Délmagyarország, 1963. december (53. évfolyam, 281-305. szám)

1963-12-31 / 305. szám

fbfé íiajtö ibrfi ftjét figyelte, aki időnként felte­kintett és bólintott. Tudta, hogy nagyon vonzó új, Jószabású kosz­tümjében. Érezte, hogy a férfi, mintha a szemét odaszegezték volna, keresztbevetett lábát nézi. Hátradőlt a széken és jobb Iából a balon átvetette. A férfi papír­darabot emelt fel az asztalról, de ez csak ürü© volt, hogy alapo­sabban szemügyre vehesse öt Hir­telen kiegyenesedett lecsúsztatta a lábát, mert eszébe jutott hogy a fehérneműje nem éppen maku­látlan. A kényszerű munkanélkü­liség miatt mosónőre már nem maradt pénze és egymásután hordta el a holmiját amíg az utolsó darab is viseltes lett Van ugyan valami tiszta fehérneműje, de lusta kivasalni. Már egy hete napról napra halogatja: hol nagyon Cárodtnak érzi magát hol pedig egyszerűen nincs kedve hozzá. Az állás utáni szaladgálás rengeteg idejét rabolja el — egyik ügynök­ségtől a másikhoz — és mire ha­zaér, már holtfáradt Munkát ke­resett sürgősen munkát kellett ta­lálnia, mert ha nem — minden rosszul üt kL A lakbért ki kell fizetnie. Nemsokára a kenyeres sem lesz annyira elnéző és fenyegetőz­ői kezd. Belefáradt a gondokba. Bár­mit csinált egyetlen pillanatra sem tudott szabadulni a gondoktól. Csak észre ne vegyék rajta. Az igazgatókkal folytatott beszélge­tések és próbabeszélgetések köz­ben könnyednek keli tűnnie. S ma mintha minden tűrhetően sike­rülne Csak a kenyeret és a lak­bért tudná felejteni. Három férfi előtt énekelt és táncolt: az egyik magas, sovány, a másik kettő po­cakos pénzeszsák, akik léggömbre emlékeztették. Száz jelöltből öt­venet választottak ki. Azután új­ra énekelt és táncolt, s a húsz kiválasztott közé került. Ez már valamelyes reményre jogosító eredmény, a kenyeres hitelköny­ve piros, élénkpiros fedőlapjára aranybetűkkel írták rá a nevét. Hat font tizennyolc shilling és nyolc penny — ez az egész tarto­zása. Ne is olyan sok. Mégis, több a tartozása: elfelejtette eheti adós­ságait Három shilling, öt shilling Ós hat penny. Kevesebb, mint tíz shilling. Tíz és tizennégy — össze­sen hét font négy shilling és ki­lenc penny. Nem, nem is olyan sok. Ha végre munkát kap.. hama­rosan kifizetheti összes adósságait. A tejest is és a lajcbért is. A húsz kiválasztottból csak tizen­hatot vesznek fel. Kár. hogy nem kell mind a húsz. akkor biz­tosan felvennék őt is. Végülis húsz nem olyan sok, néhány feles­legesen kiadott font nem tenné tönkre őket Ezek a színigazgatók zsugort emberek, túl sokat akar­nak a pénzükért. Vonzó arcot szép lábakat, jó alakot, könnyű moqjást, kellemes hangot (előnyö­sebb ha jó is), élénkséget, szívós­ságot, türelmet és egyéniséget. Ö igen! Az egyéniség rendkívül fon­f^VJ S6AN 0> CASEV . 5coryidani tos. Ez minden, amit kívánnak — nem is olyan sok. Ha rámosolyog a szerencse, az előadás legalább öt hétig fut, ez biztos. Négy font hetenként az összesen húsz font. Nem sok, de ahhoz elég, hogy megszabaduljon az adósságtól. Megtörténhetik, hogy siker lesz és akkor tíz héten át műsoron marad, talán egy évig is... Nincs jobb annál, mint mikor az ember reménykedhet és ábrándoz­hat ... Teljes kétszáz fontott jelen­tene. Vehetne néhány holmit rendbehozhatná a külsejét Az ápolt külső sokat jelent ha mun­kát keres az ember. Lenne új fe­hérneműje, szoknyája, ami na­gyon kell, ha Jimmel táncolni megy. Kór, hogy Jim nem igazgató vagy rendező. Miért nem ülhet ő itt az asztal mellett és közben ő nézné a lábát. De ha Jim lenne az igazgató, akkor sem változna semmi. Ho© jutott ez most eszé­be? Tényleg, összezavarodtak a gondolatai. Arra kell összpontosí­tania figyelmét ami most itt tör­ténik. Rövidesen védekeznie kelt, s az ie meglehet ho© az igaz­gató erőszakoskodni kezd. Meg kell őriznie tisztánlátását. Jim ma nyolc órakor jön érte. Esznek Va­lamit és utána táncolni mennek. Addig még sok elintéznivalója van: rendbe hozni az estélyi ru­háját, vasalni. Milyen kellemetlen, ho© az igazgató még mindig itt tartja. Ü© tesz, mintha papírjaival fog­lalkozna. s közben őt fi©eli, a lábát nézi. Az utóbbi években száz meg száz női lábat láthatott, már megunhatta volna. Valami más tűnhetett fel neki: e© mulat­ságos és szokatlan mozdulata, va© a testmozgása, arcának, esetleg szemének kifejezése... Ho© zörög a papírjaival. Érez­te, az igazgató azt szeretné, ha ha­marosan az ő testét simogathatná. Nem sír, élőbb jód meg kell fon­tolni a dolgot De ha a férfi tá­madna, mégsem csap botrányt Védekezik, arrrig biztos benne, ho© megéri a játék. Látta, hogy az igazgató súg valamit két tár­sának. és megértette, ho© róla beszól r Pontosan tudta, mit mondott. Talpraesett nő, u©e? Bájos is 0, igen, és viszonylag elég élénk. Vajon ráismer húsz körül? Felfigyelt rá és most itt ül szemben vele... A férfi zajosan forgatja a papírjait Szerette vol­na, ha megmondja, mit akar és aztán elengedi. Készen, felöltözve akar Jimre várni, de ha még so­káig ül itt, nem lesz ideje elké­szülni. Ü©- látszik, a férfinek mindé©, persze őt nem érdekli az egesz. Már e© hónapja nem táncolt Jimmel, de lehet, ho©' ré­gebben, és ha az igazgató nem áll fel az asztal mellől, akkor ű sürgeti meg a dolgot Este, ha találkoznak, óvatosnak kell lennie, nehogy Jim túl mesz­szire menjen. Ó, istenem, min­denkivel óvatoskodnia kell: Jim­mivel, mert túl szegény, ezzel itt, mert túl gazdag. Óvatosnak Jim­mivel, mert az övé akar lenni, óvatosnak ezzel, mert nem akar az övé lenni. Furcsa világ... Jimet könnyebb otthagyni, mint ezt Jim fiatal, szegény és várhat, de ez itt türelmetlen és gazdag, s neki meg munkára van szük­sége. Biztos volt benne, ho© ez az aranyozott disznó tulajdonkép­pen nem szereti és nem érti meg a lányokat. Csak azért hív nőket magához ebédre va© vacsorára, ho© kitöltse az idejét, addig, amíg megkéri őket, ho© vetkőz­zenek le. Jim is megteheti ezt, de a vacsora számára mindig vacso­ra, függetlenül attól, ho© mi tör­téni!; azután. Jim szerelme tüzes és friss; ő pedig sohasem tetette magát, mindig odaadó volt, s ha félénk is. a szé©en árnyéka nél­kül. Itt pedig sáé©elli magát és fél. De az ember előbb va© utóbb szembekerül az ilyesmivel. Kie©ezni és óvatosnak lenni.. U©ane?.t érezte ki az igazgató beszédéből is... „Nem rossz, ked­vesem ..., reményre jogosít... Jól táncol, na©on jól és nem is éne­kel rosszul..; A választás maga rá miss Brirley között... Hanley­nek miss Brirley tetszik, de ezt esetleg..., elrendezzük, ne nyug­talankodjék ... Az élőadás pedig biztos siker... Ha kitartóan dol­gozik, sokat elérhet... E©előre a második szereposztásban kap he­lyet, azután még primadonna is lehet Hi©je el, í© lesz, ked­vesem ... Az első próba jövő hét pénteken, pontosan tikkor..." Mikor arrébb húzódott, a férfi arcát elborította a sértett bálványok kifejezése.... „Viszontlátásra, kö­szönöm" ... s ho© fogott kezet!... Együtt vacsorázni ma este... Ohó! Túl ©ors kezdet volna... „Lássa be, kérem, nem lehet annyira meg­várakoztatni az embert..." Kacsin­tanak és arra várnak, ho© a vál­lukra borulj... Persze, autóján jön­ne érte... Nem, köszönöm... Elő­ször adjon munkát... Kedden ... Sajnos, foglalt va©ok. .. „Akkor majd szerdán este"... Jó, szerdán Viszontlátásra... Milyen jó itthagyni ezt a komor kínzókamrát és újra a friss levegőn járni, még ha az a Piccadilly is... Mi mindent kell elviselni heti né© fontért... És ezen a heten naponta késő éjszakákig próbálhat, ha nem engedi meg, ho© erőszakoskodja­nak vele. Va© okosabb, ha enged? Sokat elérhetne, ha nem lenhe olyan szerény. És mégsem tehet ú©, mint a többi lány. E©általán nincs üzleti érzéke. De most még­is ügy® l®z. mindenkinek tanulnia kell és valamelyes ©akorlattal a dolgok rendbejönnek. Csak a kezdet nehéz.... Esetleg értésére adhatja, ho© a lakbért még nem fizette ki. Nem, ez na©on.durva lenne. Fino­mabban kell kezdenie. Ű© nézett rá a mollette most elhaladó férfi, mint aki biztos benne, ho© ő köny­nyen kapható ... Még elgondolni is rossz, mennyi férfi foglalkozik az­zal, ho© nők után szaladgál... Ha kap állást, ha nem, egy ideig feltétlenül távoltartja az igazgatót magától. Ha a nő könnyen bele­me© a játékba, elveszti értékét a férfi szemében. Már sajnálta, ho© belee©ezett a szerdai találkozóba. Talán későbbre kellett volna ha­lasztania. „Szerda nem, sajnos egész héten foglalt va©ok. Minden ®t» dolgom van'. „Minden ®te?" „Nin­den ®te, tisztelt uram, ez a hely­zet. Lehet, ho© a jövő héten sza­bad leszek, valamelyik nap hívjon fel s majd meglátjuk". 1© kellett volna tennie, de ő habozott, dado­gott és belee©ezett a szerdába. Mi­ért nem viselkedik ú©. mint a töb­biek? Valami hiányzik belőle... Csend®, megszokott vendéglő, aho­vá néha el-eljámak. Rágondolni is mennyire kellem®. Nyugodt hely. ahol meghitten eltöltheti.k az időt. Olyan bárba járjon az ember, ahol jól érzi magát, ha nem — inkább maradjon otthon. Nem hfvja 'fel az állás miatt — ami még nincs meg — ezt az elégtételt nem adja meg a férfinak, bár valószínűleg na©on számit rá. Ha az igazgató tényleg el akar valamit érni, ú© az jóval többjébe fog kerülni, mint heti né© fontba. Csak a biztos fel­lépést kell megtanulnia. Szerda még messze van, és ma ®te még sokat táncolhat JimmeL Milyen mulatságos, ho© London­ban alig akad hely, ahol ne len­nének fák. Kellem® a zöldbe öl­tözött London és a Leic®ter squa­re sem olyan ünnepély® és hideg, mint a többi londoni tér; utcára épített függőkertekre emlékeztet. Vajon milyen fák ezek? Mindé©, hiszen ú©sem ismeri fel, ha látott is ilyent. Arra a tűlevelűre bárhol ráismerne, a töl©et is felismeri, már csak azért is, mert ©ermekko­rában e©szer azt olvasta, ho© a lombjai között bújkál valaki. Az a vörös fa na©om szép, bár ezt a ta­lajt nem szeretheti. De hiszen nem a fákra kell gondolnia... Aho© egy Ws pénze lese, leg­először melltartót vásárol. A ré­git már elhordta, piszkos is és az alakját rontja. Kár, ho© nem kér­het Jimtől e©et, a zsebkendők helyett. Va© talán az igazgatótól kellene kérnie? Még elképzelni is szörnyű. Persze azonnal me©en­né, de látni is szeretné rajta. Jim­nek is tetszene. Férfiaknak na­©on kevés elég ahhoz, ho©- be­képzeltek le©enek. Lesz melltar­tója va© nem l®z — ez itt a kérdés! Furcsa lenne, ha a Piccadillyn méh zümmögne. A méh repül és zümmög, ho© mell­tartót vásároljon... Neki nem méh, hanem olyan autóbusz kell, amely zümmögve hazaviszi. Ka nem akar e© félórát várni, i©e­keznie kell. Szaladni, lökdösődni a munkából hazasiető tömegben .., De már itt is a követfkező ... Na© a tolongás, de sikerül. Felme© a tetőre, ahol kellemesen fúj a szél. A kövér alak furcsán megnézte, ő ©orsan arrabbhúzódott. Ne üs­senek le a lábamról, milyen jó, ho©r a tolongó emberek na© ré­sze ismeri e©mást. Este — tánc közben Jimmel —• vérében érzi majd a dob és szak­szofon ritmusának lüktetését, el­felejti gondjait, félelmét, nyugta­lanul csapongó gondolatait. Már most maga előtt látja a vidám fények ra©ogását és érzi Jim erős, izmos karjának szorítását. És a párok csendesen forognak, köze­lebb hajolnak egymáshoz, forog­nak, forognak, forognák... Mi­lyen ©orsan- me© az autóbusz... Csodálat®, u©e Jim? ... Erőseb­ben ölelj, erősebben ölelj, erőseb­ben ölelj... Végre megérkezett. A kulcs me­gint a táska fenekére csúszott..., még e© szentet is kihozna a sod­rából. Már nin® sok ideje. Gyor­san elő a vasalót, hol a vasaló?.­Milyen kombinét vegyen fel? A moárét. a zöldet va© talán a halvány krémszínűt? Fekete tüll­szoknyához zöld me© a legjob­ban ... Tánc közben ez a két szín harmonikusan összeolvad. Egész este táncolnak majd, csak bekap­nak e© szendvicset és felhajta­nak e© pohár bort... Alig maradt már idéfje, mind­járt itt tesz Jim, nevető arccal, készen a tánc örömére és fárad­ságára ... Csengetnék. A postás... távirat... válasz nem szüksé­g®... Bement a szobájába éa még egyszer elolvasta, lassan, fe­szült figyelemmel... „Néhány napra megérkezett anyám és apám. Ma sete nem találkozha­tunk. Majd szerdán. Üdvözlet, Jim..." Vak dühvei a sarokba vágta a vasalót és hang nélkül, remegő ajakkal tépni, cibálni kezdte a zöld kombinét. B. R. fordítása Q.aíahrítd± ŰZoltán: Egy szekér liszt A két ló úgy baktatott Rondtalanul, lustán, mint a céltalan vándorok. Ritkán, hosszúkat léptek, fejük lomhán bókolt a lépések ütemére, olykor meg­megrázták egyenesre nyírt, tömött sörényüket. A nap telj® erejével sütött. A földön elernyedt min­den, a fák, a bokrok szomorúan lógatták leveleiket. Ame­lyik állat tehette, elhúzódott a sűrűbe, csak e© méltó­ságteljes fekete pillangó cikkant e©ik árokparti virágról a másikra, s Időnként hosszan nekiiramodott az út vona­lában. mintha a szekérrel akarna versenyezni. Hosszú, szikár öregember ült fenn a bakon, foltozott ingben, a fején mállott, sapka, lábán kemény, szürkére •színtelcnedett bakancs, fűzettenül, ahogy reggel, etetéskor felrántotta. A hátát nekivetette a bak támlájának, a kö­nyökével is megtámaszkodott rajta. Na©néha, talán csak a rend kedvéért va© azért, hogy megtörje a szekér ál­mosító nyikorgását, odaszólt a lovaknak: — Ballagjunk! I lyenkor a két állat kötel®ségtudoan hátracsapta a fülét, de a lépést nem ©orsitották. Mintha ök job­ban tudták volna, hogy előttük még az egész dél­után, estig. Elég. ha ®tére hazaérnek. Arra kapták a na­pot, hogy hazavigyék a malomból az új lisztet. Nyolc má­zsát, kilenc családnak, tizenöt zsákkal. Délelőtt oda, dél­előtt vissza. Ott puffadozott a tizenöt súly® zsák a szekérben. Kilenc csilládnak — ez majdnem ötven ember, hisz eze­ket a ®aládokat legalább ötösével kell számolni, van, amelyiket hatosával. Persze, ho© kifogytak már a tava­lyiból. alig várták az előlegcséplést, jóformán a gép alól került a malomba a búza. így volt ez minden évben, és az is szabály tett valahogyan, hogy a malomba mindig legyen fogat, sürgős munka ide, sürgős munka oda, ez a legsürgősebb, legfont®abb. Az elnök rendelkezett így. Az öreg nem sokat törődött vele, ho© ide kell menni va© oda, a mezőre va© a malomba. Mindé©. Az elnök dolga és talán a vezetőségé, ho© csak úgy odaadja a fo­gatot, ingyen, semmiért — az ő dolga meg az, hogy rend­ben tartsa a rábízott két lovat, a szekeret, az istrángot, és ugorjon egy szóra, ha kell. Tudta, hogy ez a dolga. Semmi e©éb. Amióta kocsis, mindig ez volt a dolga, tehát egész életében, mert akármilyen mélyre nyúlt az emlé­kezés feneketlen tárába, mindig kocsisként látta önmagát. Előbb ®ak üldögélt a bakon a felnőtt, vörösnyakú, ló­szagú emberek mellett, vitt, hozott, ha kellett valami — e©szer aztán odanyomták a kezébe a gyeplőt. ötven éve már. Ezalatt szekerezett annyit, hogy ha e©betoldja, talán a csillagokig is elérne. Rázkódott már mögötte minden: bútor, rozsdás vasak, szén, salak, kese­rűen morgolódó, földszínű katonák, s harc után iszonya­t®, összegörbült halottak. Könnyezve búcsúzott a lovak­tól. ha kiöregedtek mellőle, s az ostort soha nem hasz­nálta, inkább csak a rend kedvéért volt, mert hát anél­melyik ló farát az ostor he©ével, kedvességből tette. — Ballagjunk ... A ®oportba is úgy került, azzal az egyetlen kíván­sággal, ho© lovak mellett tegyen. Fogatos. Így mondják manapság. í© szólítják osztáskor is, de ő mindig vissza­fordítja magának az új szót a régire: kocsis. Jó név ez, íze van, és esetten e© kicsit, mint a könnyedén megleb bentett ostor végén a sudár. — Ballagjunk . .v % A szövetkezetben mérte meg életében először a szabó. Hordja is azóta szorgalmasan a sötét ruhát minden ünne­pen, s nemrég abban ment a városba is, valami szűrővizs­gálatra; kopogtatták, röntgenezték, vért vettek a karjá­ból, s végül azt mondta az orvos: rendben van a gépezet, de azért ne feledje, ho© hatvan felé jár. Szobát is kínáltak neki a szövetkezetben. Azt köszönte szépen, de nem költözött bele Kint aludni az istállóban a lovak mellett, hallgatni a fogaik között ropogó takar­mány muzsikáját, e© ideges prüsszentést, e© dobban­tást. téten beburkolózni az állatokból áradó jó melegbe, többet ér ez akármilyen szobánál. Büntetésnek érezte vol­na, ha bekényszerítik. — Jól van öreg — mondta az elnök —, csak aztan tudva le©en. ho© mi felkínáltuk. Ü© szabály® az... — Ballagjunk ... E©szerre könnyű reszketés futott végig a hőségtől szinte ágaskodó tájon. A remegés nyomában mély, elnyúj­tott mordulás. F ent a bakon kicsit megrezzent az öreg. Hátrafordult, ösztönös mozdulattal feltolta a sapkája szélét, ú© kémlelte a végtelenbe vesző kék eget- Kezdetben nem látott semmit, hang se hallatszott, sűrű, álomba nyűgöző csönd terpeszkedett mindenfelé. De valahol, az elmaradozó útmenti fák ®úcsa mögött halvány, füstszínű felhő szakadozott széle látszott, mint egy röppenő kendő csücske. A nap még izzón, teli korongjából ontotta a me­leget talán forróbban, mint az előbb, de az a felhő az ég szélén billegett, mozgott, ingerült libbenésekkel kapko­dott bele a kókségbe. Halk sóhaj kelt alóla, alig erősebb, mint egy könnyű, jóleső lélegzés. Majd ismét a komor, elnyújtott morgás, roppant távolságból, de már közelebb, mint az imént. Az öreg belsejében ösi, gyomrot markoló izgalom moc­cant. A vihar! Vihar készül! Mint csaknem mindennap ezen a héten ... — A ponyva — motyogta félig hangosan, s érezte, mint fut le arcából a vér. Benézett az ülés alá, szokásból, valahogy természet®en, pedig tudta, ho© hiába néz... — Ott ha©tam... A malomban hagytam a ponyvát! M®t már emlékezett is rá: letette, mielőtt rakodni kezdtek. S amint feldobták a szekérre az utolsó zsákot, épp csak köszönt és hajtott el. A ponyva meg ott maradt. 6 DÉL-MAGYARORSZÁG BJodd, 1*3. december «.

Next

/
Oldalképek
Tartalom