Délmagyarország, 1962. május (52. évfolyam, 101-125. szám)

1962-05-03 / 101. szám

7 Csütörtök, 1962, május 3, Jó eredmények a szociálpolitikai munkában A városi tanács végrehajtó bizottságának üléséről Tegnap főleg szociálpoliti- rendeltetésüknek, de az utób- amit számukra ez a foglal­kai kérdésekkel foglalkozott években ott ie sokat ja- koztató a könnyű munkával vult a gondozottak hely- biztosít, zete Ezért a városi tanács vég­Üj formája is jelentkezik rchajtó bizottsága tegnap az idősekről való gondosko- megbízta az érdekelt osztá­dásnak nálunk. Az I. kerti- lyokat. keressék meg a mód­letl tanács még ez évben megvalósítja az -öregek klubjót«. A II. és III. kerü­leti tanács pedig emeli a Brüsszeli körúton és a Vér­tanúk terén levő szociális létesít- helyiségek nívóját, ahol az ebédet osztják a közsegély­mint a társadalmi szervek- ben részesülő idős egyének­nek a szociálpolitika terén nek. kifejtett tevékenységéről. A „egedi üzemek igyekez­Az ülésen részt vett dr. nek egészségügyi állapotuk­Kadar Róbertné. az Egész- nak megfelelően foglalkoz­ségügyl Minisztérium főosz- tatni azon dolgozóikat, akik- nem vont tüdővészes betegek tályvezetője is, aki a vita nek betegségük folytán, és intézményes, ingyenes orvosi során felszólalt. felgyógyulásuk után csök- ellátását. Mivel azonban az • ként a munkaképességük, ilyen betegeknek jobb élei­Szegeden a szociálpolitikai Egy tanáesi vállalat és egy mezésre van szükségük, a gondoskodás jó! kls'ipari szövetkezet is bizto- végrehatjó bizottság szeret­, slt még munkalehetőséget az né. ha azok a tüdővészes be­_ állapította me^^P"^ llyen embereknek, azonban tegek. akik rossz szociális "" mindez kevés. Ezért a vég- helyzetük miatt közsegély­rohajtó bizottság szorgalmaz- ben részesülnek, a városi tanács végrehajtó bizottsága. Az egészségügyi osztály részletesen tájékoz­tatta a végrehajtó bizottsá­got a szociális otthonok helyzetéről, a szegedi csök­kent munkaképességű dolgo­zók problémáiról, a köz­gyógyszerellátásról. a véros különböző szociális menyeinek állapotáról, vala­ját egy ilyen foglalkoztató megszervezésének, annál is inkább, mert az Egészségügyi Miniszté­rium is szükségesnek látja, 1-ogy a Budapesten bevált módszereket a nagyobb vi­déki városban is — ahol erre szükség van — meghonosít­sák. Államunk már megoldotta a társadalombiztosításba be között —, az Egészségügyi Minisztérium példaképül él lítja nem egy esetben ezt a munkát az ország többi, ha- za- hogy sorüó feladatú szerve ele. Nemcsak a tanács egészség­ügyi állandó bizottságánál; és a szakigazgatási szervek­nek eredményeit emelte ki, hanem Szegeden is hozzanak létre úgynevezett foglalkoztatót, ahol az idősebb, vagy nehe­magasabb közsegélyt kap­nának a jobb élelmezésre. A hozzászólások után a dicsérőleg beszélt a Vörös­kereszt szegedi szerveze­teinek közreműködéséről is. zebb munkára alkalmatlan végrehajtó bizottság több ha­személyek napi néhány órán ,taro^to^ hraott. a saociálpo­át dolgozhatnak. Ez a foglalkoztató Buda­pesten bevált. Ott a tanács által rendelkezésre bocsátott litikai munka javítására és a még meglevő problémák enyhítésére. Köszönetet mon­dott egyúttal a végrehajtó bi­zottság a Vöröskereszt sze­gedi városi szervezetének a Szegeden növekszik az igény a szociális otthonok • iránt állapították meg az helyisegekben a csökkent ülésen, mert - elsősorban a munkaképességűek bizonyos évi eredménye. mun. petőfitelepi szociális otthon- könnyebb, részmunkákat ve- kájáért a Siketek és Na­ban — kulturált környezet- geznek M egyes vállalatok 1x11' számára, a vállalatok által e „yugodt. derűs életet biz- átadott eszközökkel és ^g^SSt tosítanak a munkából Ki- anyagokon. A csökkent mun- nak érdekvédelme és kultu­kaképességúeknek jól jön az rális ellátása érdekében jd­a szerényebb jövedelem is, fejtett buzgalmáért. gyothallók, valamint a Va­kok és Csökkentlátók Szö­öregedettek számára. A Mátyás téri szociális ott­hon egyes helyiségei — mi­vel az épület már avult — nerrrTriindlg felelnek meg Szétxá tesszük a Szegedi Szálloda- és Vendéglátó Vállalat Kölcsey utcai cukrász­részlegének mulasztá­sait. Feladata egyebek között a részlegnek, hogy süteményt szállít­son az Alföldi Üzemi Vendéglátó Vállalat Apáthy kollégiumban üzemelő konyhájának. A süteményt meg is kapja a konyha, csak fél, vagy háromnegyed órai késéssel. Emiatt az­után ugyancsak fél, vagy háromnegyed órai késéssel jutnak ebédhez az Apáthy-konyha ebéd­jét fogyasztó üzemi dol­gozók is. így volt ez április 26-án és az előt­te való héten is. Helyes volna, ha a Szálloda- és Vendéglátó Vállalat cuk­rászrészlege pontosan szállítana, mert — az idő pénz és senkinek sincs joga saját mulasz­tásaival másokat megvá­rakoztatni, A Komlós-vonósnégyes hangversenye Élményekben gazdag hang- zart-mü zongoraszólamanak versenyt adott szombaton es­te a Komlós-vonósnégyes Erkel Tibor közreműködésé­vel a Zeneművészeti Szakis­kola nagytermében. A kvartett játéka magas­fokú technikai tudásról, ugyanakkor komoly stílus­igényről tanúskodott. Kom­lós Péter, Devich Sándor, Németh Géza és Botvay Ká­roly valóban kamaraszerúen muzsikál, s ami nagy szó egy fiatal együttesnél: hang­színe kiegyenlített. Az elmé­lyült játék mellett emelte a hangverseny értékét az, hogy a Beethoven c-moll, a Brahms a-moll vonósnégyes és a Mozart g-moll zongora­négyes mellett a mai ma­gyar zene is szóhoz jutott Soproni József, fiatal zene­szerző jól megkomponált II. vonósnégyesének előadása ré­vén. A felsorolt kompozíciók közül úgyszólván valameny­nyi vonósnégyes megszólal­tatása élményszerű volt s Erkel Tibor is megérdemel­ten aratott szép sikert a Mo­Igen kulturált tolmácsolásá­val. Kár, hogy a hangversenyen aránylag kisszámú közönség vett részt, de reméljük, hogy legközelebb telt ház előtt játszhat ez a fiatal, tehetsé­ges együttes Szegeden is. Vántus István A termelési csatát nyert dolgozók ünnepsége Átadták a Délrost dolgozóinak a Minisztertanács és a SZOT vörös vándorzászlaját Az átadás ünnepélyes pillanata Vdczt Mihály Nem elég cí­mű versét mondotta el. Ez­után Végh László könnyű­ipari miniszterhelyettes mél­tatta május 1, a munka ün­nepének jelentőségét, a Dél rost dolgozóinak eredményes munkáját, és átadta a Mi­nisztertanács, a SZOT vöröa vándorzászlaját. Sikeres tizenkét esztendő Kettős ünnepet tartottak hétfőn a Délmagyarországi Rostkikészítő Vállalat dolgo­zói. Ünnepelték május else­jét, s az 1961. évi munkájuk jutalmát, a Minisztertanács és a SZOT vörös vándorzász­lója elnyerését. Az Üjszege­di Kender-, Lenszövő Válla- A miniszterhelyettes a töb- sikerek forrása lesz. s a Dél­lat kultúrtermében rendezett bi között arról beszélt, hogy rost dolgozói « jövőben is gyűlésen részt vett Szirmai a Délrost 12 éve fogja össze eredményesen valósítják meg István, az MSZMP Politikai Dél-Magyarország kenderfel- feladataikat, a többi között a Bizottságának póttagja, a dolgozó üzemeit. E tizenkét vállalat áztató kapacitásának Központi Bizottság titkára, esztendő alatt sok szép si- bővítését, alagútáztató építé­TörŐk László, a megyei ért el Fej lesttette, tö: sét, újabb pozdorjalemcz-ké­partbizottság első titkára, kélétesítetté üzemelt,, meg- szító üzemek létesítését, s az - - 1 honosította a pozdorialemez-^to gyártást, s dicséretére válik, hogy mindezt saját erőből valósította meg. A dolgozók, HPH _ a vállalat vezetőinek sok évi ,—JI Dolgozók Szakszervezetének jő munkája után tavaly el- zója kitüntetést, majd " Tóth főtitkára, dr. Papp Sándor, a őrt kimagasló eredményük- Anna, a Textilipari Dolgozók Csongrád megyei tanács vég- kel kiérdemelték a Minisz- Szakszervezetének főtitkára rehajtó bizottságának elnöke tertanács és a SZOT vörös tolmácsolta a szakszervezet és Tari János, a városi ta- vandorzaszlajat. Hangsúlyoz-" jókívánságait és jutalmat nács végrehajtó bizottságé- ta> hogy 0 párt és a kor- adott át a szakszervezeti nak elnökhelyettese. mány a jövőben joggal szá- munkában kitűnt dolgozók­mithat a vállalat dolgozói- nak A lelkes hangulatú gyűlés nak odaadó, lelkes munka­Szegvári Menyhért úttörő jóra. Számíthat arra, hogy ez szavalatával kezdődött, aki az élüzemavató ünnepség új Győri Imre, a Szeged városi pártbizottság első titkára, Végh László, aköny­nyűipari miniszter helyette­se, Tóth Anna, a Textilipari újszegedi üzem rekonstruk­cióját. Ezután a vállalat tizenhá­rom dolgozójának átadta a Könnyűipar Kiváló Dolgo­Forradalmi tettek Felújítják a volt Párizsi Nagyáruház épületét Müemlák»lellegO házat tataroznak a Somogyi utcában Ízléstelen portálok tűnnek A levéltár több mint 20 el hamarosan a város szí- vagon iratot tartalmaz. véből a Széchenyi tór és a Az Ingatlankezelő Vállalat Kiss utca sarkaról. A volt a Somogyi utca 11. szám alat­Párlzsi Nagyáruház épületé- tl Mészáros-féle ház felújitá­nek felújítását megkezdte a sát kezdte meg. Ez a múem­Szegedi Építőipari Vállalat. íékjellegú épület is Lebontotta a régi klraka­tok^t eredeti állapotában kerül ée a házat megszépítve, az vissza eredeti állapotában állítja ée romantika-korabeli motí­helyre. Az épület rendelte- vumaival méltó párja lesz tése nem változik. A szegedi az ételiemben fekvő Fekete­levéltár anyagát változatta- háznak. A Somogyi utca 11. rül a földszinti uzlethelyi- számú házra több mint iél­ségekben őrzik. millió forintot költenek. A Ez a levéltál- az egykori belső helyiségeket új alap­Csanád megye, a szegedi já- rajz szerint alakítják ki. ráa és Arad megye egyes Jobb beosztást alakalmaznak, helységeinek írásos emlékeit s ez a lakók nagyobb ké­tárolja, nyelmét szolgálja. Anna Frank naplója középiskolás színjátszók sikeres előadásában iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiih NAGY DOLGOT határoz- Anna Frank és szerettei tra- és finomságával tűnt föl tak el tavaly, a tanév kez- Sikus sorsa egy történelmi Szeles Judit. Konter László detén a szegedi SágváriEnd- korszak tragédiájának, véd- Péter szerepében jól adta re Egyetemi Gyakorló Glm- télének és ártatlanok tragl- vissza a fiú félszeg bátorta­názium önképzőkörének lel- kus pusztulásának jelképévé lansága mögött éledő és erő­kes színjátszói. Moliére Fös- nö itt — s Anna naiv, ösz- södő vonzalmát Anna iránt, vény-ének szépen sikerült tönöa életsóvárgása az em- adós maradt azonban Péter bemutatása után merészen berségnek és békességvágy- türelmetlen szabadságvágyá­nak emelkedett himnusza nak, töprengéseinek is indu­lesz. Az apa mellett — aki latainak erőteljesebb ábrá­túlélte a vészt, s most kis- zolásával. Színt hoztak az lánya naplójával kezében együttes játékába a Van emlékezik — ott ül a maga emlékeivel és erős békét aka­rásával minden ember. A dráma hatásosságának ép­_ _ pen ez az oka: tartalma. betánüÍásáhözT_Nápl iskolai mondanivalója a mának _ _ munkájuk elfoglaltságuk tzó0 mához kötődik, a mai igyekezetükkel járultak hoz­mellett készültek föl nagy ember életsorsához, hitéhez zá az előadás sikeréhez. Ez kedvvel és igyekezettel a és vágyaihoz. S a középis- a lelkesedés el tudta feled­tehetséges szereplók a be- kolás színjátszók választása tetni a nézővel a színészi mutatóra. A szívós és szor- mindenekelőtt ezért volt játék helyenkénti botladozá­galmaa munka vasárnap es- szerencsés választás. sait éppúgy, mint a kisebb te szép sikert hozott a glm- »-r tIA,nic - ... színpadtechnikai fogyatékos­názium nagytermének szíri- tLUAUAa szereplői ságokat. Jóleső érzés volt padán közönség elé lépő sze- közül az aPát, Ottó Frankot látni, hallani ezeket a fia­replőgárdának. A véletlenül alakító Zöldi Imre szerep- talokat, s tapsolni seinvona­megmaradt gyermeknapló felfogásban és színészi mes- las előadásuknak, amely a egyszerű és tiszta szaval, tté- térségben egyaránt Jó, tehet- Kordé Imre tanár irányítá­letel utat találtak á nézőtó- «««• fete** Wvta fel magá- sával végzett lelkes munka ren ülő mai tizenöt évesek n * figyelmet Talán az 6 eredményeként valóra vál­szlvéhez ls akik pedig már kiemelkedő teljesítményének totta mindazt, amit az Ocs­csak hírből, olvasmányokból « következtében lett a szük- kai Gábor által Irt verses tudnak a háború szörnyű- ségesnél kissé halványabb, prológusban — Ráez Imre ségeiről hiszen ők a béke hangsúlytalanabb az elő- mondta el szépen — célul első napjaiban, felszabadí- adásban Anna alakja, akit maga elé tűzött ez a kis tott ország földjén születtek egyébként nagyon rokon- együttes. Anna Frank élt, s már. n ? Anlk^" Aját" szive együtt dobogott a A GYERMEKNAPLO so- testvérének Margotinaks™- többiekével, akik idézték s rai nyomán kibomló tragi- repében egyszerűségével, sze- akik hallgatták szavait, kus történet, a tizenöt éves lfct mértéktartó gesztusaival úgy döntöttek, hogy szeren­csét próbálnak egy mai, mo­dern színpadi mű előadásá­val. Választásuk — igen di­cséretesen — Frances Good­rich és Albert Hacket drá­májára. az Anna Frank naplójára esett, s a kis cso­port hozzákezdett a darab Dan-házaspárt megjelenítő Bod Sarolta és Ocskai Gá­bor. A többiek: Király Zsu­zsa, Jobba Gabriella, Simon­csics Péter és Zahuczki Jó­zsef ügyességükkel és lelkes Felszólalt a gyűlésen Szir­mai István elvtárs is. A többi között hangsú­lyozta, hogy a Délrost dolgo­zóinak munkasikerei forra­dalmi tettek. Mindenki jó forradalmár, aki a termelé­kenység növeléséért, a gaz­daságos termelésért, a jqbb minőségért folytatott csatá­ban szép eredményeket ér el. A zászlóátadási ünnep­ség — mondotta — a csatát nyert dolgozók ünnepsége. A Délrost munkásai, műszaki, párt- és tömegszervezeti ve­zetői mindannyian eredmé­nyesen dolgoztak. Ezután tolmácsolta a párt elismeré­sét és további jó munkát kí­vánt. A vállalat dolgozói nevé­ben Béres Sándor igazgató köszönte meg az elismerő szavakat, s ígérte, hogy a megtisztelő kitüntetéshez méltóan dolgoznak 1962-ben is. Majd kiosztotta a kiváló dolgozó jelvényeket és okle­veleket, valamint az ezzel járó két-, Illetve egyheti keresetnek megfelelő jutal­mat. összesen ötvennégyen kaptak kiváló dolgozó jel­vényt és oklevelet. A testvérvóllalatok elismerése Reszt vettek az ünnepsé­gen a testvárvállalatok, a Dunarost, a Szegedi Kender­fonógyár, a Tiszarost, az Új­szegedi Kender-, Lenszövő Vállalat, a Textilművek és a Pécsi, valamint a Nagylaki Kenderfonógyár képviselői ls, akik elismerésük jeléül virágcsokrokkal köszöntötték a Délrost dolgozóit és veze­tőit. Az ünnepség második ré­szében a Szegedi Nemzeti Színház művészei, Horváth Anna, Lehoczky Zsuzsa ée Mucsi Sándor szórakoztatták «z ünnepi gyűlés résztvevőit,

Next

/
Oldalképek
Tartalom