Délmagyarország, 1962. szeptember (52. évfolyam, 204-229. szám)
1962-09-06 / 208. szám
DÉL-MAGYARORSZÁG ZcHHde+s. FEJI, ESZTI ÜZLETHÁLÓZATÁT A FÖLDMŰVES SZÖVETKEZET A Szegedi Földműves szövetkezet idén több arudájat korszerűsítette. Most, szeptemberben Petöfitelepen, az Algyői úti L számú vegyesboltját alakítja át mintegy » ezer forint költséggel. A röldmüvesszövetkezet tárgyalásokat folytat ideiglenes boltok berendezéséről. Közel százezer forintot kíván fordítani eg.v újszeged! élelmiszerbolt nyitására. Ez ideiglenes jelleggel épül a városrész kevésbé ellátott részén, a addig áll a lakosság rendelkezésére, mig az építkezések során végleges üzlethazat és arudikat kap a lakosság. VEN 1 >ÉG PROFESSZOR előadása AZ ORVOSEGYETEMEN sror1*' «H" feJSSf" ,,tazá* ""lékérí a posta kedden ÜÍSÁraJL, .. f£_y*t?I?1 " és 2 forintos értékből • A SZOVJET ..fTRIKREX" MAGYAR BÉLYEGEN Az első szovjet csoportos ür1DO JÁRÁSJELENTÉS Várható időjárás csütörtök estig: a keleti országrészekre is átterjedő lehűlés. Elénk nyugati, délnyugati széL Felhős idő, több helyen esővel, zivatarral. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 18—23 fok között. í^ntös fejlődés következett tea 30 perckor ííőtSást ttrt"sg? Az 1 bélyegen . Föld be az orosz forradalomban: Sjrt»? llutttáraúói .' Mrgyá- "Tv^'Tlt* iJSZ. 0 Munkásküldöttek Moszkgs a sza ti Klinika tantermében. átható. A 2 fo^ MÍyeg AÍd? vai Szovjetje átallott a bolAMI BIZTOS, AZ BIZTOS rijan Nyiknlajevnek és Pavel sevikok oldalára. Ez mint a a bonni szülészeti klinika "íw "űrikT®knek" szovjetek általános bolseegyik osztályán történt A fia- *rcKcp*t «>razoUa. vizálódásának egyik jellemtal apa, amikor megmutatták . _ . 'j„ ,„„ neki újszülött gyermekét, gyors PAl.YA7.AT tünete, a forradalom mozdulattal pecsetnyomót ven iskolai mchely stratégiájában azt jelentetne a zsebéből ós a kisbaba És tornaterem fg hooii n rrroletárforradaUfCnbSb,riStoyrm tervezéséke a ^ ^ M^^M^rfeí ™r nettek voltak. — Elkészült S békeieien, Ke- Kérésére nyüvános pályazatot Ekkor került ismét naptkötő wreet letölti műhely ^ tomra rendre a jelszó: *Minden tanács átadta a forgalomnak a £J5Í5Í„ hatalmat a szovjeteknek!i Hv"a]fit SA tttitS Megvalósítására másfél hóhrtontő uraT nísztérium tervezési főosztályán nap múlva, az Októberi I«pi bekötő utat. l \erÜ%LJSe\T s dialista Forradalomban HIPNOTIZÁLÓ GEP ugyanitt kel? LötTt. ^ került sor. Több amerikai oavetemen pro- szüH munkákat legkésőbb debálnak ki egy most feltalált hip- cember J-lg. A legjobb tervek MOZIK notlznlő gépet. A gep hullámo- díjazására összesen 85 000 Ibiin- . M , a* _ kát bocsát kl, amelyeket m. tot irányoztak eáő. " K 4ea , m K embert agy felvesz és Mpno- Randevú Koppenhágában. tízált állapotba kerül. A tudó- — Ittasan vezetett s ezzel ve- Fáklya fél Matróz a rakésok elsősorban a fájdalommen- szélyeztette a közlekedés biz- tiban Fél 8 a- fél ». Az utol. tes szülésnél akarják alkalmazni t.mságát Szepesi Ferenc, Kis- * ö »" Az a készüléket. kundororsma, Tolbuhin utca 71. 90 vacsora. — Híradó Mozi: szám alatti lakos. A szegedi Magyar Híradó, Péter-Mllérek, ra Háromszázezer forintot fizeti Járásbíróság ezért ezer fölint Királykőtől a Fogarasi havatok be július végéig üzemfej- pénzbüntetésre ítélte, s egy év- párbaj üvei. M vuá__ lesztesi alapokra az üllési Kos- re eltiltotta a gépjarműveze- SOK1- Fároaj. üveg, II világ suth Tsz gazdái, akik saját ke- téstőL híradó. aelésükben müvelik szőlő- és November 7 Művelődési Otti gyümölcsös területeiket. Har- KOZEPISKOLAt TANAKOK ut—eged fél 8 órakorSncöt vagon öaztbarackot érté- -UTAZTAK A SZOVJETUNIÓBA UJ®*8ed» k esi tettek közösen s ezáltal szép . . Kobra-akció. Szovjet fllm. KorŐsszegü nagyüzemi leiárhoz ls Az 1962. évi magyar—szovjet határ nélkül. — Dugonics Momz. szeptember 6., csütörtök NEGYVENÖT EVE hozzájutottak. kulturális egyezmény alapján ALKOHOL ELLENSÚLYOZÁSA 6LUTAMINNAL kedden 25 középiskolai orosz_ zi 6 és 8 órakor: Szurkolók SZOLGALAT Szeged vároa területére szakos tanár nyelvtudásának tö- lesen. Csehszlovák fllm. kéletesítésérc egy hónapra a „.„„„_,,„-.. I Szovjetunióba utazott. ÁLLATORVOSI INSPEKCIOS Finnországban az Aöcoholkotató Intézet laboratóriumában AZ ELSŐ LÖKHAJTASOS megfigyelték, hogy a „leitatott" nF„. pntkanvok nem részegszenek le, Dr l Szeptember J-től 8-lg este 8 ha az alkohollal együtt glutra Az „Aeronautícs" rtznű angol órától reggel 8 óráig (vasár- éa mint adnak nekik. A felfed e- szaklapban a következőket ol- ünnepnap nappal is) elsősegély rést az alkoholellenes harcban vashatjuk: „Az első lökhajtáaos és nehézellés esetére ügyeletes szeretnék ért ékesíteni. bébi a Szovjetunióban Jött a vi- dr. Palotás Gyula állami állatlágra. Taskent es Moszkva kö- orvos. Lakása: Partizán u. 7. — Hatvan kataszteri holdon ztjtt, 12 DM méter maagaáágban Telefon: 26-04. ^ termesztenek a2 idén étítczésJ a, ami kilométeres óránkénti se- Az állatorvos kiszállttásár/H a zöldbabot az óttömöal Magyar hességgel-. Wvó fél köteles gondoskodni. László Tsz gazdái A bátor ter"" A NEMEK HARCA OJZEI.ANDON UJzélandon. Queenstown városában a férjes asszonyok nagy része azzal fenyegetőzik, hogy otthagyja hites urát. másrészük nem hajlandó többé közös hálószobában aludni. Egyesek ahhoz a trükkJiöz folyamodtak, hogy szigorúan zárt nyakú, bokáig érő vénasszonyos ruhákban járnak és ezzel fejezik ki rosszallásukat. A különös hadjáratot az okozta, hogy a queenstownl KertHrr, délelőtt a Mezőgssda- féröak augu.szuts 1-én ünnepélyes fogadalmat tettek: november ^MreSZZT a 18-ig. «z újzélandi centennárls ünepségeklg nem hajlandók meg64 Országos Mezőgazdasági Kl- borotválkozni. állítás és Vásár keretében rendezett nemzetközi könyvkiállitásL A ktaUítason hazánkon kívül hat ország — a Bolgár Népköztársaság, a Csehszlovák SzoelaBstii Köztársaság, a LengyeJ Népköztársaság, a Német Demokratikus Köztársaság, a Román Népköztársaság és a Szovjetunió mezőgazdasági könyvkiadói szerepelnek. raeléd vállalkozás igen Jól került, a termésért több mint 200 ezer forintot kaptak MEGNYÍLT A MEZŐGAZDASÁGI SZAKKÖN YVKI ÁLLIT AB JTCöxlemények X Szabás-varrás tanfolyam tndnl kezdők ée haladóknak a Juhász Gviüa Művelődési Otthonban 1062 szeptemberében. A tanfolyam elvégzése után a résztvevők vizsgabizonyítványt kapnak. Vezető: Tóbiás Lajosné. x Tanévnyitó a Városi Baletti Mmlaban szeptember 8-án, csütörtökön du. 6 órakor Zászló utca 2. szam alatt, melyre a kedves szülők és növendékek megjelenését kérjük. Az iskola vezetője Till Elza. x Balettlskolai boiratknzas a Juhász Gyula Művelődési Otthonban naponta délelőtt tó—12. du. 2—5 óra között. Telefon: 10-47. Az iskola vezetője: M. Kadar Andrea. x Orosz, sngol, német nyelvtanfolyam indul a KPVDSZ Művelődési Otthonban (Tolbuhin sgt. 14.) kezdők és haladók részére f. hó JO-an. Jelentkezni lebet a kultúrotthon irodájában egész nap. X Szabás-varrás tanfolyam indul kezdők és haladók rémére a KPVDSZ Művelődési Otthonban (Tolbuhin sgt. 14.) szeptember 19-én. Jelentkezni lehet a kultúrotthon irodájában egész nap. x Harmonikaoktatásra Szegeden egyedüli képesített Jogosított harmonika szaktanár naponta felvétett tart 8—9-lg, 17—W óráig. Bécsi krt . 2/a. K. 260 ApióUihdtté&eU Délelőtti órálcra bejárónőt felveszek. Teréz utea 20. szam. 15522 Bőrkabátját már most alakíttassa, jav ittasa a vízhatlan bőrpuhító festéssel 40 éve fennálló műhelyemben. Csordás bőrruhakészítő mesternél. Szent Miklós u. T„ Felsővárosi templom mögött X62295 Eladók: modern hálók, konyhabútor, harmasszeJcrények. sezkmok. rekaralefc, agybetétek, előszobafal. Pappál. Mikszáth Kálmán u. 19. 62774 250-es Simpson motorkerékpár sürgősen eladó. Attila utca 17. X15565 Modern kisipari — konyhabútor eladó. Újszeged, Kende rgyári u. 4L 19519 UJ fürdőkád, világvevő rádió, konyhaszekrény eladó. Bokor U. 14. 13590 Rekamié, fotel, sezlon, agybetét javítását vállalom. Dudás kárpitos. Sajka utca 12. xsawti Politúros kerekasztal, rekamléállvány. új. asztalosnál eladó. Gutenberg ntca M. XÍ2757 Török u. környékére rendes jogász fiúnak keresek albérletet seept 9-töl. — „Gréte" jeligére hirdetőbe. 62827 Elvesztettem Szatymaz község területén Farkas Lajos névre szóló gépjármű forgalmi engedélyt. Becsületes megtaláló jutalom ellenében szíveskedjék leadni Szatymaz, IV. ker. 94. sz. alá. 15522 Eladó hasznáh.. Jó állapotban levő — Wartburg személygépkocsi. Erd. Fogászati Klinika Szeged. x15492 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak. Ismerősöknek es a Jó barátoknak. kik szeretett férjem os édesapánk, MELEG JAWOS temetésén megjelenítek, részvétükkel Ce vtragádomanyalkkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Köszönetet mondunk továbbá az I. az. Sebészeti Klinika orvosainak es apolölnak. kik odaadó munkájukkal fájdalmát enyhíteni l*yekeztok5408 Gyászoló elírtad ÉRTESÍTÉS. Értesítjük kedves vendégeinket, hogy az előfizetéses vacsora készítését szeptember 10-től az Alföldi Étteremben, Gulyáscsárdában és a Sárkány Étteremben megkezdjük. A vacsora előfizetése kihordás esetén 4,40 Ft helyszíni fogyasztás esetén 4,85 Ft a heti előfizetés (6 napra) kihordásra 26,40 Ft illetve helyszíni fogyasztásra 29,10 Ft NE FÖZZÖN OTTHON! Az előfizetéses vacsora OLCSO, ÍZLETES, VÁLTOZATOS K. Í*B Szegedi Szálloda és Vendéglátó Vállalat A labdarúgó-pályákról jelentjük... A legjobb szegedi labdarúgó-csapatok tegnap, szerdán barátságos mérkőzéseket játszottak. A Szegedi VSE játékosai már fél négykor kinn voltak a SZAK-pályán, az első, a második és az ifjúsági csapat tagjai közül mintegy harmincan. Az »egyből« hiányzott Uhrin, mert az SZVSE kapusa megsérült a sajószentpéteri mérkőzésen. A kezét fájlalja, s ezért vasárnapi szereplése bizonytalan. Ha Uhrin nem védhet, a fiatal Kádár I, helyettesíti. A Diósgyőri VTK ellen változtatnak az összeállításon. Az már biztos, hogy Möszmer helyett Tóth ll. lesz a balhátvéd, Balázs is játszik, s valószínű. hogy Juhász TI. helyett a SZEAC-ból átigazolt Csabai Csabát állítják be jobbösszekötőnek. A tartalékok ellen egyébként az NB Il-es gárda már a 30. percben 5:0-ra vezetett, és így könnyen győzött, 8:2 arányban. — A vasárnapi vereség nem vette el a játékosok kedvét, önbizalmát — mondta Veres László edző. — A Diósgyőr ellen a hazai pályán győzelmet várok... A Hunyadi téren az NB III-as Építők és a megyei bajnokság első helyén álló Spartacus találkozott egymással. Három harmadot játszottak. Az első harmadban a Spartacus bizonyult jobbnak, és kétgólos vezetést szerzett. A középső játékrészben az Építők három gólt lőtt. s ezzel 3:2-re vezetett. Az utolsó harmadban mindkét csapatban tartalékok is szép számmal szerepeltek. Üjság, hogy az Építőknél is megváltozik az összeállítás. A fiatal Vadányi és Magyar siker a III. Bókéért-Barátságórt nemzetközi autórallyen A III. Békéért-Barátságért nemzetközi autórailyen mezőnye kedden tette meg a második szakaszt. Ezen újabb magyar sikerek születtek: a pozsonyi második ügyességi versenyt és a dolny — harmadik 8,3 km-es második gyorsasági versenyt a 6-os rajtszámú Steyer Puch kocsival versenyző Hollós—Nagy kettős nyerte, s jó kilométer átlagával biztosította az összetett verseny abszolút elsőségét Is a 600 kem-es kategóriában. (MTI) 361 rajtolt a Vasas az EK-ban A Vasas labdarúgó-csapata szerdán délután Fredrikstadban a helyi együttes ellen kezdte meg Európa Kupa-szereplését Vasas—Fredrikstad 4:1 (0:0). 8000 néző, vezette: Lundnell (svéd). Az első félidőben meglehetősen kiegyenlített volt a játék. A második félidőben sokkal kulturáltabban játszó Vasas nagy technikai fölénybe került és Pál I. (3) és Kékesi góljával biztosan szerezte meg a győzelmet. A visszavágó mérkőzésre szeptember 19-én Budapesten kerül sor. A Mezőgazdasági Kiállítás vendégeit várja Budapesten a Fővárosi Idegenforgalmi Hivatal Szállásáról, szórakozásáról gondoskodik a Fővárosi Idegenforgalmi Hivatal Városnéző autóbuszjáratok, színházjegyek, egyéni és csoportos szállások BUDAPEST V., ROOSEVELT TÉR 5. Telefon: 180-201, 381-106. A kiállításon keresse fel az idegenforgalmi pavilont! U. 260 Áramszünet Az Áramszolgáltató Vállalat közli, hogy 1962. szeptember 7-én 6—17 óráig UJszegedeat a Felső Klkötö sor. Közép fasor, Vasúti töltés. Alsó kikötő sor, Lövölde út, Zentai ú„ Thököly út és a Haladás Tsz által határolt területen, valamint Tápén és Petöfttelepen az L, II., ül., IV., V., VI.-os utcákban áramszünet lesz. 15449 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak. Ismerősöknek, kik szeretett feleségem. LADÁNYI JANOSNE temetésén megjelentek, részvétükkel és vtrágadományaikkal fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. 5010 Gyászoló család Fájdalomtői megtört szívvel tudatjuk, hogy szeretett férj. édesapa és nagyapa, KISS MATYAS munkás életének 89. évében szeptember 4-én váratlanul elhunyt. Temetése f. hó 6-án délután féi 3 órakor lesz a Gyevl-temető ravatalozójából. Gyászoló felesége, gyermekei: Kiss Magdolna és Kósáék, Juditka unokája ÓM 2 Sziliért sgt. 44. Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy szeretett férj, édesapa. KARAJKO MIHÁLY életének 52. évében hosszú szenvedés után meghalt. Temetése f. hó 7-én 14 órakor lesz az alsóvárosi temető ravatalozójából. Gyászoló felesége, ké« gyermeke S»M és testvérei Hirdessen « Dél* Magyarországban Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy szeretett férj, testvér és rokon. GARGYAN ISTVÁN kőműves életének 75. évében hosz3zú szenvedés után elhunyt. Temetése folyó hó 6-án 12,30 órakor a Gyevitemető ravatalozójából. Gyászoló család, 3013 József A. sgt. 160. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak. akik családfőnk, dr. DÁVID LAJOS temetesén jelenlétükkel szeretetüket kinyilvánította k. 15493 A család Tolnai után szombaton a Szarvasi SC ellen ismét Palotai lesz a kapós. A SZAK-pályán megrendezendő találkozón — az eddigi négy döntetlen után — az Építők most meg akarja szerezni első győzelmét ebben a bajnokságban. — Bízom benne, hogy most már kilencven percen át megy majd a fiúknak a játék — jegyezte meg a pálya szélén Törköly György edző. A SZEAC tegnapi hódmezővásárhelyi eredményét távbeszélőn kaptuk meg: NB l-es csapatunknak nem ment a játék, s így a H. MEDOSZ-szal 4:4-re végződött a mérkőzés. A Mészáros — Szabó, Kürtösi, Sándor — Dezsőfi (Makrai), Kővári — Kökény, Nemes. Hajós, Polyvás (Boros), Gilicz (Reményik) öszszeállítású szegedi csapatból csak Hajós dicsérhető, de ő siem a játékával, hanem inkább három góljával tűnt ki. A SZEAC-ből még Gilicz lőtt gólt, a MEDOSZból Nagynémedi három, Rozik egy gólt szerzett. Orczifalvi István edző az alábbiakat mondta a mérkőzés után: — A Pécsi Dózsa ellen a sérült Portörő és Makrai még nem játszhat. Valószínű, hogy Kökény bekerül a csapatba, s igy egy helyen lesz változás a szombathelyi győztes csapaton... M. K. S=0=R=Q=K=M=H A megyei kézilabda-bajnokság eredményei: Férfiak: Üjszegedi TC—Csanádpalota 13:12. Szegedi Építők—Makói VSE II. 19:17. Szentesi Kinizsi—H. MEDOSZ 22:10. Nők: SZEAC—H. Spartacus IX. 6:2. Sz. Textilművek— Szentesi Kinizsi 12:0. Dorozsma—Mindszent 4:3. UTC— Makói VSE II. 6:3 Szegedi Kiniasi—Makói KTSK 5:3. * Ma Szegedi Spartacus—i Szegedi Előre megyei bajnoki tekemérkőzés lesz a Vasutas-stadionban délután fél 5 órai kezdettel. * A megyei tekefoajnokságban a Szegedi Kender pompás eredménnyel győzött a Szegedi VSE ellen. Sz. Kender—SZVSE 6:2, 2613:2502. Postás-pálya. Legjobb dobó; Sötét 458, illetve: Papp István 471. * A városi labdarúgó-bajnokság eredményei: Falemezgyár—Mihálytelek 7K). Baktói Felszabadulás Tsz— Postás 3:2. MEDOSZ—Helyiipar Irt). Előre—Igazságügy Irt). HOGYAN TIPPELJÜNK? Vasas—Győr 1 x Debrecen—Ferencváros 1 x Szombathely—MTK x Pécs—Szeged 1 x Salgótarján—Komló 1 Szegedi VSE—Diósgyőr x Eger—Debreceni EAC 1 B. Spartacus—Szállítók 1 K. Lombik—EVTK x 2 Mosonmagyaróvár—BVSC x Győri MAV DAC—Budafok 1 Szolnok—Egyetértés 1 A pótmérkőzéseken a hazai csapatok győzelme várható. DEL-MAGYARORSZÁG .a Magyar Szocialista Munkára párt Csongrád megyei ós Szegek városi bizottságának lapja Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Szerkeszti a szerkesztő bizottság Főszerkesztő: dr. Lőkös Zoltán Szerkesztőség: Szeged. Magyar Tanácsköztársaság útja 10. Telefon: 33-35, 30-03 Éjszakai telefon: 35-00 Kiadja a Csongrád Megyrt Lapkiadó Vállalat Mrtős kiadó: Kovács László KiadóMvatal: Szeged. Klauzál tér 1. Telefon: 35-00, 31-16. (Beküldött kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk vissza.) A lapot nyomja • Szegedi Nyomda Vállalat Szeged. Kárász utca 9. Terjesztik a Csongrád megyei postahivatalok. Előfizetési dt) egy hónapra 1t Ft. Előfizethető bármely postahivatalnál éa kéra iMsifa ~