kölcsönösen visz­szató.ncoLni az ultimátumtól (már világos, hogy ez főként de Gaulle-on múlik, nem az angolszászokon), a válság alapjai meg­maradnak. A fő ellentét — a francia ét amerikai nézetek egymással homlokegye­nest ellenkező volta változatlan harcban áll a szövetségen belül. Ha a halasztási hadműveletek még idejében megindultak és sikeresek lesznek, a további hónapok nem megnyugvást, hanem csak az újabb csatára való felkészülést, a további pozíció­nyerést hozzák. S Adenauernak az időre vo­natkozó szavai azt is jelentik, hogy a de­cemberi esetleges alkut a belső bomlasz­tás hónapjai követik: például az ex-kancel­lár képviselte bonni gaulieisták megpró­bálják visszaszorítani a hatalomból Was­hington „párbhíveit", Erhardot és főként Schrődert a. j. sár—amerikai módra A csehszlovák nemzetgyű­lés csütörtökön megválasz­totta a Csehszlovák Szocia­lista Köztársaság elnökét. As ülésen Bohuslav Vlasto­cicka, a nemzetgyűlés el­nöke. a CSKP Központi Bi­tottsága és a Nemzeti Front nevében javasolta, hogy a következő öt évre újból An­tónia Novotnyt válasszák a köztársaság elnökévé. A nemzetgyűlési képvise­lők a javaslatot egyhangú­lag elfogadták. így az el­következő ötéves időszakban w Antonin Novotny tölti be a köztársasági elnöki tiszt­séget Antonin Novotnyt ismé­telt megválasztása alkalmá­ból táviratban köszöntötte Dobi István, az Elnöki Ta­nács elnöke. A UPI jelentése szerint Dél-Vietnam fővárosában a kormányalakítás óta egyre fokozódik a nyugtalanság. A politikai élet legújabb fejle­ménye, hogy szerdán este a saigoni diákság képviselői ultimátumot juttattak el: ebben azt követelték, hegy Tran Van Huong miniszter­elnök alakítsa ót kormá­nyát. különben, akár 24 órán belül, ugyanolyan tüntetések robbannak ki, mint amelyek Nguyen Khanh katonai rendszerének három hónapja véget vetettek. A UPI szerint osztoznak ebben a nézetben a budd­hista vezetők is. Hangsúlyoz­ták, hogy szükség esetén csatlakoznak majd a diák­megmozdulásokhoz. A miniszterelnök csütör­tökön fogadta elődjét, Ngu­yen Khanht A megbeszélé­sekről nem szivárogtak ki részletek, de nyilvánvalónak tűnik, hogy a kormányfő biztosítani akarja magának a hadsereg támogatását újabb diáktüntetések esetére. Nguyen Khanh most a fegy­veres erők főparancsnoka. Ezt a politikai nyugtalan­ságot csak tovább növelik a dél-vietnami partizánok újabb 6ikerei. Az a fokozódó partizántevékenység, amely az amerikaiak támogatta kormánycsapatoknak október második felében súlyos vesz­teségeket okozott, november első hetében folytatódott Saigon körül, körülbelül har­minc kilométeres körzetben, számos támadásra került sor a kormánycsapatok ellen. Az elmúlt két nap folyamán a hazafias erők az ország középső részén levő fennsí­kon, valamint a partmenti övezetekben négy nagyobb­szabású támadást hajtottak végre. Ezek során a kor­mánycsapatok 35 katonáját megsemmisítették, 47-et megsebesítettek és nagy mennyiségű fegyvert zsák­mányoltak. r r A nyugat-németországi Frankfurt belvárosában, ahol a legkülönbözőbb amerikai irodák ütötték fel főhadi­szállásukat, nem messze az IG-Farben palotájától, a Fürstenberger Strassen egy külsejére nézve magánházon a következő felirat áll: Spe­cial Projects. Az angol nyel­vű felirat annyira semmit­mondó, keveseknek tűnhet fel. ahogy kevesen tudják azt is. hogy mit takar a „külön­leges tervezetek" kifejezés. Pedig ebben az épületben ütötték fel főhadiszállásukat Mr. Oberstag vezetésével, azok az amerikai ügynökök, akik éppen úgy adják-veszik, a tudósokat, egyetemi taná­rokat, diplomás mérnököket és orvosokat, mint a szak­ma más képviselői a szap­panté a nyakkendőt, vagy a bútort. Elfajult üzletág Az amerikaiak ugyanis már régen rájöttek arra, hogy az agyvelővásár „big businoss" — vagy üzlet. A hivatalosan közzétett ada­tok szerint például Angliá­ban 20 ezer fonsterlingjébe kerü,l az államnak egy-egy szaktudós iskoláztatása. Nyilvánvalóan legalább ugyanennyit kellene fordí­tani az Egyesült Államok­ban is egy-egy első osztályú szakember képzésére. De nemcsak „takarékossági" szempontok (az iskoláztatás költségeinek megtakarítá­sa) játszanak szerepet ebben a második világháború befe­jezése óta elfajult amerikai üzletágban. Feltétlenül hoz­zájárul az is, hogy az USA nemzeti kutaló intézetének nemrégiben közzétett nyilat­kozata szerint az elkövetke­zendő tíz év folyamán Ame­rikának kétszer annyi tu­dósra és szakemberre lesz szükség mint amennyit az amerikai főiskolák és tudo­mányos intézetek biztosíta­ni tudnak. Ha már az agyvelővásár okainak felsorolásánál tar­tunk, meg kell emliteni azt is, hogy az USA-ban arány­talanul magasabbak a fize­tések az iparban és a kuta­tóintézetekben', mint az egyetemi katedrákon. Ezért igen erős az „elvándorlás" a felsőoktatási intézmények­ről. Viszont szükség van az utánpótlás — bár alacso­nyabban fizetett — nevelőid­re. De nem is jelent külö­nösebb problémát újakat szerezni a „vándormadarak" helyére, mert még ez az alacsonyabb dftáció is mesz­sze felülmúlja a hasonló eu­rópai kereseteket. II tudósok kartotóka Az említett frankfurti in­tézmény tevékenysége igen sokirányú. Egyrészt hirdeté­seket tesznek közzé a napi­lapokban és a szakfolyóira­tokban. másrészt az intézet ügynökei környékezik meg azokat a szakembereket, akik — a Special Projects kartotékjai szerint — a leg­megfelelőbbnek látszanak a megrendelő amerikai cég ál­tal keresett állás betöltésé­re. Módszereikre talán a legjobb példa a hamburgi atomkutató intézet három munkatársának esete. A há­rom nyugatnémet szakember egy meghívás értelmében csupán tanulmányútra uta­zott az Egyesült Államok­ba, megérkezésük után vi­szont azonnal közölték le­vélben, hogy nincs szándé­kukban hazájukba visszatér­ni. Természetesen nem aSpe­eial Projects az egyetlen „felvásárló" az agyvelő­piacon. A Wall Street Jour­nal című amerikai lap pél­dául arról írt, hogy a Ge­neral Electric egyik vezető­je nemrégiben 9 nyugat­európai országban járt, 175 tudóssal tárgyalt, s 45 azon­nal és több évre 6zóló szer­ződést írt alá. Megdöbbentő különben az agyvelővásár statisztikája. 1948 júliusa és 1961 juniusa között 44 430 külföldi születé­sű tudós és mérnök ván­dorolt be Amerikába. 1962­ben csak Angliából 64 egye­temi tanár emigrált, 1963­ban pedig 900 fiatal tudós távozott el. Ugyanakkor az NSZK-t 1948 óta 4000 tudós és mérnök hagyta el. Ennek következménye az is, hogy az Amerikai Tudományos Akadémia 651 tagja közül 157 külföldi származású. Ér­demes azonban felfigyelni egy másik számra is, amit a Novoje Vremja című szovjet hetilap közöl: a számitások szerint — írja a lap — 1961­ig 40 amerikai fizikus és vegyész kapott Nobel-díjat. Ezek közül azonban hat tu­dósnak még meg sem volt az állampolgársága, amikor a magas nemzetközi díjat elnyerte, kilencen pedig nemcsak külföldön születtek, hanem tanulmányaikat is az Egyesült Államokon kívül folytatták. Nem titok, mire használ­ják fel az agyvelővásáron beszerzett szaktudósokat. Tyeplinszkij vezérőrnagy ír­ta például a következőket a Krasznaja Zvezda című moszkvai lapban: „Az ame­rikai Hold-program alapja a Saturnus—V rakéta létreho­zása. Ennek a rakétának kell majd eljuttatnia az Apolló-űrhajót a Holdra. A program kidolgozása a Mar­shall Űrhajózási Intézetben folyik, amelynek vezetője Wernher von Braun. A Sa­turnus rakétahivatal igazga­tója szintén német szárma­zású. Oswald Lange 1956­ban érkezett az Egyesült Államokba. Helyettese, Kon­rád D adnenberg ugyancsak az NSZK-ból emigrált. De német tudós áll a kutatási­tervezési osztály élén is: Ernst Stullinger. A Satur­nus és Apollo program ko­ordinálása pedig Joachim Kuttner feladata. Végezetül pedig ICurt Debusse, von Braun egykori munkatársa, a NASA Cape Kennedy ra­kétafelbocsátó központjának igazgatója.. Kyugat-Európa védekezik Amíg a nyugat-európai kormányok — felfigyelve a tudósfelvásárlás veszélyeire — szívós attakot indítottak az agyvelőexport ellen, ad­dig a hivatalos Amerika a legmesszebbmenően támogat­ja a tudósok bevándorlását, s igyekszik megmagyarázni bizonyítványát a világ előtt. „Ha őszintén hiszünk a természettudományok nem­zetközi jellegében — írta pél­dául az Endeavour cimű fo­lyóirat — akkor elégedjünk meg azzal, hogy valaki va­lahol jó kutatómunkát vé­gez." A folyóirat érvelésénél azonban igazabb Sámuel Goldsmith amerikai tudós kijelentése: „Nem élhetünk az Európából kölcsönzött tu­dományos tőkéből. A jövő­ben előadódhat olyan hely­zet, hogy nem importálha­tunk majd Enrico Fermihez hasonló fizikust, aki kulcs­fontosságú munkát végzett atombombánk előállításánál, s nem szerezhetünk be Kármánhoz hasonló nagy aerodinamikai teoretikust sem. Saját zseniket kell produkálnunk". Ez az érvelés őszintébb. Ugyanakkor az amerikai felsőoktatás közismert sze­génységi bizonyítványára üti rá a pecsétet, amelyet — mint láttuk — a világ veze­tő tőkés hatalma nem az ok­tatás színvonalának emelésé­vel próbál kiküszöbölni, ha­nem azáltal, hogy a rendel­kezéséire álló nagy pénzösz­szefekkel és nemkülönben n„trv leöetőséeekkel etosá­Mtia Nvupnt-E'irópa leg­íobb szakembereit. ÖNODY GYÖRGY mmm 0///////////////A Alekszej Koszigin. a Szov­jetunió Minisztertanácsának elnöke táviratban köszön­tötte Ejszaku Szato újonnan kinevezett japán miniszter­elnököt Táviratában kifejez­te azt a reményét, hogy a két fél közös erőfeszítései névén tovább fog fejlődni a jószom­szédi viszony a Szovjetunió és Japán között a két ország és a világbéke javára. I Strauss volt nyugatné. met hadügyminiszter szerdán hatnapos láto­gatásra Tajpejbe érko zett, ahol megbeszélése­ket folytat majd Csang Kaj-Sek-kel. Zágrábban a várost sújtó árvíz következtében 4700 épületet kell lerombolni. Sarolta luxemburgi I nagyhercegnő szerdán 45 I évi uralkodás után hi- I vatalosan lemondott ál- I lamfői tisztségéről fia, I János nagyherceg ja- • vára. I A szovjet—jugoszláv áru­csereforgalmi megállapodás jövő évi értéke körülbelül 300 millió dollárt tesz ki. Ezt irányozza elő az a jegy­zőkönyvi megállapodás, ame­lyet Moszkvában írtak alá. Ezzel egyidejűleg szerződést is kötöttek, amelynek értel­mében Jugoszlávia az 1966­tól 1970-ig terjedő időszak­ban 78 nagy tengerjáró ha­jót szállít a Szovjetuniónak. fi Várpalotai Szénbányásza­ti Tröszt férfi m unka­erőt vesz tel 18-45 éves korig mélyszinti bányaműnkére. Kedvezményes munkásszál­lást és napi háromszori ét­kezést biztosítunk. Nős és családfenntartók évente 64 mázsa ahydrált szenet kapnak térítés nélkül Útiköltséget felvétel esetén megtérítünk. Fölvételhez szükséges: munkakönyv, két bétnél nem régibb tanácsi Igazo­lás és kalonakönyv. Jelentkezni lehet folyama­tosan a Vérpalotai Szén­bányászati Tröszt Munka­ügyi Osztályán. K. x«35 Viharos tüntetés a „Tengeri sárkány" ellen A japán szervezett mun- nevezésű fasiszta ifjúsági kásság, a politikai pártok szervezet segítségét is. tagjaj és az egyetemi diák- Az összefogózva és cfk­ság csütörtökön reggel ha- cakkban előrenyomuló diá­talmas méretű tüntetésen kok tiltakozott a „Sea dragon" szembeszálltak a fasiszta amerikai atom-tengeralatt- suhancok által támogatott járó saséból jelenléte ellen. rendőrséggel. . „ . , . , A hosszú verekedésben 12 A 2552 tonnás, hosszai fe- egyetemistát letartóztattak. A kete testű „Tengert sárkány" TASZSZ jelentése szerint a 7.«nerikai flotta egysége, többen megsebesülték. 11 őrhajó és egy repülőgép Amikor a rendőrségnek si­ktsereteben futott be az került viss2aszorítani a tő­Egyesült Államok saseboi meget a haditengerészeti tá­naditengerészeti támaszpont- mas^nt bejáratától, a szó­jára. A „Tengeri sárkány" az ciaIisták fe a diákok első amerikai atom--tenger- . . . _ , . , alattjáró. amely japán lakó- » rakPart koveze ére tele­tőbe érkezett PEDTCK- hogy ülősztrajk­Az AP jelentése szerint a jl'kka megakadalyozzak az több ezer főként szocialista atom-tengeralattjaró le­tüntető háremezer rendőrrel «enységének bejutását a találta magát szemben. A . varo"?a-1 ... . ..... várható ütlegek miatt sisak- A rendo^ok felrtoc.gálták az ba és viharkabátba öltözött J1?** többjüket letartóz­fel vonulók tettak- ,, Bar a tüntetők lassan szét­megrohanták az amerikai széledtek, a helyzet — mint haditengerészeti támasz- az AP tudósítója jelenti — pont bejáratát. továbbra is feszült. sa„Ten­geri sárkány három napra A hatóságok a rendőrségen tervezett látogatása során kívül igénybe vették a -tó- újabb nagyméretű megmoz­pán Nagy Hazafias Pártjáéi- dúlások várhatók. Minisztertanács Párizsban A francia minisztertanács dosításáról, hogy ne kelljen csütörtökön de Gaulle el- egyedül vállalnia a szerző­nökletével ülést tartott. A désszegéssel járó anyagi és Concord-terv, a francia—ah- politikai felelősséget. A fran­gol közös utasszállító repü- cia kormány válasza — a lőgép ügye volt a napirend jelek szerint — „visszadobja legfontosabb pontja. a labdát" Londonnak. A minisztertanács ülésén p tájékoztatásügyi vegleges formaba öntöttek miyiszter a ktaös.at„£;. az angol kormányhoz in- hadrrö fe a mezőgazdasági tezendő választ. Közös plac kijrüli francia Peyrefitte tájékoztatásugy -nyugatnémet ellentétek­miniszter azonban az ülést rő, scm nviIatkozoU. koveto sajtóértekezleten az újságírók ostroma ellenére Francia politikai körök­sem volt hajlandó ismertetni ben a szóvivő hallgatását az­a francia álláspontot, amíg zal magyarázzák, hogy jegyzék formájában a vá- rárizs egyelőre várakozó laszt át nem nyújtják az álláspontra helyezkedik. anno ^mt^iíf^nHínnV ^ kedvező jelnek tekinti a De Gaulle álláspontjának ^ , kormánykörökben mu­lenyege azonban ismerete* tatkozó íejleményeket. A francia elnök sztnval- A francia lapok ismerte­lasra akarja kényszeríteni tik a Pravdának a közös Londont. atomhaderő tervét elítélő Az angol kormány ugyanis cikkét, s kiemelik: a NA­eddig csak sejttette, de nem TO-n kívül és a nyugati szö­közölte világosan, hogy fel vetségesek táborában is sok akarja bontani a Concord- ellenfele van Washington és egyezményt. Tárgyalást java- Bonn veszélyes vállalkozá­solt a Concord-program mó- sának. Kigyulladt a Barátság-olaj vezeték egyik tartálya Szerdán hajnalban a csehszlovák—6zovjet határ köze­lében csehszlovák területen kigyulladt a Barátság-olaj­vezeték egy húszezer köbméteres tartálya és a tűzvész azzal fenyegetett, hogy átterjed a szomszédos tartályokra is. A határon lezárták a vezetéket, a szivattyútelepen el­zárták a szelepeket. Uzsgorodból nyolc tűzoltókocsi azonnal útivak indult, benzinszállitó kocsikon pedig vizet vittek a helyszínre a közeli olajtartályok falának hűtésére. A helyszínen tá­rolt és az Uzsgorodból küldött haboltó nem bizonyult elég­ségesnek, úgy, hogy Lvovból különrepülígepen és teher­autókon szállítottak oda még több tonna oltóanyagot. Estére sikerült lokalizálni, majd teljesen eloltani a tüzet. 2 DÉL-MAGYARORSZÁG Péntek, MM. november U.

Next

/
Oldalképek
Tartalom