Délmagyarország, 1960. december (50. évfolyam, 283-308. szám)
1960-12-15 / 295. szám
5 Csütörtök, 1960. december 19. tavasszal egy 6] bárkát küldenek. melyben 150—200 mázsa halat tudnak tárolni a Tiszán, Az újszegedi Haladás gazdáit nem érheti kár A tss-tagok fele kötött háztáji biztosítást Az Állami Biztosító sze- ződést az Állami Biztoeítógedi fiókjának munkatársai val, ami azt jelenti, hogy a végzik a magánvagyon- háztáji gazdaságát ért béfés magánszemély-biztosítás miféle károsodás esetén — mellett a szocialista szektor- tűzeset, jégkár, vizkár stb. hoz tartozó üzemek, válla- — az Állami Biztosító meglátok és termelőszovetkeze- téríti a károsodás értékének tek biztosítását is. A szegedi jelentős részét, termelőszövetkezetek gazdái Lényegesen kisebb volt az általában bizalommal kötőt- érdeklődés a háztáji biztotek szerződést az Állatni Biz- sítás iránt a Rózsa Ferenc tósítóval. Különösen az úgy- Tsz-ben. Az utóbbi időkben nevezett -háztáji biztosítás- azonban itt is. többen könak* volt nagy sikere. AZ töttek már szerződéseket. ... „ : _ . Ugy látszik, a Rózsa Ferenc újszegedi Haladás Tsz tag- Tsz ezen a%erületen ls mí,_ jainak 50 százaléka kötött tó versenytársa akar lenni ilyen háztáji biztosítási szer- a Haladás Tsz-nek. Tegnap megnyílt a Marx téri új, korszerű halcsarnok Szeged épülő, új várna- rűlettel bővült tenyésztőteregyedében, a Marx térre lepen annyi hálát nevelnek, réző nagy bérház földszint- mely bőségesen elegendő a jén új halcsarnokot építet- lakosság, sőt a környező tek. A közel félmillió forin- megyék fogyasztóinak ellátóé költséggel készült he- tására ts. Ezt követően FöllvUlget„ ko"zfű ,b!rend£ dényi Sándor, a Halértékenssel láttak el, melyet még ' ' . tovább bővítenek. Vízhűtés BÍto vállalat kozponti iga*sel, elektromos hűtőszekré- g«tója közölte, hogy a széniekkel lehetővé teszik a gedi kirendeltség rés2ére sregedi meleg artézi víz ellenére is a halak tárolását. Naponta 25—S® mázsa halat tartalékolhatnak Itt a fogyasztók részére. A tágas, modern halszaküzlet megszünteti a korábban jól isméit sorbanáliást — főleg csúcsforgalom idején. Többszörös a kapacitása, mint a régi, Mikszáth Kálmán utcai üzletnek, me1 tó szintén megtartanak, kiegészítésképpen. Az új halas boltot ünnepélyesen nyitották meg tegnap, szerdán délben. A nyitásnál megjelent Főidényi Sándor az orF./ágos Halértékesítő Vállalat igazgatója, a tanács és más igazgatási szervek, valamint a fehértói halgazdaság és a Kossuth Halászati Szövetkezet képviselője. Főidényi Sándor bejelentette, hogy az új csarnok a tervszerű fejlesztés eredménye. Évrffl évre emelkedik a halfogyasztás és tenyésztés is. Ezeket a növekvő igényeket kívánjók még jobban kielégíteni, s E szegedi új létesítményt követi a második ötéves terv során a bajai halcsarnok bővítése és a békéscsabai k irendeltség létesítése. Jeli nleg ugyanis még mindig Szegedről szerzik be halszükségletüket a Békés megyei vendéglátóipart vállalatok, s a lakosság szükségletelt kielégítő földművesszövetkezetek. A megnyitó ünnepségen Horváth Károly, a fehértói halgazdaság igazgatója bejelentette, hogy a gazdaság most téltől kezdve még nagyobb mennyiségű halat szállít a vállalatnak, s a 920 kataszteri hold teAz Utasellátó Is készül ® nagy forgalomra A Utasellátó Vállalat is száffló! azzal, hogy karácsony táján a szokottnál lényegesen nagyobb lesz a forgalom, s erre fel is készült A szegedi utasellátó pavilonjában és a szegedi vonalakon közlekedő vonatokon ajándékcsomagokat árusítanak, amelyek különféle édességet, játékot, kisebb ajándéktárgyakat tartalmaznak. Déligyümölccsel töltött zacskókat is forgalomba hoznak, s ezeket a csomagokat a mozgóárusoknál is meg lehet majd vásárolni. Karácsonyi meglepetésként az Utasellátó Vállalat fővárosi központjában -Élmény* néven tejcsokoládét és -Utas- elnevezésű citromszörpöt hoznak forgalomba. Áz étterem és az étkezőkocsik részére több mázsa húst, halat, vágott baromfit és több ezer pár virslit kap a szegedi utasellátó, hogy kielégíthessék az igényeket. Külön érdekesség lesz a zóna-disznótor; a hurkából, kolbászból készült csemegetálat még a söntésben ls megkaphatják hamarosan az utasok. Pusztaszeren egy nap alatt száz dolgozó paraszt választotta a szövetkezést A községben eddig 410 parasztcsalád írta alá a belépési nyilatkozatot Jó! sikerült kulturális est a Szakszervezeti Székházban A Móra Ferenc Iparita- tanulók játékát. A jelenet nuló Intézet kulturális cso- el6tt Lé^t sándor néhány portja jól sikerült házibe- kedves versét is hallottuk, mutató kereteben adta elő az intézet nevelőjének, Lénárt Sándornak Túlsó patton című egyfelvonásos darabjót a Szakszervezeti Székházban. A jelenei a Nagy Októberi Szocialista Forradalom napjaiban játszódik Oroszországban, ahol a Volgán túl még a munkásnyúzó földesúr hatalmaskodik, bebőrtönzi öntudatra ébredt munkásait A bájos Marina a kegyetlen vihar ellenére a túlsó partra akar átjutni az öreg halász segítségével, hogy segítséget kérjen a forradalmároktól, akik odaát már kivívták szabadságukat Közben az elkeseredett aszszonyok a kastély felgyújtásával megmentik a bebörtönzötteket s azok méltó bosszút állhatnak kegyetlen zsarnokukon. Mihail, a kiszabadult gépész rátalál szerelmére, s együtt harcolnak tovább a végső győzelemért A lelkes, fiatal kulturális gárda ügyesen oldotta tneg feladatát: jól átélte szerepét, megérdemelte a közönség lelkes tetszésnyilvánítását A szereplők közül különösen ki kell emelni Ördögii Erzsébet, Török Jenő, Llbor Imre és Szepesi József ipari Pusztaszeren is az egyéni gazdák tömegei választották már a szövetkezést, hogy eltűnjenek a mezsgyék és létrehozzák a szép szocialista gazdaságokat. A községben egyetlen nap alatt kereken száz újabb dolgozó paraszt család választotta a szövetkezést. Este egymás után jöttek a tanácsházához az agitátorok és hozták áz újabb belépés! nyilatkozatokat. Az egyetlen nap alatt a századik belépő ld. Kulman István 7 holdas dolgozó paraszt, volt, aki Poronkai Sándorfal, a járási pártbizottság munkatársával tanácskozta meg a szövetkezés dolgait Jó pár egyéni ga2da, ld. Szeri Imre és mások a sáros, zimankós idő ellenére is bejöttek a tanácsházára, hogy ott írják alá a tszbe szóló belépési nyilatkozatukat. Több egyéni gazda községi tanácstag, például Tasi József, aki 5 hold 800 négyszögöl földet művel, szintén útnak Indult tannyájából a tanácsházára. Odaérve ezt mondta: »Eljöttem ide, hoffy döntésemet aláírásommal is megpecsételjem*. Igy gondolta ttt Fodor [ Sándor bácsi, 9 holdas dolgozó paraszt is, és odakanyarintotta nevét a belépési nyilatkozatra. Nemcsak ö, hanem a felesége és Margit lányuk is kijár majd dolgozFodor Sándor 9 holdas dolgozó paraszt elment á tanácsházára és ott Irta alá a tsz-be szóló belépési nyilatkozatát, amelynek kitöltésében Nagykovácsi János, a tanácstitkár segített. egyéni korunkban. Ha így együtt, akiknek a neveit teszünk valamennyien, ak- hosszan sorolhatnánk. kor nagy gazdaságunk min- Tegnap, szerdán este Sédig csak előre halad. bők József, a községi tanácsSzinte óráról órára szapo- elnök legfrissebb adatokat rodnak az új útra térő közölt. A Pusztaszeren élő, ni a szövetkezetbe. Sándor egyéni gazdák. Nehéz volt a mintegy hétszáz családból — bácsi és a felesége együtt döntése Borka Józsefnek, az a Petőfi Tsz-ben dolgozó állapították meg: Arpédhalmi dűlőben élő 9 családokat leszámítva — — A tsz-ben is olyan szor- holdas gazdának is, de már 410 család választotta már galommal dolgozunk, mint túl van rajta 6 is, mások Ital a nagyüzemi gazdálkodást. -elöregedése*. Tervezés társadalmi munkában Dunántúl már havazott Egyiptomi sötétség uralkodott Budapesten A sarkvidéki hideg légtö- tásra. A meteorológusok szerint kettős oka volt a szinte egyiptomi sötétségnek: a főváros fölött körülbelül 3—4 kilométer vastagságú felhőréteg helyezkedett el, s a felhő alatt még vastag füstsüveg is képződött, ami olyankor szokott megjelenni Budapest fölött, ha a gyárak füstje, korma és a fűtésből származó szennyeződés megreked a budai hegyek előtt. A várható időjárásról elmegeket felénk sodró, rendkívüli erejű szélvihar hétfőn délután hirtelen elállt és a Földközi-tenger, valamint az Adria térségeiben kialakult ciklonrendszer enyhe, szubtrópusi levegőt sodort hazánk fölé. A Meteorológiai Intézet központi előrejelző osztályán adott tájékoztatás szerint ennek köszönhetjük a keddi és a szerdai kiadós esőzéseket. Míg azonban az ország keleti és északi vidékein lan- mondták a meteorológusok, gyos esők voltak csak. a Dunántúl nagy területein havazott. hogy a nyugaton tért hódított hideg légtömegek közeledésére kell számítanunk, Budapesten szerdán reggel valószínűnek tartják, hogy a nehezén virradt meg: több következő napokban fokozahelyütt még 9 óra után is szükség volt az utcai világitosan ismét a szokásos szint j re száll a hőmérséklet. Az olcsóbb építkezés szolgálatában Szép feladatokat végez a Szegedi Tervező Vállalat KISZ-szervezete A Szegedi Tervező Válla- épületek légköbméter súlyá- lehetne Csökkenteni az épftlat KISZ-szorvezete a város nak megállapítását. Ezzel tu- kezesek idejét. Csak a megegyik ^legöregebb* KISZ- lajdonképpen országos fel- bízatást várják, alapszervezete Nem múltját adatban segítenek, mert szer- Társadalmi munkával elkétekintve Idős, hanem azért, te az országban most foly- síftik majd egy Ifjúsági ház mert 38 tagja mér mind be- nak hasonló munkák. A ta- tervrajzát, ée ott műszaki irétöltötte 25. életévét E válla- pasztalatok szerint ugyanis az nyitást is végeznek. A KI3Zlatnál ugyanis technikumot épületek Igen súlyosak, sezt szervezet véleménye szerint és egyetemet végzett embe- csökkenteni kelL A súly e nagy feladat megvalósítárek dolgoznak, s ezzel ma- csökkentésével jelentős meg- sához az ő erejük kevés, gyarázható a KISZ-szerVezet takarítást érnek el majd az Nagy, országos mozgalommá alapozási munkáknál. 50—60 kellene ezt szélesíteni. A tervdokumentációt tanulmá- Szegedi Tervező Vállalat kinyoznak át, dolgoznak fel, s szesel e mozgalomban nagy majd erről Jelentést készí- szerepet vállalnának magukE helyzetből eredően a ^ancsak a kongresszus Kezdeményezésük figy^ Tervező Vállalatnál nehe- tiszteletére a műszaki cez- lemre melto, s a szegedi zebb a dolguk a KISZ-veae- tálynak nyújtanak majd se- KISZ-bizottság örömmel főtöknek, mint más alapszer- gítséget a kiszesek. Vállal- gadta és támogatja javaslavezetbén. A tagok azonban ták, hogy a különböző építő- tukat mindenben segítik a vezető- anyagokból mintákat gyűjteség munkáját Szeptember nek össze, s ezt állandó gyűjvégén, a KISZ-Vezetőséget töményként a tervező fflérújraválasztó taggyűlésen is nökök rendelkezésére bocsátsok hasznos javaslatot Mond- ják. tak el, melyeknek megváló* A Szegedi Tervező Vállasítása al új vezetőségre és lat pórtszervezete komoly természetesen a tagságra vér. pártmegbízatést adott a A KISZ-szervezet munka- KISZ-szervezetnek, s ez váltervében kevés műsoros laJta a tervek minőségi és klubest szerepel, annál több mennyiségi ellenőrzését. A a komoly, az egész Csongrád kijelölt terveket a KlSZ-tamegyét érintő építési, terve- gok alaposan átnézik, s elzési feladat megoldásának lenőrzik, hogy minden megsegítése. A Csongrád megyei van-e a tervdokumentációKlSZ-bltottság komoly fel- ban. adattal bízta meg a Tervező Vállalat KISZ-szervezetét, s Jobb építési módszerért a fiatal mérnökök szívesen / , vállalták ezt. Társadalmi Map ez elmúlt évben is munkával készítik el két köz- eredményesen dolgozott a ség, Deszk és Csanádpalota KISZ-őrjarat. Napközben 15 éves községfejlesztési ter- többször végigjárták a muhkatermeket, ellenőrizték, ki Egyébként a KISZ-szerve- h°Syan használja ki munkazet már eddig is jelentős ter- idejét. A hibákra azonnal vezési munkát végzett el felhívták a dolgozók figyel, , . , ,, , „ . mét. Ezenkívül a tapasztalt társadalmi munkában. Első hibákat a vállaIat naPy kf>1_ ilyen munkájuk volt a To- lektívája előtt megbeszélték, rontál tér rendezése, azután Idén ismét felújítják az őrelkészítették a román em- Járatokat. M*™ A vállalat KISZ-tag mérlékmű tervét. Most dolgoz- nökei országo6 jelentőségű nak a fiatal mérnökök az ésszerűsítésen dolgoznak. Áz Ifjú Gárda ifjúsági város állami, valamint a magánegészségügyi házának tervén erőből épülő családi há2ak is- építését szeretnék olcsóbbá tenni és meggyorsítani módszerükkel. Elképzeléseik szeA KISZ-kongresszuS tisz- rint az "^"^ezett téglateletére a KISZ-szervézet vál- blokk-rendszerTel, előregvarEzer méter gyalogjárdát köveztek kl Petófiielepeo E2ef folyóméteren készítettek ez ideig Petófitelepen új, tégla gyalogjárdát, illetve újították fel a régit az utóbbi hónapokban. A II. kerületi tariáca a községfejlesztési alapból jelentós ösz sreget fordított a rrvunkáv lakta Petöfitelep fejlesztésére ebben er. évben ls. Tudják ezt a telepen lakók rá meg la becsülik a tanáca segítőkészségét. Erre vall, hogv például az ezer folyóméter .gyalogjárdából 595 méteres szakaszon a kövezést ls ók végezték el, a tanácwiak csak a szükséges tégla és homok helyszínre Szállításáról kellett gond'tikodul a. Tanulhatnának áldozatvállalást a város lakói közül sokan a petőfitelepi munkásoktól. Vállalás a KISZ'':ongresszusra A „beteg" tollak műhelyében Új gépükkel egészítik ki a Finommechanikai Vállalat tuitfitoll-résziegét A munkaidő szinte minden máhyaik kiállítása legalább pillanatában -telt ház* van olyan szép, mint a vllágszéra Finommechanikai Vállalat te ismert Parker-töltőtollak töltő toll-részlegének Kígyó fazonja. S akik vásárolnak utcai üzletében, illetve mű- ezekből a tollakból — márhelyében. Diákok, derűs és pedig a részleg forgalmának komoly arcú felnőttek vár- egy nagy hányadát az áltaják, hogy átadják, vagy visz- luk készített tollak eladása szakapják javításra szoruló, Jelenti —, azok meggyőződilletve kijavított töltőtollal- tek a töltőtollak kiváló rrt-tkat. Ez a megszokott, álta- nőségéről is. Ráadásul a lános kép fogadja a Finom- részleg dolgozói elkészítik a mechanikai Vállalat töltő- sajátságos — átíró, vagy toll-részlegének üzletébe be- nagy mennyiségű tintát belépőt. Átlag napi 120—150 fogadó és műszaki célokat. javíttató fordul meg az üz- szolgáló — rendeltetésű tőileiben, illetve kapja vissza lakat is, egyre nagyobb egy-két nap múlva elkészült mennyiségben. tollát. Aki pedig golyóstol- A részleg gépparkjának Új lát akarja megtöltetni, per- egységekkel való kiegészíticeken bélül kiszolgálják. se, az anyagellátás szerveA pontosan és lelkiisme- zettsége és biztosítottsága rétesen elvégzett javítások reálissá teszi azokat a szép azonban csak egy részét Je- terveket, amelyeket a F1lenti a részleg dolgozói te- nommsebanikai Vállalat tölvékenységének. Ami leg- tötoll-résZlegének fejlesztéalább ennyire lényeges, az sére, gyártmányai VálasZtéaz új töltő, és golyóstollak kosságának szélesítésére az készítése, amelyre a részleg elkövetkező hetekben és hóegy évvel ezelőtt rendezke- napokban megvalósítani kédatt be. Dicséretükre legyen Te^TTáJ^gmondva, nagyon szép töltő- rendelőinek lalta a W9R nemrégiben épített tott latelemekkel jelentősen tollakat készítenek s gyárt- gót. bizalmát.