Délmagyarország, 1963. június (53. évfolyam, 126-151. szám)

1963-06-30 / 151. szám

Vasárnap, 1963. június 23. DÉL-MAGYARORSZÁG s Űrrandevú után a holnap küszöbén A

. r modern élet rohano, fokozódó gyorsaságot követel a mai embertől. A közlekedésben a hangsebességgel és azon felül száguldó repülőgépek nyomulnak az előtérbe. A hírközlésben a rádió és a televízió vált uralkodó tényezővé, noha még vannak problémái. De ami a postát illeti — levél-, csomag-továbbftás és távbeszélés — jelentős technikai feladatokat kell még megoldani a nagyobb gyorsaság érdekében. Különösen világrész kapcsolatokban mutatkoznak a nehézségek, noha a repülőgéppel történő levéltovábbítás és gyorsáru-szolgálat hatalmas méretekben épült már ki. A technika legújabb lehetőségei szülték meg azt a gondolatot, nem lehetne-e felhasználni az űrt postai célokra is? Nos, amikor felmerül egy megoldandó probléma a technikában, már rendszerint adottak a megvalósítás lehetőségei is. Minden, ami a fejlődés egy bizonyos időpontjában utópia, megvalósulhat egy későbbi időpontban. és rendszerint meg is valósul. Az űrtechnika tudósai már lehetségesnek tartják egy "űrpostahivatal* megépítését és kifizetődő működtetését." Ennek az atom-meghajtású szerkezetnek sematikus rajzát Ronald Bedford árszakértő tetté közzé. Az idemellékelt ábra felső része a szerkezet legfontosabb része, az atomgenerátor. Nos, ez az »űrpostahivatal* táviratokat venne fal az űrben és továbbítana; telefonbeszélgetéseket bonyolítana le; televízió adásokat közvetítene. A bonyolult technikával létrehozott eme űrintézmény 12 darab mesterséges hold rendszerében működne. Ez a 12 darab mesterséges hold körülbelül azonos pályán s mintegy 7500 mérföldnyi magasságban keringene a Föld körül. A már emiitett Ronald Bedford angol tudományos szakértő szarint az első "űrpostahivatal* 1968 táján kezdheti meg kísérleti működését. Más szakértők úgy vélik, hogy már két darab mesterséges bolygó egy bizonyos rendszerbe fogva alkalmas arra, hogy az űrön át telefonösszeköttetést teremtsen Európa és Ausztrália között egészen rövid idő alatt. Nem kétséges, hogy az űrtelefon mérhetetlen anyagmegtakarítást jelentene. Óriási kábelmennyiségek szabadulnának fel — az időnyereségről nem is szólva. A merész tervezők kiszámították, hogy technikailag már lehetséges az úgynevezett "rakétakomp* megalkotása is. A "rakétakompok" segítségével megoldódnék az űrön keresztül történő csomag és postai küldeményszállítás problémája. E tervek megvalósulása esetén Európából Ausztráliába ugyanannyi időn belül jutnának el a levelek és csomagok, mint ahogyan ezek eljutnak egy-egy mai nagyváros egyik kerületéből a másikba. A »rakétakompok« egyben az űrállomások szerelési munkafeltételeit is biztonságosan megteremtenék. A távolabbi tervek között szerepel az utasok szállítása az űrön át. Az öt világrész különböző "űrutasszállító központokról* űrrakéták repítenék az utasokat. Ezek a személyszállító rakéták elképesztően csekély idő alatt tennének meg óriási távolságokat. A San-Francisco és Moszkva közötti távolságot, például, egy óra körüli idő alatt. E grandiózus terveket azonban csak jelentős anyagi eszközök ráfordításával lehet megoldani. Magyarán szólva, sok pénz kell hozzá. Csupán az előzetes kísérletek 400 millió fontsterlingbe kerülnének. Ekkora áldozatot ma egyetlen állam sem képes egymaga vállalni. Mindinkább felmerül a nemzetközi együttműködés szükségessége. Ezt különben nemcsak pénzügyi szempontok követelik meg, hanem jogiak is. Az, amit némelyik nyugati politikus még nem akar felismerni vagy beismerni, sok nyugati tudós előtt már vüágos: Társadalmi berendezésére való tekintet nélkül össze kell fogniuk az államoknak bizonyos nagy tervek megvalósítására. Íme, a technikai fejlődés így lép fel politikai megoldások sürgetőjévé is. M. B. Egy óra és 5 perc alatt teszi majd meg a Los Angeles —Moszkva után az az a tervek szerint 1990-ben már utasokat szállító hiperhanggyorsaságú rakétával a magasba röpített repülőgép, amelynek tervét Leston Faneuf, a Bell Aircraft Corporation mérnöke készített el. Ahhoz, hogy egy óránál alig hosszabb idő alatt ezt az utat, amelyet most a leggyorsabb járatú lökhajtásos gép 14 óra, 17 perces rekordidőben te'tt meg, óránként 24 ezer kilométeres sebességgel kell szállnia. Hiper-hang gyorsaság A mérnök szerint a hiperhanggyorsaságú gép tulajdonképpen két gépből áll majd. Kettejük összsúlya 375, tonna lesz, vagyis duplája a mcst legnagyobbnak számító bombázó gépnek. Az egyik gép a hordozógép, amelynek az a feladata, hogy a kellő magasságban megadja a hátán levő síneken álló másik gépnek a kezdeti sebességet. Szerepe tehát ugyanaz, mint az interkontinentális rakéták első fokozatának. A gép huszonhét méter hosszúságú lesz. Csúcsában két pilóta ül egy elektronikus számológép mögött, amely megadja az indulás, repülés és leszállás manővereihez szükséges adatokat A gép "vakon* száll majd, mert a repülés okozta 1400 fokig is fokozódó hőség elől a gép kvarcablakait vastag titánérclemezek takarják el. A gép törzsében harminc utas számára rendeznek be fekvőhelyül is felhasználható üléseket. Az indulásról fényjelzésekkel értesítik majd őket. Közel két kilométeres kifutópályán való száguldás után emelkedik a 15 fokos szögben fel a földről. Nagy körökben száll mind magasabbra s azután nekivág a Csendes-óceán feletti űrbe. Egyre fokozódó gyorsasággal harminchatezer méter magasságba jutnak, amikor bekapcsolják a gyújtás második fokozatát. Megindul a rakétamotor és elindítja a hordozógép sínéiről az utasokat szállító gépet, amely most már a stratosférában igyekszik Moszkva felé. Amíg a hordozó gép visszaindul Los Angeles felé, a másik gép gyorsasága óránként 23 750 kilométerre fokozódik. Bár a gép külső felülete izzásba kezd a súrlódás okozta hőségtől, az utasok mit sem éreznek belőle, mert a beépített légkondicionáló gondoskodik a kellemes hőmérsékletről. Leszállás i Nyolcvan kilométer átlagos magasságban száguld tovább a gép s amikor a világűr közelébe ér, a külső felületek is lehűlnek s azután bár még egy órája sincsenek a levegőben, közelednek a célhoz. A sűrűbb légrétegek, amelyekre leereszkednek, lefékezik a száguldást s amikor a gyorsaság már 1000 kilométerre csökkent, a siklórepüléssel lefelé menő gép egyik segédmotorját bekapcsolják, hogy a leszállásnál szükséges manővirozást elvégezhessék. A moszkvai repülőtér felé érkezve körözésbe kezd a gép, gyorsasága most már óránként 370 kilométernek felel meg. További percek kellenek, amíg annyira lelassul a haladása, hogy a kifutópályán roboghasson néhány kilométert. Két-három évtized... Így képzeli el az utat a tervező mérnök. Első hallásra fantasztikusnak tűnik az elképzelés. De nem lehetetlen. A szakértők utalnak arra, hogy húsz évvel az első lökhajtásos kísérleti gép felszállása után most már az utasszállítást jórészt ilyen gépeken végzik. Az űrhajózás egyik leghíresebb szakértője, dr. Walter Dornberger szerint két-három évtized múlva már csak rakétahajtotta gépek fogják a nemzetközi utasforgalmat lebonyolítani. A hosszabb távokat persze a világűrön keresztül. K a Los Angeles-Moszkva: I óra 5 perc Mindeddig csak egyes földkörüli űrrepülésekről volt szó, s a távolabbi perspektívákban is csupán egyegy, a Hold felé felbocsátott utasnélküli űrrakéta vagy holdkörüli pályára, esetleg a Venus irányában kilőtt automata bolygóközi állomás terve szerepel. S lám, most mégis az ismételt űrutazásra alkalmas űrhajókról és rakétákról fogunk beszélni. Vajon nem lesz-e túl sok itt a fantasztikus elem? (ez kell magához az építkezéshez, majd az ellátáshoz), egész sereg teher- és személyszállító űrrakétára is szükség van. Nyilvánvaló, hogy előbbutóbb hordozórakétákat kell építeni, amelyek ismételt űrutazásokra is alkalmasak lesznek. Enélkül aligha haladhat jó ütemben a világűr meghódítása. A Marsról — vissza is kell jönni... \ z ü?1 itatás es az űrhajózás technikájának szédítő fej- lode-ét bizonyítja, hogy öt éWel az első szputnyik felroppenese utan ténylegesen napirendre került a szovjet tudomány eredményeként az űrrandevú. A legmeggyőzőbben bizonyítja ez, hogy a technikai és tudományos fejlődés rohamos tempója következtében a valóság már túlszárnyalja a tegnap fantáziáját. A ma ámulatából felocsúdva az emberek a holnap felé tekintenek s azt kérdezik: mit hoz a holnap, vagv mit hozhat? Mai tudományi és technikai rovatunkban a "ma elképzeleseit, terveit mutatjuk be, amelyek közül néhány még tantaziának tűnhet. A képen látható tartály ma még a képzelet szüleménye, de ki tudja, a már előkészületben levő újabb randevúnak talan fontos kelléke lesz. Lehet, hogy egy nagy tankoló űrállomásra az utánpótlás a folyékony oxigén, esetleg rakéta hajtóanyag ilyen szállító tartályrakétával érkezik a földről A Föld „partjainál" Az ismételt űrutazásra alkalmas űrhajók megépítése ma még természetesen ábránd, de néhány velük kapcsolatos kérdés máris foglalkoztatja az új tudományág művelőit. A távolabbi jövőben ugyanis elképzelhető, hogy például a Föld "partjainál* a világűr tengerében, lakott, Föld körül keringő bolygóközi állomást rendezzenek be. Ehhez azonban az szükséges, hogy rendszeres közlekedés legyen a Földdel Amikor az űrhajók és a hordozórakéták ismételt felhasználásáról beszélünk, gondolnunk kell arra is, hogy eljön az idő, amikor mindennapos lesz a Föld-HoldFöld vagy a Föld-Mars-Föld utazás. Nyilvánvaló azonban, hogy ekkor már egyáltalán nem lesz szükség arra, hogy minden alkalommal a Föld legyen az utazás kiindulópontja. Hiszen, hogy egy földi példát hozzunk fel: ha valaki TU—104-es repülőgépen utazik, a gép az illetőt nem a lakása ajtajánál teszi le, hanem a repülőtéren, ahonnan buszon vagy taxin jut haza. Miért ne lehetne így a világűrben is? Ez egyébként nemcsak a legjobb, hanem valószínűleg az egyedül lehetséges megoldás is egyben. Ez pedig azt jelenti, hogy amikor eljön az ideje, a Földről rakétataxin utazik majd az utas a világűrben, a Földtől több száz kilométer távolságban elhelyezett kozmikus űrrepülőtérre, ahonnan immár nagyobbfajta "távolsági* űrhajón mehet tovább. Ez elsősorban annyiban előnyös, hogy az ilyen "távolsági* űrhajó, amely maga nem térne vissza a Földre, nem kénytelen a légkörben repülni, nincs gondja a fel- és a leszállásra, ezért egészen másmilyen lehlet, mint a meglévő űrhajók és űrrakéták. A bolygóközi űrrepülőtér A legnagyobb különbség valószínűleg a hajtóművekben lesz, amelyek nem a szokásos folyékony vagy szilárd üzemanyaggal működő rakéta hajtóművek lesznek. A nem földi, hanem egyesegyedül világűrbéli kiindulópontra visszatérő űrhajók hajtóműve valószínűleg villamosmotor lesz. Persze nem közönséges, hanem olyan, amelyben a sugár hajtóerőt — elektromágneses hatásra — a roppant erővel mozgó elektromos töltésű részecskék kilövelése szolgáltatja majd. A számitások szerint csupán az ilyen hajtóművek biztosithatják, hogy maga a repülés viszonylag kis energia-felhasználással járjon, márpedig enélkül elképzelhetetlen, hogy növelni lehessen az űrhajó hasznos terhét, súlyát. Sajnos az ilyen elektromos rakéta-hajtóművek hajtóereje azonban csupán ezreléke a szokásos rakétahajtóművekének, ezért a kilövésnél és a leszállásnál nem alkalmazhatók. Felhasználási területük tehát csupán a világűr lehet, ahol földi hasonlattal élve, háztól házig, bolygóközi űrrepülőtértől bolygóközi űrrepülőtérig hajtják majd a rakétákat. K. G.