Délmagyarország, 1962. március (52. évfolyam, 50-76. szám)

1962-03-18 / 65. szám

Vasárnap, 1M2. március U. 6 Üj Kossuth-díjas íróink MESTERHÁZI LAJOS: Másnap kikiáltó: feltolta, hátraejtette kabátját, utánozta a külvárosi jampec-eleganciát. (Alig csapott vállú, rövid sportkabét volt rajta, legújabb divat. De két éve még ő is a térdigérő, hétralógó jampec-öltözéknek hódolt, amit most kifiguráz. Közelfekvő, szúrós szeme, erőteljes fogsora miatt akkoriban nevezték el Csimpinek, vagyis Csimpánznak.) — Itt látható Czája. az izomember! A kisasszony originál, nem felfújt gumilabda, előadás után végig lehet tapogatni, kérem! Maga nevetett elsőnek a viccén, nyerítve. Kati rászólt, hogy az alagsori lakókat felveri, már késő van. De ő még a padlót is megverte a sarkával: — Ha meghallják, hadd hallják! A télikertből felcsattant Trudi kiáltása: — Gedeon! Csimpi! Nem hallgatsz már! Meg kell süketülni... Tegyetek föl egy lemezt! Nagyon auszgelásszen ez a fiú, nehezen birtok vele... És nem is lehet rá igazán haragudni... A kormos nyafogott: — Olyan jó pofa! — Te! Szóval... -r Lelkendezett a gyönyörűségtől. — Nem is értem: a mai nevelési rendszerben, itt... egy történelmi név viselője végül is... és lám — egy amerikáner. Egy ízig-vérig modern bizniszmen ... Október 25-én este beállított egy autóval. Ez szállított és csencselt és kereskedett. szövet, élelem, benzin, mit tudom én ... Most legutóbb meg a Vöröskeresztnél volt tolmács ... Szóval... Az nem igaz! Mondom, ha az apjára, nagyapjára gondolok, akik csak elverni tudták a pénzt... Mi ez? A fajta életrevalósága! Elparentálták, igy meg úgy dekadensnek kiáltották ki azt a magyar úriosztályt os tessék!... Ez nem hősködött. Amikor mi oda voltunk a gyerekekért, ho© így a mi fiaink, ú© a mi fiaink, kinevetett... összevesztem vele. Ho© lehet valaki ennyire... mit mondjak ... józan. Mert nekem nagyon imponáltak ezek az e©eteiríi fiatalok. Pedig a legtöbb, ugye... Itt van ez a kisfiú is, Kati védence. Egészen primitív emberek a szülei. Fejkendős néni. micsoda, egészen primitív emberek ... Hősök. Annak tartom őket. És erre más nem is képes, csak a magyar... Hősök. U ősök ... Függöny takarja, nem tudják, ** hogy hallja, amit beszélnek. A fiatalok táncolnak, senki észre sem veszi, hogy itt ül és nem ott, ahol uz előbb. E©edül van. Mégis mélyen elpirul, érzi; mint mindig, elpirul, ha hősnek ünneplik. Miért? Hát hiszen igaz, fegyvert fogott, megsebesült. féllábát majdnem odaadta ... Ennyi, csak ennyi az egészY Mintha egy ©erekkorból maradt utolsó mese csillogása szürkült volna porrá ... Ment ő is, mint a többi. Tüntetett, énekelt, kiabált, lelkesedett. Jaj, hogyne lelkesedett volna ... Tisztább. »zebb, szentebb lesz az, ami ezután jön!,,. Mennyi mocskot vertek fel az évek, mennyi tüzes hitet megcsúfoltak. Az ö apja is évekig rágta lógós, fakult bajszával a sivár gondmócsingokat... És miért kellett ártatlanokat megölni? Miért, miért, miért? .,. Ment a többivel es énekelt, kiabált, követelt, megszorult a szűk utcában, s ha akarta volna, sem lehetett mást. "Az ávósok gyilkolják a fegyvertelen népet!® Egy asszony sikított, talán csak a lábára léptek, de mintha veszett macskák körnie mart volna m emberek tarkójába. Teherautóról fegyvert dobáltak le, -Ne hagyd magad, magyar!® Egy dobtáras géppisztolyt a kezébe nyomtak: -Próbáld ki a levegőbe!® De már pattogva szólt a fegyver mindenfelé, és az utca megritkult, kiürült -Abba a házba, a sarkon! A másik utcából a bejárat! A padlásablak pont oda néz!® Ahogy befordult, akkor kapta a lövést. Még lépett egyet, de lerogyott a lába, nem tartotta meg. • A tánc egy pillanatra félbemaradt. Kati a szemével kereste, ijedten, az előbbi helyén. És felragyogott, amikor megtalálta. Melléült kihevülten. »Nem fáj semmi?® Megfogták egymás kezét és a szeműket lesütötték. 1© ült Kati az á©a szélén azon a hajnalon. Fehér ködökben kelt fel a második nap. Fogták e©más kezét és hallgattak. -Most bennem van a véred.® Nehéz volt a suttogó szó is, de kimondta. Hullámzott a világ, hullámzott az ágy veié, hullámzott ereiben Kati vére. Később Trudi jött. kórházi köpenyben, fityulában. Vele a kicsi, szemüveges orvos. Kávét hoztak, termoszban. -Kértek még?® Kati előbb ránézett, aztán bólintott. Trudi szeme kacéran villant: "Jöjjön, doktorka! Kisajátítom a kávémasináját, kisajátítom a szobáját...« Nem látszott mozgásán az éjszakázás,, hanem a kis orvos fanyaron követte... Szemét lehunyta'. Itt ül Kati, fogják egymás kezét. Ez jó. A függöny mögött Nónayné búgott: — Csimpi? A! Csimpi nem politizál:... Te! Azt mondja, nincs egy ember a Müegyetemen. aki olyan nyugodtan állna akármilyen igazolás elébe, mint ő. — Csengve felkacagott. — Belépett két éve a DISZ-be. azóta feléjük sem nézett. Akkor rendezett e© bált, meg tartott valami előadást a teremsportokról. Könyvből írta ki az egészet. Kiküldték két hétre Cseszkóba. Te, hogy az mit hozott haza! Az nem igaz! Csak álltunk, néztük a csomagját, amikor megjött, és nevettünk. • Éjfél volt. Felálltak, boldog újévet kívántak, elénekelték a Himnuszt. E© leány hangja megcsuklott, mind sírtak, a fiúknak is csorgott a könnye. Aztán virsli volt és bólé. Nemsokára csárdásra kurjantott valaki — "most kezdődik a most kezdődik a!® — egv fiú közeledett, kicsit bizonytalan léptekkel, és mint ijedt madár rebbent Kati keze a kezéből. Politizált, ő, persze, politizált,.. övé volt ez a világ mindenestül, miért ne politizáljon .. Jól politizált. Hitte. Jót akart... Nem azt, ami lett, hanem ami lehetett voina... Dehát mi lehetett volna? ... Hívták haza most ünnepekre, nem ment. Igaz, pénze sem volt, a vonatok sem jártak még rendben. A lába miatt félt: nem mordulnak-e furcsán a hósi dicsfényre az otthoniak! Anyja írta: "Puskát fogtak az apádra. Jöttek autón, minek dolgoznak, mikor sztrájk van. Apád meg, hogy itt nincs sztrájk, mert majd kenyeret adjon, ha olyan polgártárs. Ráfogták a puskát. Ha bátyád nem áll elibe, ho© szégyelljék magukat, hatvanhat évte üregtmber, nagyezüstje van, vöröekatona is volt, szégyelljék magukat, akkor most nincs apád. Ellenforradalmárok, madarasi repülők, meg diákok, meg mindenféle ..Ú© írta: -szégyejjék®, -sztrájk®.,, Kgáezcn primitív asszony. Nem mert hazamenni, ez az igazság, nem mert hazamenni az ünnepekre. * A függöny mögött Trudi ma©arázott; ™ értelme talán nem sok vojt. Igaz. És mégis.., Legalább látta a mob, ho© mindent azért nem lehet velünk. Ho© ac úri(kijöttek érte a fiúk mind. Az elegáns Csimpi is, aki albérlő Nonayéknál, éa Czája, u bivalyerős. Bejöttek Kispestről a várbeli diákszállásra, elébe. Akinek Czája a hóna alá nyúl, annak nem kell mankó. Otthon is akarta hagyni — nem szerette már, meg most minek! —, de Csimpi volt a vezér és kiabált: "A mankót? Még mit nem! Azt csak hozzad!® Finom porhó esett, még krlstályfehéren rag^ott. Mintha valaki vékony ceruzával rajzolta volna a világot. Csimpi mindent elintézett: a megállóknál, hogy a tömeg utat nyisson; beszélt a kalauzzal, hogy a hadirokkant-helyet átadják. Az ötvenesnek még a baloldalán is lógtak, de nekik ülőhely jutott. Kora délután elindultak, azt hitték, sok az idejük. Aztán egészen besötétedett, mire kiértek. A vöröstéglás templom feljáratában egy árus a ligeti kikiáltók ripacsgeszlusaivul csomagolta hátizsákba portékáját, kihívó tekintettel kiáltott oda: -Nincs végeladás, polgártársak! Nincs kiárusítás! Holnap a misén mind eladom én a címereket, a Kossuthokat, a hazafiasakat!... Fájramt, vége a sihtának, kijárási tilalomig haza kell érni, nem megyek meszelni Kádárnak!® Részeg volt, szinte érzett a rumszaga a szavának is. És úgy mondta: -Kéédéér®, "polgéértééérs®, »kiéérúsitéés®... — Itt, a ml hősünk! — jött elébe Nónayné az előszobába Csókra nyújtotta kezét a fiúknak, de neki még az arcát is megsimogatta. Mamásan. Pedig milyen fiatal asszony. Habos szőke hajában szikrázó gyémántcsat. És a keze olyan illatos. Hogyan is lehet, hogy már tizenkilenc éves lánya van? Az ő anyja... Istenem! -. A fiúk csak Trudinak hívják, néha tréfából Trudi néninek. • A z asztalfőre ültették. Kati mellé, ösz* sze-össze ért a karjuk, ha szendvicsért vagy a boros kehely után nyúltak. Egymásra néztek, "bocsánat®, Kati elpirult és szürke szeme nedvesen megcsillogott. — Egyenek, fiúk, egyenek! — Nónayné vidáman vezényelt. — Más nincs, csak ez, de ebből még von a konyhában, amennyi Leli! — Rápillantott szemben a Bagosi" lányok mamájára, súgta: — Diák©omrokra kellett itt felkészülni! — Hogyan győzöd! Csak azt nem értem, hogyan győzöd! Trudi pedig, mintha titkot árulna el: — Konzerv. Ez mmd konzerv. Külföldi. — De milyen finom! — Hamar megunja az ember. Mindennek majoránna-ise van. Már akartam is mondani: nem az én konyhám ilyen ódivatú. -Bocsánat!® Megint e© pillanatban nyúltak a pohárért, a válluk egymásnak súrlódott. "Olyan szűken vagyunk!® »Baj?® Lehelte csak, nem is súgta: "Nem.,.® Ez a megható szem — fiatal fehér bundáskutya, fiatal gyik szeme — kék félholddal árkolt asszonyszem volt egyszer Október 24-én hajnalban, a klinikán. Fehér agyak, fehér falak, fehér hajnal és feher önkívület, műtét után Az ágyú szólén ült Kati, sápadtan, köpenyben és a szeme alatt remegő, áttetsző kék félhold. Vért adott, nem is tudja már, mennyit. Azt mondták: kétszeresét unnak, amit a Vöröskereszt véradóktól venni szokott.,. Nónayné behozta a fagylaltot. — Ez tulajdonképpen pariónak készült, dehát a tejszín.,. Nem olyan, mint kellene. — Tejszín?! — Tejporból. Az egyik fajta, a zsíros, ha súrűn veszed, egész Jó tejszint ad... Arra használjuk el. A fagylaltból kétszer vettek és még maradt egy kevés. Csimpi csámcsogva jelezte, ho© Igényt tart rá Trudi megelőzte. "Hóógyisne! Ha maradt, az a mi hősünkké, neki jár!® És mindenki ránézett. A lányok azzal a szemtelen kíváncsisággal megint, mint amikor bemutatták. Asztalt bontottak, odabent megszólalt a rádió. Czája átsegítette őt is az ebédlőbe, nagy öblös karosszéket készttettek neki, nézni a táncolókat. Odaült mellé Kati is, de minduntalan felkérték. Engesztelő tekintettel búcsúzott és ment. — Házikisasszony vagyok, mit csináljuk... — Kicsit mintha rosszkedvű, szórakozott lett volna egész este. — Valami baj van? — Neeem .. Semmi .11 — Én megérzem, tudod! — Mamival vitatkoztunk, nem erdekes , —. Min? f\[ em válaszolt. Csak később mondta, 4 mintha másról akarna beszélni: — En igazságtalannak tartom, hogy "ikszesek® legyenek, meg -egyéb® származásúak. Dc akkor mindenképpen, igy is meg úgy is ... Annyiba vegyék az embereket, amenynyit érnek. De akkor mindenki! — És nem magyarázta meg. hogyan érti, Felkérték, Újra, enges/.telően nézett és ment. A táncolóknak melegük volt, kinyitották a felső ablakot. Fázni kezdett, és a fal mentén lussan átsántikált a szoba másik sarkába. Ott alít a karosszék párja, leült. Csája nem jött a segítségére, észre sem vette a bajlódását. Elérkezett a pillanat, amikor erejét sikerrel bemutatta. E© kövér, fiúfrlzurás lány leült egy székre, Czája megragadta a szék átlós lábait, felemelte előbb HZ ölébe, astán a széket lassan kinyomta, a melléig, a válláig, a fejő fölé. Lélegsotvimufcjtva lestek. Csimpi volt a HIDAS ANTAL: ELÉG „Parisba tegnap beszökött az osz..." . ,.S gyáros úr vígan az utcára dobott! Mit ér a sárguló falevél-szépség, ha as embernek gyomra korog, s éhes szemekkel bámulja a kirakatot? Elűztek hazulról, határon átdobtak, kit fegyver agyával, kit éhség tüzével, * állunk egy új ország falai között, Párizs aszfaltján, a megvertek lángoló dühével! Egyfajta es mind! Se igy, se úgy. itt nem jó. Rendőr őrköd itt is. Csendőr posztol ett is. Budapest? Párizs? Mi különbség volna? Párizsban ls paloták hatalma peng. Brit tengerektől le az Adriáig mehetek, jöhetek, cepelhetem bőröm: [burzsoá világ ez, Ifojtogató rend! VOLT! Szökhet as ösa. folyhat a Szajna: a ©ár kiált most, hol derekunk sonkád, hol szemünk fényessége, fejünk frissesége, arcunk plrossága elhervadt a szörnyű akkordbér miatt! Le köll, hogy omoljon mindez körülöttünk: a gyár kiált most, s a föld vizsaafrlet. Világ új gazdája tüzos szája lehel. Párizsba tegnap még szökhetett ae ösa. de, úgy lehet, holnap tavasz fakad: vörösbe gyúlnak a falevelek, és szabad gyárakban, a mi ©árainkban, Európán végig verjük dalolva a hullámzó, forró vasat. ember vére nem aludttej. Es ho©' mi nem muzsikok, nem bocskoros kecskepásztorok vs©unk. A magyar: úri fajta. Legalább látták! Kati jött, a jeges világ megolvadt szerető szeme sugarában. Gyön©özött a homloka a tánctól, sápadt volt arca az éjszakától. De a keze száraz és meleg. Egy perc múlva újra felkérték .,. Házikisasszony, mindenkié. — Sápadt ez a lány — szánakozott Bagoriné. — És talán fo©ott is, nem? — Az izgalmak. — Trudi mélyet sóhajtott. — Sovány, sápadt és kicsit... besavanyodott. Nem szeretem... A szívügyei nem izgattak soha, ő dolga... De azért most.., Szeretett volna felkelni, visszamenni a régi helyére, ne hallja akaratlan, amit nem az 6 fülének szántak. Bénultság, fásultság szögezte a székhez — Nem is a szülei miatt. Ho© kezitesókommal köszönne az anyós a menyének ,.. Mit tudjuk, a mostani világban, mi a jó parti, az ember demokrata lesz. Hanem... Megmondta az orvos: az ízületek összenőnek, egész életére sánta marad. Egy rokkanthoz kösse az életét? Felugrott volna, hogy elébük álljon, ú© kiáltsa képükbe. Képükbe kiáltsa, amit görcsösen markolt lázgyötörte éjszakékon: -És ha sántítok! És ha levágták voina tőből a lábam! Nem kerülök az utcasarokra azért! Es már nem olyan világ!® Ez mér nem olyan világ .,. Mit akar ő ezzel a mér nem olyan világgal? * — Tudod, hagyom Katit. Nem szólok, ha©om ... Néha azért egy-egy kis megje©zést teszek, elültetem a bolhát a fülébe. De nem tiltom, nem veszekszem, ar. csak olaj a tűzre... Hanem a nyáron leme©ünk az unokahúgom villájába, a Balatonra. Csimpi is ott lesz ... Csimpi italért ment a télikertbe, meghallotta. — Tessék? Rólam folyik a pletyka? Ismerik a hölgyek a nótát? — Ismerjük, te bitang. Csak nem akarsz vénasszonyoknak titulálni minket? ... Még fel sem kértél táncra, hallod-e! — Ah, bocsánat! Azonnal pótolom a vétkes mulasztást. A Bagosi-mama szlrupusan hízelgett: — Várjon, Csimpi! Hallom hogy maga milyen ü©«. Arylja már el: mennyit keresett azokon a Kossuth-eímereken? — Bocsánat! üzleti Utók — Mégis? — Nem olyan bomba. Talán a március bor. valamit. — A március? Arra gondol, ho© újra... — No, nem. Azt nem gondolom. Hanem: hazafias hónap, tetszik tudni... A három asszony gusztusos nagyot kacagott. Csimpi valóban ellenállhatatlan Ott mentek el mellette Trudival. Az aszszony e© pillanatra meghökkenten nézte: meghallhatott valamit... De nem. a függöny vastag. És már emelte karját, kurjantott — kiesit Ivott már ő is: — Hé, mindenki! Hé!... Zene állj!... Éjfélkor nem köszöntöttük a mi hősünket! ts koccintott és »ű©e megengedi, ho© megcsókoljam. Kati, ne légy féltékeny a vén anyádra! Értünk harcolt, értünk vérasttl® Milyen szava van, milyen jó, friss szaga ... • A berúgás tulajdonképpen a bóléval kezdődött. Aztán mindenfélét Ittak rá reggelig. Czája kidőlt, mint e© korhadt faóriás 0© kellett átvinni Csimpi díványára. Két lemez közt, a szünetben, behallatszott a hortyogása. Két lemez közt a szünetek e©ra hosszabbak lettek. Elhatározták, hogy a távol lakók itt alszanak. Neki akkor eszébe Jutott, hogy tizenegykor jön az orvos, külön szívességből, újévkor, tornásztatni a lábát. — Dehát most hogyan ... — Trudi fáradt volt és Ideges. — Ki me© magával? — Senki. Köszönöm. Nem kell nekem. — Hagyják ezt a kínos szabadkozást! — voltam már utcán egyedül. — Hát akkor jó.., Csak aztán ... Valaki asért a villamosig majd elkíséri. Kiabáltak: Csimpi, Gábor! Sanyi! A fürdőszobából kinézett egy fiú. sápadtan, alighanem hányt. Csimpi hálótnge volt rajta, szűk, rövid. Aho© a nőket meglátta, viszszaugrott. — A! Ezek mind használhatatlanok! fsússott az éjszakai ólmos esővel bevert havon a mankó gumija. Falnak támaszkodott, nagynehezen leszedte. Beleizzadt. mire végzett. Zsebkendőjéből hirtelen megcsapta Nónayné illata, Ahová ér kiirthatatlan illat... Fehér, sápadt világ, ceruzarajz. Szólt a harang odafent, a nyolcas misére siettek as emberek, csendben, másnaposan. Az árus kirakta kisasztalát a templom feljáróján és kiabált, kiabált, kiabált Rikkancsok. ligeti kikiáltók torz magánhangzóival. — "Nééém felythiébahősökvóreee! Csake©ötvena Kossutheímeeer!® — "Nééém folythiébahősökvéreee ...! Megállt, e© kerítésoszlopnak kellett dőlnie, mankója a földre csúszott, És mind- . Járt csődület támadt, olyan nagyon rázta a hangos, görcsös, ideges zokogás.