Délmagyarország, 1963. január (53. évfolyam, 1-25. szám)

1963-01-08 / 5. szám

32 DÉL-MAGYARORSZÁG Kedd, 1963. január 8. „Erősítsük a kommunista mozgalom egységét a béke és a szocializmus diadala érdekében" (Fo'eytatda a 3. oldalról) XI oltotta el 1956-ban a háború lobogó tüzét a Szuezi-csatorna térségében azzal, hogy rákényszerítette az angol-, francia-, izraeli agresszorokat, takarodjanak haza. Ki gátolta meg 1957-ben a Szíriában való betörést, amelyet az imperialisták már •előkészítettek? Ki akadályozta meg 1958ban a háború kirobbanását a Közel-Keleten és a Tajvani öböl térségében? A Szovjetunió, a szocialista tábor országai, a békeerők. Széles körű támogatása annak a felszabadító harcnak, amelyet Algéria népe vívott a francia gyarmatosítók ellen, a laoszi nép nemzeti függetlenségének és szabadságának megvédése, India és Indonézia támogatása a gyarmati rendszer támaszpontjainak megszüntetésére irányuló igazságos akcióiban és Goa, Diu, Damao. Nyugat-Mán felszabadításában a független ázsiai, afrikai és latin-amerikai államok erősödésének előmozdítása minden vonalon: íme csupán néhány tény, amely bizonyítja, melyen következetesen harcol a Szovjetunió az imperialista gyarmatosítók ellen, a népek nemzeti felszabadulásáért. A Szovjetunió nemrég igen komoly segítséget nyújtott Jemen népének, ami nagy szerepet játszott a jemeni nép függetlenségének biztosításában és az imperialista cselszövények kudarcában. Országunk a nemzetközi szervezetekben olyan lépéseket tesz, amelyek világvisszhangot keltenek, előmozdítják a világ haladó erőinek mozgósítását a nemzeti felszabadító mozgalom érdekében. A Szovjetunió kezdeményezte azt a történelmi jelentőségű ENSZ-nyi latkozatot, amely a függetlenség megadását követeli minden nép számára, és a Szovjetunió síkraszáll e nyilatkozat mielőbbi megvalósításáért. A háború utáni években nem volt élesebb nemzetközi válság, amely termonukleáris világégéssel fenyegetett, annál a válságnál, amelyet nemrég hozott létre az amerikai imperializmus a Karib-tenger térségében. Vajon milyen álláspontra helyezkedtek abban a felelősségteljes órában a tiranai rikoltozók? Támogatták-e a Szovjetuniót, amely a forradalmi Kubát védelmező főerő volt és útját állta az atom-mániákusoknak? Nem, nem ezt tették. Sőt, lényegében véve segítettek az imperialista provokátoroknak, hogy konfliktust idézzenek elő, összeütközést hozzanak létre a Szovjetunió és az Egyesült Államok között, amivel egyszersmind a háború szakadéka felé sodorták az egész világot is. Ámde az emberiség szerencséjére erre nem került sor. Nem zúdult a népekre az atom- és hidrogénbombák mindent elnyelő örvénye. Az egész világ elismeri, hogy ez a .Szovjetunió érdeme volt. A szovjet kormánynak. vezetőjének, Hruscsov elvtársnak szilárd és hajlékony politikáját, amely megakadályozta a termonukleáris katasztrófát, nagyrebeesüli a hálás emberiség, mint a bölcsesség, a józan ész, az igazi békeszeretet és a néoek sorsával való törődés példaképét. Kuba helyzete lényegesen szilárdabb lett, nemzetközi tekintélye megnőtt A dogmatikusok nem értenek ezzel egyet. Most, amikor elmúlt a válság legélesebb szakasza, a baloldhliaskodók rágalmazó módon úgy próbálják beállítani a dolgot, mintha a Szovjetunió kapitulált volna az imperializmus előtt, sőt elfogadott egy »második Münchent*. Csakhogy mindenki, aki tárgyilagosan elemzi, milyen eredményekkel járt a Karib-tengeri válság leküzdése, látja, hogy a dogmatikusok vádjaiban nincs egy szemernyi igazság sem, hogy kijelentéseik lényegében véve egy háború kiprovokálására irányulnak. A karib-tengeri válság a Szovjetunió, a kubai nép részéről az agresszorok ellen tett határozott lépések alapján és annak a támogatásnak segítségével oldódott meg, amely az egész szocialista közösség, a béke minden harcosa nyújtott a kubai nép igazságos ügyének. Ugyanakkor a válság kölcsönös engedmények és ésszerűkompromisszum alapján nyert megoldást Az allamok közötti vitás kérdések háború nélkül, békéé úton való megoldása: a békés együttélés politikájának megvalósítása. Az, aki kijelenti, hogy támogatja a békén együttélés politikáját és ugyanakkor bírálja a Kuba körül támadt válság megoldásának módját, valójában tagadja a békés együttélés politikáját A konfliktus béké6 rendezéséhek bírálói azt mondják, nem lehet bízni az imperialistákkal kötött megállapodásokban. De, ha csak ebből indulunk kl, ez annak elismerését jelenti, hogy a vitás kérdéseket csak háborúval lehet megoldani. A marxisták—leninisták úgy vélekednek, hogy a szocialista ország ereje annyira megnőtt, hogy ezzel az imperialisták kénytelenek számolni és rá lehet őket kényszeríteni a magukra vállalt kötelezettségek betartására. Mindenki előtt világos, hogy Kuba helyzete lényegesen szilárdabb lett, nemzetközi tekintélye pedig megnőtt A szabadság világító tornya a nyugati féltekén még erösebben világit. Vajon ez „München?" Vajon ez meghátrálás? Ügy látszik azok, akik a „második München" meghatározást készítették, nem ismerik a történelem elemeit ós olyasmiről beszélnek, amivel maguk sincsenek tisztában. Egyesek az emberéletekkel űzött cinikus játékukban odáig mennek, hogy gúnyolják azokat, akik az emberek százmillióinak életét védelmezik, -gyávasággal* és -lágyszivüséggel" vádolják e harcosokat. Ámde a kommunisták, még inkább a kommunista államférfiak és politikusok nem válhatnak az ilyen felelőtlen firkászokhoz hasonlóvá. Hiszen hatalmon lévén, felelősség terheli őket a népek és az államok sorsóért, sőt több, a szocialista világrendszer sorsáért. Kötelességük, hogy ésszerűen, a legnagyobb felelősséggel értékeljék, milyen elkerülhetetlen következményekkel járna egy mai termonukleáris háború, kötelességük, hogy ne a múlt századok rég ismert dolgait ismételgessék, és ne bocsátkozzanak hangzatos frázisokba. A „papírtigris" kifejezés lényegében véve leszereli a tömegeket, mert azt a gondolatot sugalmazza, hogy az imperializmus ereje csak mese és azt nem kell számításba venni. Az ilyen frázisok csak közömbösséget kelthetnek a népekben, az éberség elaütatására vezethetnek. Akik ilyen frázisokat terjesztenek, azt is mond iák, hogy stratégiai szempontból meg kell vetni az ellenséget, viszont taktikai szempontból teljesen komolyan kell venni. Csakhogy es efféle „kettős könyvelés" ellenkezik a marxizmus—leninizmussal. Marxista értelemben a stratégia és a taktika egységes. A taktika feladata, hogy szolgálja a stratégiai cél elérését; a stratégia nem ellenkezik a taktikával, hanem még jelentősebb történelmi célok elérésére irányul. A marxizmus—leninizmus azt tanítja, hogy az ellenséget úgy kell kezelni, hogy egyaránt józanul figyelembe veszszük történelmi perspektíváit és mai reális erőit és ezen az alapon dolgozzuk ki a stratégiát és a taktikát. A nemzetközi kommunista mozgalom jól tudja, hogy az imperializmus hanyatlóban van, hogy történelmileg túlélte magát, de azt is tudja, hogy az imperializmusnak atomfogai vannak. amelyeket használhat. Egy atomháború sok száz millió ember kiirtására, a termelőerők óriási pusztulására vezetne. Ez rendkívül megnehezítené egy új társadalom felépítését az atomvilágháború után megmaradó romokon. A kommunistáknak nem szabad hallgatniuk erről, hanem egyenesen és nyíltan kell beszélnünk a tömegeknek a fennálló veszélyről. Ez elősegíti. hogy a népek harcba induljanak a tartós békéért az imperializmus ellen. A kommunista mozgalom ügy véli, hogy ha az imperialisták háborút robbantanak ki, ez a korhadt kapitalista rendszer végleges pusztulását fogja jelenteni. Ám a szocialista forradalomnak nincs szüksége arra, hogy atom- vagy hidrogénbombák törjenek számára utat. Meg lehet-e akadályozni a világháborút, vagy sem, meg lehet-e szilárdítani a békét, vagy sem. meg lehet-e valósítani az általános és teljes leszerelés programját és a néptömegeknek azt az ideálját, hogy hozzuk létre az igazságos társadalmat, -a fegyverek,, hadseregek, háborúk nélküli világot*, vagy sem? Ezek elvi fontosságú kérdések. Azok, akik azt mondják, hogy a béke védelmének jelszaval "illúziókat* keltenek, a nemzetközi kommunista mozgalom álláspontja ellen lépnek fel, leszerelik a tömegeket, mert hiszen azt mondják a tömegeknek, hogy a világháború elhárítását célzó harcra kudarc vér. Ilyenformán gyakorlatilag a háború erőit segítik. A kommunisták igazi forradalmi optimizmusa abban a meggyőződésükben rejlik, hogy meg lehet akadályozni a világháborút, meg lehet fékezni az agresszív erőket, és ezért a kommunisták aktív fellépésre szólítják fel a tömegeket. A marxisták—leninisták úgy vélekedtek és ma is az a véleményük, hogy az emberiség sorsát a néptömegek döntik el. Ezért nem tulajdonítanak abszolút, mindenható erőt a fegyvereknek, köztük a nukleáris fegyvereknek sem. Csak a békeharc összes erői, összes módszerei és formál a maguk teljességében adnak lehetőséget az új világháború megakadályozására. Ez pedig elsőrendűen fontos feladat, hiszen a munkásosztály végső célja nem a -szép* halál, hanem az, hogy felépítse a boldog életét az egész emberiség számára. Amíg viszont fennmarad az imperialista táborból kiinduló háborús veszély, amíg nincs mog a teljes és általános leszerelés, addig az SZKP szent kötelességének tekinti, hogy megőrizze a szovjet állam védegec jét, fegyveres erőinek harckészségét olyan szinten, amely biztosítja bármely ellenség teljes szétzúzását. Az SZKP úgy véli, hogy a népek az igazi boldogságot csakis a szocializmus és a kommunizmus útján tudják elérni. Az SZKP csakúgy, mint az egész nemzetközi kommunista mozgalom abból indul kl, hogy a munkásosztály és élcsapata — a marxista —leninista pártok — számára kívánatos lenne a szocialista forradalom békés úton való végrehajtása. Ugyanekkor az SZKP váltózatlanul hangsúlyozza, hogy olyan helyzetben, amikor a kizsákmányoló osztályok erőszakhoz folyamodnak, szem előtt kell tartani a szocializmusra való nem békés áttérés lehetőségét, a fegyveres harc lehetőségét. N. Sz. Hruscsov elvtárs az SZKP, iXXjj. kongresszusán tartott beszá,mólójában megállapította: -Egyáltalán nincs kizárva, hogy a monopólista burzsoázia uralmának fenntartása érdekében a legvégső, a legaljasabb eszközökköz folyamodik*. Ilyen körülmények között Lenin szavai időszerűbbek, mint valaha: -A munkásosztálynak fel kell használnia a társadalmi tevékenység kivétel nélkül minden formáját, vagy oldalát... Készen kell állnia arra, hogy az egyik formát a leggyorsabban és legváratlanabbul a másikkal váltsa fel. Az, aki az albán dogmatikusokhoz hasonlóan kijelenti, hogy az SZKP -abszolutizálja a munkásosztály hatalomátvételének békés útját*, -csupán erre orientálódik* az egyszerűen a tények ellenére makacsul valótlanságot terjeszt. A dogmatikusok voltaképpen, midőn elvetik annak lehetőségét, hogy a munkásosztály a hatalmat békés úton is kivívhatja, nem látják az eleven életet, nem látják a munkásmozgalom növekvő erejét a szervezettségét és néptömegeknek a szocializmus iránti növekvő von- , zalmát, tagadják a szocialista rendszernek a világfejlődés menetére gyakorolt fokozódó befolyását. Ám ez azt jelenti, hogy a dogmatikusok nemcsak, hogy nem képesek a világforradalom ügyét előbbre vinni, hanem lényegében fékezik azt. Persze a forradalmi elmélet csupán útbaigazítást adhat, ám annak megítélése, hogy egyik vagy másik ország proletariátusa a konkrét történelmi helyzetben a harc milyen formáit és módszereit válassza — magának minden ország proletariátusának, mindenekelőtt kommunista élcsapatának az ügye. Az a feltételezés, hogy lehetséges a szocialista forradalom minden időre és minden országra érvényes receptjének feltalálása és, hogy e receptet rá lehet kényszeríteni az egyes országok konkrét viszonyai, között működő testvérpártokra, csupán ártalmas dologgal való foglalkozás, a kommunistáktól idegen gőg megnyilvánulása az összes kommunista párt tanítójaként való tetszelgés, még hozzá a reális élettől elszakadt, s ennélfogva a dogmatikus sémákon kívül tanácsolni semmit sem tudó tanítókként való tetszelgés. Jl Szovjetunió minden eszközzel elősegíti a nemzeti felszabadító mozgalmak fejlődését, a szégyenletes gyarmati rendszer mielőbbi felszámolását A Szovjetunió mindig segítő kezet nyújtott és nyújt az imperializmus és a kolonializmus ellen felkelő népeknek. A marxizmus—leninizmus tisztaságáért, a nemzetközi kommunista mozgalom sorainak összefogásáért vívott harc minden kommunista párt internacionalista kötelessége. A kommunista és munkáspártok képviselőinek Nyilatkozata kiemeli, hogy a kommunista világmozgalomban a fő veszély a revizionizmus. Ugyanekkor a Nyilatkozat hangsúlyozza: -a dogmatizmus és a szektásság mind az elméletben, mind a gyakorlatban, ha nem harcolnak következetesen ellene, szintén fő veszéllyé válhat egyes pártok fejlődésének egyik vagy másik szakaszában*. Ez helyes és messzetekintő következtetés. Az SZKP mindig következetesen harcolt és harcolni fog mind a revizionizmus, mind a dogmatizmus és szektásság ellen. Egyesek viszont egyoldalúan csupán a revizionizmus elleni harcot hangsúlyozzák, s még hozzá olyankor az alkotó marxizmus—leninizInust tüntetik fel -revizonizmusnak*, s ezzel nyilván zavart keltenek a kommunista mozgalomban. A Szovjetunió Kommunista Pártja csakúgy, mint a többi marxista—leninista párt internacionalista kötelességének tekinti, hogy szigorúan betartsa a moszkvai tanácskozásokon elfogadott okmányok tételeit, s hogy a kölcsönös kapcsolatok terén az említett okmányokban lefektetett elveknek megfelelően járjon el. Ezért a kommunistákban feltétlenül komoly aggodalmat kelt az utóbbi időben napvilágot látott azon tézis, hogy a nemzetközi kommunista mozgalomban „ideiglenes többség van", amely „makacsul kitart hibái mellett", és „ideiglenes kisebbség", amely „bátran és határozottan védelmezi az igazságot". Merőben nem leninista módon járnak el azok, akik megnyitják a kritika tüzét az imperializmus ellen évtizedeken át bátran harcoló kommunista pártokra, s azok vezető kádereire, akik a világ minden forradalmáránál megérdemelt mély tiszteletet vívtak ki maguknak. Vajon, például leninista módon cselekedtek nemrég az egyik nagy testvérpárt kongresszusán azok a külföldi vendégek, akik a kongresszus által rendelkezésükre bocsátott szónoki emelvényt arra használták fel, hogy opportunizmussal és az ország népe érdekeinek elárulasával vádolták ezt a pártot? Az albán -teoretikusok* ma már a kommunista világmozgalomban kizárólag -revizionista klikkeket* ismernek. Eredménytelen felhívásokat intéznek hol az egyik, hol a másik kommunista párt -egyszerű tagjaihoz*, hogy -döntsék meg* e -klikkeket*. S akadnak emberek, akik azzal szereznek maguknak érdemeket, hogy az ilyen irományokat világszerte terjesztik. Az albán vezetők és támogatóik a nemzetközi kommunista mozgalom pozíciói ellen végzett aknamunkájukat a két Nyilatkozat megvédelmezésével próbálják leplezni. Am valójában — ahogy ez mindenki előtt nyilvánvaló —, eltávolodtak e marxista programokmányok betűjétől és szellemétől. Vegyük az olyan igen fontos kérdést, mint a kommunista mozgalom egysége. A Nyilatkozat kimondja: -A munkásosztály ügyéért vívott harc megköveteli minden kommunista párt és a kommunisták hatalmas hadserege sorainak további tömörítését minden országban, megköveteli az akarat és a cselekvés egységét. Minden marxista—leninista párt legmagasztosabb internacionalista kötelessége gondoskodni a nemzetközi kommunista mozgalom egységének állandó erősítéséről*. A világ kommunista mozgalmának e kérdésekben elfoglalt álláspontját az 1957. és az 1960. évi moszkvai tanácskozások okmányai fejtik ki. Minden kommunista pártnak szigorúan figyelembe kell vennie és be kell tartania a kotrsmunlsta világmozgalomnak ezt az egységes véleményét. Más út nincs. A kommunistáknak nem -többségre* és -kisebbségre* való elkülönülésre, hanem egységre és még egyszer egységre van szükségük. A kommunista mozgalom legfőBb törvénye szentül megőrizni öszszefogásunkat és egységünket. Ez az a fontos vonás, amely a különféle reformistáktól megkülönbözteti a kommunista mozgalmat. A nemzetközi kommunista mozgalom sorai összefogásának és egységének érdekében az 1960. évi tanácskozás meghatározta a pártközi kapcsolatok elveit, amelyeket a pártoknak tevékenységük során követniök kell. Ezen elveknek két egymással összefüggő oldaluk van: minden kérdésnek az egyenjogúság alapján, találkozók útján való megvizsgálása; egyszersmind a -nemzetközi kommunista mozgalom egységének határozott megvédése, a marxizmus—leninizmus, a proletár internacionalizmus elvei alapján, minden olyan akció megakadályozása, amely ezt az egységet alááshatná. Ezek a győzelem kötelező feltételei a nemzett függetlenségért, demokráciáért, és a békéért, a szocialista forradalomból, a szocializmus és a kommunizmus építéséből adódó feladatok sikeres megoldásáért folytatott harcban.* A nemzetközi kommunista mozgalom soraiban nem szabad megengedni a szakadár tevékenységet Az emberiség sorsát a néptömegek döntik el Előrehaladásunknak e szorosan összefüggő törvényeit tűrhetetlen dolog elszakítani egymástól. A nemzetközi kommunista mozgalom soraiban nem szabad megengedni a szakadár tevékenységet. E követelmény figyelmen kívül hagyása egyértelmű a kommunista pártok testvéri egysége alapjainak aláásásával, a proletárinternacionalizmus elvének megtámadásával. Ez a támadás kezdetben a "kisebbségi* tendencia megjelenésére, majd — a közös ellenség, a nemzetközi imperializmus örömére — a nemzetközi kommunista mozgalom kettészakadásának véezélyére vezethet. Az SZKP-nek a XX. és XXII. kongreszszuson meghatározott irányvonala a szocializmus összes erőinek tömörítését, valamennyi testvérpárt egységének erősítését, az antiimperialista front minden erejének összefogását szolgálja. Ezen az irányvonalon nyugszik a szocialista Jugoszláviával való viszonyunk fejlesztésének álláspontja ls. A jugoszláv kommunisták és vezetőik által bel- és külpolitikai téren az utóbbi időben tett lépések sokat törlesztettek abból, ami hibás volt és Jugoszláviában a szocializmus építésének ártott. A jugoszláv kommunisták lépéseket tettek az egész kommunista világmozgalomhoz való közeledés és a vele való egység érdekében, s akik azt állítják, hogy Jugoszláviában -restaurálták a kapitalizmust*, hogy ott -új burzsoá elemek* foglalták el a vezető pozíciókat* szándékosan valótlant mondataik* nem akarják elemezni a tényeket és jelenségeket, s azokat koholmányokkal cserélik fel, megkísérlik egy egész ország népét kitaszítani a szocializmusért küzdő harcosok soraiból. Az SZKP nyíltan kijelenti, hogy a Jugoszláv Kommunisták Szövetségével még egész sor ideológiai kérdésben nézeteltérések vannak. Am Jugoszlávia közeledése ahhoz az országhoz, amely a kommunizmust építi, vitathatatlanul elősegíti számos ideológiai kérdésben a nézeteitérések mielőbbi leküzdését. Vajon megfelel-e a szocializmus erőinek konszolidálása a kommunista mozgalom érdekeinek. Kétségtelenül megfelel. Éppen ezért az SZKP arra törekszik, hogy tömörítse, s nem arra, hog,y elválassza egymástól a szocialista országokat, az összes kommunista pártokat. A kommunista pártoknak van egy kipróbált módszerük: a vitás kérdéseket eszmecsere útján oldják meg. Pártunk mindig síkraszállt e módszer mellett. Az SZKP-nek mélységes meggyőződése, hogy a jelenkori világfejlődés legfontosabb kérdéseinek kollektív megvitatása lehetővé teszi a nemzetközi kommunista mozgalom tömörítését. A Szovjetunió Kommunista Pártja a marxizmus—leninizmus nagy elvei alapján, a nemzetközi kommunista mozgalom egységének erősítéEe jegyében a jövőben is fáradhatatlanul harcolni fog a népek nagy szocialista közösségének egységéért, minden szakadat; tevékenység ellen. (MTI), ik. ... •• ... *