Délmagyarország, 1960. március (50. évfolyam, 51-77. szám)

1960-03-30 / 76. szám

3 Szerda, 1960. március 34. Új ház épül az Oskola utcában ÜNNEP ELŐTT (Tóth Béla íelv.) Nagyárvíz előtti öreg épületet bontottak le tavaly Szegeden az Oskola utcában. A régi helyén korszerű, új lakótömb falait húzzák most fel a Csongrád megyei Épí­tőipari Vállalat dolgozói. A két és fél milliós beruházással létesülő kétemeletes épü­letben 12 összkomfortos lakást alakítanak ki. Képünk: gépkocsira szerelt daru se­gíti az építkezést D ügyek pattannak, langyos szél bor­zolja a zöldellő vetéseket, az üze­mek ablakán át már beszökik a napsu­gár a műhelyekbe. A szép tavaszban na­gyon szép, bensőséges ünnepre készülünk. Még néhány nap és köszöntjük április 4-ét, drága hazánk fölszabadulásának 15. évfordulóját. Április 4-e legnagyobb nem­zeti ünnepünk, hiszen másfél évtizeddel . ezelőtt ez a dátum jelentette a nép sza­•' badságát, a lehetőségét annak, hogy any­! nyi sok keserű, nélkülözéstől terhes esz­, tendő után boldoguljon. . Szeged népe — miként az egész ország [ i népe — készül a nagy ünnepre. Hangu­Matosan, vidáman, ezernyi színnel és em­lékezve is a régmúlt időkre, amely im­jmár történelem. A gyárakban már szá­, l molgatják, hogy hol tartanak az április 114-e tiszteletére tett szocialista kötelezett­(Iségvállalások teljesítésében. A kender­i' fonógyárban, a vasöntödében, a textilmű­i'vekben, valamennyi szegedi üzemben a i' munka, a termelés új sikereit hozza a (1 felszabadulási verseny. A munkásosztály — amely kommunista pártja vezetésével :a felszabadulás után új életet teremtett az üszkös romokon — úgy tiszteli meg a ' i nagy napot, hogy újabb eredményeket ér í I el a párt VII. kongresszusa célkitűzései­dnek megvalósításában. Az eredményeket jelző grafikonok fölfelé kúsznak a gyá­IIrakban és jelzik, hogy a jobb munkára ' 11 adott ígéretek valósággá érnek. A mun­(i kásosztály, minden dolgozó ember szívé­ibe, lelkébe bevésett a történelmi dátum, is azok a vörös csillagos sapkájú szovjet I katonák, akik másfél évtizede vérüket . hullatták a magyar rögökre — értünk. II C zorgos kezek már az utolsó simítá­' sokat végzik a díszítéseken, ame­lyekkel külsőségeiben is kifejezésre jut­i tat ják a nagy évforduló jelentőségét. A 7 felszabadulásról, a szovjet—magyar ba­munkás nemzetköziségről felszabadulásunk jelentőségét így, ebben1: a formában is kifejezzék. A textilművek-" ben, az autójavítóban, a paprikafeldol gozóban és még néhány helyen április 4-e előestéjén tartják meg az élüzemava- • tást is. Ezekben az üzemekben és termé­szetesen minden gyárban, hivatalban, in­tézményben pénz- és tárgyjutalmakat ad­nak át a felszabadulási verseny élenjárói dolgozóinak, azoknak, akik a legjobban i helytállnak a munkában. Már próbálják^ az ünnepi műsort, már vásárolják a jó bort, s tervezik a vacsorát is az üzemi ünnepségekre. Eljuttatták már a meghí­vásokat a szovjet katonák képviselőinek { is, mert a dolgozó emberek velük együtt kívánják megtartani a nagy ünnepet. Ké­szülnek azok a koszorúk, amelyeket a hála, a szeretet és a kegyelet jeleként az üzemek, hivatalok és intézmények dol gozóinak képviselői, a szabadságunkérti meghalt szovjet katonák Széchenyi téri emlékműveinek talapzatára, s Dugonics­temetői sírjaira helyeznek el. A város mindkét egyetemén, a főisko­lán ünnepi tudományos ülésszak zajlik le, azután az iskolákban is megemlékez­nek április 4-e fontosságáról. A munkás­mozgalom szegedi veteránjai az úttörők­kel találkoznak ezekben a napokban és mesélnek életükről, a kegyetlen kapita­lista világról, amelyet olyan jó, hogy csak hírből ismer a ma ifjú nemzedéke. hány sor felelevenítése, nem Kalocsával, hanem a szegedi üzem jelenével. A technika Jel használása Kutatók, gyakorlati emberek közös munkájával: Üj eljárás, bővebb termés és jobb paprikaőrlemény születik Három évvel ezelőtt így ket nem. Az üzem vezetői gesen olcsóbb a paprikaha­írt az egyik fővárosi heti- már régen kiszemelték ma- sítás munkája a gépesítés ratsagrol, a lan a Szegedi Paprikafeldol- guknak az l-es teleppel révén, de tovább csökkent- <>szólnak a jelmondatok az üzemekben, m­gozó Vállalatról- "Törekvők, szembeni üres telket, a vas- hető az előállítási költség, ü tézményekben és hivatalokban. Készen­i gyek vök a szegediek... ütállomás mellett elterülő ha a gépi hasítást is meg-létben allnak a nemzetiszínű es voros lo­Szép az üzem, tiszta, ren- üres portát. Már évek óta szüntethetjük. Ezért szüksé- <> bogok, hogy feltűzzék a gyárak, intézmé­des, a szociális követeimé- paprikakocsányt tárolnak itt, ges a jó minőségű, csípmen- nyek és hivatalok homlokzatára, nyeknek is megfelelő és míg el nem szállítják. Vagy, tes szegedi paprika ki neme-1 Még e héten ünnepi pártnapokra jön mégis.:, épületei nem elég ha sok rönk érkezik a Fale- sífcése. ([nek össze az üzemekben, hivatalokban és korszerűek, gépi felszerelése mezgyár részére, akkor szűk- Segítenek {intézményekben a dolgozó emberek, hogy nem modern ... Hét malma ség-kirakodóhelyként szol- ® v * 4 "v l van, de még a kísérleti ma- gál. Egyszerűnek látszik az a Kutatóknak lomban is a régi rendszerű ügy, de míg megengedik, fjem ez az egyedüli kísér­köpár őrli a paprikát, amit hogy itt épüljön fel az új jete a tudománynak, amely­hatszor Öntenek fel újra, raktár; ahhoz nem elég csu- tx*n közreműködik a feldol­hogy jó minőséget kapja- pán néhány tárgyalás. Ugy ?ozó üzem. Több, nagyüze­nak«. látszik, a maradiság malmai mj termeléssel kapcsolatos Mindezt a másik "papri- lassabban őrölnek a régi kő- kísérletben is segít az üzem. kás vár*, a kalocsai feldől- párás paprikamalmoknál. Célkitűzései között szerepel gozó üzemmel való összeha- Az üzemben most is a ta- a nagyüzemi gépi művelés­sonlítás alkalmával vetették valyi ütemben folyik a hez szükséges sor- és tőtá­papírra. Most is összehason- munka. Készül az ujabb szá- volság megállapítása, a lításként szolgál a fenti né- rítószalagok betonalapja és vegyszeres gyomirtás alkal­de az új hengerszékes őrlőbe- mazása, a paprikaszedő fél­rendezések helye is. Idén automata kipróbálása, ösz­először sterilizálnak földet, szesen 14 paprikafajtával trágyát a palántaneveléshez, folytatnak kísérletet az idén. Száz négyzetméternyi terű- Három évvel ezelőtt a ré­letű sterii melegágyban a B' gyártási eljárssal hatszor Törekvők, igyekvők a sze- Délalföldi Mezőgazdasági Kl- öntötték fel a készülő őrle­gediek.;. Találó kifejezés, sérleti Intézet paprikakutató ményt, hogy jó minőséget Az elmúlt év második felé- osztályának nevelnek majd kapjanak. Ez a módszer már ben végzett jó munkával ki- palántákat az üzemi szakem- a múlté. Nagyot lépett elő­érdemelt élüzem jelvény is berek. Ezzel is segítik az re azóta a szegedi paprika­érről tanúskodik. A terme- eredményes kutatómunkát, termelés és feldolgozás. A lési tervet 17 százalékkal tel- Tavaly ugyanis egy sokat törekvő, igyekvő emberek jesítették túl és a költség- ígérő nemesítési kísérletet most is együtt, összefogva szintet 18 százalékkal csök- sodort veszélybe a palántákat dolgoznak. Kutatók, tudósok, kentették. Természetesen ezt pusztító gombabetegség. mérnökök, gyakorlati embe­nemcsak az igyekezet szülte, p- „.__ #..- rek közös tevékenységéből Az a sok pénz is. amit be- ronlos ^eriei születnek újabb gépek, el­ruházásként fordítottak a — Az idén állítjuk má- járások, bőségesebb termés vállalat korszerűsítésére. A sodsaor kísérletbe a «—K—t és jobb minőségű őrlemény, három évvel ezelőtt nem — mondja dr. Benedek N p elég korszerűnek mondott László, a mezőgazdasági tu­épületekben két új szalag- dománvok kandidátusa, a szárító, négy hengerszékes kísérleti intézet papri kaku­malomegység, hasítógép és fotó osztályának vezetője, pneumatikus szállítóberen- Még nem elismert fajta a dezés stb. segíti a munkát. »—K«, csak három év múl­Ma már nem kell hatszor, va kerülhet köztermelésre, csak kétszer felönteni a pap- de már az eddigi eredmé­rikát. hogy jó minőségi őr- nyek is nagy reményekre jo­leményt készítsenek. A négy gosítanak. Tulajdonságai kö­hengerszékes őrlőberendezés- 2é tartozik, hogv kevés kap­ben anélkül vándorol az őr- szaicinnal és nagy festéktar­lemény. hogy emberi kéz talommal rendelkezik, hozzányúlna. Csak akkor ön- Mióta megoldották a pap­lik fel újra. amikor a piro- rjkah.,„ító„ ízesítéséi töb­sító kopárra kerül. Ez ma- "kahasitas gepesíteset, tob­radt meg a régi gyártási el- bfnj "SY gondoljak, semmi járásból, ami egyelőre még akadalya sincs, hogy vtssza­nélkülözhetetlen. Mindezt ter'unk a jó mmosegu, sze­természetesen nem vonat- -edi talaH es klimatikus vi­koztathatjuk el az emberi szonyokat jol btro csípős leleményességtől, igyekezet- Paprika termelesehez. Ket­tői. Nem ritkán még har- segtelen, ho®- nagy felada­colni is kellett, hogy mind- tot oldottak meg az üzem ez megvalósuljon. műszaki dolgozol a hasitó­», . ,.. gép megalkotásával, de a tu­t,gy akadaly domány kísérleteire és ered­Az új a Paprikafeldolgozó ményeire ezután is szükség Vállalatnál is a régivel foly- lesz. Ma is fontos kutatási tátott harcban születik. Ez a feladat maradt a jó minősé­régi sokszor nemcsak belül, gű, csípmentes paprika kit.e­hanem kívül is jelentkezik, nyésztése. Mint dr. Benedek : a különböző szervek képvi- László mondotta, a végcél j selőinek maradi felfogásé- olvan fajta kinemesítése. j ban. Most is hadakoznak a amely rendelkezik az erede- i paprikások egy új és mo- ti szegedi csípős minden tu­dern raktárépület helyéért, lajdonságával. csak a csípős­Beruházást kaptak, csak tel- ség hiányzik belőle. Lénye­\ város írói, költői a nagy ünnep * tiszteletére felszabadulási pályá­zatban vettek részt. Készen áll a meg­nyitásra a szegedi képzőművészek ápri­lis 4-e tiszteletére rendezett kiállítása. A szegedi kiszisták a nagy nap tiszteletére dokumentációs kiállítást is rendeznek és ennek keretében bemutatják a fiatalok életét a felszabadulás előtt és a felszaba­dulás után. A nagy ünnep előtt sok mindenről be lehetne még számolni, amely a lelkes készülődéshez tartozik. Ám ennek a gaz­dagságát megközelítően sem lehet leírni. (1 Annyi azonban bizonyos — ezt mutatja a készülődés —, hogy Szeged népe is méltóan ünnepel; < m. s. ( Most további szép sike­reket szeretnének elérni. Az elmúlt év első negyedében az egy napra egy főre eső Művelődő nép Képünk a nagyhírű Sze­gedi Somogyi Könyvtár ol­vasótermét ábrázolja. Érde­kes adatok tükrözik a könyv­tár 15 éves fejlődését. 1945­ben 141 ezer 973 kötet volt az állománya, de 1959 vé­gén már 247 ezer 249 kötetet számlálhattunk. Korábban nem volt közkönyvtári köl­csönzés, csak olvasótermi szolgálat, míg a múlt év vé­gén 6 ezer 122 olvasóval rendelkezett a könyvtár. A legutóbbi év adata szerint 260 ezer 993 kötetet kölcsö­nöztek, míg az olvasóterem­ben 61 ezer 781 művet olva­sott 18 ezer 543 személy. Az adatokhoz nem kell kom­mentárt fűzni, hogy mer-" tart Szeged művelődő nepe. Két újabb élüzem A Szegedi Kéziszerszámgyár és a Dorozsmai Pamutszövő is megkapta a kitüntető címet Az elmúlt tíz évben a 329 forintos átlagot. A néhányat már meg is eló­tobbször tűzték maguk elé szép fejlődésben nagy sze- zött az élüzem clm elnye­célul a Szegedi Kéziszer- repe van az üj gépeknek, résében. Az elmúlt év má­számgyár dolgozói, hogy jó a munkások lelkesedésének, sodik felében végzett jó munkával teljesítik az él- a felszabadulás ünnepe munkájuk eredményeként üzem cím feltételeket. Ez a tiszteletére indított verseny- most nyolcadszor nyerték vágyuk csak 1959-ben tel- nek. Most is útban van az el a kitüntető címet, jesült. Az első félévi ered- üzem részére egy új, mo- Néhány napja, amikor mények alapján nyerték el dern maró- s egy szovjet olvasták, hogy tizedszer lett első ízben a kitüntető címet, darabológép. A második ne- élüzem a 10 éves Szegedi Most arról értesültek, hogy gyedévi tervben már 32 Textilművek, arról beszél­a második félévi munkájuk százalékkal több lesz az gettek a dolgozók, hogy ók is olyan eredményes volt, üzem termelési értéke, mint sem maradnak el leendő hogy az elmúlt év hasonló idő- anyavállalatuktól. Ugyanis továbbra is büszkén őriz- szakában volt. a második ötéves terv első hetik az üzem bejárata Az üzem dolgozói április felében felépítésre kerülő fölött az élüzem jelvényt. 3-án emlékeznek meg fel- szegedi pamutszövödével szabadulásunk 15. évfor- kapcsolatban a kiskundo­dulójáról és ünneplik meg rozsmai szövőgyárnak is az élüzem cím elnyerését, szerepe lesz. Mindenekelőtt A Pamutszövőipari Vál- ott épül fel a Szegedi Tex­termelési érték 283 forint lalat kiskundorozsmai gyá- tilművek tanműhelye, volt. Már 300 forintnál tar- ra eddig nemigen maradt A kiskundorozsmai üzem tanak. A második ne®ed- el a munkában a szegedi vezetői, dolgozói most arról év végére el akarják érni textilüzemek mögött, sőt írtak szerkesztőségünknek, hogy már a közeljövőben várható üzemük egyesítése a Szegedi TextilművekkeL Ezért arra kérték szerkesz­tőségünket, hogy írjunk a közelgő "házasság* előtt ar­ról is, hogy milyen a "me­nyasszony*. Vagyis milyen eredményeket tud felmutat­ni a Szegedi Textilművek leendő leányvállalata. Volt időszak, amikor hűsz hótiapon belül hétszer volt egymás után élüzem a Pa­mutszövőipari Vállalat kis­kundorozsmai gyára. Köz­ben elnyerte a Miniszterta­nács és a SZOT vándorzász­lóját is. 1957-ben 28, 1958­ban 22,5 és az elmúlt évben 19,5 napi keresetnek meg­felelő nyereségrészesedést osztottak. A Parnnt«z8vőipsri Válla­lat hat gyáregysége 'őzül egyik sem kapott az el­múlt három év alatt a dorozsmaiaknál magasabb nyereségrésezsedést. Most, a felszabadulási verseny időszakában is szép sikereket érnek el az üzem dolgozói. Az élüzem címhez híven teljesítik a felszabadulás ünnepére tett felajánlásukat, Uaeoniann tteia telv.j

Next

/
Oldalképek
Tartalom