Délmagyarország, 1964. június (54. évfolyam, 127-151. szám)

1964-06-30 / 151. szám

„Ha legény vagy, gyere velem kaszálni... Péter és Pál napja a kalendáriumban >> Péter és Pál — naptárunk egyik legfontosabb dátuma. A néphit szerint errs a napra beérik a búza. és Így megkez­dődik az aratás, amelynek eredményétől függ betevő fa­latunk, jövő évi kenyerünk. Érdekes szokás volt a hold­világon aratás. Leginkább Erdélyben dívott. Amint be­sötétedett, a gazda és házné lakosság egészségének védelmében könnyen romlandó áruk tárolása az élelmiszerboltokban, a szórakozóhelyeken és a strandon Meteorológiai világközpont Moszkvában A szovjet fővárosban ha­marosan befejezik a meteo­rológiai vilégközpont építé­i sét. Az élelmiszerrel foglalko- üzleteket időről időre felke- is példás rend uralkodott a j A moszkvai központnak az zók nagyon Jól tudják, hogy resné és rendben tartaná, fagylaltüzemben. Itt szinte | a feladata, hogy összegyűjt­pe szekérre ült és zene- meg! a kánikula idején rendkívül Tudjuk, hogy ennek megva- az emberi kéz érintése nél-1 feldolgozza a Szovjet­ig,,,,,. „ nagy gondot kell fordítani lósitása nem könnyű fel- kül, zárt rendszerben készül isc "" L " enekszo mellett végighajtott könneyen romlandó áruk adat. de feltétlenül megöl- a fagylalt. Naponta mintát i unió egesz területéről,^ Nyu­•••^•^MMHHMHi^^MH^MMaktfail&IMÉDBMriÉMÉÉIÉMriilÉMMaBÉiÉriÉiftaMáz Északi A magyarnak évszázadokon a íalu,n- Felhangzott a jól is- kezelésére, tárolásóra. A leg- dást kell keresni. A Szegedi vesz és vizsgálja a fagylalt ; gat-Európából, t fotam.-iuAtác i, • fö- népdal: „Megérett a+üdsebb elővigyázatlanság Élelmiszer-kiskereskedelmi minőségét a KÖJÁLL is. és j gark érzeteiből. Észak-Af­Vállalat jelenlevő ellenőre eddig még egyetlenegyszer ikábó] az Atiantl-óceánról ígéretet is tett a sürgős in- sem volt kifogás az 1tt ké- • v-i.trsi AnkeM tézkedésre, arra, hogy az szült fagylalt minősége ellen.; és a Közel-Keletről érkező üzletben rendet teremtenek. A Korzó cukrászdában hű- meteorológiai Információt. A rr .ta.í^r ! erérí 1,-thetó búzakalász, le kell már mérgezést, betegséget okoz­fogialkozaw. s ezert ertheto, ' hat ezén a jeienlegi hogy a mezőgazdaság esemé- / •• i ^ségbm rendszeres az el­nyel közül alakult ki a legtöbb L*f„"L ! •lenőraés a szegedi elelmi" rLi hi-vzmínv ... hTTrtan kaszalm. ne csak otthon 8 . szerből tokban, a szálloda és régi hagyomány es burján- lányokka, cicázni*. Mindig vendéglátó vállalat üzletei zott legdusabban a babona. akadtak ]egények ^ lemvokj Különösen gazdag ilyenekben (ik)k cgatIak0Ztak a háziak. Péter és Pál napja. Még nagy- ^ Többnyirc éjm felé jart_ apáink nemzedéke is tisztelte m,re vége2tek az aratassal. s ezeket á minden alapot nél- ah(>gyan JÖUek, dallal> ^ kulöző, ma mar avult es tul- ,zóval szekcrezlek haa6 haladott íratlan szabályokat Azel5t, a halóMOk }s véd6. ró nem vétett ellenük. jüknek Szent Péternek nap. Ezek közé a szokások közé jan ünnepelték a nyári halá­tartozott, hogy pénteki napon sZat megindulását. Előző este soha nem kezdtek aratáshoz, gorra felkeresték a gazdákat, mert a babona szerint „ilyen- bekopogtattak házaikhoz. A kor üres a búza feje*. Ha ha- menet élén ünneplőben öltö­lottat ravataloztak a faluban. zdtt leányok rúdra kötött, vi­*em volt ajánlatos munkába rágfűzérekkel fogni, -ciehogy a bánatos ka. szoros ben és a strandon. 0 Jó és rossz Rókuscn a 84-es számú boltba belépőket kellemes hűvös s a tisztaság jó illata s figyelemmel kísérik a bolt töpulton tartják a friss sü- j moszkvai központ jobb áruellátását, különösen ' ^P-oiatot fog fenntartani a 1.-1 ImWXI I 1 kén levő két másik világkőz ponttal. zöldségből és gyümölcsből. Q Akvárium és hűtőpultok előkészítő helyiség 1s tiszta, j washingtoni és a déli félte­rendes. díszített pon­tyot vittek. A gazdák kalács­!ászokból kiperegjen a szem*, csal, borral kínálták őket és D« tiltotta a régi hagyomány haljárást kívántak. Más­az újholdkor és Illés napján nap, mjg© u£án a víz {jártjára való aratást is. Azt mondták, vonult a falu és a halászok hogy „ezeken a napokon halpaprikással meg túróscsu­könnyen villámcsapás érheti szaVal vendégelték meg a az ártókat-. Műnk* előtt a többieket. Utána az esti órá­íérfiak és nők két gabona- kig vigadtak és táncoltak, szárat szoktak a derekukra Azt mondják, hogy Péter kötni — -fájás ellen*, ezeket pál napján legizesebb az eper. később a mestergerendára Éjért ezen a régi szokások­akasztották. A kaszálás min- ban ^ népi hagyományokban dig csendben történt, míg gazdag napon szüretelték leg­marokszedés közben, kötél- szívesebben ezt a pompás csavarásnál vagy kévekötés- gyümölcsöt, nél szólt a dal és tréfa járta. "" B. B. 0 A Tiszavirágban és a partfürdőn A Lenin körút és Attila utca sarkán levő 5-ös 6zámú csapja meg. Az ajtó mellett árudéba jó belépni. , Tiszta­all a nagy „jeges", amely- ság, rend, bőséges áruválasz­ben a könnyen romlandó te- ték várja a vevőket. A köz­jet. tejterméket, zsírt s a egészségügyi felügyelő azon- | különböző gyümölcsleveket ban figyelmezteti az elárusí- amiatt hoev a. esti tarolják. Dr. örsvári Lajos, tónőt, hogy hajhálót tegyen Xban iüszkosak^azabro­tai inta/keHík amvM ta hncrv ol*lH»n piSZKOSak az aoro A Hajnóczy utcai Tiszavi­rág zónázó ételeit és a ki­szolgálást Sokan dicsérik. Több panasz érkezett azon­fel. Intézkedik arról is, hogy a tejfölből csak mutatóban hagyjanak elöl egy pohárral, a többit tegyék a jegesbe. Ugyancsak elrakatja a hűtő­levő az I. kerület közegészségügyi felügyelője szerint példás a rend az üzletben. A pulton mintaként hagyott felvágott, sajt 'tüllel leborítva. Egyet­len kérés a bolt vezetőjéhez, szekrénybe a pulton Csiszár Bélához: a péksüte­ményt is takarják le. A következő állomás a Mikszáth Kálmán utca sar­kán levő 66-cns számú élel­miszer-kiskereskedelmi bolt. Az üzletről többen pana­szolták, hogy nem elég tisz­ta, s áruellátása is rossz. Most is rendetlenség fogad Az új tudományos intéz­ményt teljesen automatizál­ják. Sikeres János-napi ünnepség szok. A brigád vizsgálata al­kalmával — igaz. hogy a déli órákban — mindenütt ragyogó tiszta abrosz volt az asztalokon. S ha estére pisz­kosak a terítők, a többszö­ri cserélés ellenére is, arról bizony egv kicsit a vendégek ... _ . . . ^^P is tehetnek, mert nem v1 .fékeztek meg Johannes Gu­Vasárnap ünnepelték meg országszerte a nyomdaipar dolgozói az úgynevezett Já­nos-napot: ez akalommal em­nagy mennyiségű felvágottat is. A napokban nyílt meg az újonnan átalakított önki­szolgáló rendszerű 31-es szá­mú Kárász utcai élelmiszer- . . . „„ „ ,, „ ,„ .J .— kiskereskedelmi bolt. Itt m,fw,™ désnyomás feltalálója volt a ^"ítSM ftnTTWJS'^X XV mísodlk felében. gyáznak a zónázó tisztasá- j tenberg német nyomdászról, gára. Érdemes itt megemli- aki a ma is használatos sze­megfelelően, akváriumot ál lítottak be, s a halakat élve ta az ellenőröket, a köz- árusítják. Nagyon szép az új egészségügyi felügyelőt, az üzlet, a hűtőpultokon frissen élelmiszer-kiskereskedelmi szeletelt hús. konyhakész ba­vállalat központjának képvi- romfi. palackozott tej. sör selőjét. Az uborka a sajt és üdítő ital áll a vásárlók mellett foglal helyet a pul- rendelkezésre, ton. a kenyerek szomszédsá- _ „ , , gában pedig vöröshagyma, © Rendafagylaltkeszitőben szabadon hagyott élesztő, s A sz edi Szálloda I hÍTg tfX t*™0- Vendéglátó Vállalatnak min­Rendetlen a raktar es szeny- den óron na d a i SEL,™ elXS u fagylalt tarolása. szállítása ! köpenye iS. A bolt rendkívül és értékesítése. Jelentősen nagy forgalmat bonyolrt le. enyhítette ezt a gondot azon­rintot fordít az abroszok mo­sására. A parti strandfürdőn az ellenőrzés alkalommal vette át a közegészségügyi fel­ügyelő a napokban megnyílt nagy büfét. Örömmel álla­pította meg, hogy különö­sen az l-es számú büfében folyóvíz is van, s tisztaság, rend uralkodik. A Szegedi Nyomdaipari í Vállalat dolgozói a vállalat Tisza-parti üdülőjében ren­dezték meg ünnepségüket. Az ünnepi program é\ső pontja a kora reggel meg­rendezett horgászverseny volt, majd a SZEAC-stadion külső pályáján a vállalat Ez azonban nem menti az üzlet, vezetőjét, dolgozóit a 1 szinte egyedülálló rendetlen­ség miatt. De hallgassuk : meg, mit is mondanak. Kevés az elárusító, sőt ál- ' landóan cserélik az embe­A Balaton északi partján is pyorsabbak a vonatok A Balaton mentén eddig korszerűsítését és a régi esak a déli oldalon közieked- sineket hc«szú sinekkel cse- ] rekeh Nagy a forgalom, nem | tek kielégítő gyorsasággal a vonatok, mig a szabadbaty­tyán—tapolcai vonalon a pályatest - korszerűtlensége miatt többnyire csak 40 kilo­méteres sebességgel halad­hattak. A vasútépítők egész lélen. a leghidegebb idők­ben is, szünet nélkül dolgoz­tak. s ennek az s^ffisriSTKTta 5SSÍi"jS2 A teljes a büfék „üzeme". Horuczi Mária A nagy büfé rendben tar- két labdarúgó-csapata mérte tásara is vettek már fel ta- ö jét A vánalat szak. karitó személyzetet, igy a i régebben kifogásolt rendet- szervezeti bizottsága idén is ren tavaly megkezdte mű­ködését az új fagylaltüzem. A brigád ellenőrzése során jándéktárgyakkal kedveske­dett a vállalat János nevű dolgozóinak. rélték ki. A budapest—tapolcai va­sútvonal Szabadbattyantól Balatonfüredig terjedő, mint­egy 50 kilométeres korszerű­sített szakaszán az eddigi 40 kilométeres sebesség helyett most óránként 80 kilométe­áldozatkész res gyorsasággal haladhatnak munkának az eredménye, a vonatok­hogy a balatoni főszezonra A pályaátépítést július 15­Szabadbattyántól—Balatonfü- tői Balatonfüred és Tapolca redig befejezték a pályatest között folytatják. (MTI) jut idő az alapos takarításra — mondja az üzlet fiatal ve­zetője. S itt. ennél a mondatnál meg kell állni, mert bár a rendetlenség nem menthető, de az igaz. hogy a szegedi élelmiszerüzletekben sürgő­sen szükség lenne takarítók­ra. Több üzletben elmond­ták, nemigen győzik a taka­rítást. Javaslat: próbáljon a Szegedi Élelmiszerkiskeres­kedelmi vállalat takarítóbri­gádot szervezni, amely a na­gyobb forgalmú, kislétszámú Kisorsolták a lottó júniusi tárgynyereményeit A sorsoláson a 24. hét szelvényei vettek részt Hétfőn az Országos Takarékpénztár Nádor utcai köz- 9 056 427 teáskészlet. 9 069 779 pontjában kisorsolták a lottó júniusi tárgynyereményeit, rádió. 9 072 521 rádió. A sorsoláson a 24. hét szelvényei vettek részt. 9 076 918 rádió. 9 083Ó36 élel­Az alábbiakban közöljük a totó-lottó szegedi körzeti miszer-utalvány. 9 097 605 iroda területén eladott és nyereménnyel kisorsolt lottó- fényképezőgép. 9 099 483 te­— Fiúk, csend! A zaj tovább tart — Hallgassatok mar, gyerekek. Nagy Péter ifjúsá­gi elnök mondja ezt a katedráról, s az is­kolapadban ülők las­san elcsendesednek. A közgazdasági technikum statiszti­Az uialsé éiM&éfi ícdáílcazá a 60 éves találkozón már akkor is tudtak. — mindössze hatan Nagy Péter szavai vannak itt. Mindszen- után Szüts Imre, az kai tagozatának épü- ti Lajos. Sebők Fe- iskola önképzőköré­leteben, az egyik osz- renc, Szűts Imre, nek hajdani titkára találkozó tályteremben va- Eteh János, Kiss kér szót, s felolvassa verseket élet emlékei. Taná­raikra emlékeznek az öreg diákok. Közöt­tük volt Reízner Já­nos, Szeged nagy tör­ténetírója is. Abban az évben halt meg. amikor ennek a ta­lálkozónak a résztve­vői érettségiztek. Később derűsebbé válik a hangulat: a résztvevői szavalnak. szelvények számát. 159 794 rádió. 175 288 utal­vány. 177 655 rádió. 180 485 mosógép. 189171 televízió. 204 223 rádió. 227 224 televi­óra 8 886 344 rádió. 8 893 804 gyünk. De nem órán, ödön és Nagy Péter, egyik versét, amelyet Kiss József Adagió­s a résztvevők nem Ügy tudják. ketten még az első világhá- ját. Falu Tamás lép­gyerekek. Hat 80 éves még élnek az osztály borúban, az Adria csőházát, Farkas Im­iíregember ül a pá- .anulói közül. partján fogalmazott, re Kis kadétját dókban. Nagy Péter. Tízéves érettségi titokban és rejteget- mondják el az öre­az ifjúsági elnök, aki találkozójukat 1914. ve mindenki elől. A csendre intette a fiú- június 29-én tartót- pontos hexameterek­kat, már 82 éves. Ve- ták. Nagyon sokan ben írt vers határo­le van a fia is: ő sem voltak közülük kato- zottan háborúellenes, mai gyerek már. 52 naruhában. Pedig a Mit keres itt a ma­•zarajevói lövések, gyar. s Vérét ontja ímelyek kioltották miért? — kérdezi a Ferenc Ferdinánd vers költője az utolsó ifjúsági elnök az ön­életét, csak egy nap- sorban. képzőkor hajdani el­aal a találkozó előtt, A találkozót üdvöz- nöke bejelenti, hogy június 28-án hangzót- li a mai iskola. Gi- ez volt az utolsó nem nagy a különb- tak el. S ők mégis day Gabriella KISZ- érettségi találkozó, se%. De csak azért, katonaruhában ül- titkár vezetésével az Többet már nem tar­mert az öregek ko- tek a találkozón: ifjúság képviselői vi- tanak. Kéri, fogadják rukhoz képest meg- szemléltetően doku- rágcsokrokat adnak el lemondását lepóen fiatalnak lát- mentáivá. hogy a át az öregeknek. Je- Ellenjavaslatok szanak. Pedig nagyon szarajevói merénylet szenszky Sándor hangzanak el. eves. teljesen ősz a haja. — Ugye, elmenne köztünk? — kérdezi az idősebb Nagy. Igen. csakugyan gek. Aztán Eteh Já­nos ismerteti egyik .anulmányát, amelyet i mohácsi csatatérről, i mohácsi tömegsír­ról Irt. Végül Nagy Péter régen, 1904-ben érett­ségiztek mindannyi­an a régi állami fel­sőkereskedelmi isko­lában. Három osz­tály 104 tanulójából 75-«n érettségiztek sikeresen, s most — nem volt több szimp- igazgató beszédet ia ürügynél az első mond. világháború megin- — Az iskola tör­dftására. ök akkor ténetében ez az első természetszerűleg 60 éves érettségi ta­mindebből nem sej- lálkozó — jelenti be. tettek még semmit. Aztán felevened­Egyet s mást azért nek a régi iskolai — Ha még élünk, jöjjünk össze máskor ls. Döntés nem szüle­tik. Majd az idő mondja ki az utolsó szót. ö. U levízió. 9 106 316 rádió. 9 116 126 motorkerékpár, v 9121 083 zenegep. 9142 263 radio. 8 906 401 haztartási te^y^. 9 ,42 367 televízió, kmgépesítes. 8 924 1% ke- 9170242 rádió. 9179 253 „,„„t rekpár. . aranyóra. 9 185 162 külföldi 8 935 207 zenegép. 8 937070 társasutazás. 9 208 655 rádió. A gyorslista közvetlen a húzás után készült. Az eset­leges számliillákért felelőssé­get nem vállalunk, A nyer­teseknek a jutalomsorsolási utazás. 239 023 ezüst evőesz- villanytűzhely. 8 944 063 fény. kozkrézlet. 252 248 kristály- képezőgép, 8 948 820 televízió készlet. 287 791 utalvány. 909 031 utalvány. 912 988 8 970 472 külföld: társasuta­zás. 8 978 339 óra. 8 977 878 mege ajándékkosár. 919 386 mosógép. 8 985 861 élelmiszer­külföldi társasutazás. 1 127 434 rádió. 1 128 637 rádió. 1138161 óra és utal­vány. 1 145 121 utalvány. 1 151 709 televízió, 1 161 098 rádió. 1 169 158 óra. 1 179 110 televízió. 1 211 055 zenegép. 1 211 436 rádió. 1 218 752 Moszkvics 2111 732 rádió. 2127 521 óra és utalvány. 2 136 043 rádió. 2 149 028 óra. 2 177 420 éléskamra-utalvány. 2188 326 rádió. 2 230130 te­levízió. 2 232 327 televízió. 8 603 595 televízió. 8 613 282 hűtőgép. 8 615 379 mosógép. 8 630 135 élelmiszerutalvány. 8 630 422 mosógép. 8 658 239 kerékpár. 8 661 798 hangu­latsarok 8 665 475 rádió. 8 618 304 rádió. 8 673 480 te­levízió. 8 683 245 rádió. 8 491 334 aranyóra. 8 711 474 kristálykészlet. 8 714 680 te­levízió. 8 722 973 hűtőgép. 8 723 085 szőnyeg. 8 726 969 televízió. 8 732 914 rádió. 8 736 435 ezüst mokkakészlet. 8 741 435 szőnyeg. 8 763 634 televízió. 8 772 231 könyváll­vány és könyvutalvány. 8 781 128 televízió. 8 782 880 kerékpár. 8 792 755 hűtőgép. 8 802 784 televízió. 8 808 288 televízió. 8 824 817 éléskam­ra-utalvány. 8 8 31 335 rádió. 8 831 440 rádió. 8 834 175 rá­dió. 8 839 965 televízió. 8 845 211 kerékpár. 8 853 745 Utalvány. 8 995 904 háziartá- SorsJegyrésrt 1964. július sí klsgépesftés. 9 002 356 varrógép. 9 006 710 rádió, 9 051 257 televízió. 20-ig kell beküldeni a Sport­fogadási és Lottó Igazgató­ság lebonyolítási osztályához. Rádióműsor tacsokor. 22.50 Mai azemmel. .. KÜ&StTH RADIO 23.00 Operarészletek. 24.00 Hi­4.30 Hírek. 4.33 Vldáman-frts- rek. 0.10 Filmzene senl 5.00 Hírek. 5.05 Falurádió. 5.45 Postabontás, b.00 Hírek. í.oo Hirek. 7.10 Üj könyvek. 7.30 Színház- és moziműsor. S 00 K'i­rek. S.05 Műsorismertetés. 8.15 Harsan a kürtszó! S.55 Klaiszikus operettrészletek. 10.00 Hírek. 10.10 Mendelssohn-művek. 11.07 Végén csattan az ostor. 11.45 Vera Repkova Smetana-műveket zongorázik. 12.00 Hírek. 12.15 PETŐFI RADIO 6.10 Torna. 0.30 Hírek. 7.15 Postabontás. 8.00 Hírek. 14.00 Vas megyei kurucképek. 14.10 Idöjárásjelentés. 14.25 Könnyű dallamok. 15.00 Hírek 16.05 Fia­tal zeneszerzők. 15.43 Inka őr­helyek a jégvilágban. 18.00 Tánc­zene. 17.00 Hírek. 17.05 Fúvós­esztrád. 17.20 Hogyan néz­zük? . . . 17.40 Kártyajelenetek Tánczenei koktél. 12.58 A vi- operákból 18.20 A sellők 18 io A dzsessz kedvelőinek. 19.00 Mi történt a nagyvilágban? 10.15 Népdalok Angliában. 10.40 Jano­18 Qábor és Sándor René hang­versenye a stúdióban. 20.13 Ci­gánydalok. 20.23 Vadrózsák 21.00 Hírek. 21.05 Századunk zenéié­ből. 22.35 Nyugati állam — nyu­gati gazdaság. 22.30 Hangver­dékl színházak műsora. 13.00 Olasz, irodalom — magyar iro­dalom. 13.15 Radlcs Józseí nepi zenekara játszik. 13.45 Gazda­szemmel a nagyvilág mezőgaz­daságáról. 14.00 Hírek. 14.10 Aida. Részletek Verdi operájából. 15.05 Szeretve mind a vérpadig. 15.26 I,oewe: Pygmalion — részletek. 10.00 Hírek. 10.10 Negyven el- Sn'ynaptá'rT 23.0S Hírek." szánt kutató. 16.33 Kamaraze­ne. 17.05 Fiataj vasutasok ta- TelevfciÓltlÜSOr lálkozója. 17.20 Máthé Jolán és Palló Imre énekel. 17.56 Műsor- 18.18 Hírek. 18.25 Indul a tábor! ismertetés. 18.00 Hírek. 18.15 Vidám tobor2ó az önkéntes Ifjú­Villanófényben a szerszámgén- sági építőtáborokba. 19.03 Cus­ipar 18.20 A Bécs: Ftlharmoni- tav» Courbet. Francia kisfilm kűsok Zenekara Játszik. 19.25 A 19.20 Esti mese. 19.30 Tv-hiradő. Szabó család. 19.55 Jó élszakát. 19-45 NaPl jegyzetünk. 19.50 Ze­cyerekek! 20.00 Esti Krónika, nei szótár. Egy dallam vándar­30.30 Könnyűzenei híradó. 21.20 láaa. Ádám Jenő előadása. 20.35 Dall-dall dal. Rádiójáték. 22.00 Utazás áprilisban. Magyarul be­Hírek. 22.15 A Nemzetközi Ze- szélő szörfét film. 21.50 Petőfi nel Nevelést Társaság konferen- Sándor: Tündérálom. 22.15 Tv­elájáról leientjük . . 22.35 N6- hlraőő 2. kiadás. Kedd. 1964. junlus 30. DÉL-MAGYARORSZA0 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom