Délmagyarország, 1962. június (52. évfolyam, 126-151. szám)

1962-06-26 / 147. szám

Kedd, 1962. Június 26. 4 Rm/ide^ TÍZÉVES AZ ÁLLAMI ZENEISKOLA ESŐK. ZIVATAROK Várható időjárás kedd el­tilt: felhős idö, az ország területének legnagyobb ré­szén esők, zivatarok. Elénk északi szél. A hOség kele­tén Is megszűnik. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet kedden délkeleten " nyugaton • ország többi re­19—It, az szén SS— 26 fok között. — Megkezdődött az Ogyesszai kürilt iiszl'ahozáaa. A Budapesti Aszfaltútépitő Vállalat szegedi építésvezetősége a három és fél nülUó forintos munkálatokat megkezdte. Jelenleg a terepren­dezésnél tart. A; ÚJ aszfaltútat az év végéig kellene átadni a lakosságnak, ezzel szemben a vállalat dolgozói felajánlották, hogy már szeptember második feléra teljesítik feladatukat. UJ HAZAK A IU. KERÜLETBEN Szeged III. kerülete la szépül és tovább gyarapodik. Az ál­lami és szövetkezeti házakon kivül üj családi otthonok sora ls épült az elmúlt Idők­ben. A dolgozó emberek kö­zül taváiy Január óta nap­jainkig nz OTP segítségével 107 családi házat építettek. — Hosszú Idö óta először for­dult elö balesetmentes hétvége Szegeden. Sem szombaton, sem vasárnap nem volt egyetlen ka­rambol sem a városban és kör­nyékén — nyugton maradhattak ti tűzoltók is, mert tűzesetet sem jelentettek e két napon. NEM NYÍLT Kl EJTŐERNYŐJE — ÉLETBEN MARADT Fantasztikus szerencséje van John Rodnev texasi mű­egyetemi hallgatónak. Va­sárnap egyik társával ejtő­ernyős szabadugrást kísérelt meg 2400 méterről. 1700 mé­teres zuhanás után akarta kinyitni eltőernyőjét, de nem sikerült. Ezután a második ejtőernyővel kísérletezett, de ismeretlen okból ez is fel­mondta a szolgálatot. A fia­tal sportoló egy mocsárba zuhant le, s ez annyira eny­hítette az ütést, hogy csak kisebb zúzódásokat szenve­dett. Amikor kórházba szál­lították, mindvégig eszméle­ténei volt. A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM hallgatói közül több százan vesznek riszt nyáron üzemi termelőmunkában. A II. éves matematika-fizika és a kémla-flzlka szakos hallgatók jú­lius l-tflt 15-ig Szegeden napi órás foglalkoztatásban. Az első évet végzett biológia-földrajz szakosok Balatonkenesén, s har­madéves biológia-földrajz szakosok Kalocsa környékén, míg a másodévesek a Mecsekben. Balatonfüreden és Sátoraljaújhelyen végeznek terepgyakorlatokat. A HONVÉDELMI HÁZÉRT. . . Szegeden — inlnt lapunkban lelentettük — hárommillió fo­rintos költséggel Honvédelmi Ház épül a Kossuth Lajos su­Í ánlton, a 29. számú rozoga OUIs/intes ház helyén. A házat — amelyben eddig guinijavitO mühriv volt - társadalmi mun­kával bontják lé. hogy ezsel Is csökkentsék az épttkeaésl költ­ségeket. Tegnap, hétfőn délután a kenderfonógyár közel 50 dol­gozója társadalmi munkával megkezdte az épület bontasit. CEMENT HELYETT HAMU 1962. június 26, kedd HETVEN ÉVE született Pearl Bucfc (1892— 1955), családi nevén Sydenstricker. Nöbel-díjas amerikai írónő, aki szemé­lyes élményei alapján írott Az édes anyaföld cimü hí­res regényé ben a század eleji kínai parasztság életét áb­rázolta, bár az osztályellen­tétek fölismerésére már nem volt képes, NEMZETI SZÍNHÁZ Este 7 órakor: Koldusopera — Somlay-bérlet. Végo kb. 10.30 órakor. KAMARASZINHAZ Nyári szünet. mozik Szabadság fél 4, fel 0, fél I: Szabad szél. — Vörös Csillag; 4. B: Erdei kaland. - Fáklya fél 0, fél 0: Therese Raquin. — Hír­adó Mozi: Magyar Híradó. Élet­mentő gépe. Jövő fényei. Szere­let nevében. Szentkút. Dugonics Mozi 6'és S órakor: Hazatérés. Román illin. — Tö­mörkény L Művelődés! Terem. Petöfitelep, HL u. 7 órakor: Szállnak u darvak. Szovjet film. 14 éven alul nem ajánlott. ÁLLATORVOSI INSPEKCIOS SZOLGALAT Szeged város területére Június 23-tól SO-lg este 6 órá­tól reggel 0 óráig (vasár- és ünnepnap nappal :s> elsősegély és nehézellés esetére ügyeletes dr. Palotás Gyula állami állat­orvos. Lakása: Partizán u. 7. Telefon: 26-94. Az állatorvos kiszállításáról a hívó fél köteles gondoskodni. Leningrádi szakértők arra a következtetésre Jutottak, hogy a közönséges hamu nagyszerűen helyettesítheti a cement egy ré­szét a betonban. Különösen eredményesnek bizonyultak a kísérletek olyan esetekben, ami­kor masszív hidrotechnikai ob­jektumok betonozását végezték. A tudósok az eredményes labo­ratóriumi kísérleteket nagy mé­retekben megismételték a bratszkl vlzlerömü építésénél. Itt a Játtőmbökhé már több ezer köbméter olyan betont építet­tek be. amelyben a cement ne­gyedrészét hamuval helyettesí­tették anélkül, hogy ez a mi­nőség rovására ment volna. A beton megkeményedesekor a ha­mu csökkenti a höfejlödéat és ellenállóbbá teszi a betont a re­pedésekkel szemben. Ap>iáUiuietés.elc Felhívjuk hirdetőink figyelmét, hogy lapunk szombati számába apróhirdetéseket csak szerdán 12 óráig ve­szünk fel. Eladó jégszekrény, zománcozott fürdó­kád, vörösréz hen­gerrel. . kompletten együtt. Kossuth I,a­jos sgt. 32. 23861 Erőgéppel hajtható 24 kalupácaoa dará­ló eladó. F.rd. Sánr Uorfalvl Béke Tsz. X15282 Bélyeget legolönyö­snbben vasárolhat, értékesíthet Falus bélyegkereskedéa. — Kelemen u. «• X14087 Elcserélném T szo­bából aUó főbérletl lakásom 1 Bzoba, konyha, éléskamrás lakásért, ráfizetéssel. Érd.: Tóthné, Bá­nomkert sor 7. fldsz. 19331 Eladó 1 db modern. alig használt politú­ros ágy. Oskola u. lg 23808 Modern konyhakre­dnne. perzsabunda, KK) literes rézüst el­adó. Szatymazi utca 15. Gázgyárnál. 33864 EGY AUTÓBALESET - HET ALDOZAT Borzalmas tömegkatasztrófa játszódott le a linzi—bécsi or­szágútim vasarnap hajnalban. Infried Radaucr, a salzburgi Mo­zarteum tanára az erlaufl kanyarban angol sportkocsi Iával köny­nyelmürn előzött és csaknem 100 kilométeres sebesseggel, átke­rülve a/ üt bal oldalára, összeütközött egy szembe jövő motorke­rékpárrá!. majd a motorost követő négvüléscs Puch törpenutó­val. A törpeautó vezetője és két utasa meghalt, Radauert és vele utaső menyasszonyát, valamint a motorkerékpár vezetőjét és kí­sérőjét életveszélyes állapotban szállították kórházba, .v két gép­kocsi es a motorkerékpár egybeékelődött roncsait autogén-pisz­tollyal kellett szétvágni. — Motorcsónakot vásárolt a Szegedi Bútorgyár az üzemi dolgozók szántára. A csónakot a Sárgán levő üdülőháznál helyez­tek el. s bárki igenybe veheti, aki gondoakodik az üzemanyag­ról, illetve letette a vízljártaa­ságl vizsgát. SZEGEDI NYOMDAIPARI DOLGOZO KITUNTETESE A Nyomdász szakszervezet fennállásának 100. évforduló­ja alkalmából számos nyom­dalpari dolgozót tüntettek kl. Ezüstjelvényt kapott töb­bek között Benc Gyula, a Szegedi Nyomda Vállalat könyvkötészetének osztály­vezetője ia. — Ezen a heten vizsgáznak Szegeden azok az ipari tanulók, akik két év alatt sajátítják el szakmájukat. Közöttük körülbe­lül nyolcvan érettségizett fia­tal ter z szakmunkásvizsgát, többségükben a müszerészazak­mában. ÖTMILLIÓ SZELLEMILEG ELMARADOTT AMERIKAI Az Egyesült Államok köz­egészségügyi minisztériumának hivatalos jelentése szerint több mint ötmillió a szellemileg el­maradón amerikaiak azáma. A kormányjelentéa figyelmeztet, hogy amenylben ezen a téren nem történnek hathatós intéz­kedések, a szellemileg elmara­dottak, vagyis gyongeelméjuek száma 1970-ig tovabbt egymillió­val fog emelkedni. Az ameri­kai egészségügyi minisztérium becslése szerint a szellemileg elmaradottak gondozása évente több mint egymilliárd doüárbu kerül. — Különleges Íróasztalokat gyárt kis sorozatban a Szegedi Bútorgyár a Magyar Nemzeti Bank számára. A megrendelt asztalokat most állítják össze. A REKLÁM MINT „ELRIASZTÓ FEGYVER" Az angol egészségügyi minisz­térium elhatározta, hogy ,,el­riasztó" fegyvereket alkalmaz a dohányosok ellen. A legújabb plakátokon öt fekete koporsó­fedél látható: a rajtuk feltünte­tett számok mutatják, hogy míg 1940-ben S303-an haltak meg a nikotin ártalmai következtében, számuk 1901-ben 25 288-ra emel­kedett. — AZ ERŐSZAKOS HALAI. ORSZÁGA. A Dél.ifrlkai Köz­társaságban követik el talán a legtöbb gyilkosságot. A rendőr­ség adataiból kiderül, hogy az elmúlt évben a 18 milliós dél­a trikói lakosság közül 2610 ember vasztette életéi erősza­kos halállal. GÉPÍRÓNŐ A KIRAKATBAN Az ausztráliai Adeluide vá­rosban Kay Price 18 éves gépírónő világrekordot állí­tott. fel: 53 óra hosszat meg­állás nélkül gepelt az egyik áruház kirakatában. Uay lát­szik, a távgéplrás sajátosan ausztrállal sport, mert az elő­ző ..csúcstartó", aki 51 órát gepelt e.folytában, Szintéi: ausztrállal. — Korszerű öntödei kisgépeket gyárt az Idén a Gépipart és Gépjárműjavító Ktsz egyik rész­lege. A Bajnok-féle héjformá­zó gép. a hej formázó és a héj­inaglövő a hazai vasöntödék számára készül, és elősegíti a modern héjformázó-technológia meghonosodását ezekben az üze­mekben. x A Szegedi Gépíró és Gyors­író Iskolában (Szeged, Magyar Tanácsköztársaság útja 14.) a felvételi vizsgával egybekötött beiratkozások junlus 25-től 30­lg naponta délelőtt 8—12 óráig és délután 4—6 óráig lesznek. S 40426 Fennállásának 10. évfor­dulóját ünnepelte az Állami Liszt Ferenc Zeneiskola szombat délután a Zenemű­vészeti Szakiskola hangver­senytermében. A nagyszabású ünnepség első részében — Zucker Hil­da igazgatónő bevezető sza­vai után — Kovács József, a városi tanács művelődésügyi osztályának vezetője ünnepi beszédben vázolta az iskola tíz ér alatt megtett útját és méltatta az eddig elért ered­ményeket. Elmondotta, hogy 1952-ben 350 növendékkel és 7 tanárral indult meg a mun­ka, s ma már 570 növendék­kel és 18 tanárral dolgozik az intézet. Beszéde után Kovács elv­társ a jó munka elismerése­képpen a művelődésügyi osz­tály pénzjutalmát nyújtotta át Zucker Hilda igazgatónő­nek, Bach Lászlóné, Mária­földy Anasztázia és Mocsai Pálné alapító, valamint Schindler Józsefné és Riesz Béláné új tanároknak. A ki­válóan dolgozó igazgató és a tanárok megjutalmazása után sor került az iskola leg­jobb növendékeinek kitünte­tésére is. Több mint 30 nö­vendéknek adta át Zucker Hilda a dicsérő oklevelet. A jubiláris ünnepség jól sike­rült hangversennyel zárult. Beethoven- Liszt-, Gluck­és Megy in-műveket szólalta ­tolt meg Lakos Pálné, Bör­esök Istvánné, Széli Pál, dr. Földes Györgyné, Meszlényi László, Riesz Béláné, Stanics Béla, Perényi Pál, Markó Leo és Kovács János tanár, valamint Füzesi Margit ze­neiskolai növendék. V. I. — Gyakran rendeznek klubes­tet a Fonalfeldolgozó Vállalat­nál. Legutóbb az üzemi KISZ­szervevt huszonöt nyugdíjas dolgozóját látták vendégül. A klubesten a Vfz- es Csatornamű­Vek öntevékeny kultürcsoportja szórakoztatta a megjelenteket. KÉTSZÁZÖTVEN VENDÉG VOLT A HiT VEGÉN VAROSUNKBAN Mozgalmas volt idegenforgal­mi szempontból a múlt hét vé­ge. Pénteken amerikai turisták kezdték meg a vendégjárást: összeseit huszonhat Egyesült Al­lumok-bell kiránduló tekintette meg a várost. Szombaton és va­sárnap átutazó oaztrákok. vala­mint Ide érkező rnehszlovák és német turistacsoportok voltak a vendégeink. Külföldről szaz, ha­zai helyekről pedig százötven lá­togatója volt Szegednek szomba­ton és vasárnap. GYÓGYVÍZFORRÁSOK VÉDELME Alsó-Szászországban hoztak a világon először különleges In­tézkedéseket a gyógyvízforrások védelmére. A nyugat-németor­szugl Pyrmont és Nenndorf für­dők környékén ezentúl tilos fű­tőolajat tárolni, sőt a későb­biekben meg akarják tiltani azt ls, hogy a tilalmi övezetekben olaj tartály kocsik közlekedhesse­nek. Hasonló védelmi intézkedé­seket terveznek az NSZK többi gyógyfürdőjének környékén ls. I. KERÜLET Házasság. Pálfy Sándor és Szabadi Matild Mária. Mészáros Ká­roly és Gyuricska Erzsébet, Sárik János és Balog Ilona. Szlávik Szilárd és Hunyi Ilo­na, Hegedűs Sándor és He­gedűs Mária, Tihanyi Emil és Balaton Julianna, Károly Elemér és Széli Irén. Liptak László és Kiss Mária. Áb­rahám Antal és Szabó Fran­ciska, Gansz Antal és Haran­gozó Magdolna. Osgyáni Jó­7-sef és Petróczi Rozália há­zasságot kötöttek. Születés Újvári Sándornak és Csá­nyi Ilonának Sándor Antal, Szép Lászlónak és Kónya Magdolnának Éva. Górl Lász­lónak és Kocsis Franciská­nak László János, Tanács Szilveszternek és Szűcs Idá­nak Rozália, Böresök Vinczé­nek és Dóri Olgának Anna Mária, Pákozdi Miklósnak és Alexin Ilonának Ildikó, Szabó Tamásnak és Zsoldos Évának Éva. Harkai József­nek és Nagy Klárának Jó­zsef, Csikós Pálnak és Bozsó Rozáliának Rózsa Ibolya, Bodnár Józsefnek és Gáspár Veronikának László József, Zombori Pálnak és Kecske­méti Máriának Tibor, Ábra­hám Gyulának és Király Franciskának Edit, Csáki Jó­! zsefnek és Rozsnyai Erzsé­I betnek József, Pálfi József­í nek és Kucsoga Margitnak ' Margit. Tokody Lászlónak és Fintor Piroskának Ágnes Lí­via. Samu Istvánnak és Né­meth Ilonának Erika Ilona. Tillinkó Károlynak és Berkó Veronkának Maria. Mityók Istvánnak és Bogdán Piros­kának István, Sári György­nek és Kondor Magdolnának Attila, Böresök Ferencnek és Erdélyi Máriának Ferenc, Szabó Istvánnak és Kenéz Mély fájdalommal tudat­juk, hogy a nagyon sze­retett feleség. édesanya, nagyanya, testvér és ro­kon, GUGANOVICH LAJOSNÉ Gáspár Piroska rövid szenvedés után 08 éves korában elhunyt Te­metése folyó hó 26-an 10 órakor lesz a Gyevi-teme­tő ravatalozójából. 4811 Gyászoló család ANYAKÖNYVI HIREK Juliannának Erika nevű gyermeke született Halálozás. özv. Rigó Istvánné Sárkö­zi Mária 84 éves, Kovács Er­zsébet 1 napos, Harza Lajos 77 éves. Hollósi Ferencné Grellneth Amália 67 éves, Csányl József 65 éves. Prá­gai-Oláh András 80 éves, Kő­vári József 66 éves, Búza Jó­zsef 56 éves. Geréb' Sándór­né Matók Maria 73 éves. Ba­ranyai Péter 1 napos, Laj­kó Andrásné Makkai Erzsé­bet 43 éves. Sümegi Margit 66 éves. Juhász István I éves. Nagy Ferencné Kemenczki Etelka 68 éves, Sáli Pálné Babinszki Mária 43 éves. Til­linkó Mária 1 napos, Obor­zil Aladár Ágostonné Gár­gyán Katalin 60 éves korá­ban elhunyt II. KERÜLET Házasság. Meer I^jos József és Ba­logh Lenke, Schilsong János György és Somodi Ilona. Be­ke Ferenc és Bakai Anna, Maglóczki András és Szócs Margit Olga. Bárkányi László és Zimonyi Klára házasságot kötöttek. Halálozás. Molnár József 71 éves, Üjvári Ferenc 70 éves. Kere­kes László 60 éves korában elhunyt. III. KERÜLET Házasság. Lepény Jenő és Gajdács Terézia, Tikviczkl Miklós Márton és Szélpál Erzsébet. Karácsonyi Sándor és Puczkó Mária, Maczák János és Ku­runczi Mária Margit. Chmi­lofski István és Kopasz Zsu­zsanna házasságot kötöttek. Születés. Szűcs Józsefnek és Csonka Erzsébetnek József, ördög Istvánnak és Barna Idának Ildikó Mária. Molnár József­nek és Sánta Erzsébetnek Er­zsébet Edit, Godó Lajosnak és Galzó-Polyák Margitnak Margit, Hugyecz József és Soós Piroskáinak József Ár­pád. Antal Józsefnek és Csongrádi Katalinnak Ágota. Kovács Sándornak és Varga Erzsébetnek Mária, Kovács Sándornak és Varga Erzsé­betnek Erzsébet, Dudás Ja­nosnak és Borbély Máriának János, Farkas Péternek és Kovács Erzsébetnek József, Péter Antalnak és Masir Vik­tóriának Katalin, Kardos Im­rének és Persányi Ilonának Sándor. Varga Ferencnek és Király Évának Andrea? Gre­sák Károlynak és Ágoston Máriának Ferenc János, Za­kar Péternek és; Tollár Ka­rolinnak László 'István, Födi Tamásnak és Csehó Margit­nak Mária, Csehák Tamás­nak és Kosztin Zorkának Er­zsébet Katalin, Kovács Sán­dornak és Török linkének Mónika Éva, Tarnai László­nak és Jénei Katalinnak IAszló. Budai Istvánnak és Stanics Erzsébetnek Éva. Csanádi Lászlónak és Nagy Irénnek Katalin. Tisza Jó­zsefnek és Ferenci Irénnek Erika, Radnai Andrásnak és Szabó Annának Attila, Ju­hász Ferencnek és Takács Teréznek Ferenc. Bozsó Ist­vánnak és Izsák Irénnek Ist­ván, Csányl Lajosnak és Na­csa Gizellának Lajos. Pánczél Tamásnak és Papp Máriának Tamás Sándor, Tóth Ráfoly­nak és Rácz Máriának Ká­roly nevű gyermeke született.' Halálozás. Temesvári Mihályné Far­kas Magdolna 75 éves, Király István 58 éves. Ördög József 69 éves, Katkó Ödönné Víg Julianna 75 éves. Farkas Csa­mangó Istvánné Farkas Csa­mangó Julianna 77 éves. Zombori János 73 éves. Ta­nács István 67 éves. Háring Béláné Leblang Maria 66 éves, Sánta Imre 20 éves. Szalai Pálné Ménesi Ilona 79 éves korában elhunyt. Rádióműsor Olyan albérleti szo­bát keresek, ahol gyermekem gondo­zását ls vállalják elsejétől. „özvegy­asszony" jeligére a kiadóba. 23859 Gyermektelen há­zaspár szoba, kony­ha, éléskamra, lak­reszt keres részlet­re. „Sürgős lakás" Jeligére a hirdetőbe. 40572 Kiveszett tanulmányi értesítőm. Akt meg­találta, Jutalom el­lenében adja le a Seprügyár portáján. Moszkvai krt. 4. sz. Sznbó József. 23833 Egyedülálló férfi bú­torozott szobát ke­res. „Július l-re" jeligére hirdetőbe. 40570 Kiveszett tanulmányi értesítőm. Akt meg­találta, Jutalom el­lenében adja le a Seprügyár portáján. Moszkvai krt. 4. sz. Sznbó József. 23833 Két dolgozó leány albérleti szubút ke­res. Lehet különbé­járatú is. „Sürgős 40 580" Jeligére hir­detőbe. 40580 MUNKÁSNŐKET felvesz a rókusl te­metőbe a temetó­blzottság. 40588 Két dolgozó leány albérleti szubút ke­res. Lehet különbé­járatú is. „Sürgős 40 580" Jeligére hir­detőbe. 40580 Külilubejaratú üres vagy bútorozott szo­bai térítéssel vagy albérletbe keresek. ..Dominó" Jeligére hirdetőbe. x40567 NÖI Singer varró­gép, előre-hátra varr. eladó. Szabad­sajtó Utca 22. 23877 Külilubejaratú üres vagy bútorozott szo­bai térítéssel vagy albérletbe keresek. ..Dominó" Jeligére hirdetőbe. x40567 Skoda-Oktavla új­szerű állapotban el­adó. Bécsi krt. 29., üzlet. 15310 Külünbcjaratu al­bérlet] szobát kere­sünk szeptember 1­től. ,,Két egyetemis­ta lány" jeligére a hirdetőbe. 40568 Skoda-Oktavla új­szerű állapotban el­adó. Bécsi krt. 29., üzlet. 15310 Külünbcjaratu al­bérlet] szobát kere­sünk szeptember 1­től. ,,Két egyetemis­ta lány" jeligére a hirdetőbe. 40568 Béke fürdőhézon tá­rolt kétszemélyes kajak eladó. Ápri­lis 4 útja 59. Telefon aS-37. Clpófrstés szaksze­rűen minden szín­ben. Szent Miklós uica 7. Felsővárosi templomnál. xJ097i Béke fürdőhézon tá­rolt kétszemélyes kajak eladó. Ápri­lis 4 útja 59. Telefon aS-37. Clpófrstés szaksze­rűen minden szín­ben. Szent Miklós uica 7. Felsővárosi templomnál. xJ097i Eladó dióháló Igé­nyesnek ls. Bartók Béla tér 4- L em. 2. Köszönetet mondunk mind­azoknak. kik szeretett édesanyánk és nagyanyánk, özv. TENK MIKSANE temetésén részvétükkel és vlrágadományaikkal fáj­dalmunkat enyhíteni Igye­keztek. 4809 Gyászoló család Mély fájdalommal tudat­juk, hogy szeretett fele­ség, édesanya, nagymama, BABA JOZSEFNE életének 67 évében hosz­szu szenvedés után el­hunyt. Drága halottunk földi maradványát folyó hó 26-an 15 órakor a rókusl temető ravatalozójából he­lyezzük örök nyugalomra. Rába és Kalányos család 4812 A KÖZEGÉSZSÉGÜGYI JÁRVÁNYÜGYI ÁLLOMÁS felhívja a méhészek és egyéb érdekeltek figyelmét, hogy június 28. —júUus 7-e között a Tömörkény üdülőtelepen és az Ifjú­sági Vlzltelep környékén az 5/1855. Eü. M. sz. rendelet alap­ján DDT-PERMETEZÉST VÉGEZTET. 23866 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy egyetlen szeretett kis­lányunk unokánk, AIGNER ÉVtKE a "-Zrínyi Ilona* áll. általános iskola I. osztályos ta­nulója folyó hó 23-án, életének 7. évében hosszú szen­vedés után meghalt. Temetése június 27-én, szerda dél­után 3 órakor lesz a belvárosi temető kupolacsarnoká­ból. 4810 Gyászoló család Kedd K.USSUT'1-ttADlO 4,26 Rákóczi-induló. 4,30 Hí­rek. 4.40—7,59 Vidáman, fris­sen. Közben: 5,no Falurádió. 5,30 Hírek. 6.20 Pillanatfelvétel. 7,00 Hírek. 7,10 Uj könyvek. 7,30 Színház- és moziműsor. 8,00 Műsorismertetés, időjárásjeien­tés. 8,10 Opera részletek. 9.00 Tüskevár. Regény folytatások­ban. 9,20 Magyar népi hang­szerek. 9,40 A Magyar Rédlo és Televízió vonós tánczeneka­ra Játszik 10.00 Hírek. Lap­szemle. 10,15 Mozaikok Jolkin életéből. 11.10 Goldmark: Fa­lusi lakodalom, szimfónia. 12,00 Déli harangszó. Hirek. 12.15 Egy falu — egv nóta. 13,00 Sárközi György két verse. 13.05 Köny­nyűzene. 14.00 A Gyermekrádló muaora. 14,20 Kamarazene. 15 óra Hírek, közlemények. 15,08 Időiái ásjelentés. 15.10 Dalok a múltról. 15.25 Törvénykönyv. A Rádió Jogi műsora. 15.40 Körös­sy János zongorázik. 16,05 Meg­tudtuk — elmondjuk . . . 16,25 Magyar nóták, csárdások. 16,55 Műsorismertetés. 17,00 Hirek. Időjárásjelentés. 17,15 Zenekari muzsika. 18.10 Az Ipari rovat műsora. 18.30 Tánczene a BerUnl Rádió ajándékfelvételelből. 19 óra 05 A Szabó család. 19,35 Részletek Offenbaeh operettlei­ből. 19 54 Jó éjszakát. gyere­kek! 20 00 Esti Krónika. 20,35 Aladdin-mese felnőtteknek két éiszakán át. 2142 Vers fis daL 22 00 H<rek. Időlárásjelen'és. 22 óra 15 Mai szemmel. 22.25 Ver­bunkosok. néndalok. néni tán­cok. 23,00 Zenekan muzsika 24,00 Hírek. Időjarásjelentés. 0,10 Filmzene. 0,30 Himnusz. PETOFI-RADIO 7.00 Reggeli zene. 6.00 Hírek. Időjárásjelentés. 6,25 Színház- és haiigversenymüaor. 6,30 Torna. 8,00—8.10 Hírek. Időjérásjelentés. 14,00 Időjárás- es vízállásjelen­tés. 14,15 Mai szerzők operett­ielből 15,10 Osl vulkanroncsok hazánkban. 15,25 Zenekari mu­zsika. Közben 16.00 -16.05 Hírek, időjárásjelöntés. 16,40 Lakodalmi vacsora. 10,58 Tánczene. 17.15 Időszerű nemzetközi kérdések. 17,25 Zenés séta Szarvason. 18 óra Hírek. Időjárasjelentés. 15.10 Fúvósátlratok. 18.30 Leopárd. 19 óra Hírek. Időjarásjelentés. 19 óra 05 Könnyű hangszerszólók. 19.20 A váci Vox Humana ének­kar hangversenye. 19.40 Ecv dél­amerikai óriás harca a függet­lenségért. 19,55 Az opera útja V. 3.0.40 Falurádió. 2100 Hírek. TdőiáfáRjelentés. 21.05 Tánczene 21.40 Gyermeknevelés. 22,00 Könnyűzene. 22,25 Smetana: e­moll vonósnégyes. 23,00 Hírek Tdőjárásjelentés. 13.15 Műsorzá­rás. Televizióm&sor Kedd 10.18 Ifjúsági műsor. 10.15 Szárnyas barát. Szovjet film. 19.30 TV-Híradó, 19.45 Amiről beszélnek. 20,05 A Magyar Hir­dető műsora. 20.15 Méreg. Len­gyel film. 2150 Moidován Stefá­nia érekel. 22,10 Hírek, TV-Hir­adó Ismétlése. Értesítjük vevőinket, hogy kenderáru-raktárunkban Szeged, az árukiadás gabonászsák, aratógépzsineg és aratógépponyva kivételével június 26—29-ig leltározás miatt szünetel K. 82 Csongrád Megyei Agróker Vállalat

Next

/
Oldalképek
Tartalom