Délmagyarország, 1959. november (15. évfolyam, 257-281. szám)

1959-11-08 / 263. szám

Vasárnap, 1959. november 8. A járványos májgyulladásról "Divatos* betegség lett az utóbbi időben a járványos májgyulladás. Gyermek és felnőtt egyaránt szenvedő alanya. Gyakori előfordulása ellenére nem sokat tudunk e betegségről, éppen ezért kerestük fel dr. Jánossy Gergely epidemiológust, s kértük meg, röviden mondja el, mit kell tudnunk a járványos májgyulladásról. — A járványos májgyulladás fertőző betegség. Emberről emberre terjed. A betegség okozója virus, melynek tulajdonságait még ma sem ismerjük eléggé. Ugyanis nem tenyészthető. A kórokozó az esetek legnagyobb többségében a tápcsatornán át .kerül a szervezetbe és a széklettel kerül ki. Ezért a tipikus bélfertőző megbetegedések közé soroljuk. Ismerünk egy másfajta terjedési módot is: a beteg, vagy a vírushordozó ember vérének, vagy szövetnedveinek egészséges egyénre való átvitelével — vérátömlesztés, injekció. Ilyenkor vírus is átjuthat az emberbe és védetlen állapot esetén megbetegedést okozhat. A tapasztalatok szerint az első terjedési forma a leggyakoribb. A tünetek — Mi a betekség lényege és tünetei? A bélcsatornába bejutott kórokozó ott elszaporodik és elárasztja az egész szervezetet. A májsejteket különösen kedveli és ezek működését minden vonatkozásban súlyosan károsítja. így többek között az epetermelést és annak továbbítását, a megduzzadt májsejtek eltorlaszolják az epevezető réseket. Az epe továbbításában torlódás keletkezik, s így visszaáramlik az epe a vérbe, elárasztja az egész szervezetet. A szemfehérjén, a bőrön sárgaság képében jelentkezik ez a tünet. A sárgaság azonban nem egyedüli tünete a betegségnek. A megbetegedések zöme sárgaság nélkül zajlik le. Tünetei: étvágytalanság, gyomorteltség érzése, émelygés, hányinger és sokszor hányás. Néha hasmenés, de legtöbbször székrekedés kíséri. A^ májtájéki fájdalom is velejárója; A lappangási időszak — Sokszor kíséri a betegséget kötőhártyagyulladás ós influenzaszerű, hurutos tünet, valamint általános izom- és izületi fájdalmak. A betegség velejárója kisebb-nagyobb láz, a vizelet legtöbbször sötét és benne vegyszerekkel kóros alkatrészek mutathatók ki. A betegség lappangási ideje elég hosszú és nem egységes. Általában 15—40 nap, vagy a ís ajámdékbouokba* szérum útján történő fertőződéskor 90—120 nap is lehet. — Járványtani sajátossága a leírtakból már adódik. Fontos tudni, hogy a látható tünetek megjelenése előtt a betegség már fertőző, mert a kórokozó — a bélben való elszaporodása következtében — a széklettel a külvilágra jut. Különítsük el a beteget — A beteget feltétlenül el kell különíteni. A betegség természetéből adódóan odahaza szinte lehetetlen az elkülönítés, ezért minden májgyulladásban, vagy annak gyanújában szenvedő egyént korhad elkülönítő osztályon kell elhelyezni. Ez nemcsak a közösség érdeke, hanem a betegé is. A betegség gyógykezelése nem könnyű feladat, s ennek feltétlen igazodnia kell a betegség állapotához. Az általános tünetek miatt a fekvés kötelező. A gyomorhurutos, az étvágytalan szakaszban a kímélő táplálkozáson van a hangsúly. Ez az első időben csak cukros teából, gyümölcslevekből áll. Ha az étvágy javul, bőven adhatunk 3 betegnek állati fehérjét (hús, tej, sajt), mert a megzavart májműködés miatt rendkívül rossz a fehérjék feldolgozása és megfelelő helyre való juttatása. A szénhydrátoknak és a vitaminoknak ugyancsak fontos szerepük van. Állati zsírt egész betegség alatt ne adjunk, de a gyógyulás után is még hosszú ideig óvatosan. A betegség ellen specifikus, hatós gyógyszerrel nem rendelkezünk. A gyógyszerek alkalmazása a tüneteknek megfelelők. — A betegség terjedése ellen az idejében való elkülönítéssel, a tisztaság szabályainak maradéktalan betartásával, a használati tárgyaknak és a beteg váladékainak fertőtlenítésével érünk el eredményt. Szarka Károly külügyminiszter helyettes a magyar—amerikai viszonyról A Magyar Távirati Iroda munkatársa felkérte Szarka Károly külügyminiszterhelyettest, válaszoljon a magyar—amerikai viszonyt érintő kérdésekre. Az alábbiakban közöljük a kérdéseket és a válaszokat. KÉRDÉS: Az Egyesült Államok külügyminisztériuma a minap nyilatkozatot tett közzé, amelyben visszautasít egy allítólag magyar részről tett javaslatot., amely a két ország" közti viszony rendezése céljából magasszintű tárgyalások indítását kezdeményezte volna. Milyen javaslatokat tett a magyar kormány, vagy más hivatalos magyar szerv az utóbbi időben a Magyar Népköztársaság és az Amerikai Egyesült Államok közti viszony rendezésére? VÁLASZ: 'Sem a Magyar Népköztársaság kormánya, sem a Külügyminisztérium semmiféle újabb. javaslatot az utóbbi időben a magyar—amerikai viszony rendezésére nem tett. Kormányunk álláspontja ebben a kérdésben közismert. A magyar—amerikai viszony azonban jelenleg teljesen abnormális. Semmiképpen sem lehet normálisnak tekinteni azt a helyzetet, hogy ugyanakkor) amikor az Egyesült Államok országunkkal hivatalos diplomáciai kapcsolatot, Budapesten nagy létszámú követséget tart fenn, az Egyesült Államok kormánya, annak képviselői és közegei nemzetközi fórumokon a diplomáciai viszonynak meg nem felelő lépéseket tesznek a Magyar Népköztársaság és annak kormánya ellen, beavatkoznak a Magyar Népköztársaság belügyeibe. Ez év január 27-i jegyzékünkben fentiekre rámutatva javaslatot tettünk, hogy "kezdődjenek közvetlen tárgyalások diplomáciai képviseleteink útján a két ország kapcsolatait gátló akadályok kiküszöbölésére*. Az amerikai külügyminisztérium emiatt a jegyzék miatt megsértődött, azt viszszaadta és az abnormális helyzet megszüntetésére semmiféle lépést nem tett. Minthogy a Budapesten működő amerikai követség egyes beosztottai nem szüntették be diplomáciai beosztásukkal össze nem egyeztethető tevékenységüket, a Magyar Népköztársaság kormánya kénytelen volt megfelelő intézkedéseket tenni. Július 6-i jegyzékében a Külügyminisztérium közölte a budapesti amerikai követséggel, hogy kénytelenek vagyunk a budapesti amerikai követség beosztottjai számára . utazáskorlátozást bevezétni. Az Egyesült Államok intézkedésünket tudomásul vette, de arra az ajánlatra, hogy a két ország viszonyának normalizálásáról diplomáciai úton tárgyaljunk, megint csak nem reagált és az azóta eltelt hónapok alatt különböző nemzetközi fórumokon magatartását nem változtatta meg. Ez év július 6-i jegyzékünk óta semmi újabb javaslatot diplomáciai tárgyalásokra nem tettünk, mert természetesnek tartottuk, hogy miután mi tárgyalási készségünknek több ízben kifejezést adtunk, ezek után, ha az Egyesült Államok kormánya a két ország viszonyának normalizálását óhajtja, rajta a sor, hogy a következő lépést megtegye azzal, hogy tárgyalási készségét nyilvánítja. A magyar kormány szóvivője legutóbbi október 20-i nyilatkozatában semmi újat nem mondott, csupán hangoztatta a normalizálás szükségességét és utalt arra, hogy mi hajlandók vagyunk erről diplomáciád úton tárgyalni. "Magasszintű közvetlen tárgyalásokról* sem jegyzékeinkben, sem a kormány szóvivőjének nyilatkozatában szó nem esett. kérdés: Az Egyesült Államok külügyminisztériumának szóvivője arról beszélt, hogy az Egyesült Államok kormánya hajlandó diplomáciai úton megvitatni a magyar kormány képviselőjével egyes olyan kérdéseket, mint például a budapesti amerikai követség beosztottai mozgáskorlátozásánál; kérdése, a követség magyar alkalmazottai helyzetének kérdése és hasonlók. Hajlandó-e a magyar kormány ezekről a kérdésekről tárgyalni az Egyesült Államok diplomáciai képviselőivel? VÁLASZ: A magyar kormány álláspontja ebben a kérdésben világos. Hajlandók vagyunk tárgyalni minden olyan kérdésről, amely a két ország közti viszony problémáit érinti, de nem vagyunk hajlandók tárgyalni semmi olyan kérdésről, amely magyar belügy. A magyar kormány ezt az álláspontját a Külügyminisztérium útján az Egyesült Államok kormányával ismételten közölte. Ha az Egyesült Államok kormánya kijelenti, hogy ilyen értelmű tárgyalásokra a szokásos diplomáciai úton hajlandó és eddig tanúsított magatartásának megváltoztatásával megmutatja; hogy valóban őszintén kívánja az országaink közti viszony megjavítását — úgy a tárgyalások megkezdésének nincs akadálya. Összehívták az Olasz Kommunista Párt kongresszusát Róma (MTI). Mint a TASZSZ jelenti, az Olasz KP Központi Bizottságának és Központi Ellenőrző Bizottságának együttes ülésén elfogadott határozat értelmében 1960. január 30-ra összehívták Rómába a párt • IX. kongresszusát. Lia Lacombe*: witől i mm EllOPTÜÜt Tavasz volt. A szoba nyitott ablakán keresztül egy friss lombú, enyhe levegőjű fás tér látszott. Talán ezek a fák Júdea széles lombú, múlékony virágú fái voltak, vagy talán a porral telített városi platánok, vagy hársak. Ez egyáltalán nem fontos. Ez az elbeszélés megtörténhetett az ön városában, vagy az enyémben, ez alatt az ég alatt, vagy egy másik alatt. Egy háború idején történt, mindegy, nem fontos melyik alatt, a háborúk mind egyformák. Ez alatt a háború alatt is meghaltak az emberek és kétségkívül ök voltak a legboldogabbak. Mert vannak emberek, mint ő is itt, ki most szobájában fekszik és sajnálhatja, hogy nem halt meg. K

evéssel a tél beállta előtt letartóztatták Jacques-ot. Nagyon is szükséges az, hogy a rendőrség azt tegye, ami a kötelessége. De ne keverjük össze a lótolvajokat és azokat, akiket így tartóztatnak le, mégha nem is értjük meg. Letartóztatták, távol őrizték feleségétől, otthonától és senki a negyedben, a télire szépen megnyírt fás téren nem hitte, hogy visszajön. Egy napon mégis visszatért. Hordágyon hozták, azóta fekve maradt szobájában, mozdulatlanul, meredt szemekkel. Nem beszélt, nem aludt. Időnként felkiáltott, mint az állat, amelyik a halált hívja. Napokon és napokon át maga elé és szobája falára nézett. Egy derült egű vasárnap reggelen, melyben már a közeli nyár érződött, Jacques felesége visszanyerte életkedvét és hozzákezdett a bútorok megmozgatásához a szobában. Vasárnap volt, nem dolgozott. Leporolt, énekelt, mintha minden úgy lett volna, mint hajdanában. Amikor vége volt a takarításnak, oda ült az ágyra, mint mindennap: -Jacques! Nézz rám, Jacques!-. A nevét ismételgette, de a férfi nem hallotta és az asszony hangja megtört: -Én vagyok! Én, Antoinette!* Szólítgatta még, mondta, hogy most már minden jól van, itthon van náluk. Megsimogatta a férfi arcát. A férfi állandóan csak a falat nézte. Nem volt sovány, nem látszott betegnek, de visszatérte óta szemei ugyanolyan merevek voltak és mozdulatlan arcvonásain egy eltitkolt rémület különös kifejezése rajzolódott ki. A tavasz eltűnt a szobából, de a téren enyhe szellő mozgatta a fák leveleit. Antoinette a várakozás heteitől lesújtva érezte magát. Meg kell ismernie engem, ez kibírhatatlan! "Jacques! Én vagyok!* Zokogni kezdett könnyek nélkül, de a férfi nem látta. Autók haladtak el a téren, de a szobá-* ban csak az asszony zokogása hallatszott. A férfi hir• Ma I.arombe, a mai haladó francia irogeneráció fiatal tehetsége, • i telen megmozdította a fejét. Ügy látszott, mintha figyelne valamit. — Hallotta?... — kérdezte halk hangon. Az asszony felé hajolt: _ — Végre beszél! Óh! Te' Drágám — Teimegett a reménytől. A férfi megismételte: — Hallotta?... — Kit? — kérdezte rémülten, mert félt, hogy nem beszél majd többet. — Öt. Megjött. — Hová? — mormolta az asszony. — Ide — én hallottam. Kiáltani akart, azt, amit már hetek óta ismételt: "Én vagyok, én, a feleséged!* De csak ugyanolyan tompa hangon, mint a férfi, ennyit mondott: -Megjött...?« — Tudja mit mondott nekem? — kérdezte a férfi. Az asszony nem tudta, de nagyon félt. — Nos, nem volt elégedett! Arca mozdulatlan maradt. — Hol vagyok? — kérdezte újra a férfi. — Nálunk. — Nem, ez nem nálunk van. Ilyen nem létezik, hogy otthon. És maga? Maga kicsoda? — Antoinette... — mormolta — és ezúttal is, mint legelőször, mikor férjét némán és mozdulatlanul hozták vissza, sírni kezdett. — Maga a rendőrség embere, ugye? — Jacques... — szólította az asszony. — Jacques, kérlek!... — De igen, maga a rendőrség embere, ne vágjon ilyen arcot, mindenki a mestersége szerint, de ahhoz nincs joga, hogy engem sértegessen. Ez a szabályzatban is benne van. Semmi köze hozzám. Semmit nem tud ellenem bizonyítani. — Tekintetét a fal felé fordította vissza. — Nem vagyok hős! Maguk azt hiszik, hogy mi mindannyian hősök vagyunk. Ez túlzás! Az ember nem mond semmit, nem ír alá semmit... H

irtelen felemelkedett az ágyban. — Nem fogok beszélni! — Majd visszaesett és nyökdécselve fejezte be: — Mindezt kibirni!... £n mindent kiálltam De miért hurcoltatnak meg így? — Ránézett a feleségére: — Nem látok jól — mondta félénk hangon. Asszonyom' Nem . látok eléggé, nem beszélhetek. — Utána azonna' habozó ujjával rámutatott, felesége ruhájára. — Mibö van ez? I — Gyapjúból — mondta az asszony és folytatta a sírdogálást. A férfi nem figyelt már rá többé. — Nos. jól van, asszonyom Minthogy azt akarja, hogy beszéljek, mondani fogok önnek valamit. A maga ruhája nem szép. Bocsásson még, hogy ezt mondom, de valóban nem szép. — A ravaszság új kifejezése jelent meg arcán. Gondolkodni látszott valamin. — Menjetek! Meglógnak! — Hol? — kérdezte az asszony. — Az ablakon keresztül! Felesége arcát oda húzta és fülébe súgta: — Hány emelet ez itt? — Az asszony karjaiba szorította megcsókolta, ringatta, sírt és nevetett egyszerre. Megismertél. mondd? A férfi elto'tr magától. — Valóban! Mindent láttán-: Asszonyom, én nem egy olyan férfi vagyok. Számomra csak egy nő van és az az enyém. De a nevét nem mondom meg magának. Szemét becsukta, arcán az elmúlt hetek eltitkolt rémültté jelent meg. Elváltozott hangon mormolta: — Megmondani a nevét... Az ő nevét... A barátok ... Elvtársak ... K

inyitotta szemét és felkiáltott: — Nincsenek elv* társaim! — Majd utána ugyanolyan furcsa, majdnem gúnyos arccal mondta feleségének, hogy nem haragszik rá, hogy ilyen munkát végez, ezek a parancsok. ez nem az ő hibája, ök már ilyenek. — Kik? — sikerült megkérdeznie. — Ök, akik letartóztattak. Ravaszoknak hiszik magukat. Jól van, most már nem tudnak többé letartóztatni. Ennek mar vége. Azt gondolják, hogy agyafúrtak! — Jacques!... — Nem Jacques-nak hívnak. Nem fogom magának megmondani a nevemet, Ez már a maga dolga, hogy megtudja. De maguk mindannyian ostobák. Csak azt fogom megmondani, amit én akarok. Nem fog bírni velem! Nem Jacquesnak hívnak. — Hát hogy hívnak? — kérdezte az asszony. Férje minden szavára visszanyerte bátorságát, hitte, hogy elérkezik a célhoz, de ezután újabb kétségbeesés jött. — Hogy hívnak? A férfi kínosan arcához emelte kezét: — Hát még mit nem?! Ahhoz nincs jogi, hogy letegezzen engem. Csinálja csak a munkáját. Ezt a piszokságot, de engem ne tegezren Hogy engem hogy hívnak? Ha akarnám, nagyon Udvariasan így mondanám önnek: Jó estét, kisasszony. Jó estét és érezze jól magát. — Jacques! Hallgass rám! Jacques ... — Ismertem c-gy kisfiút, azon a vidéken volt, ahol én születtem. De magának ezt nem fontos tudnia, hogy hol. A kisfiú mondogatta ezt: »Ez aranyozott*, miközben a városháza tetejére mutatott. 6 mondta így. *Ez aranyozott*, és ezt mondta utána: -Hogyisne, hát még mit nem?!* — És azután? — kérdezte Antoinette. A férfi tekintete újból megtalálta lidércnyomásszerű mozdulatlanságát. — Lefogták ct is. — Jaj! — Rosszul érzem magam, rosszul vagyok! — kiáltott. — Ök mindig ilyenek — Kik? — ök. — Mi bajod van? Hol fáj? — Szeretné tudni? A

férfi hangja hirtelen megtört. Antoinette azt hitte, hogy minden a régire változott. A férfi az emlékezetéből eltűnt valóságot látszott keresni. Ugyanazon a szomorú, egy kissé habozó hangon kérdezte meg, hogy miért tegezte le, miért viselkedett vele olyan kedvesen. Egy rendőrségi leánynak nem szükséges, hogy kedves legyen, csak a mesterségét kell csinálnia, ez minden. Nyöszörgött és folyton azt Ismételgette, hogy nagyon rosszul érzi magát. Ugy tűnt, mintha már azon a ponton lenne, hogy felfedezze azt, amit keresett. Antoinette visszanyerte reménységét: — Elhívjam az orvost' Akarod? A menekülő fény eltávozott a férfi szeméből. Azt felelte. hogy orvos már nincs többé. Igaz. volt egy, de megölték. 1