Délmagyarország, 1962. szeptember (52. évfolyam, 204-229. szám)

1962-09-07 / 209. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! . 4 M4 C F Á II SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT LAPJA 52. évfolyam, 209. szám Ara: 50 fillér Péntek, 1962. szeptember 1. Kormányhatározat termelőszövetkezetek munkaversenyéröl A Minisztertanács ülése A kormány Tájékoztatási Hivatala közft: A Minisztertanács csütörtökön ülést tar­tott. A Földművelésügyi Minisztérium elő­terjesztésére a kormány határozatot ho­zott arról, hogy 1963-ban milyen alapelvek figyelembevételével támogatja az állam a termelőszövetkezetek termelésének to­vábbi fejlesztését A Termelőszövetkezeti Tanács elnöke és a földművelésügyi mi­niszter közös előterjesztése alapján a Mi­nisztertanács határozatot hozott a terme­lőszövetkezetek termelési versenyéről és a legjobb eredményeket elért közös gazdasá­gok kitüntetéséről. A kormány ezután meghallgatta és tudo­másul vette a Földművelésügyi Minisztéri­um jelentését a mezőgazdasági munkák menetéről és az Élelmezésügyi Miniszté­rium jelentését a felvásárlás helyzetéről. Az Országos Tervhivatal elnöke jelentést tett a vegyipar fejlesztéséről szóló határo­zat végrehajtásáról, majd a belkereskedel­mi miniszterrel közös beszámolót terjesz­tett elő az 1961. december 10-i árintézke­dés eredményességéről és a forgalomra gyakorolt hatásáról. A Minisztertanács a jelentéseket tudomásul vette. A kormány az Országos Erdészeti Fő­igazgatóság vezetőjének előterjesztése alap­ján elfogadta az erdőkről és a vadgazdál­kodásról szóló törvény végrehajtási rende­letét. A Minisztertanács jóváhagyta az Állami Földmérési és Térképészeti Hivatal elnökének beszámoló jelentését a földnyil­vántartással kapcsolatos munkáról. A kormány a belügyminiszter és a köz­lekedés- és postaügyi miniszter közös elő­terjesztése alápján — a módosított KRESZ 1963. január 1-ével törtéhő életbelépésével kapcsolatban — rendeletet hozott a köz­úti közlekedési szabálysértésekről. A Minisztertanács ezután folyó ügyeket tárgyalt A termelőszövetkezetek munkaversenyéröl szóló ha­tározat megállapítja, hogy a mezőgazdaság szocialista át­szervezésének befejezése szé­les társadalmi alapot nyújt a munkaverseny kibontako­zásához a mezőgazdaságban. Ez szükségessé tette a ver­seny értékelési módjának és a kitüntetések feltételeinek továbbfejlesztését A kormány szükségesnek tartja, hogy a szövetkezetek tagjai az éves termelési ter­cek teljesítése és túlteljesí­tése érdekében minél na­gyobb számban vegyenek részt a termelőszövetkezetek országos versenyében. Ezért a korábbi három helyett öt kategóriába sorolták a szö­vetkezeteket területnagysá­guk, illetve speciális adott­ságaik szerint. Az eiső kategóriába a 4590 szántóegységnél (szántóra át­számított katasztrális hold­nál) nagyobb területű; a másodikba a 3000—4500 szán tó egység; a harmadikba az 1500— 30(10 szántóegység közötti; a negyedikbe az 1500 szán­ióegységné! kisebb területű mő vetkezetek; az ötödik kategóriába pe­dig a városi, városkörnyéki, túlnyomóan kertészkedéssel foglalkozó termelőszövetke­zeti gazdasagok tartoznak. Az országos termelési ver­seny eredményeit évente ér­tékelik. A kormány a terü­leti kategóriakba sorolt szö­vetkezetek első 5—5 helye­zettjét, valamint a speciális szövetkezetek első 3 helye­zettjét "Kiváló termelőszö­vetkezeti gazdaság* címmel, valamint a Minisztertanács vándorzászlajával tünteti ki, és pénzjutalomban részesíti. Ezenkívül kategóriánként to­vábbi 10—10, illetve 5—5 ter­melőszövetkezetnek adomá­nyoz elismerő oklevelet. A termelőszövetkezetek kö­rében egyéb címeken szer­vezett országos és helyi ter­melési versenyeket 1963. ja­nuár 1. napjától kezdődően az egységes irányítás érdeké­ben az országos termelési verseny keretei közé kell il­leszteni. A jutalmazásukra szánt összegeket az orszá­gos termelési verseny járási és megyei helyezetteinek a jutalmazására kell fordítani. A termelési versenyek eredményességének biztosí­tása érdekében elő kell segí­teni, hogy a termelőszövet­kezetekben az egyes mun­kacsapatok és brigádok kö­zött, valamint a tagok kö- alkalommal ad lehetőséget rében szocialista munkaver- arra, hogy a megerősítésre seny induljon. szoruló szövetkezetek is ju­Az eredményeket etsö fo- talomban részesüljenek, ha kon a járási, majd a me- gazdaságilag számottevő fej­gyei termelőszövetkezeti ver- lödést ertek el. senybizottság értékeli. Az or- Azok a szövetkezetek, ame­szágos verseny győztesei a lyek az országos versenyben megyei versenybizottságok egymást követő három alka­által legjobbnak minősített lommal részesülnek kitünte­szövetkezetek közül kerül- tcsben, véglegesen- megtart­nek ki. hatják a Minisztertanács A kormány határozata első vándorzászlaját. Épül a Szegedi Gumigyár Az öthalmi határrészben új irodaházat építenek a Csongrád Megyei Építőipari Vállalat dolgozói. Ez lesz a Szegedi Gumigyár első épülete. Már befejezték az első­emeleti szintet. A jövő héten megkezdik a nagy, kör ala­kú ebédlő falainak építését is, előregyártott elemekből. Az év végéig elkészítik az első nagy üzemcsarnok alapo­zását is. Az új j szovjet tankok • tomcsapásnak is \ ellenállnak : • Az U-2-es \ kémekre yowers sorsa vár ; m íS-t m "•ss7 • Ai egységes • paraszti osztály 2 felé • cAmiq. tqq • aaládi fíftlwn 2 eLltékziiL Mennyi iut nyereségrészesedésre? Éyközi számvetés a szegedi üzemekben A szegedi üzemek dolgo­zói már megszokták, hogy előre ismerik a tervszámo­kat, közlik velük, miből Szeptember 16-án választ Algéria népe A 3, és 4, vilaja elismeri a Politikai Bizottságot A Politikai Bizottság csü­törtökön délelőtt munkaülést tartott a 3. és 4. vilaja ve­zetőivel. Az ülésen részt vett Ben Bella, Khider, a Politikai Bizottság főtitkára, Rabah Bitat, a Politikai Bi­zottságnak a párt szervezési kérdéseivel megbízott tagja, továbbá a 3. és a 4. vilaja parancsnoka. Ben Bella az ölésről távo­zóban kitért az újságírók hozzáintézett kérdései elól, arra hivatkozva, hogy sürgős út áll előtte. Még a délelőtti órákban Szi Hasszán ezredes társaságában Orleansville-be utazott. Egyes hírek szerint a hajnali órákban a nyugati fronton, a fővárostól mintegy 120 mérföldre, újabb lövöl­dözés tört ki a szemben álló erők között. Ben Bella és Szi Hasszán ezredes szerdán a fővárostól délre eső Aumale térségébe utazott és látogatásuk után ott helyreállt a nyugalom. A csütörtöki közös utazás nyil­vánvalóan hasonló célt szol­gált. A sajtót Khider, a Politi­kai Bizottság főtitkára tájé­koztatta a lefolyt munka­ülésről. Közölte, hogy a válság végleges megoldást nyert, létrejött a közös megegye­zés. Hangsúlyozta ennek je­lentőségét, és az alábbiak­ban tájékoztatott a meg­egyzés lényegéről: 1. Algírt demilitarizált várossá nyil­vánították és a Politikai Bi­zottság közvetlen felelőssége alá helyezték. A még ott le­vő egységeket ki kell vonni a városból; 2. A nemzetgyű­lési választásokat a lehető leghamarabb megtartják, va­lószínűleg e hó 16-án; 3. A 4. és 3. vilaja felelős vezetői ismételten bizalmukat nyil­vánították a Politikai Bizott­ság iránt, ráismerik fennha­tóságát. Khider befejezésül kije­lentette, hogy mindez "pon­tot tesz a válság után*. Az Algériai Kommunista Párt Politikai Bizottságának nyilatkozata Az Algériai Kommunista Párt Politikai Bizottsága nyilatkozatot adott ki, amely­ben megállapítja, hogy meg­oldódott az országot fenye­gető súlyos válság. A nyilatkozat megállapít­ja, hogy az FLN Politikai Bizottságán kívül nincs olyan központi hatalom, amely megszervezhetné az általános választásokat. Ha a forradalom felett éberen őrködő széles néptömegekre támaszkodunk — hangzik a nyilatkozat —, rövidesen megoldhatók a legsürgősebb feladatok. Ezek: az általá­nos választások megtartása, a törvényes kormány meg­alakítása, a nemzeti jelsza­baditó hadsereg át-, és a polgári hatalom megszerve­zése, a demokratikus sza­badságjogok tiszteletbentar­tása, valamint az ország sú­lyos gazdasági és társadalmi problémáinak rendezése. (MTI) Naponta ötvenezer látogató a mezőgazdasági kiállításon Az Országos Mezőgazdasá­gi Kiállítás látogatóinak szá­ma az első öt napon elérte a negyedmilliót . Az IBUSZ kiállítási kirendeltségének tájékoztatása szerint a vi­dékről bejelentett különvo­natok száma az utóbbi né­hány napban tízzel gyarapo­dott, s már nyolcvanra emelkedett. A csütörtöki napon sajtó­tájékoztatót tartottak a föld­múvesszövetkezetek pavilon­jában, ahol Szirmai Jenő, a SZÖVOSZ elnöke számolt be a földművesszövetkezetek időszerű feladatairól. mennyit kell gyártani, s több helyen már azt is megmondják, milyen költ­séggel. Ezt igénylik is. Most, miután túl vagyunk az év nagyobb részén, a munkások már arra is kíváncsiak, hogy milyen eredmények szület­tek a termelésben, s meny­nyi nyereségrészesedésre szá­míthatnak. A közös kassza Az első félévi mérlegbe­számolók már megtörténtek, termelési tanácskozásokon a munkások is vitatkoztak a múltról, de sajnos, nem min­denütt ismertették velük, mennyi van a közös kasszá­ban, s mennyi jut majd nye­reségrészesedésre Mindenütt megvolt a lehetőség, hogy az üzem vezetői tájékoztassák a dolgozókat — legalábbis hoz­závetőlegesen —, mire szá­míthatnak, hol kell a mun­kán javítani, hogy legyen mit elosztani. A Szegedi Falemezgyár­ban a munkások keveset tudnak a nyereségrészese­désből. Azt mondják, nem beszélnek erről az üzem ve­zetői. A vezetők közül Sza­bó Lajos főmérnök elmond­ja, hogy nincs is miről be­szélni, mert egyelőre még mínuszban vannak, vagyis adósággal zárták az első fél évet Csak az utóbbi napok­ban kerültek valamennyire is egyenesbe a tervteljesí­téssel. Tavaly sem osztot­tak, előreláthatóan idén sem jut pénz nyereségrészesedés­ként a Szegedi Falemezgyár­ban. Még lehet javítani A kenderfonógyárban re­ményteljesebb a helyzet A kongresszusi versenyben vál­lalt költségmegtakarítások teljesítésével az első fél év­ben 1 millió 42 ezer forintos üzemi eredményjavulást ér­tek eL Ezzel mintegy 1,6 na­pi keresetnek megfelelő nye­reségrészesedést tartalékol­tak. Természetesen nem nagy összeg ez — ha ki is egészül 1,2 nappal — az 1960—61. évi üzemi eredmény után já­ró nyereségrészesedéssel. Erről a kevésről mégis so­kat beszélnek az üzemben, mert azt tartják, megtoldha­tó még néhány nappal a hátralevő hónapokban. De azt sem hallgatják rá, hogy a harmadik , s negyedik ne­gyedév nemcsak hozhat, ha­nem vihet is, ha nem telje­sítik a tervet. Nincs ok aa rábizakodásra, mert az év vége sem könnyebb, mint aa első hónapok voltak. Elen a Délrost ' Az Üjszegedi Kender-, Lenszövő Vállalatnál már nem hat, hanem hét hónap­pal számolnak. Eszerint a megelőző két év önköltség­csökkentése alapján járó összeggel együtt 3,8 napnál tartanak. Itt szinte minden hónapban rendszeresen tá­jékoztatják az üzem dolgo­zóit a nyereségrészesedés ál­lásáról. Az üzemi újságban üzemrészenként mutatják ki, hol mennyi megtakarítást értek el, mennyi nyereségré­szesedést tartalékoltak. En­nél a vállalatnál ugyanis üzemrészenként a megtaka­rítás összegét figyelembe vé­ve kapnak nyereségrészese­dést a munkások. Az első félévi eredmény alapján úgy látszik, idén is a Délrost dolgozói jutnak legnagyobb nyereségrészese­déshez. Már az első fél év­ben 5 millió forint többlet­nyereséget értek rá, s mint­egy tíznapi nyereségrészese­désnek megfelelő összeg gyúlt már össze. Az rámúlt évben 23,5 napi keresetnek megfelelő részesedést osztot­tak,

Next

/
Oldalképek
Tartalom