Délmagyarország, 1961. január (51. évfolyam, 1-26. szám)
1961-01-20 / 17. szám
Péntek, 1961. Január 86. 2 A hétéves tervben befejezik Áz ENSZ-csapatok parancsnoksága a Szovjetunió mezőgazdaságának közvetlenül felelős a Lumumbával történtekért komplex gépesítését Az SZKP Központi Bizottsága plénumának határozata a mezőgazdaság fejlesztéséről Az SZKP Központi Bizott- fejlődéséért folyó harc a ságáriak január 10—18 áo kommunista társadalom felMoszkvában megtartott plé- építésének igen fontos felténuma elrendelte, hogy a Szovjetunióban a legközelebbi években évi 4,200 mi lló púdra kell emelni a felvásárolt szemestermények menynyiségét, s évi 13 millió tonna húst és 30 millió tonna tejet kell felvásárolni. A plénum megállapította, hogy szemesterményből, húsból és tejből teljesen reálisak és elérhetők a fenti célkitűzések. Az SZKP Központi Bizottságának plénuma hangsúlyozta: a Szovjetunióban még sohasem fejlődött olyan ütemben a mezőgazdasági termelés, mint az utóbbi hét évben, tavaly 13 százalékkal több húst és húsárut, 8 százalékkal több tejet, vajat és egyéb tejterméket, valamint tojást, 13 százalékkal több cukrot és 8 százalékkal több zöldségfélét adtak el a lakosságnak, mint 1959-ben. Ugyanakkor az SZKP Központi Bizottságának plénuma úgy látja, hogy -a mezőgazdasági, s különösen az állattenyésztési termékek termelésének elért színvonatele és az egész népet érintő feladat. A Szovjetunió ma már olyan hatalmas iparral és olyan erős védelmi felkészültséggel rendelkezik, hogy ínég nagyobb eszközöket fordíthat a népjólét további növelésére az zottsága elnökségéhez intézett és a mezőgazdaság legfontosabb kérdéseivel foglalkozó feljegyzése, felszólalásának tézisei és a Központi Bizottság jelenlegi plénumán elhangzott megjegyzései*. A plénum jóváhagyta Hruscsov feljegyzésében, téziseiben és hozzászólásaiban kifejtett tennivalókat, ameiparfejlesztcs és a n°nve- |yek meghatározzák az ordelem erősítésének kára szág mezőgazdasága további fejlesztésének fő irányait és konkrét feladatait, a népjólétének emelése érdekében. A plénum határozata rámutat, hogy a szemesterménélkUl.| »A párt azzal, hogy további összegeket fordít a mezőgazdaság fejlesztésére, célul tűzi olyan feltételek tehftővémteszik a mSaz- "yfk telelése szempontjából az egyik legfontosabb daság olyan irányú művelését, hogy az ne függjön és a -legkülönbözőbb éghajlati viszonyok mellett is biztosítsa az ország részére szükséges termékeket a nép szükségleteinek teljes kielégítésére* — hangzik a határozat A biztos termés elérésének megbízható eszköze az öntözés. Az öntözéssel művelhetővé leliet tenni több millió hektár földet KözépÁzsiában, az orosz föderáció déli részén, a Volga menla és növekedésének üteme tén, Ukrajna déli részén, a nem kielégítő. "A plénum rámutatott, hogy az ország állattenyésztési termékekben mutatkozó szükséglete kielég lésével kapcsolatban tekintetbe kell venni az utóbbi években bekövetkezett jelentős változásokat. Ot esztendő alatt (1956-tól 19G0-ig) » Szovjetunió lakosainak száma több mint 18 millióval, ezen belül a városi lakosságé több mint millióval növekedett. Ugyanezen Idő alatt a lakosság pénzbeli Jövedelme (a bérek emelkedése, az adók tartalék a szemeskukorica . termelésének növelése. (Ve^^JZSPVStZ" tésterületének bővítése lehetővé teszi, hogy további egymilliárd pud felvásárolható szemesterményt nyerjenek.) Az a feladat, hogy emeljük a terméshozamokat, folytassuk a szűzföldek feltörését, a feketeföld-övezeten túli területeken növeljük a vetésterületet és emeljük a termésátlagokat. Az állattenyésztés fejlesztésében, a tej- és a hústermelés fokozásában a szarvasmarha-állomány növelése a fő feladat, valamint az, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel fejleszszük a sertés- és a baromfitenyésztést és megteremtsük Kaukázuson túli köztársaságokban. A plénum a legfontosabb és legsürgősebb feladatnak tartja, hogy nagyarányú intézkedése- a szilárd takarmánybázist, ket valósítsanak meg a A határozat rámutat, hogy állami tervet kell kidolgozni a mezőgazdaság valamennyi ágának komplex gépesítésére. műtrágyagyártás jelentékeny mérvű fokozása és a mezőgazdasági gépgyártás fejlesztése területén. A plénum célszerűnek 17 tartja olyan társulások fel- E gépesítést lényegében a állítását, amelyeknek fel- mostani hétéves tervben adata foglalkozni a mező- (1959—1965) be kell fejezni, gazdaság műszaki szükségleteinek kielégítésével, tartacsökkentése, az államkölcsö- lékalkatrészekkel, műtrágyáitok megszüntetése és a val és más anyagi-műszaki nyugdíjak emelése követ- eszközükkel való ellátásával, keztében) évente 24,2 mtUi- tovíibbá a kolhozokban és árd új rubellel megnőtt. S70Vhozokban a gépek jaEmelkedett a falusi lakosság pénzjövedelme is. A pénzjövedelem növekedése jelentős mértékben fokozta a közszükségleti cikkek és mindenekelőtt a hús, « tej és a vaj keresletét. A plénum megbízta az SZKP Központi Bizottságát és a Szovjetunió Minisztertanácsát, hogy dolgozzanak ki és fogadjanak el konkrét programot a mezőgazdasági termékek termelésének orvításának és felhasználásá- szágos méretű fejlesztésére, nak megszervezésével. Ezen társulásoknak közvetítő szerepet kell Játszaniok egyfelől az ipar, másfelől a kolhozok és a szovhozok között. . _. A mi".»:a dasági termékek .-^jffi^WK «>— felvásárlásának jeazzal a céllal, hogy "behozzuk a mulasztásokat és a hétéves terv hátralévő öt évében az eddiginél összehasonlíthatatlanul gyorsabb ütemben fejlesszük a mezőgazdasági termelést*. (MTI) — állapítja meg a Szovjetunió EN^Z-képviseletének nyilatkozata V. A. Zorln, a Szovjetunió bandái önkényesen megfősz- "katonai tanácskozásokra* allandó ENSZ-képvlsclője ja- tottak szabadságuktól^ Leo- hívta meg Slisabethvillebe nuár 18-án felkereste Ham- poldville térségéből, ahol ed- Mobutut, a Leopoldville-ben marskjöldöt, az ENSZ főtit- dig törvénytelenül őrizetben garázdalkodo diktátorjelölkárát és nyilatkozatot tett tartották óket. egy katangai tet és Kalondzsit. aki Kaelőtte abból az alkalomból, börtönbe szállították. Az is szai-tartomány déli részéhogy Patrice Lumumbát. a ismeretessé vált. hogy a kon- bdl akar szakadár »állaKongói Köztársaság minlsz- gót törvényes kormány fejét tcrelnökét és más tekinté- és két harcostársát kímélet- mot* teremteni, lyea kongói vezetőket a bel- ienül ütlegelték és különbö- vás szerint ga gyarmattartók kezére ad- za módon gúnyt űztek belő- tanácskozásuknak tak. Zorln erélyesen köve- lük. Mind Lumumba és harcostársainak önkényes letartózbandáinak támadása. mind pedig a nemrégiben ellenük elkövetett erőszakos Egyidejűleg a Szovjetunió cselekmények a kongói ENSZ-képviselete a nyilat- ,ENSZ-csapatok' parancsnokkozatot eljuttatta az ENSZ- ságának szem előtt zajlottak szerint Csőmbe a törvéküldöttségekhez is. le. Ily módon sem az ,ENSZ- nyes kormány ellen lázs»Mint ismeretessé vált, csapatok' parancsnoksága, ddkat támogató Kaszavubu Lumumbát, a Kongói Köz- sem a főtitkár nem hárít- . _ .. . .. . társaság miniszterelnökét és hatja el a felelősséget eze- 15011801 elnökkel két más, tekintélyes kongói kéri a gyarmattartók érde- teU"> keddl távbeszélő-bevezetőt, Okítót, a kongói sze- kében szervezett akciókéri« szélgetése alatt, a két árunátus elnökét és Mpolót, az — hangsúlyozta a többi köifjúsági ügyek miniszterét, zött a szovjet küldöttség akiket Mobutu fegyveres nyilatkozata. telte, hogy a főtitkár tegyen meg minden szükséges intézkedést Lumumba, Okito utása,'~ Mobutu'' és Mpolo azonnali szabadon- eHeT,ük fntézett bocsátása és szemelyl biztonsága érdekében. A meghías a célja, hogy "kialakítsák a közös védelmi frontot a Lumumba-kormányhoz hű erők országszerte tapasztalható növekedésével szemben. Bár a legutóbbi hírek Egyre növekszik Lumumba népszerűsége Kongóban Az AFP francia hírügynökség Elisabethville-i tudósítója beszámol róla, hogy jól tájékozott körökben egyre jobban kétségbevonják a Csombe-klikknek azt az állítását, hogy a hét elején "összeesküvést* fedeztek fel vényes és ezért tartóztattak le tömegesen katangai hazafiakat. Ügy vélik, hogy a letartóztatásokat tulajdonképpen Lumumba törvényes miniszterelnök Elisabethville-he hurcolása előjátékának kell tekinteni, amelyet azért rendeztek, hogy megfélemlítsék Lumumba híveit Katangában. Mint az UPI amerikai hírszolgálat jeléntéseiből kiderül, a Csombe-banda félelme a tömeges letartóztatások ellenére sem ült el. Most attól tartanak, hogy a fogoly Lumumba jelenléte Katangában a kormányhoz hű katangaiak újabb fe'kelését ós a I.ualaba tartományban állomásozó katonaság fegyveres beavatkozását vonhatja maga után. Az UPI Elisabethville-i tudósítójának értesülése szerint Csőmbe, a kongói Kaló egyetértése körül mégis lehet valami hiba. Szerdai jelentések szerint A Csombe-klikk egyébként igyekszik előkészíteni a közvéleményt Patrice Lumumba tanga-tartomány szakadár íizikai megsemmisítésére. A -miniszterelnöke* — aki az nyugati hírügynökségek Eliutóbbi napokban fokozot- sabethville-i tudósítói útján tabban kereste a többi áru- olyan h{reket terjeszti hogy ló szövetségét, mert a lakosság mind jelentősebb része áll nyíltan Kongó törkormánya mellé — mértékben a kongói miniszterelnök egészségi állapota -nagy leromlott*. Az árulás bére tud lépést tartani a szovjet Ipar viharos ütemű fejlődésével, a lakosság igényeinek növekedésével. -A kommunista építés, a nép jólétének szüntelen növelése érdekében most már sokkal gyorsabb ütemben kell fejleszteni a mezőgazdaságot. Az a feladat, hogy a mezőgazdasági termékek előállítása mindig megelőzze a lakosság szükségleteit*. A mezőgazdaság szüntelen lcnlegl rendszerét is meg kell változtatni, gyökeresen mes kell javítani. Ebből a célból létre kell hozni az állami begyűjtési bizottságot, amely az összes mezőgazdasági termékfelvásárlás különféle formáival foglalkozik. A határozat megjegyzi, hogy -óriás! politikai és népgazdasági Jelentőségűek N. Sz. Hruscsov elvtársnak az SZKP Központi BiE képen az áruló Csőmbe látható, aki megvetésre méltó szolgálataiért a belga korona nagykeresztjét kapta meg Brüsszelben. Ilyen és ehhez hasonló eladók és megvásárolhatók ócska figurái ellen harcol a fekete Afrika népe nemzeti függetlenségéért és önállóságáért. Nem nehéz eldönteni: melyik oldaton van a Jog, a szabadság és az emberi méltóság. Külpolitikai hírek i&rMatt Január 18-án Varsóban fegyverkezési miniszter és lengyelország es a Német Lakdar Ben Tobbal belügyDemokratikus Köztársaság miniszter. képviselői megállapodtak • abban- b0(fy 22ÍSE Mint nyugati hiriigynökséogyüttmukodnek a Szovjet- Belgiumban. resrittl ^ Köztársaságba futó vtere 'P0" tlkus Köztársaságba futó —- J-' JfT^nv^ -Barátság* olajvezeték épí- mé0 tart * f éh ezeken a területeken azonAz építkezés anyagi erő- ban a közlekedés és a közforrásalnak bevetésére az szolgáltatások dolgozol NDK 51 millió 825 ezer új rubel hitelt nyújt Lengyelországnak. beszüntették o sztrájkot. Egyes szénbányákban U megkezdték a munkát. A jövő héten Tuniszban összeül az Algériai Köztársaság ideiglenes kormányának háromtagú tárcaközi hadügyi bizottsága, hogy megtárgyalja a nemzeti fel- ^ szakadttá hadsereg felfegyverzésének megvizsgálja a hadihelyze tet és megbeszélje a háború további folytatását. A bizottság tagiai: Krím Belkaszem minisz'erelnökhelyet Ferhat Abbasz, az Algériai Köztársaság ideiglenes kormányának elnöke, csütörtökön egyhetes Indonéziai látogatásra Djakartába nr.^táiát Az algériai ideigleneskorn-ány elnökét államfőt megillető tiszteletadással fogadták. Ferhat Abbasz röviddel megérkezése után találkotes. Abdel Hafiz 6usszuf zott Sukarno elnökkel. Példátlan biztonsági intézkedések Washingtonban Kennedy beiktatása alkalmából Az Egyesült Államok fő- A szenátus hadügyi bivárosában tetőpontjára há- zottsága csütörtökön jóvágott az izgatott készülődés a hagyta azt a tíz javaslatot, l tén tek i ünnepségekre, ami- amelyet Kennedy terjesztett kor John Kennedy leteszi az elő a legmagasabb katonai elnöki esküt és hivatalosan tisztségek betöltésére, is elfoglalja az elnöki szé- időközben Washingtonban ket. Az amerikai titkosszol- - ^ t oarádé gálát a történelemben párat- osszegyuu a i**11**1 paraae lan biztonsági intézkedése- legtöbb résztvevője. Megérket foganatosított. A Reuter kezett például Truman, a angol hírszolgálat jelentése volt elnök, s a Floridából szerint ötezernél is több érkezett hét dúskeblü hölgy rendőr és titkos ügynök izgatottan figyeli az időjá VZ\bZjdnrásjelentéseket, nehogy híterek ellenőrzik a *terepet* deg szél fújjon, amikor fúraz ünneplők feje fölött. A dóruhában fogják képviselkörülbelül egy mérföld hosz- nj a menetben a -napsütéÉrdekes amerikai nyilatkozat a leszerelésről A New York Times című Wadsworth hozzáfűzte lap közlése szerint Wads- semmi sem erősíti meg azoworth, az Egyesült Államok kat a híreszteléseket ameENSZ-képvlselője tisztségé- lyek szerint a Szovjetunió bői való távozása előtt saj- titokban kísérleti nukleáris tóértekezleten kifejezte meg- robbantásokat folytat. győződését, hogy a Szovjet- . , , ,, . , unió teljesíteni szándékozik . Arra 3 k^déSre, hogy veminden olyan leszerelési leme"ye »er n» »?.. keU"e egyezményt, amelyet meg- v?nnl a Kínai Népkoztársav ságot a következő leszerelesi tárgyalásokba, Wadsworth »Egészben véve úgy gon- nem volt hajlandó váladolom — mondotta WadJ- szólni, worth —, hogy az orosz kor- _ ___________ szúságú felvonulási útvona. lat máris alaposan átvizsgál ta a titkosrendőrség, s az ellenőrzést még egyszer megismétlik az ünnepség előtt. Csütörtökön, magyar idö szerint 15 órakor a 70 éves Eisenhower, a lelépő elnök és a 43 éves Kennedy megtartotta a beiktatás előtti utolsó hivatalos megbeszélést. A kongresszus ls folytatja az előkészületeket A szenátus külügyi bizottsága csütörtökön kérdezte ki Chester Bowlest, a kijelölt külügyi államtitkárt. Valószínűnek tartják, hogy a Kínával szem ben követendő politika volt • fő téma se* államot*... mány ragaszkodni szándékozik minden olyan megállapodáshoz, amelyet akár a nukleáris kísérletek megszűntetése tárgyában, akár a leszerelés valamilyen szélesebb területére vonatkozóan megköt.« A laoszi lázadóknak a békés lakosság is katonai célpont Az utóbbi 24 órában nem vissza támaszpontjára, állt be jelentősebb változás ami megerősíti a laoszi kora laoszi katonai helyzetben, mánycsapatok már korábA Patet Lao rádiójának be- ban ismertetett közleméjelentése szerint nyét az amerikaiak által a lázadók repülőgépei szállított négy repülőgép bombatámadást intéztek a egyikének megsemmisítésé"rizses köcsög* síkság ről. egyik faluja ellen. Tha Thom-ból a lázadók Vaktában bombáztak és Pak San felé vonulnak több asszonyt és gyermeket vissza. A néhány nappal megöltek a faluban, amely- ezelőtt elfoglalt Vang Vinek pedig a közelében sincs eng-ből. ahol állásaikat katonai célpont. megerősítették, észak felé Ugyanakkor Vientiane-i igyekeztek tovább haladni, jelentések közlik, hogy de Kong Le csapatai feltaregy bombázógép nem tért tóztatták őket. Követik-e tettek a francia kormány szavait ? Mohammed Jazid, az Algériai Köztársaság ideiglenes kormányának tájékoztatásügyi minisztere kijelentette, hogy a francia kormány szerda délután közzétett Algériára vonatkozó köztemenye nem világos és szabatos fogaim azású. A miniszter hozzáfűzte, mindamellett a közlemény egyes pontjai arra mutatnak, hogy a francia kormány hajlandó tárgyalásokba bocsátkozni az algériai nép szabad döntésének feltételeiről. Érdeklődéssel várjuk, vajon követik-e tettek a francia kormány szavait — hangsúlyozta Jazid. (MTI)