Délmagyarország, 1963. március (53. évfolyam, 50-76. szám)
1963-03-01 / 50. szám
6 DÉL-MAGYARORSZÁG Péntek, 1963. március 1 TZ&iHdetse A RENDKÍVÜLI HIDEG IDÖ TOVÁBB TART Várható időjárás péntek estig: derült, száraz, erősen hideg idő, mérsékelt keleti szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken mínusz 5—10 (ok között. (MTI) Holnap bemutató a színházban Holnap, március 2-án, szombaton este fél 8 órai kezdettel mutatják be a Szegedi Nemzeti Színházban Fali Leó Pompadour című háromfelvonásos nagyoperettjét. Az előadást Nagy György rendezte. A főbb szerepeket Iván Margit, .Varga Róbert, Tiboldi Mária, Kovács Zsuzsa, Király Levente, Káldor Jenő és Katona András játssza. Vezényel Szalatsy István, Díszlettervező Sándor Sándor. 1913. március L, péntek SZÁZHUSZONÖT ÉVE halt meg Gelei József (1754 —1838) író, aki 1787-ben először fordította magyarra Dániel Defoe világhírű regényét, a Robinsont. NEMZETI SZÍNHÁZ Este 7 órakor: Oly ni pia. Csokonai-bérlet. Vége körülbelül 9 óni 30 perckor. KAMARASZÍNHÁZ Ma nincs előadás. MOZIK MA CSONGRÁDON SORSOLJAK A LOTTÓT — Közös előadáson szerepel I a Budapesti KözgazdaságtudoA 9. játékheti sorsolást mm mányi Egyetem művészeti csodélelőtt 10 órai kezdettel Portja és a szegedi ÉDOSZ néCsongrádon a Kossuth Mű- Pl együttes március 4-én, hétvelődési Ház színháztermé- í6n «9» 7 órai kezdettel a Szeben tartják. A szánhúzókat sedi Nemzeti Színház Kamaraa közönség soraiból sorsol- színházában. Pántlikázó című ják. A lottóhúzás előtt fél műsorukban a többi között szelt órakor a Csongrád és VI- rePel Dankó nótacsokor, huszárdékc Körzeti Földmüvesszö- verbunkos és kunsági tánc, szövetkezel vendégművészek mos néPl zenekari szám, s felléptével látványos divat- ezenkívül Erkel, Bárdos, Vincze, Waldmann—Mezei, Gulyás —Náfrádi, Manninger—Mezey, Vujicsícs, Novtkov, Kacsóh, Gulyás—Rábay—Viszt műveiből adnak elő. Művészeti vezetők: Albert István. Mezey Károly, Náfrádi László, Waldmann Jóbemutatót rendez. JATCKOS KRESZ-VETÉLKEDOT RENDEZNEK VASÁRNAP SZEGEDEN Szabadság, fél 6 és féi » óra- A Csongrád Megyei Baleset- zsef és Kbnkoly. Ferenc. A kor: Egyiptomi történet. — Vö- elhárió Tanács és a Magyar nagyszabásúnak Ígérkező , mürös Csillag 6 es 8 órakor: A Autóklub szegedi csoportja a sorra jegyek az EDOSZ mehet dada. — Fáklya, fél « és közlekedési balesetek megelő- gyei bizottságán, valamint előfél 8 órakor: Randevú Kop- zése érdekében március 3-án adás előtt a Kamaraszínház pemhágában. délelőtt 10 órai kezdettel já- pénztáránál válthatók. Dugonics Mozi S és 7 órakor: tékos KHESZ-vetélkedőt renNormandia Nyeman. Szovjet— dez Szegeden a Szabadság Filmfrancia film. — Tömörkény I. színházban. Ez alkalommal ad- ... „....._ Művelődési Terem, Petőfitelep, jók ót a vándorzászlót a „Ve- \2'fn. 33"an' A nemrégen felHL u. 8 órakor: Fagyosszentek, zess baleset nélkül"-mozgalom Móra Ferenc MüvelódéMagyar film. 10 éven alul nem győzteseinek. Akik az új —"" Megkezdődött a Műkorcsolyázó és Jégtánc Világbajnokság Nem változik a labdarúgóvilágbajnokság rendje Párizsban az 1966. évi lab- Az olaszországi Cortina Meglepetés volt, hogy arz darúgó-világbajnokság szer- d'Ampezzóban csütörtökön első kötelező gyakorlat után vező bizottsága megtartotta reggel a férfiak kötelező gya- a nyugatnémet Schnelldorelsö ülését. korlataival megkezdődtek az fer állt a mezőny élén, mö1963. évi műkorcsolyázó és götte volt a kanadai A napirenden szerepelt, mi- jégtánc világbajnokság küz- McPherson és a csehszlovák képpen bonyolítják le három delmei. Az első számban 12 Divin. A budapesti Európaév múlva a labdarúgó-világ- ország 19 versenyzője állt bajnok francia Alain Calmat hainoksáeoL Az angolok ele- ra3thoz az olimpiai stadion- ekkor még csak 5. volt bajnoksagot Az angolok ele- ^ A mgyar sz£neket Éberl ^^^^^ ve elvetették azt a FIFA-javaslatot, hogy a döntő résztvevőinek számát 12-re, vagy 8-ra kell mérsékelni. A Jules Rimet Kupát ugyanúgy rendezik meg, mint legutóbb, 16 csapat szerepei a döntőben, négy csoportban. Jenő képviselte. A négy kötelező gyakorlat után a férfi világbajnokságon a sorrend a következő: 1. Karel Divin (csehszlovák) 18 sz. 725,8 pont 2. Schnelldorfer (nyugatnémet) 25 sz. 718,5 pont 3. Calmat (francia) 30 hsz. 709>7 [x>nt Szegeden vendégszerepel a Honvéd Művészegyüttes március si Otthonban mutatja be az ajánlott. — Ságvári Endre Mű- KRESZ-t legjobban tudják, ér- együttes Ságodi József Az ár- — - — -»"-•— • •- - —nyék megmozdul című háromvelödésl Otthon, Ságvárlelep, í tékes dijakat kapnak. A vetél- . - J órakor: Egy asszony meg a kedőkön közreműködnek a Sze- felvonásos drámáját. Az egyik lánva. Olaáa film. 19 éven fe- gedi Nemzeti Színház művészei: naP°n .az MTH Iskolásoknak lillleknek. Tlboldy Márta, Katona András. .—r Marosi Károly. Gémest Imre, ALLATORVOSI INSPEKCIOS Pagonyi Nándor, játékvezető dr. SZOLGALAT ' Hársing Lajos. Szeged város területére Február 33-tól március 2-«t T A felsőlégúti megbetegedémutatják be műsorukat, a másik napon pedig a nagyközönségnek. — Mérlegzáró közgyűlésüket ma este fél 8 órai kezdettel Hungária különtermében tarteste ( órától reggel « óráig Ják meg a Szegedi Fényképész Zo o„„„„r,n„ „„„nni Isi 'na aetutan 6 órai xezoettei szöveUrezeí ><nion,/ii <3,nh n Hl (vasár- és ünnepnap nappal ls) elsősegély és nehézellés eseté- L",—- nuor, a renykepesz szovetkere ügyeletes dr. Palotás Gyu- SSSSSi, * zet elaöke beszámolót, le állami állatorvos. Lakása: ^ifl™"' 33 fényképész szakember Partizán utca 7. Telefon: 26-94. .^„t érdeklődőt szí- között 70 ezer forlnt nyereség. Az állatorvos kiszállításáról a vesen tatnak. részesedést osztanak szét. Egyhivó fél köteles gondoskodni. v,„rt„„.„_,„. egy dolgozó átlag 2 ezer forln— Légieden vendégszerepel j^p A Fénykész Szövet- Szurrsik János festőmű- ™?rclus 2-án a Szegedi Kato- keeet lpáritanulól és nem szakvész kiállítása nyílik meg már- ecvOUese A^alga.Sg dlc^ munkás dolgozói között pedig cius 3-án, vasárnap délben 12 ^yütteí*:. A Balgasag dicsére- 5 eíe forím jutalmat osztai-JíSSS-ÍÍSffl ® müMniWMü merepelnek a kl" mond dr. EkTmötör JáaM^tgazí- ^glédl művelődési otRonban. gató. VEMF„Nx»^LmvAS ~ röszkw művelődésl otthon^ cTmütJ m^eját^r^ Mi' Szeged megyei jogú város há- tyi c4mu mesejátékot. rom kerületének növényvédelmi mu,nM1tmn,, akcióbizottsága szocialista mun- «AJOMI\YELV Icaversenyre hívta Csongrád me- A New York-1 állatkertben gye valamennyi növényvédelmi a tudósok mágneses szalagra akcióbtzottságát. A verseny cél- vették a majmok fecsegését, ja az intézményes növényvédő- Közben megeredt az eső, s a lem megszervezése, annak ér- kísérletet félbe kellett szakidekében, hogy idén Csongrád tani. Másnap a tudósok lejátmogyéből mtnél több elsőosz- szották a felvett szalagrészt. A tályú minőségű gyümölcs- és majmok meghallva a hangokat, zöldáru kerüljön az üzletekbe, amelyeket egy napal előbb az A verseny díjazásáról gondos- eső közeledtekor maguk adkodnak. tak ki, hanyatthomlok tető alá menekültek, noha egyetlen — Kidöntötte a viüanyoszlo- felhő sem volt az égen. pot a Petőfi Sándor sugárúton _ olaszorszáKi élmé„yeir6i tart szerdán éjszaka tehergépkocsi- vetítettképes előadást a Hazafias jávai Szénást Béla Szeged. Os- Népfront Vörösmarty utca 7. „,„„ ,„ szóm alatti helyiségében márkola utca 10. szam alatti la- clug ^^ péneken este 6 órai kos. Mint a vizsgálat kideri- kezdettel Szelesi Zoltán mütörtette a gépkocsi rugója eltört, ténész, a Szegedi Képzőművés igy a vezető elvesztette ural- ^e^^ib^bb & mát a teherautó fölött, átsza- napot töltött Olaszországban, lad a villamossíneken, kldön- . tötte a villanyoszlopot, majd ES A^MODALOM a Petőfi Sándor sugárút 86. Napóleonról — halálától kezdszámű ltáz kapujának rohant, ve napjainkig — körülbelül tízezer könyvet Írtak, vagyis átlagban százhúsz óránként egyet. — Ittasan akart felugrani a villamosra a Galamb utcánál — A Szegedi Gyermekszinház Csányi Antal Szeged, Bercsényi együttese március 3-án délelőtt utca 10. szám alatti lakos. Ugrás közben visszaesett és könypyebb, 8 napon belüli sérülést szenvedett. Áz erőfejlesztés újszerű módja A versenysport alapvető közök egyike, mert mozgás nos egyetemi testnevelő takövetelménye az erő. Ennek nélkül lehet alkalmazni. nár vezette be ezt az edzésfejlesztésére a szakemberek Az IC népszerűségiéi a2 módszert. A SZEAC atlétái különféle megoldásokat ke- Egyesült Államokból áttér- most ezzel a segédeszközzel resnek. Közismert erőfejlesz- jedt kontinensünkre, és ha- készülnek a tavaszi és a nyátési mód a súlyemelés, mert zánkban is sok hívet szerzett ri versenyekre, igen sok mozgáselemet tar- magának. Szegeden Tari Játalmaz. 1961-ben terjedt el az Monostori Tibor erőgyűjtésnek mozgás nélkül való módja, amelyet Isometric Contraction-nak, egyenlő mértékű izommegfeszülésnek, avagy rövidítve csak IC-nek neveznek. Ennek lényege, hogy a sportoló elmozdíthatatlan tárgyakkal szemben fejt ki erőt. Például két földbe ásott, és kilyukaszgatott vas közé különböző magasságokra helyezhető acélfudat igyekszik felemelni. Az erőkifejtés általában rövid ideig néhány másodpercig tart és a sportoló felkészülésétől függően többször megismétlődik. Az eddigi tapasztalatok az új módszert sokkal eredményesebbnek tartják, mint a súlyemelést. A sportorvosok megállapították, hogy a sérült versenyzők erejének fenntartásához, a betegségből felgyógyult emberek erejének újra kialakításához is a legjobb (Liebmann fetv.) Tóth László, a SZEAC kalapácsvetője a felerősített acélrúdnál. A kár több ezer forint. Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy drága jo édesapa, nagyapa, testvér és rokon, GULYÁS FERENC eletének 74. évében elhunyt. Temetése március 2-an 14 urakor lesz az alsóvárosi temető kleravatalozójából. Gyászoló család. 799 Vklra u. 3. X iisleménrek Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesanya, TÓTH MIHALYNE Slezak Veronika életének 78. évében rövid szenvedés után elhunyt. Temetése folyó hó 1-én 14 órakor lesz a Gyevitemető ravatalozójából. 919 Gyászoló család x Nagyszabású sportbált rendez a Vasutas Sport Egyesület március 2-án este a Vasutas Művelődési Otthon összes helyiségében Belepődíj 8 forintKitűnő zene és büfé, tombola. FELHÍVÁS! Az I—H—III. kerületi tanács vb egészségügyi csoportjának vezetői felhívják gz illetékes kerületi tanácsok igazgaárt területéhez tarozó valamennyi háztulajdonos figyelmét, hogy 1983. március 15-ig a tulajdonát képező lakóházban, telken, vagy ennek közvetlen közelében észlelhető számottevő patkányvagy egérkár, továbbá az épület és berendezések állapotában fennálló mtnden olyan hiányosságot, mely a rágcsálók megtelepedését elősegítheti, írásban jelenen! tartozik az Illetékes egészségügyi csoportnak. Szeged, 1963. február 22. I-n—m. kerületi tanács vb eü. csoport kcr. főorvosa K. 112 AfMUiiddí&tk Közgazdasági technikumot végzett, gyakorlattal rendelkező férfi munkaerőt gondnoki teendők ellátására keres jcözhiva'tal. pályázatot a Magyar Hirdetőbe „Közhivatal" jeligére március 5-ig kérem leadni. 25245 Egy léi ház eladó Árva utcában azonnal beköltözhető. — Érdeklődni: Petőfitelep, 1L utca 665. Klimák. 26246 Józanéletű, 70 éves nyugdíjas, házasság céljából megismerkedne hozzáillő nyugdíjas asszonynyal, akinek lakása van, pontos címre válaszolok. „Komoly 25 244" jeligére Károlyi u. hirdetőbe. 25244 József Attila sgt. 85. számú ház 1/4 része beköltözhetően eladó. jeía Egy jó állapotban levő kisipart festett hálószobabútor eladó. Érd.: szómban délután, vasárnap egész nap. Korányi rakpart 5. III. 9. 16663 OTP hitellevélre ls árusltunk modern és stílbútorokat. Bővebb felvilágosítást a boltban adunk. — Bizományi Áruház vállalat. X14490 Készpénzért vásárolunk új vattakabátot, nadrágot, esőköpenyt, bakancsot, vászon munkaruhat, Bizományi Aruhaz Vállalat. X2481M „Családi ház' igére levél van hirdetőben. 2524c Pehelykönnyű lúdtalpbetét, sérv- és haskötők, Valamint ezek javítását készíti Balogh orvosi műszerész, Hajnóczy u. S. X16479 Vásárolok ágyakat, rekamiét, asztalo25243 ; kat, sezlont, vaságyakat. Lenin krt. 19. X16485 Egy darab 160 kg fehér sertés eladó. 16606 Cipő-, retikülfestés minden színárnyalatban kés7,ül. — Szent Miklós u. 7. Készpénzért is vásárolunk kar- és zsebórákat. rádiót, magnetofont. Bizományi Áruház Vállalat. _________ X24804 Bélyeget legelőnyösebben vásárolhat, értékesíthet. Falus bélyegkereskedés, Kelemen utca 4. 20808 KIFOGÁSTALAN írógépet vásárolunk I Móra u. aO. készpénzért. Alkotmány Mtsz, Ásotthalom. 25248 120 kilós hízott sertések eladók. Kisfaludy utca 41. 16602 Egy 180 kg hízott sertés eladó. Pálfi u. 92. sz. 16571 Fekete him rövidfarkú vizslakutya elveszett. Megtalálóját vagy nyomravezetőjét jutalmazom. Lenin krt. 57. 16643 Kis magánház beköltözhetően sürgősen eladó. Vág u. 4., Külső Csongrádi sgt. mellett, hentes után. X25131 Értelmiségi nőnek bútorozott szoba kiadó. „Külön bejáratú" jeligére kiadóba. 16641 A Szegedi Kísérleti Gazdaság időszaki dolgozókat szerződtet 7, hónapos Időtartamra. Jelentkezni lehet a gazdaság központjában: Szeged-öthalom, vagy icübekházl es kiszomboti kerületében. X25225 A MEGYEI LABDAKUGOBAJNOKSAG ALLASA L Móraváros 15 8 7 — 23:14 23 2. SZAK 1 15 9 2 4 27:14 20 3. Alsóváros 15 8 3 4 26:15 19 4. Szentesi K. 15 9 1 5 27:21 19 5. UTC 15 6 5 4 25: 9 17 6. Sándorf. 15 6 4 5 23:26 16 7. Ruhagyár 15 5 5 5 19:17 15 15 5 5 5 20:18 15 9. Dorozsma 15 5 5 5 20:19 15 3 hónapos 603-as Orion nagyképernyőjű, kétnormás export televízió 7000 Ft, 250 ems NSU gyártmányú motorkerékpár 8000 Ft, 1 háromajtós szekrény ós rekamié sürgősen eladó. Arviz utca 11, em. délután. X25210 Szeged belterületén kisiparos műszerész, műhelynek alkalmas helyiséget keres költségtérítéssel. „Sürgős 25 201" Jeligére hirdetőbe. X25201 Kálvin téri I. emeleti modern kétszobás szövetkezeti lakást átadok. „Lakáscserével" jellgere a kiadóba. X16510 Külön bejáratú szobába értelmiségi — rendes fiú azonnalra, szobatársat keres. „Értelmiségi" Jeligére a kiadóba. X16625 Vasárnap birkózóverseny Szegeden Vasárnap Szegeden rendezik meg a Csongrád megyei ifjúsági szabadfogású birkó- Szoreg zó-bajnokságot a Vasutas-pá- 10; sz^gldí'sp. is 5 4 6 19:26 14 lya tornatermében délelőtt 10 11. szentesi H. 15 5 4 6 22:18 12 órai kezdettel Az érdekesnek !2- sz. Dózsa 15 5 2 8 29:24 12 - .,„'„„„ -- „„.,„ 13. Textilm. 15 4 3 8 14:24 11 igerkezo versenyre 55 neve- 14 Kistelck 15 3 5 7 15:40 n zés érkezett. Szentesi, hód- 15. H. Honvéd 1.5 2 6 7 15:25 10 mezővásárhelyi, makói, sző- is. H. vasas 15 3 3 9 12:26 o regi és szegedi egyesületek Versenyen kívül: indítják el fiatal versenyzői- SZVSE N. 16 9 4 3 30:22 22 ket az év első szegedi birkó" A Szentesi Honvédtól két bünzó-viadalán. tetőpontot levontak. Kérdések — válaszok Két héttel ezelőtt jelent 23-ig. A tizenhatos döntőbe meg először üzenet-rovatunk, egyébként hét ország már Most újabb érdeklődőknek bekerült, a többiek pedig válaszolunk. március 15-ig játsszák le a D. János levelében azt ja- bejutásért kiírt mérkőzésevasolja a SZEAC labdarú- ket Eddig Magyarország, gó-szakosztályának, hogy Svédország, Svájc az NDK. Szabó és Kürtösi legyen a Skócia, a tavalyi bajnok Rokét fedezet, mert mind a mánia és a rendező Anglia két játékos kapura lő, s ez- került be a döntőbe.. Vázéi megnövekedne a csapat lógatott csapatunk január ütőképessége. első napjaiban kezdte meg Orczifalvi István edző er- a felkészülést a tatai edzötáre a következőket, válaszolta: borban, ahol három hétig — Mi is foglalkoztunk már voltunk. Februárban több edezzel a kérdéssel. Kürtösi zőmérkőzést játszottunk, es például tavaly ősszel Deb- az elutazás előtt még eg/recenben nagyszerűen ját- szer ellátogatunk majd, ezszott fedezetet. Idei első mérkőzésünkön valószínű, hogy ismét fedezet lesz. Szabót azonban nem vesszük lei a védelemből, mert, szerintem, ott van az igazi helye... Tóth Márton (Szatymaz) az UEFA-tornával kapcsolatban érdeklődött. Erre Kapocsi úttal néhány napra, Tatára... Köszönetet mondunk mlndazoknak, akik szeretett édesapánk, OLAH SANDOB temetésén részt vettek. megjelenésükkel és virágadományukkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Köszönetet mondunk továbbá a III. ker. tanács vb elnökenek és az öszszes dolgozóinak, valamint a Vegj-i Nagyker. Vállalat dolgozóinak. !B! Gyászoló család Rendkívüli kedvezmények! Tsz-tagok és egyéni termelők vemhes kocá! kaphatnak hitelbe, melynek az árát (16,50 Ft kg) a szaporulatából származó 3 db 30—60 kilós süldő árából kell kiegyenlíteni. A koca tartásához 4 q, az átadásra kerülő süldők felneveléséhez 50—50 kg abraktakarmányt kapnak állami áron. Meglevő saját kocákra kötött kocatartási és süldönevelési szerződés alapján kocánként 3 q, a leszerződött süldők után darabonként még 50 kg takarmányt kapnak. Az átvett szerződött süldőkért 17,50-től 18 Ft kilogrammos árat fizetünk. Mielőbb kössön szerződést az állatforgalmi vállalat helyi felvásárlójával. 1 H 76 076 Hosszúfajta gyökér magját szerezze be a Székkutasl Kossuth Mtsz-től. 40,— Ft kilogrammja. , . v. 516 Sandortol, az ifjúsági válogatott edzőjétől .kaptunk fel•> ilágosítást a vasárnapi szegedi mérkőzésen. , . — Az UEFA az európai nemzetközi labdarúgó-szövetség nevének rövidítése, és azt jelenti: United Európa Football Assotiation. Ennél még egy magasabb szerv létezik a labdarúgásban, a FIFA, azaz a nemzetközi világszövetség. Az UEFA évről évre megrendezi az európai országok ifjúsági csapatai- | DÉL-MAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Csongrád megyei és Szeged városi bizottságának lapja. Megjelenik hélfő kivételével mindennap. Szerkeszti a szerkesztő bizottság Főszerkesztő: dr Lökös Zoltán Szerkesztőség: Szeged, Magyar Tanácsköztársaság útja 10. Telefán: 35-35, 30-03 Éjszakai teleron: 35-06 Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Kovács László Kiadóhivatal: í Szeged, Klauzál tér 3. Telefon: 35-00. 31-16. (Beküldött kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk vissza.) A lapot nyomja a Szegedi Nyomda Vállalat Szeged. Kárász u. 9. INDEX: 25 053 | nak tornáját, amelyet tavaly i Terjesztik a Csongrád megyei Románia nyert meg. Idén oostahivatalok. Előfizetési díj Dél-Angliában lesznek a egy hónapra il Ft. Előfizethető döntőik április 11-tól április] ] bármely postahivatalnál és kézbesítőnél.