Délmagyarország, 1961. október (51. évfolyam, 232-257. szám)
1961-10-17 / 245. szám
Csütörtök, 1961. október 19. 2 Befejezéshez közeledik az általános vita az ENSZ-közgyülésen Határozati javaslatot nyújtottak be Hammarskjöld halála körülményeinek tisztázásáról Hétfőn reggel Szíria lobogóját felvonták az ENSZ epülete előtt, sorakozó árbocok egyikére. Monzai Szlim, a közgyűlés elnöke rövid ünnepség keretében üdvözölte Szíria ENSZkép viselet ét. Ezzel már 101 tagállam lobogoja leng az ENSZ épülete előtt. A közgyűlésen folytatódott az általános vita. Eddig 72 küldött szólalt fel és tizen vannak még feliratkozva, úgyhogy az általános vita befejezéséhez közeledik. Nagy érdeklődést keltett egyébként, hogy öt állam, Ghana. India, Nepál, az EAK és Venezuela határozati javaslatot nyújtott be a Hammarskjöld halála körülményeinek tisztázásával kapcsolatban napirendre felvett kérdésben. A határozati javaslat egyebek között azt indítványozza, hogy az ENSZ tartson azonnali vimgalatot Hammarskjöld éa társai halálának körülményeiről. különösen a következőkről: 1. miért hajtották végre a diplomáciai kapcsolata van a Magyar pártmunkás-küldöttség utazott Csehszlovákiába A Csehszlovák Kommunista Párt pártfőiskolai rendszerének tanulmányozására négvtagú pártmunkásdelegáció utazott Csehszlovákiába. A pártmunkásküldöttséget Szerényi Sándor, a Kínai Népköztársasággal, nőt! Központi Bizottság tagja.' az A hétfél ülés első szónoka repülőutat éjszaka és kíséret Gallin-Douathe. a KözépAfrikai Köztársaság küldöttségének vezetője volt, elítélte a portugál gyarnélkül. 2. miért szenvedett, halasztást a megérkezés Ndolába. 3. v^jon a repülőgép felvette-e a rádióérintmatoNitók kegyetlenkedő- kezest a ndolai repülőtér seit, valamint a dél-afri- tornyával, elvesztette-e ezt kai fajüldöző politikát az összeköttetést és a gép ás kifejezte reményét, hogy lezuhanását miért csak nrákFranciaorszag és az algériai kai később tudták meg, 4. ideiglenes kormány tárgya- miután már korábban jelen1 ásókat, kezd a békés rende- tették, hogy Hammarskjöld zes lehetőségéről. gépe sérülést szenvedett égy A következő szónok Cham- ellenséges repülőgéptől, mipsssak, a laoszi Nosavan ként lehetseges, hogv a reBoun Oum-csoport küldötte pülőgép mégis alkalmas volt volt, majd a volt Francia az ENSZ-főtitkár szállítáKongó képviselője szólalt fel. sara. a Fülöp-szigetek — amely az ázsiai országok közül talán Jegellenségesebben viszonyul a Kínai Népköztársasághoz — szintén elhárította az Egyesült Államok kérését. Úgy látszik — folytatja a lap —, hogy az Egyesült Államok kénytelen lesz saját maga benyújtani a határozati javaslatot, ez azonban nagyon kínos lenne, mert megerősítené azt a benyomást, hogy az Egyesült Államok csaknem az egyedüli ország, amely harcolni akar Kína ENSZ beli jogainak helyreállítása ellen. MSZMP Központi Bizottsága pártfőiskolájának igazgatója vezeti. (MTI) Amerikai provokációk Fucsien tartománynál Kína felségvizeire hatolt egy amerikai hadihajó. Kuangtung tartománynál egy amerikai vadészrepülőgép sértette meg a Kínai Népköztársaság légit erét. A provokációk miatt figyelmeztetést jelenteit be a Kínai Külügyminisztérium szóvivője. Tyitov hazautazott Moszkvába Germán Tyitov őrnagy nyitható, a szovjet mépnőhétfön Bukarestben taláiko- kök által szerkesztett Vezet t a román újságírókkal zérlöberendezés kitűnő. és a külföldi sajtó képvise- Tyitov végül beszélt srz lőivel. Sajtóértekezletén SZKP kedden megnyíló XXII. hangoztatta, hogy bár az kongresszusáról, anyag egyelőre feldolgozás Germán Tyitov őrnagy, a alatt van. de néhány előze- viiag második űrhajósa a tes következtetés máris le- Rf)mán Népköztársaságban vonhato. Megpedig az, hogy az ember élhet és dolgoz- tett haromnapos latogatasa hat a kozmoszban. Bebizo- után hétfőn délután repülönyosodott, hogy az űrhajó gépen visszautazott Moszkkönnyen és biztosan irá- vába. (MTI) Vasárnap általános választásokat tartottak Törökországban Felfüggesztették a választások eredményének közzétételét Mint az AP és a Reuter közzétételét. A hatóságok jelenti. Törökotízágban váratlanul felfüggesztették a vasárnap tartott általános választások eredményeinek Ezután az ENSZ közgyűlése berekesztette hétfői ülését.. A következő ülést kedden délután tartják. Az öt állam azt javasolja hogv öttagú bizottságot küldjenek ki sürgősen a helyszínre. s az tegyen jelentést a közgyűlésnek. (MTI) Kínod helyzetben az Egyesült Államok a Kínával kapcsolatos javaslatával A New York Times hétfőn nagy feltűnést keltett cikkében azt írja, hogy az Egye- sével. Ezt a javaslatot azontesen a Biztonsági Tanács és a gazdasági tanács ktbövftésült Államok képtelen egyetlen delegációt is találni, amely hajlandó lenne ismerban nem hajlandó senki sem benyújtani. A New York Times azt frtetni az F\SZ-közgyúl*séhen ja. hogy Svédország és Nagyaz Egyesült Államok elgon- Britannia. amely korábban dolásat Kínával kapcsolat- pártolta ezt a tervet, most, ban. Az Egyesült Államok nem vállalja a javaslat beterve ugyanis az. hogy a köz- nyújtását. Ugyancsak nem gyűlés Mrottaóffof küldene vállalja Űj-Zéldnd és AusztM, amely megvizsgálná Kinn rália sem, annak ellenére, tagsagának kérdését, egyiit- hogy ezeknek az államoknak Űjabb véres eseméayelc Algériában Az Algériai ultrák a hét egyik utasa belehalt sérülévégen újabb véres inciden- seibe. Ugyancsak Oránban seket provokáltak Algírban egy kórházi szobába dobtak és Oranban. Az ultrák tit- bombát az OAS emberei és kos szervezete, az OAS ar- életveszélyesen megsebesír« törekszik, hogv novem- tettek egy degaulleista tisztber elsejéig, az FLN által viselőt. '< ; Bonnban tovább folynak a belpolitikai intrikák Lázas tanácskozások Kennedy üzenete körül Egv nappal az új nyugat- re hajlandó a nyugati poli- kancellár válaszát Grewe nemet parlament összeillése tika-mozgási szabadságának- nagykövet viszi majd magábiztosítósa érdekében. A val Washingtonba. előtt még mindig nem tát szik teljesen megoldottnak a kormánykoalíció problémája. A Szabad Demokrata Part Schleswig—Holstein-i tartományi szervezete a hét végén tartott értekezletén állást foglalt az ellen, hogy a párt Adenauer vezetése Lemondták a szerdára tervezett londoni négyhatalmi értekezletet Pénteken az angol külügy- nem került sor. hanem ké alatt lépjen koalícióra a ke- minisztérium hivatalosan be- sóbbi időpontra halasztják. reszténydemokratákkal, Men- jelentette, hogy a négy nyu- A négyhatalmi megbeszéde. az FDP elnöke viszont gati nagyhatalom magasran- lések tehát továbbra is nagyegv norvég lapnak adott nyi- külügyi tisztviselői a hét követi szinten folytatódnak meghirdetett -nemzeti napig*, a végsőkig kiélezze a helyzetet Algéria muzulmán és európai lakossága között, S ae algériaiak nemzeti megmozdulását vérfürdővé jére, várttóztathassák. Szombaton harc Az Algériai Köztársaság Ideiglenes kormányának szóvivője Tuniszban újabb nyilatkozatban hangsúlyozta. hogy a november elseaz algériai szabadsághetedik évfordulója és rersamap három halálos ra meghirdetett nemzeti (kát muzulmán és egy eu- nap nem iránvwf Algéria répán és 16 súlyosan sebe- európai lakossága ellen. Az. 6mt (12 muzulmán és négy algériai nép ezen a napon európai (áldozata volt az az önálló, független és deSaszecsapá soknak. Oránban mokratikus Algéria, a mu32 ultrák feltartóztattak két zulmán és az európai szárBBpkocsit és az arab utasok- mazásft lakosság békés ag. wetették magukat. A fel- együttélése mellett foglal egSJhitt autó sofőrje és állást. A kongói központi kormány nem ismeri el Kaían^a elszakadását Ártania nyilatkozatét A Dswpolflville-i rádió köz- Csőmbe sajtóértekezletet vetítette Adoulának, a kon- tartott, amelyen azzal fegói központi kormány mi- nyegetőzött, hogy amennyiniszterelnőkének nyilatko- ben a világszervezet nem rátát, amelyben a minlsz- tartaná be az egyezmény vatwelnök határozottan tilta- lamely pontját, nem engedik kozott az FJNSZ és Katanga szabadon a katangai harkozött megkötött új fegyver- cokban foglyul ejtett 184 szüneti egyezmény ellen. ENSZ-katonát (MTI) cgy norvég lapnak adott nyi latkozatában -világos és egyértelmű biztosítékokatkövetelt a tekintetben, hogy Adenauer legkésőbb 1963 tavaszán visszavonul majd a kancellári tisztségtől. Megfigyelők ezzei kapcsolatban emlékeztetnek arra, hogy Straus® hadügyminiszter a Wefthek adott szombati nyilatkozatában ugyancsak Adenauer kancellárságának határidőhöz kötését sürgette. A Strauss—Mendefront tehát, úgy látszik, ismét aktivizálódik. Schrődé r belügyminiszter azonban vasárnap mondott beszédében hangoztatta, szó sem lehet arról, hogy Adenauer kancellárságát határidőhöz kössék. Bonnban közismert tény, hogy Schröder belügyminiszter a kormányzópárton belül Strauss ellenlábasa és vetélytársa. Brentano nyugatnémet külügyminiszter venusbergi villájában hétfőn délután beszámolt a parlament külügyi bizottsága előtt. A tanácskozás középpontiában elsősorban az a távírógépen érkezett üzenet állt, amelyet Kennedy elnök a hét végén küldött Adenauer kancellárnak. A hatszáz szavas üzenet szövegét Bonnban nem hozták nyilvánosságra; maga Adenauer csak annyit mondott róla, hogy -nagyon jó levél volt-. Sajtójelentések szerint Kennedy* üzenetében válaszolt a kancellár legutóbbi levelére, s biztosította Adenauert arról, hogy Washington továbbra is -szilárdan kitart. Nyugat-Berlin és az NSZK szabadságának megőrzése mellett-. Egyes értesülések szerint azonban, Kennedy arra is felszóllította Adenauert, hogy Bonn végre terítse ki kártyáit az asztalra és közölje Washingtonnal, milyen evgedményekközepén összeülnek az angol Washingtonban. Amerikai fővárosban a nyugat-berlini kormánytisztviselők a nézetkérdés további megvitatása- eltérések áthidalására azt ra. Az értekezletet szerdára javasolták, hogv Franeiaortüzték ki. szag. Anglia és Nyugat-NéA nyugati 'hírügynökségek, metország karajé el az amelegújahb jelentése szerint a rikai fővárosba magasrangű franciák ellenzése miatt vá- diplomatáit. Az indítványra ratlanul lemondták a Lon- mindeddig még gem érkezett donban összehívott taláiko- vó]así ^ nem iebet tudrti. zot. Mind az angol, mind az , ., .... amerikai külügvminiszté- pgv llyen rium szóvivője közölte, hogy megbeszélésre tóikor a mecbeszé' ésekre egyelőre hét sor. ugyanis így akarják elkerülni a török közvélemény túlzott. izgatasát, mivel az Iríönü vezette Népi Köztársasági Párt és a Menderes követőiből álló jobboldali Igazságpárt fej-fej mellett haladt a választásokon. A kormány szóvivője hangoztatta, a választások eredménye nyomtatott, közleményben lát majd napvilágot. A szóvivő azonban nem közölt semmiféle hatarozott időpontot. A választásokról korábhun közzétett hivatalos részeredménvek szerint a nemzetgyűlés 450 mandátumából az ismert inönil vezette Népi Köztársasági Pórt eddig 170, a jobboldali Igazságpart pedig. amelyet a közelmúltban kivégzett Menderes, volt miniszterelnök hívei támogatnak. 166 madát-urnot szerzett. További eredmények: Űj Törökország Párt 26, Köztársasági Nemzeti Parasztpárt 41 mandátum, ötvenhárom mandátum sorsa még nem ismeretes. A választás általában rendben folyt. Csupán a . déltörökországi Adanáből ieléntettek kisebb incidensekét. Itt egy verekedés során tízén kerül - megsérültek. 14 személyt lé! tartóztattak. Adoula hangsúlyozta, hogy « az egyezmény megerősíti Csőmbe helyzetét. Kijelentette. a központi kormányéi van szánva arra, hogy -a saját eszközeivel szüntesse meg a katangai tartomány elszakadását-. Adoula korábban kétórás megbeszélést folytatott az ENSZ kongói fömegbízottjaval, akit tájékoztatott a kormány aUasDcmtjáröl. SS-hőhér a bíróság előtt A karlsruhei esküdtszék Kijev és más szovjet várohétíőn megkezdte a kétezer- sok térségében több mint szeres gyilkossággal vádolt kétezer szovjet állampolgárt Ericft Ehrlinger SS roham- lövetett agyon, illetve külosztagvezető és hét társa dött gázkamrába. A per tárbÚrratókSSSaaLrint palása előreláthatólag dcnEhriinger lft4l~-1943-ban cember közepéig tart. (MTI) Az amerikai agressziós tevékenység veszélyes helyzetet alakított ki Dél-Vietnamban A Vietnami Demokratikus Köztársasig kormányának nyilatkozata A Vietnami Demokratikus tóber 6-án kijelentette, hogy hogy igazolják az amerikai Köztársaság kormánya nyi- hivatalos körökben lehetsé- csapatok átirányítását. latkozatot adott ki az Egye- gesnek tartjak sült Államok dél-vietnami agressziós terveiről. Johnson amerikai alelnök 1961. májusban tett szaigoni látogatása után kidolgozták a dél- októb<Y H_én Kennedy sajvietnami agresszió további toertekez,eten közölte elhaújabh amerikai csapategvsegek átvezénylését DélVietnamba. kiszélesftésénék térvét. tarozását: Szaigonba küldi A VDK kormánya felhívja az 1954-es genfi ertékezlét társelnökeinek és az 1954-és Indokínára vonatkozó genfi egyezmények aláíróinak figyelmét arra, hogy Dél-VietnRmban az amerikai agressziós politika következtében veszélyes helyzet alakult ki. Ennek a tervnek megfele- Taylor tábornokot, a koreai lóén háborúban részt vett ameri, , . kai csapatok volt parancsnoaz amerikai kormány meg- kát hoRy tanulmány„77a A vietnami ellenőrző és felnöveli Dél-Vietnamban ál- amerikai csapatok átvezény- ügyelő bizottságnak haladéklumáxozó reguláris erői- lésének lehetőségét. talanul fel kell lépnie a nek és az úgynevezett pol- A VDK kormányának szó- genfi egyezmények sulvoa ... , vivőié határozottan cáfolja megsértésével szemben, bizgarorségnek a létszámát. a2okat a híreszteléseket, tosítania kell Dél-VietnamJelenleg Dél-Vietnamban amelyek szerint Észak-Viet- ban az egyezmények betartómintegy félmillió ember van S^rS-vT^tóS <* fegyverben. Az Egyesült Ál- Ezt a fantasztikus agvszüle- legyen Indokinaban es Déllamok nemcsak katonákat, hanem katonai szakértőket és fegyvereket is szállít DélVietnamba. A Johnson látogatása után kidolgozott terv koncentrációs táborok építését és több százezer délvietnami internálását is előírja. A a laoszi határtól és az ideiglenes demarkációs vonaltól délre, egészen Kambodzsáig pedig, •-senkiföldjét- akarnak létrehozni. Nemrégiben Kennedy amerikai elnök több tárgyalást folytatott magasrangú poli-. tikai és katonai szakértőkkel a dél-vietnami agresszív tervekről. Az amerikai külügyminisztérium szóvivője okményt csak azért találták ki, Ázsiában. (MTI) Hisztériakeltő hadgyakorlatok az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában Mint az AP és a Reuter országban. Hollandiában és jelenti. Amerikában és Nyugat-Európában is nagyszabású hisztériakeltő hadgyakorlatok kezdődtek. Az Egyesült Államokban 12 órára teljesen leállították a polgári légiforgalmat, hogy végrehajthassák a légvédelmi hadgyakorlatokat. Az amerikai hadgyakorlattal csaknem egvidöben Angliában, valamint Belgiumban, Dániában, FranciaNorvégiában húsz-írás polgári légvédelmi gyakorlat kezdődött. Nyugat-Németországban szombaton véget ért az angol rajnai hadsereg -lándzsahegy- hadgyakorlata. Charles Jones tábornok közölté, hogy a hadgyakorlat -sok kért okozott-, s ígéretet tett azok gyors pótlására. Mint ismeretes, a hadgyakorlatnak halálos áldozata is volt.