Délmagyarország, 1963. augusztus (53. évfolyam, 178-203. szám)

1963-08-06 / 182. szám

8 DÉL-MAGYARORSZÁG Kedd, 1963. augusztus 6. Győzelem az első mérkőzésen SZVSE— Békéscsabai Előre 4:1 (1:0) Újabb megyei rekord az úszóbajnokságon Az idénynyitó NB II-es labdarúgó-mérkőzésre a nagy hőség ellenére is mintegy kétezren voltak kíváncsiak. A SZEAC-stadionban a kö­vetkező összeállításban lé­pett pályára a két csapat. SZVSE: Rácz — Réti, Ke­rényi. Möszmer — Balázs Karsai — Vörös. Biltsik, csis. Bischof, Kalmár. Békéscsaba: Krátki — Vá­A félidő egyetlen gólja a Meg kell azonban állapítani. 44. percben esett. hogy bár négy gólt szerez­A szegedi városi úszóbaj­nokságot vasárnap délután folytatiák a Torontál téri Kalmár kapura tört, de sza- «f. írtabb mértekben ^an A másodUc na pon is több figyelemre méltó eredmény született, s ezek azt bizonyítják, hogy a hosz­azabb téli pihenő után ver­Rieger Mitykó, Balogh, Farkas. Miklya. Kerekes. bálytalanul akasztották, s keli törekedniük arra. hogy ezért a játékvezető tizen- a helyzeteket még jobban egyest ítélt. A büntetőt használják ki. Möszmer értékesítette. 1:0. Szünet után a sorozatos Kis szerencsével győzelmük -ik t kezdik Plér. __ szegedi támadások eredmé- arányú is lehetett *«*g™= e'ér Ko" nyeként a 17. percben Ba- voIna A B. Előre védelme ™ legjobb formájukat. Va­lázs labdájával Biltsik a gyengén működött. Hátvéd- sárnap is született egy me­. c .. _ . , n jobbszélen elfutott, a lesre- íeik keveset mozogtak, lesre- gyei csúcseredmény, amely a kóncrás Riecer— iSIklra áU<tó csabai védelem leállt, állítással igyekeztek operál- mé ifjúsági sorban levő Konczas. Kieger — Miklya. az összekötő mintegy 12 m> erre azonban a második 6 - ^^ méterről az ellenkező sarok- félidőben ráfizettek. A Vas­ba lőtt. 2:0. A 25. percben utasból a két fedezet Balázs A szegedi csapat fölénye Farkas nagy lövése a kapu- Karsai t motorja faról pattant a halóba, s ez- „ .. , , . ..f . , , zel 2:l-re szépítettek a ven- volt> raJtuk kívül meg a ha­LJ _ ., dégek. A 31. percben Biltsik rom új csatár. Vörös, Bilt­csapat kapujára 2? f^f^ mlteraőT^ S" ** éS ját<*a ^ percben szabadrúgáshoz ju- HLTh^mtl D hető '^inkább, tott az SZVSE, de Bischof 18 tovabbitoíta a kapuba. méterről kapu mellé küldte a labdát. Utána feljöttek a vendégek, de csak távoli lö­vésekkel kísérleteztek, ezek pedig nem jelentettek ve­szélyt a szegediek kapujá­ra. Később újból a vasuta- Bischiof lövése sok kezdeményeztek töb- kapufát. bet, de a lövésekkel itt is baj A Szegedi VSE az idény­volt, mert célt tévesztettek. nyitón biztatóan játszott. jellemezte a mérkőzést, Az első negyed órában nem Bökönyi Éva nevéhez fűző­dik. Rajta kívül Korpíssy és a még' csak tizenhárom éves Horváth Mária ered­ménye dicséretre méltó. Eredmények: Férfiak. 400 m gyors: 1. Lippay 5:10.4. 100 m mell­úszás: 1. Medgyes 1:22.0, 2. Csíkos 1:22.1. 200 m mell­úszás: 1. Korpássy 2:40.9, 2. Balla 2:49.9. 200 m pillangó: 1. Lippay 2:58.6. 4x200 m gyors: 1. SZEAC 10:07.6. Nók. 100 m gyors: 1. Büky 1:14.2. 2. Hatala 1:17.7. 100 m hátúszás: 1. Horváth 1:27.1, 2. Károlyi 1:29.1. 400 m vegyesúszás: 1. Bökönyi 6:30.8, új megyei felnőtt és ifjúsági csúcseredmény! 4x 100 m vegyesváltó: 1. SZEAC 6:03.3. Mindannyian a Sze­gedi EAC versenyzői. A hajrában még egy sze­gedi gól következett. a 37. percben szép összjá­ték után Vörös állította be a végeredményt. 4:1. Utána találta el a Biztató eredmény SZEAC-DVSC 3:3(1:1) Debrecenben mintegy 5000 néző előtt a következő össze­állításban játszott barátságos mérkőzést a két csapat. SZEAC: Tóth — Szabó (Kővári), Kürtösi, Sándor — Dezsőfi I., Reményik — Ara­tó, Kökény, Nemes, Németh, Gilicz (Dezsőfi II.). DVSC: Jakab (Kassay dr.) — Varsányi (Vajda), Alaxai, Kovács — Nagykaposi, lu­A Csongrád megyei Lab- ban működtek idén. mint az bajnokságban nem kellett hász — Bodai, Puskás, Ga­darugó Szövetség vasárnap elmúlt években. Lényegesen senkit sem kiállítással meg- zsó, Kéki, Majzik. délelőtt Szegeden értekezle- kevesebb panasz érkezett büntetni, tet és beszámolót tartott a működésükkel kapcsolatban. AZ értekezlet végén a Fél ér eredményei, hibái Juhász Gyula kultúrotthon- Sokan végeztek közülük to ban, amelyen megjelentek vábbképző tanfolyamot, új az egyesületek képviselői, a játékvezetők is szép szám­társmegyék — Békés. Bács mai jelentkeztek, és Szolnok — küldöttei, va- Vizsgálva a szövetség ál­lamint a szövetség társa- tal megrendezett bajnoksá­dalmi munkásai is. gokat, megállapította, hogy Bakos Béla főtitkár nyi- azok rendben bonyolódtak le, totta meg az értekezletet, még az ifjúsági II. csoport és Üdvözlő szavai után Kertes a tartalékbajnokság is. A Mihály, a szövetség elnöke tervekről szólva kijelentette mondta el beszámolóját a Kertes Mihály, hogy me­szövetség első félévi mun- gyénkben 1964-re megvaló­kájaról. sul a háromcsoportos járási Először értékelte a megyei bajnokság, s ezzel elkerül­uzövetséghez tartozó három hető lesz az osztályozók ki­járási és a szegedi városi írása, a bajnokok egyből fel szövetség tevékenységét, kerülnek a megyei Megállapította, hogy ki- ságba. cmelkedóen a szentesi járás A sportszerű játék és ne­dolgozott, a legtöbb problé- velés kérdéseit is kimerítő­ma a szegedi járásnál volt. en tárgyalták. Szomorú tény­A továbbiakban a megyei ként állapították meg. hogy szövetség bizottságait érté- két NB III-as mérkőzésen, kelte. Azok általában jól Orosházán és Mezőhegyesen működtek — különösen az a játékvezetőt tettlegesen NB III-as és a minősítő bi- bántalmazták. Sok volt a ki­zottság —, de még sok tenni- állítás. A Kisteleki TE fel­való akad az edzők bizottsá- nőtt és ifjúsági csapatából gánál. Nem ellenőrzik és ér- összesen húsz játékost állí­tékelik az edzők munkáját, tottak ki az őszi és a tava­ritkán tartanak szakmai szi idényben. Sándorfalvából megbeszéléseket, bár az el- is gyakran kellett kiállítani, nökség már több ízben intéz- Dicséretre méltó ezzel kedett a hibák kijavítása ér- szemben, hogy a dorozsmai dekében ifjúsági csapatból, a SZAK A játékvezetők sokkal job- első csapatából az egész Nagyiramű találkozón — vereség vízilabdában A Szegedi EAC OB II-es ve: Rácz és Lippai dobták, vízilabda-együttese vasárnap A SZEAC ezzel a vereség­idehaza mérkőzött meg a gel elég nehéz helyzetbe ke­táblázat második helyén ál- rült. Helyzete azonban nem ló Budai Spartacussal. A vé- reménytelen, mert a csapat gig izgalmas és - nagyiramú az utóbbi időben feljavult, Sf'SISjfo O^Ll^S két halszerencsés vereség arányban. A gólokat Sölét- utón most mar győzelmek ormos. Czakó. Borbás. illet- várhatók. Hafezer néző a motorversenyen bajnokcsapatok tagjait és a bajnokcsapatok edzőit érem­mel díjazták. Harmaj László Mind a két csapat felvo­nultatta új szerzeményeit, s a közönség elsősorban az új játékosok bemutatkozását kí­sérte figyelemmel. A máso­dik félidőben a hazaiak már 3:l-re vezettek. A hajrában a SZEAC magára talált, a DV­SC védelme néhány percre kihagyott, és újabb két sze­gedi góllal döntetlen lett az eredmény. Góllövő: Gilicz, Dezsőfi II., Arató, illetve: Puskás 2, Majzik. Az újon­cok a SZEAC-ban éá a DV­SC-ben is jól mozogtak. A debrecenieknél Majzik, az SZVSE volt játékosa is he­lyet kapott. A SZÉAC-ban Boros sérülése miatt nem játszott. A balszélső ugyanis pénteken Lipcsében a ma­gyar vidéki válogatottban szerepelt, és ott megsérült. Több csúcseredmény az atlétáknál Kiemelkedően szerepeltek az ifjúsági versenyzők Kecskeméten vasárnap ren. 41,90, megyei felnőtt és ifjú­dezték meg jó körülmények sági csúcs! 4. Várkonyi 26,40, 53.8. között a Csongrád—Bács-Kis­kun megyék közötti Béke Kupa viadal második fordu­bajnok- lóját, melyen megyebeli ver­senyzőink diadalmaskodtak a vendéglátók felett 11:4 győ­zelmi arányban. A teljesít­mények közül kiemelkedett Gelei Éva 163 cm-es országos ifjúsági csúcsbeállítása a 4x100 m: 1. Csongrád (Ne­Monostori Tibor Nyolcas döntőbe került a Kender röplabdacsapata A Szegedi Kender női röp­labda-együttes Budapesten szerepelt, ahol a Magyar magasugráson, deTóth Pí^í* la es Haluska Anna ui tata- kö^sek elődöntőjében vett noen szerepeltek, Trényi lm- ^ A di nók siker„ re pedig idei legjobbját dob- reí megáUták helyüket, mert ta kalapáccsal A versenyen NB l-es Budapesti VSC, az SZVSE-atletak tobb csú­csot értek el. Versenyzőink az NB II-es Bp. Harisnya­gyár és a megyei bajnokság­részletes ban részt vevő gyomaiak el-| eredményei: Férfiak. 200 m: len is 3:0-ra nyertek. A BV­1. Tóth 22.3, megyei felnőtt SC ellen 9, 13, 5 arányban Krajsóczki 22.4, szerezték meg a győzelmet. Lovas 1:58.9, 2. Zsiga, Pálfiné, Miklós, Ab­trv: 1. rahám, Kasza, Dávid (csere­3000 csúcs!, 2. 800 m: 1. Bárkányi 2:00.4, Halász 8:56.0, 2. Gyémánt játékosok: Krekuska, Hor­9:33.0. 400 m gát: 1. Szailer váth és Molnár) összeállítás­- - - ban mind a három találko­57.9, 2. Süli 62.2, magas: 2. Kasper 175, 3. Szebenyi 170, távol: 1. László 623, 2. Gu­lyás 612, diszkosz: 2. Tóth döntőbe. zón jó játékot nyújtottak, már nagyon jó játékra, s né­Most bekerültek a nyolcas Az első aranyjelvény.,. A tizenhárom éves Horváth Mária a városi úszóbajnok­ságon érte el elsó' igazi sport­sikerét, mert a 100 m-es hát­úszásban a "nagyokat* meg­előzve győzött. Fényképek a sport szolgálatában A szegedi városi TST agi­tációs és propaganda bizott­sága alaposan felkészült a szabadtéri játékok sportese­ményeire. A bizottság tagjai a Kállay ödön (Híd) utca egyik kirakatában Képes Híradó-1 állítottak ki. A ké­peken a szegedi sportren­mes, Fazekas, Marti. Gelei) f^^JS?*""* * Még tavasszal fényképpá­lyázatot írtak ki, amelyre ed­dig 12 pályázó hetven felvé­telét küldte be. Szegedről és Csongrád megyéből érkez­tek be képek. A szervezők ezúton közlik az érdeklődők­kel. hogy sporttárgyú felvé­teleiket augusztus hó 15-ig küldhetik be a szegedi TST­hez, vagy ott személyesen is leadhatják a Széchenyi téri bérház első emeletén. A leg­fontosabb feltétel, hogy a ké­pek legalább 18 x 24 cm nagyságúak legyenek. A sportfénykép-pályázat eredményét augusztus 20 án hirdetik ki. Akkór osztják rki a jutalmakat, és akkor kez­dődik majd a fotókiállítás a pályázat anyagából, és azok­ból a képekből, amelyeket a bizottság fényképészei a sza­badtéri játékok idején meg­rendezett versenyekről és mérkőzésekről készítettek. után — júliusban — három hetes pihenőt tartottak, és most már az őszi idény vé­géig edzésben marad a csa­pat. A kupamérkőzések né­gyes elődöntőjét a hét vé­gén, pénteken és szombaton játsszák — ismét Budapes­ten. Ellenfelük három buda­pesti NB l-es, az Építők, a Vasas Turbó és a VTSK lesz. A Kender csak akkor juthat tovább csoportjából a né­gyes döntőbe, ha legalább két ellenfelét legyőzi. Esé­lyük van a Turbó és a VTSK legyőzésére, de ennek a si­kernek a kivívásához most mi kis szükség. szerencsére lenne 38,10, 3. Katona dr. 37,14, ka­lapács: 1. Trényi 59,14, 2. Ka­tona dr. 51,34. 4x400 m: 1. Üjság még a Kender röp­labda-csapatánál, hogy há­rom új játékost igazoltak, s Csongrád (Bárkányi, Süli, Lo- közülük ketten már szerepel­Tóth) 3-33 2. Nők: tek Budapesten. Miklós Ibo­vas, 200 m: 3. Nemes 29.6, 4. Szi lágyi 30.0, 800 m: 2. Nagy ző Főiskolából, dr. 2:38.4, 3. Kiss 2:48.0, magas: lovszky Lászlónét lyát a Szegedi Spartacusból, Molnár Zsuzsát a Tanárkép­Vesze­pedig f. Gelei 163, országos ifjúsági SSSLffiSUSS Csongrád megye második a kosárlabdatornán Az MHS Csongrád megye! Motoros Klubja vasárnap délelőtt Szegeden a SZEAC­stadionban mintegy hatezer néző előtt országos motor­kerékpáros salakpálya-ver­senyt rendezett. A műsor el­tó részében a csapatversenyt Kreldl Ferenc bonyolítottak le. Egy-egy csapatban ketten versenyez­tek. A legjobb eredményt a csapat és az egyéni küzdel­mekben is a debreceniek ér­ték el. Csapatversenyben: 1. Ra­dácsl Ferenc, Perényi Pál (Debreceni MEDOSZ) 24 pont, 2. Pásztor István. Vö­megyei felnőtt és ifjúsági csúcs! 2. "Várkonyi 155, súly: 1. Menyhárt 11,60, 4. Kiss­né 10,20, gerely: 1. Haluska megerősödik az NB l-ben ed­dig is jól szerepelt gyári együttes. A tavaszi idény befejezése cső, Nagy István, Galyas, Fenyvesi, Vőnaki, Galambos, Mustos, Mari, Láng és Fa­ragó játszott. A torna végeredménye: 1. 3. 5. 7. rös Lajos (D. MEDOSZ) 20 pont, 3. Gyepes Barnabás. (Békéscsabai MHS) 13 pont. Egyénileg: 1. Radácsi, 2. Perényi, 3. Pász­tor (mind Debreceni ME­DOSZ), 4. Nagyváradi (Mis­kolci MHS). EliiÍMt cgy labdarúgó / / így kellett volna tippelni! 1. 2. 6. 8. 1. 8. a. 18. 11. 12. SZVSE—Békéscsaba 1 Sz. MAV—Bp. Spart. x Nagybátony—D. Dózsa x J. Lehel—SZMTE 2 Gyula—KISTEXT 1 E. Dózsa—Baglyasalja 1 ZTE—MTE 1 Traktorgy.—PBTC x Szív. MAV—Pápa 1 XII. ker.—Győri Dózsa 1 EVTK—Esztergom x Budai Sp.-K. Lumbik 1 4:1 Az I. nyerőosztályban 7-en ér­2:2 tek el 12 találatot. A nyeremény­0:0 összeg egyenként 23 737,50 forint. OU a n. nyeröosztályban 225-en értek el 11 találatot. A nyere­ményösszeg egyenként 738,75 fo­rint. A in. nyeröosztályban 2581-en értek el 10 találatot. A nyere­ményösszeg egyenként 88,25 fo­rint. 4:1 i:l 2:1 — Mi történt magá­val. kedves Lesben­álló? ... Sapka a fején, pipa a szájában!... Ügy néz ki, mintha detektív lenne... — ördöge van, hogy ezt egyből eltalálta! — És mi után kutat? — Az egyik eltűnt szegedi NB l-es labda­rúgó után nyomozok. Tudja, régebben, ha csa­patunk szabadrúgáshoz jutott, nevétől vissz­hangzott a nézőtér, de a népszerű játékost most nem lehet sehol sem megtalálni... — Ez érdekes. — Végül rájöttem, hogy az egyik kisebb szegedi egyesülethez tá­vozott, és mivel nem tudták kedvezményesen igazolni, most fél évet kivár. — Jó, jó, de miért ilyen titokzatos. Mond­ja meg az egyesületet ahová távozott, és a já­tékos nevét is! — Hát olyan nagy szakember azért még sem vagyok a nyomo­zás terén, hogy min­dent tudjak. Az biztos, hogy csak tavasszal játszhat, de akkor so­kat várnak majd tőle az új egyesületében. M. K. Két napon át pattogott a labda a SZEAC-stadion új, szabadtéri bitumenes pályá­ján, ahol férfi kosárlabda utánpótlásunk nagy sereg­szemléjét bonyolították le Budapest, 2. Csongrád, nyolc válogatott mintegy száz Borsod, 4. Győr-Sopron, játékosának részvételévei. A Baranya, 6. Bács-Kiskun, csapatok a nagy hőségben is Békés, 8. Heves, dicséretre méltó teljesítményt nyújtottak, és időnként még a gyengébbek is biztatóan játszottak. A mezőnyből ki­emelkedett a budapesti és a Csongrád megyei- csapat tervszerű összjátékával. Raj­tuk kívül még különösen a Gyór-Sopron megyei váloga­tott játéka tetszett, bár ők a harmadik helyért vívott ta­lálkozón Borsodtól ötpontos vereséget szenvedtek. Megyénk válogatottja a vasárnapi, utolsó selejtező mérkőzésén Békés megye el­len 52:33-ra nyert. A döntő­re Budapest és Csongrád me­gye válogatottja állt ki, ame­lyen a fővárosiak győztek 60:45 (29:20) arányban. Csa­patunk ezzel a második he­lyeit szerezte meg. Az ered­ménnyel elégedettek lehe­tünk. Csongrád megye csapa­tában Hódy I., Hódy II., Hé­DÉL-M AGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkás­párt Csongrád megyei és Szeged városi bizottságának lapja. Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Szerkeszti a szerkesztő bizottság Főszerkesztő: dr Lökős Zoltán Szerkesztőség : Szeged. Magyar Tanára-köztár­saság útja 10. Telefan: 35-35. 30-03 Éjszakai telefon: 35-08 Kiad.i i a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős klade: Kovács László Kiadóhivatal: Szeged, Klauzál tér 1 Telefon: 35-00. 31-16. (Beküldött kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk vissza.) A lapot nyomia * Szegedi Nyomda vállalat Szeged. Kárász u. 9. INDEX: 25 053 Terjesztik a Csongrád megyei postahivatalok. Előfizetési dl) egy hónapra 11 Ft. Előfizethető bármely postahivatalnál és ké» basl tőnél.

Next

/
Oldalképek
Tartalom