Délmagyarország, 1963. január (53. évfolyam, 1-25. szám)

1963-01-08 / 5. szám

Vasárnap, 1963. Január 9. DÉL-MAGYARORSZÁG 9 ,Erősítsük a kommunista mozgalom egységét a béke és a szocializmus diadala érdekében" A Pravda szerkesztőségi cikke * cStt megállapítja: Az emberiség fejlődésében egyik legíelelősségteljesebb szakaszhoz érkezett. E szakaszt rendkívül fontos események, valamint a szocializmus és a béke erőinek éles összecsapásai jellemzik az imperializmus, a reakció és a háború erőivel. Az új világ: a béke, a szabadság és a boldogság világa, az emberiség igazi tavasza erősödik és bővül, szűkebb körre szorítja a régi világot: a kapitalizmus, az erőszak és a kizsákmányolás világát. 1962 eseményei újabb szemléltető bizonyítékot szolgáltattak erre. A Szovjetunió, a többi szocialista ország, külpolitikai tevékenységének, a kubai nép, a béke erők hősi harcának főeredménye az elmúlt esztendőben az volt, hogy meghiúsult az agresszív amerikai imperialista körök gondosan előkészített Kuba elleni támadása. Elhárult az emberiség feje felül a termonukleáris világháború veszélye. Ismét bebizonyosodott, hogy a szocializmus és a béke erői abban a helyzetben vannak, hogy meg tudják fékezni az imperialista agresszorokat. A szovjet népnek, a többi szocialista ország dolgozóinak alkotó munkája elsősorban azt eredményezte, hogy hatalmasan emelkedett a szocialista közösség gazdasága és kultúrája, gyarapodott a szocialista közösség ereje, növekedett nemzetközi tekintélye és befolyása. A nemzeti felszabadító mozgalom főeredménye, hogy az imperialistaellenes felszabadító forradalmak diadalmaskodtak a volt gyarmati világ óriási területein, s e mozgalom újabb, magasabb fokra emelkedett. A kapitalista országokban a munkásmozgalom főeredménye az, hogy az igen éles osztályharcba sikerült bevonni a dolgozók újabb rétegeit, fokozódott a harc a monopoltőke elnyomásával és önkényével szemben, növekedett a kommunista pártok és a szocialista eszmék befolyása. A nemzetközi kommunista mozgalom nagyszerű sikereket ért el. Mindenekelőtt azért, mert harcának minden szakaszában szentül megőrizte hűségét a marxizmus— leninizmus zászlajához, egész tevékenységében e győzelmes tanítást követte. A világ fejlődésének menete megcáfolhatatlanul igazolja, hogy minden győzelem záloga: a hűség ehhez a vonalhoz, a kommunista mozgalom egysége. Megdőlt az imperialistáknak a fegyverkezési hajsza, a háborús készülődés igazolására felhasznált fő tétele, amely szerint a Szovjetunió részéről állítólag agresszió A Pravda hétfői száma szerkesztőségi cikket közölt: „Erősítsük a kommunista mozgalom egységét a béke és a szocializmus diadala érdekében" címmel. A két teljes oldalt betöltő cikk a kommunista és munkáspártok 1957-ben és 1960-ban lezajlott moszkvai tanácskozása óta eltelt időszakot figyelembe véve rámutat arra, hogy a nemzetközi kommunista mozgalom nagyszerű sikereket ért el. fenyeget. A Szovjetunió egész tevékenységével, egész politikájával bebizonyította, hogy a Szovjetunió a béke fő bástyája, s kérlelhetetlenül harcol az imperializmus »ílen. Bulgária, Magyarország, Csehszlovákia és Olaszország kommunista és munkáspártjainak nemrég lezajlott kongresszusai meggyőzően bizonyították milyen gyümölcsöző eredményekkel jár mind a szocialista, mind a kapitalista országok kommunista pártjai szempontjából a nemzetközi kommunista mozgalom stratégiai és taktikai vonalának következetes megvalósítása. Ezek a kongresszusok komoly hozzájárulást jelentettek annak a kérdésnek marxista—leninista kidolgozásához, hogy a népi demokratikus országok hogyan térjenek rá a szocializmus építésének betetőzésére, előmozdították a kommunista mozgalom összeforrottságát. A nemzetközi kommunista mozgalom a helyes marxista—leninista úton jár. Nagyszerű távlatok nyíltak meg előtte. A kommunistákkal szemben támasztott fő követemény: hűség a lenini irányvonalhoz, soraik összeforrottsága. Ámde a nemzetközi kommunista mozgalom soraiban, nagy sajnálatunkra, olyan nézeteket terjesztenek, amelyeknek éle a marxizmus—leninizmus egész sor alaptétele ellen irányul, s amelyeknek célja a testvérpártok összeforrottságának áláásása. E dogmatikus, szakadár, a marxizmus—leninizmussal szemben mélyen ellenséges nézeteket a legnyiltabban az Albán Munkapárt vezetői hangoztatják. Az SZKP XXII. kongresszusán, majd Bulgária, Magyarország, Olaszország és Csehszlovákia kommunista és munkáspártjainak kongresszusán a Kínai Kommunista Párt küldöttsége azt állította, hogy hiba volt nyíltan bírálni az albán vezetők irányvonalát, és a testvérpártokra igyekezett hárítani a felelősséget a felmerült nézeteltérésekért. Ilyesmit állítani azonban egyértelmű azzal, hogy szembeszállnak a megcáfolhatatlan tényekkel, mentesítik a felelősség alól azokat, akik valóban harcot folytatnak a marxista—leninista pártok egységes vonala ellen. Az albán vezetők már 1960 novemberében a 81 kommunista párt tanácskozásán közvetlen támadásokat intéztek az SZKP XX. kongresszusának vonala ellen, az 1957es moszkvai nyilatkozat tételei ellen. szocializmus gazdasági versenye a kapitalizmussal és e körülmények között a kommunizmus győzelmének biztosítása sohasem látott vonzerőt kölcsönöz mozgalmunknak, oldalára állítja a legszélesebb néptömegeket. Az a vonal viszont, amelyet a szektások és a dogmatikusok próbálnak erőszakolni, nem bízik a kommunizmus, a néptömegek erejében, nem hisz abban, hogy a szocializmus győzelemre juthat újabb országokban, államok közötti háború nélkül, világháború nélkül. Ha ez a vonal megerősödnék, eltaszítaná a kapitalista országok népeit a szocializmus országaitól, eltaszítaná az emberek millióit a kommunista mozgalomtól, elszigetelné a kommunistákat, fékezné a népek felszabadító harcának egész folyamatát. Korunk legfontosabb, legéietbevágóbb problémája a háború és béke kérdése. Az életben a kérdés így merül fel: vagy a különböző társadalmi rendszerű államok békés együttélése, vagy pusztító háború. Más kivezető út nincs. Felvetődik a kérdés: milyen álláspontra helyezkedjenek a Ha a ssektások, dogmatikusok irányvonala megerősödnék, elta ásítaná az emberek millióit a kommunista mozgalomtól,eisxigetelné a kommunistákat Az Albán Munkapárt vezetőinek antileninista irányvonalát az 1960-ban megtartott moszkvai tanácskozás résztvevői határozottan visszautasitatták. Am az albán vezetők nem hallgattak a józan ész Szavára. Az Albán Munkapárt 1961 februárjában lezajlott IV. kongresszusán felléptek a kommunista pártok tanácskozásain elfogadott Nyilatkozat és Kiáltvány alaptételei ellen és szembeállították ezekkel saját külön álláspontjukat. Ez az álláspont hamarosan világszerte ismeretessé vált. A nemzetközi reakció gyorsan megértette, kit szolgálnak valójában az albán vezetők és tüstént dicsőíteni kezdte az albán vezetők vonalát, amely a kommunista mozgalommal, a szocialista táborral, s elsősorban a Szovjetunióval való szakításra irányul. Az Albán Munkapárt vezetőinek álláspontja mély aggodalmakat keltett a Szovjetunió Kommunista Pártjában és minden kommunista pártban, amelyek nagyra értékelik soraink egységét. Az SZKP Központi Bizottsága még 1960 augusztusában kétszer is javasolta az Albán Munkapárt Központi Bizottságának, hogy szervezzék meg a két párt képviselőinek találkozóját. Az albán vezetők visszautasították az SZKP Központi Bizottságának minden kísérletét, amely a kapcsolatok rendezéséra irányult. Jogosan merül fel a kérdés: vajon ki szegte meg a tanácskozás elvét? Ki kezdte meg a támadásokat a kommunista mozgalom ellen, e mozgalom kollektív alapon kidolgozott programdokumentumai ellen és ki folytatja a támadásokat már néhány éve? Hogyan minősítsük azoknak az állításait, akik az igazságot a hazugsággal helyettesítik. és semmibevéve a nemzetközi kommunista mozgalom akaratát, nyíltan buzdítják e szakadárokat oly módon, hogy terjesztik ezek nézeteit és védelmükbe veszik a jogos bírálattal szemben? Az SZKP XXII. kongresszusának szónoki emelvényén N. Sz. Hruscsov elvtárs kijelentette: -osztjuk kínai barátaink nyugtalanságát, értékeljük az egység erősítésére irányuló gondoskodásukat. Ha a kinai elvtársak erőfeszítéseket óhajtanak tenni az Albán Munkapárt és a testvérpártok közötti kapcsolatok rendezésére, akkor aligha mozdíthatja elő bárki is jobban e feladat megoldását, mint a Kinai Kommunista Párt. Ez valóban hasznára válnék az Albán Munkapártnak, megfelelne a szocialista országok egész közössége érdekeinek-. Sajnos a helyzet nemcsak hogy nem javult, hanem rosszabodott is. Az albán vezetők nyíltan szakítanak a kommunista mozgalommal, a marxizmus—leninizmussal, mind mélyebbre süllyednek a dogmatizmus, a szektásság és az elvakult nacionalizmus mocsarába, egyre szélesebb, körben alkalmazzák a személyi kultusz marxizmustól idegen módszereit. Természetes, hogy a marxisták—leninisták nem törődhettek és ma sem törődhetnek bele, hogy lábbal tiporják a Nyilatkozat és a Kiáltvány tételeit, kénytelenek voltak és ma is kénytelenek teljes határozottsággal a kommunista elvek védelmére kelni. Ennélfogva világos, hogy nem amiatt kell panaszkodni, hogy Bulgária. Magyarország, Olaszország és Csehszlovákia kommunista pártjainak nemrég lezajlott kongresszusain bírálat érte az albán vezetők antileninista álláspontját, hanem amiatt, hogy akadnak emberek, akik támadják a moszkvai tanácskozások zászlajának védelmére kelő pártokat. Az a vita, hogy milyen irányvonalat kövessen a kommunista mozgalom, nem elvont, hanem mély elvi vita, amelynek elsőrendű jelentősége van. A marxisták—leninistáknak az a vonaia, amelynek célja a különböző társadalmi rendszerű államok békés együttélésének megszilárdulása, a kommunisták? Csakis a békés együttélés álláspontjára. A nemzetközi munkás- és felszabadító mozgalom nagyszabású támadó harcot vív az imperializmus ellen a békés együttélés körülményei között. A szocialista országoknak nincs szükségük háborúra. Sikeresen fejlődnek a békés viszonyok között és győzelmet aratnak majd a kapitalizmussal folyó, világot átfogó gazdasági versenyben, és ez rendkívül nagy jelentőségű lesz abból a szempontból, hogy minden nép egyetlen helyes útként a szocalista utat válassza. Az albán vezetők, például Enver Hodzsa azzal dicsekednek, hogy ők nem értenek egyet azokkal, akik szerint -a békés együttélés a szocialista országok külpolitikájának fő irányvonala-. Ámde akkor mi a fő irányvonal? Tehát a háború? De ha így áll a dolog, akkor a kommunizmus, vagy a kapitalizmus győzelme kérdésének és e kérdés megoldásának ilyen megközelítése miben különbözik az imperialista kalandorkörök álláspontjától? Akkor lényegében véve csak az a különbség, hogy a bősz imperialisták elvesztették azt a hitüket, hogy a kapitalizmus kiállja a versenyt a szocializmussal, a dogmatikusok viszont nem hisznek abban, hogy a kommunizmus győzhet a különböző társadalmi rendszerű államok békés versenye alapján. Ámde ki ért egyet a marxisták—leninisták közül azzal, hogy a kommunizmus győzelmének útja termonukleáris háborún át vezet? Kiküszöbölhető a világháború a társadalom életéből Napjainkban még az imperialisták számára is bajos, hogy nyíltan fellépjenek a békés együttélés ellen. Még nehezebb ez azok számára, akik kommunistának tartják magukat. Ezért az albán dogmatikusok is fogaik között azt mormolják, hogy -nem ellenzik- a békés együttélésről szóló tételt Ám tüstént kijelentik, hogy a különböző társadalmi rendszerű államok békés együttélése -az imperializmushoz való közeledés és az imperializmussal való összeolvadás vonalát- jelenti, és azt a kérdést, legyen-e háború, vagy sem, az imperialista országok vezérkari főnökei döntik el és a világbéke fenntartásának ügyét csak egy úton-módon, az imperializmus eltemetésével lehet előmozdítani. Ez egyenes és nyílt eltérés a kommunista pártok Nyilatkozatától, amely ezt mondja: -még mielőtt a szocializmus teljes győzelmet arat a földön, tehát a világ egy részében még fennmarad a kapitalizmus, felmerül annak reális lehetősége, hogy kiküszüböljék a világháborút a társadalom életéből-, és már most -elérkezett az az idő, amikor meg lehet akadályozni az imperialista agreszszorok világháború kirobbantására irányuló kísérleteit-. A békéért folyó harcban a fő dolog idejében megfékezni az agresszorokat, megakadályozni a háborút, lehetetlenné tenni, hogy a háború kitörjön. Erre különösen szükség van a korszerű fegyverek példátlan pusztító ereje miatt. E tételekkel szemben a dogmatikusok arra teszik a hangsúlyt, hogy a nukleáris háború nem félelmetes, a korszerű fegyverek csupán -az imperialisták és a reakciósok véleménye szerint- szörnyűk, és hogy -az atombomba: papirtigris-. Nem egyéb ez, mint lemondás a Nyilatkozatban megjelölt fő célról, a békéért való harcról, lemondás a békés együttélés politikájáról. A dogmatikusok úgy állítják be a békés együttélést, hogy az -lemondás az imperializmus leleplezésére irányuló harcról-. Nem értik meg, hogy a verseny békés körülmények között az egyik rendkívül fontos szakasz abban a harcban, amelyet a szocializmus vív a kapitalizmus ellen. Ami pedig a dogmatikusok által az imperializmus ellen hirdetett harcot illeti, ez náluk csupán hangzatos leleplező frázisokban és szidalmakban nyilvánul meg. De vajon erre kell redukálni egy hatalmon levő marxista—leninista párt tevékenységét az imperializmus elleni harcban? Ténylegesen harcolni az imperializmus ellen, védeni a békét, mindenképpen segíteni a világ felszabadító mozgalmának fejlődését a szocialista országok számára, elsősorban a következőket jelenti: — Sikeresen fejleszteni a szocialista társadalmat, elsősorban következetesen előmozdítani a gazdasági életük fejlődését. Minél hatékonyabban fogják építeni gazdaságukat a szocialista országok, annál erősebbek lesznek a gazdaságilag és politikailag, annál nagyobb lesz a befolyásuk a történelmi fejlődés irányára és ütemére, annál határozottabban és biztosabban védelmezhetik a békét; — Szilárdan és következetesen békeszerető külpolitikát folytatni, amely gyengíti az imperializmus pilléreit, elősegíti a békeerők összefogását és megkönnyíti a dolgozók és az elnyomott népek szabadság- és függetlenségi harcát; olyan politikát folytatni, amely a legcsekélyebb lehetőséget sem nyújtja a szocializmus ellenségeinek, hogy széthúzást szítsanak a béke, a demokrácia és a szocializmus erői között; — A legnagyobb éberséget tanúsítani az imperializmussal szemben mindenképpen gyarapítani az egész szocialista tábor hatalmát és védelmi képességét, mindent megtenni a népek biztonságáért és a béke fenntartásáért; — Erősíteni a testvéri barátságot és a szoros együttműködés szálait azokkal az ázsiai, afrikai, latin-amerikai államokkal. amelyek nemzeti függetlenségük kivívásáért, illetve megszilárdításáért küzdenek, segíteni és támogatni a nemzeti felszabadító mozgalmat; — Minden vonalon előmozdítani és erősíteni a nemzetközi munkásmozgalom valamennyi csapatának és szervezetének harcos szolidaritását. Az SZKP és a más maxista—leninista pártok, amelyek szilárdan a Nyilatkozat és a Kiáltvány álláspontjára helyezkednek, ilyen hatékony harcot vívnak az imperializmus ellen. A szocialista országokban létrejön az egész emberiség jövőjének mintaképe. Országaink népeinek éppen az a feladatuk, hogy minden cselekedetükre egyre vonzóbbá tegyék ezt a példaképet, hogy minden dolgozó, megismerkedve valamely szocialista ország életével, elmondhassa: -Íme az én ragyogó jövöm, ezért érdemes erőt nem kímélve harcolni!-A kommunisták nemcsak abban látják történelmi küldetésüket — mondja a Nyilatkozat —, hogy az egész világon megszüntessék a kizsákmányolást és a nyomort. és egyszer s mindenkorra kiküszöböljék bármely háború lehetőségét az emberi társadalom életéből, hanem abban is, hogy már a jelenlegi korszakban megszabadítsák az emberiséget az új világháború lidércétöl. A világ kommunista pártjai egész erejüket és energiájukat e nagy történelmi küldetés megvalósításának szentelikA Szovjetunió kommunistái, az egész szovjet nép erejét nem kímélve küzd azért, hogy tényleg teljesítse e nagy küldetést. Olyan történelmi helyzet alakult ki, hogy az imperialista háborús gyújtogatok elleni harc főterhe a szovjet nép vállaira hárult. E terhet viselni nem könnyű. Nemritkán a szovjet embereknek még a szükségeseket is meg kell tagadniok maguktól emiatt. Am a szovjet emberek öntudatosan vállalják ezt. mert tudják, hogy szükséges az egész világ népeiért, a ma élő és a jövő nemzedékekért, a kommunizmus győzelméért A Szovjetunió rgfik törekvéset a nemseti szabadság és /elszabadító harcok támogatása A népek tudják, hogy a Szovjetunió aktív harca, hatalma döntő szerepet játszott abban, hogy sikerült elhárítani a világháborút, amelyet a harcias imperialista körök az utóbbi években többször is megpróbáltak kirobbantani. (Folytatás a 4. oldalon.)