Délmagyarország, 1961. március (51. évfolyam, 51-77. szám)

1961-03-28 / 74. szám

5 Kedd, 1981. márdas 28. Dicséretes színvonalról tanúskodott, na«y érdeklődést váltott ki Adatn líOFt^cínskí a KISZ területi kulturális szemléje Szegeden iiniiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiin Á dél-magyarországi felső­oktatási intézmények szom­baton és vasárnap Szegeden megrendezett KISZ kulturá­lis szemléje nemcsak azért \ olt sikeres, mert több mint 600 szereplője volt, hanem mert valóban a tömegkultu­rális mozgalom nagy hagyo­mányokon épült eredményei­ről tett tanúságot. A Szege­di Nemzeti Színház Kamara­színházában szereplő Pécsi Tudományegyetem állam- és ' jogtudományi karának mű­kedvelő együttesei közül kü­lönösen a színjátszók tűntek ki Hubay Miklós Három csé­sze tea című egyfelvonásos színmüvének tolmácsolásá­val. Tánckaruk műsora szó­rakoztató volt, hasonlókép­pen sok tapsot kapott a Pé­csi Orvostudományi Egye­tem tánckara is, valamint színjátszó csoportja, amelv Benedek Idegen utcában cí­mű színművét mutatta be. Kevesebb sikert arattak az énekszámok Hajas Ágnes és amely Zsilavi Fábián tolmácsolásá- tartalmat adott volna kevés­ban. bé dekoratív éfc érthetőbb Az újdonság ízével hatott szöveggel, a Pécsi Állami Pedagógiai A Szegedi Orvostudomá­(Somogyiné felv.) A szegedi ipari tanulók tánccsopnrl.jának KISZ kulturális szemléjén műsorából ugyancsak aktuális nek Szekszárdy Tamás a művészeti vezetője, közel kétórás önálló hangversenyt adott. A zenekar érett elő­Főiskola tánccsoportja a Ke- nyi Egyetem „emcsak mint a SEJS*. töztm nuérünnen rimü tánckomno- vendéglátó tűnt ki a kultu- szepse§et_nyújtotta a kozon ralis szemlén, hanem mű­kedvelő csoportjainak jó sze­égnek. Vivaldi hegedűver­senyének előadása Szekszár­dy nagyszerű technikai kép­replesevel is. Tanccsoportja- zettségét dicséri A karmes­nak leanykara a Haromug- ter nélkü]i kamarazenekar ros tanccal osztatlan sikert Mozart Kis éji zene címú ny&rünnep című tánckompo zicióval, amely bányász nép­szokást ölel magába, s dal­lamanyaga a Baranya me­gyei népdalkincsből merít bőségesen. A Szegedi állami Pedagó- aratott, úgyszintén a Pocsa- kompozíciójával* és Bartók— giai Főiskola irodalmi szín- ji legényessel a fiutáncosoK. tVeiner Tíz magyar népdal pada Békét a világnak cí- Citerazenekaruk, mint érde- feldolgozásával ritmikai, mű műsorával szerepelt, kes színfolt a szemlén, technikai nehézségeket le­amelyből különösen a sza- ugyancsak sok tapsot kapott, küzdve, a hangulati ellenté­valókórus emelkedett ki. A Szegedi Tudományegyetem tek magasfokú interpretálá­Szerencsésebb lett volna, ha színjátszói pedig megismétel- sával váratlan sikert aratott, a színjátszók Gadfan Moris ték eddigi sikereiket Euripi- Mozart Koronázási zongora­pikini című állatmeséje he- dész Hekabé című tragédiá- versenyének előadása felké­lyett mást mutatnak bé, jávai. szültségük legjavát vette igénybe. A befejezésül elö­Az ének- és zenekarok, szólisták műsora adott két Liszt-szám Szilá­gyi András és Balázs István Orvostudományi Egyetem nagyszerű zongoratudását hangszeres csoportja, mely- csillogtatta meg. Az ipari es kereskedőtanulók szereplése Miniszté- cosai a Somogyi táncképek­Vasárnap a Zeneművészeti Szakiskola nagytermében folytatták a dél-magyaror­szági felsőoktatási intézmé­nyek kulturális szemléjét az énekkarok, zenekarok, vala- A Munkaügyi mint a szólóénekesek bemu- rium és a városi KISZ-bi- kel aro-ttak osztatlan sikert, tatkozásával. Délelőtt az zottság rendezésében ugyan- amely a döntőben budapesti énekkarok szereztek nagy csak szombaton 'és vasárnap szereplést ígér. A gyulaiak meglepetést a szakemberek- egész napos programmal zaj- ugyancsak táncokkal és ének­nek és a nagyszámú közön- lott le az Uttöröházban kari szerepléssel tűntek ki, ségnek A tavaly Pécsett Csongrád, Bács és Békés a békéscsabaiak és a mű­rendezett bemutató óta megye ipari és kereskedő- kóiak színjátszó csoportjuk­ugyanis jelentős fejlődés ta- tanulóinak kulturális szem­pasztalható az énekkarok léi«- Tizennyolc intézet — munkájában. Ez a művek ,több?k ,u^J megválasztásában és a ki­Adam Kopycinski, a Sze­geden vendégszereplő len­gyel karmester szombaton délután a Petőfi Sándor Mű­velődési Otthonban ifjúsági hangversenyen, vasárnap délelőtt pedig a Tudomány­egyetem aulájában nagy si­kerrel vezényelte a szegedi Bartók Béla Filharmonikus Zenekart. A két hangver­seny műsora- hasonló volt azzal a különbséggel, hogy vasárnap Ljadov Nyolc orosz népdal című műve helyett egy fiatal lengyel zeneszer­ző, Ljadoslavskij . Kis szvitt című alkotását és Mendels­sohn híres hegedűversenyét is előadták.. Mindkét hang­verseny műsorán szerepelt Meldelssohn Hebridák nyi­tánya és Rimszkij-Korzakov Aranykakas című szvitje. Fiatal művész, S e p s ei Jótsef, az Országos Filhar­mónia szólistája játszotta Mendelssohn hires verseny­művét, hangversenyen és nyilvánosság előtt életében először. Előadását mély át­éltség, kifejező erő és tech­nileai felkészültség jelle­mezte. Adam Kopycinski bravúros mesterségbeli tu­dással fogta össze a zenekar és a szólista munkáját. •A lengyel karmester sze­letn a hangversenyeken a művek világos, egyszerű elő­adására, áttekinthető tago­lására, közérthető kiemelé­sekre törekedett. A Hebri­dák nyitány és az Aranyka­kas szvit előadásában ez a feltétlenül helyes és dicsé­rendő törekvés éppúgy érvé­nyesült, mint a hegedűver­seny bemutatásában. Ljadoslavskij műve érté­kes, hangulatos, tartalmas munka. A négytételes zene­kari népdalfeldolgozás Adam Kopycinski kifejező bemuta­tásában méltán aratott si­kert. NAPIRENDEN: Kicsire nem adunk? A z iskolás, gyermekek egyik legkedvesebb reggeli, tízórai csemegéje a ropogós .kifli, a friss zsem­le. Éppen ezért az utóbbi időben szomorúan tapasz­talják, hogy bár az ár ugyanaz, a péksütemények mennyisége, súlya egyre kisebb lesz. Főleg a kif­likre áll ez, s már a gye­rekek, sőt a szülők is azt az elképesztő dolgot kez­dik feltételezni, hogy ez olyan jelenség, mint a holdfogyatkozás, s ezért re­megve várják a teljes hold­fogyatkozás analógiájára a teljes kiflifogyatkozást. A panasz eljutott az il­letékesek fülébe, akik nyomban elindultak a fo­gyó kifli nyomában. Űtjuk szomorú eredménnyel járt. A próbavásárlás során ugyanis — bár a zsemlék megfeleltek az előírt súly­nak — a kiflik megdöbben­. tőén rászolgáltak fogyó hír­nevükre. S hogy ez nem­csak mende-monda, azt irás is igazolja, mely sze­rint az Állami Kereskedel­mi Felügyelőség munkatár­sai jegyzökönyvet vettek fel azokban az üzletekben — így például a Kárász utcai kenyérszaküzletben is —, ahol a kiflik az előírt minimális súlynál is jóval kisebbek, illetve könnyeb­bek voltak. Kiderült a. körút során egyéb is. Mégpedig az. hogy nemcsak a kiflivel bánnak ilyen mostohagyerekként a szegedi, sőt a Szeged kör­nyéki sütőipari vállalat üzemeiben is —• hanem hasonlóan csökken a fi­nom-fehér, a 3,60-as fehér­kenyér súlya is. Az 1 kilós fe­hérkenyérnek, mint a ne­ve is mutatja, kereken egy­kilós súlyúnak kellene len­nie, de a szabvány meg­enged minimális fogyatko­zást, például, ha 98, 99 de­ka a kenyér, akkor még nincs nagy baj. bár ez sem jó. Az a súlycsoport azonban, amelyet az üzle­tekben találtak a Kereske­delmi Felügyelőség munka­társai, egyetlen kereske­delmi szabványban sem szerepel. A kilós fehér­kenyerek ugyanis csak 92, 93, 94 dekányi súlyt értek el. Természetesen erről is készült jegyzőkönyv. Lehet, hogy azt gondol­ják e cikket olvasva a sze­gedi sütőipari, valamint a Szeged környéki sütőipari vállalat vezetői: kicsire nem adunk. A Vásárlók vi­szont joggal követelik meg, hogy a megállapított, árért megszabott súlyfii péksüte­ményt és fehérkenyeret kapjanak. Mit szólnának ahhoz a sütőipari vállalat dolgozói, ha valaki a meg­szabott 3 forint 60 fillér helyett csak 3,40-et akarna fizetni a fehérkenyérért? Biztosan felháborodva ven­nék vissza a kenyeret. Ép­pen ezért azt javasoljuk, hogy ezentúl a kenyerek és péksütemények készíté­se, mérése közben gondol­janak a vásáriokra is, sőt a hivatalosan megállapított szabványokra is! H. M. kai. A szellemi öttusaversenybe 14 intézet nevezett be há­rom érettségizett és 11 álta­dolgozásban egyaránt meg­mutatkozik. Elsőnek a Szegedi Felsőfo­kú Taniíóképző Intézet kó­rusa mutatkozott be Mihál­kemét, Kiskunfélegyháza. Kiskőrös. Kalocsa. Orosháza, ianos iskolai végzettségű Mezőhegyes, Makó, Békés- csoporttal. valamint 9 egyé­csaba, Hódmezővásárhely — ni szerepléssel. Az érettségi­közei 400 szereplővel kép- zettek csoportjában a szege­viseltette magát a színjátszó. diek nyertek. az általános népitánc, ének- és zenekari iskolai végzettségűek közül a ka György vezetésével. Utá- bemutatón, szavalóversenyen gyuiaiak, míg az egyéni szá­nok a Pécsi Orvostudomá- és öttusa-bajnokságon. mokban szegedi és békéscsa­. _ , , , . . , ötéves távlatú kulturális bai tanulók jeleskedtek. A nyi Egyetem kóntsa L.szt nlozgaIom elsö éve volt ez szavalóvereenyt 42 beneve­Lassus és Bach kórosmuve.t f kétnapos szegedi szerep- nyertek, bé­adta elő Ligeti Andor veze- les, amely szép eredmények- . . _,. ' lésével A Szeged Pedagó- tanúskodik A szegedi ^csabai es szegedi fiata­gial Főiskola női kara és IPOrttanuló Intezet nepi tan- lok. kamarakórusa Ujabb kedvezmények a méhészeknek Idén minden tekintetben összeg. A. méhészszovetkeze­jelentos fejlődés előtt áll a tek idén több gőz-viaszol­maevar méhészet A terme- vasztót helyeznek üzembe, s magyai ineneszei. a terme ^^ mór az egyhar_ lőszövetkezeti gazdasagok- madl-éSzére csökkentik a kő­bán folytatódik a nagyüzemi vetkező évben pedig teljesen méhészetek kialakítása. Ujabb feleslegessé teszik a viasz­80 termelőszövetkezetben imP°rtot­kezdik meg a méhész- Méhészetünk fejlődését kedést. s az ország közös több jelentós intézkedés is gazdaságai összesen ötezer méhcsaládot kapnak közép­lejáratú hitelre. Ezzel a ter­melőszövetkezetek birtoká­ban levő méhcsaládok szá­ma 25 ezerre emelkedik. színvonalas, szuggesztív előadással ara­tott sikert. Különösen Bár­dos Magas a rutafa című művének legapróbb részle­tekig kidolgozott előadásá­val. Faludi Béla mindkél kórus élén kiérdemelte a közönség tapsait. A műsoru­kat kiegészítő énekszólókat Gál Ildikó főiskolai hallga­tó adta elő kiemelkedő si­kerrel. a zongorakíséretet Mészáros Emma tanársegéd kitűnően látta el. A Pécsi Pedagógiai Főiskola kamara­kúrusa, nöi kara és nagykó­rusa Tillai Aurél avatott irányításával minden szem­pontból kiválót nyújtott. Előadásukból kiemelkedett Bartók Csujogató, Tillai— Weöres Lüktet a parázs cí­mű kompozíciója. A befeje­zésül előadott nagyszabású Liszt-kompozíció, a munka­himnusza a hivatásos együt­tesek előadásának színvona­lát elérő produkció "olt. Délután a Pécsi Orvostu­dományi Egyetem kamara­zenekara Döri Miklós veze­tésével szerepelt. Szólistáik közül. Kerényi Sára zongora­játéka tűnt ki. Bolla Dezső Vörösmarty-verset szavalt. A* szarvasi óvónőképző nö­vendékének. Jusztin Margit­nak énekszámai nagy tapsot Közérdekű kérdések — Méhészeteik számára gelő-térképet ad ki. Ebben a eddig évente 10—12 vagon könnyen áttekinthető kis viaszt hoztunk be, ami a zsebkönyvben pontosan fel­viasz kilónkénti 1,3 dolláros tüntették a vándoroltatás árát tekintve igen tetemes szempontjából számításba jöhető helyeket, s tájékozta­tást adnak a megközelítés lehetőségeiről is. Hol és hogyan lehet baromfit tartani? •A tavasz érkeztével töb- nyugalmának ben érdeklődtek — főleg új- indokolja az biztosítása is állattartással szegediek, de más kerület­ből is —, hogy milyen felté­tellel és hol lehet baromfit tartani. Többször vitáznak ugyanis á lakók az udvaron tartott aprójószág miatt, máskor pedig az utcára, tér­kapcsolatos kérdések rende­zését*. A rendelet e szempontok alapján szabályozta a többi között a baromí'itartást is. Tyúkot, libát, kacsát, pulykát és egyéb aprójószágol a házi re csapott csirkéért libáért, szükségletnek megfelelő kacsáért figyelmeztetik a tu lajdonost. Ebben az ügyben felkerestük a városi tanács mezőgazdasági osztályát, ér­deklődtünk a kerületi taná­csok szakelőadóinál és a kó­számban a lakóépülethez mit, egyáltalán nem lehet utcán, téren tartani csirkét, tyúkot, libát, pulykát: De nem ajánlatos a "rendelkezés alá nem eső telepeken sem. Az aprójószág piszkol, fer­tőzi a környezetet, azonkí­vül elveszhet, kárt okozhat, s következik a veszekedés a környék lakói között. Ezért ezeken a helyeken ls figyel­meztetni szokták a' tulajdo­Súlyos balesetek—figyelmetlenség miatt A múlt hét végén az egyik Hátulról, hirtelen, szinte nap reggel 7 óra, fél nyolc nesztelenül odaért egy teher­tájban két diák bandukolt autó és keresztülgázolt raj­az országúton Balástya ha- tuk... * tárában, iskolába mentek. A rendörség és a ment5k percek alatt a helyszínre ér­keztek. A következőket álla­pították meg: A két iskolá­ba igyekvő diák Répás László 14 éves' és Répás Pé­ter 12 éves Balástya. ösze­szék 22 szám alatti lakosok valtak. A balesetet okozó gépkocsivezető pedig a bé­késcsabai 41-es AKÖV alkal­mazottja. Pozsár István, Ka­szaper, József Attila köz 4 szám alatti lakos. A men­tőorvos megállapította, hogy a nagyobbik fiú. Répás Lász­ló a baleset következtében azonnal meghalt, a fiatalabb testvért. Répás Pétert pedig életveszélyes állapotban szál­lították be a mentők a sze­gedi kórházba. A rendőrségi vizsgálat kiderítette, hogy Pozsár István gépkocsiveze­tő elaludt vezetés közben, ezért történt a baleset. Ezen­kívül súlyosbító körülmény­ként vették, hogy a gépko­csivezető üzemképleien fék­kel indult munkahelyéről. Pozsár Istvánt őrizetbe vet­ték és ellene megindították a bűnvádi eljárást. Vasárnap délután fél 2­kor Szeged és Algyö között zajlott le a szintén figyel­! metlenségből eredő másik súlyos baleset. Szekeres \ Sándor, Szeged, Dugonics u. I 26 szám alatti lakos saját elősegíti. Legfontosabb ezek között a vándoroltatási fu­varkedvezmény idejének meghosszabitása. Az Országos Méhészeti Szövetkezeti Központ méhle­Március vígéig minden termelőszövetkezetbe megérkezik a bibridKuKorica-ve'ömag Az állami gazdaságok hib- , nagymotorkerékpárjával, me­tartozó udvarban, vagy kert- szu^a* a tu ajpu­her, eiunikitett \ou0,n nj- nosokat, hogy zárt területen tartsák a baromfit. A köi ben elkülönített helyen, ól­ban, vagy ketrecben lehet tartani. A közös kertbe és vson. a^aaciuauuiiiai Cí a ívu- udyarba csak a hÚZtUlajdO- *??? ' vetkező tájékoztatást kap- nQS ha2kezelő és az IV} * '"JM?* tuk: összes lakó hozzájárulásával Idén tobb' 60^100 töltésen belül már szabály­sértési eljárást indítanak a ellen. Idén több, 60—100 forintig ki laivu iiv/őőujai uiqoavoi , . t , , , , , Szeged megyei jogú váró- sza5ad kiengedni. Baromfit teGedo b'rtágot szabtak si tanácsa több mint egy B körtöltésen belül közterü- azokra' aklk utcan. tartották esztendeje rendeletet hozott leten ,égettetni, utcán, téren a..bar?IJíl,t' 6 * tölenleg 's az állattartásról. A rendel- tartani még feiügyelet mel. tobb feljelentest vizsgálnak, kezés bevezetőjében ki- íett sem szabad s JÓ néhány eljárást folytat­mondja: "A város gyors fej- ' nak például újszegedi lako­lődése, s a lakosság számá- E szerint például a II. ke- sok ellen, nak emelkedése szükségessé rületben. Petőfi-, vagy Béke­teszi a közegészségügy meg- telepen, a III. kerületben a javítása érdekében a város Ságvári-. Hattyas-, vagy területén az állattartás sza- Gyulatelepen korlátozott bályozását. A közegészség- számban ki lehet engedni a ügyi szempontokon kívül a baromfit az utcára. Ujszege­valtotlak ki. A Szegedi1 gyermekvédelem, a dolgozók den, mely belterületnek szá­Egyébként a városi tanács említett rendelete még több előírást tartalmaz a baromfi, de egyéb állatok tartására is. Ezeket bárki megtudhat­ja- a kerületi tanácsokhál. ridkukorica szárító és osztá­lyozó üzemei egy hónappal ezelőtt befejezték a múlt­évi termés fémzárolását, és javában szállítják a magot. Ebben az esztendőben 2900 vagon, az eddigiéknél is egyöntetűbb minőségű ku­koricavetőmagot osztanak szét a termelök között. A választék is jóval nagyobb a tavalyinál. Az állami gaz­daságok már megkapták a szükséges kukoricavetőma­got, a termelőszövetkezetek­be pedig most szállítják az igényelt mennyiséget. Állami Vállalat 5 éves gya­korlattal rendelkezi y1zs" gázott normást felvesz. Jeligére tflbr. .1961 április 1" Károlyi u. hjrde­1.1951 lyen pótutasként feleségét vitte, előzni akarta az előt­te haladó Bruttyó Károly* Szeged. Csuka utca 39 szám alatti kerékpárost. Az elő­zés pillanatában azonban észrevette, hogy vele szem­oen is több jármű jön, ezért hirtelen visszatért a menet­irány szerinti jobboldalra, ráment az útpadkára. Ott elesett, s összeütközött a ke­rékpárossal. A mentők Sze­keres Sándort 20 napon túl* Szekeres Sándornét 8 napon belül, Bruttyó Károlyt pe­dig szintén 8 napon belül gyógyuló sérüléssel szállítot­ták a Sebészeti Klinikára. Az anyagi kár a baleset kö­vetkeztében több mint ezer forint. A Szegedi Konzervgyár fel­vesz VEGYÉSZMÉRNÖKÖT én ol^evele* vegyészt. 13917

Next

/
Oldalképek
Tartalom