Délmagyarország, 1962. március (52. évfolyam, 50-76. szám)
1962-03-14 / 61. szám
3 Szerda, 1962. március 14. Tovább fejlődik az üzemi dolgozók munkaversenye Több mint 400 brigád küzd Csongrád megyében a szocialista címért A Szakszervezetek Csöng- a változatosság és a sokszí- hangolt versenycélok kidolrád Megyei Tanácsa elnöksé- nűség jellemzi. A Kiváló gozása. Ez a gazdasági iráge e heti ülésén a többi kö- dolgozó címért folyó verseny nyitó szervek feladata. Válzött megtárgyalta a munka- azonban — a kormány és a lalataink többsége jól végezte verseny-mozgalom fejleszté- SZOT múlt évi határozata- el ezt a munkát, azonban a séről szóló párthatározat ban megjelölt — tömegmoz- különböző tervek, feltételek végrehajtásának tapasztala- gósító szerepét még mindig néhány helyen későn készültait. Megállapította, h.ogy nem tölti be. A célkitűzések tek el. Olyan üzemek is vanCsongrád megye üzemi dol- nyilvános megvitatásával és nak, ahol a versenyfeltételek gozói lelkes versenyének értkelésével növelik a dol- igen általánosak, formálisak, nagy szerepe volt abban, gozók üzemszervezési, tech- Megtörténik még, hogy a hogy tavaly 10,1 százalékkal nikai, gazdaságpolitikai isme- párt, szakszervezet, gazdatermeltek többet üzemeink, reteit. E versenyforma a mint az előző esztendőben, szakmát jól ismerő, gyakors hogy a termelés növekedé- lott, törzsgárdához tartozó sének 68 százaléka a munka munkásoké, műszakiaké, termelékenység-emelkedéséből származott A dolgozók munkaverse- váló dolgozó oklevelet letve jelvényt Tartalmában sokat fejlődött a szocialista brigádmozgalom. Ebben segített az SZMT elnökségének versenyA szegedi helyiipari válla- felhívása, amelyet "Munkálatok 1961-ben több mint ban, művelődésben, a szocia900 ezer forinttal csökken- i;sta emberi magatartásban tették a termelési költsége- példaképeink a Szovjetunió ket- kommunista brigádjai* címA Szegedi Nyomda Vállalat mel kezdeményezett Jelenleg az állami iparban Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács együttes ülése nyének eredményeként számottevő sikereket értek el a ráfordítási költségek csökkentésében, a takarékosságban. ilsági és ifjúsági vezetők ragaszkodnak a korábbi bürokratikus "benevezésekhez*, a "pontozásokhoz*. Csongrád megyében tavaly Ez leginkább a Szegedi Kézi2287 dolgozó nyerte el a Ki- szerszámgyárban és a Szegedi Kenderfonógyárban tapasztalható. A dolgozók a rendszeresen megtartott termelési tanácskozások ellenére sem kapják meg a legfontosabb tájékoztatásokat a munkaverseny állasáról. Javaslataikra, panaszaikra nem történnek intézkedések. E téren a szakszervezeti szervek nem élnek eléggé az ellenőrzés jogával. Sőt, egyes helyeken helytelen módszereket is javasolnak. Gyakoriak az úgynevezett összevont termelési tanácskozások. Ezek ugyan ^ Az ifjúság versenylendúle- megkönnyítik a szervezést, a takarékossági mozgalom- te is széP eredményeket ho- pe nehezítik az érthető tájéban. Az eredmények összesí- «**• Tavaly 41 ifjúsági bri- koztatást. téeénél kiderült, hogy közel gad nyprtp el a szocialista Az SZMT elnöksége ezután címet, 29 brigád különböző megtárgyalta a kereskedelmi export termelési célok ei- vállalatok 1962. évi munkaereseert küzdött. verseny-vállalásáról szóló táTavaly a munkaverseny- jékoztató jelentést, amelyet ben résztvevők törekedtek a Kókai József, a KPVDSZ termékek, főleg az export- megyei bizottságának titkára cikkek minőségének emelé- terjesztett elő. Az ülésen dr. Sére. Ennek ellenére tapasz- Thököly József, az SZTK az Újszegedi Kender- Len- tolható volt, hogy a korábbi ügyvezetője tájékoztatta az szövőből más vállalatokhoz éveket jellemző mennyiségi elnökség tagjait a társadaküldték ei tapasztalatcse- szemlélet még igen mélyen lombiztosítás éves zárójelenrére a szocialista brigado- él a köztudatban. téséről. Végül a szakszerveket Az idei munkaverseny- zeti bizottságok választásaiA munfeaversenyt — mód- mozgalom alapvető felétele ról szóló jelentést vitatta Baewst és formait tekintve — a vállalati íervekkel össze- meg az elnökség. (Folytatás az 1. oldalról.) szükséges r.övelni, azért is, hogy elegendő nyersanyaggal láthassuk el a megyénkben működő kenderfeldolgozó üzemeket. Napraforgóból 1965-ben 510 vagonnal adunk a népgazdaságnak. Ehhez mind a hozamokat, mind a vetésterületeket szükséges növelni. nem változik. Az ötéves A megnagyobbodó szarvasterv végére is mintegy 11 marha-állomány elhelyezéezer holdon termesztünk sére burgonyát, de úgy, hogy a hozamot legalább 20 százalékkal emeljük. A megtermelt burgonyamennyiség nem fedezi a megye szükségletét, ezért burgonyát a tervidőszak végén más megyékből is kell A burgonya vetésterülete szállítanunk. A legtöbb új szőlőst és gyümölcsöst a szegedi járásban telepítjük Zöldségféléket 1965-ben Hagymát fokozottabban Mamintegy 26 ezer holdon ter- kőn és környékén, fűszermelünk. A lakosság és a paprikát pedig a szegedi konzervipar, valamint az körzetben szükséges nagyobb export növekvő igényeit fi- roennyiségben termelni. Szögyelembe veve, a megyében * . 1965-ig mintegy 4 ezer hold- lotelepites 1961-tol 1965-ig összesen 4800 kataszteri holdon lesz megyénkben. Gyümölcsöst ugyanebben az időszakban 3750 kataszteri holdra telepítünk. ' dal nagyobb területen termelünk zöldséget. A zöldségfélék termelésében különösen fontos a hagyma és a fűszerpaprika hozamainak növelése. Az állattenyésztés kérdései anyagtakarékosságának ered ménye 110 ezer forint volt. A Víz- és Csatornamüveknél az előző évhez mérten lényegesen csökkentették az anyagfelhasználást. A megyében 7 ezer ifjúmunkás vett részt 418 brigád küzd a szocialista címért, 3267 fővel. Eddig 113 brigád nyerte el a címet. meg6 millió forint értékű takarítást értek el. A jó topasztalatok elterjesztésére több üzemben eredményesen szervezték a tapasztalatcsere-mozgalmat. A Szegedi Kenderfonógyárból, a Jutagyárból és Lengyel napok Budapesten A Lengyel Olvasóterem és Március 19-én a Lengyel a Magyar Újságírók Országos Munkáspárt megalakulásának Szövetsége közös rendezésé- 20. évfordulójáról emlékezben 1 angyel napok kezdődtek nek meg. Ezalkalommal Jerzy Budapesten a Magyar Sajtó Zielinski, a lengyel nagyköHazában. A gazdagnak ígér- vétség titkára tart előadást, kező eseménysorozat tó- A különféle filmelőadásoknomszázéves lengyel sajtó* kai, gyermekműsorral tarkíeimű kiállítás megnyitásával tott program 21-én jelentős kezdődött. A kiállítást Szaka- művészeti eseménnyel, Wansits Árpád, a Magyar Újság- da Wilkomirska lengyel heírók Országos Szövetségének gedűművésznő hangversenyéelnöke és Henryk Gtochul- vei zárul, sfei, a Lengyel Népköztársaság budapesti nagykövete nyitoáte meg. Ma. szerda* este a I1CH1" rég elhunyt nagy lengyel költő Wladyslaw Broniesvski tiszteletére rendeznek emlékestet, dr. Kovács Endre Kossuth-díjas irodalomtörténész bevezető előadásával. Broniewski a lengyel proletárok riadószavú költőjének valamennyi verse a forradalom szellemében fogant és a nép legszélesebb rétegeihez jutottak el. Ez az emlékest hozzásegíti a magyar közönséget is kiemelkedő művészete megismeréséhez. Az emlékesten filmet is mutatnak be a nagy lengyel költő életéről. Március 15-én Máté György, a Népszabadság munkatársa ugyancsak filmbemutatóval egybekötött előadást tort lengyelországi élményeiről és a varsói nemzetközi sajtótudományi konferenciáról. Március 17-én Jan J. Bystrzycki, a Lengyel Olvasóterem vezetője, a lengyel filmművészet útjáról tart előadást, majd a Mater Johanna című, a cannesi filmfesztiválon a zsűri nagydíjával kitüntetett lengyel filmalkotást mutatják be. MTESZ-népfront akcióbizottság alakult Hétfőn délután a Vörösmarty utcai népfronthelyiségben a Hazafias Népfront aktivál és a Műszaki Tudományos Egyesületek Szövetségének szegedi csoportja képviselői közös megbeszélésre gyűltek össze a Vidám Parkakcióval kapcsolatban. A MTESZ csatlakozott a Hazafias Népfront kezdeményezéséhez, s a megbeszélésen közös akció-bizottságot alakítottak. Az állattenyésztés kérdé- marhatenyésztő jellegű. 1965seivel is behatóan, nagykő- ben a közös gazdaságok 100 rültekintéssel foglalkozott a hold szántóra 18 mázsa 60 beszámold. A második öt- kiló, az állami gazdaságok szazalékkai emelkedik. A éves terv utolsó esztendejére pedig 44 mázsa húst adnak gyapjútermelés megyei terve a második ötéves tervben megyénkben 8 ezer tehénnek épül újabb férőhely. A sertéstenyésztés fokozására is adottak a lehetőségek. A közös gazdaságoknak több sertést kell adniok. Ezért az 1960-as évhez viszonyítva 1965 végére a kocaállomány 41,9 százalékkal növekszik. A vágósertések száma a tervidőszak végére 27,8 százalékra nő. A baromfitenyésztés adottságait sem használtuk ki eddig megfelelően. A vágóbaromfi-termelést ezért közel 40 százalékkal növeljük 1965-ig. A tervszerint a megyének 1365 vagon vágóbaromfit kell előállítania. Ebből a szegedi közö6 gazdaságokra eső rész 15 vagon. Természetesen a baromfitenyésztés növelésével párhuzamosan emelkedik a tojástermelés is. Népgazdaságunk a megye tsz-eitől 1965-ben 109 millió tojást vár. Ebből a mennyiségből Szegednek 4 milliót kell adnia A juhállomány 1965-re 22 szarvasmarhából 100 hold a népgazdaságnak. Az egy t^ónre jutó évi tejhozamot ha-felvásárlás is növekedik, 25°0 literre növeljük a kozos bár megyénk nem szarvas- gazdaságokban. 1965-ben mintegy 380 tonna. Ebből a szegedi közös gazdaságoktól több mint 15 tonnát várnak. Nagyarányú talajjavítás, öntözés és gépesítés A mezőgazdasági termelés 270 kombájn dolgozik majd növekedése megalapozásának a megyében, kérdéseivel — az új telepi- Az aratógépek számát is fitésekkel, a talajjavítással, a gyelembe véve 1965-ben megépellátással stb. — is rész- gyénkben szinte száz százaletesen foglalkozott a beszá- lékig gépesítjük az aratás nemoló. Második ötéves ter- héz munkáját. A szőlő-, gyü vünk idején megyénkben közel 23 ezer kataszteri holdon végeznek talajjavítást. A tervidőszak végére traktorállományunk, 15 lóerős egységben számolva, 3170 lesz a megyében. Ez a 3170 traktoregység mintegy 2250 kü- jesztése. Második ötéves terlönböző típusú erőgépnek le- vünk utolsó évében melel meg. A második ötéves enkben mintegv M ezer terv vegen — a Földművé- ~ , , „ .. ... , lésügyi Minisztérium terve holdon lehet es kell ontozeszerint is — ses gazdálkodást folytatni. Élénk vita valamint újabb eredményeket érjünk el a szövetkezeti gazdák öntudatának formálásában, az egységes paraszti osztály kialakításában. — A terv megyénk adottságait figyelembe véve jelölte meg a tennivalókat, specializálta a termelést, a kialakult tájkultúráknak megfelelően. A továbbiakban Fehér Lajos a párt- és KISZ-szervezetek, valamint a tömegszervezetek feladatait taglalta a mezőgazdasági fejlesztési terv megvalósításában. Végül a szövetkezeti gazdák szakmai műveltsége növelésének fontosságára mutatott rá. Vajda György, a DÁV igaz_ . , ... _ , . . .. gatója a többi között arról Bejelentette. Csongrád het beszélt, heiyes ienne. ha a az megyei tanács végrehajtó bimölcs- és zöldségtermelő körzetekben speciális gépesítést alkalmaznak majd. A növénytermelés fejlesztéséért nagy jelentőségű az öntözéses gazdálkodás kiterA beszámolóhoz sokan szóltak hozzá, s mondották termelőszövetkezete el véleményüket. MSZMP VIII. kongresszusé- zottságának képviselői taA vitában elsőnek Gramcz nak tiszteletére vállalta, hogy nácskoznának a DÁV vezeAntal (Szentes) szólalt fel, s áruértékesítési tervét 10 szá- tőivel azért, hogy a DÁV-nak a rizstermelés, valamint az zalékkal túlteljesíti. A makói milyen tennivalói vannak a öntözés kérdéseiről szólott, hagymatermesztést taglalta szövetkezetek további villaBalogh Lajos, a csongrádi Borbás József, a makói Le- mosításában. A villamosítás nin Tsz elnöke. Szőnyi Fe- ugyanis szintén elősegítheti a renc. a makói járási pártbi- célok megvalósítását. Az álVörös Csillag Tsz elnöke a többi között az anyagi érdekeltség jelentőségére mutatott rá. KORSZERŰ BÁNYAMENTŐ ÁLLOMÁS BORSODBAN zottság titkára hangoztatta, hogy a hagymatermesztés fokozására a makói körzetben adott a lehetőség. Fehér Lajos, a megyei pártbizottság ta, hogy szocialista átalakításával hazánkban, lényegében leraktuk a szocializmus alapjait. A megye mezőgazdaságának második ötéves tervével kapcsolatosan a többi között elmondotta : Az a teendő, hogy a heWMitíM. (MTI Foto Blrgés Arpail itiv.) Berentén, a Borsodi Szénbányászati Tröszt központ! bányamentő állomásán valamennyi üzemegység bányamentőiből szervezett ügyeletet tartanak. Az ügyeletesek állandó készültségben vannak és korszerű riadókocsi áll rendelkezésükre, hogy azonnal a veszélyeztetett üzem segítségére siethessenek. A bányamentő osztag tagjait hetenként cserélik. Az ügyelet ideje alatt rendszeresen továbbképzik a mentőosztagokat lattenyésztésről, a tsz-ek jövedelemelosztási formáirol szólott Gémes József, a megyei termelőszövetkezeti tanács titkára. Jáger Lászlóné, a megyei bíróság párttitkára titkára hangoztat- arról is beszélt, hogy a mezőgazdaság a mPzíe;lz(iasagi terv megvalósításában nagy szerepe van a kommunista szövetkezeti gazdák példamutatásának. Rámutatott arra is, hogy a terméshozamok növelése — például a burgonyánál is — járjon egvütt a minőség javílyes és jó elgondolásokat a tásával. Papp István, a Bégyakorlatban megvalósít- kés—Csongrád Megyei Állami . Gazdaságok igazgatója a kors " szerű agrotechnikai módsze— Megyenk mezogazdasagi rek fontos.ságát is szóvá tetterve — mondotta — meg- te Bejelentette, hogv az állavalósítható, bár kétségtelen, mi gazdaságok szakemberei hogy nem könnyű feladat. A egy-egv állami gazdasághoz cél eléréséért az is szüksé- közelebb cső gyenge termelőges. hovy tovább javítsuk a szövetkezetnek segítséget gazdasági szervező munkát, nyújtsanak. A politikai munka fontossága Farkas István, a szegedi dékein működő tobb vegyesjárási tanács elnöke megálla- művelésű közös gazdaság pította, hogy problémáit vázolta. a szóló- és gyümölcstelepí- Ladányi Benedek, a megyei tésben a járás szövetkezeti tonács ipari osztályának vegazdái már eddig is szép zetője nz öntözés, valamint a eredményeket értek el. talajerőutánpótlás és a ke, , nvérgabonn-termclés kérdcUjabb es ujabb tervek van- seit tette SZ(5vá. A közös pa nak szep. uj szőlősök, gyu- daságokban folvtatolt pol molcsósök megteremtesere. kai munka fontusrimára Baj azonban, hogy a szolote- s;:erepére mulatott rá Lábúd1 lepitesekhez nincs elegendő Sándor, a r- v szőlővessző. Problémát je- pártbiz'iítsá'7 í a lent a járás homokföldjein ° ' . a takarmánytermesztés. Nyil- a n'~ ."« " r!h' ván^alóan ez kedvezőtlenül £ » meg/ei *fnács eSyu' befolyásolja az áUattenyész- tes ulase euogadta a megye tést. A továbbiakban a járás mezőgazdaságának második szőlő- és gyümölcstermő vi- ötéves tervét.