Délmagyarország, 1960. október (50. évfolyam, 232-257. szám)
1960-10-11 / 240. szám
^— « rrLAG proletárjai. VGTRSűuvrwKt — dű-Mmonm •TiiMBriiiMiamiifflM^^ A MAGYAR SZOCIALISTA M UNKASPARI LAPJA SA. évfolyam, 240. szám Ara: 50 fillér Kedd, 1960. október IL A Szovjetunió minden ésszerű lépésre kész a világbéke érdekében i — mondotta N. Sz. Hruscsov New York-i televíziós interjújában Több »%á% te'evixió- é» rádióállomás közvetítette a szovjet kormányfő nagy fontosságú nyilatkozatát A vasárnapi nemzetközi politikai események közül a legkiemelkedőbb az a televíziós interjú volt, amelyet Hruscsov elvtárs, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke adott a WNTA New York-i televíziós társaságnak. Az interjút, amely két órán át tartott, nemcsak ENSZ-körökben, de az amerikai közvélemény legkülönbözőbb rétegeiben is nagy érdeklődéssel várták, mert hiszen a nyilatkozat keretében a legfontosabb világpolitikai problémák kerültek „szőnyegre", mindenekelőtt ' a szovjet-amerikai viszony jó néhány időszerű részletkérdése. Jellemző a Hruscsovinterjú iránti érdeklődésre, bogy a New York-i televíziós társaság e nyilatkozattal kapcsolatos műsorát további őt amerikai és jó néhány külföldi televíziós társaság vette át, azonkívül 200 amerikai és egy sor külföldi rádióállomás is közvetítette. Az interjú során - mint Polgár Dénes, az MTI New York-i tudósítójának jelentéséből kitűnik - a szovjet kormányfő az említett New York-i televíziós társatág jsyilt fórum" című rovata vezetőjének kérdéseire válaszolt. Jó kilátás 1959 őszén — rossz folytatás 1960 tavaszán messük el az U—2-es ügyetE — mondotta az újságíró ésl •utálják az RB—47-es repü-1 lőgép kérdését egy nemzetkö-1| zi vizsgálóbizottság elé. Készül a parkettléc Műszakonként 30 ezer parkettléc alapanyag — ahogy szaknyelven mondják, fríz — készül a Szegedi Falemezgyár gőzfűrész-telepének műhelyében. A parkett-alapanyaggyártás meglehetősen nehéz, sok figyelmet, szakértelmet kíván a kör- és szélezőfürészek kezelése. Fényképfelvételünkön Mészáros István, az üzemrész egyik legjobb szakmunkása a szélezőn dolgozik. ma: Kongói helyzetkép m A legnagyobb tét Fejlesztik a szegedi malmokat m ü rg A nagykőrút 1 parkosításáért J | JparteldaL J Íll1IMIfflHHHIIIH1IHIII!»lll«lllllini!IIIHIIH!lt!ii!!)^ Az első kérdés az volt, hogy ha az amerikai népet a Szovjetuntóban békeszeretőnek ítélik, miért mondják, hogy kormánya imperialista? Hruscsov azt válaszolta, hogy erre a kérdésre a feleletet félremagyarázhatják, mégis igyekszik válaszolni. Nem érdemes azon vitatkozni, hogy melyik kormány képviseli jobban a népet, a szovjet kormány-e, vagy az amerikai, mert ez kiélezné a helyzetet. Mindenki megmarad saját rendszerénél, mi a magunkénál, az amerikaiak szintén a magukénál. Hruscsov kifejtette, hogy nem akar vitatkozni as amerikai kormánnyal, mert ha ezt tenné, beavatkozásnak minősítenék az amerikai belügyekbe. De mi azt mondjuk — folytatta a szovjet kormányfő —. hogy a szovjet kormány a legbékeszeretőbb a világon. Ha ón azt állítja, hogy az amerikai kormány békeszeretőbb, hadd mondjam el a következőket: tavaly Eisenhower elnökük vendége voltam. A legjobb érzésekkel jöttem az Egyesült Államokba. Mindent meg akartam tenni népem akaratából azért, hogy a legjobb kapcsolatokat teremthessük meg az Egyesült Államokkal. Nagyon hasznos beszélgetést folytattunk az elnökkel. Kávézás közben hozzám fordult és angolul azt mondta nekem: barátom. Mikor mondtam, hogy nem ismerem az angol nyelvet, azt mondta: tanulja meg ezt a kifejezést. Ezután én is, mint baráthoz fordultam hozzá, s minden jól ment. Odahaza jelentettem, hogy kitűnő kapcsolataink lesznek az Egyesült Államokkal és teljesedik népünk álma, hogy viszonyunk jó legyen, s a békét szolgálja. És utána mit tett az amerikai kormány? A párizsi csúcsértekezlet előtt két ízben is U—2-es repülőgépet küldött a Szovjetunió fölé. Mit szólna az amerikai nép ahhoz, ha szovjet gép repülne New York fölé, miután előzőleg baráti tárgyalást folytattunk? Ugy gondoljuk, az amerikai kormány nem volt őszinte. Az llven cselekedetek nem javítják, hanem élezik a helyzetet és ez végű lis háborúra vezethet — Itt vagyok most — mondotta a szovjet kormányfő — a közvélemény Ítélőszéke előtt, döntsék el ők, hogy mennyire őszinte vagyok és mennyire tartom meg a szavamat. Az amerikai újságíró közbevetette. hogy Eisenhower beielentette az U—2-es repülések felfüggessztését. Te(F oly tatás a 2. oldalon.) Idejében gondoskodnak Szeged téli gyümölcsés zöldségellátásáról A téli burgonya nagy része már a raktáraliban ran Idén a változékony időjá- nak. szerint igen jó. Problémát rás miatt a termés nem volt A savanyú paprika és okozott a megyében a vöteljesen jó. Éppen ezért uborka árusítása, hamaru- röshagyma és a fokhagyma nem kis gondot okoz az il- san megkezdődik, beszerzése is. Sok községben letékeseknek, hogy mégis „ <T\im** noiietilén l'gyanis nem árusítottak a zökkenőmentes legyen a la- n ^át töldművesszövetkezeti bolkosság teli zöldség, es gyü- S for^alomba. *kban- M<*4 Í^S ^ontt késett A irtából is már 15 - *" leseget Kozponti keszletbe vagönnyi beérik ^ ennek soroltak, hogy az elosztes ár^tása október 20-a köországosa egyformán tor- Ü1 kezdödik meg. tenjék. Ez vált szükségessé Éveken át nemcsak Szeiden például az almánál is, geden de M egész megyé_ meiyooi Keves termett ben is az üzletekben nem gyümölcsfélék tárolása a A Csongrád megyei MtR lehetett mákot kapni. Most lakosság jelenlegi ellátásánagy korultekmtesse! a termelőszövetkezetektől a ban nem okoz zökkenőt, kezdte még szeptemberben MÉK 600 mázj5a mákot vá- mert például a tárolás idea . .1 z°,dseS- sárolt és tárolt, melyet a je alatt is Szegedre naponmolcsellatas biztosítását. FÜSZÉRT segítségével hoz- ta 6-8 vagon burgonya ér.i^u^ í - Y 3 "ak forgalomba. A mák kezik és kerül he^elt^tSk^femÍn&ége 3 szakemberek az árudákban. az idén a töldművesszövetkezeti boltokban is lebet majd kapni jó minőségű vöröshagymát és fokhagymát. Egyébként a zöldség- és forgalomba aaumr A népgazdaság időszerű kérdéseiről tanácskozott az MSZMP országos párták líva-ér!ekez!eie Hétfőn az MSZMP Központi Bizottsága országos pártaktíva-értekezletet tartott Budapesten. A tanácskozáson részt vettek az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, a Központi Bizottság és a kormány több tagja, vezető párt-, gazdasági és szakszervezeti funkcionáriusok. Az értekezleten Focfc Jenő elvtárs, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára számolt be a népgazdaság időszerű kérdéseiről. A felszólalásokra Fock Jenő elvtárs válaszolt. Az aktivaértekezlet Marosán György elvtársnak, a Politikai Bizottság tagjának, a Központi Bizottság titkárának zárszavával ért véget Fővárosunk állandóan növekvő idegenforgalma megkívánja. hogy egyre több és korszerűbb centrumon foglalkozzanak a Budapesten megforduló vendégek elhelyezésével, érdekes programjaik összeállításával. Felvételünkön a nemrégiben megnyílt új, korszerű Idegenforgalmi hivatalt láthatjuk, amely a budapesti Greschem-palotában működik mennyiségüket határozhatták meg. A burgonya tárolását azonban már szeptemberben megkezdték, A két központi tárolóhely közül az egyik helyre 46, a másikra 23 vagon téli, jó minőségű burgonyát szállítottak. Ez igen jelentős mennyiség, ha tekintetbe vesszük, hogy Szeged téli burgonyaszükséglete száz vagon. Megszervezte a MÉK azt is, hogy az üzemélelmezési vállalatok, valamint a Szegedi Szálloda és Vendéglátóipari Vállalat maga tárolja a télire szükséges burgonyát. Igy télen aztán csak a lakosság szükségletét kell fedezni a tárolóhelyekről. Szeged a negyedik negyedévben 30 vagon téli almát kap. Ebből a 30 vagonból 15 vagon alma már a tárolóban van, a többit pedig folyamatosan szállítják be a felvásárlók. A tervek szerint a hűvösebb idő beálltával megkezdik a sárgarépa, gyökér és fejeskáposzta tárolását is. Sárgarépából és gyökérből 30 vagonnal, fejeskáposztából 17 vagonnal tárolSikeresen folynak az előkészületek a KISZ szegedi küldöttértekezletére Már közel száz alapszervezetben tartották meg a vezetőségválasztó taggyűlést Idén ősszel kerül sor — mint ismeretes — a KISZ országos kongresszusára. E jelentős esemény előtt újjáválasztják a KISZ-alapszervezetek vezetőségeit, valamint a városi, járási és a megyei KISZbizottságokat. Szegeden — mint jelentettük — szeptember 15-én kezdődött meg az üzemi, hivatali és vállalati KlSZ-szervezetek vezetőségeinek újjáválasztása. Az ifjúkommunisták a meghitt hangulatú tanácskozásokon körültekintő gondossággal foglalkoznak alapszervezetük tevékenységével, az ifjúság helyi és általános problémáival. Az eddigi taggyűléseken is egyik fontos kérdésként tárgyalták meg az üzemek, vállalatok és hivatalok kiszistái, hogy milyen feladatot kell elvégezniük a szocializmus építésének fokozottabb segítéséért. Természetesen ezzel együtt gondot fordítottak arra is, hogy a KISZ;szervezetek még jobban kielégítsék a fiúk és a lányok kulturális és szórakozási igényeit Szegeden eddig a 180 KlSZ-alapszervezet közül 96-ban tartották meg a vezetőséget újjáválasztó taggyűlést. Ezután kerül majd sor az egyetemek és a középisvezetőséget kólák KISZ-szervezeteinek újjáválasztó taggyűléseire. Az Alapszervezeti vezetőségek újjáválasztása október 15-én fejeződik be. Utána, november 19-én, szombaton tartják tanácskozásukat a város kiszistáinak képviselői. Valamennyi alapszervezet képviselője részt vesz ezen, hogy miként az alapszervi taggyűléseken, a városi értekezleten is számba vegyék az ellenforradalom óta megtett utat, meghatározzák a jövő feladatait. A KISZ városi küldöttértekezletére már folynak az előkészületek. Az alapszervezeti taggyűléseken kívül ez abban is mutatkozik, hogy a kommunista- és munkásmozgalom tapasztalt veteránjainak segítségével a KISZ városi bizottságának munkacsoportjai alapos körültekintéssel megvizsgálják a szegedi ifjúság helyzetét, mindazokat a teendőket, amelyeket éppen az egész ifjúság, s társadalmunk egyetemes érdeke szempontjából szükséges elvégezniük. A munkabizottságok tevékenysége nyomán készül majd el a KISZ városi bizottságának beszámolója a városi küldöttértekezletre.