Délmagyarország, 1962. június (52. évfolyam, 126-151. szám)
1962-06-10 / 134. szám
Vasárnap, 1962. június 10. 4 Birokra keltek az időjárással és leküzdik a bajokat Látogatás a röszkei Kossuth Tsz-ben Először is ezt kérdezem: akarásnak a nyomával. Azt trágyázta helyettünk a tamennyit ért itt legutóbb egy- mondják most mindenfelé, lajt. egy munkaegység? A rösz- hogy gyenge lesz a gabona- Aztán amivel szintén dikéi Kossuth Tsz-ben Dunai termés. Dunai István, a csekedtek a Kossuth TszIstván elnök, jó ötvenes, mo- Kossuth Tsz elnöke azonban ben: az első kaszálású lusolygós szemű parasztember így vélekedik erről. cerna mar kazlakban, a széhasonló tömörséggel vála- — Azt hiszem, mi a búzá- rüskertben van Mikor a ra sem fogunk panaszkodni, gyűjtés ideje volt — mint Hívott, megmutatta az most a paprikaültetésben — egyik gyönyörű táblát. Az annyi munkáskéz dolgozott, óriási búzatenger már kika- amennyi csak kellett, lászolt. s oly szép, hogy festő ecsetje ennél különbet 39 szolt a kérdésre: — Nem éppen keveset: forint 50 fillért. — Aztán mit mond a terv, mennyi lesz az idén? — A terv az keveset mond — folytatta Dunai bácsi — m(§g sohasem festhetett. Az 29 forint 50 fillér szerepel elnök a jó gazda büszkeséabban munkaegységenként gével kérdezte: ugye, ilyen csupán. aztán kevés van a megyéA falu utcáin az udvarok mintha kihaltak volna. Min— „ _ denki a határban mozog — Miért? Tán nem bíznak ben? Gondolunk belőle jó 15 most. Csak egy kis ezermestulajdon magukban a gaz- múzsát holdanként. Érdek- ter brigád kopácsol a szövetdák? Ha már egyszer tavaly, Jődtem a titok után. Hogyan kezeti irodaház udvarán, az első közös esztendőben sjkerült ezt a vetést ilyen Egy frissen ácsolt, furcsa olyan komisz időjárás mel- szépen felnevelni? épületben dolgoznak, mégis lett is ...? _ Szerintem nincs ennek messzire látszanak, mert en— Kérem szépen az ta- titka, csak amúgy, becsüle- nek a háznak még se tetevaly is úgy volt — szólt köz- tesen elkészítettük neki a 3e> se oldala nincs, csak a be —, mint most, hogy 29 talajt. Még csak nem is fej- horogfák, a bordák kapcsoforint 50 fillért terveztünk trágyáztuk, mert nálunk leg- lódnak feszesen egymásba, és 10-el többet osztottunk, inkább paprika után vetjük De épületen belül gépeÜgy gondoltuk, hogy ha már a búzát, a paprikaföld meg ket szerelnek az emberek, elöljárójában ilyen jól sike- amúgy is elég erős. Az "j gáterfűrésznek még rült, niár csak megmara- " nem működik a csörlője — dunk a tervben a 29,50-nél, | o I holnapra tán készen lesz —, I de az emberek már kipróbálták a masinát. Puszta de nem azért, hogy tényleg ennyit akarunk osztani. Az esztendőre már eddig is osz- A Kossuth gazdái igen kézzel taszították a gép alatt tottunk 68 ezer 120 forint.ot büszkék az igerkezo krump- az órTÍás rönköt. Ugyanitt és 13-án megint pénzosztás ütermésre is. Hat holdrol felszerelték már az első szalesz minálunk. mar eladhattak volna az el- iagfűrészt is. Egymás szavásó korai burgonyatermest. ba vógva újságolták: nagyon Az emberek naponta nezege- fontos. hogy a gépek mihatik, tanakodnak vigyek-e marató teljes kapacitással . . . . ... már a piacra. Azt mondjak, dolgozhassanak. Kell a fűImmar hetek ota tartja várjunk még. Igaz> egy het részáru az építkezéshez. Azmagát a borús, esoszagu ido- múiVa lejjebb esik az ara, tán felsorolták, mi minden jaras. A roszkei hatar azon- azonban amennyivel olcsobb készül itt a nyáron. ötezer ban meg mindig szaraz, lesz, annyival nagyobb lesz férőheiyes baromfiház, száz mint a csorege. Az egyszer a termés. Nemcsak a forint, férőheiyes sertéshizlalda, 15 huvos, máskor meleg tavaszi a mennyiseg is fontos. vagonos kukoricagóré. Az 50 szelek nagyon megszikkasz- A központi major udvará- férőhelyes új marhaistálló tottak a földeket A komo- ban az ideiglenes kukorica. pedig teljesen saját erőből lyabb, aztato esőre varakoz- órékban mé jócskán van ?saüL m mar nem lehet. Ültetni tavalyi termésből. Ez azt kell teljes erővel a papnkat. mutatj ezen a közös birEz itt a legfőbb noveny, ha tokQn tevaly sem tehetett gyenge lesz a paprikatermes, különösebb kárt a kukoricá- Akárhová tekintek ezen a akkor szukos az esztendő is. ban a szárazság. _ És ami szé közös portán> Es a jo papnkatermes bizto- az idei termést iUetk mi ^n^ütt azt látom: ezek a sitasa mar az ültetésnél kez- mogt ig bízunk hozzá _ nagyszerű parasztemberek dodik. A Kossutn isz gaz- mondta az elnök Van egy már a hofnap emberei. Pedai most mindannyian reg- hetvenholdas táblánk, ez gel, a kelo nappal ebreda dig »tegnap« még ők is görkukorica az időjáráshoz ké- esősen ragaszkodtak a múltpest nagyon szép. Már meg hoz, a megszokott régihez, is kapáltuk. A tiszai árié- Birokra keltek a rossz időren pedig az áradás miatt járással, nap mint nap bi. , ,.. .. még most vetjük a kukori- rokra kelnek a nehézségekdontott, minden to paprika cát Kicsit kégö van már de kel g nem is lennének rösz_ ÍT-i. azért jó termést várunk még kei emberek, ha nem győz„. - ' ° a Tiszáról is, hiszen a folyó nének. Csépi József nek ... Szekerek, vontatók tucatjai hordják a vizet, 180 hold réti agyagot kell "megitatni". A vezetőség úgy kell önteni, csak így lehet biztos a tábla "beállítása" ^^TyitlT iszapjával megAz óriási papnkatablan most naponta 180—200 ember küzd a szárazsággal. Egy-egy csapat a legnagyobb igyekezet mellett Is csupán 1800— 2000 négyszögöl paprikát ültet el, mert az erő nagyrészét a vízhordás, a locsolás foglalja el. m Ha bejárjuk ennek a fiatal közös gazdaságnak a birtokát, mindenütt találkozunk itt ennek a szívós, rendkívül kemény paraszti élniMagyar tudományos siker Lipcsében A napokban érkezett haza György geofizikusunknak Lipcséből az az öttagú ma- az a javaslata, hogy létesítgyar tudományos delegáció, senek megfigyelő hálózatot az amely a Német Tudományos egyenlítő körül a gravitáció Akadémia által rendezett változásainak pontos mérénemaetközi konferencián vett sére. Magáévá tette a konfefeszt. rencia dr. Egyed László proA konferencián mind az fesszor javaslatát is, aki a öt magyar szakember elő- , . . , ... adása nagy érdeklődést vál- kéregmozgások megfigyelési tott ki. Általános helyeslés- módszereinek Te talált például dr. Barta javasolta. egységesítését Akik mór az Aidát próbálják Másfél hónap óta rendszeres munka folyik a zeneiskolában A Tábor utcai zeneiskolá- összpróbákon zongorakíséret- hessen. Immár másfél hóban hetenként két alkalom- tel csiszolták össze a része- napja folyik' a rendszeres mai, szerdán és szombaton ket teljes egésszé. Jelenleg munka, este mozgalmas élet folyik: már a memorizálás fokán áll . , x már az Aida bemutatójára a betanítás. A kóruséneklés 160 tagU korUS készülnek a majd közremű- közben a megszólaló szólóködő kórusok, a Szegedi Ze- énekesek szerepe sem hiány- Az Aidában szereplő eneknebarátok kórusa, a színház zik a műből: a körvezetők kar azonban még nem teljes, énekkara, s számos közremű- énekelnek be, s így minden- A jelenlegi 120 résztvevőhöz ködő a Szakszervezetek Alta- ki töretlenül, teljes egészé- hozzájön még az Állami Opelános Munkáskórusából és a ben látja az anyagot és szin- raház férfikara is, s ilyenforMÁV Hazánk énekkarából, te "látni" már az előadást a mán az Aidában 160 tagú koJelenleg százhúszan próbál- próbateremben. A teljes ze" rus szerepel majd. A másonak már Szalay' Miklós kar- nei biztonság máris lemérhe- dik felvonás fináléjában péligazgató irányításával, s a tő a kórus munkájában, dául három kórus működik betanításban résztvevő kar- amely pontos, mint az óra- közre, külön-külön saját zemesterek — dr. Bárányi Al- mű. nei feladattal, részben felelbertné, Becski Balázs, Erdős getve, részben egymással elJános, Szécsi József — köz- Nem 0 tiszteletdíjért lentétes zenei anyag tolmáreműködésével. csolásával. Ilyen például a Az összmunka eddigi ered- papok kara, a nép nagy veMegállnak a járókelők ményessége természetesen az gyeskara, és a legyőzöttek egyének lelkiismeretes tevé- kórusa. A kórusban fiatalok és idő- kenységéből tevődik össze. A sebbek, fizikai és szellemi próbákra mindenki pontosan többi feladat dolgozók teljes összhangban eljár, s véletlenül sem törés egyetértésben készülnek a ténnek késések, elmaradások. s az Aida kórusanyaga nagy feladatra, hogy a szege- Nem a tiszteletdíjért, ha- megtanulása után követkedi kórusmozgalomnak ismét nem a hagyományos helytál- zik a többi feladat: készülés elismerést szerezzenek a Sze- lásért, az újabb sikerek el- a Háry Jánosra, a Párizs gedi Szabadtéri Játékokon ismeréséért, a közös ügy lángjaira, Az ember tragévaló közreműködésükkel. Es- szolgálatáért folyik itt a mun- diájára, s nem utolsósorban ténkínt a Tábor utcai házak ka. S ehhez nagyban hozzá- a repertoárra, a Bánk bán ablakai ki-kinyílnak, az ar- járulnak a különböző': mun- kórusanyagának felújítására, ra menők pedig percekre kahelyek vezetői is, mint Munka tehát van bőven, idö megállnak az Aida ismerős például a MÁV-nál, a Vas- azonban már kevés. Éppen dallamainak kiszűrődésére. A és Fémipari Ktsz-nél, vagy a ezért minden rendelkezésre Nílus-parti jelenet nagy kó- Szegedi Kenderfonógyárnál, álló időt felhasználnak a rusa s a nagy győzelmi kó- Megtörtént ugyanis, hogy belső próbákra, hiszen nérus máris teljes pompájában egy-egy énekkari tagot állán- hány hét múlva már követszól. S bizony nem kis mun- dó délelőtti műszakba, szol- keznek a színpadi próbák, ka volt a teljes művet beta- gálatba kellett beállítani ép- az estétől sokszor hajnalig nulni és betanítani. Előbb pen azért, hogy a heti két- tartó összehangolt szereplérészekre, szólamokra bontva szer három-négyórás pró- sek. tanulták meg a művet, majd bákon zavartalanul részt ve- L. F. Naponta 35 autót javítanak a szegedi szervizben Időeltolódások a munkabeosztásban — Segítségnyújtás, soronkívüliség a külföldieknek — Jövőre új nagy szerviz épül Azt könnyű elhatározni: cia alatt álló személyautók lük szemben — mégis van>>holnap beviszem a szerviz- Libáinak megállapítására, re a kocsit«. (E kifejezés vagy a bejelentett . javítás alatt a városban mindenki ellenőrzésére, hogy menet autót ért.) Legyen az a gép- közben való kipróbálás alapjármű vállalati, vagy ma- ján pontos utasítást tudjon szek tulajdon, bizony vára- adni a szerelöknek. A kocsi koznia kell sorára. Mert a átvétele • után a sofőrifk, Szegedi' XI. Autójavító Vál- vagy a magánautósok átadlalat szervize általában a be- ják a slusszkulcsot, főleg a jelentés után egy héttel bír- helyiek, és a javítás ígért ja csak fogadni középjaví- befejezésének Idejére jöntásra, vagy mosás-zsírozásra nek vissza. Igen ám, de töba személy- és a teherautó- ben, főleg a vidékiek ott vákat. A gépkocsipark növekedése okozza a torlódást. Átadják a slusszkulcsot Már reggel 6 órakor megkezdődik az autóvándorlás. A szerviz előtt, a Tolbuhin sugárúton most már tilos a parkírozás, ezért a rendkívül gödrös mellékutcába állnak be a kocsikkal. Ide ballag ki a művezető (sok időveszteség) a még garanrakoznak, amíg autójuk el nem készül. A jó gazda szemével figyelik, mit csinálnak autójukkal. Nem protekció nak, akik méltatlankodnak és a segítséget "protekciónak" vélik. „Szétszedik" a művezetőket Nem könnyű mindenkinek megfelelően eleget tenni egy ilyen szűk kapacitású szervizben, ahol naponta 16 óra alatt átlagban 35 személyés teherautót javítanak. Van olyan kocsi, amely több napig áll a műhelyben, keves á szabad akna, egy modern mosó és zsírozó van. A két művezetőt sokszor szinte »szétszedik« a különböző kérdésekkel, kérésekkel, érdeklődésekkel — amelyek egyébként indokoltak —, s alig van idejük a szakmai irányításra. Minden kocsit Kérés nélkül is találnak a szerelők munka közben be nem jelentett hibát, és természetes, hogy azt megszüntetik. Ezáltal a -beüteme- ök vesznek és ad á zésbe- eltolódás következik w mé arra . ,döt keU szakítaniuk, hogy a különböző autógyárak Szegedre BEFEJEZÉS ELŐTT Befejezés előtt áll az Eszperantó utcai 3 emeletes épület, mely a Kossuth Lajos sugárúti 4 emeletes lakóházzal összefüggő tömböt képez. Összesen 79 szövetkezeti lakást adnak itt át július elsején tulajdonosaiknak. Felvé(Somogj'lné felv.) telünk az épülettömb egy részét mutatja, az Eszperantó utcai épület belső oldalát, ahol már a festők dolgoznak: világoskék emfix műanyag festékkel vonják be a falat. a javítás, emiatt a soron következőknek bizony vár muk kell. No de ne teljesítérkező szakképviselőivel tasék a munka közben felme nácskozzanak a javítások ÍÍTI; közben előforduló gyakorlati rült igényeket? És az adódó hiba kijavítására újabb terminust állapítsanak meg? Ez még súlyosbítaná a hibát, és az autók ismételten kiesnének a forgalomból. Nemcsak az említett körülmények okozzák az időeltolódást — hiszen gyakran három-négy szakember is >-rámegy" egy autóra —, hanem a sürgős segítségnyújtás is. Például, ha vidékről érkezik egy kocsi Szegedre, vezetőjének hivatapasztalatokról. Mivel a szegedi szerviz valamennyi — az országban futó — autótípus garanciális javítására kapott külföldi megbízatást. az itt dolgozó szerelők is 'rendszeresen tanulmányozzák az újabb- kiadások motorikus, futómű, vagy villamos berendezéseinek változásait. Nagy a körzet Az igények állandóan nötalos, vagy súlyos családi vekednek, s ha néha váraügyben tovább kell mennie, kőzni is kell, a közületi de valami hiba miatt nem és magán-gépjárművezetők tud, természetes, hogy segí- szakmai kiszolgálása kifognék rajta. Ha a városon gástalan. Nagy a szerviz körátutazó külföldi autós-ven- zete: Bajától Kiskunfélegydégek hozzájuk fordulnak, házáig és Békéscsabáig' tervelük szemben mindenkor jed, de Salgótarjánból és előzékenyek és soron kívül Budapestről is szívesen hozteljesítik kívánságukat, zók ide a kocsikat Ebben Nemregiben például két az évben eddig közel 5 nyugatnémet diák haladt át ezer személy- és teherautót Magyarországon. Kisebb ka- javítottak meg azonban rambolt szenvedtek, és a még többet kellett volna, szegedi szerviz két nap alatt Ezért örvendetes az a hír, kijavította a Volkswagent, miszerint új, jóval nagyobb A diákok Görögországból le- szervizt létesítenek Szegeveiben köszönték meg a se- den. A tervek még ebben az gítséget. A magyar autósok- évben elkészülnek és jövőre nak is jólesik, ha a külföl- kerül sor a megvalósításra, di szervizek udvariasak ve- M. T. \