Délmagyarország, 1960. november (50. évfolyam, 258-282. szám)

1960-11-27 / 280. szám

Vasárnap. 1060. november 27. 6 SAINT-JOHN PERSE Az új Nobel-díjas francia költőről A világ irodalomkedvelő­it — úgy vélem — meglepetésként érte az iro­dalmi Nobel-díj odaítélése, mert olyan nevet röpített fel a - hír szárnyán, mely eddig rsak az egészem -bennfente, sek- előtt volt ismeretes. A francia irodalmi Nobel-díja­sok sorában (Sully Prod­homme. 1901, Frédédls Mtst.­ral. 1004, Romáin Rolland, 1915, A na tőle Francé, 1921, Henri Bergson. 1927, Rogen Martin du Gard, 1937, André Gide, 1947, Francois Mau­riac, 1952, Albert Camus, 1957) Saint-John Perse a ti­zedik. A végső szót nyilvánvaló­an az Idő fogja kimondani, hogy a Nobel-díj odaítélése helyes volt-e, ettől függetle­nül a költő életrajza sok mindent megértet. 1887-ben született Guade­Toupe-ban (a Francia Antil­lák egyik kis szigete). Jogi tanulmányai elvégzése után diplomáciai pályára lépett. A francia külügyminisztéri­um magasrangú tiszvlselője­ként öt évet. tóit Pekingben, majd Washingtonban műkö­dik. aztán Aristide Briand kabinetének főnöke, később, 1033-tól 1040-ig a francia külügyminisztérium főtitká­ra. 1940-ben visszautasítja a Vichy-kormánynak Washing­tonba szóló nagyköveti meg. bfzatását, Ttondonba távozik, s innen egy év múlva Wa­shingtonba megy, hol a kongresszus könyvtarának -'^.megtudta a hírt: -Na hez — mint a két világihá­P/uies — Esők Az eső vándora ülést tart a Városon, Egy korai korállsziget rózsanászra bukkan fel a kavargó vizek kék tején, Es a meztelen Eszme, mlnt a hálót vető gladiátor, fésüli a nép kertjeiben lányos, lobogó haját. Zengjed, ének. vizek árverésén a témát, amely oly közel fenyeget, Daloljad, költemény, vizek kürtszavánál a témát, amely a vadászok gyűrűjéből kiszökött. Költői szabadságot a profétihus Vj szivén, Aranyszínű magriigyek kibomlását lápok barna éjjelén Es ágyamat, mely, oh cshlásl oly álom pórázára kötve, melyben kivirul, kibomlik s ide-oda hajlik a dal obszcén rózsaszála. Nevetésem rettenetes Nagyura, ime a vadhúsízű föld, mely füstölög, íme a szűz víz alatt az özvegy agyag, a föld, az álomtalan férfiak lábnyomától lemosottan, Es egészen közelről, mint a bort megszimatoltan, nem idéz-e elő emlékezet vesztést ? Nagyúr, nevetésem rettenetes Nagyura! ime az álom fonákja olyan e földön, Mint a' meredek dünék morajló válasza a forrongó tengereknek, ime, ime A föld a mivelésre, az újszülött óra pólyáiban, és a szívem, amelynek egy furcsa magánhangzó a vendége mostan. . Fordította: MADÁCSY LÁSZLÓ tett magának béklyótlan fantáziájának furcsa és ne­hezen követhető képeivel. laudel talán neki is ' szánta azt az egykori megjegyzését, hogy -az em­ber nem lehet egyszerre időközben megfosztotta fran- művész, lrányzat függvényé költő és Franciaország nagy­c,a ál 1 ampolgarsagatol, va- ^ eredóJe a Mindenkori tár- követe*. Mintha a »maga­^kobozta és a be- sadalmi 4„apotJlak. A kapi. sabbrendu* költői stílusnak csületrenddel kitüntetettek taligta életforma gyakran kategóriája jutna ki­melegágya a. művészeti fejezésre jröltésretébem me­gyon örülök*. \ magyar orvosé kissé or­bora koeötU diplomáciai ese- tetlenül^u e költöl jelenség '^^;^8klValobb,.nyUga/tl előtt, nem lévén akUv ré­szese a francia költői nyelv­tanácsért. A V.eHy kormány SISSTSI^ÍöS idokozben megfosztotta fran- , i. cia állampolgárságától, va­szakértőjóhez — sokszor és sokan fordulnak ez időben sorából törölte. Madácsy László TELEVÍZIÓSOK Külön szektát alkotnak a tes figyelmeztetés nélkül el­szórakozni vágyó emberek kezd szaladni, Összeül a ku­között. Hogy valaki belépett paktanács és megindul a ta­a szekta tagjai közé, azt ar­ról lehet észrevenni, hogy sehol sem lehet látni a szó­rakozóhelyeken: moziban, színházban, sportpályán, koncerten stb. Egyszerűen "kivonódott* a forgalomból, otthonülő remete lett. Egy­részt azért, mert ha már megvette azt a televíziót, ki is akarja használni, más­részt, mert így sokkal ké­nyelmesebb. Az éter hullá­main bejön a színielőadás, a film, az izgalmas futball­mérkőzés a szoba négy fala közé, nem kell kiöltözködni az asszonynak, ez is a tele­lálgatás, mi lehet az oka Mindenki csavar egyet a készüléken, hátha attól ab­bahagyja az idegesítő sza­ladgálást. Amikor ez nem használ, megindul a körte­lefon a szekta tagjaihoz, hogy vajon az ő készülékük is szalajt-e? Mire a körte­lefon lezajlik, a kép minden külső beavatkozás ellenére magától ismét rendbe jön és minden folyhat tovább a legnagyobb rendben. A né­zők száma egyre szaporo­dik, lassankint betöltik nz egész szobát, sőt még a szom­széd szobába is jut belőlük. vízió nagy előnyei közé tar- Aztán, mint ahogy minden tozik. A televíziósok szeansza al­konyatkor kezdődik. A csa­lád sebbel-lobbal fogyasztja el a vacsorát, az edények és evóeszközök mosogatása reg­gelre marad, mert senki se akarja elmulasztani az adás kezdetét. A lakás ablaksze­mei sorra mind kihunynak, kevesebb lesz a villany­számla, és a sötétben, a kép­ernyőn megjelennek a csáb mosolyú és mindig divatos frizurájú bemondónők és a elmúlik egyszer, a közvetí­tés is véget ér, ismét kigyul­lad a csillár lámpája és ha­zamennek a vendégek. A televíziósokra még az is jellemző, hogy a rádiót, ami eddig kitartóan reggel­től estig szüntelenül beszelt és énekelt, soha el nem fá­radva, mint egyes emberek, most már semmibe se ve­szik. Belefojtották a szót, a hangot és napokra, hetekre kivonták a forgalomból. Ott PAPP LAJOS: kissé pózolva beszélő be- búslakodik, elhagyottan, ár­ván, kisebbségi érzésektől gyötrődve hatalmas, büsz­mondók. dik Aztán megkezdő­a műsor. A kezdő tele­víziósokra jellemző, hogy kén és kevélyen pompázó minden műsorszámot végig- vetélytársa mellett és azem­m m amikor az emberről anarchiának, tartalmi és for. ^e* ,* nagykövetek lírizmu­** beszéltünk, igazi pe- mai szempontból egyaránt. BAának , s x nevezhetnénk? i-én Alexi* Légrr-ről kellett Az. első világháború utáni Annak felenere. hogy ebbeh volna szólnunk, méri a anarchikus költői törekvések a költészetben kétségkívül Saint-John Perse csak fel- a szürreálizmusban jutnak megvan a -dolgok egész vi­vett kültöi álnév (a Saint- teljes mértékben kifejezésre, igának* kozmikus ihletése, John nevet az Antillák szí- melyek az előbbi költői ge- a természet erőinek dicsőité­getcsoportja egyikétői, a nerációk minden addigi mű- se» hogy nluvesza -s/ancíeKa Perse nevelt pedig Persius vészi, erkölcsi, szociális és nemes és tiszta, mégis, fó­ti. u. 34—82) latin költőtói esztétikai elveit sutbarug- lünk: ez a költészet sokáig vette — nem véletlenül —, ják. A háború óriási vágó- csak a „kiválasztott keve­aki merész és emelkedett hfdjától megmenekült ifjú- . . crkölcsvilágú, de gyakran ság joggal lázad ama polgá- seKe<< maraa­homályos írásairól híres.) ri rend ellen, amely Isten Első verses kötete 1908- és a polgári eszmények ne­ban Himnuszok, további mű- vében uszította vérét oota­vei 1924-ben Anabézis. 1946- ni, és segítséget senkitől és ban Száműzetés. 1957-ben semmitől nem vár többé. A Keserűség és 1960-ban Nagy szürreálista költő fütyül az Idők címmel jelentek meg. eszmei mondanivalóra a Mint érdekességet ki kell művészi alkotásra mondván emelnünk, hogy — jóllehet „a költészet az irodalom el­két nagyobb tanulmány is lentéte*. Egyetlen törekvése megjelent róla Maurice Lail- a logika kiiktatásával kifé­lét (1952) és Alaln Bosquet iezésre juttatni a „felszaba-x •• , ,, ,A (1953) tollából - a francia dított önrtudat* ftélfeett^Sylc4ldittJ osszecsucsonf.tte a>kat' irodalomtörténeti művek olv- „MuL™"«3 ' S ° paranyi kls nyilason összevisszaság-szivta magába a reggel jó néznek, egyet se hagynak ki, még véletlenül sem, akár­csak a nyugdíjas öreg bá­csikak, akik az újságot az első betűtől az utolsóig vé­gigolvassák. Mindegy, hogy mi jelenik meg a képer­nyőn, a porcelánkészítés tit­ka, vagy a műtrágyázás for­télya, esetleg úttörők, akik éppen zenés fejtörősdit ját­szanak, a kezdő televíziós mindent végignéz az első képtől az utolsóig, végkime­rülésig Általában csak a szektába lépés harmadik hó­napjától kezdi kiválogatni a műsorszámok közül azokat, amelyek valóban érdeklik. Addig azonban meghalt a külvilág számára. Ha a képpel valami baj van, például minden előze­beri hálátlanságról folytat magában dohogva keserű meditációt. Aztán egy napon a televí­ziós gondol egyet és bekap­csolja a hűtlenül elhanya­golt rádiót és elmélázva hall­gatja a vízállásjelentést és a Szabó család véget nem érő bonyodalmait. Aztán másnap kimegy a SZEAC­mérkőzésre, mert tízezer emberrel együtt jobban le­het izgulni és elmggy a szín­házba megnézni a legújabb operettet, mert kíváncsi a színészekre és a közönségre és legközelebb, ha ismerő­sök jönnek, abbahagyja a Csád tóról készült állóké­pek nézését, hogy kedélye­sen elbeszélgessen velük. // Ovzi ­meditáuá Nekem nincs esernyőm Es az esö esik.,, Kitartón esik, konokul Reggeltől-estelig. Az utak, amik voltak Dagadó nagy tavak: Minden foltossá ázik, Puhul és megdagad. A kapu nem csukódik, Hiába rángatod. Es nem nyílik az ajtó, Bárhogy kopogtatod. Nekem nincs esernyőm... Mormolod csüggeteg, S a házak körülötted Idegen szigetek. A házak tekintélyes Tetejű nagy sora, Mint titokzatos-dölyfös Kínai pagoda. S az utak estére már Hullámzó tengerek. Hajó sem ját ilyenkor, Nem jarnak emberek. Nekem nincs esernyőm... Dadogsz kapuk alatt. Szélfútta, kósza árnyék, Imbolygó árny-alak. "Se házam nincs, se telkem, Nincsen meleg szobám, Nincs takaróm, se fám Es nincsen — zongorám Es nincs meleg kabátom, Napjaim melege Kicsi társamnak két nagy, Könnyes meleg szeme. Azt mondta, azért könnyes. Porszemtől könnyezik... Es az esö szakad Reggeltől-estelig. Nekem nincs esernyőm* Dünnyögsz most már magad Csukott ajtók között. Zárt ablakok alatt. Mondogatod a szélnek, Hogy hátha majd eláll. Hátha, mint apró angyal Fáradt válladra száll. Mondogatod a napnak, Hogy hátha még kisüt. Hátha melléd ül, rádnéz, S nevetve hátbaüt, Mondogatod a fáknak: Hátha kihajtanak, Zümmögő bogaraknak, Kik mélyen alszanak. Mondod magadnak is, Ha már nem mondhatod Másnak, mert elkerülnek, Kik tudják a bajod. Már csak magadnak mondod, Jó emberismerő: "Nekem nincs esernyőm Es esik az eső.. .­Kálmán László CM>o<>cK><>ooo<><>cK><>«boooo<>oooo<>cK^ ooo HORVÁTH JÁNOS: cAqnej fa ^pítep irodalomtörténeti művek oly- „felfedező kor tartózkodással, általános- ban*. ? illatú levegőjét. Mintha csókolózott M ondanom se kell, hogy*00'"® ® híjjal... A közeli rezgö­... Qnuárfák simnaató szelet lt.illAt*le. erre ez a „költői* törekvés 9,nydrfák simogató szelet küldtek erre, kezdte az arcát. Be­arany tincseibe, ját­e nézzük csak a Svéd mely nem vette számba a?®mcIV cirógatni kezdte az arcát. Be­ságban és szűkszavúan nyi latkoznak költészetéről. D | _ 6 Akadémia hogyan értékelte társadalmi fejlődés 9 lekapaszkodott költészetét, amikor a Nobel- nyeit, az irodalom felépít-9 szott veluk­dijat neki ítélte. -.Emelkedett mény-jellegét, viszonylag rö-X A lány nyújtózkodott. Halmai emel­és eredeti képalkotásokban vidéletű volt. 1940 tragikus?kedni kezdtek. Vállat odakoccintotta gazdag költészet ez, mely lá- társadalmi valósága rádöb-X^ öreg nyírfa törzséhez és úgy állt tomásszerűen tükrözi korún- bentette a szürrealista köl-?® tá)ban< kifeszítve, mint az i). Senki kat... Stílusának szigorú tőket, többek közt Aragon-tXnem volt ® közeiben. Eszébe jutott, tisztasága, tiszteletre méltó js, Eluard-t is, hogy a köl-Omí,yen íó volna ledobni a vékony hűsége egy kifejezési forrná- tészet nem lehet az emberlSruhát is' mezítelenül járni itt, a fo­hoz. mely nélkülözhetetlen szellem nagy és céltalan ka-ő Wparton, belehemperegni a virágos eredeti, konformista és mű- fondja, nem lehet a >-kivá-2rét l,asía9 harmatjába: megfürödni vészi céljainak megvalósitá- fosztottak* szórakozása ésóbenne­sához, csodálatra méltóak, szórakoztatása: a költészet-9 Elnevette magát. Elképzelte testén Rapszódtáinak gazdag és nfck ^ emberiség nagy, békés ó nz aranyfoltokat, melyeket a rét fes­metaforikus nyelvezete meg- ^ szocj4jjs hazáját építő Xtett volna virágporból. Aztán az ju­követeli az intellektuális vi- '9. tott eszébe: mi lenne, ha Péter úgy lágosanlátást, jóllehet, néha a'kotó cselekvésnek kell len-2 talilná_,, mezítelenül. Belepirult. Jiomályosnak tűnik a kon- nie. x Szempillái megrebbentek és abban a centrációnak ama erőfeszfté- Mind ezt csak azért mond-0 pillanatban lecsukódtak. a lábaiban se következtében, melyet a tam ej hogy Saint-John9fdradsáyot érzett, melyet csak most költó olvasójától megkí- ' • Xi'ett észre. Az éjjel táncolni voltak vám... Témáiból, melyek az fcr" k*>ltöi helyét könnyeb-Xpétgrrel Késón feküdt u és fcorán ember hatalmáról, tehetet- ben felismerjük, kit Rim-; lenségéról és a költő koréról baud alkotó módszere ihle­szólnak. állandóan ki zeng tett és akl) ha nem js vol ama megrázó Európához in­tézett profetikus felhívás, hogy vegye fontolóra a fatá- de a szürrealizmus nyelv­lis jelent és értse meg a tör. kép és kifejezfeújítói törek­téneim! események folyama- vését magáévá tette. Uban végbement gyökeres Az ,tt közöU fordl( változást*. fa. ML, A francia irodalom élő kitetszik a Svéd Akadémiaimagát, mintha egy hatalmas fest­nagyjai. Aragon, Elsa Trio- ama megállapításának igaza,omény előtt állna. Szinte érezte a fes­tet. Mauriac, Jean Cocteau hogy -hományos*, és az is.X tékszagot. A kép bal felső sarkában nagy elismeréssel nyilatkoz- . * ' elmosódott pincsifelhő fehérlett, ké­tak az üi Nobel-riísjasról. nog> nem ^allalJa a Konnyuákesszürke tónusokkal Szinte mozdult, bár T. S Eliot angol dráma- konvencionális megoldást;?hogy kaze elérje az ecsetet és az író csak annyit mondott, új és egyéni stílust terem-?ezüstkék keverékbe mártva, odabigy­kelt. Hétre beszélték meg a találkát a folyóparton, ö azonban már hat­kor kijött. Nem tudott otthonmaradni. Mire felnyitotta a szemét, már tisz-. tulvi kezdett a reggeli köd a parton. A fák kilépték a csillogó függönyök mögül és Áginak úgy tűnt, mintha egyenként meghajoltak volna. Pedig szél sem rezdült. Aztán teljesen moz­dulatlan lett a táj. Agi úgy érezte gyesszen még néhány ecsethegyni maszatot — kiegészítésképpen. Nagyon szeretett festeni. Szabad idejének nagy részét a festészetnek áldozta. Legszívesebben a kertjük vé­gében dolgozott. Az öreg naspolyabo­kor mögött szokta kialakítani a "mű­termet-. Az állványt odaállította egé­szen a kerítéshez, hogy előtte levegős legyen a hely, tudjon mozogni. Egy­két ecsetvonás után meg-megállt, hátralépett néhányat is úgy szemlélte távolról-közelröl a készülő müvet. Mindig elégedetlen volt önmagával. Pedig ismerősei, barátai rajongva csodálták, amit alkotott. Volt egy ké­pe. amelyiken halványpiros orrcim­pájú cirmos tenyerelt egy parányi egérkén. Olyan valósághűen, igazian nézett az a cirmos, hogy ki lehetett olvasni a pillantásából: nincs semmi körülöttem, csupán ez az inci-finci kisegér.., Hosszú ideig ez volt a legkedve­sebb festménye. Meddig? Amíg Pé­tert meg nem ismerte. Péter egészen más volt, amint azok, akik rajongtak. Ágnes festmé­nyeiért. Péternek az volt az első sza­va, amikor meglátta az egyik képét, hogy: maszat. Meg is sértődött érte a lány. Durcásan elkapta a vásznat az állványról és azóta sem állt meg előtte, hogy folytassa a fvstést. Egyszer, egy öreg halászt mintázott meg, amint kiemelte hálóját a gyé­mánt-gyűrüs vízből. A félmeztelen, csontos férfinak az erek is kidudo­rodnak a karján. Arcizmai megfe­szültek és az ajkával mintha csücsö­rített volna: csodálkozott: Csodálta a nagy halat, amely vergődve kalinpált a háló mélyén, ffiZi,. megállt g kép előtt és fJfirF hosszasan nézte. A lány kicsit oldalra billentette fejét, figyel­te a fiú arcát. Nem látszott azon semmi. Ágiban harag lobbant, durcá­san meresztette szemét a fiúra. Ha ez sem jó, akkor mihez kezdjek? — fu­tott át agysejtjein. Péter ekkor elne­vette magát. Bugyborékolva tört fel belőle a kacagás. Hirtelen feléje for­dult, karjaiba kapta és pörögni kez­dett vele a zsenge pázsiton. — Nyulacskám — ujjongott Péter, — Jó, jó! Látod, ezt vártam tőled — szaporázott belőle az ujjongás. Ágnes tágranyílt szemekkel csodálko­zott. Nem igaz! Nem igaz, hogy az elismerés hangján szólalt meg Péter. A fiú azonban elkomolyodott és így szólt: — Olyan, mint a nagyapám. Tisz­tára olyan. Még a bajusza is. Meg itt, az az elferdült mosoly a szeme sar­kában, akkor szokott így mosolyogni, ha nagyobb zsákmánnyal tért haza, és nekünk otthon már semmi sem volt vacsorára ... Eleresztette a lányt, úgy nézte a képet. — Te nem is ismerted az én nagy­apámat — mondta utóbb. Majd rán­cokba futott a homloka és igy foly­tatta: — Hogyan is ismerhetted volna? — Te sem ismerted az enyémet — csicseregte a lány. — Nem, nem ismertem — hagyta helyben a fiú. Pedig ismerte. Nagy, kövér ember volt. A ruhájából mindig valami kü­lönös tllat áradt. A naftalin émelygős illata. Űriszag. De az már régen volt. — Hogyan tudtad igy lefesteni? kérdezte Péter. — Jó? — turbékolt 'Agi. — Neked tetszikf — Hasonlít az én nagyapámra. kezdve sok olyan képet festett Ágnes, amelyeken a verejtékező ember egy-egy mozdu­latát örökítették meg a színek. Mind­egyik egy-egy győzelemről beszelt. Péter mindig megállt a kép előtt, nézte elszükült szemmel, a lány pe­dig kicsit oldalra billentve fejét, fi­gyelte szeme villanását. "Jó? Neked sttal

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom