Délmagyarország, 1960. december (50. évfolyam, 283-308. szám)

1960-12-15 / 295. szám

Csütörtök, MM. derem bor 11 4 Ma újabb előadó* a politikai akadémián ' Ax MSZMP Saeged váró­vá bizottságának aglt—prop. osztálya ma, december 19-án, csütörtökön délután f«9 3 órai kezdettel rendezi, meg a politikai akadémia második előadását a Szabadság Film­Ktinhákban. Ez alkalommal »A gép és az ember a szo­ciaüzmusbaiY* rímmel dr. Székely Sándor tart elő­adást As előadást filmvetí­tés követi. Hóekék* jégvágók, csákányok, lapátok munkára készen Várja a telei a Köztisztasági Vállalat Már december van. a tél azonban még nem érkezett meg. Késik, amit senki se fájlal túlságosan. A Köztisztasági Vállalat­nál azonban már felkészül­tek a tél fogadására. Nem is akárhogyan. A vállalat szer­számraktárában például 209 ember számára elegendő hó­lapát jégvágó és csákány áll beolajozva, rend berakva, munkára készen. Reméljük, ezen a télen nem lesz rájuk túlságosan sokszor szükség, mint ahogy nem volt tavaly sem. Tudni azonban előre semmit nem lehet, s éppen Készül az új telefonkönyv I Wvarosoan surtesztlt a vidéki tsletonMnyvütet is Mint arról a napi sajtó pesti szerkesztők ls arra, már hírt adott, ez évben is- hogy az új telefonkönyv az mét új telefonkönyv készí- eddigieknél sokkal olvasha­tését kezdték meg. Az utol- több, Jobban szerkesztett le­jára 1958-ban kiadott tele- gyen. A Csongrád megyei fonkönjrv — főleg a főváros- távbeszélő-névsor első kefe­han — már nem felelt meg levonata a héten érkezik a követelményeknek, az el- meg a Szeged! Postaigazgató­telt évek alatt ugyanis több sághoi A fővárosi és a vi­szám változott, s több új déki telefonkönyvek is való­táv beszélő-előfizető kapcso- színűleg 1961 márciusában lódott be a forgalomba. kerülnek forgalomba. Azért Az új telefonkönyv — a Ilyen hosszú a határidő, mert fővárosi és a vidóki is — az addig több vonallal bővül eddigi gyakorlattól eltérően, még például a szegedi köz­központi irányítással Buda- pont is. Sajnos azonban eb­pesten készül. Az elmúlt ben az évben a szegedi táv­evekben komoly gondot oko- beszélőhálózat bővítése még zott — főleg a vidéki tele- annyira minimális, hogy csak tankönyvek készítésénél — a éppen arra elegendő, blzto­könyv szerkesztése és nyom- sítiák a Hódmezővásárhely­dal kivitelezése isi A fővé- ről átjövő hivatalok szegedi roeban külön névazerkesztő távbeszélő-ellátásét Ez pedig hivatal végzi most ezt a elég nagy számot jelent, munkát éa egy speciális mert például a megyeházán, nyomda készíti a telefon- amely önálló központtal mú­Vönyveket Igy a Szegedi ködlk majd, kétszáz távhe­Postalgazgatóságra csak az a szélöt kell biztosítani. Ezért feladat hárul, hogy összeál- a szegedi, mintegy 1300 táv­litea szigorú ábécé sorrend- beszélő Igénylő közül még bői három megye, Csongrád, a Jövő évben is kevesen jut­Ilekfe, Bács-Kiskun távbe- hatnak telefonhoz. Bíztatásul szóló-névsorát azonban el kell mondani. A névsor összeállításánál hogy a második ötéves terv különösen nagy figyelmet során Szegeden ls megoldó­fordítottak a Szegedi Posta- dik n távbeszélőhálózat fej­Igazgatóság dolgozói ls, de a lesztóse. ezért dicséretes dolog ez a lelkiismeretes felkészülés. Mint ahogy dicséretes a vál­lalatnak e fölkészüléssel kapcsolatos, figyelemre mél­tó megtakarítással járó kez­deményezése. A vállalat mű­helyében ugyanis a maguk erejéből ügyes hóekéket mesterkedtek össze, amelye­ket nagy havazások alkal­mával a Skoda locsolóautók­hoz kapcsolva jól felhasz­nálhatnak majd a város ut­cáin a közlekedést akadályo­zó hőmennyiség eltakarítá­sára. S készenlétben áll a lánctalpas traktor is, amely az elmúlt télen egy-egy al­kalommal feltűnt a hóval borított szegedi utcákon ha­talmas, földgyalunak is be­illő ekevasával. ítélet a fehértói halgazdaság két volt vezetőjének ügyében A szegedi járásbíróság teg- totta. A vállalat tulajdonát nap ítéletet hozott Simon képező nádat és szénát el­Pál, volt szegedi halgazdasá- adta és a vállalat rádióját gi igazgató és Németh Sán- elsikkasztotta. Simon Pál dor, volt halgazdasági főág- vádlott tetteivel összesen ronótnus társadalmi tulaj- több mint 70 ezer forint, Né­dont károsító cselekményed meth Sándor pedig több Ügyében. A két vezető közö- mint 55 ezer forint kárt oko­sén 1951-től folyamatosan zott a társadalmi vagvon­közel tíz éven át károsította ban. A bíróság a vádlottak a halgazdaságot sikkasztó- bűnösségét megállapította a sokkal úgy, nogy az eladott társadalmi tulajdont károeí­hal fogyasztói árán felül fel- tó bűntettben, többrendbeli árat kötöttek ki és fogadtak magánokirathamisftás és ár­éi. Ezenkívül a Halértékesítő túllépéssel elkövetett árdrá­Vállalatnak fogyasztói áron gító visszaélés bűntettében, értékesített halat a halgaz- Ezért Simon Pál vádlottat 3 daságnak nagykereskedői évi és hathónapi börtönbün­árotn számolták el. A két ár tetősre, a közügyektől 5 évi közötti különbözetet egymás eltiltásra, teljes kártérítésre között megosztva, saját cél- és 5 ezer forint vagyonel­jaikra fordítottak. Simon Pál kobzásra, Németh Sándort volt igazgató ezenkívül Né- pedig kétévi és hathónapi meth Sándor kikapcsolásé- börtönbüntetésre, ötévi köz­val, önállóan ta folytatott ügyektől való eltiltásra, tel­halórtékesítést fe a beszedett Jes kártérítésre és 5 ezer fő­összeget saját céljaira fordi- rint vagyonelkobzásra ítélte. (15. folytatás.) Borsiczky vigyázzba merevedve hallgatta Baltazár ezre­des mennydörgő intelmeit: Meg vagy te bolondulva? Tessék! Ilyen szennyes Az asszony aprólékosan gondoskodott Borsiczky ről. A fő­hadnagy pedig a mintaférj szerepét játszotta, aki — lobo­gás nélkül ugyan —, de kitartóan szereti hitvesét, figyel­mes hozzá, és igyekszik ápolgatni boldogságát De amíg ennek a viszonynak kezdetén Borsiczky magát a szerelmi kalandot is élvezetesnek tartotta, most mindinkább tuda­tossá lett benne, hogy ez az együttlét merő kényszerűség. Ámbár efféle gondolataiból initsem árult el, és az asszony valóban nem is sejtett semmit Hosszúra nyúlt a kaland, hosszúra a válóper, hosszúra Az új értelmiségnek nagy szerep jut a falu szellemi felemelésében Szegedi egyetemi hallgatók falusi népművelési tapasztalataibál Újdonságnak számít még tett fiatalok milyen nyitott felmérést kaptunk, amely egyetemeinken a népműveié- szemmel és milyen lelkiisme- igen érdekesen világított rá á oktatás, amely egyelőre retes felkészültséggel jártak egy-egy falu fejlődésének nem is kőtelező tárgy, ha- a falvakban, arról igen kel- gazdaság! alapjaira, mozgató nem az érdeklődő hallgatók lemesen meglepő képet nyúj- rugóira is, mint például az kapcsolódhatnak ebbe a tott kedden este tartott be- igen jószemű Beke Lajos jog­munkéba. A Szegedi Tudo- számolójuk. hallgató fejtegetése. De szin­mányegyetemen immár má- Gyakorlati tapasztalatok * ^ÍJK™^® t?T1?EÍS sodik esztendeje folyik ez a 7 r e fiatalok, hogy az általuk szép és rendkívül hasznos ta- Az egyetem több profesz- fellelt problémák, kísértő ár­nulmány, melynek gyakorlati szorának, vezetőjének jelen- nyak, elmaradott gondolko­eredménye csak most kezd léteben számoltak be a hall- dás gyökerei mind a múltba igazán megmutatkozni fe 8atók tapasztalataikról, ame- nyúlnak vissza és éppen az­lassanként kibontakozni. Fő- 1>'®t tíz napon át három bri- xal magyarázhatók, hogy a ként azoknak a gyakorlati gudra oszolva szereztek Tá- szocialista gazdasági bererv tapasztalatszerzéseknek kap- pén. Balástyán és Földeákon, dezkedfe s a vele járó fel­esén latszik ennek eredmé- Amennyire rövid tíz nap világosultság még nem vált nyessége, amelyre az elmúlt megengedte, Igyekeztek a általánossá. Helyesen látták hetekben nyílt először alkal- leghívebben feltérképezni fal- meg valamennyien. hogy ma a szegedi egyetem több vaink fejlődő életét, s ráta- eredményes népművelő mun­hallgatójának. Ezúttal tizen- Pintani a leglényegesebb kát sem lehet addig igazán kilenc hallgató vett részt fa- problémákra. Alapos beszá- kifejteni, amíg a termclő­lust népművelési gyakorta- mólóik tükrözik, hogy több- szövetkezeti fejlődés nem ton fe hogy ezek a mond- nyire helyesen látják az új- ve2et teljes eredményre, hatni úttörő munkát kifej- Jéalakult fe jelenleg is fej- . . . , . lődés útján lévő falvak éle- Tartós kapcsolatok tét, eredményeit, gondjait Hasznos megállapításai* Észrevételeik hasznos segít- mindegyikét nem adhatjuk séget Jelenthetnek arra lile- itt közre, hiszen szinte kis tékes szerveknek is, akikhez tanulmány alapjait képezhet­helyes lenne eljuttatni a fel- nék, mint ahogyan — remél­jegyzések egy-egy részletét jük — képezik is majd előbb Ne gondoljuk ugyanis, utóbb. Arról azonban feltéi­hogy afféle -tudóskodás*, lenül dícsérően kell még pusztán tudományos érdek- szólnunk, hogy nem egyszeri lődés volt e fiatal tanár, jo- -kirándulás* volt ez számuk­gász, orvos, vagy vegyész ra, hanem állandóbb kapcso­hallgatók falusi útja. Sokkal tat alapjait vetették meg e tudatosabb fe gyakorlatibb tíz napban. Koós Ilona jog­volt ez az út — ez világlott hallgató például elmondotta, ki a kedd esti megbeszélés hogy a harmadéves Jogászok egész légköréből. Erről szólt KISZ-szervezete látogatásuk dr. Káldor János adjunktus, nyomán felvette a kapcsolJ­e népművelési oktatás egyik tot a tápéi TtszataJ Termelő­vezetője is, aki rávilágított e szövetkezet fiataljaival. Tóth munka alapvető céljára. Ez László bölcsészhallgató ez­pedig az, hogy egyetemi hall- után minden héten kijár Tá­gatómk már tanulmányi éve- péra, hogy segítse a könyvtár ik alatt megismerjék azt a munkáját, Elek Sándor társadalmi szerepet, amelyet ugyanitt a tánccsoportnak se­majd esetleg községeinkben gít, Baki Ágnes mesedélelót­kell betölteniök. S ezzel töket tart majd kint a falu­együtt így formálódhat kl a ban. Ugyanígy Balástyán is falu új értelmisége, amely- már Járt kint látogatásuk óta ben nemcsak a pedagógus Deák Éva természettudomá­v állal jelentós társadalmi fel- nyi kari hallgató ls. És so­adatokat, — mint ahogy saj- rolhatnánk többek nevét is. nos napjainkban még a leg- akik vállalták a rendszeres több helyen találjuk —, ha- kapcsolatot, segítést a falu nem a falu egész érteimisé- életének előbbrevitelében. [ ss i^tfalt^falis • felemelkedésének ügye mel- S talán nehéz is lenne e5* • lé. dönteni: ki segít kinek? Köl­KSzSs munkára esönöe a haszna e látogata­soknak, sokat, nagyon sokat van szuKseg tanulnak a ma még egyetemi Igy látják ezt a fiatalok ta, éveikben járó értelmiségiéin k •amint arról a többi között a és örömmel fogadhatják *?« ; különösen agilis Léle Rozá- Rítségüket a falvakban is ;lia bölcsészhallgató szavai is Lehet, hogy e segítség sok­• tanúskodtak, aki a Földeákon «zor csak apróságokban nyi­• jért brigád tagja volt -Olvan tatkozik meg, de felbecsül­: problémákkal kerültünk hetetlen az értéke annak az •szembe — mondotta —, ame- erős szálnak, amely így ki­; lyeket három-néffir év múl- alakuL •va, amikor végzünk, kint az Tavaszra — a tervek sze­méletben nekünk is meg kell rint — már három megyébe, ;majd oldanunk. Láttuk, hogy Csongrád, Bács-Kiskun és •a oroblómákkal csak akkor Békés megye több községébe : tudunk sikeresen megküzde- -rajzanak ki* a Szegedi Tű­in!, ha a falu jelenlegi értei- dományegyetem hallgatói, va­1 misége közös munkát fejt ki. lószínűleg mintegy ötvenen. •Ez a közös munka feltéíle- Ujabb értékes eredmények irtül eredményes lesz, ha párt- várhatók e munkától, amely ;fe s KISZ-szervezet, a ta- Jelentós hozzájárulás a falu ; náci támogatásával párosul, szellemi felemeléséhez és a ls vele összhangban folyik.- néphez hű, népi értelmiség : Egyik másik beszámolóból kialakításához. • valóságos szociográfiai adat- . X* 2. Rádióműsor dolgokba keveredni, piha! Tesaók? Nem sül kl a szemed, az arany iránti vágyakozás. Borslczkyt mélyen lehangolta a fél város a szájára vette a nevedet! Te uniformist vi- « háború menete ls. A szovjet seregek már az egész Ti­solsz! Tessék? * szántúlt elfoglalták. Budapesten mar meglehetősen nyíltan ' Az ezredes dúlt-fúlt, sebes léptekkel járkált a szobá- brezéltek atról, hogy az erőszakot nem lehet feltartóztaini. ban és folyton a főhadnagy orra alatt hadonászott. Bor- Október 15tén Horthy kormányzó átadta a hatalmat a nyi­s.czky megfeszítette figyelmét Hogyan vágja kl magát? tasoknak, ő pedig Hitler vendégbaratságaba távozott Mind­Lem, nem adhatja fel a harcot a pallér aranyáért, azt ezmagávalhozta a^ veszelyt, hogy a most még nyugo­niár reml dalmas csókavári helyőrség is előbb-utóbb felkerekedik. — Hogyan jutott estedbe összeállni azzal a perazóná- Lehet, hogy Baltazár ezredét egy szép napon riadóztatták, valL tessék? — kiabált az ezredes. kiviszik a frontra fe bevetik. De lehet, hogy csak áttele­— Ezredes úr, alázatosain jelentem, én szeretem azt a pí«k. Egyre megy, mert így is, úgy is kicsúszhat a keze hölgyet fe szándékomban áll feleségül venni. közül az átkozott pallér aranya! S ez az érzfe napról napra — Micsoda? Hölgy? Megőrültél, tessék? Egy ilyen há- f°kozta a főhadnagy njmgtalanságat Nem, ez a sok erőfe­snsságba sohasem fogok beleegyezni! Ehhez tártad magad. nem veszhet karba. Valamit ki kell te álntá. I elépnl! Tessék? Ezekben a gond terhes napikban Matejkáné gyakran Borsiczky megszeppenve távozott a kihallgatásról. Ez faggatta a tisztet, vajon mi bántja? De Borsiczky iparko­már nagy baj. A mennykő csapjon ebbe a randa pletyka- dott megnyugtatni az asszonyt Még ez az alakoskodás ta... fészekbe, itt mindenki össze-vissza locsog. Az ezredes már Matejkáné azonban maga ls kitalálta, mi bántja Borsiczkyt Igazán eléggé exkluzív körökben forog, mégis a fülébe Borsiczky egy teli napon jókedvében találta Baltazár jutott minden, ráadásul rémtörténetté kerekítve. ezredest Rászánta magát hogy közbenjárását kén a váló­Perlaky zászlós ebben a helyzetben ta felvillantott meggyorsításához. Az ezredes hajlott a kérésre. Végre egy reménysugarat- kitűzték a tárgyalást. De az a tárgyalás korántsem töltötte — Tudod mit, öregem? Nincs más hátra, írj a pápá- ** a főhadnagy mohó reményeit Matejka fe Matejkáné nak. Ha a papa közbeszól, majdcsak megszelídül az ez- kozös megegyezéssel kívánták a házasság felbontását, s en­nek a bíróság helyt ta adott Bondcrtr )»pott a pompás Ötleten. Még aznap megír- .. Pf,».köz83. szerzemény felosztása dolgában hiába ho­ta Borsiczky-papénak, hogy a finis előtt micsoda vész fe- 1 , ,et " bíróság. nyegetí. Matejka konokul tagadta, hogy bármiféle vagyona vol­Borsiczky-papa gondterhelten olvasta fiacskája levelét na- „ , „ . , , De az 6 homloka sohasem borul redőkbe ok fe eredmény ^^^ÚTié e**1*™* tűnő allitásait a bíróság nem rélküL Két hét múlva egy piroslampaszos nagyság érke- F1®"*"3 figyelemre, mert a pallérnak semmiféle lrimutat­eett a honvédelmi minisztériumból, s meglátogatta Balta- 0?tó ingatlan vagy Ingó vagyona sem volt Sem a telek­ear ezredest. Az estét együtt töltötték. Baltazárt meglepte, Konyvbefo sem a takarékban nem szerepelt a neve. hogy a tábornok melegen érdeklődött bizonyos Borsiczky , Matejka ne a váióperes végzéssel a kezében elájult. Bor­Albert főhadnagy sorsa iránt Mintha csak a keresztfia fczky tehetetlen dühre gerjedt. Pokoli csávába került volna... Baltazár belátta, hogy leghasznosabb lesz, ha di- Legszívesebben kitekerte volna a pallér nyakát. Napokig cseri segédtisztjét De azért megemlítette, hogy ép„ ®»vát sem lehetett venni. Most mit mondjon a világnak, pen bajlódik a fiúval, rossz házasság fenyegeti. A mlt az ezredesének, aki még gratulált ta a sikeres fejle­tábomok azonban a legnagyobb jóindulattal nyűg- menyekhez, s a közeli házassagköteshez. Mondja, hogy a . tatta meff Rjltjivíirt how ó ehhen a kécyillö frievhen paíIer aranya nélkül esze ágában sincs házasodni? Egy- toeli harangszó, hírek, ldójArás- gi Találkozók dalaiból. 17,20 Ko­előtte. Baltazár ezredes furcsának tartotta ugyan a tábor- F^Vu T! ^ F^1 .í1 most ^nnie. Meg Per- — nok álláspontját, de természetesen habozás nélkül magáé- S"1 sen\kérb€tx tó006®^, neki sem mondhatja el, hogy va tette. És Borsiczky Albert megint áldhatta a papa c.so ml0dfz a Pénzsovárság jegyében történt dilatosan hosszú kezét, amely mindenüvé elér... Bizo- ^„xlV^ Lz^ *íe]ét Hajnalig mulatozott a víg cim­nyosan dörmög szegény, sokba kerülhetett neki ez a ta- bogy bomok! látogatás é.s a kicsorduló jóindulat ^^Itf^T- ^u™ ^tbe«f!tt.elhatóroz" Borongós ősz szakadt Borsiczky Albertra. Az az em- * bogy tóg«aI-korommel harcolni fog Borsiczkyért. Har­ber volt. aki szívósan fe rendületlenül tud küzdeni cél- . v Amikor Borsiczky meglátta az asszony metsző, hideg CsOtOrtfik mai trilógia. 20,flfl Es« krónt­KOSSUTH-BADIO ka. ldőJArrtajelentés. 20,20 Ame­4.24 Kákóczl-lnduló. 4.M Hí- rlkal Elektra, in. rész. 21,3S • rek, ldöjárásjelentés. 4,58—7,59 IÍJ. Magyart Imre népi zeneka­I Vidáman, frissen. Közben: 5,20 ra Játszik. 22,00 Hírek. Idöjéráe­• Hírek, időjárésjelentés. 5,45 Hir- Jelentés. 22,15 Zenekari hangver­idetőoszlop. 6,00 Falurádió. 6,35 sony. 23,30 Tánczene. Közben: •Néhány perc tudomány. 4,59 24,00—0,10 Hirek, ldöjárásjelen­1 Időjelzés. 7,00 Hírek, Időjárás- tés. 0,30 Himnusz. J jelentés. 7.10 Uj könyvek. 7,34 PETOFI-RADIO »Színház-, hangverseny- és mozi- t,00 Reggeli zene. 4,34 Sztb­I műsor. 7,59 Időjelzés. 8,00 Mű- haz-, tárlat- és hangverseny­• sorismertetés, ldöjárásjelentés. 8 műsor. 6,50 Torna. 8,00—8,10 HJ­I őrs 08 Technikai szünet. 8,10 relc> ldöjárásjelentés. 14,00 Idő­• Daljátékok zenéjéből. 8,55 Edes járás- és vízállásjelentés. 14,15 r anyanyelvünk. 9.00 „Millió szí- Elleen Farrel operaáriákat éne­ved égbe emeld..." 0.40 Na- kel_ 14 40 Radnóti Miklós ver­• plrenden... 9,45 Jacquellne Ke. 1445 szovjet népek zenéjé­• Francois énekel. 10.00 Hírek, ből. 15.10 A külföldi satjó ha­• lapszemle, ldöjárásjelentés. 10,10 sabjalról. 15,20 Operettrészletelt­•Zenés ajándékműsor a MAV ig.oo Hírek, ldöjárásjelentés. 16 • pécsi Igazgatósága dolgozóinak, óra 05 Farkasok közt védtelen, í 11.00 Régi városok — hajdani Regényismertetés. 16.35 A XVL • emberek. 11.30 A három narancs század kóruszanéjéből. 16,50 1000 • szerelme. Operarészletek. 12.00 Szó oroszul. 17,00 A Vlláglfjüaé jaiért, s minden egyebet alá tud rendelni ezeknek a cé- ^„" Y, , - ,aziassTOny ™ewzö, mneg lóknak. Mégis, d múló idővel megfakult a Matejkánéval '"^íí !<>,é> mmt,egy k^Penge kezdett kaland sró-Próge. A/, éraelmek hőfoka erősen lelő- ^<>bb^M,ntha lupnotizábta ez a nő. badt. Matejkáné ugyan változatlan ragaszkodással vette kö- „ ~ vaf adod,fel a küzdelmet? - szí­rül, s odaadó volt, akárcsak viszonyuk kezdetén. Vadházas- ^^ZO A ^ ÍOrrÓk l?dulatífL ~ ^tatalom van a ké­tágúk mégis megszokássá kopott. Ugy éltek egymás mel- zedbcn! A paUér 18 a hataüriadban van' Kényszerítsd! Wétt, mintha már nyolc-tíz esztendeje házasok volnának, ÉFoött kőwj • nóták. 13.00 Ezüstkalászos í;at- rásjelentés. 18,05 Lágymányosi • datanfolyam. 13,20 Zenekari mu- ásatások. 18.25 Heti hangvar­• zsika. 13.50 Ezüst mese. Ver- senykalauz. 19.00 Hírek, ldőjá­Jsek. 14,00 Zarkovitz- Mnrtlny: rásjelentás. 19.05 Tánczene. 19.35 • Fantázia régi malúdiákrs. 14,30 Ezüstkalászos gazdatanfolyam. • A korszsrű üzemvezetés. 14,40 10,55 jó éjszakát, gverekek! 20 • HSndel: Két szonáta 15,00 Hl- óra Chopin-zongoramüvek. 20,20 írek. közlemények. 15.08 Időjá- Muzsikáló atomok. 20.30 Előszó­• rásjelentés. 15.10 Ábécédé... 15 val — muzsikával. Köztien: 21 • óra 30 A holnap küldöttel. 15 óra-21,05 Hírek. 2.1,00 Hirek. ldö­•óra 50 Egy falu — égy nóta. járásjelentés. 2.1,15 Műsorzárás. • 16,55 Műsorismertetés. 17.00 III- , ... . J rek. külpolitikai kérdésekre va- 14 4»IZ!0mU40r • laszolunk. ldöjárásjelentés. 17,15 11,00 Karácsonyi vásár 18,30 • Loyola rendje AzsiabRn. 17,30 Zenekedvelő gyerekek klubja Osváth Jtilla énekel. 17 óra 19.15 a Jövó hét műsora 18.20 50 Lányok, assxonyok... 18 TV-hlradó. 19.35 Tokió. Úti­éra 05 Szív küldi szív- beszámoló. 20,00 Gluseppe dl nek. 18,39 Ifjü figyelő. 18,55 stefano énekel. 24JO Apák ée •» ámíflksl Elektra, n. rési. Dré- fiúk. Szovjet fcm,

Next

/
Oldalképek
Tartalom