Délmagyarország, 1962. június (52. évfolyam, 126-151. szám)

1962-06-19 / 141. szám

/ Kedd, 1962. Június 19. Dímitrovra emlékezünk IM ár meghalt, mégis kö­iM zottünk él. A bolgár nép nagy fiát, a kimagasló kommunista Georgi Dimit­rovot mindig megőrzi az emlékezet, amíg csak inter­nacionalista munkások lesz­nek ezen a földön. Ma is találkozhat vele bárki, bár­hol. Műveit olvasgatva min­dig teljes nagyságában áll előttünk, amint töretlen le­ninista hitével nevel, buz­dít minket a szocializmus, a kommunizmus megvalósí­tására. Aki pedig Szófiában jár, meg is látogathatja őt a Dimitrov-mauzóleumban, ahol úgy pihen a vörös már­vány szarkofágban, mintha az igazak álmát aludná. l^gész életében: igaz em­ber, kommunista volt, a bolgár dolgozó nép ügyé­nek, szabadságának és füg­getlenségének lankadatlan energiájú, fáradhatatlan har­cosa. Merész álmú, de min-, dig a valóság talaján álló, jövőbe látó zseni volt, aki már több évtizeddel ezelőtt felvázolta a mai szabad Bulgária szép valóságát. Amikor életrajzát tanulmá­nyozzuk, és megismerjük a Kovacsevci nevű falucska icinkó kis házából 1882. jú­nius 18-án elindult népvezér útját, önkéntelenül is arra gondolunk: sorsa ugyanaz volt, mint a bolgár, a ma­gyar. vagy éppen a lengyel kizsákmányolt tömegeké. Népes, forradalmár család­jával együtt pontosan olyan szegénységben élt, mint Hriszto Botev, vagy Vaszil Lewszki, a bolgár föld legki­magaslóbb fiai, és akárcsak azok, Dimitrov is egész életét Bulgária szabadságá­nak és függetlenségének szentelte. De az ő fáradozá­sai, szenvedései már szép gyümölcsöt teremtek. Nem hiába hangoztatta mindig, hogy a bclgár népnek úgy kell a szovjet nép barátsá­ga, mint bármely élőlény­nek a napfény és a levegő, csakugyan a szovjet hadse­reg hozta meg Bulgária szá­mára is a szocialista fel­emelkedés lehetőségeit. Dimitrov végtelenül gyű­lölte a nacionalizmust, a sovinizmust. Egész életén át szenvedélyesen ostorozta az úgynevezett „nagybolgár el­mélet* hordozóit, és szaka­datlanul hirdette a proletár nemzetköziség egyetlen he­lyes és nemes gondolatát. Nálánál talán senki nem vetette meg jobban a hitleri fasizmust, amely nemcsak az ő életét akarta megsem­misíteni, hanem az egész emberiséget szolgasorsra szánta, A lipcsei per néven ismert fasiszta bírósági ko­média alkalmával — ahol aljasul a Reichstag felgyúj­tásával vádolták meg, csak­hogy a nácik hajszát indít­hassanak a kommunisták tömegei ellen — forró kom­munista szívvel és éles kri­tikával leplezte le a fasiz­mus aljas céljait és ugyan­akkor az egész világ halla­tára megvédte a Szovjet­uniót mindenféle rágalom­tól. Vádlottból az országok többségéből jelenlevő újság­írók előtt magasodott a fa­sizmust megbélyegző vádló­vá, és politikai tisztánlátá­sával olyan nevetség tár­gyává tette például az elle­ne tanúskodni akaró Görin­get, hogy az dühöngve kény­telen volt elhagyni a tár­gyalótermet. Dimitrovtól származik a fasizmusnak im-' már klasszikus meghatáro­zása is, amely szerint: „A fasizmus a finánctőke leg­reakciósabb, legsovinisztább, legagresszívebb csoportjai­nak nyílt terrorista diktatú­rája.* Hitlerek Dimitrovot ártatlansága ellenére is ha­lálra ítélték volna, csak a Szovjetunió közbelépése és a nemzetközi munkásmoz­galom tiltakozása kénysaerí­tette őket a meghátrálásra. FVmitrov elvtárs mindig rengeteget dolgozott a kommunista Világmozgalom ügyében. Éveken át tevé­kenykedett a Komintern Végrehajtó Bizottságában, miközben soha nem kímélte erejét ée egészségét. Szere­tett hazájáról, Bulgáriáról természetesen sohasem fe­ledkezett meg. A bolgár fa­siszták és náci szövetsége­seik ellen megszervezte a hazafias frontot, majd részt vállalt az 1944-es évi győz­tes felkelés irányításából is. A felszabadulás után őt vá­lasztották meg a Bolgár Kommunista Párt és a kor­mány élére, s ezekben a funkciókban haláláig igazi leninista vezető bölcsességé­vel, erélyességóvel, szerény­ségével és humanizmusával felmérhetetlen szolgálatokat tett felszabadult népének. A bolgár nép meg is őrzi szívében Dimitrov emlékét nemzedékről nemzedékre. F. N. I. Ellenőrzi a fiatalok szakmai fejlődését a KIOSZ iparitanuló-tanácsa Jól sikerültek a részleges vizsgák — Holnaptól huszonegy szakmára lehet jelentkezni ii Virágzik a Tisza a A magánkisiparban fog­lalkoztatott tanulók előme­netelén a többi között a KIOSZ iparitanuló-taná­csa is őrködik. Jelenleg 276 fiatal sajátítja el a szak­mát a mestereknél Szege­den, s ezek közül száz most, júniusban vizsgázik. Az ed­digi eredmények biztatóak, mint ahogyan megfelelőek voltak az első- és másod­éves ipari tanulók nemré­giben megrendezett félévi beszámolói is. Az iparitanuló-tanács — melynek tagjai a legkép­zettebb kisiparosok közül kerülnek ki — rendszeresen ellenőrzi a műhelyeket, a leendő szakiparos-fiatalok tanu­lását. Helyszínen győződnek meg arról, betartja-e a mester, vagy a tanuló a szerződés­ben vállalt kötelességét, s a tapasztalataikról havonta beszámolnak a KIOSZ sze­az általános iskola nyolc osztályát eredményesen elvé­geztek. Augusztus 10-ig összesen 120 Ipari tanulót kíván szerződtetni a KIOSZ sze­gedi titkársága: lakatosokat, műszerészeket, villany- és vízvezeték-szere­lőket, ' férfi- és női szabókat és fodrászokat, fényképésze­ket, asztalosokat, kárpitoso­kat, kőműveseket, szobafes­tőket, -cipészeket, papucsoso­kat, cukrászokat, kovácsokat, bognárokat, órásokat, cserép­kályha-készítőket, hangszer­készítőket. Itt jegyezzük meg, hogy a magánkisipar­ban egyik szakma sincs érett­ségihez kötve. A szerződést nagy körülte­kintéssel kötik. Nemcsak azt mérlegelik, hogy a fiatal al­kalmas-e az illető szakma elsajátítására, kanéin azt is, hogy az ipari tanulót alkal­mazni kívánó mester meg­felel-e a követelményeknek. Az iparitanuló-tanács meg­vizsgálja a magánkisiparos műhelyét, berendezését, az egészségügyi körülményeket és még több más tényezőt, s véleményét közli a KIOSZ­szal. Ha a KIOSZ nem tartja biztosítottnak a fiatal meg­felelő fejlődését, nem já­rul hozzá a szerződéshez. Miként tavaly, úgy idén is tapasztalható, hogy sok fa­lusi fiatal akar Indokolatla­nul városi kisiparoshoz szer­ződni. Ezzel kapcsolatban ar­ról tájékoztatott a KIOSZ szegedi titkársága, hogy el­sősorban a helybeliek jelent­kezését A veszik figyelembe. Az igazi nyári hírnökök a tiszavirágok már megje­lentek a folyó felett. A fo­lyó mélyén rejtőző iszaplakó kérészek megszámlálhatatlan sokasága kel most életre. Teljes szépségében napnyug­takor „virágzik* a Tisza, amikor a szitakötőszerű ro­varok milliárdjai szinte fel­hőt vonnak a víztükör fölé. A kérészek rajzása — más évekhez képest — egy kissé megkésett, viszont a gyors felmelegedés miatt na­gyobb mérvű, mint máskor. Megélénkült az élet a víz felett és a vízben is. A rö­vid életű kérészek tömeges megjelenése a folyóhoz csa­logatta a fecskéket és egyéb madárcsapatokat. Számukra most érkezett el a leggazda­gabb vadászszezon. Ilyenkor gazdag lakoma várja a vil­lásfarkú madarakat, s a fészkekben csivitelő, mindig éhes kisfecskéket. A halak sem koplalnak: „terített asz­tal«-t varázsolt a Tisza szá­mukra. gedi szervezetében. Tavaly lf , ,Jt, , ... , különösebb Intézkedésekre Megkezdték Bl epilkeZeSl nem volt szükség. Ezt mu- : ! tatják a részlqges vizsga­eredmények, azok az osz­tályzatok, melyeket az ipa­ri tanulók kaptak az erre a célra alakult bizottságok Jól halad a növényápolás a kisteleki Új Élet Tsz-ben már jó barátként üdvözlik a tez-tagok, s szívesen hall­gatnak okos tanácsaikra. — Nemrég a gyár beszer­Másqdik éve gazdálkodik Nem sok még ez, de tekint­közösen a kisteleki Új Élet ve, hogy tavaly semmit sem tol. íme nehany példa: 4-es tagsága. Az idén földjei- termeltek ebből a hiány­osztályzatot kapott Papp Ist- ket _ a kalászok; kivéte- cikként mutatkozó fontos van, a kisteleki Sors Péter Jével _ családokra osztottál: népélelmezési növényből, zői segítettek nekünk az fodraszmester tanulója. Ki- íel s a jó munka alapján mégis: már eredmény. építkezésünkhöz szükséges várható terven felüli ter- Amikor ott jártunk. 50 anyagok előteremtésében is. mésből „prémium* osztását asszony ültette a paprikát. Nekik ugyanis nagyobb a határozták el. A többlettel-- Ebből a növényből, csakúgy! gyakorlatuk már ebben, a més negyven százalékát az ^„t kukoricából, burgonya- így bennünket sok felesle­gyalogmunká- ból többet vetnek, illetve járkálástól, kilincselés­váló lett Tanács Illés má­sodéves villanyszerelő aki Szegeden, Hegedűs Sándor­nál sajátítja el a szakmát. 4-es eredményt ért el Varga átnevezett ^ DU1 ODI fecSStóMuSR uavaffk tiz'"z üttetnek a tervezettnél. El- tői kíméltek meg es csurgó Minaiy ugyancsak ^ e területeken érdekelt fo- határozták azt is hogycsak­első éves szobafestotanulo. niotv« fiiooAtienített , . . , k". A míWerószroknél már a SatosoK, illetve függetlenített nem ketszazzal tobb sertest A műszereszeknél mar a vezetők között osztják majd hizlalnak, mint ahogy azt kinőtt el- Az úi munkaszervezés, eredetileg akarták. Mindezt p amelyet az „öregebb* tsz-ek azért teszik, hogy a kalá­3-as osztályzatok voltak gyakoribbak, ilyet Herke István is. Központi major a lsz-ban Arra a kérdésre, hogy mit építenek a t6z-ben, így vála­Lehetne még sok példát jelek szerint náluk is jól felsorolni arra. hogy a ma- bevált. Egy alkalommal gánkisiparban is megfelelően minden kapásnövényüket biztosítják a szakmai után- gyomtalanították már, s pótlást. Ha valaki a félévi megkezdték 35 holdnyi bur­vizsgákon gyengén szerepel, gonyájuk töltögetését is. A annak mesterét felkeresi az növényápolásban sok olyan iparitanuló-tanécs tagja, s családtag is részt vesz most, megbeszélik, mit kell tenni amely még nem tagja a a jobb előmenetelért. termelőszövetkezetnek. Az elhelyezkedni kívánó fiatalok tehát bátran nekivághatnak va- Eredményesnek látszik példájára valósítottak meg, a SZosokból az idén" várható szolt Mészáros Pál: kisebb termés miutt se le­gyen kevesebb a jövedelem. Harminc forintot aaeretné­nek osztani az év végén egy-egy munkaegységre, s er.nek érdekében a fokozot­tan szorgalmas munka, a jó növényápolás mellett szük­A helyi gépállomással szemben a műút mellett megkezdtük új központi ma­jorunk kialakítását. Rövide­sen tető alá kerül egy há­romszáz férőhelyes süldő­szállás és egy száz férőhe­lyes hizlalda. Építünk egy­ség volt a tervek módoeítá- harminckét vagonos magtárt Húsz ho'd bab sára is. Mészáros Pál, a szövetke­zet párttitkára nemcsak a tsz-tagokról, a példás szor =y ZSSrSS*x y-tőinek ^^ozó^zonyok sának és a tagoknak az a megállu podása is, hogy a kapások a magánkisiparban is. Az uj földjein köztesként termelt szerződéskötések hamarosan: növények termésének felét június 20-án kezdődnek a az e területet művelő csalé­dóknak adjak. Ennek ko­KIOSZ szegedi titkárságán. 6/önhető például, hogy aku­Sok szakma között választ- korica közé húsz holdon ba­hatnak azok a fiatalok, akik bot vetettek már az idén. ról, hanem szegedi üzemi munkásokról is megemléke­zett. Segítenek a munkások MELYÉBEN fiutomosufoá - fimxiahtutiu áih-cqeruf, TITOKZATOS AKADÁLY — 488 KILOMÉTER MÉLYSÉGBEN ... Valami megzavarta a tajga nyugodt életét. A mókus izgatottan, csodálkozó ábrazattal bámul a magasba. A tajga óriásai, a jávorszarvasok megállnak, figyelni kezdenek. Ér­zik, hogy valami nincs rendjén, s kisvártatva szédületes iramban nyargalnak a sűrűbe... S mintha a rémülettől nekiiramodott vadakat akarná beérni, távoli dübörgés morajló hulláma süvölt végig a dombok között. Am ez nem a közeledő vihar előjele A dübörgés egyre erősödik, s csakhamar még az-eset­len medvék is rájönnek, hogy forrása valahol a föld mé­lyében van .., Érre ők is elinalnak. Éppen idejében, mert azon • helyen, ahol néhány pillanattal előbb még a málnát dézsmálták, hirtelen sziklák végódnak kt a földből. Sötét porfelhők törnek a magasba, magukkal ragadva a iákat, *>okrokat. Eget-földet rázó dübörgés közepette izzó kődarabok re­pülnek szerteszét, mintha ágyúznának. S nyomukban a földből felbukkan egy fénylő testű, ir­datlan fémszörnyeteg. Oldala kissé összelapított, s ezért bálnára emlékeztet. ­A tajgai ősnövényzet közepette más világok jövevényé­nek tűnik e földalatti hajó. Amikor testének több mint fele már előbújt a föld alól, a titokzatos jövevény oldaléra dől ég kifordul a felszínre .. , Ezzel ismét elcsendesül « tajga. és teljesen saját erőből egy ötven férőhelyes tehénistál­lót ls. Az épületek közelé­ben most készült el egy per­cenként 1100 liter vizet adó új artézi kút. Ennek vizét nemcsak az állatok itatásá­ra, hanem a jövőre létesülő 30 holdas konyhakertészetünk öntözésére ls felhasználjuk majd. — Azt, hogy a kapások A gazdagodó és a jelek ápolásánál új módszert ve- szerint egyre inkább meg­zettünk be — mondta —, a szilárduló közös gazdaság­Szegedi Kenderfonógyár ban megtudtuk még, hogy • •••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••/-'munkásainak is köszönhet- gépparkjuk rövidesen egy új ! jük. Sokat segítettek ők ne- univerzális traktorral, állat­l-isi—.,*— . „„_. _ up,„_„ ahn1 - -künk az új munkaszervezés- állományuk pedig 40—50 l* ^akhamar helikopter érkezik• helyre, ahol a kapcsolatos tervek kidol_ szarvasmarhával gazdagodik. afffl VÍav íjában, , abban is. hogy A tsz központi irodaháza ré­ö tözótt kutatók korelednek a ha jóhoz. A felső z»ebUkben .megértessék az újtól idegen- szére a községben házat ki­elhelyezett r.dloaktivitáí-mérők kattogni kezdenek. S a ha- ;kedő emberekkel a premizá- vannak vásárolni. Üj iroda­jó felé kózeledvg mind szaporábbi válik a kattogás, mintha >Wi az anyagJ ösztönzés je- épületükben klubszoba is izgatott szivük felerősített dobogasa lenne A hajótest köze-•lentőségét Itt vannak ők lesz. a tervek szerint a lében a kattogás már állandó dobpergéssé válik. .közgyűléseinken, összejőve- kulturális alapból televíziót, A kutatók egymás után tűnnek el a fedélzeti nyilasban. »teleinken, ahol már kultura- társasjátékokat ping-pong­Az első hajórekesz elég szűk. A csoport vezetője megnyom J]is műsort is adtak, akkor és biliárdasztalt vásárolnak egy gombot, s az ajtó-zsilip bezárul a kutatok mogott. .i6> ha a munkafegyelem hogy minél inkább biztosit­Ugyanebben a pillanatban felzúg a dezaktivizáló készülék J megszilárdítása érdekében sák a tagság munka utáni motorja. • .szükség van a felvilágosító szórakozási lehetőségeit, A radioaktivitás-mérők kattogása ritkulni kezd, vegul ;Szóra. A munkásokat ma Dénes János teljesen megszűnik, s a kutatók feje fölött kigyullad a zöld • fény. A hajórekesz most már mentes a radiációtól. • —————^ A tudósok levetik védőöltözéküket. Magától kitárul előt- ' tük a következő hajórekesz ajtaja. A kis létra, amelyen le • kellene ereszkedniök, ha a hajó normális helyzetben lenne, i ott fekszik a lábuk alatt, mint valami sínpár, » A központi fülkében különös óvatosságra van szükség, , nehogy rálépjenek a műszerek ernyőire és a matematikai • gépek számlapjaira. J A titokzatos csendben mindenfelől műszerek homályos • szeme bámul a kutatókra. A műszerek most hallgatnak. [ Megalltak az önfró-készülék szalagjai. Kialudtak az osclllo- • gráfok ernyői. I A hajó haladási irányát figyelő műszer szalagja tele • nisztérium Országos van számokkal, Széles, vörös esik húzódik rajta. A meg- J vényvédelmi Szolgálata adott útvonalat jelzi. Vele párhuzamosan egy másik, kék«jdan ösazel — moet eleö í7 vonal látható. Ez a hajó megtett útját jelzi a kutatócsoport vezetője gondosan szétgöngyöli a sza- i lagot. A kék vonal a „482* számnál megszakad. Ezen a he- " lyen elmosódott folt látható. A folton túl már csak egy csík i fut, a vörös. • »482«. Ezt a számot néhány perc múlva világgá repítik . a rádióadók, ez a szám megjelenik a lapok első oldalán. • Alatta pedig vastagbetűs címek adják hírül: J TITOKZATOS AKADÁLY 482 KILOMÉTER MÉLY- • SÉGBEN, J Szentesen, Nagykállón, Kun- zönyltvány mellé megkap, A PROGRAM TELJESÍTÉSE NÉLKÜL VISSZATÉRT ,6zentmiklóson, Kisújszállá- ják a szakmunkás-bizonyít­Érettségizett szakmunkások a növényvédelmi állomásokon és a termelő üzemekben Növényvédelmi szakközépiskola létesül Szentesen Földművelésügyi , ben öt növényvédelmi gepész­szakmunkáa-képző közép­iskolát szervez, hogy a mind jobban gépesített mezőgazdaság növényvé­delmét sokoldalúan kép­zett, érettségizett szak­munkásokkal segítse Mi- tétényben és Miskolcon nyit­Nö- nak új szakközépiskolát. Et­az tői fogva évente 400 általá­nos iakolát végzett fiatalt vesznek fel a tíz iskolába. Az induló új szakintézmé­nyek hallgatói az elméleti képzésen túl a növényvédd állomások tanmiihelyeibea gazdag gyakorlati tapasz­talatokat szereznek. A végzősök az érettségi bi­A KÖZETTÖRÖ HAJÓ. Miért tért vissza a földhajó? Mitől rémült meg a kibernetikus kapitány? A mélységek titka. (PotyíMjuk.) Json és Győrött már az idén ványt, elhelyezésük nem lesz ,200 fiatal kezdi meg négy- gond: a növényvédő álloma, •éves tanulmányát. A jövő sok és a termelő üzeme* Jévben Szombathelyen, Készt- várják őket a szakmunkás, •helyen, Szekszárdon. Nagy* gárda kiegészítésére, fMTD i

Next

/
Oldalképek
Tartalom