Délmagyarország, 1963. június (53. évfolyam, 126-151. szám)

1963-06-02 / 127. szám

6 DÉL-MAGYARORSZÁG Vasárnap, 1M3. Június i. NAPLÓM ELÉ Várnai Zseni május 21-én Szegeden járt Ennek a látogatásnak emlékére szerkesztőségünk verset kért a költónötől. Várnai Zseni ekkor adta át ezt az eddig még sehol meg nem jelent verset a Dél-Magyarországnak. Ügy ironi itt a sorokat, hogy nem gondolok semmi (másra, se formára, se nyomtatásra. Magamnak írom, •unit frok, mint néhanap magamban sírok, vagy mosolygok az életen, ba nincs is benne értelem. Ezt az írást ne lássa senki, ne járjon érte semmi, semmi, se pénz, se gáncs, se félelem, hiszen ez a lélegzetem. Lélegzetem e fulladó, > e levegőért kapkolo, ez most az én lélegzetem?!.., Ö, mint hanyatlik életem napról napra, s tán igy van rendjén ... Sok van mögöttem, mondja elmém, eszem belátja, de szivem, szivem nem lát bc semmit sem. Szivem se lat. se hail. csak érez. igy fonódik a mindenséghez! Ki nyomtatásban olvasod e verset, gondolod: e költő titkol tartani, hiába, nem tudott. Andrássy Lajos; Tisza-parton ölglj magadhoz én Tiszám miként ölelted őket, a vérből-sárból lelküket naggyá itt érlelőket. Ne hagyd, hogy hűtlenné [tegyen akár egy gyenge órám, ha lábam futna már, nyűgözd és szigorúan szólj rám: A Anyád Itt szánta életed az Igaznak, a Jónak, pokolra szántak mások itt igaz, s hogy még tf holnap mit tartogat nem tudhatod, de mit az anyatejjel magadba szívtál partomon nem szórhatod azt úgy el, könnyű futásban, felfelé megalkuvó utadban!...* Szólj rám, ha elfelejteném: cspjt egyetlen utam Vád! Egyetlen út: mely partodon vezet s szilárd derékkal a csillagokba juthatok; számolva önmagammal. Csábítanak ábrándok is s löknek kicsinyes érvek, de bonnem elrendeltetett: a lépteim te mérd meg. Lehet, hogy másutt többet ér ma is, amit teremtek, ha hűségemért megbecsülsz: ez többet ér szívemnek. Aztán, ha utam véget ér, fogadd bei testem, oldd el a sejtek láncát benne majd, atomjait te hordd el, öleld magadba majd Tiszám te szülted, te temesd el, oldódjak lelkemmel rokon szeszélyes, hűs vizeddel. A BOSSZÚ Az alábbi eset pár hete töttint a kora délutáni órában a postahivatal számos ablakának egyikénél. Az ablakhoz egy férfi lép: — Két hatvanfilléres bélyeget kérek. Az alkalmazott körülményesen letép az ívről két bélyeget, majd meglepődve tekint fel: — Nicsak! Vagy talán tévedek? — Hogy-hogy? — Nemde Mókusovits úrhoz van szerencsém? — Pontosan. Az alkalmazott, kezében a bélyegekkel, barátságosan bólogat, — Hát, hogy s mint vagyunk, Mókusovits úr? Otthon minden rendben? Az asszony, a gyerekek egészségesek? És hogy megy az üzlet? — Köizönöm. — Remélhetőleg tartós marad ez a remek idő... Mókusovits már türelmetlen. — Remélhetőleg — mondta kurtán. — Megkaphatnám a bélyegeket? — Hogyne, örömmell —> igy a tisztviselő az ablak mögött, de a bélyegeket nem adja kl a markából. — Ven még valami kívánsága? Tálán egy-két levelezőlap... — Köszönöm, fölösleges. — Esetleg néhány húsz-, harminc-, vagy negyvenfilléres bélyeggel is szolgálhatnék ... — A világért sem! — Csomagszállitó-levél, csekklap, pénzes utalvány? — Egyikre sincs szükségem! — Látta már az ünnepi kiadású bélyegblokkot? Most került forgalomba. Nézze, gyönyörű, nemdebár? S mindössze pár forintot kóstál az egész. Adhatom? — Nem érdekel. A postai alkalmazott becsukja a mappát. — Kár. És hogyan áll üdvözlő táviratok dolgában? Van otthon elegendő készlete? Az ügyfél arca rákvörös lesz: — Adja már ide végre a bélyegeimet, és hagyjon engem békében! A hivatalnok mosolygó ábrázatán semmi jele a sértődöttségnek. — Kérem, ahogyan óhajtja, talán majd legközelebb; itt vannak a bélyegek, egy-, húszat kérek; szolgálhatnék esetleg még valamivel, nyithatnánk alkalmasint egy csinos kis postafiókot az ön levelei számára? Mókusovits bőszülten elrohan. A hivatalban most történetesen egy ügyfél sincs. A munkatársak az ablakok mellől értetlenül faggatják barátunkat: — Mi volt ez? Mi szükség volt erre a cirkuszra? — Bosszúból! — feleli az, elégedett mosollyal. — Bosszúból? Hogyan? — Mókusovits a borbélyom, is egyetlen alkalommal sem tudok tőle addig megszabadulni, mig végig nem ajánlja egész műsorát, a borotva-hajvágástól és a hajmosástól kezdve a hajszeszeken, elixireken, olajo. kon, hajnővesztő szereken keresztül a kölniig, pitralonig, meg a jó ég tudja, micsodáig, Most végre az én készletemmel is megismerke* dettl i- T. Felépült egy/ ház A felderítő osztag jelent meg először egy mérnök személyében. Bejött ütött-kopott, sok vihart látott házunkba és kijelentette, hogy konyhánk ablakát el fogja takarni a felépítendő ház oldalfala, ezért egy méterrel arrább fogják helyezni. Tudomásul vettük, de nem tartottuk komolynak az egészet. Aztán emberele jöttek hoszszú, mércés rudakkal, felállították az utcán, nézegették, számokat kiabáltak egymásnak. Ez Ls csak játéknak tűnt. De egy napon kőművesek vették birtokukba a szomszédos, földszintes házat. Lebontották a tetőt és csákányütéseik nyomán hullott a vakolat és a tégla. Ahogy munkába menet elhaladtunk előtte, olyan volt, mint a háború alatt azok a házak, amelyeket bombatalálat ért. Bele lehetett látni a kirongyolódott hasába. Szomorú és döbbenetes látvány volt. Ahányszor ránéztünk, valami összeszorította a szívünket. Ez az érzés csak akkor múlt el. amikor lerakták az épülő új ház alapját. A falek egyik napról a másikra úgy húzódtak a magasba, mintha egy léthatatlan varázsló bűvös erejű pálcája nyomán emelkednének egyre magasabbra. Pedig kőművesek rakták a falakat boszorkányos gyorsasággal. Egy nyári nap fiatal fiúk és lányok serege lepte el az állványokat. A lányok fejüket fehérpettyes, piros kendővel kötötték be, énekeltek, nevetgéltek, daloltak, új színt és életet hoztak az építés már megszokott képébe. Aztán befestették a homlokzatot téglapiros színűre. A festékből bőven jutott a mi ablakunkra Is, ahonnét most már az új ház erkélyétől nem lehet olyan messzire látni, mint azelőtt. Ismét felépült egy ház és milyen szép! A ml ütött-kopott, régi házunk annál csúnyábbnak tűnik mellette. Hiába, a diadalmasan előretörő új csak szebb, mint a régi. De egyszer majd a légit is megfiatalítják, mert az újnak megvan az a bűvös hatalma, hogy mindent újjávarázsol maga körül. Kálmán László NÉMETH FERENC: Hajnali rekviem ,öt óra harminckor a Carabanrhrl magas falai között, amikor felemelkedett a nap. Julián Grtmaut a kivégzésre vezették" „Harcát a nép most nélküled Ivíjja, hej, Federico Garclal" RADNÓTI MIKLÓS öt óra. Jött a börtönlelkész égi vigaszt hozni a rabnak. Fél órája lesz még a földön, de istennél kegyelmet kaphat. Megköszönte a gyémolítésl — nem tartott igényt ily vigaszra. Életéből és halál ábó! az embereknek legyen haszna. KAR: Mindig megölnek valakit. bár béke van, ne feledjétek: mégis van itt egy háború, alatomosabb, mint a féreg. Lassan már derengett az ég — közeledik halála, tudta, mégis a zárkából nyugodt arcát a fényre fordította. Szerette ezt az életet, de sohsem alkudott meg érte Ha mégi6 meg kell halnia, ezért mondhatja most: megérte. KAR: Egy életünk van, bár kevés, az árulók sem élnek kétszer, kiket megtört a szenvedés hú tetteiket vesztették el. Nemcsak övé az élete: a forradalom eljegyezte, amelyért vérzett a spanyol parasztok és munkások teste És Hispánia színpadán, míg egymásba két világ roppant, a Negyedik Rend összeforrt a Nemzetközi Brigádokban. KAR: A forradalmat lefojthatták a népbe fegyverek s blokádok, a tőzegbe tiport parázsból terjednek föld alatt a lángok. Tudta, hogy egyszer a halál valamilyen formában eljön s akkor nem lesz más dolga már. minthogy a hóhér Embert öl jön S amint a fény növekedett nyugodtan gondolt a világra, amelyben már az emberségnek nem emberélet lesz az ára. KAR: Mindig megölnek valakit, ki emberségét el nem adta. Testvérek, )cik békében éltek, gondoljatok a halottakra: i Hogy jött az őr és szólította méltósággal felállt. A csendben kinyílt a súlyos zárkaajtó. Valahol egy gitárhang rebbent. S amíg vonult a zsoldosok közt. tudta, nem állt meg a világon a kizsákmányolás, a munka s a forradalom mindent étíon. KAR: Akit nem törtek meg kínok ki félelemtől nem inog, aki haláláig konok, tudja, igaza győzni fog. öt óra harminc. Reggeli napfény, öt óra harminc. A pelotonban. öt óra harminc. Kendő a szemén, öt óra harminc. Závér kattan. -A kivégzőosztag zsoldosaival szemben a rendőrhatóság közegei között —« öt óra harminc. Hallod a csendet? öt óra harminc. Lüktet a csend, öt óra harminc. Egy zászló lengett? öt óra harminc. Reszket a Rend. »ö ment nyugalommal és hidegvérrel nékik az Emberségről végsőkig leckét adott —« KAR: Nem tett csodát: egyszerűén élt, egyszerűen őrizte haláláig az emberi hűséget, nem félt, hogy ha meghal, semmivé válik. Hát emlékezzünk harcaira: zászlóink vérétől pirosak. Hajnalban halt meg, mint Garda, mikor a mezők harmatosak. ANDREJ ALDEN-SZEMJONOV : A madonna Szokatlan időben, kitartóan csengett a telefon. Meglepődve vettem fel a kagylót: — Tessék. Ki beszél? Rendőrkapitány? ... Miről van szó? Kisfiú? Igen, az eyém. az én fiam. Dé hogy kerül önökhöz? Mit? Hogy ezért ne nyugtalankodjak? Felveszik a jegyzőkönyvet és nyomban elengedik? Semmit sem értek az egészből. Halló! A kapitány letette a kagylót. Valamit csinált ez a Borisz, ha bevitték a rendőrségre. Még csak ez hiányzott. Dda kell mennem, hogy tisztázzam a dolgot. Az őrszoba tele volt emberekkel. Az egyik padon két részeg ült egy rendőr őrizete alatt. Az ügyeletes, sapkáját fejebúbjára tolva, a jegyzőkönyvet írta, de zavarta őt a jelenlevők fecsegése. Engem különösen meglepett egy méltatlankodó női hang. — Borjú vagy te, nem ügyeletes! Nem tudod megzabolázni a huligánokat! Egymagam leíegyverzem az egész rendőrséget! — kiáltotta egy barna ruhás asszony. Háttal állt nekem, karcsú lábán letaposott sarkú félcipőben. — Ne olyan nagy hangon, Madonna! — szólt oda felháborodva az ügyeletes. félretolva a jegyzőkönyvet. — Egész tömeget idecsődített, most meg nem hagy dolgozni? — Nézzék csal<! Hogy még én nem hagyom dolgozni! Elfogom helyettük a huligánokat, ők meg csendre intenek! Ereggy már! — ezzel egy barna kéz tűnt fel az ügyeletes feje fölött," és lekapta a sapkáját. A nő rövidre nyírt, göndör fekete fürtjeire illesztette a sapkát és felém fordult. — Nekem jobban illik ez a sapka... A nő, akit az ügyeletes — ki tudja miért — Madonnának titulált, valóban gyönyörű volt. Hosszúkás, keskeny arc, magas, tiszta homlok, büszke fej tartás, kemény, határozott vonalú áll, éjfekete szemek, karcsú alak. Tavaszi frisseséget sugárzott. Barna, kifakult ruhája, régi félcipője, vállára borított kék kendője és a rendőrsapka kihívó külsőt kölcsönzött neki. Az ügyeletes vörös lett a felháborodástól: — Hagyjon fel a tréfával. Madonna, mert különben .. . — Mert különben? Nos, bökd ki! — Panaszt teszek a kapitánynak ... — Micsoda hős! Azt hiszed, megijedek a kapitányodtól? Az ügyeletes a nő felé indult, ám ekkor nyílt a szomszédos szoba ajtaja, s belépett a rendőrkapitány. Nyomában megjelent Borisz, felvérzett szájjal, leszakadt kabátujjak Engem megpillantva, a gyerek zavarba jött és vállára húzta a leszakadt kabátujját. — Mit csjnalsz itt, Borka? — önnel beszéltem az imént telefonon? — kérdezte a kapitány. — Örülök, hogy megismerkedhetünk. Jöjjön be a szobámba. Polgártársak, kérem, maradjanak csendben. Hát ez meg micsoda. Madonna? Adja csak vissza rögtön az ügyeletes sapkáját. A fiatal nő ügyes mozdulattal vissszatette a rendőr fejére a sapkát. — A kihallgatott szemtanúk távozhatnak — folytatta a kapitány. — A huligánokat f»dig kísérjék az előzetes letartóztatásban levő személyek cellaJába. Madonna, jöjjön be ön ls hozzám. Madonna hátratett kézzel belépett a kapitány dolgozószobájába. Én követtem. — Micsoda disznóságot müveit a fiam? — kérdeztem, sürgetve a kapitányt. Jóságos kedves mosollyal válaszolt: — Derék gyerek a fia. Részeg huligánok belekötöttek Madonnába, noha őt nem olyan könnyű megsérteni, Borka meg segítségére sietett. A huligánok felvérezték a gyerek ajkát, leszakították a kabátujját, de Borka Madonnával együtt mégis lefogta őket. — Lefogtuk, de minek? Reggelig elüldögélnek itt. s majd kimennek egy kis utóivászatra. De tudd meg, kapitány, ha megint szárazon ússzák meg a dolgot, én a jövőben messziről elkerülöm a rendőrséget — válaszolta Madonna. — Ne vitatkozzunk. Madonna. Most mindketten megkapják a maguk 15 napját. — Aljas naplopók! Mit jelent nekik 15 nap? Mondhatom, talpraesett fia van — fordult hozzám Madonna. — Ügy belecsimpaszkodott a huligánba, hogy alig lehetett leszedni róla. Szeretem az ilyen gyerekeket. Nekem négy gyermekem van. Ha tudna, milyen betyárok .. I — tette hozzá büszkén. — A legidősebb már nagyobb, mint én. Most fejezte be a nyolcadik osztályt. A többiek ötödikesek. önök, mind védnökök, a legidősebbnek segíthetnének elhelyezkedni — vágott a kapitány felé villogó szemmel az asszony. — Segítünk is! Megígértük — megtesszük. A kisebbeknek meg üzenem, hogy készüljenek fel az úttörőtáborra. Két hét múlva megnyílik. — Köszönöm, kapitány. — Mi köszönjük önnek. Madonna. A karcsú, fekete hajú. fekete szemű asszony felállt a székről, megigazította Borka leszakadt kabátujját: — Gyere, majd felvarrom. Borisz a dicséretek özönében kissé zavartan forgolódott a széken. Amikor Borisz ós Madonna kiment a szobából, a kapitány megjegyezte: — Nagyszerű asszony! Egyébként bocsásson meg, hogy a fiát itt tartottam. Fel kellett venni a tanúvallomását. Nálunk az ilyen formalitások