Délmagyarország, 1960. augusztus (50. évfolyam, 181-205. szám)

1960-08-23 / 198. szám

Kedd, 19W. ragasztó* 23. 4 JÜHHdeh* FOKOZOUO NAPPALI FELMELEGEDÉS Várható Időjárás kedd es­tig: nappali felhőképződés, legfeljebb néhány helyen kisebb esővel. Mérsékelt nyugati szél. A nappali felmelegedés kissé fokozó­dik. Várbatö legmagasabb nap­pali hőmérséklet kedden 24— 28 fok kőzött. Távolabbi kilátások: szer­dán további felmelegedés. augusztus 23, MOZIK , — Közönségszervező érteke*- LAKÓHÁZ A TENGEREN letek. Az egyetemek, közép- és általános iskolák színházi és * Kaspi-tengerben lévő Nef­hangversenv közönségszervezői tyanije Kamnyi ola (lelőhelyen részére értekezletet tartanak ma, három tízemeletes lakóházat kedden a városi tanács nagy- építenek. Neftyanije Kamnyi termében. Itt megbeszélik az több kilométernyire fekszik a őszi-téli Időszak közönségszer- partoktól és évente legalább » vezési teendőit. napig viharos itt az időjárás. A tervek szerint minden ház­— A MAGTAR RÁDIÓ felve- han 1000 olajmunkás lakik vő apparátusa ismét megjelent majd. Szegeden, s a Szegedi Szabad­téri Játékok Hunyadi László — A SZALONCUKOR GYAR és Csínom Palkó előadásai után TASAT új, korszerű berendezé­Az ember tragédiája teljes elő- ' „. . - , adását vették fel hangszalagra. Bekkel "ezdik el az idén a Győri Keksi- és Ostyagyárban. Hedd -KOZOS TANÉVNYITÓ ER- A nehéz fizikai munkát meg­TEKEZLETET rendez a városi szüntető gépsor mintegy 30 ftzá­VZI . A. .A. . A.. művelődési osztálya ma zalékkal nőveU a termelékeny­Szabadság. Fél I és fél 8 óra- aelelőtt 10 órai kezdettel a vá- séset, igy a karácsonyra szűk­kor: Rangon Mul. - Uj magyar rosi tanács nagytermében Sze- SegeT SMloSeukó" mennyiséget film, szeles változatban. 14 rven ged valamennyi iskolája Igaz- az eddiginél három h^el rö­elul nem ajánlott. Augusztus gatólnak, szakfelügyelőinek, a "debb idő alatt ; k^SlTeL . _ .„ Pedagógus Szakszervezet elnö­rö* _5«tnag: 8 és 8 órakor: keinek, az Iskolák párttitkárai- _ A kártevő rovarok meele­TOz « Dunán. - Román film. nak. Turv Géza, a városi ta- , . ° Ll-JT 10 éven alul nem ajánlott. — nacs művelődési osztályának ve- len*s1 helyéről térképei készí­Augusztus 26-ig. zetője tart tanévnyitó referátu- tettek a Báes megyei növény­T«tes'y*tameretletL fé' ' mj"Tí mCt " ,skolák vez««toek- védő állomáson. Több féle v.é­film. 14 éven nh'il nem alán- _ AZ AMERIKAI TITKOS. dekezÍBl eljárást is ktdolgoz­lott. Csak ma. Szerdán: Szegény SZOLGALAT napról napra tele- tak, s munkájuk iránt kűlfől­gazdagok. — Magyar film. 10 fonszalagra veszi a „gyanús" dön la érdeklődnek. Legutóbb eVpostásUlMoíi? s3Íé*°7' órakor- telefQnb"2«Fetéseket a nyugat- , londoni központi rovarkuta­Nagy családok: Francia filmi berlini főpostán, ahonnan eze- tó intézettől kaptak levelet, 14 éven alul nem ajánlott ket a szalagokat a titkosszol- amelyben a babzsizsik fejlődó­ko°"8?«%-oSM°.nk 'cslhs'zlovák gá,St fcölp0nt3áb« 8záUÍ,)<t - * kártételért kértek bűnügyi fiim. 10 even alul nem Jelenti az ADN. véleményt aJánlot1" NEV.ADÓ ÜNNEPSÉG A TŰZOLTÓKNÁL ES A DAV-KAL ÁLLATORVOSI INSPEKCIOS Tegnap délelőtt kedves ünnepség színhelye volt e tőzoltó­mulmm r lektanya feldíszített társalgója. Három újszülött kapott nevet: Bzeged varoe területére Pigniezki Ferenc tűzoltófőhadnagy Ágnes Margit, Perédi András Augusztus hó 20-tól 27-lg este tűzoltóőrmester Erzsebet- Zsuzsanna nevű lánya, valamint Papp I órától reggel 8 óráig (vasár- Lajos Lajos He, akinek nagyapja tartozik a tűzoltókhoz. A név­és ünnepnap nappal Is) első- adó szülők Szabados Ferenr. az első kerületi tanacs anyakönyv­sogély és nehézellés esetére vezetője előtt tettek fogadalmat a gyermekek szocialista szelle­ügyeletes dr. Farkas Dezső ál- mű neveltetéséért. A pártalapszervezet és a KISZ. valamint az la ml állatorvos. Lakása: Deák állami tűzoltóság kollektívája viráeeal, s kedves ajándékkal Ferenc utee 23.. IL em. Tó- köszöntötte az újszülötteket és szüleiket. A Csongrád megyei lefon: 43-17. tűzrendészet! alosztály parancsnoksága 800-808 forintot adott át Az állatorvos kiszállításáról a az újszülöttek szüleinek. Délután a DAV művelődési termében hfvó ffl köteles gondoskodni. Lőcsei Dezső fia kapott Lajos nevet. A Délmagvarországi Arsm­. ... • ... . . szolgáltató Vállalat vezetői, valamint a nőtanács adott át érté­— Orisz Indiai államban soha kes. kedves ajándékot az ünneplőknek, nera tapasztalt méretű árvíz pusztít. Előzetes sdatok szerint — Km HOLD SZAMÓCA ha^éktelanná!""*" emb" tervezik es állami gazdaságok. A telepítést g»n­Eheti étrendünk Kedd: Zöldborsóleves, ka­rálábéfŐBelék, vagdalt hús­sal. Szerda: Gulyásleves, szfl­vás gombóc. Csütörtök: Tarhonyaleves, knumpiipaprikás kolbásszal, savanyúság. Péntek: Kárfiolleves, zöld­babfőzelék, marhapörkölt. Szombat: Vegyes zöldség­leves, rizses lecsó. Vasárnap: Kacsaaprólék­leves, kacsapecsenye, sült krumpli, vegyes kompót, al­másrétes. Hétfő: Paradicsomleves, tökfőzelék, pirított máj. — GAZDAG PROGRAM várja szeptemberben a Balatonra lá­togatókat. A hónap elején Sió­fokon és Balatonfüreden a Du­na Együttee szerepel, ezeptem­ber 18-án Siófokon pedig meg­rendezik a Búcsú a nyártól el­nevezésű bált. Ezenkívül több helyen szüreti ünnepségeket rendeznek, a történelmi helye­ken pedig megrendezik a ha­gyományos végvári napokat. Többszörös zsebtolvajt fogott el a szegedi rendőrség Augusztus 17-én, délután 5 és 6 óra között egy közép­termetű , kardigános, barna, simára fésült hajú asszony szaladt végig a Klauzál té­ren, majd a hídon, egy mo­torkerékpáros férfi pedig a nyomában. A motorkerékpá­ros férfi buzdította a járó­kelőket, fogják el a nőt, mert kilopta zsebéből a pénztár­cát. Erre aztán hajsza in­dult a barna nő után és az Újszegeden cirkáló rendőr­őrszem segítségével sikere­sen el is fogták. Igazoltatása során kiderült, hogy Juhász Károlyné, Szeged, Pille ut­ca 31. szám alatti lakoö, a fénykép alapján fél­többszörösen büntetett elő- ismerik a zsebtolvajt, jelent­életú, közismert zsebtolvaj kezzenek a városi rendórka­került rendőrkézre. pitányság bűnügyi osztályán A városi rendőrkapitány- személyesen, vagy telefonon, ság a tettenérés után őrizet- Telefonszám: 42—50, 240-es bevétel mellett eljárást in- mellék. Egyben felkéri a vá­dított Juhász Károlyné bün- rosi rendőrkapitányság azt tetett előéletű, közisénert a dolgozó nőt, akinek reti­zsebtolvaj ellen. A városi küljéből Juhászné közvetle­repdőrkapitányság felkéri nül az elfogatása előtt az mindazokat a szemtanú- Állami Áruházban lopott, kat és károsultakat, akik jelentkezzék a fenti helyen. — A „Calysfa" nevű lengyel hangszerkészítő özem vissza­kapta nagyarányú finnországi megrendelésit. A finn vevők ugyanis nem hajlandók Ilyen márkájú zongorát vásárolni. — A Magyar Népköztársaság dosan készítik elő, először legfelsőbb bíróságának katonai «aporítóanvag törzstelepeket kollégiuma augusztus 19-én tár- ' ,««. w«r. — gyalta Héldt Károly amerikai hoznak létre, majd 1982-töl kez- mert Mlysln» 6 in—,nyel­kémügynök ügyét. Az elsőfokú dik el több százholdas ütemben .... bíróság által kiszabott nyolc m szamócatelepek fejlesztését. vükön lntím nS1 ruhadarabot évi börtönbüntetést helyben * «»"»<>cateiepek rejteszteset. t lengyel exportőrök ANYAKÖNYVI HIREK és Dobó Hona, Hajda Ár­pád László és Klivinyi Má­ria, Sárkány György és Zö­di Anna, Szász András és — A francia kormány végre sürgősen szótárakat szereztek be ria, Pados Imre és Lehócz- ván 2 napos, hatályon kívül helyezte azt a ^ üzletkötés előtt ~ - - - ­hagyta. x Szabás-varrás tanfolyam In- hatályon kivül helyezte »« » és üzletkötés előtt szorgalma­dul kezdők és haladók részére törvényt, amely 150 év óta ren- tanulmányozzák, hogy ha­a Juhász Gyula Művelődési Ott- geteg bosszúságot okozott á sonió eset ne forduljon elő. honban (Szeged, Vörösmarty u. francia bíráknak. I. Napoleon UpJtentkro-l2-.gtehV2emWenn -ászár, aki mindig tudni - CSÉPLÉS KÖZBEN tűz vagy 80-38 telefonon. rette. mit esinalnak az alatt- keletkezett a kaposfuredi valói, 1810-ben elrendelte, hogy Aranykalász Tsz-beh. "El­x A legújabb társastáncok tá- a francia törvényszékek birai . kereavt búra -és nítása a KPVDSZ Csongrád nem utazhatnak külföldre, csak egeit i ni Kereszt ouza es megyei Bizottság Központi Mű- ha az tgazságügyminisztertol 200 mazsa szalma. Az anya­valődési Otthon szeptember 2-an erre külön engedélyt kapnak, g núntegy 19 500 forint, kezdődő tánctanfolyamán (du. 6 A bírák azóta minden évben .. . J5, órakor). Téneoktató Kende Eta. elárasztják kérvényeikkel az A tüzet a Cséplőgépét meg­Tanításí idő hat hétig tart min- igazsagügyminisztériumot, ami hajtó traktorból kipattanó den kedden e« pénteken dél- töménytelen adminisztrációs " után 8—0 óráig. Jelentkezni le- munkát jelent. De Gaulle elnök szikra okozta; — a trakto­het az irodahelyiségben (Tolbu- a napokban végre hatályon ki- „_,.,r,i< .,4Vra hin sgt. 14.) mindennap 10 órá- vül helyezte az elavult tor- ron ugyanis nem volt Szikra­• I. KERÜLET Házasság: Juhász László Dezső és Rusai Klára Ilona, Kerepesi László és Monostori Eszter gl László és Jeney Katalin- Takács Éva, Solymósi Fe­Anna, Fiam Sándor József nak László, Csillag Vincze renc és Patvi Anna, Sánta és Pópity Mária, Hegedűs és Jovanovics Máriának 'Ag- Ferenc és Schnier Ilona kö­János István és Lantos Ka- nes, Engi Ferenc és Zsiga töttek házasságot talin, Kegyeshalml György Lenkének Flóra Marcella, Születés­és Tóth Julianna, Kormos Csányi Károly és Rziha Klá- " . János és Túri Katalin, Kukli rának Gábor László, Kovács Tótb ®® .f18^ György Sándor és Tóth Antal és Juhász Rozáliának "ffnek 2y,u!a' ?ekany Magdolna, Gerebicz András Antal nevű gyermekük szü- hály Tako Marianak Má­ét Farkas Ágnes, Dova- letett. **> Keresztes Sándor es lovszki Mihály és Szilágyi Halálozás: «erczeg Juliannának San­Sára, dr. Lázár György és Timár Jánosné Kiss Etel- Marki Antal es Abra­dr. Husztik Erzsébet, Tör- ka 63, Kovács Erzsébet 1, hám Ju,rus,_ Rózáinak Fe­köly József és Bréda Mária, Lukits Lajos 22, Holubán renc, Balogh Dezső Ernő es Dezsőfi Ferenc és Varga Péter 73, Gyuris István 69, Tokos Mariának Peter Jo­Margit Kökösi-Sigmond Bodó Józsefné Hundek Ju- z;ef> B'5,n , JáTn?? M Sándor és Bartos Edit Má- lianna 77 éves, Kispál Ist- Skoncz Mártanak Julianna tói 17 óráig. vényt. Géplakatos ipari tanulókat keresünk. Jelentkezni a Szegedi Kenderfonógyár munkaerőgazdálkodási osz­tályán. A Szegedi Konzervgyár uéH és férfi segéd­munkásokat vesz fel. Jelentkezni lehet a munkaügyi osztályon reggel 6 órától 13 óráig. Vidékiek tanácsi Igazolást hozzanak magukkal. AptóUiidelíscU AUASVE1EL L A K A S INGATLAN Bélyeget legelőnyö­sebben vásárolhat, értékesíthet nálam. Bélyegkereskedés, Kelemen u. 4. sz. L A K A S INGATLAN Bélyeget legelőnyö­sebben vásárolhat, értékesíthet nálam. Bélyegkereskedés, Kelemen u. 4. sz. Elcserélném szoba, konyhás, vlz. vil­lan--, gázos laká­somat ketazobásfa. megegyezés alapjan. „Csendes lakás" jeligére Károlyi u. hirdetőbe. Veszek állandóan hasznait bútorokat, rossz sezlonokat, páros ágyakat, — konyha kredenceket, vaságyakat, asztalo­kat, szekeket. Kiss, Le-'- krt. 19. X Elcserélném szoba, konyhás, vlz. vil­lan--, gázos laká­somat ketazobásfa. megegyezés alapjan. „Csendes lakás" jeligére Károlyi u. hirdetőbe. Veszek állandóan hasznait bútorokat, rossz sezlonokat, páros ágyakat, — konyha kredenceket, vaságyakat, asztalo­kat, szekeket. Kiss, Le-'- krt. 19. X Elcserélném levá­lasztható belvárosi nagyméretű kétszo­bás, előszobás, kö­rös mellékhelyiség­ből álló komfortos lakásomat egyszo­ba, • komfortosra. — írd. Bajcsy-Zs. u. szikvízüzletben. Egy rekamié. 2 fo­tel. 3 szék, politú­ros komblnátjszek­rény eladó. Gyöngy­tvúk u. 15. 3104 Elcserélném levá­lasztható belvárosi nagyméretű kétszo­bás, előszobás, kö­rös mellékhelyiség­ből álló komfortos lakásomat egyszo­ba, • komfortosra. — írd. Bajcsy-Zs. u. szikvízüzletben. Kétszemeiyes sez­lon, ágybetétnek is alkalmas, eladó. — Árvíz u. 59. Elcserélném levá­lasztható belvárosi nagyméretű kétszo­bás, előszobás, kö­rös mellékhelyiség­ből álló komfortos lakásomat egyszo­ba, • komfortosra. — írd. Bajcsy-Zs. u. szikvízüzletben. Kétszemeiyes sez­lon, ágybetétnek is alkalmas, eladó. — Árvíz u. 59. Szegedi kétazoba, személyzetis, össz­komfortos lakásom elcserélném buda­pesti kisebbért. — Erd.: Kossuth La­jos sgt. 43. fldsz. Előnevelt óriássze­mű földieperpalán­ta kapható. Újsze­ged, Rózsa Ferenc sgt. 47. X3098 Szegedi kétazoba, személyzetis, össz­komfortos lakásom elcserélném buda­pesti kisebbért. — Erd.: Kossuth La­jos sgt. 43. fldsz. Női szabó, Jó var­rógépet keres. Rá­kóe u. 45/a. Al­sóváros. 3092 Budapesti kétszoba, összkomfortos örök­1- kés eladő. Érdek­lődni: Szeged, Kis­faludy u. 48. Nagy befogadóké­pességű üvegezett könyvszekrény el­adó. Délután 17 órá­tól. Széchenyi tér 7.. TI. em. 19. 3088 Budapesti kétszoba, összkomfortos örök­1- kés eladő. Érdek­lődni: Szeged, Kis­faludy u. 48. Nagy befogadóké­pességű üvegezett könyvszekrény el­adó. Délután 17 órá­tól. Széchenyi tér 7.. TI. em. 19. 3088 Elcserélném főbér­letl lakásomat ház­mesteri, vagy gond­nokiért. Árva utca 21. Flatló gobelin gar­nitúra, nagy álló­lámpa. asztalka, étkészlet. Teleki u. 6. 3086 V eszek állandóan szobai, konyha! bú­tort. hibásat is. sei­lont írosszat is). — vaságyakat. Pacsir­ta 28. X3Ó80 Elcserélném főbér­letl lakásomat ház­mesteri, vagy gond­nokiért. Árva utca 21. Flatló gobelin gar­nitúra, nagy álló­lámpa. asztalka, étkészlet. Teleki u. 6. 3086 V eszek állandóan szobai, konyha! bú­tort. hibásat is. sei­lont írosszat is). — vaságyakat. Pacsir­ta 28. X3Ó80 Győri belvárost két­szoba. összkomfor­tos. központi fűté­ses (autógelzer) er­!,élyes lakásomat el­cserélném . szegedi hasonlóra. esetleg háromszobásra. — „Győri lakás" jel­igére kiadóba. 3094 Kis házat vennék részletre, Belváros­ban. ..Kétszobás la­kást adok" jeligere 'riadóba. 3085 Budapesti, XVI. Sas­halmon eladó 2 szo­ba, összkomfqrtos L nyárt konyhás, be­költözhető családi ház 170 n-öl gyü­mölcsössel. Érdek­lődni lehet nappal 314-993, este I—Vi 10 kö-ött 312-123 tele­fonon. EGYÉB fogó. A felelős személyek ellen a büntető eljárás meg­indult. — Az angliai Tunbridge Wells városkában egy magánkórház Igazgatója perrel fenyegetőzik, ha a városi hatóságok nem tá­volítják él kórháza elől azt a táblát, melynek felirata így szól: „A krematórium és a te­mető felé". Dr. Lyburn kórház­igazgató keservesen panaszkodik amiatt, hogy rengetegen keresik fel a kórházat abban a hiszem­ben, hogy ott a krematórium. Sokan a táblát látva, úgy véle­kednek, hogy „ezt a kórházat Jobb elkerülni, mert Itt az or­vosok a krematórium szállítói". A kórházigazgató számítását szerint a tábla eddig 5000 font anyagi veszteséget okozott neki. Ar Algyői FöldművesszO­vetkezet Iparcikk boltjába szakképzett boltvezetőt keres Jelentkezni lehet személyesen vagy írásban íz fmsz. központi irodá­jában (Szegedtől 9 km). Krisztin-Né- Joth, Im[e £ol­ky Emma, Bors László és meth Jenő Balázs 39, dr. lank Katalinnak Katalin Ábrahám Ilona, Kövecs De- Flegmann Imre 68, Túri Mi- Marianna Bálint Gábor es zső és Tóth Ilona, Benke hály 56 éves korában hunyt Bal'nt Jolánnak Gábor, Ferenc és Paál Gyöngyike II. Bodrogi Sándor es Kalman kötöttek házasságot II. KERÜLET Antlanak , fdlt DVe.ro.mka' S~ütetés''" Házasság- — Peredi András es Budai Er­Kolláth Tibor és Török Siha István és Dóczi Ju- zsebelnek Erzsébet utónevű Etelkának Rita Emese, Ja- lianria. Fazekas János és ;gyermekük született nó János és Szaszkó Anná- Boldizsár Julianna, Róth Halálozás: nak János, Krizsán István József és Miklós Erzsébet Vad János 51, Majoros és Pós Rozáliának István, Szabó Mihály és Papp Ilo- Mihály 76, Faragó János Fodor Antal és Blaskovics na, Gondi János és Muskó 68, Roósz Jakabné Kari Eva Gizellának Zita Marietta, Anna kötöttek házasságot Jozefa 52 éves korában Gazdag Ferenc és Mátó Ilo- Halálozás: hunyt el. nának Edit Bereczki Sándor Pataki Sándor 75, Soós és Bakonyi Margitnak Sán- Lajosné Kurai Anna 77, dor, Tabányi Miklós és Tar- Nagy János 40, Szűcs Fe­jányi Erzsébetnek Elizabet, rencné Szaniszló Mária 81, Paragi János és Zsótér Ka- Siha Krisztina 57 éves ko­talinnak Ottó János, Kovács rában hunyt el. % József és Budai Matildnak III. KERÜLET Matild, Nagy Ferenc és Ba- Házasság; log Erzsébetnek Ferenc, Ju- Dr. Sebők Lajos és Rácz hász-Vedres Mihály és Er- Katalin, Papós Péter Pál és délyl Etelkának László, Un- Búza Mária, Szécsi István A kereskedelmi szakmában gyakor­nokot felveszünk, férfit vagy nőt, akik ez évben érett­ségiztek. Pályázato­kat postafiók: 14 alá kértük küldeni. Több éves gyokor­attal rendelkező • '=sz és gépész­technikus Jelentke­zését kéri részletes önéletrajzzal. „Sür­gős szeptember" jel­igére a kiadóba, x Elveszett drapp kar­digán csütörtökön este fél kilenckor hídon át a Maros ptciig. Megtaláló jutalom ellenében adja le a Maros utca 18. alá. 3097 Kedden elvesztet­tem egy kulcscso­mót a Petőfi Sán­dor sugárúton, — Kerem jutalom él­lenéhen leadni. Du­gonics u. 17., Cse­piné. Rádióműsor Kedd tés. 12,10 Zenés ajándékműsor KOSSUTH-RADIO az Iskola Bútorgyár dolgozói­4.38 Rákóczi Induló. 4,30 Hí- nak. 13,00 Éjszakai vallomás. Re­rek. Idő járásjelentés. 4,35—7.59 gjnylsmertetés. 13,20 zenekari Vidáman - frissen! Közben 5,00 muzsika. 14,20 Tarka tudomány, f alurádió. Utána vidék! színházi 14.40 Lengyelvér. Operettrészle­műsor. 5,30 Hirek, időjárás- tek. 15.00 Hirek, közérdekű köz­jelentés. 6,20 Pillanatfelvétel. 6 lemények. 15,08 Időjárásjelentés, óra 59 Időjelzés. 7,00 Hirek, idő- 15,10 Egy falu — egy nóta. 15 járásjelentés. 7,10 Uj könyvek, óra 40 Svéd népdalok. 16.00 7.25 Színház-, hangverseny- és Mitrea Kokor útja. Rádiójáték, moziműsor. 7,59 Időjelzés. 8,00 17,00 Hírek, időjárásjelentés. 17 Műsorismertetés. időjárásjelen- óra 15 Szív küldi szívnek szí­tes. 8.08 Technikai szünet. 8,10 vesen. 18,00 Gyári sziréna. 18.20 Operafinálék. 8,45 Nyári zápor. Zenekari muzsika. 19.05 A Sza­Felolvasás. 9.00 Tücsök Tintás- bó-család. 19 37 Népi zene. 19.54 ! Ujj, meg a többiek . . . 9.20 Ene- Jó éjszakát, gyerekek! 20.20 Es­teijük együtt! 9,40 Hiri Hudec: ti krónika. Időjárásjelentés. 20 r apszódia zongorára és zene- óra 30 Román zenei *hét. 21.10 karra. 10,00 Hirek. lapszemle. Nevető Thália. 21.40 Hollós üo­időjárásjelentés. 10,10 Válaszo- na énekel, a Körmendi-együttes lun'k hallgatóinknak. 10,25 Népi játszik. 22,00 Hírek, időjárásje­muzsika. 11.00 Légy jó mind- Ientés. 22.15 Mai szemmel . . . halálig. Regény folytatásokban. Kommentár. 22,25 Cimarosa: A 11.20 Cembalóművek. 12.00 Déli karmester. Opera. 24.00 Hirek, harangszó, hírek, időjárásjelen- időjárásjelentés. 0,10 Magyar nó­.. ták. 0,30 Himnusz. PETOFI-RADIO 5,00 Reggeli zene. 6,30 Szín­ház-, tárlat- és hangversenvmü­sor. 8.50 Torna. 8,00-8,10 Hírek, Időjáráslelentés. 14.00 Időiárás­és vízállásjelentés 14,15 Fúvós­átiratok. 14,45 Távolban. Elbe­szélés. 15.00 A Vasutas szak­szervezet központi kórusa éne­kel. 15,20 Szenkár Dezső szóra­koztató zenéjéből. 15.45 Glazu­nov: c-moll szonáta. 16,10 Ze­nés ajándékműsor. 17,00 Bartók és a román népzene. 17,50 Idő­szerű nemzetközi kérdések. 18 00 Tánczene. 18.30 A Balaton-kör­nyéki várak történetéről. 19.no Hírek. időjáráslelentés. 19.05 Wagner: Tannháuser — nvitány. 19.30 A két testvér. Elbeszé­lés. 19.55 Kamaraest. A szünet­ben: 20.35 Falurádió. 20.55—21.00 Hírek. 21.45 Negyedszázad táv­latából. 22,00 Ugy szeress... 23 óra-23,15 Hírek. H televízió wlsora 18.30 Az NDK rádiójának ber­lini gyermekórusa énekel. 18.40 Uti beszámolok. 19.20 Szünet. 19 "ra 30 TV hlrado. 19.45 Megem- , lékezés Románia felszabadulá- • sanak 16. évfordulóján. 28.35 Fekete aranv. Magyarul besze­lő román film. I Mély fájdalommal tudat­juk. hogy szeretett férj és ló testvér. TÖTH MIHÁLY, a szegedi múzeum dolgo­zója f. hő 20-án életének 58-ik évében elhunyt. Te­metése f. hó 23-án 14.30 órakor a rókusi temető ravatalozójából. Gyászoló család j i Mély fájdalommal tudat­juk, hogy szeretett féle­ség, édesanya, SZABD TSTVANNE Kovácsik Margit f hó 21-én életének 63-ik évében váratlanul elhunyt. Temetése f. hó 23-án 14 órakor a belvárosi teme­tő kupolacsarnokából. Gyászoló család I Kicsi a bolt, de nagy a választék! Most szerezze be iskola- és tanszereit A^WyyYYYYYYWVYYyyyVYVYYyV! a 18. sz. papír- és írószerboltban Szeged, Lenin krt. 37. NYITVA: reggel fel * érától délután 13,30 éráig Mély fájdalommal tudat | juk, hogy drága jó édes­anyánk és nagymamánk, ÖZV. FONYO ANDRASNE I Oláh Mária f. hó 21-én életének 72-11: i evében meghalt. Temetés-: j f. hó 23-án 12.30 órakor J a Gyevi-temető ravatalo-1 zójúból. Gyászoló család ] I Mély fájdalommal tudat­juk, hogj4 szeretett fele­ség, édesanya és testvér, CZIROK 1STVANNÉ Szabó Terézia f. hó 21-én életének 60-ik évében rövid szenvedés után elhunyt. Temetése f. I.ó 23-an 10.30 órakor a Gyevi-temető ravatalozójá­ból. Gvásaoló család

Next

/
Oldalképek
Tartalom