Délmagyarország, 1960. június (50. évfolyam, 128-153. szám)
1960-06-16 / 141. szám
Csütörtök, 1968. Június 16. 2 fl békemozgalom az emberek szívéhez és eszéhez szél Ütést tartott az Országos Béketanács elnöksége Az Országos Béketanács elnöksége szerdán kibővített ülést tartót a Hazafias Népfront Orszáoos Tanácsának székházában. A tanácskozáson részt vett Rónai Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az országgyűlés elnöke, a béketanács elnökségének tagja, Péter János, a külügyminiszter első helyettese, a Béke-Vilggtanács tagig., Strqub F. Brúnó és Terényi István, az Országos Béketanács alelnöke, valamint társadalmi életünk sok más képviselője. Szakosíts Árpád, az Országos Béketanács elnöke meg* nyitójában ismertette a legutóbbi elnökségi ülés óta lezajlott eseményeket, majd hangsúlyozta ,hogy a mostani tanácskozáson felkészülnek a magyar békemozgalom új feladatainak megoldására. Randé Jenő újságíró külpolitikai tájékoztatójában képet nyújtott arról, hogy mi történt a világpolitikában, s az Amerikai Egyesült Államokban a Camp DavidH tárgyalások és az ott elfogadott nyilatkozat óta. Több százezren vettek részt a békegyűléseken DeZséry László, az Orszá- járó veszélyeket, az atomgos Béketanács titkára, a és hidrogénkisérletek fenyerStombS « — mólójában elmondotta, hogy az elmúlt hetekben barátsági estek, találkozók százaira került sor a magyar városokban és falvakban. Népünk tájékozódott a szomszédos baráti népek életéről, nagyszabású eseményeiről, s megismerkedett a szocializmust épitő Lengyelország, Csehszlovákia, Bulgária és a többi testvérország eredményeivel. A békegyülések hallgatóinak száma több százezerre tehető. Az eseményeken kívül népünk táviratok és aláírások ezreivel foglalt állást a- leszerelés, a béke ügye mellett. A magyar békemoz* galom most, s a kővetkező hőnapokban ls a szovjet leszerelési javaslat széleskörű ismertetésére fordítja a legnagyobb gondot: nagyszabású békegyűléseket tartanak. A referátumokat követően Péter János, a külügyminiszter elsö helyettese, a Réke Világtanács tagja Indította el a vitát. Utána Straub F. Bruno akadémikus arról beszélt, hogy a békemozgalomnak az emberek szívéhez és eszéhez kell szólnia. Még nagyobb gondot kell fordítani a munkások, dolgozó parasztok, értelmiségiek tájékoztatására. Ismertessék széles körben a tényeket, a fegyverkezéssel Erdei Lászlóné, a Magyar Nők Országos Tanácsának elnöke javasolta: már a közeljövőben teremtsék meg a békemozgalom és a tömegszervezetek szorosabb együttműködését. Az asszonyok körében is nagy az érdeklődés a nemzetközi kérdések, a béke ügye iránt. Kötelességünk, hogy ne hagyjunk egyetlen kérdést sem megválaszolatlanul, fokozzuk a békemozgalom aktivitását — hangsúlyozta többek között Több más felszólalás után a vitát Szakasits Árpád, az Országos Béketanács elnöke foglalta össze, majd az Országos Béketanács elnöksége nyilatkozatot fogadott el. Kádár János elvtárs látogatása a munkásőr-parancsnokok továbbképző táborában Kádár János elvtárs, az meglátogatta a budapesti MSZMP Központi Bizottsá- munkásőrparancsnokok tógának első titkára szerdán vábbképző táborát. Kádár Gáspár Sándornak, a buda- János elvtárs elbeszélgetett a pesti pártbizottság első tát- munkásörparancsnokokkal, kárának és Halas Lajosnak, majd tájékoztatást adott az a Munkásőrség országos pa- időszerű kül- és belpolitikai rancsnokának kíséretében kérdésekről. De Gaulle cselekvés helyett — vár De Gaulle tábornok ked- sdt. Mint mondotta -minden este újból beszédet den irányzat* részt vehet a mondott a francia rádióban, vitában, amelynek során leBeszédét belpolitikai kérdé- szögezik majd a népszavazás seknek és Algéria problémá- előtti kampányban, illetve a jának szentelte. Azt bizony- szavazás ellenőrzésében álgatta, hogy Franciaország láspontjaikat. talpraállása megtörtént, az Korábbi nyilatkozataitól ország megindult az ipari eltérően de Gaulle beszédénagyhatalommá fejlődés út- ben közvetlenül fordult a jón. felkelés vezetőihez, akiket A köztérsasági elnök Al- « alkalommal már így is Sérióval kapcsolatos megnyi- nevezett. (Eddig ugyanis a latkozásában hangoztatta, "lázadás külső szervezete* hogy a múlt év szeptember bonyolult névvel illette az 16-i nyilatkozata megnyitót- FLN-t, vagyis az Algériai ta az utat a békéhez és bi- Köztársaság ideiglenes korzonyságul azt hozta fel, hogy mányát.). Mint mondotta már naponta négyszer keve- "Franciaország neveben varsebb áldozata van a harcok- fe őket~. hogy velük megtanak, mint azelőtt. Ezután de lálja az elhúzódó harcok Gaulle nyomatékosan hang- tisztességes berendezeset. súlyozta, hogy garantálják az Utána mindent megtesznek algériai nép önrendelkezési a^rt, hogy az algériai nepe . , . . ,, , , legyen a szo. A dontes csak joganak szabad alkalmazdMár halálos áldozatai is vannak a tokiói tüntetéseknek Kínos gondossággal Arklldnek Manilában llsenhowor személyi biztonsága felett Eisenhower és Garcia Fü- munkás rohamot intézett a löp-szigetj elnök megbészé- parlament épülete ellen, kilóst tartott. A tárgyalásról kiadott közlemény hangsúlyozza, hogy a két elnök a Fülöp-ízigetek és az Egyesült Allamok viszonyáról tanácskozott. Szóba került ezenkívül az is, hogy a Fülöp-szigeti hadsereget az Egyesült Államok -korszerű fegyverekkel* lássa él. feszitette az épület hatalmas vasajtóit, s több ezren behatoltak a parlament térségébe. A hatóságok rémülten riadóztatták a rendőrséget és ötezer • főnyi alakulatot küldtek a tüntetők ellen. A tömeg a páncélautókkal felvonuló rendőröket hatalmas kőzáporral fogadta és rámutat, hogy Manilában a leggondosabban őrködnek EiBenhower személyi biztonsága fölött. Az elnököt igyekeznek -légmentesen* elszigetelni a néptől. több kocsit felgyújtott. A ir "i ™7,'" UMImmxi„i- tüntetők és a parlament véValamennyi hírügynökség dft kfizöu hevn ösSzecsa. pásra került sor. Eddigi jelentések szerint a rendőrök három embert megöltek. Lapzártakor érkezett JeAmikor például egy kl- lentések szerint a parlament sebb csoport megközeiitet- épülete előtt eszméletlen te Eisenhower autóját, a rendőrség példátlan darvasággal támadt rájuk, majd mégmotozta őket. A Fülöp-szigeti hatóságok ugyanis — írja a Reuter — mindenkiben -terroristát* látnak. í'jabb halaimon tiiaíetvsi hullám Tokióban Szerdán a tüntetések újabb hatalmas hulláma borította el a japán fővárost. A délelőtt; órákban több mint ötventüntetők és rendőrök hever nek. A mentőautók egymás után szállítják el a súlyos sebesülteket. Ugyancsak e hírek szerint több mint húszezres tömeg körülvette az Egyesült Államok tokiói nagykövetségét. Koszaku Sinőda. az uralkodó Liberális Demóktata Párt egyik vezetője sajtóértekezletén bejelentette, hogy szüneteltetik a parlament ülését. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a Kisi-kormánynak pem sikerült Eisenhower megérkezésére ratifiaz övé lesz — hangsúlyozta A beszéd egy mondatában de Gaulle tábornok utalt arra, hogy az eddigi algériai választásokból kikerültekkel kívánja megvitatni az ország problémáit, amelyek majd népszavazásra kerülnek. * A francia baloldal a de Gaulle-beszéd elhangzása utáni első megjegyzésként a nyilatkozatnak azt a döntő hiányosságát említi meg. hogy a köztársasági elnök -•vár*, de nem cselekszik annak érdekében, hogy megkezdődjenek, a tárgyalások. A testvéri Lengyel Népköztársaság életéből A poznani nemzetközi vásár — az egész világ gazdasági életének bemutatója Poznan, a 300 ezer lakosú sa mutatja be, 1340 négyzet- togatói a világhírű szovjet lengyel nagyváros ezekben a méternyi, tehát igen számot- orvosi műszereket, továbbá napokban az egész világ fi- tévő területen. azt a makettet, amely a lugyelmének középpontjában a magyar pavilonban — nyik felvételei alapján a áll: falai között rendezik amelyet Gomulka és Czy- Holdnak a Földről nem látmeg immár huszonkilenced- rankiewicz elvtársak is meg- ható oldalát mutatja be. A szer a minden kontinensen tekintettek a megnyitás nap- -házigazda* Lengyel Néphíressé vált nemzetközi vá- ján —, a bejáratnál édesen köztársaság nagy kiterjedésű sárt. Ezen a szocialista és a nevető gyermekarc képe fo- kiállítási területén elsősortőkés országokon kívül meg- gadja a látogatót. Kiállítá- ban különböző gépeket, ezenjelennek gyártmányaikkal és sunk ezt az első kellemes be- kívül pedig a tartós készfttermékeikkel a nemrég fel- nyomást igyekszik elmélyí- ményeket gyártó ipar természabadult, vagy függetlensé- teni a látogatókban. A belé- keit láthatjuk. Szembetűnő, gük küszöbéhez érkezett af- pők számára az első látni- hogy még az elmúlt évi kiálrikai államok: Ghana, a valót a herendi porcelántár- lítási anyaghoz viszonyítva Guineai Köztársaság, Togó, gyak jelentik, majd műszer- is milyen sok komplex gépet Madagaszkár, Nigéria csak- iparunk gyártmányai követ- gyárt a lengyel ipar. bizonyügy, mint Kuba, Afganisz- keznek. Akárcsak Brüsszel- ságául azon törekvésének, tán, vagy Izland. Jellemző a ben, Poznanban is a pavilon hogy ezen a téren is a legpoznani nemzetközi vásár -sztárja« a Lengyelországban kitűnőbb minőséget exporméreteire, hogy azon 56 or- is nagyon népszerű Pannó- táló országok sorába igyekszág 1619 vállalata állítja ki nia-motor új, nagyon ízléses szik lépni — a legteljesebb legjobb készítményeit és ter- változata. Állandóan nagyon sikerrel. mékeit 230 ezer négyzetmé- sok szemlélője van az Orion A Csehszlovák Köztársaság teres kiállítási területen. televíziós készüléknek, a rá- pavilonjában a legérdekeA vasárnap megúyílt vá- dióknak és a magnetofonok- sebb látnivalói a kiállítás sár — amelynek megnyitá- nak is. Zsebrádióinkat min- közönségének véleménye szesán Gomulka, Czyrankiewicz denki megcsodálja. rint a félautomata gépek, a és más lengyel vezetők is Könnyűiparunk termékei 12 tonnás -Mátra* tehergépmegjelentek — immár tra- — elsősorban a ruházati cik- kocsi, az 5o megawattos turdícionálls találkozóhelye a kek, azon belül is a szebb- bina, az újszerű televíziós világ legismertebb vállalatai nél szebb cipők — -meghó- berendezések és egy újfajta, szakembereinek és az üzlet- dították« a női szíveket. Azt úgynevezett »Sonet« magneembereknek, akik esztendő- a Lengyelországban is ismert tofon. ről esztendőre azzal a meg- tényt, hogy »a magyar em- A Román Népköztársaság győződéssel keresik fel Kö- ber sokat ad a gyomrára«, pavilonjában a Iegszembetűzépnyugat-Lengelország e élelmiszeriparunk nagy vá- nőbb. hogy — van. Tavaly legnagyobb városát, hogy ott lasztékú kiállítási anyaga is ugyanis a Román Népköztáraz új és az érdekes, márkás kétséget kizáróan bizonyí- saságnak csak információs iparcikkek egész sorát fog- totta. központja működött a pozják látni. Számításaikban Ha másról nem, hát arról nani vásáron. Vegyiparának nem is csalódnak, mert nem- ls meg lehetett volna is- kitűnő termékein kívül a csak n szocialista, de a tő- merni a magyar pavilont, román ipar kiváló munkáját kés országok legismertebb hogy előtte Ikarus-autóbu- dicséri a két kocsiból álló vállalatainak is legfőbb cél- szok állnak. motorvonat, amely 334 szekitüzésük, hogy olyan cik- Egyébként a vásár meg- mély óránként 115 kilomékekkel szerepeljenek Poz- nyitójára Czottner Sándor teres sebesség melletti szálnanban, ami ez évi munká- nehézipari miniszter vezeté- lítására alkalmas. juk kimagasló alkotása és sével kormányküldöttség ér- Hosszan lehetne írni a amellyel a nagy nemzetkőzi kezett s adott tájékoztatót a több órás látnivalót nyújtó, konkurrenciában új piacokat pavilonunkat felkereső len- többi szocialista ország pakívánndk"szereziil, illetve ré- Syel párt- és állami vezetők- vilonjáról csakúgy, mint a gi vevőik bizalmát ismétel- nek. valamint a kereskedel- más országok nagyon érdelén ki akarják érdemelni. mi delegációknak. Találóan jegyezte meg egy lengyel lap, amikor arról írt, hogy a poznani vásárt joggal hasonlíthatjuk a "világra néző ablakhoz*, amelyen kitekintve szemünk elé tárul a Kelet és a Nyugat kereskedelmi élete. Néhány szocialista testvérország pavilonjárót A Szovjetunió pavilonjában a nagyteljesítményű gépek mellett állandó emberÉrdekes, hogy a poznani gyűrű veszi körül a 12 csanemzetközi vásár területének 57 százalékát a külföldi kiállítók foglalják el. Ez a nagy nemzetközi vásárok esetében teljesen egyedülálló arány, mivel a világviszonylatban is legkiemelkedőbb, ilyen vonatkozású vásárokon a hazai és a külföldi kiállítók aránya körülbelül 65:35. Mit látha'unk a magyar pavilonban? Poznanban a szocialista országok mindegyikének van kiállítási pavilonja, s túlzás nélkül kell megállapítanunk, hogy ezek a pavilonok legszebbek, a legízlésesebbek. Hazánk iparát 20 külkereskedelmi vállalatunk kiállítátomás, új típusú televíziós berendezést. Nagy érdeklődéssel szemlélik a vásár lákes és újszerű gépeiről, ipari cikkeiről, de az ed ligiek is jól példázzák Trarr.pczynski lengyel külkereskedelmi miniszter me;nrlió beszédének azon megal .apítását, hogy a hagyományos poznani nemzetközi vásár nagy fontosságú a békés egymás mellett élés és a két rendszer gazdasági versenyét szolgáló nemzetközi kereskedelem fejlesztése szempontjából Nyugati felszola'ók a leszerelési értekezlet szerdai ülésén ezer fiatal és szakszervezeti kálni a katonai szerződést. Zorin elnökletével szerdán csaknem kétórás ülést tartott a genfi leszerelési értekezlet. Az első szónok ismét a francia Jules Moch volt. aki ezúttal azt mutatta be nyugati kollégáinak, hogyan kell korábbi Saját javaslatának mai megvalósithatatlanságát bebizonyítani. A szerdai ülés végén rövid beszédet mondott Eaton, az Egyesült Államok küldöttségének vezetője. Ismét azt bizonygatta, hogy a külföldi támaszpontok és az atomfegyver-hordozók megsemmisítése hátrányosan érintené Nyugat-Európa és az Egyesült Allamok biztonságát. Állítása mellett ezúttal sem tudott elfogadható érveket felsorakoztatni. Ti»o elnSk: Jugoszlávia támogatja az új szovjet leszerelési javaslatot Velko Mtesunovics jugo- elvtárs — hangzik többek szláv külügyminiszterhelyet- között Tito elnök válasza —, tes átadta I. K. Zamcsev- hogy a Jugoszláv Szövetségi szkijnek, a Szovjetunió Köztársaság kormánya az belgrádi nagykövetének Tito ön legutóbbi általános és elnök válaszát arra az üze- teljes leszerelési javaslatát netre, amelyet N. Sz. Hrus- minden oldalról és teljesen csov, a Szovjetunió Minisz- támogatja. mivel vélemétertanácsának elnöke június nyünk szerint ez a javaslat 2-án az általános és teljes mindazokat az elemeket tarleszerelés kérdéséről vala- talmazza, amelyek az epibe, , riségszámára biztosíthatják a mennvi ország kormánvfóje- , ... J . .. & J tartós beket es a világ valahez intézett. mennyi népének békés -Biztosítom önt, elnök együttműködését*. Táviratváltás Hruscsov és Frondizi között A szovjet fővárosban köz- Hruscsov kifejezi azt a rezétették Hruscsov szovjet ményét, hogy a két ország miniszterelnök táviratát, me- együttműködése nemzetközi lyet Arturo Frondizi argen- és gazdasági kérdésekben a tin köztársasági elnöknek jövőben még szorosabbá ráküldött Argentína független- lik. né válásának 150. évforduló- Frondizi válaszában köszöja alkalmából. r.etet mond a szovjet korHruscsov rámutat távira- mányfő üdvözlő táviratáért, tában, hogy a két ország Hangsúlyozza, hogy az ártóbb fontos nemzetközi kér- gentin nép körében különödésben azonos álláspontra sen nagy visszhangot válhelyezkedett. Példaként em- tott ki Hruscsovnak azok a líti meg azt, hogy Argentí- S2aL,ai> amelyek méltatták na az ENSZ közgyűlésének . , , , 14. ülésszakán támogatta az Argentínának a gazdasagi általános és teljes leszerelés- élet fellendítését célzó erőre tett szovjet javaslatot.. feszítéseit. A csehszlovákiai választások végleges eredménye Prágában a i Központi Vá- sárnapi választások végleges lasztási Bizottság kedd este eredményét. Eszerint a váhozta nyilvánosságra a va- lasztási névjegyzékben szerepelt 9,115 013 választópolgár közül 9,085 432, azaz a szavazásra jogosultak 99.68 százaléka vett részt a választásban. A nemzetgyűlés képviselőit 99,56 százalékos, a kerületi nemzeti bizottságok tagjait 99,88 százalékos, a járási nemzeti bizottságok tagjait 99,82 százalékos, a helyt nemzeti bizottságok tagjait pedig 99,76 százalékos szavazataránnyal választották meg. A nemzetgyűlésbe 300. a kerületi nemzeti bizottságokba 1411. a járási nemzeti bizottságokba 9866. a helyi nemzeti bizottságokba pedig őszesen 192 687 képviselőt vái.'Sztottak meg. A helyi nemzeti bizottságok tizenkét je'öltje nem kapta meg a szükséges szavazattöbbséget.