Délmagyarország, 1960. augusztus (50. évfolyam, 181-205. szám)
1960-08-23 / 198. szám
s Kedd, 1960. augusztus 23. flz alkotmánynapi ünnepségekrffl (Toíi/tatás ax 1. oldalról.) Több kerületben már ko- munkások kulturális együt. . . rábban megünnepelték al- tese szórakoztatta a helybet-„t/8!!^ ^ i Vf" kotmányunk évfordulóját, lieket, majd késő éjszakáig kezet este a Tisza-parti Már- mo8t . IIL keraletben tar- tartott a mulatság, dajaban tartott nagygyűlést tottak ünnepségeket. A ke- Alsóvároson a Szabadság , ° 5.OZf , -6S. ^T8 W ^teti népfrontbizottságok az téren sok százan hallgatták részvetelevel. Mintegy ket- aUávárosi ^ a rnőrgváro* a MÁV zenekarának hanguszazan vettek részt az un- pártszervezettel együtt tár- latos ünnepi műsorát szomnepi megemlekezésen, ahol sasvacsorát rendezett az bat délután. A Széchenyi ugyancsak tobb dolgozot ki- alsóvárosi vendéglőben. Mi- téren szombaton délben a tüntettek. Heten -Kiváló hályteleken hangulatos Határőrség Központi Zenedolgozo- oklevelet és jel- sportmérkózések vezették be kara, vasárnap délben pedig vényt, azonkívül még tizen- M ünnepi nagygyűlést, a szegedi munkásőrség zeoten jutalmat, ketten pedig . ,, . . , „ * , , tízéves földművesszövetke- melyre zsúfoIáslg megtelt a nekara, majd este a Dankó zeti munkálkodásukért el- község művelődési otthona. Pista népi zenekar adott ismerő oklevelet kaptak. A vendégül látott ruhagyári térzenét Élüzem-avatások, -paraszt találkozók A szegedi üzemek többségében augusztus 19-én éa 20-án tartották meg az alkotmánynapi ünnepségeket, s majdnem mindenütt ezeken jutalmakat is osztottak a munkaversenyben élenjáró dolgozóknak. fiiüzem ünnepséget rendezett a Bútorgyár, a Fonalfeldolgozó, a Szalámigyár, a Délmagyarországi Áramszolgáltató Vállalat, valamint a Szeged l-es számú postahivatal és Gufalparl Vállalat szegedi télepe. A dolgozók az ünnepségek után megrendezett társas vacsorákon igen jól szórakoztak, az üzemi műkedvelő csoportok műsorát meghallgatva a késő éjszakai órákig együtt maradtak. Míg a közel 300-as létszámú ünneplő sereg meghallgatta Dani János éa Zina Miklós elvtársaknak, a Falemezgyár igazgatójának, illetve a tsz elnökének ünnepi beszédeit, a szakácsok is elkészültek a szorgos munkával. A felsővárosi cigányzenekar húzta ebéd után a talpalávalót egészen vasárnap reggelig. Vidám hangulat a termelőszövetkezetekben Az új kenyér és m atkotmánynapi ünnepségeket Idén Szegeden az újszegedi Rózsa Ferenc Tsz tagjai vezették be. A Rózsa Ferenc Tsz paááiAlkotmányunk és a taná- szombaton kedves vendégeik nak ez sz első közös esztenesok évfordulójának ünnepén társaságában Szegeden a dó. A meghívott vendégekemlékeztek meg Marx téri Vasútforgalmi kel együtt több mint 500 ema baktói Felszabadulás Tsz Technikum nagytermében, ber ült az ünnepi vacsora gazdái szövetkezetük fenn- Szilágyi Ernő, a termelőszö- mellé. Szép számmal vettek állásának 19 éves évfor- vetkezet vezető mezőgazda* részt az ünneplésben s Szedulójárói is. sza mondott ünnepi beszédet, gedi Kenderfonógyár dolgoTfs évvel ezelőtt 12 baktói Beszédéből világosan rajzoló- zói is, akik megalakulás óta parasztgazda 175 holdnyi föl- dott ki, hogy a baktói szikes patronálják a Rózsa Ferenc dön alakította meg ezt a talajokon a megalakulástól termelőszövetkezetet, földművelő munkaközösséget, kezdve a közbejött nehézsé- . melynek összvagyona azóta gek, kedvezőtlen időjárások £ """JJ az akkori alig százezer fo- ellenére is szakadatlan nőve- I^ '^lf^fL ^Jk©?! rintról több mint 20 millió kedett az egy holdra ju- Í^Ji!"? ^SLteágon forintra emelkedett A gaz- tó termés nagysága. Az ün- __ dasághoz ma már 3602 ka- nepi beszéd után még szá- "" embW SZ°" tasztrólis hold szántó, rét mos köszöntő hangzott el, legelő és egyéb művelési majd ünnepi ebéd követke- Sziládi Sándor s ÜL kerületi ágú terület tartozik. zett. Hazafias Népfront titkára és Az alapító 12 család mel- Rókoson s Dóssá Terme- Csúcs Mihály, a tsz elnöke lett ma már 478 dolgozó lőszövetkezet gazdái ren- mondtak beszédet, majd a paraszt vallja magáénak deztek munkás-parasz* ta- zenekar vette át a szót Egy ezt a közösséget lálkozót a szomszédos Fa- öit mázsás hizlalt tinóból és Ez a nagy család ült össze lemezgyár dolgozóival. 8 ürü bői főztek paprikást. Iskolaavatás, ünnepi összejövetelek a szegedi Járásban A szegedi járásban az eddigi jelentések szerint közel huszonötezren ünnepelték — sok helyütt egész napos rendezvényeken — alkotmányunkat, s a tanácsok megalakulásának tízéves évfordulóját. A megemlékezések itt is már 19-én megkezdőd- Ezt tek, s több községben e na- a négytantermes kibővípon tüntették ki a tíz éve tett általános iskolát. A torráskúti ünnepnapon barátsárrntanácsíunkcionáriusokat. deztek a szomszédos közséPzombaton tovább folytatód- gek csapatai. lésiek. Itt Komócsin Zol- járási ünnepségek hangulatán elvtárs, az MSZMP emelte, hogy sok helyen _ , - . ez alkalommal -avatták- az Politikai Bizotteaganak üj kenyeret s az egész köz. póttagja, m KISZ Közpoa- ség színe előtt jutalmazták ti Bizottságának első tlt- és tüntették ki a példamutakára, Csongrád megye or- te tanácsi, földmúvesszovetHzáaevűlési kéovtselőle tar- kezeti <>®UtOzókat, vagy pélszaggyulesi kepvíseloje tar- dáu] a klskundorozsmai nagy. tett ünnepi beszédet. gyűlésen a helyi pamutszövőmegelőzően avatták fel gyár legjobb munkásait Felkeresték ezen a napon a községek termelöszövetmunkálkodó tanácstagokat és —Tpo^ő^k^"^- SU^ munkLk^Tt^ gei, a honvédség, határőrség képviselői is. tak az ünnepségek. Több községben népgyűlés-jelleget öltöttek az összejövetelek. Forráskútra például több mint másfélezren mentek Különösem el, köztük más községbeliek, bordányiak, zsombói- lad*s volt a hangulaton, esatermelőszövetak, csólyospálosiak és ül- kezeti községek ünneplése. A Ünnepi térzene Kiskundorozsmáii, Rísz- Gyálanéten például a járási kén Rozsán te még több Honvédkiegészítő Parancshe,yen féiezernéi is többen ^^atl^ít^ jöttek össze. ságát. Részt vettek alkotmányunk ünneplésében a határmenti községek délszláv lakosai is Deszken, Szőregen, Ujszentivánon. A hangulatos alkotmánynapi ünnepségek a járásban általában közös ebéddel, tárt sasvacsorával, hangulatos mulatságokkal fejeződtek be. Sz*rj«t kfflktreskedelni vezetők a moszkvai magyar kiállításon Révész Gézának, a Magyar Népköztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövetének meghívására hétfőn délelőtt a Moszkvában akkreditált diplomáciai képviseletek számos vezetője és tagja tekintette meg a Magyar Népköztársaság nagyszabású ipari kiállítását A külföldi vendégek nagy elismeréssel nyilatkoztak a látottakról. Hétfőn szovjet külkereskedelmi vezetők népes csoportja is felkereste a magyar kiállítást. Bortszop, a külkereskedelmi miniszter első helyettese kijelentette: a magyar ipari kiállítás nemcsak a magyar nép IA érés épitőmunkájának eredményeivel ismerteti meg a szovjet közönséget, hanem bepillantást nyújt a szocializmust építő népi Magyarország életébe, Megkezdték a lágymányosi vásárváros építését Hétfőn a fővárosban, a Petőfi-híd budai hídfőjénél megkezdődött a Lágymányosi vásárváros tereprendezésének munkája, amelyben a fővárosi dolgozók tízezered vesznek majd részt A nagyszabású társadalmi munka megnyitó ünnepségén megjelent Gáspár Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának póttagja, a budapesti pártbizottság első titkára, s üdvözölte az elsőnapi társadalmi munkára egybegyűlt több mint hétszáz budapesti dolgozót, majd beszéde végén elhelyezte a vásárváros üvegbúrábe zárt alapító okmányát Nap mint nap ötszáz dolgozó járul majd hozzá a szép terv megvalósulásához. Az eddigi jelentkezések álapján úgy számítják, hogy a budapesti dolgozók az elkövetkező három évben mintegy hat-nyolc millió forint értékű társadalmi munkával járulnak hozzá a vásárváros felépítéséhez. Megnyílt a szegedi helytörténeti kiállítás OtJá, ...... _ - ... - i. J A szegedi helytörténeti kiállítás szombaton, augusztus 20-án nyílt meg m Móra Ferenc Múzeum melletti vármaradvány frissen restaurált termében. Az állandó jellegű kiállításnak — amely az Árpád-kortól napjainkig matatja be Szeged történelmiségét gazdag dokumentumokban és eredeti tárgyakban — már az első napon nagy közönségsiker© volt. Képűnk a kiállítás egy részletét, a céhzászlók gyűjteményét mutatja b« Növekszik a társadalmi ösztöndíjasok száma a szegedi egyetemen és főiskolán Az új tanév kezdete előtt már az egyetemeken ás a főiskolán is kialakult az első évfolyamok arca, legalább is a létszám tekintetében, bár számítanak még újabb pótfelvételre. Ugyanez a helyzet a társadalmi ösztöndíjak területén is. A szegedi felsőoktatási intézmények közül a Szegedi Pedagógiai Főiskolára vettek föl eddig legtöbb Újra szabályozták a magánosok gépkocsivásárlásának rendjét Ismét sikerrel szerepelt a határőrség központi fúvószenekara a Széchenyi téri hangversenyével, ezúttal alkotmányunk ünnepén, augusztus 20-án. Ezt a hangversenyt megelőzően a kitűnő zenekar több szegedi nagyüzemben és művelődési otthonban, valamint Szeged környéki községekben is fellépett önálló műsorral. Mindenütt nagyszámú közönség fogadta őket szeretettel. A gépkocsik igazságos szétosztása érdekében a belkereskedelmi miniszter újból szabályozta a gépkocsi vásárlásának rendjét. A rendelet értelmében ezentúl azoktól, akik előjegyeztetik magukat a gépkocsivásárlásra, az Országos Takarékpénztár egy kamatozó, zártát betétszámlára átveszi a gépkocsi előrelátható összegét. Tehát a jelentkezéssel egyidőbeu a vételárat is letétbe kell helyezni A zárolt betétszámlát viszont csak az autókat forgalomba hozó Csepel Kerékpár- és Motorkerékpár Nagykereskedelmi Vállalat értesítése és igazolása után nyitja meg a Takarékpénztár. E kettős ellenőrzés kizár minden viszszaélési lehetőséget. A múltban előfordult, hogy olyan egyének is az előjegyzési listára kerültek, akikLljabb négyszáz továbbképző iskola nyílik Mindössze 247 továbbkép- rár- és ipari üzemmérnökök ző iskola működött az or- is. Vas megyében 12 újabb szághan az elmúlt tanévben, iskola kezdi meg működéEzekben 13 ezer, 14—16 éves sét — valamennyi mezőgazfiatal gyarapította általános dasági jellegű lesz. Az ipari műveltségét é6 szerzett ipari, jellegű továbbképzőkben a illetve mezőgazdasági ismereteket. A tervek szerint a következő tanévben 647 továbbképző iskotaban tanulhatnak majd az általános iskolából kikerült, de más oktatási formába fel nem vett diákok. Komoly gondot jelentett a továbbképző iskolák és az tanév országszerte szeptem20-tól a következő év június 10-ig, a mezőgazdaságiakban pedig november 1-től a következő év március 31-ig tart. A tanulók és a szülők ls több helyen szóvá tették, hogy jó íenne, ha a továbbképző iskolákban mód nyílnék nem volt meg a pénzük, vagy nem is akartak gépkocsit vásárolni. Amikor rájuk került a sor, eladták vásárlási jogosultságukat. Az új rendelet értelmében ez lehetetlen. Mcwt a nagy kereskedelmi vállalat • gépkocsik beérkezésekor csak azokkal az igénylőkkel köti meg az adásvételi szerződést, akik a vállalat és az OTP listáján soron következnek. A vállalat az autó vételárát a zárolt betétszámláról egyenlíti ki. Felvetődik a kérdés, hogy mi történik azokkal, akiket a rendelet életbelépése előtt már előjegyeztek, de még nem fizették be a gépkocsi árát? A nagykereskedelmi vállalat az előjegyzések sorrendjében értesíti az érdekelteket, hogy a vételárat mikor fizessék be. Ha valaki az értesítéstől számított záros határidőn belül nem mutatia be a nevére szóló OTP befizetési igazolását, úgy tekintik, mint aki elállt vásárlási szándékától. Üj előjegyzést csak akkor fogadnak el, ha valamennyi igénylőt kielégítettek. új társadalmi ösztöndíjast, szám szerint 25 főt Érdekes megfigyelni, hogy a fölvett 25 társadalmi ösztöndíja > közül csak kettő Csongrád megyei, közülük az egyik szegedi, s az Újszegedi Kender- Lenszövő Vállalat ösztöndíjával végzi majd el a főiskolát Legtöbb társadalmi ösztöndíjast viszont Bács és Békés megyék küldték, mindkettő 8—8 tanulni vágyó fiatalt. Lényegesen kevesebb társadalmi ösztöndíjas van eddig a Szegedi Tudományegyetem három karának első évfolyamain. A Bölcsészettudományi Karon eddig 6 új társadalmi ösztöndíjas nyert fölvételt. Mind a hat más-más helyekről Egyiküket a nyírmeggyest Petőfi Tsz küldte egyetemre Szabolcs-Szatmár megyéből, 2 fiatalt a Békés megyei, 2-t a Baranya megyei, 1-et pedig a Tolna megyei tanács művelődési osztálya küldött a szegedi egyetemre. A Természettudományi Karon és a Jogtudományi Karon hasonló a helyzet. Különösen a Jogtudományi Karon kevés az új társadalmi ösztöndíjasok száma. Eddig 2 fő ösztöndíj pályázatát fogadták el, de folyamatban van még további pályázatok elfogadása. A Természettudományi Karon 5 fő tanul az eddigiek szerint szeptembertől társadalmi ösztöndíjjal a Kar első évfolyamán. Annyi már mindenesetre megállapítható, hogy bár a tavalyinál kisebb a társadalmi ösztöndijasok száma, ez a nagyon szép és hasznos társadalmi mozgalom nem fulladt érdektelenségbe és közönybe, hanem tovább fejlődik, s ez a további fejlődés bizonyítja mindennél jobban életrevalóságát. üzemek, gazdaságok kö- na a szakmunkás-vizsgára 1 zötti kapcsolatok kiépítése, való felkészülésre is. Ennek I hiszen enélkül a gyakorlati elintézésére a Művelődés< oktatás vajmi keveset érne. ügyi Minisztérium targyalá| Az oktató-nevelő munkába sokat kezdett az illetékesek bekapcsolódtak a fiatal ag- kel. A Vízműépitő Vállalat elfekvő készletéből felajánlja megvételre közületek és vállalatok részérc az alábbi anyagokat: 20 to. 5x12 zúzalék, 4 700 db. 6 cm-es kőszivacslap, 3 500 db. 8 cm-es kőszivacslap és 27 800 db. kettős ikersejt tégla. Az anyagokat Makó-Ujvárosi állomáson tároliuk. Vízműépitő Vállalat építésvezetőség Szeged, Dorozsmai út 35. sz. Telefon: 31—85