Délmagyarország, 1960. július (50. évfolyam, 154-180. szám)

1960-07-03 / 156. szám

Vasárnap. 1960. július j. 6 Régi szegedi költök magyarul Á

ltalában úgy él a szegedi köztudatban, hogy városunk virágzó, országos, sót, helyenként európai magaslatokra jutott Irodalmi élete legföljebb Dugonics Andrással kezdődik, igazában azonban csak a múlt század utolsó két évtizedében — főleg Mikszáth Kálmái^cezdeményezésére — bontakozik. BÉ a szemlélet nagyjából helyes is, mert Szeged modern irodalmi kultúrája csakugyan ezektől az időktől kezdve fejlődik szervesen, a város társadalmi és emberi valóságával elszakithatatlanul összenőve, annak problémáit mindig bátorsággal és példás azonosulással hirdetve. Szegednek a szabadságharc előtti, de méginkább a török hódoltságot megelőző szellemi műveltségét, irodalmi alkotásait valósággal úgy kell föltárnunk a feledés hamuja alól. Tájékozottság híján pedig sokszor belenyugodtunk abba, hogy Szeged osztozott a hódoltsági élet kietlen sorsában: véglegesen eltemette a középkori múltat és hosszú Időre megakadályozta a felszabadulás utáni, szárnyaló szellemi fejlődést. . A szegedi műveltség múltjával foglalkozva nyugodtan és jogos önérzettel állíthatjuk, hogy a kép nem ilyen mostoha. Amikor szegedi műveltségének a Hunyadiak-kora és a város török kézre jutása közötti időben eltelt szakaszát vizsgálat alá vettük, akkor a sokszor lenéző szánalommal / ARANY BALÁZS: kezelt alföldi -parasztvárosok* meglepő megvilágításba jutottak. Főleg Szegednek volt derekas szellemi múltja. Eddig még kéziratban heverő kutatásaink szerint a jelzett időszakban minden magyar város közül Szeged fiai tanultak legnagyobb számmal külföldi egyetemeken, így többek között Bécsben, Krakkóban, Padovában, Bolognában, Párizsban. Egyik szegedi kolostorban több, nyelvészeinktől és irodalomtörténeti kutatóinktól sokat tanulmányozott magyar nyelvű kódexet írtak. E

három alább következő költővel, illetőleg költeménnyel a hazai kutatás még alig foglalkozott, legföljebb csak létezésükről vett tudomást, és- az egykorú szegedi kultúrával nem hozta szerves kapcsolatba. Az első Zákány Balázs (Blasius Zakari Segedinus Pannonius) az egyetemen 1522-ben bukkan föl. Mint kitűnik, irodalmi ambíciói is voltak, mert egy ugyanebben az évben, Bolognában kiadott latin antológiában Jaftus Pannonius emlékezetének szentelt költeménye jelenik meg. Később, 1524 márciusában a kánonjog doktorává avatják. Hazatért, de további életsorsáról kevés adatunk van. Azt sem tudjuk, írt-e még máskor is. Mindenesetre az 6 szép, lendületes verse, szegedi szerzőnek tudomásunk szerint az első, nyomtatásban megjelent alkotása. A másik Szegedy Pál, papi ember, szintén a bolognai egyetem diákja, a magyar—illyr kollégium tagja. Később az egyetem elsőéveseinek, vagy mint akkor nevezték, artistáinak a logikát adta elő. Pár é\* múlva egyetemi tisztségét ismeretlen okból otthagyva, Firehzébe ment, és egy ottani arisztokrata család istállómestere lett. Ebből talán arra következtethetünk, hogy jószágtartó fcegedi családból származik. Közben természetesen az olasz nyelvet annyira elsajátította, hogy a kocsikázásról egy tréfás versezetet írt Későbbi életkörülményeiről nem sok biztosat tudunk. Talán a hasonló nevű csanádi püspökkel (11597) azonos. H

armadik költőnk a XVIII. században élt. Fiola Jakab a szegedi -Kegyes Oskola* tanára volt (tl738), aki Vergilius nyomán, Vergilius költői eszközeivel, Bonfini történeti munkájának felhasználásával, a barokk költészet ihletében Szeged keletkezésének mitológiai történetéről írt eposzt. Kelléktárában sajátosan keveredik az antik hitvilág es a pogány magyar ősvallás képzetköre (Isten kardja, csodaszarvas). A költőnek egy öregember meséli el Szeged nagy múltját. A fordítás egy szemelvényt mutat be, amelynek élmény-hátterében a törökkel vívott győztes háborúk is fölcsillannak. A fordítás Bede Anna munkája. Bálint Sándor FIAL A JAKAB: Janus Pannonius halálára Kit nemrég hamuszürke penész fojtott, levegőtlen Börtönben, s ragyogás nem derítette fel ott, ím, szép büszke fejét fölemelte az ég magasába Janus, s megszűnt itt lenni, az unt tereken. Mind, mit e rosszakaró kor megvont híre-nevétől. Mindazt most bőven adja meg a kegyes ég. És él híre, amíg Phoebus fáklyával, a Hold meg Gyors szekerével fönt nyargal a földeken át SZEGEDY PÁL: Tréfás kis vers a kocsizásről Ha még ezután is barátom leszel te. Ne tégy ilyet velem, csak annyit mondok! Hogy összerázott bennem minden csontot.,. • Fene a kocsit, ? aki kieszelte! Azt mondod: urak járnak ezzel szerte, Tisztelt, kiváló méltóságok, — mondod... . Én azt hiszem: mindenre-kész bolondok. Akiknek esze nincs, s a lelke kerge! A sima földön, hol nincs szikla, sem kó, Vagy homokon, hol messze nem lelsz kőre, Kocsizni bölcs és mindenkinek tetsző; De teli hassal, éjidőben, metsző Köveken éppoly furcsa s visszatetsző. Mint teraszon hintázni nyakra-főre. Míg háta, karja bőre Csupa kék folt az embernek, s a balga Kedvtelés a belét is fölkavarja. Szép móka ez, szavamra! Én nem hiszem, nem láttam, s furcsa lenne. Ha egy fehérnép is megülne benne, Csak tán a becstelenje. S ha a világ elpusztul egyszer végleg, Ézt okold, ezt a pimasz ledérséget! Végül így intlek téged: Ha szeretsz engem, és javamra vágyói, A kocsidat tartsd tőlem mindig távol! Részlet a Szeged történetéről szóló eposzhói nagyhírű Szeged, kl e földön messze sugárzód Büszke neved fényét; munkádat még ne fejezd be! Tisztes erényed sem nyert még méltó diadalmat! Nézd Jupiter fegyvertársát, hogy igyekszik a Félhold Elleni harcba, siet Belgrád meredek fala mellé Hős elszántsággal, tábort ver, sánccal övezve, S ostromló kossal döngetve a nagy falat egyre, Kén-Iövedékelt ontja a fellegvárra serényen. Hűségedről Itt nem tettél még hitet eddig! Légy oly lelkű ma is, mint rég, amikor bekerített A török és öt domb nőtt holtjainak teteméből, Kiknek — mondják — harci erényed vette a vérét, Es vészterhes halmot emelt testükből a szántón. Belgrádnak falait nem döngeti már a tőrök Mars, Most csak az ennivaló baljós szüksége, a vészes Éhínség, s a gonosz nyomorúság pusztít e tájon. Egy-két száj kaphat mfir csak száraz kenyeret, vagy Annak rossz héjját. Könnyíts e súlyos bajokon már Ö Szeged, indulj hát! Rakj négyfogatú szekerekre Táplálékokat, ennivalót, ingyen! Ha segítesz, ösi szabadságod levelét elnyerheted újra. Melyet az őrjöngő tőrök elragadott .kezeidből, ltégl jogod, fényed, s meghitt hajlékod örömmel Szerezd vissza megint! Ó, égnek gondviselése! Ö, könyörülés! Ó, áldás Szeged ősi jogát, jogarit és Régi szabadságát most vívja kl újra magának! íme, ezek, — ismétli az aggastyán, — ezek itt mind ösl nemességünk javai, miket a Maros árja Nékem ilyen rendben tárt fel.* — S ezzel befejezte. Mást nem mondott. Múzsám úgy zengett, ahogy ő szólt. Elmondtam mindent. Es most, könyörüljön a Múzsák Szent hajléka, szegény költőn: s a kapzsi öregség El ne eméssze, se rossz, nyavalyás nedvek ne gyötörjék. GÁL SÁNDOR: HA MEGHALOK Ha meghalok — én azt hiszem — nem fog siratni senki sem ne Is sirasson engemet még az se, aki eltemet dorpbot ne rakjon síromon lepje be azt a fű, a gyom sóhajtson egyet, azután menjen a munkája után. Hisz egyszerű, mindénnapi, hogy meghal itt-ott valaki,hogy leesik, mint a madár, ha röptében szive megáll, hogy hanyatt fekszik, mint a rét megtagadva az életét Ezért mondom, ha meghalok engem nehogy sirassatok gyászruhát senki ne vegyen s szólítsatok a nevemen s ne úgy, hogy -a messze kerültvagy a -jobblétre szenderült* mert messze nem megyek sohsém a -jobb létem* itt van nekem itt, ahol habzó színeket kevernek fenn a fellegek * s a vízre súlyos nap borul illat és csend ha alkonyul. Itt a jobb létem veletek nagyöklű, bajszos emberek lányok, anyák - és nénikék remegve gördülő pihék ti kedvesek vagytok nekem, köztetek bontom életem, de halhatatlan nem vagyok, hát egyszer én U meghalok. RAKOVSZKY JÖZSEF: Békétlenül Bejártam véges-végtelent a földön és. az égen, és nem találtam lent, 6e fent elvesztett békességem. Megfáradtam, s a vad tusák, melyek szívembe' dúltak élharsogták, hogy: nincs tovább! és aztán elcsitultak. Ráhullt az alkony, majd az éj nyaram hunyó tüzére, s a szertefoszló szenvedély azt súgta: — Itt a béke... De jött a hajnal hirtelen: szemednek villanása. Azóta nem kell béke, csend, csak ajkad, drága lányka! Jobb így lobogni általad, békétlenül, merészen. S ha majd elégtem, hamvamat szórd szét a lenge szélben. l /^aaaaaaax>oömc<áa vaaaaaaaaaaaaaaaa; Megjelent a „Szeged* című könyv A budapesti Műszaki Könyvkiadó városképek — műemlékek sorozatában megjelentette a Szeged című könyvet. Ezt, a városunkban nagy érdeklődésre számot tartó könyvet, amelyet Nagy Zoltán, Papp lmre es Börcsök László írtak, a Szegedi Nyomda Vállalat készítette. A könyv 3300 példányban készült 288 oldalon. Készítéséhez felhasználtak több mint 3 tonna mélynyomó papírt. Ebben a sorozatban eddig Papa és a Veszprém című könyvek jelentek meg. A könyveket már elszállították a szegedi nyomdából. Előreláthatóan a szabadtéri játékok időszakában már valamennyi érdeklődi megvásárolhatja azokat a szegedi könyvesboltokban is. Aáhogy ödönke leült mellém, nyomban oda* súgott édes anyukájának, miután alaposan szemügyre vett. — Anyuka, miért szőrös ennek a bácsinak a füle? Ott belül... Ugy tettem, mintha nem vettem volna észre őket. ödönke ezután újra körülnézett és nyomban még két kérdést intézett anyukájához. — Miért fújtat ez a néni előttünk? Es ez a bácsi, anyuka mellett?... Mikor idejövünk, ö is mindig itt van és anyuka mellett' ül... Na, most anyuka, az édes is megkapta, aki így felelt a kérdésekre: — A bácsinak nem vágta ki a borbély a füléből a szőrt. Az a néni azért lélegzik nehezen, mart asztmája van. Akarsz egy pofont is, te, kis lébenkanál? (Ez utóbbi kitétel a mindig anyuka balján ülő színházlátogató bácsiért volt. Ödönke ezek után megnyugodva szedté elő zsebéből a cukorkát, miközben a függöny szétment. Az egész beszélgetés uflyanfs a nyitány alatt zajlott le. Semmit sem hallottam a nyitányból. Mi lesz itt a darab végén? — gondoltam —, miközben szerettem volna megragadni nyakinal fogva Ödönkét és kirepíteni. A függöny szétment s ödönke meglátva a szereplőket, megjegyezte: — Anyukat, miért vannak ezek a bácsik és nénik hálóingben? A lelkem már Radames lelkevel kezdett szárnyalni a szerelem és dicsőség felé, de ödönke visszahúzott. Ránéztem Szemtelenül fintorgott, tudta, hogy jogosan ül itt és különben sem csinálhatok botrányt. Na, jó, majd csak kibírom. — ödönke _ mondta anyukája —, figyeld a dalikázást? — De nem, ödönke most szemügyCsöndes inlezmtwzb re vette a szemközti karzaton a szomszéd nénit. — Anyuka, itt van Kovács néni is! Tízméteres körzetben mindenki hanyatt-homlok zuhant a valóság porába s méltat Lankadva sziszegtek: csönd! Edesanyuka sértődötten nézett szét, amiért őfelé pisszegnek. Hát kicsoda ő? Es kik ezek itt? Ödönke most újabb kijelentést tett: — Anyu, ki kell* mennem. — Ódánkét lepisszegte anyukája, de balján ülő bácsi megértő pillantást váltott az anyukával, aki mérgesen rántotta fel a gyereket és nem. törődve semmivel, átgázolt a széksorokon, magával rántva Odönkét Is. Többen megjegyezték: ne mászkáljon itt! Az első felvonás zavartalanul zajlott le, s kezdtem megbocsátani a gyermeknek. A szünetben Ödönke teleette magát a • büfében és a második felvonás elején elaludt. Nem tudtam azonban, hogy 6 álmában is szokott beszélni. Káros szokás ez, különösen az Aida előadásán. TTagytam, mit is teheTtem vólna mást? Ám a megterhelt gyomor, úgy látszik, bikákkal kergette Odönkét álmában, mert felkiáltott. Ez már 20 méteres körzetben hallható volt. Egy energikus hangú férfi, jó táüol tőlünk, a szórás peremén felállt és ránézett a riadtan bámuló ödönkére. — Aha — mondtam jelentőségteljesen Ödönkére nézve. Anyukája azonban felszisszent: — Szégyelljék magukat, egy kisfiúval szemben... Aida keservei mind kevésbé érdekeltek, Ödönke pedig tovább nyaggatta anyukát: —* Megveszed nekem a rollert? Meg? Ugye meg, anyuka? Anyuuu! De olyan biciklirollert, amilyen a Tóninak is van. De már holnap, ugye, anyu — mondta, majd így folytatta: —• Vesd le már a cipőm, anyu, úgy szorít. Anyu, vesd már le. _ Anyu levetette, ödönke pedig vígan lóbázta a lábát. Hiába, nehéz Helyzetben volt, idegenbe került, semmit sem értett az előadásból és csendben kellett maradnia, miközben ott lent, messze a színpadon, furcsa ruhájú nénik és bácsik iszonyú sikongást csaptak. Ödönke feltérdepelt a székén ét bámult. Valaki lenyomta. Megszeppenve sandított anyukára, aki a kezét átengedte már a baloldali bácsinak s még a szemét is lehunyta hozzá. Látva ezt ödönke, megijedt: — Anyu, rm aludj. Az anyu megrebbent, és most nápolyit nyomott ödönke markába, majd hangosan rágcsálni kezdte. Isten veled, édes Aida —énekeltem én is Radames-szel együtt, szabadon fordítva, ahogy keserveim kívánták. Lehunytam és is a, szememet, s a bal kezemet átengéHtem Ödönkének, azazhogy alaposan, megcsíptem, holott az édes anyukába szerettem volna csípni 'Az lett volna az igazságos, de az agyamat már annyira elhomályosította az elkeseredés, hogy a kisfiún álltam bosszút. Szégyelltem magamat, ödönke rámnézett, meg se nyikkant. Eldugta a nápolyis zacskót és a függönyig illedelmesen ült. A szünetben szerét ejtette, hogy elém kerüljön. Tiszteletteljesen bámul rám, s ez volt a szerencsém a harmadik felvonásban. Vincze András