Délmagyarország, 1964. június (54. évfolyam, 127-151. szám)

1964-06-07 / 132. szám

|*Péter Iréazló könyvszemléje " " jj JUHÁSZ GYULA EGYETEMI ÉVEI s I E > - JH i • Í; : • Mm ás •• A szegedi irodalomtörténész "iskolának*, amely éppen egv évtizede munkálkodik Juhász Gyula életművének föltárásán, egyik legtehetségesebb és legszorgalmasabb tagja Grezsa Ferenc, akkoriban még egyetemi hallgató, ma a nagy múltú hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor gimnáziumnak 32 évesen is nagy tekintélyt szerzett, rátermett igazgatója. Diákként részt vett Juhász Gyula összes verseinek anyaggyűjtésében, tanári szakdolgozata a költő máramarosszigeti tartózko- _ dúsáról olyan színvonalat ért el, hogy változtatás nél- I kül megjelenhetett az Irodalomtörténeti Közleményekben, I bölcsészdoktori értekezése pedig — sajnos ötéves késéssel! — most önálló könyvecskében. látott napvilágot az Akadémiai Kiadó Irodalomtörténeti Füzetek soro- I zatának 44. számaként. I Annak az épületnek, amely közelesen Juhász Gyula | egész életrajzát adja, jelentős építőeleme a mostani tanulmány: a máramarosszigeti tanárkodás előtti négy _ évet, a költő egyetemi esztendeit (1902—1906) vizsgálja. I Csaplár Ferenc, llia Mihály, Szalatnai Rezső és mások I részmonografiáiból így áll össze Juhász Gyula részletes életrajza és életművének beható elemzése. A maga I

.szűkebb területén Grezsa dolgozata mintaszerű alapos- g sággal és hozzáértéssel éppúgy elvégezte ezt a munkát, | mint például a szakolcai évek föltárásával Szalatnai | PmcA Mrw-ltvíM-1iL- eltér: Szalatnaiban a szépírói l I Rezső. Módszerük mégis eltér: Szalatnaiban a szépírói kézség is munkál, Grezsát a "szegedi iskola* ténytisztelő hajlama készteti sajátságos szerkezet és módszer kialakítás;íra. Bizonyára vannak, akik vitatják ezt, s nem is alaptalanul úgy vélik: az életút, a világnézeti kép és a költészet ilyen elválasztása merev, hiszen élet és líra, líra és eszmevilág egyetlen folyamatban, kölcsönhatásban alakul, fejlődik. Tetszetős igazsága ellenére is úgy véljük, az irodalomtörténeti elemző munkánál hasznos ez a hipotetikus elkülönítés, célra vezet e szempontok viszonylagos önállóságát elismerő tárgyalási mód. A kölcsönös utalások és a végső summázás kellően biztosítják, hogy a mozaikokból egységes kép bontakozhassék ki az olvasó, az. elmélyült tanulmányozó előtt. Nehezen is képzelhető el világos, áttekinthető szerkezet, logikus fejlődésrajz e húrom nézőpont folytonos, együttes érvényesítése esetén. Az ifjú Juhász Gyula, amikor 1902 őszén fölkerül a pesti egyetemre, a népi-nemzeti iskola híve, a család vallásos hagyományainak letéteményese, a kurucos ellenzékiség tisztelője. Az új környezet, az egyetem, a Négyese-szeminárium, a szűkebb baráti kör (Babits, Kosztolányi. Oláh Gábor, Zalai Béla, Mohácsi Jenő), a kort lehelő új könyvek, a színház varázsos világa — átgyúrják az it'jú költő lelkét. A modernség és magyarság összeötvözésének lesz nemcsak meggyőződöttje, hanem harcosa is lírájában és a diáklapokban (Virágfakadás, Tűz, Egyetemi Lapok), majd 1903-tól kezdődően a Szeged és Vidékében, Az Üj Században, s másutt is, ahová publicisztikai tevékenységének kezdetén írogat. Ady nagyságának első fölismerői között őt kell említenünk! Űj eszményképei, ha ma már történeti érdeműek is, a maguk idejében szintén a konzervatív hagyományok gúzsainak szaggatói voltak: Nietzsche, Tolsztoj, Ibsen, Heredia, Wilde, Ruskin s a többiek, a modern gondolkodás és költészet úttörői. Juhász már ekkor — nem minden küszködés nélkül — a hagyományok és a friss hatások párosítójának, összegezőjének mutatkozik. Szilárdan állt a magyar földön, Ady ugarán és Móricz világában, s ugyanakkor befogadta a haladtabb polgári szellem szabadgondolkodó, radikális mozzanatait is. Itt gyökerezik későbbi szerepe A Holnap körül, sót tevékenysége a két forradalomban, majd a munkásmozgalombain az ellenforradalmi rendszer idején. Grezsa kitűnő tanulmánya, ha pár apróbb kérdés megítélésében másképp látunk is, alapvető munkája a Juhász-irodalomnak. Kér, hogy függeléke, melyben kiadatlan dokumentumok és életrajzi mutató volt, kiadói meggondolásokból, kimaradt. Fölösleges volt viszont a végén a jegyzet, amely érthetetlenül mentegeti, a kései megjelenés miatti avulástól tartva szükségtele- | nül kisebbíti a munka értékét. TÖMÖRKÉNY I AFORIZMÁI | Két éve adhattunk számot a Tömörkény ipari szakközépiskola diáknyomdászainak első termékéről. Tavaly megelégedéssel láttuk, hogy észrevételeinket meg- I fogadták, olyan könyvet bocsátottak útra, mely egy- I szorsmind irodalomtörténeti érték is. Harmadik kiad- I ványuk még tovább megy ezen az úton: amellett, hogy bibliofil csemege, hasznosan szolgálja a szegedi irodai- i mi örökség ápolását, az iskola névadójának, Szeged I klasszikus elbeszélőjének megszerettetését. E sorok író- I ja különösen örül, hogy tolmácsolhatta Móra ötletét: ki kell emelni a Tömörkény-művekben fölhalmozott bölcs mondásokat, axiómákat, szólásokat, közmondáso- I kat. s az írót új oldaláról, az aforizma magyar meste- I reként is bemutatni. Ennek gyümölcse az ízléses kön- I tffl*ű kis kötet, mely "A gondolat félénk madár* címmel a magyar szakos tanárok gyűjtőmunkájának, a diá- • kok grafikai szakköre tipográfiai tevékenységének, a I Szegedi Nyomda Vállalat vezetői közreműködésének I eredményeként majd száz lapon ontja az író szellemes, találó; emberi gyarlóságot, korabeli társadalmat enyhe gúnnyal kipellengérező, mindig mélyen emberi és bölcs. I szállóigévé emelkedő mondásait Tömörkény művészete a népből táplálkozik; ezt meg- ' erősíti aforizmáinak csokra is. Szentenciái gyakran közvetlenül a parasztság szájhagyományából valók, s a . „maga csinálmányai" is többnyire alig különböztethe- I lök meg a népétől: formára is. látásmódra is a parasz- I tlvai azonosultak, ezt tükrözik erényeivel, horizonunk ' szűkösségével egyetemben. A közmondásokban — ezt bogozgatta az első magyar filozófus, Erdélyi János, de | nem véletlenül a népiség és realizmus szovjet író-kép- I viselői, Gorkij és Solohov is — a nép eszejárását, ere- | deti bölcseletét kell keresni. Tömörkényében szintúgy megtaláljuk ezt. mint a néphagyomány kis műfajaiban, a szólásokban és közmondásokban. A gyűjtőmunka lelkes szervezője, a kötet összeállí- I tója ós a bevezető tanulmány írója, Rully János volt. Dicséret illeti a közös munka minden résztvevőjét, különösen a kötet szerkesztőjét és a fejezeteket elválasztó 0 lapok stílusos grafikát készítő Kopasz Mártát. 6 DÉL-MAGYARORSZÁG Vasárnap. 1964. június 7, rnyők a csatakos utcán. Hosszú, fémes nyelük villan a neonfényben. Az egyik narancsszínű, fekete csíkokkal, amásik négerbarna. Az értelmiségi klub bejárata előtt megrázkódnak, ernyedten húzódnak össze — Puszi lányok — a kerek fejű bank-fiú éppen most ért a lépcső aljára. Kockás felöltőjének két begombolatlan szárnya lebeg utána — Akár meg is fordulhattok. — Kikészült a tv? — Az nem. De valami pedagógus pala ver van. A lányok összenéznek. Vibráló, ingerült pillantást váltanak. Hát akkor hova? A Marcipánból jöttek, nincs már ott senki érdekes. — Gyertek velem a Marcipánba — mondja a bank-fiú. Tenyerével végigsimít kifogástalanul sima, oldalt választott frizuráján. — Onnan jövünk — válaszolják egyszerre. — Kik vannak? — Már csak a vén tyúk az új papagáj kalap j ában. — Dögvész — morog a fiú. — Hát akkor? Az egyik lány magasabb és valamivel szőkébb, mint a másik. De leginkább törökös selyemkendőjéről lehet megkülönböztetni. — És odafönt? Bankfiú előveszi a cigerettát, tüzet kér. Neki is van öngyújtója, de így érdekesebb. A kevésbé szőke gyufát lobbant, felé nyújtja. A fiú megfogja a csuklóját, tartja a lángot. Ezzel eltelik néhány másodperc. — Odafönt? Á, csupa unalom. Elnéznek egymás mellett. — Én azt mondom, menjünk, majd kisfüstöljük őket. A szőkébb energikusan a lépcsőre pattan. Magával rántja barátnőjét is. Bankfiú vállat von, csettint a nyelvével — nem bánom. Előbb a nagyterembe nyitnak ajtót. Ott tényleg illedelmesen, ölbe ejtett kézzel jól fésült tanárnők üldögélnek. Hátrább néhány férfi, ezüst halántékuk alatt cigarettafüst párázza a szemüveget. Az emelvényen kopaszodó öregúr okos szavakat tagol. Száját minden új mondat sarkig feszíti, harmincéves katedramúlt artikulálja a hangokat. — Duma — mondja a szőkébb, s gyorsan csukja az ajtót. A kisebbik megborzong. — Zsuzsi néni ott ült c -'tó sorban. Bankfiú picit ásít. — Az ki? — Osztályfőnököm volt. — Kellemes viszontlátás. — Nem mondhatnám. A tv-sz»bában néhányan lézengenek. A gépet pianóra kapcsolták, ne zavarja az előadást. A büfés lánya csörgeti hasig érő láncát. — Tibi? — kérdezi a szőkébb mellékesen. A büféslány dúdol valamit, annak az ütemére ringatózik. Széles csípője úgy tartja felsőtestét, mint tojástartó a lágytojást. Fejével nemet int. — Pedig ma nem játszik. Bankfiú elveszi a kabátokat, elhelyezkednek. — Te már csa;k a színészekért jársz ide? — Tibi rendes fiú, ne bántsd. — Ki bántotta? A tv-ben is duma. És ez a fél hangulatvilágítás. Ki tudja, mikor unják meg odakint. Az idő meg telik. — Láttad Bodzát? — kuncog a kisebb. — Én azonnal észrevettem. Ha nem figyel magára, szörnyen bamba képet vág. — Bodza — legyint a szőkébb — az is csak tanár. — De azért más. — Ha kettesben marad velünk, mindjárt nevelni kezdi az embert. Hogy mit szól a mama, bírom-e az italt, meg ilyenek. — Csak kíváncsi. — Hülyén táncol. Kidugja a fenekét. Üj arc tűnik föl az ajtóban. A festett szempillák alól csodálatosan kék tekintet szalad szét a szobában. Bankfiút fölvillanyozza a kabátból kibomló mellek előre meredő csúcsa. — Szabadnapos ma? Nagyszerű. A lány szinte ráejti a kabátot, de keresztülnéz rajta. — Tibit keresi — súgja a szőkébb. — Mindet utána eszi az avas. — Téged is. — Az más. Aztán még szállingóznak. Néha elkapnak valamit a tv-ből, de inkább egymást nézik meg a falakat Odakint fölbomlik a csend. Az öreg muki megelégelte a dolgot. Mérsékelt taps, fegyelmezett krákogás. Legtöbben sietnek a fogasokhoz. Bodza meglátta a lányokat, mikor benyitottak. Hamarosan átszivárognak, és lecsapnak a magnóra. Nem érdemes itt maradni, valamelyik rászervuszol, s a tisztes kollégák megbotránkoznak. De azért marad. Még beszélget , is a kartársnőkkel. A színvonalas előadásról, a szemléltetésről, Kiss Anna VII. osztályos táruló botrányos viselkedéséről. Férjek érkeznek, rokonszenvesen őszülök és szemüvegesek. Ügy látszik néhányan szórakozni jöttek ma este. elvégre szombat van. Egyébként nem tárnak az értelmiségi klubba, isten . tudja miféle hely ez. Nőtlen fiatalemberek kétes hírű lányzókkal ismerkednek benne. De ha már végighallgattak egy unalmas előadást, ezt a helyet is megnézik maguknak. Megisznak egy duplát, talán táncolnak is. Kikapcsolódnak. A szemfüles kis Aradiné máris fölfedezte a mdfenót. Körülugrálja, körültapiskolja, tangót kér a büféstől. ön a két szőke, a bankJ

fiú, a nagy mellű preszszóskislány meg a büfés lánya. A tanárnők megdermednek, mindenki őket nézi. Szájuk mellett hirtelen bevésődik a szigorránc. Ahogy Bodza végigpillant rajtuk, valamennyiük arcán fölfedezi. Két rövid, egyenes ránc, furcsán lebigygyeszli a szájak sarkát. Egyszerre megöregszenek, bőrük megfonynyad. A kis Aradiné izgalmában pöszögni kezd. A lányok nem vesznek tudomást a körülöttük támadt nyugtalanságról. Egymás után kaaaszkodnak föl a bargzékekre. Rövid szoknyájuk megfeszül a combjukon, látszik a harisnyatartó gombja, s a nadrág vonala. — Pardon — biccent a presszóskislány, mert hatalmas mellével megbökte a feketéért sorakozó Aradit. Aradi félrehúzódik, feleségére sandít. — Miféle hölgyek ezek? — kérdi Aradiné kotlóstyúk-pityegéssel Bodzától. Bodza szája remeg a nevetéstől. — Tviszt kislányok — válaszol egykedvűen. — Mindig itt tanyáznak. Az a szőke például tanítványunk volt. — Hozzánk járt? — Bizony, két évvel ezelőtt. — De én nem tanítottam — szabadkozik Aradiné. — Egészen biztos, hogy nem tanítottam. A büfés végre előkotor egy mérsékelt szalagot. Spanyol tangóval indul a zene. Aradiné . védelmet talál az ura karján. Mások is táncolnak. A tviszt kislányok erősen megülik a bárszékeket, fújják a füstöt, a spanyol tangó nem érdekli őket. — Lányok nem tudtok ultizni? — hangoskodik a bankfiú. — Vagy inkább szundizzunk egyet? — Hadd élvezzenek az öreglányok — mosolyog a kis szőke. — Elvégre szombat van. Holnap kilencig lustálkodhatnak. — Ujjával megfricskázza a bankfiú lányos arcát. — Meg kell érteni az ifjúságot. A nagy szőke már a hátával érzi, hogy Tibi közeledik. Nem fordul meg, de érzi. Tibi olasz típus, álla borotválkozás után is sötétkék marad, szeme nedves fényben úszik. Hangja baritonba hajló tenor, nem simogat, inkább csiklandoz, ha megszólal. — Nahát itt vannak az én kislányaim — öleli meg szinte egyszerre mindnyájukat. A lányok szájukat nyújtják, s ő külön-külön is Végigcsókolja őket. Csak a büfés lánya bámul irigyen, az anyja épp most nyomott a kezébe két adag virslit. (, — Tibi, igazán — nyafog a nagy mellű. — Olyan későn jöttél. -— Egyenesen Pestről, fiacskám. Egyenesen ... — Hát ez meg kicsoda? A lány két melle között lilaköves nyakdísz lóg. A bonviván fesztelenül babrálja, nézegeti. A tanárnők pillantása egyre a büféasztal körül imbolyog. Két-három pár táncol a parketten, Aradiék szedelőzködnek. Bodza fölugrik. Ezt az egyet hadd lássák még, legyen teljes a felháborodás. Mellkasa tágul, izmai feszülnek. Megbotránkoztatni! — ragyog a szeme. — Megbotránkoztatni a kartársakat! Mérföldes csizmákban lépdel a bárpult felé. Féltenyerén elfér az értelmiségi klub, valamennyi kagylófoteljával, hangulatlámpájával* bárszékével. Megbotránkoz| tatni! Csak |f gyorsan, amíg itt vannak. Látja a szigor|| ráncokat q száJ; jak szögletében, a tágranyílt, lesújtó pillantásokat. Felhúzódnak a vállak, kesztyűk tapadnak a kilincsre: el ebből a fertőből! Megbotránkoztatni — egy percig, egy pillanatig fölébük kerekedni, és aztán... mindegy. — Szia, lányok! A lányok meg se fordulnak. Tibi, az elragadó bonviván udvarol nekik, A kis szőke meglepetten végigméri: — Szia, mit kiabálsz, ittál? — Szia, lányok!' — kiáltja még egyszer hangosan, tagoltan. Így szokta mondani azt is: »a dolgokat perspektivikusan kell néznünk*. Aradi kezében megmered felesége kabátja. Aradiné szaja akkorára töpörödik, mint egy cseresznyemag. Remegve illeszti enyhén dauerolt frizurájára a szolid kis kalapot. — Nahát, ez mégis .. . — Szia, lányok! — rikkantja harmadszor is Bodza István. És utoljára. Ez a kiáltás kiszívott belőle minden energiát. Gyűrötten esik a íotel.ncr-íTf^X KbP l y (Horváth Mihály rajza) ba. A lázadás megtörtént. Aradiné tüsarka magasra veri odakint a pocsolyát. Azért még maradtak bent is. Bodza magányosan üldögél, a kartársi hátak szikáran merednek előtte. Csupa kőszikla. A moziból most érkezik az újabb szállítmány. Egy-két színész pulóverben, tarka sálakkal. Tejszőke fodrászlány, pelyhes képű kisfiú a tánckarból. Bodza ismeri valamennyit. A fodrászlányt másfél évvel ezelőtt elviselhetetlenül csúnyának találta. Premierjén még csatakosan lógó barna hajjal jelent meg, arcát pörsenések tűzdelték. A pörsenések elmúltak, haja kiszőkült azóta. Régi csúnyaságát már csak előreugró alsóajka hordozza, azon nem segített a barátnői kozmetika. A vén tyúk is átszivárgott a Marcipánból. Csörögnek rajta a karperecek. S a szokott társalgás. Egy zöld harisnyáról, a vámosok szőrözéséről, párizsi utazásról. Bankfiú csattogtatja az öngyújtót. Müanyagnyelű kis pisztoly az öngyújtója, tavaly nagy feltűnést keltett vele. Most már nem nagy szám, senki se figyeli. Nagy szőke ásít, mert Tibi a presaszóslánnyal foglalkozik, s a kis szőke lezökken Bodza mellé. i — Mi van, öregfiú? — Hány éves vagy? — kérdezi Bodza. — Tudod, hanyadszor kérdezed? — Nem tudom. — De én megszámoltam. Ma éppen hatodszor. — Lehet. — Egyébként hatodszor is tizenhét. Nagy szőke kezdte az ásítást, és mosit terjed, terjed tovább. Bodza szája elé kapja a kezét, kis szőke viszont teli szájjal ásít, szégyentelenül. akkor a szolid hangokból, együgyü foxtrottokból összefércelt magnószalag végén — ki tudja honnan tévedt oda — belevág a zenekar: "Ugye te is akarod, ugyanúgy, ahogy én*. — Ez az — kiáltják a bárpultnál hárman is. Nagy mellű presszóslány leugrik a székről, hátrafelé közelít a parketthez, s húzza magával Tibit. Megkezdődik a szertartás. A lány cipője csusszan, két térde összekacsint — Ugye te is akarod, ugyanazt amit én ... r