Délmagyarország, 1960. június (50. évfolyam, 128-153. szám)

1960-06-21 / 145. szám

Kedd. I9Ö0. jdataa 21. 2 Négyszázezres tömeg tüntetett vasárnap Tokióban a Kisi-kormány ellen A baloldali japán erők további akciókra kósstilnek Vasárnap körülbelül négy­százezer ember — nagyobb részük diák és munkás — tüntetett Tokióban a Kisi­kormány ellen. A tüntetés legfőképpen a japán—ame­rikai katonai szerződés úgy­nevezett ratifikálása ellen irányult. A Kisi-kormány ugyanis úgy -oldotta meg­az ellenzék távollétében a -helyzetet- hogy saját, a képviselőházban és a szenátusban egyaránt többségben lévő pártjával, a Liberális Demokrata Párt képviselőivel, illetve sze­nátoraival szavaztatta meg csupán a szerződést, amely így -jogerőre emel ke­dett-. * A Japán Szocialista Párt 125 képviselője vasárnap el­határozta, visszavonja korábban be­nyújtott lemondását, mert a párt úgy véli, hogy a képviselők a parlamentben kedvezőbb körülmények kő­zött folytathatják harcukat a Kisi-kormány ellen. Biztosra veszik Kisi lemondSsAt A kormányban lévő Libe­rális-Demokrata Párt mér­tékadó köreiben közvetlen küszöbön állónak tartják Kist miniszterelnök lemon­dását Még leghívebb támo­gatói ls úgy vélik, hogy -a légkór tisztulása* miatt szükség van a miniszterel­nök távozására. Legesélye­sebb utódjaként Bikeda ke­reskedelemügyi minisztert emlegetik. Valószínűnek tartják azt ls, hogy Kisi mindenképpen igyekszik a szerződés ha­tályba lépéséig — tehát to­vábbi tíz-tizehött napig — hatalmon maradni. Tény vi­szont, hogy a miniszterelnö­köt már -halálra ítélte* sa­ját pártja is, amely attól tart, hogy a soron következó választásokon túlságosan nagy árat fizet Kiii népsze­rűtlenségéért. Hirc egv demokratikus japán kormány megalakításáért A Japán Kommunista Párt központi lapja, az Akahata felszólítja az ország összes demokratikus, Kisi-ellenes erőit, ho® a parlamenten kívül és belül szoros e®ség­ben harcoljanak ideiglenes, demokratikus kormány meg­alakításáért és a parlament feloszlatásáért. ték egy gyűlölt kormány kül politikáját*. A japán kormánypárt felháborító eljárása A Japán Liberális Demok­rata Párt hétfőn délelótt he­lyi idő szerint tíz órára az ellenzéki pártok képviselői­nek kizárásával összehívta a parlament ülését A napi­rendben a japán—amerikai biztonsági szerződéssel kap­csolatos további okmányok megvitatása szerepelt. A kor­Hruscsovot szívélyes fogadtatásban részesítik Ausztriában Pittermann nyilatkozata a szovjet—osztrák kapcsolatokról Az AFP francia hírügy­nökség tudósítója rámu­tat: -Csalódnak azok az amerikaiak, akik úgy hiszik, ho® Japánban csupán a kommunisták által vezetett minypárt képviselői gyakor­kisebbség harcol a Klsl-kor- latilag minden mány ellen. Az elmúlt hét ese- elf?"adtA.k 8 ménvei megmutatták, hogy egyetemi hallgatók, profesz­szorok, parasztok és a fővá­ros lakosságának tízezrei tet­tek eleget a szocialisták fel­vita nélkül szerződéshez tartozó kiegészítő dokumen­tumokat. Néhány pere múl­va ugyanez megismétlődött a szenátus ülésén. A kormánypárt újabb an­tidemokratikus lépése na® felháborodást keltett a ja­hlvásának és megbélyegez- pán közvélemény körében. Szöulban is tüntettek Eisenhower ellen Eisenhower, as Államok elnöke távolkeleti útjának utolsó­előtti állomására, Szöulba, Dél-Korea fővárosába érke­zett. Az elnök megérkezése­kor jelentős számú diáksereg tüntetett az Egyesült Álla­mok ellen. Eisenhower vasárnap és hétfőn dél-koreai vezetők­kel tár®alt, majd megbe­szélést folytatott a szöuli amerikai nagykövettel, ezt követően pedig a Dél-Kore­ában élő amerikaiak képvi­selőivel. Hétfőin, a kora délutáni órákban Eisenhower beszé­det mondott a dél-koreai parlament két házának e®üt­tes ülésén, ahol többek kö­zött aláhúzta, ho® az E®e­sült Államok a jövőben te -Dél-Korea oldalán áll-. Az elnök hétfőin délután megszemlélte a Dél-Korea északi határánál állomásozó amerikai csapategységeket, majd elutazott Dél-Koreából. Az elnök Hawaii fővárosába, Honoluluba indult, ahová ma E®esült délelőtt érkezik meg. A Ha­vasárnap waii szigetcsoport — mint is­meretes — csak nemrégen lett az E®esült Államok e®ik állama. Pittermann eeztrák alkan­cellár rádióbeszédben foglal­kozott Hruscsov közelgő ausztriai látogatásával. Meg­állapította, ho® először az orosz csapatok léptek a Hit­ler elleni koalíciós hadsere­gei közül osztrák földre, sok orosz katona és tiszt esett el az erőszak uralma elleni harcban. Pittermann kiemelte, ho® Hruscsov kiemelkedő szere­pet játszott a Szovjetunió és Ausztria baráti kapcsola­tainak megteremtésében. Még mielőtt jelenlegi tiszti ségébe került volna — mon­dotta Pittermann —, Hrus­csov mór előre látta, ho® a megszállási rendszer tartós feszültséget okoz a Szovjet­unió és Ausztria viszonyá­ban. Ezért az orosz politiká­ban me®alósította azt a gondolatot, ho® a Szovjet­unió biztonságának veszé­lyeztetése nélkül megadhat­ja Ausztriának a teljes poli­tikai függetlenséget Es /megnyitotta az utat az osztrák államszerződés 1955 elején történt megkötésé­hen. Pittermann megállapította, ho® a Szovjetunió és Auszt­ria kereskedelmi kapcsolatai Külön bizottság vizsgálja Mondoresz ás Bajar bűneit . Ideiglenes törvényt tettek ságot és legfelső törvényszé­közzé, amely kifejti, ho®an ket alakítanak. A per nyil­folytassák le a vizsgálatot és vánosság előtt folyik majd. pert Bajar volt török köztár- A legfelső bíróság határoza­sasági elnök, Menderes mi- ta ellen nem tesz helye a niszterelnök, több volt mi- fellebbezésnek. Az esetleges niszter és demokra\apárti halálos ítéleteket a nemzeti képviselő ellen. e®-ségblzottságnak kell Eszerint fővizsgáló bizott- majd jóváhagynia. Független ország lett a Mali Államszövetség Hruscsov; a Szovjetunió elismeri 02 Aj köztársaságot Vasárnap éjfélkor a fran­cia közösség keretében füg­getlenné vált a Szenegál és Venezuela ls harcolni kíván az amerikai gyarmati politika ellen Harmincesres nagygyűlés Caracasban Venezuela Dél-Amerika egyik legjelentősebb orszá­ga. A 912 ezer négyzetkilo­méter kiterjedésű, tehát ha­zánknál csaknem tízszerte na®obb, de csak hat és fél millió lakosú ország, amely kőolaj kitermeléséről híres (tőkés országok kőolajának körülbelül 10 százalékat Ve­nezuela szolgáltatja!) függet­len állam ugyan, azonban az amerikai tulajdonban lé­vő olajvállalatok döntő be­folyást gyakorolnak az or­szág életére. P. Marques. a Venezuelai Kommunista Párt e®ik ve­zetője szombaton este Cara­casban 30 ezer ember rész­vételével tartott na®®ülé­sen kijelentette: semmilyen erő sem akadályozhatja meg a venezuelai népet, hogy az Egyesült Államokkal szem­ben kivívja a valódi függet­lenségét. Hangsúlyozta, a japán népnek az E®esült Államok é6 az áruló Kisi­kormány ellen aratott ®ő­zelme bizonyítja, hogy az amerikai imperialisták nap­ja lehgnyatlóban van. J. Faria, a Venezuelai Kommunista Párt főtitkára ^olajipari munkások száma elítélte a vénezuelai külföl- egyre növekszik, s egyide­di olajtársaságok által foga- jülcg a külföldi érdekeltté­, aek profitja emelkedik. — natositott tömeges munkás- ^nezuelai parasztok szoro­elbocsátásokat. Hangsúlyoz- san felzárkóznak a munká­ja, hogy • munkanélküli sok harcához, akik azért küz­denek. ho® a jelenleg külföl­di kézben lévő olajforrások ismét Venezuela tulajdoná­ba kerüljenek — mondotta többek között a Venezuelai Kommunista Párt főtitkára. Francia-Szudán e®esülésé­ből létrejött Mali Állam­szövetség. Al új, független afrikai ál­lam területe két éa fél­szerese Franciaország te­rületének; az Atlanti-óceán partvidéké­től a Szaharáig húzódó or­szág lakosságának száma megköze|fti a hétmilliót. Hruscsov szovjet minisz­terelnök üdvözlő távirat­ban jelentette be a Mali Államszövetség elismerését. -A Szovjetunió ünnepélyesen bejelenti, hogy elismeri a Mali Államszövetséget, mint független államot és kész diplomáciai kapcsolatokat lé­tesíteni vele, s diplomáciai missziókat cserélni- — han­goztatja a távirat Libéria. Togó, a Német Szövetségi Köztársaság, Ka­merun, Ausztrália, Csehszlo­vákia és Tunézia is elismerte a Mali Államszövetséget. Újabb pusztító földrengés Dél-Chilében Hétffin hajnali 3 órakor újabb földlökések pusztítot­tak a dél-chilei Parte, Moíint, Valdivia, Temu. co és Concepcion tér­ségében. A földrengést harmincórás vihar előzte meg és Valdivia közelében a földcsuszamlás tizennyolc embert megölt. A hétfő hajnali földrengés Valdiviában teljesen romba­döntött több olyan épületet, amely a májusban pusztított földrengések al kalmával csak megrongálódott. A földren­gés reggel 8 órakor megis­métlődött. jól fejlődnek. Kifejezte re­ményét, ho® a Hruscsovval folytatandó tár®aIások eredményeként tovább bővül a két ország árucseréje, Befejezésül az alkanceüár kijelentette, hogy Hruscsov ausztriai látogatása során meg®őződhet majd az oszt­rák nép békeakaratáról és barátságáról. Hruscsovot meghívták Accrába Akrumah Moszkvába látogat A szovjet fővárosban hi- meghívást a ghanai kormány vatolosan közölték, ho® nevében Kojo Botsio parla­Nyikita Hruscsov, a Minisz- menti képviselő nyújtotta át, tertenács elnöke és Kwamen amikor egy ghanai parla­Nkrumah ghanai miniszter- menti küldöttség élén nem­elnök kölcsönösen ellátogat rég a Szovjetunióba látoga­egymás országába. A két lá- tott togatds idejét a kormányfők A ghánai miniszterelnököt útiprogramjának kidolgozása a szovjet kormány nevében után közlik. a Szovjetunió ghanai nagy­Nyiklta Hruscsovnak a követe hívta meg. Algériai küldöttség utazik Párizsba, hogy tárgyaljon a francia kormánnyal Ferhat Abbasz, az algériai Ideiglenes kormány minisz­terelnöke hétfőn Tuniszban, az ideiglenes kormány tájé­koztatásügyi minisztériumának épületében az össze®űlt bel- és külföldi újságírók előtt bejelentette kormányénak azt az elhatározását, ho® tár®alások céljából küldöttsé­get meneszt Párizsba. Ferhat Abbasz maga olvasta fel a következő nyilatkozatot: »A Francia Köztársaság elnöke Franciaország nevé­ben az eddiginél világosabb módon fejezte ki az algériai nép önrendelkezési jogát. Leputóbbi nyilatkozata értelmé­ben a végső döntés az algériai nép kézében van. Az Al­gériai Köztársaság ideiglenes kormányának az a meggyő­ződése, ha a népszavazás megszervezésébez adva vannak az őszinteség nélkülözhetetlen biztosítékai, akkor az algé­riai nép kétségtelenül a függgetlenséget választja* Az Algériai Köztársaság ideiglenes kormánya emlé­keztet június U-t nyilatkozatára és megállapítja, hogy a Francia Kőztárfaság elnökének jelenlegi álláspontja — még ha haladást mutat ls a korábbi átlásponthoz vt­szonyítva — továbbra is távol van az ideiglenes kormány elgondolásától. Ennek ellenére.' mivel véget óhajt uetnt a konfliktusnak és véglegesen rendezni kívánja a problé­mát. Az Algériái Köztársaság ideiglenes kormánya elha­tározza: Ferhat Abbasz vezetésével küldöttséget meneszt Párizsba, hogy megszervezze az utazás módozatait. Rabatban, a marokkói fő- kommentár ugyan még nem városban örömmel és meg- hangzott el, de Marokkóban könnyebbüléssel fogadták az általában az a vélemény, hogy algériai küldöttség Párizsba ezúttal *valamilyen eredmény utazásának hírét Hivatalos érhető el*. Külpolitikai hirek ^^ A Szovjet Vöröskereszt és Vörös Félhold Társaságok Szövetsége ötszázezer rubelt bocsátott az Albán Vöröske­reszt rendelkezésére, ho® segítsen a nemrég földren­gés sújtotta Korcsa város és környéke helyzetén. * Valószínűleg szerdán ül össze a Biztonsági Tanács, hogy foglalkozzék Argentí­nának az Eichmann-ügyben Izrael ellen benyújtott pa­naszával. Diplomáciai kö­rökben remélik azonban, hogy az utolsó pillanatban sikerül kompromisszumos megoldást találni és így mégsem kerül sor az ülés­re, amelyet ENSZ-körökben -a senki által nem kívánt ülésnek* neveznek. * Az Indonéz katonai bíró­ság megkezdte a Sukarnó ellen tervezett összeesküvés bűn(l®'ének tárgyalását. A vádlott Dániel Alexander Maukar hadna®, az indo­néz légierők pilótája a vád­írat ezerint 1960 februárjá­ban többedmagával összees­küvést szőtt Sukarno elrab­lására. ho® kényszerítse: rendelje el a tűzszünetet, vagy kezdjen nyílt tár®a­lúsokat a lázadókkal. A bírósági tár®alás elő­reláthatólag több, mint két hétig tart. * Kaszavubu, a Bclga-Kon­gó-i Abako-mozgalom elnöke vasárnap bejelentette: parla­menti többséget tudott ma­gának biztosítani, s megala­kítja a június 30-án függet­lenné váló Belga-Kongó első kormányát. Lumumba, a Kongói Nem­zett Mozgalom elnevezésű Párt vezetője kijelentette: el­lenkormányt kiván alakítani. -Kaszavubu kormánya az Imperialisták ti® nöke« — mondotta Lumumba. * Nasszer, az Egyesült Arab Köztársaság elnöke hétfőn hazautazott Jugoszláviából. Jugoszlávián kívül Nast­szer hivatalos látogatást tett Görögországban is. Beiratkozások az általános és a középiskolákban Hétfőn országszerte meg- A középiskolákban — ahol kezdődtek az általános is- kedden kezdődik a beirat-.o­kolákban a beiratások. Az zár — az első évfolyar.to t­19ti0/6l-es tanévben előrelát- ban minte® 45 000 fiatal t*­hatólag 230 000 elsőosztályos nul majd » következő okta­lesz. tási évben. >

Next

/
Oldalképek
Tartalom