Délmagyarország, 1960. március (50. évfolyam, 51-77. szám)

1960-03-30 / 76. szám

Szerda, 1960. márcltts 30. 2 Megjeleni a tsz-tagok öregségi és munkaképtelenségi járulékáról szélé kormányrendelet végrehajtási utasítása "A Magyar Közlöny 25. kórelmet, mint a rendelet nem javasolja, köteles el­szántában megjelent a ter- előírja, annál a termelőszö- utasító véleményét megindo­melőszövetkezeti tagok öreg- vetkezetnél kell benyújtani, kölni. A kiállított és az il­ségi és munkaképtelenségi amelynek a kérelmező tag- letékes tanácsnak bejelen­járadékáról szóló kormány- ja. özvegyi járadék kérel- tett űrlapot a termelőszö­rendelet végrehajtási utasí- mezése esetén annál a ter- vetkezetnek legkésőbben az tása. melőszövetkezetnél, amely- az igénybejelentéstől számí­KIT ILLET MEG nek a meghalt házastárs el- tott 15 napon belül kell föl­A JÁRADÉK? halálozása időpontjában tag- terjesztenie az Országos Kimondja a rendelet, hogy ja volt. Nyugdíjintézethez, öregségi és munkaképtelen- A kérelem előterjesztésé- FELLEBBEZÉS, ségi járadékra csak az a sze- re kiadott űrlap minden ro- VISSZAMENŐLEGES mély jogosult, aki a járadék vatát pontosan kell kitölte- IGÉNYBEJELENTÉS iránti kérelem előterjesztése ni. A személyi adatokat a Ha az Országos Nyugdíj­időpontjában valamely ter- személyazonossági igazol- intézet elutasítja a kérelmet melőszövetkezetnek tagja, vány alapján kell beírni. A a kérelmező e határozat kéz­Ha a kérelmező abban a kitöltött űrlapot a termelő- besítósétől számított 30 na­naptári évben, amelyben a szövetkezet elnökének, köny- pon beiül felszólalhat a ter­kérelmét előterjesztette, 120 velőjének, továbbá a kérel- melőszövetkezeti nyugdíj­(nők 80) munkaegységnél mező tagnak alá kell írnia ügyi bizottsághoz. A felszóla­többot teljesített, már csak és el kell látni a termelőszö- jást az Országos Nvugdíjin­a következő évben jogceult vetkezet hivatalos bélyegző- tézetnek (Budapest, V. ker­a járadékra. jével. Kötelezően írja elő a rület Guszev u ' 10) kell Munkaképtelenségi jára- rendelet, hogy az igénybeje- megküldeni, dék — állapítja meg a to- lentőlap hátoldalán feltün- A járadékot annak a hő­vábbiakban a rendelet — tessék, hogy a kérelmező, az napnak első napjától de leg­csak megfelelő orvosi igaao- igénybejelentést közvetlenül följebb 3 hónapra visszame­lások alapján és csak a megelőző három évben foly- nően folyósítják amelyben munkaképtelenség időtarta- tatott-e —élethivatásszerűen az igényjogosultság feltéte­mára jár. A munkaképtelen mezőgazdasági, vagy a lejt a kérelmező igazolni ségi járadékot igénylő ter- mezőgazdasági lakosság tudja. mélőszövetkezetl tag orvosi szükségletét kielégítő ipari öregségi és munkaképte­vizsgálatárói az Országos tevékenységet. lenségi járadékban részesülő Nyugdíjintézet intézkedik. A kitöltött űrlapot a ter- személyek betegellátásra Rendelkezéseket tartalmaz melőszövetkezet, az adatok csak olyan termelőszövetke­s végrehajtási utasítás az igazolása és javaslattételvé- zet ben jogosultak, amely a özvegyi jaradék folyósításé- gett, köteles az illetékes köz- vonatkozó előírások szerint ról. Kimondja, hogy a ter- sögj (városi vagy kerületi) a Szakszervezeti Társada­melőszövetkezeti tag halála tanácsnak bemutatni. lombiztosítási Központtal a esetén házastársát özvegyi Abban az esetben, ha a betegségi ellátásra megálla­járadék legkorábban 1960. termelőszövetkezet, vagy a podást kötött, janyár első napjától illeti tanács a járadék megállapí- A rendeletet 1960. január meg, de csak abban az eset- tását, illetve folyósítását 1. napjától alkalmazzák, ben, ha maga is termelőszö­vetkezeti tag. Nem kaphat özvegyi járadékot az a ter­mélőszövetkezeti tag, akinek r házastársa 1959 előtt halt m$g. s 1958. január 1-től számítva nem folyamatosan [ volt tagja valamelyik ter­melőszövetkezetnek. Ha az özvegyi járadékra jogosult egyéb törvfyjjj^zgjtá nyugellátásban is részesül, az özvegyi járadék és az egyéB*--törvén ysnertf nyugel­látás együttes összege nem haladhatja meg a havi 260 forintot. Ha az özvegy! já­radékra jogosult munkavi­szonyban áll. vagy kereső foglalkozást föly.tat, az özve­gyi járadék csak akkor fo­Ivósitható, ha tevékenySégé­bör'sfcárfnaző keresete — jö­vedelme '— nem lépi túl a havi 260 forintot. Előírja a rendelet, hogy mind az öregségi, mind pe­dig a munkaképtelenségi já­radék kifizetést szüneteltet­ni kell arra a naptári hó­napra, amelyben a járadé­kos, vagy házastársa mun­kaviszonyban áll, vagy ke­reső foglalkozást folytat és az azokból származó jövede­lem a 260 forintot megha­ladja. HOL KELL A KÉRELMET BENYtJTANI? Ha a járadékra jogosult tag a termelőszövetkezetből kilép, vagy a termelőszövet­kezet ' * közgyűlése jogerősen kizárta, akkor a' kilépés, il­letve kizárás jogerőre emel­kedését követő hónap első napjától a járadék kifizeté­sét meg kell szüntetni." ' Az öregségi és munka­képtelenségi járadék iránti Hruscsov elvtárs franciaországi körútjáról (Folytatás az 1. oldalról.) francia szakszervezetek kül- mit tegyek? Hazám húsz­re létrejön jegyzékváltás for- dötteivel. A hivatalos prog- millió szovjet embert vesz* májában a megállapodás a ram ugyanis általában nem tett a háborúban«. szovjet és a francia kor- teszi lehetővé, hogy elbeszél­many között a kereskedelmi gethe8sen a munkásság kép- . aDZájtakor Mentik­árucsere kérdéséinek rende- viselőivel. A Díjon melletti Lapzártakor jelentik. zésére. . • rendezőpályaudvaron mégis Hruscsov Kompromisszumos javaslat a nukleáris kísérletekre vonatkozó tárgyalásokon ? l ]f >r«r;:' st. s Eisenhower és Macmillan közös álláspontról tárgyalt Camp Davidben * i "' ' : ,vOOJ(i('í:.v Eisenhower elnök Macmillan angol mi­niszterelnökkel hétfőn délután megérke­zett Camp David-be, ahol a két állam­férfi tüstént folytatta Washingtonban megkezdett tanácskozását. Két és fél órás megbeszélés után Eisenhower és Macmil­lan gépkocsin ellátogatott az elnök Get­tysburg-i farmjára, ahol ismét két órán át vitatták meg az atomfegyverkísérle­tekre vonatkozó közös amerikai—angol álláspont kialakításának lehetőségét. Kedden érkezett Camp David-be Ni­xon amerikai alelnök és John McCone, az Egyesült Államok atomerőbizottságá­nak elnöke az amerikai szakértők cso­portjával, továbbá az angol szakértők, akik tanácsadóként kísérték el Macmil­lant Washingtonba. Megegyezési készítenek elő Hruscsov elé tudott imi ^nyefkVsK^ ^ • 'tf" ^Ogérkcclt LUle-bc rélésáre Francia részről a tervezeteinek megbízottja. váZtó e%Z%n«%?égbé ^ .^kszervezet nevében Kedden este 20 óra 41 jelentősnek* minősítik. hangsúlyozta hogy a fran- perckor Hruscsov miniszter­A Koszigin a Szovjetunió 0,3 vasutasok a második vi- elnök és kísérete vonaton Minisztertanácsának elnök- lágháborúban négyezer tár- megérkezett Lille-be, a nagy helyettese április 1-én mint- sukat vesztették el a harc- észak-franciaországi ipari egy húsz francia ipari ás tereken, vagy az ellenállás központba, kereskedelmi szakemberrel idején, -a sinek csatájában« A kék és vajszínű elnöki találkozik, hogy megbeszélje és nem felejtik, hogy a szov- különvonat a program zsú­a francia—szovjet árucsere- jet nép áldozata és hősiessé- foltsága miatt elég nagy ké­fokozásának lehetőségeit. ge a német militarizmus le- séssel érkezett Lille-be A Valamennyi párizsi lap ki- verésében hozzájárult Fran- Köztársaság téren és a főut­emeli, hogy a gazdasági és ciaország felszabadításához, cákon sokezres tömeg az tudományos megállapodások Hruscsov így válaszolt: eső ellenére ekkor már két küszöbön állnak. "Szívem ugyanezt diktálja, órája várta Hruscsov érkc­Hruscsov mint az önöké. Ami Német- zését. Nagy lelkesedéssel, heszéltretése országot illeti, meg kell francia és szovjet zászlókat »j - • ff > mondjam, hogy visszatartom . . , . egy dijOM vasutassal maga^t[ mert máris azt lobogtatva köszöntötte a tö­Dijonban történt Hruscsov mondják, hogy németellenes me0 a szovjet kormanyfot, egyik ritka találkozása a propagandát fejtek ki. De aki a prefektúrára hajtatott. Élénk vita a leszerelési értekezlet keddi ülésén A tízhatalmi leszerelési ér- szoknak és homályos, ki nem Eaton, az amerikai kül­tekezlet keddi ülését Taraba- elégítő javaslatokat tartal- döttség vezetője azt állította. nov külügyminiszterhelyet- maz a hagyományos fegy- hogy a szovjet és az ameri­tes, a bolgár küldöttség ve- verzet leszerelését illetően, kai fegyveres erők létszá­zetöjének felszólalása vezet- Burns tábornok, a kana- mának egyenként 2 100 000 te be. Tarabanov megállapí- dai küldöttség vezetője saj- főre csökkentésére tett ame­totta, hogy az egész világ nálkozását fejezte ki. hogy rikai javaslat "konkrét le­egyetért az általános és tel- az értekezlet még nem tu- szerelési rendszabály*, jes leszerelés követelésében, dott hozzákezdeni a konkrét Zorin külügyminiszterhe­Birálta a nyugati tervet, leszerelési rendszabályok lyettes, a szovjet küldöttség amely nem szab határidőt megvitatásához. vezetője mintegy húszperces Ormsby-Gore, az angol felszolalasaban mindenek­az egyes leszerelesi szaka- küldöttség vezetője mégis- előtt Burns kanadai kül­mételte azt a nyugati véle- döttnek válaszolt és rámu­ménvt. hogy egyidejűleg kell tátott, Kanada képviselője megvitatni a leszerelési lényegében azt javasolja, rendszabályokat és az ellen- hogy a megfelelő le­őrzés kérdését. szerelés nélkül tanulmányoz­Jules Moch, a francia kül- zák az ellenőrzés kérdését, döttség vezetője kifejtette A Szovjetunió — mondotta véleményét, hogy a nyugati — kész egyidejűleg tárgyai­hatalmak nélkülözhetetlen- ni a két problémáról, nem nek tartják olyan felügyeleti fogadhat el azonban ellen­rendszer létrehozását, amely őrzést leszerelés nélkül, ellenőrizhetné a maghasadá- Felszólalt még a keddi sos anyagok gyártását és ki- ülésen Naszkowski külügy­zárólapos felhasználásukat miniszterhelyettes, a lengyel békés célokra. küldöttség vezetője is. Az amerikai és angol szakértők kedden tanácsadóként részt vettek a tárgyaláso­kon. A tárgyalásokba bekapcsolódott Ni­xon alelnök és Herter amerikai külügy­miniszter is. Lapzártakor még nem volt ismert, hogy a tanácskozásokat ma is folytatják-e, avagy azokat már tegnap este befejez­ték. Jól tájékozott washingtoni politikai kö­rök szerint Eisenhower és Macmillan megegyeztek abban, hogy az atomfegyver­kísérletekre vonatkozó szovjet álláspont egy részét magukévá teszik, a javaslat további részére vonatkozóan pedig komp­romisszumos megoldást ajánlanak fel. Ezernél több áldozat a brazíliai gátkatasztrófánál Szenzációs bizonyíték Oherlandar gyilkosságaira A Szabad Európa Rádió magyar munkatársai hétpróbás lasiszták — est bizonyítja be egy most bemutatott dokumentumfilm A Lengyelországban mü- nek a többiek rendkívül ködö nyugatvidé/ti hírügy- nagy tiszteletet adlak. nökség munkatársai hosz- A napokban a hírügynök­„. , _ , , .. 1 szabb idő óta gyűjtik és fel- ség levelet kapott Helena A brazíliai Oros ne- ^ templomtor^ába mene- dolgozzák azoSkVa doku- Kucharovától, aki megírja, Vl: u Sa u,/ /a / waSat W l mentumokat, amelyek lelép- hogy a Tygodnik Dowszech­tobb milliárd kobmeter. viz át elmossa a templomiLS lezik dr oberliindert aki 30 ny^cfmű iap 5. számában árasztotta el a gat korul- ezért helikopterek segitsegé- éve M kiszolgálója' a m. ,/zöh fényképet, amely metország keleti szomszédai Oberlánderről készült a 40­ellen irányuló hírhedt -ost- es években, azonnal felis­politik*-nak. Felkutatják merte azt a parancsnokot. Oberlánder egykori gyászos aki azon a tragikus napon emlékű bűntetteinek színhe- a tisztek társaságában szem­lyét, elbeszélgetnek a szem- lélte a tudósok kivégzését, tanúkkal. Munkájukat az utóbbi hónapokban szenzá­belül 50 kilométeres körze- vei gumicsónakokat kísérel­tél. A borzalmas erővel nok mee eljuttatni a torony hömpölygő ár elöl egy 80 foglyaihoz tagú csoport Limoeiro vá­a fasizmustól het meg azoknak a szama, akik magasabb pontokon kö­rülzárva várják megmenté­süket. Az Atlanti-óceán felé höm­pölygő vízáradat közvetlen pusztulással fenyegeti Ara­A Magyar Sajtó Házaban mutatja be kedden bemutatták a Pam napjainkig. nónia Filmstúdió Boszor- — .4z alapgondolatot az kánykonyha című új doku- Országos Széchenyi Könyv­mentumfilmjét, amelyet Ho- tar anyagának tanulmánya­kor Péter cs Moldoványi Jó- zása adta — folytatta a ren­zsef rendezett. A filmet csü- dezö. — Úgyszólván egy na­türlöktöl számos budapesti von két olyan névvel talal­és vidéki moziban tűzik mű- köziünk, amelyet 1945 előtt sorra. a nyilaskeresztes párt tag­• jai, most pedig a Szabad Bokor Péter, a Boszor- Európa Rádió munkatársai káhykonyha egyik írója és között tartanak nyilván. To­rendezőjt- nyilatkozatában vább kutattunk, s kiderült, elmondotta, hogy a film hogy a hírhedt Szabad Eu­másfél évi munkával készült röpa Rádió magyar munká­éi s eredeti híradófelvéte- társainak többsége hétpró­lek. dokumentumok alapján, bás fasiszta. A nyomozás és "aikböl. Ket Kisebb varos­a Horthy-rendszer titkos a perrendtartás szerinti bi- i kában, a már víz alá került irattári anyagainak felhass- zonyitás eszközét alkalmaz- Fortimban és Umberiróban , , ,. tuk ebben a filmben: min- u-zt»»r ember rahiwval a Szabad Európa den ámisunkat aokumentu- a3XJ' Kelezet embet Padié néhány vezető magyar mok snrával támasztottuk háztetőkon varja megmen­munkatársának -karrierjét* alá. 1 vését. Az észak-brazíliai Orosnál vasárnap történt gátkataszt­rófa után a több helyen át­szakadt gát hatalmas résein lezúduló víztömeg belátha­tatlan tóvá alakítja a kör­nyező síkságot. A gátkatasztrófa áldozatai­nak száma mar eddig meg­haladja az ezret. Ez csak hoz­závetőleges becslés, hiszen kz elöntött, illetve veszé­ljeztetctt terület lakossága Borzalmas tűzvész az angliai Glasgow kikötőjében A borzalmak éjszakája kö- Ion = 100 liter — a szerk.) szöntött hétfőn az esti óráa- viskit és nagy mennyiségű ban az angliai Glasgow ki- dohányárut tároltak, kötőjére, ahol Amikor a tűzoltóság meg­cgy robbanást követően ki- kezdte az oltást, újabb óri­gjulladt egy háromemele- ási erejű robbanás a szó tcs raktárház. szoros értelmében szétvetette amelyben becslések szerint az egész épületet, ötvenötezer gallon (22 gal- Pillanatok alatt harminc­méteres lángok csaptak fel, a tűzvész fénye az egész környéket megvilágította. Forró hamu- és szikraeső hullott a házakra és utcák­ra. Az égő viski patakként folyt az alacsonyabban fek­vő kikötő felé. ahonnan a veszélybe került tengerhajó­kat sebtében elvontatták. A falak beomlásakor — az eddigi jelentések szerint — tizenkilenc tűzoltó tartózko­dott a raktár közvetlen köze­lében. Éjfélkor öt tűzoltó holt­testet megtalálták, a többi életbenmaradásához nincs remény. Negyven tűzoltó megsebe­sült. ciós siker koronázta. Első ízben hoznak nyilvánosságra olyan tényeket és dokumen­tumokat, amelyek teljesen hitelesen bizonyítják, hogy Oberlánder nem más, mint náci tömeggyilkos, aki egye­„ SSiuff • ii bek közt felelős 20 iwowi negyedmillió és igen sok le- tudósnak és család­hrt meff araknak a szama . . . ... ... tagjainak kivégzéséért. A Iwowi kivégzések egyik szemtan uj.» Helena Kucha.ro­va asszony, a gyilkosság ide­jén látta -Obcrlandert a tett színhelyén. A lengyel tudósokat . Lwowban két csoportban cati varosat, amelynek ia- [ végezték ki. A második cso­kosai közül mintegy négyez­ren a hatóságok erélyes fel­szólítása ellenére sem vol­tak hajlandók távozni ottho­portot egy árok szélén lőt­ték agyon, amelytől ötven— hatvan méternyire magá­nyos ház állt. E ház emele­tén lakott Karol Kucharov a feleségével. Kucharovék Végignézték a gyilkosságot. Elmondották, hogy a kivég­zések közvetlen közelében négy német tisztet láttak. Visszaérkezett Moszkvába a négy hős szovjet katona Napokig a négy szovjet Már jóval a repülőgép katona hőstettéről írt a vl- megérkezése előtt sok ezres lőgsajtó. Zigansin tizedes, tömeg gyűlt össze a vnuko­Fedotov, Poplavszkij és Ana- vói repülőtéren, hogy kö­tolij Krjucskoviszkij sorka- szöntse a négy katonát. El­tolták 19 napig hányódtak a jött a négy tengerész tobb Cseiides-óceónon, a T—36 harcostársa, annak az egy­jelzésű bárkán. A négy ka- ségnek a küldöttsége, amely* tonát januárban sodorta cl ben a katonák szolgálatukat az ár a Kurili-szigetck part- teljesítik. Néhány perccel járói, s csak márciusban ta- negyed öt óra után érkezett laltak rájuk a Keatsargc meg a TU—104-es. Felhang­amerikai repülőgépanyahajó zott a katonazenekar induló­repülői. ja, s a hatalmas tömeg sü­A négy hős szovjet kato- T„ sorokban vette fcörül a tonák, akik New Yorkból a akarta köszönteni a hósöket. Queen Mary óceánjárón ér- Amikor a lépcsőn megjelent keztek Franciaországba. Pá- Zigansin. Fedotov. Poplavsz­rizsból a Párizs—Moszkva ...„„ menetrendszerű TU-tó/Ve- Krjucskovszkij, fel­akik szemlélték az esemé-| pülőgéppel érkeztek Moszk- hangzott az éljen, a lelkes nyeket és akik közül egyik- vába. taps, a hurrá. a

Next

/
Oldalképek
Tartalom