Délmagyarország, 1960. szeptember (50. évfolyam, 206-231. szám)
1960-09-14 / 217. szám
Szerda, 196®. szeptember 14. 2 Meghiúsult cselszövés Lumumba letartóztatásának és kiszabadulásának története Lumumba kongói mi- végbe*. Végül felszólítottam, niszterelnök nyilatkozat- telefonáljon az ENí Z reindban számolt be Kasza- kívüli megbízottjának. Várvubu legújabb mesterke- tam néhány percig, de nem déselről. Elmondotta, mi- tért vissza, ként tartóztatták le, ho- — Bolikango az ENSZ segyap sikerült kiszaba- gitségév*! be tudott jutni a dúlnia. , stúdióba és a rádiót — e — Délután fél négy volt nem törvényes tájékoztatási és hivatalomban dolgoztam, miniszter — jogtalanul fel amikor Bolikango (volt tá- akarta használni, jckoztatósügyi miniszter) ve- Azzal vádoljuk az EN8Zzetésével egv csoport Bakongo-katona jelent meg nálam, hogy letartóztasson. A magukkal hozott letartóztaszerveket, hogy cinkosként, vesznek részt az ellenzék összeesküvésében. Ezt bizonyítja az is, hogy hatott a rádió épületébe. En ÍZíS^SS^JSSt lemondottam areél. hogy erőszakosan nyissak Szeretnék elkerülni minden vérontást, minden őszszetúzést. MLH. ^ utat magamnak, mindig ud- Két ízben már csaknem őszl1™ b: varian voltam, s mégis min- szecsapásra került sor. Ha a ÍUlsÍTLíJr dig ^^utasításban voltré- legközelebbi alkalommal A ^•^nLwStTt'."tÁ.. szenv vül«ttera yolna ma- mégis az összetűzés mellett tíA^T «ammal százegynéhány em- döntök, mindenki tudni tagFn^lro^^il I S" Urt elfoglalhattam volna ja, hogy nem én vagyok Engedelmeskedtek a letar- a rádióállomást De ezeset- felelős — ortatási végzésnek anélkül ^ halottak lettek vobla. „umba. hogy tudták volna, hogy azt egy belga államügyész irta alá. A Leopold katonai táborba érkezésemkor » katonaság körében áltsmondotta LuA kongói parlament teljhatalmat szavazott a Lumumba-kormánynak Kedden délután együttes Kevéssel utóbb ghanai egylános volt s felháborodás, ülést tartott a kongói par- ségek is érkeztek a parlaAz engem őrző katonákat a lament két háza, az ülésen ment elé. többiek félrevonták, egyesek megjelent. Lumumba minisz- A Kaszavubu által törmeg így kiáltoztak: -Meg terelnök és kormánya is. Lu- vénytelenül kinevezett Ileo akarják gyilkolni, vagy bör- mumba az ülésen beszédet "miniszterelnök* nem volt tönbe akarják vetni!- mondott.. jelen az ülésen. — Ekkor nyugalomra In- A belga rádió leopoldvil- Az AP legfrissebb jelenté tettem a katonákat Többen lel tudósítója szerint — mint «e közölte, hogy a kongói ezután azt kiáltották: "Ka- ^ AFP jelentette, a parla- Parlament kedden este teljszavubut kell letartóztatni, ő T^.^IL, hatalmat szavazott Lumumment épületét Lumumbához ^ miniszterelnök kormányáA Béke-Világtanács elnökségének felhívása A Béke-Világtanács elnöksége — mint a TASZáZ jelenti — felhívással fordult a béke minden hívéhez, követelje, hogy a kormányok a legnagyobb tekintéllyel rendelkező küldöttségekkel képviseltessék magukat az ENSZ közelgő közgyűlésének leszerelési vitájában. A felhívás hangsúlyozza, hogy az ENSZ közgyűlésének közelgő ülésszaka lehetővé teheti a leszerelés kérdésének eredményes megvitatását. "Egész sereg ország kormányfői határozták már el, hogy Jelen lesznek az ülésszakon, mások most mérlegelik ezt. A béke minden hfve követelje, hogy hazájának kormánya legtekintélyesebb képviselőit küldje el ennek, az égész emberiség szempontjából elsőrendű kérdésnek a megvitatására. A békeerők számára még sohasem nyflt ilyen nagyszerű alkalom a leszerelési kérdés gordiuai csomójának megoldására. Most megvan a lehetőség a tényleges előrehaladásra. A béke erőinek ki kell hareolniok, hogy a kormányok ragadják meg ezt a lehetőséget* — fejeződik be a felhívás. mindennek az oka Azonnal le kell tartóztatni az államügyészt is!* — Erre azt tanácsoltam, né cselekedjenek így. Mások tévedhetnek, de mi nem követhetünk el baklövéseket. A törvény a ml oldalunkon van. — A városban ts fejtetőro állt minden — folytatta Lumumba; -m Nagy volt a lakosság és a katonaság felháborodása. Azonnal egy jeepbe ültem és a városba hajtattam. Hangszórón felszólítottam a lakosságot, őrizze meg nyugatmát. Közöltem, hogy a hadsereg segítségével kiszabadultam, a hadsereg a mi oldalunkon áll Mindenki nagy tetszéssel fogadta szavaimat, többen lelkesen kiáltották: -Győztünk!* Sokan azt mondották, meg kell szállni a rádióállomást. A rádió épülete előtt azonban i6mét ENSZ-katohák tartóztattak fel. Nem akartam katonai összetűzést, nem akartam háborút kiprovokálni az ENSZ-csapatokkal. Erőt vettem magamon és nyugodtan megkértem az ENSZ-őröket, engedjék meg, hogy beszédet intézzek népemhez. Megbíztam Mpolo tábornokot, teremtsen kapcsolatot az ENSZ parancsbokával és rendkívüli megbízott Jávai. Nyilatkozni akartam, hogy megnyugtassam a lakosságot. — Az adó őrizetére kirendelt egyik ír katona azt mondotta, hogy véres összetűzést akarok provokálni az ENSZ-szel. -Azért jövök — mondottam neki —, mert úgy kívánom, hogy minden nyugodt légkörben hü katonaság vette körüL nak. A Szov jel unió követeli a Biztonsági Tanács sürgős összehívását Zorin szovjet külügymi- rint Ortona, a tanács e havi niszterhelyettea szeptember einjfc^ mégvitatta a küldött12-én a késő esti órákban .... • . , , , t levelet intézett » Biztonsági "egekkel a szovjet kérelmet, Tanács elnökéhez. A levél- májd úgy döntöttek, hogy ben kéri a Biztonsági Ta- kedden nettl tartanak ülést, nács összehívását, hogy SÜT- ... Megkezdődött a LEMP KB hatodik plénuma Kedden reggel Varsóban megkezdődött a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának hatodik teljes ülése. A plénum napirendje a következő: 1. A mezőgazdaság időszerű problémái. t. Beszámoló .a kommunista és munkáspártok bukaresti tanácskozásáról. Reményteljes várakozás Találóan állapította meg mint a Daily Mail című &na Pravda minapi «ryik szá- gol lap egyik múltheti komma, hogy még el sem kezdő- mentárja megállapítja — dött az ENSZ szeptember Eisenhower a nyugatiak kö20-án megnyíló 15- üléssza- zül egyedül megjelenve -leka, máris a legfontosabb ese- lel a kihívásra« (így nevezi menye a nemzetközi politi- az angol lap Hruscsov azon kának. Hogy ez mennyire elhatározását, hogy megjeleígy van, az kitűnik abból is, nik az ENSZ-közgyűlésen), hogy a világsajtó körülbelül akkor a Nyugat már a felkét hét óta. tehát attól kezd- vonulásnál elvesztette az ve, hogy Hruscsov részvétele ülésszak menetére, alakuláa szovjet delegáció élén az sára gyakorolható befötyásáENSZ-közgyúlésen ismertté nak lehetőségét is. vált, vezércikkeit és kom* A 8»®v etunió, illetve a mentárjait legfőképpen az új további szocialista országok ENSZ-ül^sszak méltatásának javaslatait illetően a nyugati szenteli S ahogyan közele- sajtó találgatása szinte nedik szeptember huszadika, vetséges méreteket öltött s annál gyakrabban olvashat- a nagy párizsi és New juk, hogy ennek, vagy an- York-i lapok szinte egymásnak az országnak ENSZ- ra licitálnak -jólértesültséküldöttségét az államelnök, gükben* a szerintük már vagy a miniszterelnök veze- meglévő szovjet és más szoti. Ez más szavakkal kife- cialista országok által kljezve annak bizonyítéka, dolgozott és előterjesztendő hogy egyre több ország kor- leszerelési terveket illetően. mány a követi a Szovjetunió Abban azonban minden fonpéldáját, s küldi el elnökét, tosabb nyugati lap megegyevagy miniszterelnökét a zik, hogy vannak javaslatok minden eddiginél nagyobb és indítványok a szovjet és jelentőségűnek ígérkező a szocialista »tarsolyokban ENSZ közgyűlési ülésszak sőt — erről is tudni vélnek megnyitására. Legutóbb Ti- az emiitett "jólértesült- látó, Nasszer és Sekou Touré pok —• nyugati kormányköelnökök jelentették be elha- rökben megkezdődtek a -tatározásukat, hdgy jelen lesz- pogatózó tárgyalások-, minek New Yorkban a Hud- ként lehetne az előterjeszson-parti ENSZ-palota szép- tendő, szovjet és más szociatember 20-i nagy eseményén, lista országok Javaslata alapAmíq lényegéb** eldön- ján eredményes tárgyal ásotótt ténynek tekinthető, kat folytatni. S ha ehhez hogy az ENS2-tagállamok hozzávesszük azt az a merttöbbsége elnöJd, vagy ml- kai Jelentést, amely szerint, niszterelnöki szinten képvi- Eisenhower kész fogadni selteti magát a 18. üléssza- Hruscsovot, hogy tárgyaljon kon, addig a nyugati hatal- véle a legfontosabb nem^etmakat illetően csak tt i bi- közi kérdésekről, ezek közül zonyos, hogy Eisenhower is is — a Fehér Ház "jólérterészt vesz az ülésszak meg- sültjel* szerint — a nukleányitó, vagy valamelyik meg- ris kísérletek végleges benyitó utáni ülésén. De Gaulle szüntetéséről, elmondhatjuk, és Macmillan még nem dön- hogy a nem hivatalos csúcsdött, hogy elutazik-e New találkozónak Ígérkező, hat Yorkba. Angol részről ed- nap múlttá megkezdődő dig még egyetlen alkalom- ENSZ-kÖzgyúlés új és pozimal sem jelent meg kor- tiv reményeket ébreszt a vimányelnők a közgyűlés vala- lápon a nagy és a feszültsémelyik ülésszakának meg- get hosszabb idő óta szinte nyitóján. Ezt a már-már ha- állandósító kérdések egyikégyományosnak tekinthető nek-másiká nak , megoldására gyakorlatot Macmillan azért vonatkozóan, tem folytathatja, mert ha — Perényi István gösen vizsgálja meg a kongói helyzetre vonatkozó július 14-i és 22-1, valamint augusztus 9-i határozatok végrehajtását. Zorin javasolja, hogy a Biztonsági Tanács; következő ülését szeptember 13-án, New York-i idő szerint délután 3 órakor tartsák. A tanács összehívásának okait kifejtve Zorin rámutat, hogy az óráról órára rosszabbodó kongói helyzet e nemzetközi szerv haladéktalan beavatkozását teszi szükségessé, minthogy az, ami Kongóban történik, fénylegesen veszélyezteti a Kongói Köztársaság politikai függetlenségét és területi egységét, ' egyszersmind az egész világ békéjét és biztonságát. Nyilvánvaló, — mondja a levél —, hogy egész koalíció áll szemben Kongó népével és törvényes kormányával. Ebben a koalí-! cióban a belga gyarmattar-! tök mellett közvetlenül részt vesznek NATO-beli szövet-! ségeseik, elsősorban az Egyesült Államok, valamint a Biztonsági Tanács határozata alapján Kongó-ba vezé-! nyelt csapatok parancsnoksága. ; Nyugati hírügynökségek menjen egybehangzó jelentése szeAz NDK kormenyának határozata a nyugat-berlini lakosak u'azási vizsgának bevezetéséről CSŐKÚT VAGY FELSZÍNI ÖNTÖZŐVÍZ? Mint a Német Demokrati- gatberliniek a Német De-" kus Köztársaság miniszterei- mokratikus Köztársaságba nökségi sajtóhivatala közli, kívánnak utazni, akkor a a Minisztertanács határosa- nyugatberlini személyi igatót hozott arról, hogy nyu- zolvány csak az NDK tllegatberlini lakosok csak vi- tékes szervei által kiadott H__ zummal utazhatnak a Né- tartózkodási engedéllyel fcsőkutakkal öntözött területek hámét Demokratikus Köztársa- együtt érvényes, ságon át más országokba A Az NDK megfelelő szervei vízumot a nyugatberlini sze- utasítást kaptak, hogy ne mélyi igazolványhoz kapcsolt fogadják el a jövőben szebe tét lapon állítják ki. Nyu- mélyazonossági igazolványgat-Berlinből Nyugat-Német- ként a nyugatberlini lakoországba a nyugat-Berliniek soknak törvénytelenül kikülön átutazó vizűm nélkül, adott nyugatnémet útlevelet, a személy igazolvány felmuta- A határozat szeptember 15tásával utazhatnak. Ha nyu- tői lép életbe* Rendkívül ^eíTW^ világot a Népszabadság augusztus 27-i és 30-i számaiban a csőkutas öntözési módszer beláthatatlan lehetőségeivel kapcsolatban. E két cikk mezőgazdasági terméshozamaink növekedésére forradalmi módon ható felfedezést jelentett be a magyar közvéleménynek. Mint a Népszabadság hasábjain dr. Fekete István, a Bács megyei Állami Gazdaságok Igazgatóságának mérnöke beszámolt róla, a Csengődi Állami Gazdaságban súlyos problémákat jelentett ezelőtt a szőlők, gyümölcsösök permetezővizének előállítása. Keresve a nehézségekből kivezető utat, elhatározták, hogy mélyebb talajrétegekben keresnek vizet. Elkészült az első szivattyúmotorok segítségével működő csőkút, mely percenként 400 liter kitűnő vizet adott. Az elsőt még 14 fúrás követte, az újabb kutak percenként már 800 liter vizet adtak. Ezáltal egy-egy permetezést a régi 16—18 nap helyett, 3—4 nap alatt végezhettek el. Egyedül a vízszállítás kiiktatásával kataszteri holdanként 600 forint megtakarítás mutatkozik ebben a gazdaságban. Felbecsülhetetlen siker ez, tekintve, hogy egy-egy csőkút elkészítésének költsége a 4 százalékos kivitelezői nyereség felszámolása mellett is csupán 10 ezer forintba kerül a Csengődi Állami Gazdaságban. A Népszabadság csőkutas öntözést ankétja — melyről az említett cikkek beszámolnak — pontos "receptet* is ad: szőlőkben és gyümölcsösökben 100 kataszteri holdanként 6, szántóföldeken 4, sziki mészpáz*itos legelőkön pedig 2 kút is elegendő áz öntözővíz biztositásához. Ugyancsak Csengődön — mint dr. Fekete István beszámolt róla — a rom termést adnak az idén. Az öntözött takarmánykeverék 168 mázsát adott itt holdanként^ míg a szomszédos táblán mindössze 72 mázsa termett. Az öntözött keverék ufán holdanként 207 mázsa silókukoricát takarítottak be az öntözetlen terület 119 mázsa silókukorica terméshozamával szemben. Jelenleg pedig fehér mustár növekszik ugyanezen az öntözött területen, melyről kedvező ősz esetén 40 mázsa termést várnak. Az fírzr.no területein — AZ ország többek körött a Jászságban ls —• rövid idő alatt óriási népszerűségre tett szert a csőkutas öntözés. A jászberényi járásban az utóbbi egy év alatt 350 újabb csőkutat készítettek. Itt már a tsókutas öntözés mint nagyüzemi módszer terjed nagy gyorsasággal. A jászárokszállási Táncsics Tsz gazdái az idén a szokásos 150 mázsa holdankénti cukorrépatermés helyett mintegy 300 mázsás termést takarítanak be. Nagy sikerekről érkeznek hirek nemcsak Bács-Kiskun megyéből, Szolnokból, hanem Heves megyéből is. A Népszabadság ankétján Rónai András a Földtani Intézet képviseletében leszögezte, hogy az ország más vidékein is eredményeseknek mutatkoznak a csőkutas öntözéssel kapcsolatos kutatások. Néhány kivételes területtől eltekintve mindenütt vannak a talajban rétegvizek, melyek felhasználhatók öntözésre. Ezeket és a hozzájuk hasonló híreket hallva a Csongrád megyei termelőszövetkezeti gazdák, vezetők és más földművelők aggodalommal kérdezik: velünk ml lesz? Csongrád megyében miért nem mozdul ki holtpontjáról a nagyüzemi öntözés problémája? Érthető az aggodalom, hiszen csaknem az egész ország földművelő közönsége az új öntözési lehetőségekről beszél. A csókutas öntözés terjedése korántsem s Népszabadság. ankétjával kezdődött el. Ma már ott tartunk, hogy a Földművelésügyi Minisztérium, a különböző vízgazdálkodási szervek és állami Iparvállalatok — melyek a szükséges technikai berendezéseket állítják elő az újabb csőkutak ezreihez — évente sok-sok millió forintot használnak fel az ügy érdekében. Az idei tapasztalatok szerint előreláthatóan óriási haszonnal térülnek vissza ezek a beruházások. Például a .jászárokszállási Táncsics Tsz-ben az Idén 2140 forint kiadásra mintegy 6 ezer forint csőkutas öntözésből származó haszon jut Sajnálatos körülményként kel1 említeni, hogy erre az országos jellegű tanácskozásra Csongrád megyéből az. Alsótiszavidéki Vízügyi Igazgatóságtól senkit sem hívtak meg, s így itt Csongrád megyei, dél-alföldi problémák szóba se jöhettek. Az Alsótiszavidéki Vízügyi Igazgatóság szakemberei ós a Magyar Hidrológiai Társaság szegedi csoportja azonban ugyancsak szívügyének tekinti a csökutas öntözés helyi lehetőségeinek kutatását A közelmúltban előadói ülésen tárgyalták meg az ezzel kapcsolaté* teendőket. Bár Csongrád megyében, különösen a szegedi járásban rendkívül kezdetleges még a csókutas öntözési forrna, a szentesi járási Csanytelek községből már több mint tízéves üzemi tapasztalatok állnak rendelkezésre. A e-popdi tanácskozáson félézóa szegeai lalt többek bőgött Mlháltz István professzor, a Szegedi Tudományegyetem Földtani Intézetének vezetője is. Mlháltz professzor tudományosan bizonyította, hogy Csongrád megyében is vannak magas fekvésű rétegvizek, melyeknek csőkutakort keresztül történő kiemelése lehetséges. Azonban sok-sok aggály is felmerült ezen a tanácskozáson. A' szegedi elméleti és gyakorlati szakemberek csaknem egyöntetűen elhamarkodottnak, tudományosan megalapozatlannak minősítették a csőkutas öntözést, mint nagyüzemi öntözési fdrmát. Mint a budapesti tanácskozáson Is kiderült. Országosan teljesen tisztázatlan kérdés, hogy alapjában véve hazánk mekkora vízkincsekkel rendelkezik, s hogyan lehetne vízkincseinket a leggazdaságosabban felhasználni. Semmilyen átfogó tudományos biztosíték nincs arrr hogy a különböző rétegvizek milyehatással vannak a talaj szerkezeté re. A rétegvizek kiemelésével nekövetünk-e el rablógazdálkodá vízkészleteinkkel? Nincí tudomnyo6 biztosíték arra sem, hogy ; rétegvizek aj ország különböző tó j»in kiemelés után miként pótlód nak vissza. Nem bonthatjuk me: károsan a talajvizek természete egyensúlyát, mert ez hosszabb 'id távlatában esetleg helyrehozhat?.' lan sivatagosodást idézhet elő. Slyós tételként esett itt latba ; Jövő ivóvízellátásának kérdése is. Az atomenergia felhaszná'ásának gyors terjedésével felszíni vizeinket mindinkább veszélyeztetheti a radióaktív szennyeződés. Már most gondolni lehet arra. hogy a jövő évtizedek ivóvízellátásának biztosítását mindinkább a talajokban levő