Délmagyarország, 1961. január (51. évfolyam, 1-26. szám)

1961-01-20 / 17. szám

^^^^ VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJFTEK! DiiMmmm Hla: Lumumba sorsa : A MAG' t A R SZOCIÁLIS 7 A MUNKÁSPÁRT LAPJA 51. évfolyam, 17. szám Ára: 50 fillér Péntek, 1961. január 20. ,és az ENSZ felelőssége é Falu járók Illést tartott a Minisztertanács A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács csütör­tökön ülést tartott. Megvi­tatta és elfogadta az 1961 évi állami költségvetési ter­vezetét, s felhatalmazta a pénzügyminisztert, hogy a költségvetésről szóló tör­vényjavaslatot az országgyű­lés legközelebbi ülése elé terjessze. A kormány módosította a döntőbíráskodási eljárásra vonatkozó egyes rendelkezé­seket. A most elfogadott ren­deletek bővítik a megyei döntőbizottságok hatáskörét és egyszerűsítik az építkezé­sekkel kapcsolatos vitás ügyek elintézésének módját. A Minisztertanács ezután folyó ügyeket tárgyalt. A nagyüzemi növényvédelemről tanácskoztak három déli megye mezőgazdasági szakemberei Csütörtökön egésznapos növényvédelmi és talajerő­gazdálkodási ankétot ren­deztek Hódmezővásárhelyen a Terv Filmszínházban, Csongrád, Békés és Bács me­gye állami gazdaságainak, ter­melőszövetkezeteinek mint­egy félezer vezető szakem­bere vett részt a tanácsko­záson, amelyet Papp Sán­dor, a Csongrád megyei ta­nács v. b. elnöke nyitott meg. A földművelésügyi minisz­térium képviseletében dr. Soós Gábor növény­termesztési főigazgató tar­totta az első vitaindító Az SZKP Központi Bizottsága plér urnának határozata a kommunista A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizott­sága január 18-án véget ért bővített ülésén jóváhagyta az SZKP Hruscsov vezette küldöttségének a kommu­nista és munkáspártok képviselői értekezletén végzett te­vékenységét és politikai vonalát. Az ülés határozata a kommunista és munkáspártok novemberi moszkvai tanácskozásának eredményeiről ki mondja, hogy a plénum helyesli az értekezlet nyilatko­zatát és a világ népeihez intézett felhívását, s elenged­hetetlenül szükségesnek tartja, hogy a Szovjetunió Kom­munista Pártja tevékenységének minden területén tart­sák be a dokumentumokban foglalt értékeléseket és kö­vetkeztetéseket. Az SZKP Központi Bizottságának plénuma rámu­tatott, hogy a kommunista és munkáspártok értekezlete világtörténelmi jelentőségű esemény volt. Az értekezlcí eredményeként "-ckesen megmutatkozott a kommunista és munkáspártoknak a marxizmus—leninizmus alapján álló megbonthatatlan egysége, az a szilárd elhatározásuk, hogy továbbra is úgy fogják oltalmazni a nemzetközi proietár szolidaritást, egységet és testvéri barátságot, mint a szemük fényét*. A nyilatkozatban felvetett új eszmék és tételek — állapítja meg a határozat — a marxizmus—leninizmus alkalmazását és továbbfejlesztését jelentik olyan viszo­nyok között, amikor a nemzetközi helyzet és az osztály­erőviszonyok mindinkább határozottan a szocializmus ja­vára tolódnak el. A nyilatkozat valamennyi kommunista és munkáspárt közös eszmei platformja és harri prog­ramja. A plénum hangsúlyozta, hogy a kommunista és mun­káspártok értekezletén elfogadott, a világ népeihez inté­zett békekiáltvány nagy jelentőségű ama harc szem­pontjából, amely az emberiségnek a háborús veszélytú való megszabadításáért folyik. A nemzetközi kommunista mozgalom elmélete és po­litikája számára elvi jelentőségű — állapítja meg a to­vábbiakban a határozat — a jelenkor átfogó marxista— leninista jellemzése, amelyet a nyilatkozatban találha­tunk. E kornak az a fő jellemvonása, hogy a szocialista világrendszer az emberi társadalom fejlődésének döntő tényezőjévé válik. Az SZKP Központi Bizottságának plénuma — hang­zik a határozat — mélységes megelégedéssel átlapítja meg. hogy *a tanácskozás résztvevői egyértelműen érté­kelik pártunknak a nemzetközi kommunista mozgalom előtt szerzett érdemeit*. Pártunk tevékenységének és tapasztalatának ez r magas elismerése a szovjet kommunistákat meg aktívabb harcra lelkesíti országunkban a kommunizmus felépíté­séért, ami elsőként mutat utat az egész emberiség ra­gyogó jövője, a szocialista tábor erejének további meg­szilárdítása és a világ békéje felé. A Szovjetunió Kommunista Pártia a jövőben is f»' tatja a különböző társadalmi rendszerű államok bé­kés együttélésének lenini politikáját. "Mindaddig, amíg a leszerelés nem valósul meg, az SZKP mindent megtesz azért, hogy a kellő szinten tay'sa hazánk védelmi ereiét, mivel ezt lényeges feltételnek tartia a béke megőrzése, az egész szocialista tábor biztonságának általános elő­segítése szempontjából* — mutat rá a határozat. Mint a határozat megjegyzi, a Szovjetunió Kommu­nista Pártja, a többi testvérpárthoz hasonlóan, a szocia­lista tábor erejének és legyőzhetetlenségének fő forrását a kommunista és munkáspártok, a szocialista országok népei egységében és összefogásában, a marxizmus—leni­nizmus eszméihez való ragaszkodásában látja. Az SZKP "fontosnak tartia a tanácskozás megálla­pításait a nemzeti felszabadító mozgalomnak a világ­helvzct alakulásában betöltött növekvő szerepéről, a gyar­mati rendszer végleges felszámolásának, független nem­zeti demokratikus államok megalakulásának fokozódó le­hetőségeiről*. , A határozat hangsúlyozza, a szovjet nép nemzetközi feladatának tekinti, hogy minden érkötési és anyagi tá­mogatást megadjon azoknak a népeknek, amelvek az Im­perialista és a gyarmati iga lerázásáért, független nemzeti létükért és fejlődésükért harcolnak. (MTI) Motoroshajó készült Tápén i előadást a talajerőgazdál-i kodás kérdéséről. Hangsúlyozta, hogy a mező-j; gazdaság szocialista átala-g kulásával egyidejűleg új! szemléletet kell a köztud-P datba vinni: úgy kell gaz-! dálkodni, hogy ne csak azf adott évben érjenek el a gazdaságok nagy hozamot, hanem a földet hosszú évek re képessé tegyék a termés-! átlagok fenntartására, illet­ve növelésére. A vetésfor­gó kialakítására is ez az elv; vonatkozák. Nem tartható tovább a ré­gi, merev, egy-egy nö­vényre szigorúan megha­tározott vetésforgó-rend­szer. A nagyüzemi szervezettség tágabb, úgynevezett keret­vetésforgó kialakítására nyújt lehetőséget, amikor távlati tervek alapján hatá­rozzák meg, hogy bizonyos táblákon mely évben mit termelhetnek. Soós Gábor külön felhívta a figyelmet a már jól bevált mélymú­velésre, amellyel vastag ter­mőréteg biztosítható a nö­vények számára. "Korszerű növényvédelemv.iünnni; rímmel Fejes Sándor, az Állami Gazdaságok Fő­igazgatóságának kertészeti főosztályvezetője tartott nagy érdeklődéssel kísért előadást. Arról szólott, hogy a mező­gazdasági nagyüzemekben :pari szemlélet alapján kell szervezni a növényvédelmet. Ez azt jelenti, hogy az ál­lami gazdaságokban és ter­melőszövetkezetekben ugyan­úgy, mint a gyárakban, pon­tos technológiai előírások szerint kell előkészíteni a növényvédelem minden fá­zisát, pontosan megtervezve az egyes kártevők elleni vé­dekezés legjobb módszerét. Ezután a termelőszövetke­zetek és állami gazdasá­gok szakemberei szólaltak fel. Rámutattak arra, hogy el­érkezett az úgynevezett "klasszikus« módszerekkel való szakítás ideje a mező­gazdaságban. Ezek a mód­szerek — jóllehet a kispar­cellákon beváltak — de a nagyüzemekben már előre­látóbban, nagy távlatokra méretezve — de mindig a helyi adottságok figyelembe­vételével — kell gazdálkod­ni. Az ankét, amelyen külön­böző tájak gyakorlati szak­emberei mondották el ter­melési módszereiket — hasz­nos tapasztalatcserének bizo­nyult. T. B. A tápéi hajóépítőben és javítóban most készült el az idei esztendő első -terméke*, oz ötven személyes korszerű mo­toroshajó. Felvételünk az utolsó simításokat mutatja a ha­jón, amely a Budapesti Kishajózási Vállalatnak készült. Tápén különben végzik mind személy, mind a vontatóhajók javítását, s ugyanakkor idén 4 darab 400 tonnás uszályt is építenek. Úi módszerek I a népművelési ­munkában # : Fiatalok a járás % gyümölcs­termesztéséért <llllll|n|!l|ll|llt)llHllr|iili:l!l«llRullilillllli)|i!fe» (Somogyiné felv.) « 11 tanácsok egyik legfontosabb feladata a munkástakta városrészek állandó fejlesztése A munkásosztály helyzetéről szóló párthatárosat végrehajtását értékette a Hl. kerületi tanács Tegnap, csütörtökön tar- diház-építéseket. A tanács Megállapította a tanács, totta idei első ülését a III. Ságvári telepen nagyszámú ülés, hogy az elmúlt két év­kerület tanácsa. Ez alkalom- telket biztosított az építke- ben mai a munkásosztály hely- zőknek, s a telep melletti . ...... . zetéről szóló párthatározat- szérűskert megszüntetése a. üzemeinek egy ból adódó tanácsi feladatok után újabb házhelyeket oszt resze nagyot »cjlodott, végrehajtását és a múlt évi ki. új üzemrészeket építettek* városfejlesztési terv teljesí- Javult a kerület ivóvíz- jobb munkafeltételeket biz­tését tárgyalták meg, ellátása is. Ságváritelepen új tosítoltak. A III. kerületben a múlt kutat fúrtak, ezenkívül 14 A tanácsülés rendszer örökségeképpen sok újabb közkifolyót létesítet- tott: mulasztást kell pótolni, s fo- tek, s ezt a fejlesztést to­kozott tennivalók várnak a vább kívánja folytatni a ta­tanácsi szervekre a mun- nács. A csatornahálózat épí­kásosztály helyzetének javí- tésében — melyet évtizede­tásában. Nem kieiégítőek ken- át elhanyagoltak — még például a lakásviszonyok, nem sok eredményt értek el, bár az elmúlt két esztendő a munka főleg a karbantar­alatt jelentős javulás állott tásra szorítkozott. De a jövő be. években gyökeres változás megállapí­414 lakást építettek rész- be; Két év alatt a munkásosztály helyzeté­ről szóló párthatározat to­vábbi, állandó feladatot ró az államhatalmi és igazga­tási szervekre, hogy mun­kálkodjanak a munkások gazdasági, kulturális kö­rülményeinek a javításá­ért. A tanácsülés felhívta az Már a födém épül... ben állami beruházásból, sabb ütemben javították a __ u __ részben pedig állami se- közvilágítást is. Tizenöt es állandó bizottságokat, rend­gitséggel maguk a dolgo- millió forintot költöttek szeresen ellenőrizzék a szak­zók. aszfalt-kocsiút és gyalogjár- igazgatási szerveket, miként Az állam például 4 millió da- koburkolatú úttest és tesznek eleget a párthatáro­289 ezer forint hitellel támo- átjáró. valamint tégla-gya- zat végrehajtásának. A mii­gatta ez időszakban a csalá- logjárda építésére. Az idei velődésügyi állandó bizott­elotervek szerint előrelátha- gág gondoskodjék arról, hogy tolag ebben az évben is a jobb tanulmányi eredmény tobb, mint kétmillió forint elérése végett minden segít­jut erre a célra. séget megkapjanak a mun­A munkáslakta Mórává- kás- és parasztgyermekek, rosban hatmillió forintos kísérje figyelemmel a neve­költséggel korszerű lők ideológiai továbbképzé­kétemeletes iskolát épí- sét- s a vezető igazgatóval tettek. együttesen tegyen javaslatot Két év alatt egy millió 687 az ^odai napközi otthonok ezer forintot fordítottak az "keltetésere reggel 6-tol iskolák, óvodák, napköziott­honok bővítésére, korszerű­sítésére. Megszervezték a munkások között a felnőtt- íyezési oktatást, s idén már Már az utolsó födémelemet helyezik el a Párizsi körűt 12-es számú, épüló háromemeletes lakóház tetején. Július közepén adják át lakóiknak az új lakásokat — összesen 44-et —, melyek építési költségei meghaladják az öt­millió forintot este 6-ig Meg kell vizsgál­ni a csökkent munkaképes­ségűek és fiatalkorúak elhe­lehetőségeit, élet­háromszázan folytatják to- körülményeit Végül arról vább magánúton és esti határozott a tanács, hogy az tagozaton a tanulást. építési és közlekedési állan­A kerületben azonban még dó bizottság a családiház_ mindig zsúfoltak az iskolák, , ... , , s kevés a napköziotthonok éPít<5sek segítésére, az ipari és tanulószobák száma — és kereskedelmi bizottság ahol a pedagógusok korrepe- pedig a külterületek jobb tolhatnák azokat.. a ™un" áruellátására, a ktsz-ek ja­kas- es parasztszüloknek a . .., ...... ... gyermekeit, akik elfoglaltsá- vító-szolgáltato munkajanak guk miatt ezzel nem bírnak fejlesztésére dolgozzon ki ja­torödni. vaslatot.

Next

/
Oldalképek
Tartalom