Délmagyarország, 1963. december (53. évfolyam, 281-305. szám)

1963-12-10 / 288. szám

RUUOM, HIUBU UúO Várható Időjárás kedd es­Mgt paras. tábbfslé kóddá, hideg Idó. Fiukon ke­leten néhány helyen hó­szálllngózáa. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet 9— minimi 1 (ok között, a kítdfti te­rületen mtnuni 1 fok alatt. (MTI) Meg lehet érteni N&i logika IMI. december lé., kedd Kovács meséli Szabónak: — A tavasszal kifestettük a lakást, as maga belekerült 4 ezer forintba. Aztán már nagyon kellett a Pistinek át­meneti kabát, a feleségemnek meg nem volt nyári ruhája. TIZENÖT ÉVE 1948-ban e napot az ENSZ ,, ... . ... közgyűlése — az emberi jo- A "WVarton nyaralt as egéss család három hitig, as is gokrol szóló egyetemes nyi- belekerült legalább 10 ezer forintba négyünknek. Meg tu­latkozat elfogadásának em- dod, most vásároltunk egy porszívót, is végre egy csavaró­lékére — az emberi jogok gépet, hogy ne kelljen már hallgatnom: „Igyekess haza, napjává nyilvánította. m0rf ^ Mm kicsavarni a ruhát r A televisiórésslei nemzeti színház is tart még, szóval teljesen kiköltekeztünk. És most már l. öperet>érleí*kvSgo' IwruIbSB otthon nyaggatnak, ki kellene cserélni az egyik szobabútort. 18 órakor. kamaraszínház Ma nlnoe elöadáa. MOZIK Szabadság, negyed 4, fél « és háromnegyed l órakor: A ezel­hámosnő. Magyar film, szeles változatban. Korhatár nélkül. — Vörös Csillag, negyed 7 es léi * órakor: Papát vásároltam. Magyarul beszélő színes, széles­vásznú nzovjet Ilim. Korhatár nélkül. — Fáklya fél a «» fél A orakor: Kéa a vízben. Magyarul beszélő lengyel film. Csak 18 éven felülieknek. INSPEKCIÓN ALLATORVOSI SZOLGALAT Szeged varos területére December 7-tól 14-ig este l IWS ••• i v » i itH 1. \ \ ^ ••• • • • • * t l • \ t'ti1 * , ... Töröm a fejem, hogy mitévő legyek. Persze, azért valamit majd csinálunk... — Mi pedig nemrég eettflnk egy autót. — Ne mondd? És honnan volt annyi pénzetekül..'. M. T. Dr. Gregnss Pál Romániába utazott — Te mindig 7jsértölőd»k valamiért... Megbüntették az ittas fármövezetőket Repülő postakocsi Pintér Vilmos, Mórahnlom, VII. kerület 408 szám alatti lakost, amiért több korsó sör fogvasztása után motor­kerékpárt vezetett Imbolyogva, bizonytalanul vezette motorkerékpárját 8 a Francia rá olaaz technikusok rakétát szerkesztettek a posta továbbítására. Az elsó kísérletre februárban kerül sor Párizs és Róma között A tervek szerint a „repülő postakocsi" naponta 12 utat randőrjárftr énért igazoltatta, tesz meg. A postf>rakéták húsz perc alatt jutnak el Rómá- majd vérvételre állította elő ból Párizsba. A 30 kilogramm teherrel közlekedő „repülő- Kószó István Szeged Róku­postakocsnk" 22 000 méter magasságban közlekednek, a re­pülőgépekkel történő összeütközések elkerülésére. Tegnap, hétfőn a Román Nagyobb mennyiségű sze- si feketeföldek 40. szám alat­Tudományos Akadémia meg- gzre ital fogyaatíáaa után ti lakost. A bíróság 1800 fo­hívAsára kéthetes romániai motorkerékpáron közlekedett rint pénzbüntetésre ítélte, tanulmányútra utazott dr. Szeged területén Német Ist­Greguss Pál Kossuth-díja* ván, Szeged, Felsővárosi fe­órátoi r.gg.1 « óráia rv.ue- «gyetemi ^nar. A szegedi tu- keteföldek 127. szám alatti és ünn.pSíp n.ppí' tomanlai tartózkodása lakos. A szegedi járásbíróság segély cs nehézeiiés esetéie idején eloadasokat tart a bu- bűntettéért 1400 forint pénz­j^í1^, dr; ul* *!" karesti a vidéki egyete- büntetésre ítélte. um. T Tei.fon- 28:M artl" kutatásainak eredmé- Nyolchónapi javító-nevelő AS állatorvos kiszállításáról« nyeirfl, valamint módszer- munkára ítélte a bíróság hívó 1*1 köteles gondoskodni, tani problémákról. ftta(<Hns-z4tá%. A cambridgei egye­temen két tudós lan­kadatlanul dolgozik a majmok "nyelvének­megfejtésén. Elektroni­kus berendezésük rög­zíti és elemzi a 25 kí­sérleti állat "csevegé­sét-. Eddig 30 "ma­jomhangzóból- álló szó­tárat állítottak össze. Szerintük mindegyik hangnak meghatározott jelentése wi Anyakönyvi hírek I. KERÜLET tailn. Somogyi Rudolf M1­"áeaaság: Jakabovic* And- hály és Katona Anna, dr. ráa Lajos és J«kw Adrién, Palugyav Ernő és Vida Er­Kozma András és Mészáros zsebet Klára házasságot kö­Éauzsanna, Dold Ferenc és tflttek. Erdélyi Ilona, Kormos Lajos Halálozás: Kelemen István Antal és Jakus Erzsébet, 76 éves, Gombos Imréné Gorgényi Gábor és Boda Er- ötott Rozália 94 éves korá­zsébet. Makk György és Ko- ban elhunyt. vécs Mária Zsófia, Fehér Gyula és Czuth Ibolya Piros­ka, Puszta János és László Gizella Erzsébet. Kátai Fe­renc Sándor és Kádár Mária. III. KERÜLET Házasság: Kiss Ferene és Simon Piroska, Lengyel László és Farkas Anna, Ne mT iL I p.z.rc Gavlik Tibor és Kőhalmi Neumann Karoly és Pamuk ftva Gyula. Levmle Ijászló és Hajlamász Mária házas­Ibolva Aranka házasságot kötöttek. . , , ....... . Születés: Fülöp Sándornak ^gL^KS és Bakos Lídiának Mária, Születés: Aradi Györgynek Me—,átk I-A-.I, *m vr-t,,.,' é* Pintér Etelka Máriának Horváth Jenőnek és Matusz- „ . ... . ka Erzsébetnek Csilla Éva, Kónya Józsefnek és Kovács Klárának József, Hortobá­gyi Miklósnak és Szabó Zsuzsanna, Tari Nándornak és Illés Matildnak Gyula, Márta Károlynak és Jankov Mirjanának Éva, Kovács Etelkának Csaba István, dr. * Krizsa Ferencnek és dr. Do- ggfr M^rián^F^ Fnt,^ L„„ Födi Mariának Edit, Fogas ÍX-J'SÍKESw 2e™CJ Ferencnek és Ézsiás Juünn­Selymes Mihálynak és Jank Móriának Erzsébet, Balog Balázsnak és Leié Rozáliá­nknak Mária. Szabó István­nak és Csókási Margitnak nak Zoltán Balázs, Bus Jól HGrCZ^-LáS7d°Uf; zsefnek és Áchim Eszternek Leugrott a mozgó villamosról, halálra gázolták a kerekek KÖNYV KÉSZÜL KENNEDY MEGGYILKOLÁSÁRÓL Az UPI és az American Heritage Kiadóvállalat be­jelentette, hogy könyvet adnak ki Kennedy elnök meg­gyilkolásáról. A könyv felölelj a gyilkosság négy drá­mai napját, tehát a néhai elnök Dallasba érkezésével indul és az Ariingtoni temető szertartásaival végződik. Az illusztrált könyv januárban jelenik meg. íjéit kaícuzat fe.ko-rd.dal HLÖRF. JÉI-réTT FÖLDRENGÉS A Szovjet Tudományos Akadé­mia fizikát intézetének munka­társai szerint elvileg napokkal előre lehet tudni, hogy föld­Vasárnap a fagyra szél és rengés lesz. A bányaomlást két­három héttel etőbh jellegzetes Tegnap, hítfőn rete Sze- Makhajda János. SzEged. gjsden Rókus irányába uta- Lövölde utea 199. szám alatti zott a 84-és számú villamos- lakos, aki a 10-ee AKÖV te­kocst hátsó peronján G a J- hergépkocsJját vezette, az Os­dacsi Erzsébet, 17 éves, kola utcából jövet nem ad­Saeged, Arvia utca 39. szám ta meg az elsőbbséget Lász­alatti lakott. Amikor a sze- ló István, Mérey utca 9. az erős hullámzás ellenére ..,„-„.„ _.„-., plfirl m„ A reivény a Tavasz utcát meg- szám alatti lakosnak, aki hajóra szálltak a Siófoki isldrongést 2 'földkéreg r.'r'ese­állóhoz közeledett, Gajdaest CF 89—85 rendszámú aze- Halászati Vállalat dolgozói. né,n Jelzik: ezek tanuimánvo­Erzsébet a mozgásban levő mély gépkörei jávai ott köz- Tíz motoros hajó indult ki a lí?* '*ehiőro?ÍJÍ?*1. oTn.i h°gy kocsiról le akart szállni, de lékedért, s ugyancsak sza- Balatonra a nagy keritőhá- ^ ^"Jelzést adjanak, szerencsétlenül a hét villa- bálytalanul, kis ívben ka- iákkal a fáradozás nem volt - üjszegfdi szövö­moskocsl köré esett re a nyarodott. A Írét gépkocsi UVT ' fx i8rab°íbs nem vbr gvar kultürcsoportja jól hátsó koest mindkét tenge- összefutott személyi serülrá verődött ré S^b."?^41Tk^^Í ivével keresztülgázolt rajta. neTn tórtént, az anyagi kár degben rajokba verődött ha- inkl!m(nt renderéaében. az 'Z r! ,2 e. k i 1100 forint, lak tömegesen kerültek a há- ötletei es változatos műsorban Gajdács) Erzsébet a baleset _.,„„„„ ,,, , „ , . — ahol énekszámok, szavalatok. xkí . h-tv VITAESTET RENDEZ lókba. Egyre üzemegységek- bűvészmutatványok váltogatták után nénany perccel a neiy irodalmi sznkoaztálvn ben iev a fonyódiban 100 révmást - icuifinft.an az öttagú színen meghalt Balesetét iroaaimi szanosztaiya uen, így a ronyoaioan xuu . „kaiegyüttes szmopeit sikerrel. okozta. ^ 8 Ma8y«r írók Szövetsége mázsa halat tettek szárazra. A rendezvény teljes bevételét a *' 1,1 ' szegedi csoportja Andrásey Amikor mind az öt üzem­Figyelmetlenül vezette mo- Lajoe, Lődi Ferenc és Né- egységből megérkezett a je­torkerékpárját Papp János, meth jrerenc legújabb ver- len tés, kiderült, hogy rekord­Kuzaa, Tanya 587. azám alat- ^.irő! csütörtökön, december mennyiséggel tértek haza a ti lakos. Ezért Szeged és Ru- I2rén rete 8 órai kezdettel, balatoni halászok: összreen zsa között a 23-as kilométer- a ámulat Kárász utcai klub- 340 mázsa süllőt és keszeget kő közelében egy ködarabra jábJtn A vitaindító előadást fogtak kl, ami egyúttal aer. hajtott, a motorkerékpárja dr Kovács Sándor Iván idei év legnagyobb balatoni elvágódott Papp János sú- ^gyptemi tanársegéd tartja, halászzsákmánym. lyos, 8 napon túl gyógyuló — sérülést szenvedett sp«nyol nép scgftéiére fordítják. BESZELŐ" RAKOK Szovjet tudósok t Távol-Ke­leten úgynevszett „be»zéló'' rákokat találtak. A tudósok art remélik, hogy a sajátos hangokat kibocsátó rákokról készült hanglemez-felvételek üj módszert tesznek lehető­vé ilyan tengert állatok ha­lászatánál. nosnak és Soós Katalin József, Káity I.tvánnak ós ^LJaflíl' wtrtr irt™ Antal Jánosnak re Mtuir Fodor Ilonának Klára. Mar­kovics Lajosnak és Király . . Magdolnának Tibor. Darázs '^JTLZ Viktóriának Zsuzsanna, Tóth Ferencnek és Csányt Uoná­betnek Erika, Juhász And­rásnak és Nagymihály Fii­nak Zoltán, Palotás Ferenc- ™ nok és Galambos Teréziának I]dlkd;r^ nak* Endre. Palotás Ferencnek és I Z plw ttlf L á Galambos Teréziának Edit, f'**- ^^ Jl^ní yJ: Peták Károlynak éa Vass ^ an„ ""kn ^ Erzsébetnek Erzsébet, Tóth íf8""8/ iAjosnak és Herke Erzsébet- Ném*th Ererébet^k Zsu­vu z»annak, Dobo Antalnak e­raefner^árént Annónat K^art Zsuzsannának Kiér Li? ztinai tltan t í ru, Zombai Ferencnek és Ann^ Z^nai Istvánnak és TRkácl ndikó MórUnaJ; Czjnege Erzsébetnek And­rás, Biezók Istvánnak és László Ferenc. Puruczkai Józsefnek «e Olasz Magdol­Saja Máriának István, Pln- ' . rx x. nanak F.ndre nevű gyerme tér Józsefnek és Hegyközi Piroskának Éva Ildikó, kuk »zu'etett Szaszkó Istvánnak és Gál Halálozás: Rácz Antal 88 rZ^rZo Bozóki András 68 éves. íairiónaf túSttóF Horváth Jano.né Hadik Ma­tild 71 éves, Horváth Irtván rrekának Péter, Szigeti Já­nrenak ós Németh Klárának Zsolt Jánoe, Ferró Ferenc nek és Csordás Évának Ju 76 éves, Denk Ferenc 80 óines, Busa Farkae Péternc Farkas Erzsébet 72 éves, tj.l.i _ TT-— Kerekre Péter 60 éves, Bán dit, Pakai Jánosnak éa Far- JÓZ5efné Herczegh Mária 64 kas Piroekápak Piroaka. Bel- , _ 1.1 NfiHórót:,. —: év*s. Jámbor Sándorrnc Szendret Mária 80 évre ko­rában elKünyt férfi és nöi segéd­munkasokat, kubiko­sokat, onállo kubi­kosukig apókat budapesti munkára azonnali bclápáaanl fel­veszünk. SzoclállH Jut­tatásokat a törvónyes krratrk kö7.«tl btzlo­aitunk. Jelentkezel szentalyeaen. km. 43. sz. Állami Építőipart Vállalat Budapest. V.. Koasuth Lajos tár 4.. Ildiit. J," rővárost s. számú Építő­ipart Vállalat felvesz normaellenört (E. M. kápreitóaael) kő­múrssaket. Uurbantarto vll­lanyszerelóket. lováboa fárft ái női segédmunka­•okat Munkásszállás, napi egyezrei elkezes van. Ta­nácsi igazolás síüksegcs. Jelentkerks Budapest, VTU., kar., Csokonai u. 8 Mun­kaügyi oattályon. Bp. 43M ADÁSVÉTEL Keveset használt L'sehgvártmányú hln. talú eladó. Honved ter 8. C. 1. U. Brit eget legelőnyö­sebben vásárolhat, értékesíthet Falus bálvegkereakedés­ben. Kelemen utca 4. siám. * Veszek: faagyakst, vaságyakat, konyha­kredenceket. seriont, rosszat Is. Kteinná. ",1,-siriu u. 77. "477 fl vermek kerákpárt. ncgyedest. keresek ZalroshódBn, !8 lite­re*, klíogástalan, el­adó. Kállay u. 11.. Újszeged. 7408 Kgy dunyha, egy sezlon, futószönye­gek. g.vermekágy; *1­luka. kettő darab ketajtóa modern szekrény, 1 db s/.o­batükftr, kis vltrlnes s-ekrénnyel eladó. Hunyadi Jánoa sgt. Zöld épület, A. lépcsőház. Jani Mi­hály. 1407 Zománcos Ulőkád ki­fogástalan, gázcsö­vek eladók. Kárász utea 11„ I. emelet, 2. 74'1H villanymotor tartozé­kokkal, daráló, szi­vattyú. cséplőgép­hajtásra alkalmas, eladó. . Mindenre Jó" lellgére kiadóba Horgolt terítő, felfe­kete kabát, kezl-kár­tnló eladó. Zákány U. 52.. emelet, 1, Mó­-zároáne. 73á« Azonnal pénzhez jnt, ha kiolvasott könyvelt el­adja. Magas áron vásáro­lunk regi us új kiadású szépirodalmi, tudományé* e: ííjuaagi konyvakau Kőnj-vesbolt. K»rá»i u. é* Dugonics tár sarok. mi riadó: enii db új tégla, éjjeliszekrény, m egy ételre.^ y | nagy ruhaszekrény. -- * - vin kécl mángorló. Katona József utca 77. 74711 Moszkvics 407 eladó, rctőfl Sándor sgt. 12. 7474 7446" Jeligére klad> hiu 1448 Eladó: ebédlóaaz tal. faragott paraván ola)fe»tm*nnyel, szé­kek. mesterhegedü. Kossuth u. 35., em. 3. ajtó. . 7"7 liu kg korili fehér hízott serté:. éa egy zománcos samotto* 1-alyha eladó. Sag­\ ári telep. Szabadkai út D. 7418 l.lft kéve h-rc elcsón eladó. BcJketelep, Három darab 200 k? hízott srrlés eladó. Tlazn l.ejos u. 81. Kihúzás asztal, k,­rek asztal, hasznán könyvszekrény Splt­/.er asztalosnál el­adó. Attila u. 18. Trlefunken stereo le­mezjáuzó eladó. D«­vény, Ueak Ferenc utca 2., délután 4— «-1K. 7418 Külföld! baba és bu­bakocsi eladó. Lenin krt, 40.. ír. i. 7447 ssxioii politúros ebédlőasztal eladó, Munkácsy u. 5. Kilugastaluu i la pót­ba ii levú zománcos tűzhely eladó. Újsze­ged, Kállay u. 6. Erd. délután 4 órn­tól. 7430 12Ú tffl' lí. 35 motor eladó, vagy hízott aerlcsert elcsérélhe­ió, Kossuth u. 33. Opel Kekord 1981-es igényesnek eladó. Flnyal Szálló. 10 18 "i mg. 7t:;á Bor, termelőtől (t­nom fehér és piros 15 Et-os arban kap­ható 28 llteriól. Sze­ged. Somogyi Béla utca 5. szám. 819B3 Kékes televízió, j;a­ranciáUs. eladó, új­szeged. Für) u. 78. 200 kg körüli Jó ser­tés eladó vagy felo­része e« nag.v terem fűtésére alkalmas samottos kályha. Mó­ra u. 35. 01987 Kettő darab 110, 12U kg-os sertés és egy ágyneműlartó él­adó. Cserepe* sor 3 4. Kakás. 91938 Kgy bölejelő hasas tehén eladó. Pulez utea 40/it. 019B8 Modern új kis asztal, alacsony, eladó. Zrí­nyi u. 6„ fldsz. 2.. délután á-töl. 91974 lai Miklósnak ós Berténvi Erasóbctnek Errsébet, Ve­csemyé* Jóreefnck ás Barrit Juliannánftk István nevű gyermekük született. ' Halálozás: Agárdi Klára 2 hónapos. Selymes Erzsébet 1 napos, Magosi Mária 3 hó­napos. Kemper Antalné Vol­per Berta 90 éves. Gulyás Kálmánná Veszelka Rozália 81 éves, dr. Gombos József 68 évre. Pap Béla 81 éves. Fekete Bélánc Szabó Rozá­lia 71 éves, Ott Mária 72 éveg. Faragó István 64 éves. Király András Ferencné Tóth Magdolna 58 éves. Tombáez Antalné Csiszár Irén 31 éves. Nohel Józsefné Kusma Rozália 58 és-es. , , , „. . „„ . r aki néms címmel irodalmi em­Tóth Sándor 69 eves. Csa- | lékműs<)r, r(r,„P/ nnhits Mlhái vanyák Gábor 1 honapos. ziU»t< sengk w. évforduló)á »i­Dreichlinger Klotild 63 éves kslmából ma de'uián 6 órgkor a Móra Ferenc Milvelodesi Otthon­koraban | ban a i iatsiok irodalmi szü­li. KERÜLET pad*. A műsort rendezte: dr. Házasság- F.lek Imre Kord Imre. Mindenkit szeretel­György és Kerepesi Margit, ; ^UregV m<lvelí,líst oWhon vt~ ördögh Józ.sef éa Móricz Ka- x a iÍkrosbjiísHoIa 6. eiöad^^ _ | december ll-ón, szerdán 8 '' órakor -a Mórg Ferenc Műyglő­d^Nl Otthonban .i«m^ession c(m­mel. Modern lánczene, saját szer­Közlemények x 1988. december lt-én, szer­dán délután 6 órakor dr. Muksi Lajos egyetemi adjunktus Az Űrkutatás legújabb eredményei címmel előadást tart az Építők Művelődési Otthonában (Kossuth Lajos sgt. .13.). Előadás után in­gyenes filmvetítés. x Mozaikok Franciaországból oimmel dr. Krasznay Láscló tart •.•••adást a l'ostas Művelődési Otthonban decembcr lu-cn, kod­den délután 5 és pslc fél 8 óra­kor. Az előadás után hat színes filmet mutatunk bc Franciaor­szágról. x Meri vétkeseb közt cinkos. Ln.scbh férfialakra orkán esőkabátot ve­szek. ..kifogástalan 91BCO" Jeligére a hir­dftobe. 919611 Hü kg-os hízott ser­les eladó. Cserz,; M. u. 30. c. Kalemwick. Számológépek, osne­adógépek termeló­szüvetkczcteknrk keszpanaért garan­ciával eladó. Tele­lon: Hp. 33ti-»45. Hn - '.uveí&t* i z-msnyek.. modern elpo elveszett. Ke- i Kll,P ' - n OPPM dzsessz. Közreműködnek a n+C sexictt, „ . |u,.B.lomért. fe" a bckéscsebal Penes putntett és Üfénelev1(,? 85««i í róezos János együttess. Belep,V MTV '!•„ " ,r-—U22 ! dll 7 forint. Bérletek érvénye­Pchelj ktlnnyü lUd- . 4ek. talpbetétét, rugó nci­,11 s< tőt készít és jeyit Balogh orvosi míl­sieresé, Hajnóczy u. ». .s/414 KouyhabuU>r, ágyak,' székek, szekrény, tűzhely eladó. Meg­tekinthetek délután 4 órától. Árva u. 10. Készpénzért vasaro­Ifiényesnek közep­termetre szép bun­da eladó. „Világos 91998" jeligére a hir­detőbe. 91393 : nadrágot, esőkrt­————— ; penyt. bakancsot, stukatordeszka | 0Sjzmát, Eumles|z­Érd. | mát. Bizományi Áru­lunk vászon munka ruhát, munkakö­penyt. vattakabátot, Tolósúlyns piaci mérleg 10 éa 20 kg rövid rüddal. nnéy tányérral hitelesítve legolcsóbban kapha­tó. Krammer Ferenc. Baja. Bezerédi u. 3. nilmlan csomagolás. Kgy rádió ela«o. Ma­dách u. II. Olajos. Rcngei u. vennék ket ágyra való Jő karban 1»­vő rámát Joisef A, tlla sgt H. 7118 ion kc-as hizo eladó. 32 743( I Morahalom. Kclsza­hadulas u 70. 913.82 150 kilós hízott ser­tés clado. Hajót u. 31. szara. 91908 ÜJ cs léc eladó. Hunyadi János sgt. 41. I.skó Jánosnál. Vásárolok állandóan mindenféle használt bútorokat. Lenin krt, 19. Kis-. V 7196.7 Eladó egy csillár, két Jó i'otel. Megte­kinthető 17 órától. Londoni krt. I. Győr­vari. 81979 k'91827 tlaz Vállalat. Készperlzlrt "is vá­sárnlunk bútort, por­celánt. szőnyegei, háztartási felszerelé­seket. Bizományi Áruház Vállalat. x msKtmaKmaarm EGYÉB . Vasárnap délután 3 Fürdőkádat adilck, j orakor a villamosba lM-as ujat kisebbért. | hagytam akialásk.i­, _ mat, aki megtalálta ..Használt ls lehet" Jeligére be. lttrdető­91P79 Gyermek mélykocsl eltdő. Juhásí Gyula u. 18. eeájn, L em. csak az iratokat ad­ja Is, jutalom éllc­neban. Szalma Si­mon Szegad, Hunya- _ _ di tér 18. sz. 7433 jeUgere a liirdetőbe. Német, angol nyelv­tanítás. fordítás. Gu­tenberg u. 23., tn­rnrnn 3-t.'.; 7443 Naj.it erdőkében je­lcnlkégzcn, aki a Va­dász u. 2á 2. alól el­vitte törzskönyvezett pulikutyámat._ 919110 A Csongrád megyei Tanács V. B. építést osztálya december 16-1 munkábaállással pályázatot hirdet műszaki ügyintéző I. állás betöltésére. Fel­teiéi: Mélyépítő, vngy magasépítő tachníkumi végzett­ség. Bérezés: a 1 Jií' 1930. Mü. M. sz. uta­sítás szerint. Cini: Csongrád megyei Ta­nács V. B. építési osztálya Szeged, Rá­kóczi tér, V. emelőt 517. xK 830 HÁZASSÁG Középtermetű özv. dolgozó férfi va­gyok. megismerked­nék liázaáőag céljá­ból égy Jo lelkű öz­vegyasszonnyal. 8-ééületaj 91950" küh Sérv- és " GYászközlemények Melyen megrendülve tudstjuk, hogy feledhotetiéu forj, édesapa, sp.v, testvér, sógor, nász ko­ma es rokon, íd. VARGA MI­HÁLY, életének 68. éveben vá­ratlanul" elhunyt. Temetese fo­lyó hó 10-én déluian 3 órakor lesz s Oyevl-temető ravatalozó­jából. Gyászoló család, Pilla u. 19/a. 515 Mély fájdalommal tudattuk, hogy szereiéit, feleség és rokon, eSANVI l'AI.Né Borsó Ilona, életének 71. evében hosszú szen­vedés után elhunyt. Temetése folyó hó to-ón 13 órakor lesz a Gyevl-temető ravatalosojából. Oyászoló férje. 917 Mely fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanya, nagy­mama es déőmsma özv. VAR­GA MIUALYNÉ, eletének 87. évé­ben rövid szenvedés után el­hunyt. Temetése folyó hó 18-én 12 orakor lesz az alsóvárosi te­mető kápolnájából. Gyászoló család, 819 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak. Ismerősöknek kik drága halottunk,, özv, (lYdN­r.VDSI MIHALVNÉ temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat envMtenl igyekeztek. Gyászoló család. 514 K. ..'.rönetet mondunk mindazon rokonoknak, llinierrtsöknok os ió barátoknak, kik szereteti ha­lottunk 8MZKVAI FERENC temetésén megjelentek, reszvé­túkkol es virázslkkal mél- fái­dálmunkat enyhíténl igyekerte'.: Gyászoló család. un 4 DÉL-MAGIAKQRiiA^ Kedd, 1863. december 10.

Next

/
Oldalképek
Tartalom