Délmagyarország, 1964. július (54. évfolyam, 152-178. szám)

1964-07-28 / 175. szám

HM. tilhu IS,, kedd Névnap: Ince IDŐJÁRÁS MELEG IDO, HELYENKENT ESŐKKEL Várható Időjárás kedden estig: változó mennyisé­gű felhőzet, helyenként zá­poreső, zivatar, mérsékelt délnyugati szél, meleg Idő. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet ma 26-30 fok között. (MTI) Újfajta kötőanyag Isméi négyj baleset i VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél hétfőn mínusz 136 centiméter. A Nap kel 4 óra 16 perckor, és nyugszik 19 óra 24 perckor. A Hold kel 21 óra 37 perckor, és nyugszik 7 óra 38 perckor. SZÁZHETVENÖT EVE, 1789 július 28-án halt meg Orczy Lőrinc költő és irodalompártoló. Hosszú ideig katonáskodott. Részt vett az osztrák örökösödé­si háborúban és a hétéves há­borúban ls. Éppen 200 évvel ez­előtt, 1764-ben, lovasgenerállaként vonult nyugalomba. Birtokán gazdálkodott, irányította a Tisza szabályozását, s közben a ma­ga kedvtelésére Írogatott. Mű­veivel nem szándékozott a nyil­vánosság elé lépni, de a bécsi tcstórirók. elsősorban a Besse­nyei György munkálkodása nyo­mán kibontakozó nemzeti Irodal­mi mozgalom művelt és szemé­lyét bekapcsolta az Irodalmi életbe. Bár Ismerte, sőt rokon­szenvezett ls a francia felvilágo­sodással, soraiból mégis a régi életformához, szokásokhoz való ragaszkodás csendül ki. A vi­dék, a természet szépségeiről énekelt, dicsérte az ártatlan, Idillikus paraszti életet. Jó né­hány versét ízes, magyaros hangnemben, népies kifejezés­móddal irta. ö énekelte meg először a Nagy-Alföldet és a Ti­szát, s irodalmi munkássága végeredményben része volt an­nak a mozgalomnak, amely II. József Idején, az osztrákokkal szemben kifejlődő nemesi-nem­zeti ellenállásnak törekedett tá­pot adni. NEMZETI SZÍNHÁZ Nyári szünet. MOZIK Szabadság: fél 4, fél 6 és fél 8 órakor: Enek az esőben. Színes, zenés amerikai film. Korhatár nélkül! Vörös Csillag: 6 és 8 órakor: Nagyravágyó asszony. Színes, szélesvásznú francia film. Csak 18 éven felülleknek! Fák­lya: fél 6 és fél 8 órakor: Egy ember, aki nincs. Magyar bűn­ügyi film. 10 éven alul nem ajánlott! Tömörkény I. Művelődési Te­rem, petőfitelep, III. utca, 7: Kozara. Jugoszláv film. 10 éven alul nem ajánlott. VIDÁM PARK Ma szünnap. XNSPEKCIOS ALLATORVOSI SZOLGALAT Szeged város területére Július 25-től augusztus l-lg es­te 6 órától reggel 6 óráig (va­sár- és ünnepnap nappal ls) első­segély és nehézellés esetére ügyeletes dr. Palotás Gyula álla­mi állatorvos. Lakása: Partizán utca. 7. sz. Telefon: 26-49. Az állatorvos kiszállításáról d hívó fél köteles gondoskodnL x Primáshangverseny augusz­tus 4-én, kedden este s órakor az újszegedi szabadtéri színpa­don, népdalénekesek és cigány­zenekarok közreműködésével. Jegyek válthatók 8 és 10,— Ft-os árhan az Országos Filharmónia kirendeltségénél (Klauzál tér 2. Telefon: 33-67.) Az Építéstudományi Intézet vegyészeti osztályán új­fajta kötőanyagot találtak fel. Az építőipar egyik jelentős problémájának megoldását, az építés meggyorsítását segí- l™an vezette motorKe­tik az új anyaggal. A korszerű házak falelemeit néhány rékparjat vasárnap délután hét alatt összeszerelik az építők, de a befejező szakipari Huszta Dezső Moraha om munkák még hónapokig tartanak. Különösen sokáig elhú- IV., kerület 76 szam alatti zódik a szobák PWC és mozaikparketta burkolatának el- Iakoe. Szeged és Algyo ko­helyezése. mert a padlót tartó sima magnezitréteget csak zott a 219 kilometerko ko­a betonfödém 14 napos kiszárítása után készíthetik el, és zelében felborult és súlyod, újabb 16 napig kell várni, amíg a magnezitaljazat is meg- eletvesaelyes sérülést szen­szilárdul. Ezt a hosszú vámkozást csökkenti az újfajta vedett._ kötőanyag, a Celerit, amely gyorsabban megszilárdul, mint A járdáról figyelmetlenül a magnezit és nem kell annyira óvni a nedves betontól sem. lépett az úttestre tegnap . délelőtt Knéllár Magdolna Televíziók, rádiók KINEVEZÉS hétéves kislány s « motor­KomtrioiAio A Magyar Forradalmi kerekparjaval ott kozlekedo bemutatója Munkás-Paraszt Kormány az Crónyi Pál Kistelek Kossuth £1 újonnan életre hívott Köz- «• alattl ,lakos el" Szegeden a Klauzál teren, Földtanl Hivatal elnö- ütötte « leneket, aki a volt képcsarnok helyen az kévé dr Kertai György Kos- könnyebb sérülést szenve­űjjáalakított bemutató te- suth_díjas geológust, az Or- dett íen^le,<XZÍ°- H -F I szágos Kőolaj- és Gázipari Tehergépkocsi elé lepett kiállítást rendez a Szekesfe- Trá ^ vezérigazgató- tegnap déluten a Kelemen VuWnth Televíziói?var es a ^ utca 8. számú ház előtt Kiss neiyetteset nevezte ki. pál Agotthalofn IVj kerület 531. szám alatti lakos. A KÉSELT A JUHASZ gépkocsi elgázolta. Kisst A Bács-Kiskun megyei könnyebb sérüléssel szállí­Kaskantyű községben vasár- tották kórházba. —- - - . ^ Figyelmetlenül a villamos­remben felállított tv-kame- naP Gyünk Marton 45 eves nak%nent tefnftp délután ra, melynek segítségével a juhász azzal a szándékkal a Kelemen utcában Gyurko­látogatók a teremben elhelyé- leste meg az utcabeli 44 éves vics András 71 éves Zrínyi zett tv-készüléken láthatják Bobek pált h ré bw ^ utca 10. szám alatti lakos, viszont magukat A bemuta- ' ~ Könnyebb sérülést szenve­tó ma, kedden délelőtt 11 veiméért bosszút álljon rajta. dett Késsel hátbaszúrta Bobeket, aki a helyszínen meghalt. A gyilkost a rendőrség őrizetbe vette. hérvári Televíziógyár és a Szegedi Kiskereskedelmi Vál­lalat. A televíziógyár be­mutatja termékelt ezenkívül szakemberei a helyszínen szaktanácsot adnak. A kiál­lítás érdekessége lesz a te­Anyakönyvi hírek I. KERÜLET II. KERÜLET órakor nyílik. KITÜNTETÉS Ösztöndíjas diákok A Népköztársaság Elnöki Tanácsa Földes Lászlónak, a belügyminiszter első helyet­tesének a munkásmozgalom­ban kifejtett tevékenysége és eredményes munkája elisme­. .. . , , „ réséül, 50. születésnapja al­lyeta kollégiumokban * rtlnőuek kalmából, a Munka Érdem­ZaL likT uf™ » koknak tandíjkedvezmény. Tan- rend arany fokozata kitunte­Huszonnégyezer egye­temistának és főisko­lásnak biztosítanak he­X Gyorsított modern tánctan­folyam indul kezdők és hala­dók részére augusztus 4-én, ltétiden du. 6 órakor Zászló u. diákotthonokban. A veszprémi vegyipari egyetem új kollégiumá­ba a tanév kezdetekor 600-an költözhetnek be. Miskolcon a nehézipari műszaki egyetem ko­rábban más célra hasz­nált épületében 400 hallgató juthat otthon­hoz. A Debreceni Kos­suth Lajos Tudomány­egyetem 300 személyes kollégiummal gazdago­dik, továbbá elkészül a korszerű ebédlő ls. Az ösztöndíj-juttatásban részesülők köre az el­múlt években fokozato­san bővült, s 1963—64­ben már mintegy húsz­ezren kaptak tanulmá­nyi ösztöndíjat. Előre­láthatólag az új oktatá­si évben az ösztöndíjas diákok száma is tovább emelkedik, s eléri a hallgatói létszám 60 szá­zalékát folyamvezetö: Tiszayné Stefi. Jelentkezni lehet telefo- + - , n^uj tri-sttl non 4813 és személyesen a hely- test ,Dobi. István, Sz Elnöki színen. ^Sjfbó tést adományozta. A kitünte­tést Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke nyújtotta át Gyászközlemények tudatjuk, Szomorú szívvel hogy szeretett édesapa, testvér és rokon, HORVÁTH MIHÁLY, életének 63. évében hirtelen el­hunyt, Temetése • folyó hó 28­án 15 órakor lesz az alsóvárosi temető kápólnájábóL Gyászoló gyermekei. 2814 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett feleség, édesanya és testvér. LOVAS JANOSNE hunyt. Kívánságának megfele­lően a debreceni kretllatőrium­ban hamvasszuk el. A gyászoló család. 2815 Köszönetet mondok a járási pártbizottságnak, énekkarának, a járási tanácsnak, a községi pártszervezetnek, a községi tsz alapszervezetnek, a községi ta­nácsnak, a rokonoknak, ismerő­söknek és mindazoknak, akik Siflis Gizella, életének 53. évé- id. SAJTOS ISTVÁN temetésén ben rövid szenvedés után el­hunyt. Temetése folyó hó 31-én délelőtt 10 órakor lesz az alsó­városi temető kápolnájából. A gyászoló család. 21813 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férj, édesapa és fiú, SANTA LASZLO rendőrgr­nagy, életének 46. évében rö­vid szenvedés után elhunyt. Te­metése folyó hó 30-án 11 órakor lesz a Gyevi-temető ravatalozó­jából. A gyákzoló család. 2812 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyám és nagymamám, DEKANY JÖZSEF­NE, életének 73. évében el­megjeléntek. fájdalmunkban osz tóztak. A gyászoló család. 5094 Köszönetet mondunk mind­azoknak. akik ÜJVARI JÁNOS temetésén részt vettek és vl­rágadományaikkal, részvétüket nyilvánították. A gyászoló csa­lád. 2808 Köszönetet mondunk mind­azon, ismerősöknek, rokonok­nak,' szomszédoknak, kik sze­retett édesanyánk, özv. HAL­MOS ARPADNÉ temetésén meg­jelentek, részvétükkel és virá­gaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. 2811 apr' hír elérés ADÁSVÉTEL Morzsolt kukorica eladó. Dobó u. 51. Alsovárosi iskolánál. 5656 Belyeget legelőnyö­sebben vásárolhat, értékesíthet. Falus, bélyegkereskedés, Kelemen u. 4. szám. 5642 Horogiának alkal­mas 50 ms gömbfe­nyő eladó. Építke­zéshez falazó homo­kot helyszínre szál­lítva ajánlunk. Hala­dás Mtsz, Forráskút. Telefon: 13. x Festett hálószoba­bútor, utcai vas­kapu, nagv aszpara­gusz eladó. Árva u. 25. s-n X5597 Jó állapotban levó négyszemélyes kis­autó tízezerért eladó. Erd.: Molnár Sán­dor, Tápéi rét 52. Du. 3-tól 6-ig. X5786 Opel-Rekord 1956-os benzines szivattyú­motor, kétlépcsős szivattyúval eladó. Meggyes! Ferenc, Csengele, tanya 822. 5655 Bontásból egy tele­ajtó tokká!. egy üvegezett ajtó kü­lönböze méretű ab­lakrámak, gömbfák es gerendák eladók. Erd.: mindennap délután, Újszeged, Bal faeor b. 5747 125 cm1 piros Danu­via eladó. Délután 5 órától, petőfitelep, III. utca 115. sz. x?759 Rekamié, nagy ke­rekasztal hat szék­kel eladó. Pusztasze­ri utca 17., I. eme­let. 5867 Vennék 0 kilométer­rel Moszkvics vagy Wartburg személy­gépkocsit. Ajánlato­kat kérünk 41-19 te­lefonon. 5852 Modern konyhakre­denc, rézttstök el­adók. Szatymazi u. 15. Gázgyárnál. 5875 Vennék 0 kilométer­rel Moszkvics vagy Wartburg személy­gépkocsit. Ajánlato­kat kérünk 41-19 te­lefonon. 5852 *iet darabból állo kisipari kárpitozott garnitúra újszerű, négyszemélyes reka­mié külön, olcsón eladó. Hétvezeér u. 33. sz. 5908 Lábazathoz 4 m3 fagyáUó mészkő el­adó. Újszeged, Ogyesszai krt. 30. 5888 *iet darabból állo kisipari kárpitozott garnitúra újszerű, négyszemélyes reka­mié külön, olcsón eladó. Hétvezeér u. 33. sz. 5908 üj, modern (össze­csukhatós) szekrény, ágy eladó. Remény U. 6. 86697 Cseh fonott, hosszú­kás forma. mély gyermekkocsit ke­resek „Megvételre" jeligére Sajtóházba. 5901 Zongora bécsi, pán­céltőkés, rövid, an­tik asztal eladó. Ér­deklődni: Ság vári u. 6.. mfdsz. 1. 5817 Cseh fonott, hosszú­kás forma. mély gyermekkocsit ke­resek „Megvételre" jeligére Sajtóházba. 5901 Zongora bécsi, pán­céltőkés, rövid, an­tik asztal eladó. Ér­deklődni: Ság vári u. 6.. mfdsz. 1. 5817 Jó állapotban levő 125 cm3 Csepelt, ve­szek. Bemutatás, Zöldfa u. 10., Pata­ki. 5900 Parkettkefélő gép eladó. Roosevelt tér 10., in. U. 2—5-ig. 5845 Jó állapotban levő csővázas garnitúra eladó. Lajta u. 15. 5877 Konyhaasztal 2 ho­kedlivel eladó. Ér­deklődrij: Bajcsy­Zs. u. 22„ házfel­ügyelőnél. 5849 Eelgif óriás süldő­nyulakat, kaszát vennék. Acs u. Csongrádi sugárút­nál. 3959 Szinkronos Wart­burg sürgősen eladó. Tisza Lajos u. 15. 5904 Konyhaasztal 2 ho­kedlivel eladó. Ér­deklődrij: Bajcsy­Zs. u. 22„ házfel­ügyelőnél. 5849 Eelgif óriás süldő­nyulakat, kaszát vennék. Acs u. Csongrádi sugárút­nál. 3959 Eladók: 10 mázsa akácfa, könyvszek­rény. 4 db autógumi külső-belső, 5.50—15. Szűcs u. 4., délután 4—6. 5905 Konyhaasztal 2 ho­kedlivel eladó. Ér­deklődrij: Bajcsy­Zs. u. 22„ házfel­ügyelőnél. 5849 Eelgif óriás süldő­nyulakat, kaszát vennék. Acs u. Csongrádi sugárút­nál. 3959 Kifogástalan álla­potban levő átalakí­tott új Berva sürgő­sen eladó. Bartók tér 13. Dr. Palástty. 95062 Oktávia Super lgé­nvesnek eladó. Le­nin krt. 61. 5878 Kifogástalan álla­potban levő átalakí­tott új Berva sürgő­sen eladó. Bartók tér 13. Dr. Palástty. 95062 Bontásból kikerült anvag eladó. Csuka u. 29. Kifogástalan álla­potban levő átalakí­tott új Berva sürgő­sen eladó. Bartók tér 13. Dr. Palástty. 95062 Bontásból kikerült anvag eladó. Csuka u. 29. Rossz szifonját megjavítjuk. régi fajta szifonfejet ve­szünk. Csak délután. Bajcsy-Zs. u. 15. 95100 Ajtók, 200x90 üve­gezett, 200x65 teli, príma állapotban el­adók. Lomnlci u. 79. Gedó. 5884 Rossz szifonját megjavítjuk. régi fajta szifonfejet ve­szünk. Csak délután. Bajcsy-Zs. u. 15. 95100 Ajtók, 200x90 üve­gezett, 200x65 teli, príma állapotban el­adók. Lomnlci u. 79. Gedó. 5884 Vennék egy lemez­villás 125 cm1 mo­torkerékpárt. 1000 Ft-ig, Szeged, Avar u. 8. sz. 95063 Modern kisipari ket ágy. éjjeUszekrény eladó. Lakatosék. i Szűcs u. 12. X Szép, négyszemélyes, egy- és hétszemé­lyes rekamiék, fo­telok, nagyméretű heverő, sezlon olcsó­ért eladó. Dugonics U. 10. 5914 Vennék egy lemez­villás 125 cm1 mo­torkerékpárt. 1000 Ft-ig, Szeged, Avar u. 8. sz. 95063 Modern kisipari ket ágy. éjjeUszekrény eladó. Lakatosék. i Szűcs u. 12. X 10 066 db hódfarkú cserép sürgősen el­adó. Szeged, Jakab Lajos u. 13. 95106 Motorcsónaktest alu­míniummal ls bevon­ható, eladó. „Sür­gős 95069" Jeligére a hirdetőbe. 95069 Eladó igényesnek kárpitozott, párnás karszék és egy Sin­ger-varrógép stb. Juhász Gyula utca 5/a sz.. fdsz. 95072 Eladó 10 006 km-t futott Trabant LIM­600 gépkocsi újszerű állapotban. Telefon: 10-39. 95077 Kifogástalan 350-es zöld IZS motorke­rékpár oldatkocslval eladó. Bolyai u. 19. 95076 Egy szekrény eladó. Honvéd tér 5., II. 88. SZ. 95082 Vennék rossz sezlo­nokat, rekamiékat, sodronyokat, betéte­ket. Veresács u. 12/a re. 95101 Eladó olcsón kre­dencek, padok, tűz­helyek, ablak, var­rógép, háló, reka­mié, sezlon részlet­re. Veresács u. 12/a. 95102 Szép ebédlő eladó. Lechner tér 14. sz. 95110 Televiziószekrény, kombinált szekrény, ú.|, dtófurnéros, po­litúros eladó. Pári­zsi krt. 8., asztalos­nál. 95104 Alig használt reka­mié és 48-as Welt­melster tangóharmo­nika eladó. Megte­kinthető: délután 3­től. Vasasszentpéter u. 16/a sz. 95100 Zostava 600 •. Igé­nyesnek, keveset használt eladó. Erd. Algyő, Tóth kocsmá­nál. 95114 EGYÉB 60 éves asszonnyal megismerkedne há­zasság céljából 70 éves özvegyember. „Megbecsülés 9839" jeligére Sajtóházba. 5839 8 általános iskolát végzett fiatalokat kőműves, bádogos ács, víz, gáz, vil­lanyszerelő és festő szakmára ipari ta­nulónak szerződte­tünk. Budapesti la­kás, tanácsi Igazo­lás szükséges, — Ugyanitt ezen szak­mákhoz szak- és segédmunkásokat ls alkalmazunk. Mun­kásszállást biztosí­tunk. Jelentkezés „Április 4" Építőipa­ri Ktsz, Bp., VIII. Auróra u. 23. Mun­kaügy^ x216/Bp. Autó- és traktorhű­tő, fülkemelegitő javítását szakszerű­en vállalja Kormos, Kossuth Lajos sgt. 65. sz. X3446 Német, angol nyelv­tanítás, fordítás. Gu­tenberg u. 26., tanár­nő. 5-től. x86745 Felveszek takarító­nőt heti egynapi munkára. Száraz tü­zelőfa. háziszappan eladó. Érd.: 5-11. Ogyesszai krt. 58. 5830 Fáj a lába? Fájdal­mát megszünteti egy pehelykönnyű gyógy­betét. sérvkötőt, haskötőt kcszlt éa javit Balogh orvosi­műszerész, Hajnóczy u. 5. sz. x Matematika, német, francia, angol, latin tanítását, fordítást vállai tanár. Újsze­ged, Egréssy utca 45., fdsz. 5861 Elnyúlt kötött ka­bátját szakszerűen átdogozom, vasta­gabb fonalat ls meg­kötök. Táborosiné, Arany János u. kö­tődé. 0758 Szikviziparl Vállalat azonnali belépésre felvesz szikviztöltés­ben gyakorlott szak­embereket és szik­vízkeverő gép keze­lőt. Jelentkezni le­het a vállalat Gu­tenberg u. 23. sz. központjában. S. 87014 Házasság: Nemesszeghy László és Gácser Erzsébet, Nógrádi István Jénos és Asztalos Anna Éva, Tóth Imre Tiha­mér és Csizmadia Etelka Katalin, Zsidai Tibor és Tüsér Mária* Kárpáti Fló­rián és Czutor Mária, Petheő László János és Bartsch Ka­talin Erzsébet, Somodi Imre és Pusztai Mária Margit, Berta Márton és Csóti Juli­anna Ágnes, Setét György és Szabó Julianna, Balogh Mik­lós és Pajkó Rozália, Aszta­los László és Fejes-Nagy Katalin, Kovács Csaba Ist­ván és Holló Márta, Hoff­mann Mihály és Görgényi Márta Katalin, Lévai Sándor ét Ladvénszki Rozália, Nitzs­chner Günter Walter és Roesner Gizella, Seres Lász­ó és Magócsi Edit, Horváth Imre és Farkas Irén, Sán­dor Antal és Schauer Mag­dolna házasságot kötöttek. Születés: Szabó-Mikor Leventének és Molnár Rozáliának Éva, Lugosi Ferencnek és Kiss Katalinnak Katalin, Lugosi Ferencnek és Kiss Katalin­nak Éva. Mojzes Lajosnak és Barabás Editnek Edit Er­zsébet, dr. Bohner Imrének és Bihari Évának László, Horváth-Sebők Józsefnek és Kalocsay Irénnek Irén, Mol­nár Péter Pálnak és Márton Rozáliának Ildikó, Mészáros Györgynek és Forgó Erzsé­betnek László, Ludányi Pál­nak és Perneki Margitnak Tibor, Szűcs Jánosnak és Sandra Ilonának János, Né­gyesi Jánosnak és Juhász Évának János László, Kószó Józsefnek és Rácz Franciská­nak József, Lázi Istvánnak és Pataki Katalinnak István Oszkár, Miklós Antalnak és Makra Máriánál? Mária, Pap­di Józsefnek és Török Ho­nának Ibolya, Tari József­nek és Kopasz Ilonának Éva, Barr.a Dezsőnek" és Csáti Mariannának Éva Mária, dr. Boros Ernőnek és Tas Margitnak Attila Ernő, dr. Tóth Andrásnak és Bá­li Ilonának Ágnes nevű gyer­mekük született. Halálozás: Kiss Ferenc 56 éves, Nagy Péter Pál 49 éves, Tóth György 68 éves, Gyulai Nán­dorné Kőnig Ilona 93 éves, Hajnal László 3 napos, Gaz­dag Istvánné Pulai Etelka 60 éves, Gyevi-Varga Ger­gelyné Ungi Katalin 70 éves, Zatykó Istvánné Zsótér Ilona 40 éves, Török László 1 hó­napos, dr. Kanyó Béla 66 éves, Bakos Ferencné Hor­váth Anna 70 éves, Klébels­berg Kunóné Botka Sarolta 86 éves, Ördög István 73 éves, Simon József 66 éves, Guba István 4 hónapos, Se­res Fereno 62 éves, Horváth Mihályné ICohut Etel 83 éves, Gémes Péter Pálné Mihály Mária 76 éves, Szabó Rozá­lia 4 éves, Mester Józsefné Tóth Mária 65 éves, Domon­kos Antalné Makra Piroska 78 éves korában meghalt. Házasság: Konkoly Károly és Birn­feld Allce, Kozma Imre és Szabó Zsuzsanna, Kelemen János Pál és Tokodl Julian­na, Márki András János és Szűcs Ibolya, Lakatos Béla Imre és Kovács Franciska házasságot kötöttek. Halálozás: Födi Györgyné Németh Anna 74 éves, Muhari József 71 éves, Szász József 80 éves, Dormán Sándorné Kispéter Rozália 71 éves, Molnár Mi­hály 71 éves korában meg­halt III. KERÜLET Házasság: Juhász Ágoston és Fekete Julianna, Terbe József és Kocsis-Savanya Irén, Leho­tai József és Kószó Éva Pi­roska, Nagy Ottó Sándor és Márton Ildikó házasságot kö­töttek. Születés: Molnár Antal Jánosnak és Bartók Erzsébetnek Edit, Fodor Antalnak és Nagy Irénnek Jenő, Farkas Antal­nak és Gyuris Ételnek Ró­zsa, Csomro Antal Lajosnak és Urbancsók Máriának An­tal, Hunyi Sándor Róbertnek és Timár Ilonának Sándor, Kádár Antal Mihálynak és Keserű Franciskának Zsolt Tibor, Suszter Gusztávnak és Maróti Veronikának János Zoltán, Sarnyai József Mik­lósnak és Németh Rózának Rózsa, dr. Halmos Albin Józsefnek és Piti Jolán Má­riának Zsolt Attila, Bárányi Istvánnak és Kalmár Mag­dolnának István Attila, Bo­zsó Sándornak és Szűcs Éva Gabriellának Éva, Borbély Ferenc Jánosnak és Nógrá­di Ilonának Ferenc, Komá­romi Mihálynak és Szécsi Margitnak Margit, Sárközi Sándornak és Kazás Magdol­nának Gyula, Bálint József Lajosnak és Lipták Ilona Ágnesnak Ágnes. Szabó Er­nőnek és Bálint Juliannának Katalin, Szentandrási Lajos­nak és dr. Finta Zsuzsanná­nak Edit, Kardos András­nak és Csala Piroskának Má­ria, Schreiter Frigyesnek és Váli Veronikának Zoltán, Bodó Károlynak és Vlnters­tein Leonának Attila István, Széli Sándornak és Juhász Veronikának Anna Éva, Leó Gyulának és Szentpéteri Gi­zellának Katalin, Kolompár Lászlónak és Kovács Anná­nak Ferenc, Vadász Ernő­nek és Szaniszló Rozália Ju­liannának Tamás, Gábor An­talnak és Varró Erzsébetnek Erzsébet, Elekes Lajosnak és Nagyillés Veronikának La­jos, Branner Dezső Miklós­nak és Mácsai Erzsébetnek Dezső László nevű gyerme­kük született, j Halálozás: Papp Éva 16 napos, Varga Jánosné Bajusz Erzsébet 87 éves, Kispál János 5 éves korában meghalt. Érettségizett, lakás­sal rendelkező le­ány férjet keres értelmiségi férfi személyében. „Tár­saság hiányában 05092" jeligére a hir­detőbe. 95092 Bőrkabátját most alakittassa, javíttas­sa vízhatlan bőrpu­hító festéssel. Csor­dás bőrruhakészítő mesternél. Szent Miklós u. 7. sz. Fcl­sővárns. X9510R Orásműhelyemet át­helyeztem Horváth Mihály u. 7.. Fáklya Mozival szemben örajavításokat fe­lelősséggel vállalok. Koitál Sándor, órás. x 95084 Matematikából, fi­zikából, műszaki tárgyakból korrepe­tál Vlncze. Pacsir­ta u. 16., érd.: du. 3-tól. 95099 Elveszett egyg fehér alapon kék-fehér kockás bolero Szent István tér Kálvária tér között. Becsü­letes megtaláló ad­ja la: Törökné. Csongrádi sgt. 14/b alá, jutalmat kap. JÚLIUS 15-AUGUSZTUS 15 GYÍÍJTŰ HETEK TÖBB SZÁZ ÉRTÉKES TÁRGYAT (bútorokat, háztartási gépeket, szőnyegeket, vásárlási utalványokat stb.) N Y E R H E T N E K mindazok, akik július 26—augusztus 15 között 4 kg, háztartásban keletkező bármilyen • használt rongyot átadnak a MÉH átvevőhelyen és az átadásról szól elismervényt RONGYGYÜJTÖ P T re Buda­pest, 62. pf. 56. címre augusztus 22-i;; b tilhUk. Minden 4 kg rongy átadása űjaljb esélyt jelent a sor­solásnál. Felvilágosítás a MÉH vállalatnál, illetve a telepen és átvevőhelyen. s 87 oio I Szombat, 1964. július 25. DÉL-MAGYARORSZÁG 175

Next

/
Oldalképek
Tartalom